Cavendish, Henry
Nizza, Franciaország, 1731. okt. 10. – London, Anglia, 1810. febr. 24.
Angol fizikus, vegyész
A Cambridge-i Egyetemen tanult, de diplomát nem szerzett. Később Londonban telepedett le. Eleinte szerény körülmények között élt, de 40 éves korában hatalmas vagyont örökölt, melyet jobbára könyvekre és tudományos berendezésekre fordított. 1760-ban a Royal Society választotta tagjává, 1803-ban az Institut de France nyolc külföldi tagjának egyike lett. Különféle szakterületeken végzett kísérleteket; többek között felfedezte a levegő összetételét, a hidrogén tulajdonságait, bizonyos anyagok fajhőjét, a víz összetételét és az elektromosság számos tulajdonságát. Egy speciális eljárással - amelyet ma Cavendish-kísérletnek nevezünk - meghatározta a Föld tömegét és sűrűségét. Foglalkozott alkalmazott tudományokkal, így meteorológiával, villámvédelemmel, vizsgálta a pénzérmék kopását is. Utolsó munkája a Föld sűrűségének mérése volt. A mai Cavendish laboratórium a Cavendish leszármazottak adományából jött létre, akik a tőle maradt összes kéziratot tudományos feldolgozásra átadták Maxwellnek, a laboratórium akkor kinevezett igazgatójának.
[1] Cavendish, Henry a KFKI História rovatában forrás: Britannica Hungarica
[2] Henry Cavendish Wikipédia
[3] Gravitációs állandó Wikipédia
[4] Pallas Nagy Lexikon MEK
[6] Megszületett Henry Cavendish angol fizikus és kémikus Múlt-kor történelmi portál
[7] Oxford-Typotex Fizikai Kislexikon HIK
[8] Lukács Manuéla: A világ alaptörvény kutatásának új útjai MEK - PDF
[8] Horváth Miklós: A világ működése www.vilaglex.hu
[9] Fizikusok életrajzai Puskás Tivadar Távközlési Technikum TTK
[10] Részletek Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete című könyvéből Kémiatörténet - Chemonet
[11] Szabó Zoltán: Az "igazi természettudós" - Eötvös Loránd emlékkönyv 3. Élet és Tudomány
[13] Amorim da Costa: Kísérletek repülô gömbökkel Kémiatörténet - Chemonet
[14] Henry Cavendish: Kísérletek a levegővel Kémiatörténet - Chemonet
[15] Cavendish, Henry Eric Weisstein's World of Science - angol
[16] Henry Cavendish - English scientist 1902 Encyclopedia - angol
[17] Henry Cavendish NNDB: Tracking the entire world - angol
[18] Henry Cavendish Corrosion Doctors - angol
[19] Henry Cavendish Le Moyne College Department of Chemistry - angol
[21] Russell McCormmach: Henry Cavendish Encyclopedia - angol
[22] Cavendish, Henry 1911 Encyclopedia Britannica - Wikisource - angol
[23] Henry Cavendish Wikipedia - angol
[24] Cavendish experiment Wikipedia - angol