LÓCZY LAJOS (Pozsony, 1849. nov. 4. - Balatonarács, 1920. máj. 13.)

Gimnáziumi tanulmányait Aradon végezte, ott érettségizett 1869-ben. A zürichi műegyetemen Escher von der Linthnél és A. Heimnél tanult geológiát.

A földtudományokban a tektonika mellett a sztratigráfiában és őslénytanban is kiemelkedő eredményeket ért el, de a geomorfológia tudósa is volt. Híresek voltak néprajzi, régészeti és történeti gyűjtései is. Munkásságát 200 publikációban adta közre.

Világhírre elsősorban a Széchenyi Béla által szervezett és vezetett 1877-1880-as kínai expedíció során gyűjtött hatalmas anyagból készített monográfiájával tett szert. Ebben írta le először a Himalája áttolódásos tektonikáját, valamint a Transzhimalája vonulatot (Sven Hedin előtt). Megalapozta Belső-Ázsia és Nyugat-Kína geomorfológiáját és a terület fosszilis emlősei és puhatestűi leírásában is úttörő munkát végzett. E munkáját a Royal Geographical Society tiszteletbeli tagsággal, jubileumi éremmel, a francia tudományos akadémia Tsihatseff-díjjal jutalmazta.

1903-tól haláláig a Magyar Királyi Földtani Intézet igazgatója volt, amely mellett egyetemi magántanárként a budapesti Tudományegyetemen a geográfusképzésben is részt vett. 1891-től a Balaton és környéke földtani kutatását kezdte meg. Mint intézeti igazgató megszervezte a Balaton-kutatást, amelyre jellemző volt az interdiszciplinaritás: a geológiától a meteorológiáig, a biológiától az etnográfiáig koordinálta szakemberek munkáját. Az általa szerkesztett Balaton-monográfia és az ahhoz kapcsolódó földtani térkép ma is alapját képezi az e területen folyó tudományos kutatásnak. E munkáját a Magyarboni Földtani Társulat 1915-ben Szabó József-emlékéremmel tüntette ki.

A vezetése alatt működő Magyar Királyi Földtani Intézetben az ő irányításával készült el az akkori Magyarország új geológiai térképe, amelyet a párizsi világkiállításon aranyéremmel tüntettek ki.

1918-ban Magyarország nagytektonikájáról összefoglaló tanulmányt írt, amely e témakörben évtizedekig meghatározó volt.

1916-1918-ban a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából Szerbiában, Macedóniában, Montenegróban és Albániában vezetett expedíciót, amelynek feladata e területek geológiájának, geográfiájának, zoológiájának, botanikájának, archeológiájának, népművészetének és történetének megismerése volt. Ebben az expedícióban már fia, ifj. Lóczy Lajos, szintén geológus-geográfus - később a budapesti Tudományegyetem professzora, majd 1945 után Brazíliában tanszékvezető egyetemi tanár - is részt vett. A délkelet-európai kutatóexpedíció eredményei csak 1924-ben Berlinben jelentek meg.

Id. Lóczy Lajost kérésére Balatonarácson temették el, szeretett Balatonja partjára néző temetőben, ahol permi vörös homokkőből készült sírkő alatt nyugszik a Himalájából származó havasi gyopárral díszítve, „Emléke oltva van a földbe, melyen élt” kegyeleti felírással.

Irodalom

CHOLNOKY Jenő: L. L. Földrajzi Közlemények, 1920.; VENDL Aladár: L. L. Akadémiai emlékbeszédek XX/9. Bp., 1928.; MILLEKER Rezső: L. L. Magyar Földrajzi Évkönyv, 1930.; PRINZ Gyula: L. L. helye a magyar földrajzban. Földtani Közlöny, 1949.; TASNÁDI KUBACSKA András: L. L. Bp., 1974.

Póka Teréz