Turán Pál
Budapest, 1910. aug. 18. – Budapest, 1976. szept. 26.
Matematikus, egyetemi tanár
Gimnazistaként a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok feladatmegoldója. Egyetemistaként az Anonymus-csoport tagja. 1933-ban szerzett matematika-fizika szakos tanári diplomát a budapesti egyetemen. 1935-ben doktorált Fejér Lipótnál. Állást nem sikerült kapnia. Korrepetálásból tartotta fenn magát 1938-ig, ekkor helyettes tanárként alkalmazta a budapesti izraelita gimnázium. A háború alatt munkaszolgálatra vonultatták be. 1949-től haláláig az ELTE professzora. Több matematikai folyóirat szerkesztőbizottságában volt tag. Kidolgozta, majd széleskörűen alkalmazta a hatványösszegmódszert, amely, bár a Riemann-sejtés igazolásához nem vezetett el, számos eredményt adott az analitikus számelméletben és általában az analízisben. Elsőként alkalmazott valószínűségszámítási módszereket a számelméletben. Erdős Pál kutatótársa és jó barátja volt, számos cikket írtak együtt a legkülönbözőbb témákban. Egyik fontos közös kutatási témájuk az approximációelmélet volt. Híres a Legendre-polinomokra vonatkozó Turán-féle egyenlőtlenség és sokat idézik a Turán-féle gráftételt is. 1948-tól az MTA tagja volt. Második felesége, T. Sós Vera szintén matematikus, az MTA tagja.
[1] Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990 MEK
[2] Turán Pál Wikipédia
[3] Turán-féle gráftétel Wikipédia
[4] Turán-gráf Wikipédia
[5] Nagy Ferenc: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig BETTER - METESZ - OMIKK
[6] Kiss Csongor: Krónika Magyar Tudomány- és Technikatörténeti Műhely
[8] Turán Pál Tudósportál
[8] Jeles Napok OSZK
[9] Híres matematikusok Versenyvizsga
[11] Vekerdi László: "Erős várunk nékünk a Matematika" - Turán Pálról beszél Erdős Pál és Halász Gábor Természet Világa
[12] Császár Ákos: Magyar származású matematikusok hozzájárulása a matematika fejlődéséhez Természet Világa
[13] Staar Gyula: A matematika professzor asszonya. Beszélgetés T. Sós Vera akadémikussal Természet Világa
[14] A kombinatorika és a séta mestere - Bán László beszélgetése Szemerédi Endre matematikussal Magyar Tudomány
[15] A kutatások kiemelkedő tudományterületei Magyarország a XX. században - MEK
[16] Besenyei Ádám: Az Alkalmazott Analízis és Számításmatematikai Tanszék elmúlt fél évszázada - kibővítve az egykori analízis tanszékek történetével ELTE TTK Matematikai Intézet - PDF
[16] Turán Pál tétele SZTE Bolyai Intézet
[17] Meszéna Balázs, Pataki János: A zsebrádiótól Turán tételéig Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium - PDF
[19] KöMaL arcképcsarnok 1926-1927 KöMaL
[20] Kéri Gerzson: Vázlatok három tantárgy diákolimpiáinak a versenyzőiről, valamint az országos versenyek legjobbjairól 1894 óta Diakolimpikonjaink - PDF
[20] KöMaL arcképcsarnok 1927-1928 KöMaL
[21] Az Osztály elhunyt tagjai MTA Matematikai Tudományok Osztálya
[22] Paul Turán The MacTutor History of Mathematics archive - angol
[23] Turán's Theorem Wolfram MathWorld - angol
[24] Turán Graph Wolfram MathWorld - angol
[25] Erdős-Turán Conjecture Wolfram MathWorld - angol
[26] Erdős-Turán Theorem Wolfram MathWorld - angol
[28] Paul Erdős: Some Notes on Turán's Mathematical Work MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet - angol - PDF
[29] Pál Turán Wikipedia - angol
[30] Turán's theorem Wikipedia - angol
[31] Turán graph Wikipedia - angol