Zemplén Győző
Nagykanizsa, 1879. okt. 17. – Monte Doloro, Olaszország, 1916. jún. 29.
Fizikus, műegyetemi tanár
1896-1900-ban az Eötvös-kollégium tagjaként végezte a budapesti egyetemen tanulmányait. 1902-ben avatták doktorrá, Eötvös Loránd mellett volt gyakornok, majd tanársegéd. Göttingenben majd Párizsban töltött hosszabb tanulmányutat. 1908-tól a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. 1912-ben a Műegyetemen a kifejezetten az ő számára létrehozott elméleti fizikai tanszék nyilvános rendes tanárává nevezték ki. Legfontosabb eredményeit a gázok és folyadékok dinamikájának területén érte el. Jelentős, ma róla elnevezett tételt fogalmazott meg a hidrodinamikai lökéshullámokról. Törekedett arra, hogy az új tudományos eredmények mielőbb bekerüljenek a magyar szakmai életbe. Magyarra fordította Pierre és Marie Curie radioaktivitásról szóló könyvét. Az 1. világháborúban katonának hívták be. Az ütegek helyének megállapítására hangbemérő módszert dolgozott ki. 1916-ban az olasz fronton elesett. Zemplén Géza bátyja.
[1] Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990 MEK
[2] Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái MEK
[3] Nagy Ferenc: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig BETTER - METESZ - OMIKK
[4] Radnai Gyula: Fizikusok és matematikusok az Eötvös Collegiumban Eötvös Collegium - PDF
[5] Keszthelyi Lajos: Fizikusok és matematikusok az Eötvös Collegiumban Természet Világa
[5] Radnai Gyula: Centenáriumi megemlékezések, 2016 - 1. rész Öt jelentős fizikus halálának 100. évfordulójára Fizikai Szemle - PDF
[6] Laczkó Géza: Zemplén Győző Figyelő
[8] Füstöss László: Zemplén Győző emlékkönyv és Zemplén the Scientist and the Teacher Magyar Tudomány - PDF
[9] Füstöss László: A műegyetemi Fizika Tanszék 150 éve Fizikai Szemle
[10] Füstöss László: A modern fizika érkezése (1919-1945) Fizikai Szemle
[11] Radnai Gyula: Az Eötvös-korszak Fizikai Szemle
[11] Radnai Gyula: Az iskola erővonalai - Második rész KFKI - Természettudományi és tudománytörténeti dokumentumok
[12] Radnai Gyula: Szilárd Leó iskolái Fizikai Szemle
[13] Marx György: Lánczos Kornél Fizikai Szemle
[16] Jeles Napok OSZK
[17] Abonyi Iván: A bolognai cseppektől a lökéshullámok kialakulásáig Természet Világa
[19] A 20. század eleje Magyarország a XX. században - MEK
[20] Jegyzetek Zemplén Győzőtől MTA Filozófiai Kutatóintézet - UNIWORLD
[20] Kéri Gerzson: Tallózás a II. világháború előtti magyarországi országos matematikai tanulmányi versenyek díjnyertesei és helyezettjei között (1894-1943) BME Matematika Intézet - Hujter Mihály honlapja - PDF
[23] Fizikus arcképcsarnok Fizikai Szemle
[24] Győző Zemplén Wikipedia - német