Lóczy Lajos
Pozsony, 1849. nov. 4. – Balatonfüred, 1920. máj. 13.
Geológus, földrajztudós, egyetemi tanár
1874-ben a zürichi műegyetemen mérnöki oklevelet szerzett. Hazatérése után kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum ásvány- és őslénytárához segédőrnek. 1877-1880-ig részt vett gr. Széchenyi Béla kelet-ázsiai expedíciójában és beutazta Kína nagy részét. A közép- ázsiai sivatagok eredetéről kimutatta, hogy azok kő- és homokanyaga nem tengerfenék maradványa, hanem évmilliók sivatagi felhalmozódásának következménye. 1883-tól mint a Földtani Intézet osztálygeológusa a bánsági hegyvidék geológiai felvételezését végezte. 1886-ban a földtan rk. tanárának hívták meg a műegyetemre. 1889-1908-ig a budapesti tudományegyetemen az egyetemes földrajz tanszékének tanára, 1902-1908-ig a Földrajzi Intézet igazgatója. 1900-1914-ig a Földrajzi Társaság elnöke. Teleki Pállal és Papp Károllyal szerkesztette Magyarország földtani térképét. 1891-ben az ő kezdeményezésére és vezetésével alakult meg a Magyar Földrajzi Társaság. Ő kezdeményezte az Erdélyi-medence rendszeres geológiai és geomorfológiai feltárását. Jelentős érdemei vannak az erdélyi kősó- és földgázkincs felfedezésében is. Az ő felmérése és tanulmányai alapján kezdték meg a nagysármási fúrásokat.
[1] Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990
MEK
[2] Névadónk Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola Balatonfüred
[3] A magyar hegymászás és turizmus arcképcsarnoka BME
[4] Lóczy Lajos Wikipédia
[5] Tíz portré a Budapesti Egyetem földrajzoktatásának múltjából ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet
[5] Jeles Napok OSZK
[5] Lóczy Lajos, id.; lóczi Tudósportál
[5] Nagy Ferenc: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig BETTER - METESZ - OMIKK
[6] Juhász Zsolt: Tudománytörténet - Lóczy Lajos Hírmagazin - Sulinet
[7] Tudós tanárok az Egyetemen ELTE
[7] A Magyar Állami Földtani Intézet igazgatói Magyar Földtani és Geofizikai Intézet
[8] Lóczy Lajos Kagylókürt
[9] Böckh Hugó: Lóczy Lajos és a magyar geológia MEK - PDF
[10] Cholnoky Jenő: Lóczy Lajos mint geográfus MEK - PDF
[11] Hézser Aurél: Lóczy Lajos és tanítványai MEK - PDF
[12] Lóczy-csúcs a Himalájában? MEK - PDF
[13] Papp Károly: Lóczy Lajos geológus, földrajztudós élete és munkássága MEK - PDF
[14] Princz Gyula: Lóczy Lajos helye a magyar földrajzban MEK - PDF
[15] Strömpl Gábor: Lóczy Lajos nyelve MEK - PDF
[16] Telegdi-Roth Károly: A geológus Lóczy Lajos MEK - PDF
[17] Vendl Aladár: Lóczy Lajos három legnagyobb alkotása MEK - PDF
[18] Kósa László: A magyar néprajz tudománytörténete - Őshazakeresés és rokonnépkutatás HIK