HEVESY GYÖRGY (Budapest, 1885. aug. 1.-Freiburg, 1966. júl. 5.)

Méltán nevezhetjük a radioaktív nyomjelzés úttörőjének: nemcsak azért, mert ő fedezte fel a módszert - még az izotóp szó megalkotása előtt - hanem azért is, mert ő vitte diadalra, tárta fel legfőbb alkalmazási területeit. A radioaktív nyomjelzés abban áll, hogy valamely elem inaktív izotópjához meghatározott arányban ugyanezen elem aktív izotópját keverjük, és (mivel ez az arány változatlan marad) az aktivitás mérése alapján a két izotóp együttes koncentrációjára következtethetünk. A módszerrel rejtett barlangok, vízfolyások, anyagok belseje kutatható, és mindenekelőtt az élő szervezet, amelynek máshogy hozzá nem férhető részeit és folyamatait lehet tanulmányozni segítségével.

H. Gy. jómódú családban született (eredeti nevük Bischitz). Budapesten, a piarista gimnáziumban érettségizett, majd a budapesti Tudományegyetemre iratkozott be, ám egy év múlva Németországba utazott, és itt fejezte be az egyetemet mint kémikus. Zürichben doktorált, az olvadékok elektrolíziséből.

1911-ben került Manchesterbe, Rutherford mellé. Itt ismerkedett meg a radioaktivitás legfontosabb tanaival, itt került az akkor legmodernebbnek számító tudomány felsőházába. Feltűnően széles körű kémiai ismeretei nagy segítséget nyújtottak egy éppen ott tartózkodó fiatalember számára, aki életre szólóan legjobb barátjává vált. A fiatalembert Niels Bohrnak hívták.

1912 végén H. Gy. és F. Paneth Bécsben fontos fizikai-kémiai vizsgálatokat végzett a még alakulófélben lévő izotópia fogalommal kapcsolatban, amelyek 1913 elején elvezették a nyomjelzés felfedezéséhez. Eközben, 1913 januárjában a Tudományegyetemen megszerezte a magántanári képesítést is. A tízes évek további része a háború, a forradalmak és a nyomjelzés korai alkalmazásai jegyében teltek. 1918-ban kinevezték a budapesti egyetem rk., 1919-ben r. tanárának. A II. sz. Fizikai Intézetet vezette őszig, ám a Tanácsköztársaság leverése után külföldre kényszerült.

1920-tól Koppenhágában, Bohr intézetében folytatta pályafutását. 1922-ben itt fedezte fel a 72-es rendszámú kémiai elemet, a hafniumot. Ugyanebben az évben kezdte meg első kísérleteit a nyomjelzés biológiai alkalmazására, de ekkor még csak növényeken, természetes ólom- és tóriumizotópokkal. 1926-ban engedett a freiburgi egyetem csábításának: elfogadta a meghívást a fizikai-kémia tanszékre. Az itt töltött kiegyensúlyozott nyolc év alatt kezdte meg a nyomjelzés alkalmazását állati szövetekben, aminek során sikerült kimutatnia, hogy a tumorsejtekben a bizmutkoncentráció lényegesen magasabb, mint az egészségesekben.

Amikor (származása miatt) a nácizmus hatalomra jutásakor el kellett hagynia Németországot, ismét Koppenhágát választotta. 1934-ben itt fedezte fel az aktivációs analízist, a nyomjelzés - ahogy írja "in vivo" módját, mely igen érzékeny kvalitatív és kvantitatív analitikai eljárás, és ezzel gyakorlatilag végleg el is hagyta a szervetlen világ kutatását. Ettől kezdve szinte kizárólag orvosi, biológiai, biokémiai témákkal foglalkozott, olyannyira, hogy sokan kollégái közül szentül hitték, hogy nagy tudású orvossal dolgoznak együtt.

H. Gy. munkássága, miként egész tudományterülete, az izotópok mesterséges előállítása után teljesedett ki. A deutérium felfedezését követően, nehézvíz segítségével sikerült kimutatnia, milyen csere bonyolódik le az aranyhal és a víz között, amelyben úszik. A mesterséges radioaktivitás felfedezése után nyomban elkezdte alkalmazni a P³² izotópot, először a csontváz vizsgálatára, és kimutatta ennek állandó megújulását. Ilyen irányú vizsgálódását hamarosan kiterjesztette más szervekre is. Mérte a megújulás sebességét, mértékét, különféle molekulák útját, képződését a szervezetben, és közben szélesítette az alkalmazott izotópok körét.

1940-től egyre több kísérletet végzett Stockholmban, ahol biológiai vizsgálatai számára még jobb feltételeket talált, mint az egyébként hihetetlenül toleráns koppenhágai elméleti fizikai intézetben. Ebben az időben főként a DNS képződés iránt érdeklődött, és ez elvezette bizonyos rosszindulatú daganatok vizsgálatához is. A háború alatt Dániából is menekülni kényszerült, mégpedig a legkézenfekvőbb irányba, Svédországba. Ekkor már teljes mértékben kibontakozott a nyomjelzés jelentősége, amit a tudományos világ azzal ismert el, hogy H. Gy.-nek ítélte oda az 1943-as kémiai Nobel-díjat.

A magas kitüntetés után folytatta egyre szélesebb körű tudományos tevékenységét. A nyomjelzés segítségével újabb és újabb területeket hódított meg az orvostudomány számára. Főként az anyagcsere különféle folyamatait vizsgálta (pl. vas anyagcsere), folytatta a tumorok kutatását, és idős korában hozzálátott a haematológia tanulmányozásához is.

Mindezt már Svédországban tette, ahol a háború után végleg letelepedett, sőt felvette az ország állampolgárságát is, minthogy mindaddig megőrizte magyar útlevelét. Útlevélre pedig igen nagy szüksége volt, mert egész életében hallatlanul sokat utazott, mindenhol megfordult, ahol csak érdemleges eredmény született szakterületén.

Már betegségével harcolt, amikor a Budapesti Műszaki Egyetem is díszdoktorrá avatta. A halál kedvenc városában, Freiburgban (Németország) érte utól.

H. Gy. az atomkorszak ama kis számú kiemelkedő tudósai közé tartozott, akiknek a legcsekélyebb köze sem volt a bombához. Új tudományágat alapított, a nukleáris medicinát, és egész életét a kémiai, fizikai-kémiai, biológiai, orvosi megismerésnek, továbbá a gyógyító alkalmazásnak szentelte.

Összegyűjtött művei