Tanulmányai. Cavendish két nevezetes család leszármazottja - az egyik nagyapja Devonshire, a másik Kent hercege volt. Édesanyja röviddel az után meghalt, hogy életet adott Henry öccsének, Fredericknek (1733). A fiatal Cavendish 1742-ben beiratkozott a London közelében működő Hackney szemináriumba, 1749-53 között pedig a Cambridge-i Egyetemen, a Peterhouse College-ban tanult. Diplomát azonban nem szerzett, feltehetően azért, mert nem volt hajlandó nyilatkozatot tenni az anglikán egyház iránti hűségéről. A kontinensen tett körútja után Londonban élt apjával, annak 1783-ban bekövetkezett haláláig. Ebben az időszakban végezte valamennyi elektromos és legtöbb kémiai kutatását. Kezdetben apja asszisztenseként dolgozott, akinek kiváló kísérletezői készsége kivívta Benjamin Franklin elismerését. Apa és fia eleinte viszonylag szerény körülmények között élt, de 40 éves korában Henry Cavendish hatalmas vagyont örökölt. Egy kortárs francia tudós, Jean-Baptiste Biot szerint "a művelt emberek között a leggazdagabb, a gazdagok között pedig minden bizonnyal a legműveltebb volt".

 Vagyona nem okozott komoly változást életstílusában: a legtöbbet továbbra is tudományos felszerelésekre és könyvekre költött. Idővel nagy könyvtárat gyűjtött össze, amelyet később megnyitott tudóstársai előtt. A külvilág szemében kopott, visszahúzódó embernek látszott, aki keveset beszél, és akkor is tétován, sipító, vékony hangon. Egy különcségére jellemző esetet Aldous Huxley később felhasznált a Point Counter Point ("A végzet bábjátéka"; 1928) c. regényében az egyik szereplőre alkalmazva. A történet szerint amikor Cavendisht felkereste bankárja, és azt javasolta, hogy fektesse be tőkéjének egy részét, Cavendish barátságtalanul ráförmedt, hogy soha többet ne zaklassa őt a vagyon gyarapításával. "Ha ez gondot okoz önnek, akkor kiveszem a kezéből!" - közölte vele. A tudóstársaival való találkozásokat kivéve szinte sosem jelent meg a nyilvánosság előtt, és oly mértékben nőgyűlölő volt, hogy a házvezetőnőjével csak írásban érintkezett, a cselédség nőnemű tagjainak pedig tilos volt mutatkozniuk előtte. Nemcsak hogy nem nősült meg, de a családján kívül senkivel sem alakított ki közelebbi kapcsolatot. Általában egy régimódi, gyűrött, fakólila ruhát viselt magas gallérral, fodros kézelővel és háromszögletű kalappal. Rendkívül szófukar volt még tudóstársai körében is. Ismerőse, Lord Brougham így jellemezte: "valószínűleg kevesebb szót ejtett ki élete során, mint bárki más, aki nyolcvan évig élt, beleértve a trappista szerzeteseket is".

 Cavendish kivételes tudományos tehetség volt. Mégis nélkülöznie kellett a nagyközönség elismerését - részben a népszerűséget megvető magatartása miatt is; mindazonáltal elfogadta, hogy 1760-ban a Royal Society tagjává, 1803-ban pedig az Institut de France nyolc külföldi tagjának egyikévé válasszák.

 Cavendish számos tudományos cikket közölt, legelőször 1766-ban háromrészes tanulmányt a különféle gázok előállításáról. Mindazonáltal számos olyan kutatást is végzett, amelyeknek a részleteit nem publikálta, és olykor zavarba hozta kortársait, amikor cikkeiben felhasználta korábban közzé nem tett eredményeit.

