História Tudósnaptár

Életrajz

Előzetes Emlékeztető Javaslatok? Olvass el! Admin belépés
 
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
   
Rényi Alfréd
Rényi Alfréd

Budapest, 1921. márc. 20. – Budapest, 1970. febr. 1.

Matematikus, egyetemi tanár

A budapesti egyetemen Fejér Lipót tanítványa volt 1940-től, de tanulmányait munkaszolgálata miatt félbe kellett szakítania. A szegedi egyetemen fejezte be tanulmányait és 1945-ben Riesz Frigyesnél matematikából doktorált, 1946-ban Leningrádba került aspiránsnak, itt J. V. Linnik és I. M. Vinogradov tanítványa volt. 1949-től a debreceni tudományegyetem professzora lett. 1950-ben ő hozta létre a Magyar Tudományos Akadémia Alkalmazott Matematikai Intézetét, amelynek haláláig igazgatója volt. 1952-től az ELTE valószínűségszámítási tanszékét is vezette. A matematikában a kombinatorika, a gráfelmélet, és főleg a valószínűségszámítás területén ért el eredményeket. 1947-ben továbbfejlesztette a Linniktől származó nagy szitát, és ennek felhasználásával világraszóló eredményt ért el a Goldbach-sejtéssel kapcsolatban. Mintegy 350 cikkéből 32 Erdős Pállal közös. Jelentős volt a tudománynépszerűsítő tevékenysége is. Felesége Rényi Kató matematikus. 1949-től az MTA tagja. Emlékére az Akadémia Matematikai Kutató Intézete 1972-ben Rényi-díjat alapított.

[1] Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990 MEK
[2] Rényi Alfréd Wikipédia
[3] Erdős-Rényi modell Wikipédia
[3] Nagy Ferenc: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig BETTER - METESZ - OMIKK
[4] Híres matematikusok Versenyvizsga
[5] Marx György: Rényi Alfréd Fizikai Szemle - PDF
[5] Domokos Gábor: Püthagorasz, Rényi és a lemmingek, avagy a káosz irracionalitása. Első rész. Egy kétely története Természet Világa
[6] Domokos Gábor: Püthagorasz, Rényi és a lemmingek, avagy a káosz irracionalitása. Második rész. Diszkrét rágcsálók Természet Világa
[7] Vekerdi László: "Erős várunk nékünk a Matematika" - Turán Pálról beszél Erdős Pál és Halász Gábor Természet Világa
[8] Staar Gyula: A matematika professzor asszonya. Beszélgetés T. Sós Vera akadémikussal Természet Világa
[9] Visontay György: Heisenberg és az a bizonyos küszöb Ponticulus Hungaricus
[10] Horváth Antal: Apro(po)ságok 1945-2015 ELTE TTK - PDF
[10] Rényi Alfréd Tudósportál
[11] Nyíri Kristóf: Hálózat és megismerés Világosság - PDF
[11] Hujter Mihály: Rényi Alfréd levele Riesz Frigyeshez 1945-ben BME Matematika Intézet - Hujter Mihály honlapja - PDF
[12] Somlyó György: A versfordítás geometriai analogonja Ponticulus Hungaricus
[13] A kutatások kiemelkedő tudományterületei Magyarország a XX. században - MEK
[14] Rényi Alfréd: Dialógusok a matematikáról MEK
[15] Kéri Gerzson: Vázlatok három tantárgy diákolimpiáinak a versenyzőiről, valamint az országos versenyek legjobbjairól 1894 óta Diakolimpikonjaink - PDF
[15] Rényi Alfréd: Levelek a valószínűségről MEK
[16] Rényi Alfréd: Ars Mathematica (Könyvajánló) Typotex Kiadó
[17] Dr. Varga József: Séta budapesti temetőkben - Rényi Alfréd Varga József honlapja
[17] Vincze István: Ünnepi ülésszak Bolyai János születésének 150. évfordulója alkalmából 1952 december 14-18 Matematikai Lapok - PDF
[18] Rényi, Alfréd BME OMIKK archívum - angol
[18] Az Osztály elhunyt tagjai MTA Matematikai Tudományok Osztálya
[19] Pál Turán: The Life Of Alfréd Rényi ELTE Matematikai Intézet - angol
[20] Alfréd Rényi The MacTutor History of Mathematics archive - angol
[21] David Kendall: Obituary: Alfréd Rényi JSTOR - angol
[22] P. Revesz, I. Vincze: Alfred Renyi JSTOR - angol
[22] Alfréd Rényi Chronicle of Mathematical People - angol - PDF
[23] Alfréd Rényi Wikipedia - angol