Öveges József
Páka, 1895. nov. 10. – Budapest, 1979. szept. 4.
Piarista fizikatanár, ismeretterjesztő TV személyiség
A győri bencéseknél kezdte és a kecskeméti piaristáknál fejezte be a gimnáziumot. Tanári diplomáját Budapesten szerezte nehéz időkben, 1919-ben. Utána Szegeden, Tatán, Vácott és Budapesten tanított piarista gimnáziumokban. Pályája 1945 után ívelt meredeken felfelé. 1948 tavaszán rendfőnökével együtt kapott Kossuth-díjat, néhány hónappal az egyházi iskolák államosítása előtt. Ezután a rövid ideig (1948-55) fennálló budapesti tanárképző főiskola fizika tanszékét vezette. Rádió- és televízióműsorai tették nevét országosan ismertté. A fizikát népszerűsítette, nagy sikerrel. Előadásai az ifjúsághoz szóltak, de szívesen hallgatták azok a felnőttek is, akik már elfelejtették, vagy sohasem tanulták az iskolában a fizikát. Érdekes kísérleteket mutatott be - mindig a legegyszerűbb eszközökkel. Ízes beszéde, jól elhelyezett poénjai egy egész országot ültettek le itthon a TV készülékek elé olyan időkben, amikor a világban sokkal inkább félték, mint szerették az emberek a fizikát. Ezen kívül számos ismeretterjesztő könyvet írt, az egyszerű fizikai kísérletektől a fegyverek fizikájáig mindenről volt megfontolandó mondanivalója. Igazi, jó fizikatanár volt, de nem tiltakozott az ellen sem, ha professzornak szólították. Életéről, munkásságáról rendtársa, Kovács Mihály írt tanulságos könyvet. (Dr. Radnai Gyula)
[1] Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990 MEK
[2] In memoriam Öveges József Eötvös József Gimnázium és Kollégium, Tata
[4] Öveges József Világhíres Feltalálóink
[4] Nagy Ferenc: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig BETTER - METESZ - OMIKK
[5] Radnai Gyula: Vermes Miklós és az Egyetem Fizikai Szemle
[6] Kúti László: Öveges emlékhét Pákán Fizikai Szemle
[7] Kovács Mihály: 100 éve született Öveges József, a fizikai ismeretek népszerűsítője Fizikai Szemle
[10] Abonyi Iván, Radnai Gyula: Könyvek Természet Világa
[10] Horváth Antal: Apro(po)ságok 1945-2015 ELTE TTK - PDF
[10] Középiskolai Fizikatanári Ankétok és Eszközkiállítások (-bemutatók) 1957-től 2017-ig KFKI - PDF
[11] Öveges József Wikipédia
[12] Krammer Melinda Eszter: Öveges József nyomdokain MEK - PDF
[13] Névadónk Öveges József Tanáregylet
[14] Öveges József Múlt-kor történelmi portál
[15] Hujter Mihály: Holló-Szabó Ferenc Középiskolai matematikai és fizikai lapok - PDF
[18] Nyeste Pál: Öveges József piarista Piarista Rend Magyar Tartománya - DOC
[19] Horváth Miklós: A világ működése www.vilaglex.hu
[20] Öveges József: Világvége? - Világbéke? Fizikai Szemle
[20] Öveges József: A háromféle rádióaktív sugárzás kimutatása egyszerű anyagokkal és eszközökkel Fizikai Szemle
[21] Öveges József: Hogyan készülhetett az atombomba? Fizikai Szemle
[22] Fizikus arcképcsarnok Fizikai Szemle