HEVESY GYÖRGY JÓZSEF, *Bp., 1885. aug., 1., .Freiburg (NSZK), 1966. júl. 5., fiziko-kémikus. - Bp.-en a piarista gimn.-ban érettségizett, majd a bp.-i, a berlini és a freiburgi tud. egy.-en tanult, ahol 1908-ban avatták bölcsészdoktorrá. Az MTA tagja (t. 1945. máj. 30.). Nobel-díj (1943), "Az atom békés felhasználásáért" díj (1959). Több egy., köztük a bp.-i műsz. egy. tb. doktora. -1909-11-ben a zürichi műegy.-en tanársegéd, 1911-13-ban Manchesterben dolgozott E. Rutherford mellett. Itt ismerkedett meg a radioaktivitás legfontosabb tanaival. 1912 végén a bécsi Rádiumkut. Int.-ben F. Panethtel együtt fizikai-kémiai vizsgálatokat végzett az izotópfa fogalommal kapcsolatban, amelyek 1913 elején elvezettek a nyomjelzés felfedezéséhez. 1913-ban a bp.-i egy.-en az ált. kémia magántanára, 1918-ban rk., 1919-ben r. tanára. 1919 őszéig a II. sz. Fizikai Int.-et vezette, ám a Tanácsköztársaság leverése után külföldre távozott. 1920-tól Dániában, Niels Bohr koppenhágai Elméleti Fizikai Int.-ében folytatta kutatásait. Itt fedezte fel D. Costerrel együtt 1922-ben a 72-es számú kémiai elemet, a hafniumot. Ugyanebben az évben kezdte meg első kísérleteit a nyomjelzés biológiai alkalmazására. 1926-1933 között a freiburgi egy. fizikai-kémiai tanszékének tanára és int.-ének ig.-ja. 1926-ban fluoreszcenciás kémiai analízissel vizsgálta a különböző elemek előfordulási arányát a Földön és a kozmoszban, valamint már állati szövetekben is alkalmazta a nyomjelzést, és kimutatta, hogy a tumorsejtekben a bizmut koncentrációja lényegesen magasabb, mint az egészségesekben. A nácizmus hatalomra jutása után származása miatt el kellett hagynia Németo.-t, 1934-ben ismét Koppenhágában telepedett le. Itt fedezte fel az aktivációs analízist, s ettől kezdve szinte kizárólag orvosi, biológiai, biokémiai témákkal foglalkozott. 1940-től egyre több kísérletet végzett Stockholmban. Dánia német megszállása (1943) után Svédo.-ba menekült, s a stockholmi egy.-en a szerves kémiai tanszéken dolgozott; a háború után felvette a svéd állampolgárságot. Munkássága nagy jelentőségű volt a radioaktív elemek kémiai sajátosságainak vizsgálata terén, úttörő eredményeket ért el a radioaktív izotópok nyomjelzőként (indikátorként) való felhasználásában. Felfedezte a kálium 41-es tömegszámú izotópját és a foszfor 32-es tömegszámú radioaktív izotópját. A nyomjelzéssel elért több évtizedes kémiai és sugárbiológiai kutatásainak jelentőségét a tudományos világ az 1943-as kémiai Nobel-díj odaítélésével ismerte el. A DNS-képződés iránti érdeklődése vezette el bizonyos rosszindulatú daganatok vizsgálatához. A nyomjelzés segítségével mind több területet hódított meg az orvostud. számára. Főként az anyagcsere különböző folyamatait vizsgálta, folytatta a tumorok kutatását, s idős korában hozzákezdett a hematológia tanulmányozásához is. Új tudományágat alapított, a nukleáris medicinát, egész életét a kémiai, fizikai-kémiai, biológiai, orvosi megismerésnek és a gyógyító alkalmazásnak szentelte.

F. m.: Az olvasztott sók kémiájáról (1910, 1911); Radiokémia és elektrokémia (1912, 1913), Lehrbuch der Radioaktivität. Fr. Panethtel (Leipzig, 1923); Das Elemem Hafnium (Berlin, 1927); Die seltenen Erden von Standpunkte des Atombaues (Berlin, 1927); Praktikum der chemischen Analyse mit Röntgenstrahlen. E. Alexanderrel (New York-London, 1932; Leipzig, 1933); Radioactive indicators. Their application in biochemistry, animal physiology and pathology (New York-London, 1948); Adventures in radioisotope research. The collected papers of Gy. H. I-II. (New York, 1962, teljes bibliográfiával).

Irod.: Erdey-Grúz Tibor: H. Gy. az új magyar Nobel-díjas (Természet, Tud., 1946); Farber, E.: Nobel Prize winners in chemistry 1901-1950 (New York, 1953); Kocsár László: H. Gy. 75 éves (Orvosi Hetilap, 1960); Asimov' biographical encyclopedia of science and technology (Garden City, 1964); Cockroft, L: George de H. 1885-1966. (Biogr. Mem. of. Fell. of Roy. Soc., 1967); Szabadváry Ferenc: H. Gy. (Nyelvünk és Kultúránk, 1983); George de H. (1885-1966). Szerk. Marx György (Festschrift. Bp., 1988); Palló Gábor: H. Gy. (Bp., 1998).

Balogh Margit