 Kémiai kutatások. Kémiai kutatásainak nagy részét a gázokkal végzett kísérletek alkotják. Az elsők között ismerte fel, hogy a hidrogén - amelyet gyúlékony levegőnek nevezett el - önálló anyag; zseniális kísérleteket végzett szén-dioxiddal, amelyet kötött levegőnek nevezett. Ezenkívül észrevette, hogy a levegő bontásakor a nitrogénen és az oxigénen kívül marad még valamilyen más összetevő is; ez a megfigyelés kulcsfontosságú volt több mint egy évszázaddal később, az argon és más nemesgázok felfedezésénél. Más felfedezésekkel is hozzájárult a kémia elméletéhez, és az arzénsavval végzett, publikálatlan kísérletei megelőzték a későbbi kutatásokat.

 Cavendish 1784-85-ben a levegővel végzett kísérletei nyomán felismerte, hogy a víz nem elem, hanem vegyület, és felfedezte a salétromsavat is. Egy angol tudós, Joseph Priestley megfigyelte, hogy ha - egy néhány évvel korábban kidolgozott módszer szerint - hidrogén és levegő keverékét elektromos szikra segítségével felrobbantják, az edény falait nedvesség borítja. Ennek a ténynek Priestley nem tulajdonított jelentőséget.

 Priestley kísérletének gondos megismétlése során Cavendish megállapította, hogy ez a nedvesség főleg víz. Ugyanebben az időben James Watt skót mérnök is azonos következtetésre jutott, és érintkezésbe lépett Priestleyvel, valamint a Royal Societyval. A felfedezéssel kapcsolatos elsőbbségi vitát bonyolította az a tény, hogy a cikkíróknak is, a szerkesztőknek is jogukban állt kiegészítéseket tenni a cikk beküldése és publikálása közti időben. A szóban forgó időszakban a Royal Society új titkárt választott, aki előzőleg Cavendish néhány kísérletéhez asszisztált. Cavendish legelső, George Wilson által írt életrajza (1851) elsősorban azt a vitát tárgyalja, amely a körül forgott, ki fedezte fel azt a jelenséget, hogy a hidrogén levegőben való égése során víz keletkezik. A felek barátian oldották meg nézeteltérésüket, miután 1785-ben Wattot is a Royal Society tagjává választották.

 Kísérletek elektromossággal. Az elektromosság körében végzett kutatásai önmagukban is hírnevet szereztek volna Cavendishnek, ha publikálta volna eredményeit. Felfedezte, hogy két elektromos töltés között ható erő fordítottan arányos a köztük lévő távolság négyzetével; ez az elektrosztatika egyik alaptörvénye, amelyet később C. A. Coulomb francia fizikus állított fel, és róla is nevezték el. Cavendish Michael Faradayt megelőzve kimutatta, hogy egy kondenzátor kapacitása függ a lemezei között lévő anyagtól. A matematikában már korábban jól ismert potenciálfogalom segítségével, amelyet addig az elektromos jelenségek leírásában nem alkalmaztak, megállapította, hogy a jó vezető felszínének minden pontja egy közös vonatkoztatási alaphoz, a Földhöz képest azonos potenciálon van. (A potenciált akkoriban elektrifikációs foknak nevezték, mivel egy elektrométer két elektromosan feltöltött és egymást taszító aranylemeze által bezárt szöggel adták meg.) Ez az elgondolás, amelyet Cavendish fogalmazott meg először, kiemelkedően fontos volt az elektromosságtan elméletének további fejlődése szempontjából. Végül, különböző vezetőkön végzett kísérletek nyomán felfedezte, hogy a vezetőkön áthaladó feszültség (potenciálkülönbség) egyenesen arányos a rajtuk áthaladó árammal. Így megelőzte Georg Simon Ohm német fizikust, aki 1827-ben hozta nyilvánosságra ezt a törvényt. A felfedezés annál is figyelemreméltóbb volt, mert Cavendishnek semmilyen eszköze nem volt az áram mérésére, és így a saját testét használta mérőeszközként. Megmarkolta az elektródokat és megfigyelte, hogy az áramütést csak az ujjaiban érzi - vagy a csuklójáig, esetleg egészen a könyökéig. Egy évszázaddal később a nagy skót matematikus és fizikus, James Clerk Maxwell megtalálta Cavendish jegyzetfüzetét és kéziratait, és élete utolsó öt évében minden kísérletét megismételte. Maxwell 1897-ben publikálta Cavendish elektromossággal foglalkozó cikkeinek annotált változatát.

