Kós Károly
Temesvár, 1883. dec. 16. – Kolozsvár, 1977. aug. 24.
Építész, festőművész, grafikus, író
Középiskolai tanulmányait a kolozsvári református kollégiumban végezte, ezután a budapesti József nádor Műegyetem mérnöki szakára jelentkezett. Két év múlva átiratkozott az építész szakra, ahol 1907-ben szerzett diplomát. Kezdő építészként a Székelyföld és Kalotaszeg építészetét tanulmányozta. Tervezői munkájában elsősorban az erdélyi népi építészet és történelmi építészeti emlékek motívumait használta fel, hatással volt rá a finn és angol építészet is. A "Fiatalok"-nak nevezett építész-csoport vezető alakja volt, a csoport tagjai voltak még többek között Györgyi Dénes, Jánszky Béla, Mende Valér, Tátray Lajos, Zrumeczky Dezső. 1912-ben a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Czigler-érmével tüntették ki. 1916-ban három társával együtt őt bízták meg IV. Károly király koronázási ünnepségének díszleteinek tervezésével. 1917-1918 során állami ösztöndíjjal Isztambulba küldték tanulmányútra. 1920-ban a trianoni békekötés után Erdélyben maradt, ezután nagyrészt irodalmi és közéleti tevékenységet végzett, de tervező építészi munkáját is folytatta. 1940-től a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolán mezőgazdasági építészetet tanított. 1945-től a Mezőgazdasági Főiskola dékánja, majd 1953-ig tanára volt. 2010-ben posztumusz Ybl-díjjal tüntették ki. Főbb munkái: zebegényi templom (Jánszky Bélával), állatkerti pavilonok (Zrumeczky Dezsővel), saját lakóháza (Sztána, a "Varjúvár"), városmajori iskola (Györgyi Dénessel), Wekerle-telep központja, református templom (Kolozsvár, Monostori út).
| [1] | Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990 | MEK |
| [2] | Kós Károly | Kós Károly Általános Iskola Gyergyószentmiklós |
| [3] | Névadónkról - Kós (Kosch) Károly Életrajz | Kós Károly Általános Iskola Budapest |
| [6] | Papp Gábor: Kós Károly | Art Portal |
| [7] | Nagy Ferenc: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig | BETTER - METESZ - OMIKK |
| [8] | Kubinszky Mihály Györgyi Dénes | MEK |
| [9] | Az Iskola története | Kós Károly Általános Iskola |
| [10] | Jeles Napok | OSZK |
| [11] | Hegedüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka | MEK |
| [12] | Kántor Lajos: Kós Károly, az erdélyi polgár | Kortárs |
| [13] | Kós Károly | Wikipédia |
| [14] | Fővárosi Állat- és Növénykert | Wikipédia |
| [15] | Antos Árpád: Barangolások Erdélyben - Kós Károly | Hetedhéthatár |
| [17] | Kós, Károly | BME OMIKK archívum - angol |
| [20] | Dr. Varga József: Eleink vidéki és külföldi temetőkben - id. Kós Károly, Kós András, Koós Zsófia és ifj. Kós Károly | Varga József honlapja |
