Hevesy György József (George Charles de)
Budapest, 1885. aug. 1. – Freiburg, Németország, 1966. júl. 5.
Kémikus, Nobel-díjas
Egyszerre volt fizikus és kémikus. Budapesten a piaristáknál érettségizett, majd Németországban szerzett vegyészi diplomát. 1911-ben Manchesterben Rutherford laboratóriumában dolgozott, itt ismerkedett meg és kötött életre szóló barátságot Niels Bohrral. 1912-ben született meg Bohr atommodellje és ebben az évben fedezte fel Hevesy a radioaktív nyomjelzés módszerét. Nemzetközileg elismert fizikai-kémiai kutatásai révén 1913-ban lett a budapesti tudományegyetem magántanára. 1918-ban rendkívüli, 1919-ben rendes tanári kinevezést kapott. Utóbbit sajnos a Tanácsköztársaság kormányától, ezért ezt 1920-ban visszavonták. Ekkor Koppenhágába ment és Bohr intézetében folytatta kutatásait. Később is gyakran megfordult Dániában, a háború alatt innen menekült át a náci üldöztetés elől Svédországba. Ekkor már egész Európában széleskörűen alkalmazták az általa felfedezett radioaktív nyomjelzéses módszert, amit a tudományos világ azzal ismert el, hogy neki ítélték az 1943. évi kémiai Nobel-díjat. Felvette a svéd állampolgárságot, de élete végéig megőrizte magyar útlevelét. Halála előtt nem sokkal még egyszer hazalátogatott, átvette díszdoktori oklevelét az ELTE-n és a Budapesti Műszaki Egyetemen. (Dr. Radnai Gyula)
[1] Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990 MEK
[2] Szalay Sándor: Dr. Hevesy György Fizikai Szemle
[2] Nagy Ferenc: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig BETTER - METESZ - OMIKK
[2] Markó László, Burucs Kornélia, Balogh Margit, Hay Diana: A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825-2002 MTA Társadalomkutató Központ - Tudománytár
[3] Gergely Anna: Adalékok Hevesy György családtörténetéhez Fizikai Szemle
[4] Radnai Gyula: Séta az Aulában ELTE TTK Fizikai Intézet
[5] Marx György: Emlékek apánkról, Hevesy Györgyről - beszélgetés leányaival. Hevesy Ingriddel és Hevesy Piával Fizikai Szemle
[5] Ribár Béla: Hevesy György - A nukleáris medicina megalkotója Fókusz - Vajdasági ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő portál
[6] Vizi E. Szilveszter: Hevesy György, a magyar Nobel-díjas Fizikai Szemle
[7] Pálinkás József: Hevesy György köszöntése Fizikai Szemle
[8] Torvard C. Laurent: Hevesy György hamvainak búcsúztatása Fizikai Szemle
[9] Siegfried Niese: Hevesy György Németországban Fizikai Szemle
[10] Radnai Gyula: 375 éves egyetemünk fizika tanszékeinek vázlatos története ELTE TTK Fizikai Intézet
[10] Varga János: Hevesy György, a kémia óriása EMT
[11] Hevesy György BME OMIKK archívum
[12] Keve Tamás: Manchesteri beszélgetés, 1912 júniusa Fizikai Szemle
[13] Palló Gábor: A hafnium-történet és Hevesy György Nobel-díja Fizikai Szemle
[14] Hevesy György (született Bischitz Györg) Wikipédia
[14] Bödők Zsigmond: Nobel-díjas magyarok MEK - PDF
[15] Bakos Károly: Hevesy György élete Fizikai Szemle
[16] Györgyi Géza: A kvantumfizika történetének forrásai Fizikai Szemle
[17] 10444 de Hevesy Wikipédia
[18] A magyar vegyészet arcképcsarnoka Chemonet
[20] Gazda István: Hevesy György Nemzeti évfordulóink 2022 - PDF
[20] Szabadváry Ferenc: A magyar kémia művelődéstörténete - Hevesy György HIK
[21] Jeles Napok OSZK
[22] Magyar elnevezésű kisbolygók Csillagászati hírportál
[23] Radnai Gyula: Társulatunk alapító tagjai a Nemzeti Pantheonban - Fizikusok ELFT
[24] The Nobel Prize in Chemistry 1943 Nobelprize.org - angol
[25] George Charles de Hevesy Jewish Virtual Library - angol
[26] Helaine M.: George Charles De Hevesy Find A Grave Memorial - angol
[29] George de Hevesy NNDB: Tracking the entire world - angol
[30] George de Hevesy Wikipedia - angol
[31] Hafnium Wikipedia - angol
[32] George Charles von Hevesy Answers.com - angol