Vermes Miklós
Sopron, 1905. ápr. 3. – Budapest, 1990. ápr. 4. [5.]
Fizikus, gimnáziumi tanár
Sopronban érettségizett, az evangélikus líceumban. Eötvös kollégistaként szerzett három (matematika, fizika, kémia) szakos tanári diplomát a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Fizikából doktorált 1930-ban. Tanári egyénisége a Fasori Evangélikus gimnáziumban bontakozott ki, ahol 15 évet töltött el - köztük a második világháború embert próbáló éveit is. 1952-ben ezt az iskolát is megszüntették, ekkor a csepeli Jedlik Ányos gimnáziumba helyezték át, itt tanított élete végéig. Rendkívül termékeny szakíró és tankönyvíró volt, 1954-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Középiskolás tankönyvei ma is kedveltek. Az egyetemen meghívott előadóként tartott népszerű előadásokat a fizika tanításának módszertanából. Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat tiszteletbeli elnöke, kereken négy évtizeden át az Eötvös-verseny versenybizottságának vezetője volt. Szívesen vitte tanítványait kirándulni, túrázni. A nehéz terepekre legszívesebben barátjával, volt évfolyamtársával, Kunfalvi Rezsővel látogatott el. Mindketten szerettek fényképezni és szenvedélyesen szerettek tanítani, diákokkal foglakozni. Fizikát és emberi tartást lehetett tanulni tőlük. (Dr. Radnai Gyula)
[1] Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990 MEK
[2] Vermes Miklós (Muki bácsi) Wikipédia
[3] Radnai Gyula: Vermes Miklós Fizikai Szemle
[3] Markó László, Burucs Kornélia, Balogh Margit, Hay Diana: A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825-2002 MTA Társadalomkutató Központ - Tudománytár
[4] Radnai Gyula: Vermes Miklós és az Egyetem Fizikai Szemle
[5] Staar Gyula: Vermes Miklós és a Természettudományi Közlöny Fizikai Szemle
[5] Radnai Gyula: Fizikusok és matematikusok az Eötvös Collegiumban Eötvös Collegium - PDF
[6] Krassói Kornélia, Zanati Béla: Egy tudós tanár - 100 éve született Vermes Miklós Fizikai Szemle
[7] Kucsman Árpád: Emlékezés Vermes Miklósra, a Fasori Gimnázium tanárára Fizikai Szemle
[7] Keszthelyi Lajos: Fizikusok és matematikusok az Eötvös Collegiumban Természet Világa
[8] Nagy Márton: Emlékezés Vermes Miklósra születésének 100. évfordulóján Fizikai Szemle
[9] Vastagh György: Vermes tanár úr - a mi Muki bácsink Fizikai Szemle
[10] Radnai Gyula: Száz éve született Vermes Miklós Fizikai Szemle
[10] Kövesi Sándorné: Emlékezés Vermes Miklósra Fizikai Szemle
[11] Tótfalusi Istvánné Koncz Éva: Nagyon szubjektíven Vermes tanár úrról Fizikai Szemle
[12] Sebestyén Zoltánné: Megemlékezés Muki bácsi 100. születésnapján Fizikai Szemle
[13] Liptay György: Száz éve született, tizenöt éve halt meg dr. Vermes Miklós Evangélikus Élet
[15] Középiskolai Fizikatanári Ankétok és Eszközkiállítások (-bemutatók) 1957-től 2017-ig KFKI - PDF
[15] dr. Vermes Miklós Jedlik Ányos Gimnázium
[18] Fizikus arcképcsarnok Fizikai Szemle
[19] Vermes Miklós: Lehetséges-e az atommag energiájának gyakorlati felhasználása? Anianus Könyvtár - Jedlik Ányos Gimnázium Csepel - PDF
[21] Vermes Miklós: Kísérlet a szabadesés úttörvényének megfigyelésére Fizikai Szemle
[29] Vermes Miklós: Az új gramofon Anianus Könyvtár - Jedlik Ányos Gimnázium Csepel - PDF
[30] Dr. Vermes Miklós Köztérkép