Ramón y Cajal, Santiago
Petilla de Aragon, 1852. máj. 1. – Madrid, 1934. okt. 17.
Spanyol hisztológus, Nobel-díjas
A zaragozai egyetemen végzett orvosi tanulmányokat. Professzorként működött a valenciai, barcelonai és madridi egyetemen. 1902-ben megalapította a biológiai kutatóintézetet, amely nyugdíjazása után, 1923-ban az ő nevét vette fel (Cajal Institut). A központi idegrendszer szerkezetének és működésének feltárásában alapvető fontosságú munkát végzett. Elsősorban ő fogalmazta meg a neuronelméletet, mely szerint az idegrendszer különálló sejtekből, neuronokból áll, melyek szinapszisokon keresztül vannak kapcsolatban egymással. Számos fontos felismerést tett az idegsejtek, az agykéreg szerkezetéről és működéséről. Kitűnő rajzokat készített mikroszkópi felvételekről. Számos tudományos társaság tagja, illetve tiszteletbeli tagja volt, többek között 1901-től a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja is volt. Sok tudományos elismerésben részesült, 1906-ban orvosi Nobel-díjat kapott. Érdekesség, hogy fiatal kutatóként néhány tudományos-fantasztikus könyvet írt "Dr. Bacteria" álnéven.
[1] Ramón y Cajal, Santiago a KFKI História rovatában
(forrás: Britannica Hungarica)
[2] Kemenes György: A csigaagy nem bicikli, avagy: elemi idegrendszeri folyamatok és a tanulás evolúciósan konzerválódott sejtes-molekuláris mechanizmusának vizsgálata puhatestű idegrendszereken Magyar Tudomány - PDF
[3] Oxford-Typotex Biológiai kislexikon HIK
[4] Santiago Ramón y Cajal Wikipédia
[5] The Nobel Prize in Physiology or Medicine 1906 (Nobelprize.org - angol)
[6] Douglass W. Taylor: Ramón Y Cajal, Santiago Encyclopedia - angol
[7] Biography of Santiago Ramón y Cajal Who Named it? - angol
[8] Dr. Bacteria - The strange science fiction of Santiago Ramón y Cajal LabLit - angol
[10] The contribution of Santiago Ramón y Cajal to functional neuroscience University of Texas at Dallas - angol - angol - PDF
[11] Santiago Ramón y Cajal NNDB: Tracking the entire world - angol
[13] Santiago Ramón y Cajal (Wikipedia - angol)
[14] Interstitial cell of Cajal Wikipedia - angol