História Tudósnaptár

Életrajz

Előzetes Emlékeztető Javaslatok? Olvass el! Admin belépés
 
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
   
Szent-Györgyi Albert
Szent-Györgyi Albert

Budapest, 1893. szept. 16. – Woods Hall, Massachusetts, USA, 1986. okt. 22.

Biokémikus, Nobel-díjas

Tanulmányait a Lónyai utcai református gimnáziumban végezte, majd a budapesti tudományegyetemen folytatta, ahol 1917-ben orvosi oklevelet szerzett. Az első világháborúban medikusként vett részt, de megsebesült, és hamarosan leszerelték. Ezután külföldön: Pozsonyban, Prágában, Berlinben, Leidenben, Groningenben folytatott tanulmányokat, a biológia, az élettan, a gyógyszertan, a bakteriológia, majd a fizikai-kémia terén. Ezt követően Cambridge-ben, F.G. Hopkins biokémiai tanszékén megszerezte második doktorátusát, ezúttal kémiából, majd E.C. Kendall támogatásával egy évig az Egyesült Államokban dolgozott. Klebelsberg kultuszminiszter hívására hazajött, és 1931-tôl 1945-ig a szegedi tudományegyetem orvosi vegyészeti intézetének professzora, 1945 és 1947 között a budapesti tudományegyetem orvos karának biokémia professzora volt. 1947 végén elhagyta az országot, és a Boston melletti Woods-Hole-ban telepedett le, ahol 1947 és 1962 között az Egyesült Államok Izomkutató Tudományos Intézete tengerbiológiai laboratóriumának igazgatója, 1962 és 1971 között a Darthmouth-i Egyetem professzora volt. Kapcsolatait Magyarországgal mindig fenntartotta, az 1960-as évektől rendszeresen hazalátogatott. Az 1937-es élettani-orvosi Nobel-díjat Szent-Györgyi Albert nyerte el "a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársavkatalízis szerepének terén tett felfedezéseiért".

[1] Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990 MEK
[2] Kapronczay Károly: Magyar Orvoséletrajzi Lexikon HIK
[3] A magyar vegyészet arcképcsarnoka Chemonet
[4] Varga János cikkei előadásai Szent-Györgyi Albert-ról
[4] Szent-Györgyi Albert Világhíres Feltalálóink
[5] Szent-Györgyi Albert Wikipédia
[6] Tasiné Csúcs Ildikó Mária tanulmányai Szent-Györgyi Albertről
[8] Magyar Feltalálók Sasovits, Nyíregyházi Főiskola
[9] Zallár Andor, Szabó Tibor: Bay Zoltán és Szent-Györgyi Albert barátsága Fizikai Szemle
[10] Bori Katalin, Sósné Karácsonyi Mária: Életút zenei kitérőkkel Somogyi-könyvtár Szeged
[10] Bödők Zsigmond: Nobel-díjas magyarok MEK - PDF
[11] Jeles Napok OSZK
[12] Muhi Béla: Szent-Györgyi Albert élete és munkássága Fókusz - Vajdasági ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő portál
[12] Szent-Györgyi Albert-díj Wikipédia
[13] Szent-Györgyi, Albert a KFKI História rovatában forrás: Britannica Hungarica
[14] Szabó Tibor: Újabb dokumentumok Szent-Györgyi Albert családjáról SZTE
[14] Radnai Gyula: Solvay-konferenciák története Magyar Tudomány
[15] Szent-Györgyi Albert, nagyrápolthi Tudósportál
[15] Szent-Györgyi Albert: Dionüszosz és Apolló követői a kutatásban Ponticulus Hungaricus
[16] Szentgyörgyi Albert: Gondolatok a nevelésről Fizikai Szemle
[17] Szent-Györgyi Albert-falak nélkül... Millenniumi mesék (Televízióadás a Magyar 1-en 2001, július 9-én. Szerkesztő Oláh Katalin) Fizikai Szemle
[18] Szent-Györgyi Albert bronz érem Galéria Savaria - JPG
[18] The Nobel Prize in Physiology or Medicine 1937 Nobelprize.org - angol
[19] Albert Szent-Györgyi NNDB: Tracking the entire world - angol
[20] The Albert Szent-Gyorgyi Papers National Library of Medicine's Profiles in Science - angol
[20] Douglas Allchin: Szent-Györgyi, Albert Imre Encyclopedia - angol
[22] Albert Szent-Györgyi Wikipedia - angol
[23] Vitamin C Wikipedia - angol