Kulin György
Nagyszalonta, 1905. jan. 28. – Budapest, 1989. ápr. 22.
Csillagász, tudománynépszerűsítő
A budapesti Tudományegyetemen 1932-ben szerzett diplomát. 1935-47 között a Budapest-svábhegyi Csillagvizsgáló munkatársa. Főmunkaterülete a kisbolygók és üstökösök fotografikus pozíció meghatározása volt. Eközben egy új üstököst (Whipple-Bernasconi-Kulin 1943a = C/1942 C1), több mint 80 kisbolygót fedezett fel, amelyekből 20 kapott végleges sorszámot. Számos pontatlanul ismert aszteroida pályaadatát helyesbítette. Tökéletesítette a pályaszámítás módszerét. Nagy elhivatottsággal foglalkozott a csillagászat népszerűsítésével és a műkedvelő csillagászat szervezésével: 1943-ban a Természettudományi Társulat keretében indította meg az amatőr-alosztályt, 1947-ben a Magyar Csillagászati Egyesületet, amely önálló szervezetként 1949-ig működött, majd 1989-ben újra alakult. Megalapította az ország első nyilvános ismeretterjesztő intézetét, a gellérthegyi Uránia Bemutató Csillagvizsgálót. 1953-tól nyugdíjazásáig az Uránia igazgatója volt. 1963-ban életre hívta a TIT Csillagászat Baráti Körét, számos hazai ismeretterjesztő csillagda alapítását kezdeményezte. Számos könyve közül kiemelkedik A távcső világa c. munka, amely 1942-től (társszerzőkkel) három további, átdolgozott kiadást ért meg. Nevét a 3019.sz. kisbolygó és a Kulin György emlékérem örökíti meg. (Bartha Lajos)
[1] Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990 MEK
[2] Magyar csillagászok, űrkutatók ELTE TTK Kozmikus Anyagokat Vizsgáló Űrkutató Csoport
[3] Nagy Ferenc: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig BETTER - METESZ - OMIKK
[4] Kulin György Wikipédia
[5] Makra Zsigmond: Díjak 1950-1990 Fizikai Szemle
[6] Kulin György emlékoldal Magyar Csillagászati Egyesület
[7] Írások Kulin Györgyről Magyar Csillagászati Egyesület
[8] Szoboszlai Endre: Ma is tisztelettel emlékezem Dr. Kulin Györgyre - Számomra emberformáló tudós volt Gyurka bácsi A Magnitúdó Csillagászati Egyesület Debrecen honlapja
[8] Lorencz Kinga: Harmincéves a TIT Budapesti Planetárium Természet Világa
[9] Kulin Eszter, Mizser Attila: Közös séta Kulin György emlékére Magyar Csillagászati Egyesület
[10] Fizikus arcképcsarnok Fizikai Szemle
[11] Németh László: A Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgáló története, avagy miért Mikulás a csillagász? Csillagászati hírportál
[12] Bartha Lajos: Dr. Kulin György emlékezete CyberPress Sopron
[14] Csukás Mátyás: Megemlékezés Kulin György halálának 20. évfordulóján Magyar Csillagászati Egyesület
[16] Magyar Asztronautikai Társaság Wikipédia
[19] Kulin György mellszobra Köztérkép
[19] Dr. Varga József: Séta budapesti temetőkben - Kulin György Varga József honlapja