Faragó Andor
Budapest, 1877. szept. 26. – 1944.
Matematika- és fizikatanár, lapszerkesztő
Iskoláit végig Grosz Andorként végezte, csak egyetemi éveinek legvégén magyarosított Groszról Faragóra. Középiskolába a mai Madách Gimnázium elődjébe járt, az egyetemen többek között Englander (Erdős) Lajos, Visnya Aladár, Zemplén Győző és egy évig Fejér Lipót volt az évfolyamtársa. Rados Gusztávnál és Fröhlich Izidornál szakvizsgázott, Szíjártó Miklósnál gyakorolta a matematika és a fizika tanítását. Sopronban, a mai Széchenyi Gimnázium elődjében tanított hét éven át, itt is nősült meg, itt születtek gyermekei. 1909-től 1936-ig Budapesten, a VIII. kerületi, Tavaszmező utcai gimnáziumban működött, egészen nyugdíjazásáig. Közben 1925-ben újraindította az eredetileg Arany Dániel által 1894-ben megkezdett, majd Rátz László szerkesztésében és kiadásában 1914-ig fennállt folyóiratot, a KöMaL elődjét, még pedig Középiskolai Matemaikai és Fizikai Lapok címmel. (Ma már újra ez a lap neve.) 1939-ben, a zsidótörvények szorításában lehetetlenné vált a Lapok további kiadása, pedig addigra ez az újság az egész országban közkedveltté vált a matematikát és fizikát szerető diákok és tanárok körében. Az eltelt években Faragó Andor számos érdekes cikket közölt többek között Erdős Lajostól, Mikola Sándortól, Mende Jenőtől, Nagy L. Józseftől, érdekes feladatokat többek között Kárteszi Ferenctől, Turán Páltól, Strasser V. Benőtől, Kresznerics Károlytól. Évente közölte a legjobb megoldók fényképeit. A sors keserű fintora, hogy róla, az 1944-ben mártírhalált halt tanárról nem maradt fenn fénykép. (Dr. Radnai Gyula)
- Faragó Andor (Wikipédia)
- Staar Gyula: Mindhalálig KöMaL (Az utolsó beszélgetés Bakos Tiborral) Forrás folyóirat - PDF
- Radnai Gyula: Fizikus tehetségpont a két háború között - Faragó Andor, a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok megindítója és első szerkesztője Fizikai Szemle - PDF
- Radnai Gyula: Faragó Andorról - két tételben I. Felkészülés a tanári pályára a XIX. század végén Érintő - elektronikus Matematikai Lapok
- Radnai Gyula: Faragó Andorról - két tételben II. Tanár és lapszerkesztő a XX. században Érintő - elektronikus Matematikai Lapok
- Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok (Wikipédia)
- Radnai Gyula: Simonyi Károly (KöMAL)
- Részletesebb tudnivalók (KöMAL)
- Radnai Gyula: Az Eötvös verseny centenáriumán (Fizikai Szemle)
- Radnai Gyula: Teller Ede az Eötvös-versenyen Debreceni Szemle
- Marx György: Hamubansült pogácsa - Csekő Árpád tanár úr emlékének (Fizikai Szemle)
- Matematikai és Fizikai lapok - 1925. február 1. (KöMAL)
