Pávai Vajna Ferenc
Csongva, 1886. márc. 6. – Szekszárd, 1964. jan. 12.
Geológus
Egyetemi tanulmányai befejeztével 1910-ben a geológia doktora, 1911-ben a selmecbányai akadémián Böckh Hugó mellett tanársegéd az ásvány-földtan-teleptani tanszéken. 1912-1914-ben az erdélyi, 1915-1918 között a horvátországi, majd 1918-tól a dunántúli szénhidrogén-kutatásokban volt jelentős szerepe. 1930-ban a Földtani Intézet főgeológusa 1944-ig. Munkássága elsősorban a tektonika, a kőolajföldtan és a vízföldtan területére terjedt ki; a hazai kőolaj- és földgázkutatás egyik úttörője volt. Nevéhez fűződik több jelentős gyógy- és hévvíz feltátása is (Szeged, Hajdúszoboszló, Karcag, Debrecen, Szolnok). Élete végén főként a hévvizekből nyerhető geotermikus energia hasznosításának kérdései foglalkoztatták. Javaslatára létesültek az alföldi hévvízkutak mellett az első hévvizekkel fűtött kertészetek.
| [1] | Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990 | MEK |
| [2] | Juhász Imre: Pávai-Vajna Ferenc | Szoboszló az én képeskönyvem |
| [2] | Nagy Ferenc: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig | BETTER - METESZ - OMIKK |
| [3] | Pávai-Vajna Ferenc | Wikipédia |
| [6] | Jeles Napok | OSZK |
| [7] | Névadónk | Pávai Vajna Ferenc Álatalános Iskola Hajdúszoboszló |
| [8] | Pávai Vajna Ferencre, a "gyógyvíz atyjára" emlékezett a Hungarospa Zrt. | Hajdúszoboszló Hungarospa |
