Röntgen, Wilhelm Conrad
Lennep, Poroszország, (ma Remscheid, Németország), 1845. márc. 27. – München, 1923. febr. 10.
Német kísérleti fizikus, Nobel-díjas
Apja német, édesanyja holland volt. Sikertelen hollandiai érettségi után Zürichben az ETH hallgatójaként gépészmérnöki diplomát szerzett 1868-ban. Itt a fizika tanszéket Rudolf Clausiustól átvevő August Kundt laboratóriumában tűnt fel kísérleti fizikusi tehetsége. Kundt rábeszélésére doktorált 1869-ben, majd az ő asszisztenseként, vele együtt ment át a würzburgi egyetemre, innen pedig 1872-ben Strassburgba. Rugalmasságtani vizsgálatokkal, a hajszálcsövesség jelenségeivel, a gázok fajhőjével, a kristályok hővezetésével, a gázok hőelnyelésével és a piezoelektromossággal is foglalkozott. A professzori cím megszerzése után 1879-től Giessenben, majd 1889-től Würzburgban lett a fizika tanszék vezetője, 1894-től az egyetem rektora. Itt fedezte fel 1895 utolsó hónapjaiban a később róla elnevezett sugárzást, ezért a felfedezésért kapta meg 1901-ben az akkor először kiosztásra kerülő Nobel-díjat fizikából. Ekkor már Münchenben volt a fizikai intézet igazgatója, Nobel-díját viszont teljes egészében a würzburgi egyetemnek ajánlotta fel. Münchenben nála doktorált Abram Ioffe. Az első világháborút Amerikában élte át, visszajövetele után 1920-ban Wilhelm Wiennek adta át tanszékét Münchenben, ugyanúgy, mint húsz évvel előtte Würzburgban. Fizikai és méréstechnikai eszközgyűjteményét azonban megtartotta, csaknem haláláig gondozta. (Dr. Radnai Gyula)
[1] Röntgen, Wilhelm Conrad a KFKI História rovatában (forrás: Britannica Hungarica)
[2] Wilhelm Conrad Röntgen (Wikipédia)
[3] Bozóky László: Száz év radiológia (Fizikai Szemle)
[4] Röntgenvizsgálat - Képalkotó diagnosztika InforMed
[5] Radnai Gyula: Az Eötvös-korszak (Fizikai Szemle)
[6] Köteles György: Fizika az orvoslásban (Fizikai Szemle)
[7] Jarosievitz Beáta, Sükösd Csaba: Röntgen és a láthatatlan sugarak Hírmagazin - Sulinet
[9] Radnai Gyula: Az első Solvay-konferencia centenáriumán - I. rész Fizikai Szemle
[10] Radnai Gyula: Az első Solvay-konferencia centenáriumán - II. rész Fizikai Szemle
[11] The Nobel Prize in Physics 1901 (Nobelprize.org - angol)
[12] Wilhelm Conrad Rontgen Timeline of Nobel Prize Winners - angol
[13] G. L'E. Turner: Röntgen (Roentgen), Wilhelm Conrad Encyclopedia - angol
[14] Hans Krebs: Two Letters by Wilhelm Conrad Rontgen JSTOR - angol
[16] Wilhelm Conrad Röntgen (NNDB: Tracking the entire world - angol)
[17] Wilhelm Röntgen (Wikipedia - angol)
[18] X-ray Wikipedia - angol