Cavendish a hőtani eredményeinek jórészét - amelyek megelőlegezték Joseph Black skót vegyész munkáját - ugyancsak nem publikálta életében. Lehetséges, hogy szándékosan késleltette eredményeinek közlését, hogy ne keltsen olyan látszatot, mintha versenyezne Blackkel.

 Egyéb eredmények. Cavendish nemcsak alapkutatásokkal foglalkozott, hanem érdeklődött a meteorológia és más alkalmazott tudományok iránt is. Részt vett praktikus feladatok megoldásában is; egy bizottság tagjaként azt vizsgálta, hogyan lehetne a purfleeti lőporraktár villámcsapás elleni védelmét a leghatékonyabban megoldani; aranyötvözetek fizikai tulajdonságainak elemzésében is segédkezett a kormány megbízásából, amikor a pénzérmék kopásából fakadó aranyveszteséget vizsgálták.

 Utolsó kutatómunkája majdnem 70 éves korában a a Cavendish-kísérletként ismert nagyon bonyolult és nagy pontosságot igénylő feladat volt. Bonyolult kísérleti berendezésével a Föld sűrűségére vonatkozó méréseket végzett. A berendezés legfontosabb eleme az ún. torziós mérleg; egy rúd, amelyet a közepén egy csavarásnak ellenálló drótra függesztettek fel. John Henry Poynting brit fizikus később közönséges mérleg felhasználásával hasonló módszert fejlesztett ki; The Earth (A Föld; 1913) c. könyvében így ír: Cavendish "csodálatraméltó kísérlete új korszak kezdetét jelenti a kis erők mérésében."

 Cavendish 78 évesen - feltehetően életében először - megbetegedett, és hamarosan meg is halt. Angliában, a mai derbyi székesegyházban temették el. Jelentős vagyonát rokonai örökölték, elsősorban Lord George Cavendish, elsőfokú unokatestvérének fia. A tudomány támogatására nem hagyott semmit - ezt a mulasztást azonban a Cavendish család jóvátette 1871-ben: megalapították a Cavendish Laboratóriumot a Cambridge-i Egyetemen. A laboratóriumban kiváló vezetők követték egymást, a modern fizika számos eredménye itt született meg.

 Bibliográfia. George Wilson Life c. életrajzát 1851-ben adták ki (új, változatlan kiadás 1975). A korábban nem publikált Electrical Researches feljegyzéseiben leírt kísérleteket J. C. Maxwell részben megismételte és 1879-ben kiadta (új, változatlan kiadás 1967). 1921-ben a korábban nem közölt cikkek és néhány publikálatlan kísérlet leírása együtt két kötetben jelentek meg The Scientific Papers of the Honourable Henry Cavendish, F. R. S. címen; az 1. kötet (Sir Joseph Larmor gondozásában) az elektromos kutatásokat tartalmazza, a 2. kötet (szerk. Sir Thomas Edward Thorpe, Charles Chree és mások kiegészítéseivel) pedig a kémiai és dinamikai munkákat. Újabb életrajz A. J. Berry Henry Cavendish: His Life and Scientific Works (1960) c. műve.

 Cavendish munkásságának egyes részeivel foglalkozó cikkek még: C. Susskind: "Henry Cavendish, Electrician" J. Franklin Inst., 249:181-188(1950), amely kiemeli elméleti elektromos tevékenységét, és R. McCormach tömör életrajza a Dictionary of Scientific Biography 3. kötetében (1971), amely az eredeti munkák és a vonatkozó irodalom kiterjedt bibliográfiáját tartalmazza.