Alfvén, Hannes Olof Gösta
Norrköping, Svédország, 1908. máj. 30. – Djursholm, 1995. ápr. 2.
Svéd plazmafizikus, Nobel-díjas
A kozmikus elektrodinamika kutatási területének kidolgozója. A csillag-légkörök, és a csillagokból kilépő plazmafelhők mágneses és elektromos jelenségeinek elméleti kidolgozásával az ún. magnetohidrodinamika megalapítója. 1937-ben kezdte tanulmányozni az elektromosan vezető "folyadékok" és a mágneses terek kölcsönhatását, és megalkotta a plazmafizika tudományterületét (a definíció is tőle származik), amelynek jelentőségét kozmikus méretekben először ismerte fel. Az általa kidolgozott magnetohidrodinamika (MHD) alapján rámutatott, hogy a Napból (és általában a csillagokból) folyamatos plazma áramlás indul ki, amelynek igen jelentős a kölcsönhatása a környező égitestek (pl. a Föld) mágneses terével. Kidolgozta a földkörüli plazma-övezetek és a sarkifény, az üstökös-csóvák szerkezetének, valamint a Tejútrendszer mágnesesterének elméletét. Jelentősen tovább fejlesztette a bolygók kialakulásának feltevését. A Svéd Királyi Akadémia és számos külföldi akadémiának is tagja volt, az amerikai Bruce- és Franklin-, az orosz Lomonoszov-érem tulajdonosa, 1970-ben a fizikai Nobel-díjjal jutalmazták megosztva Louis Néel-lel. Nevét a plazma jelenségek "Alfvén-hullám" elnevezése, valamint az 1778.sz. kisbolygó is megörökíti. (Bartha Lajos)
| [1] | Alfvén, Hannes (Olof Gösta) a KFKI História rovatában | forrás: Britannica Hungarica |
| [2] | Hannes Alfvén | Wikipédia |
| [3] | Kovács József: Forradalmian új pillantás a mágnesesen tekergő Napba | Csillagászati hírportál |
| [4] | Alfvén-hullám | Wikipédia |
| [5] | Magnetohidrodinamika | Wikipédia |
| [6] | The Nobel Prize in Physics 1970 | Nobelprize.org - angol |
| [7] | Hannes Olof Gosta Alfven | Timeline of Nobel Prize Winners - angol |
| [8] | Hannes Olof Gösta Alfvén | The MacTutor History of Mathematics archive - angol |
| [10] | Alfvén, Hannes Olof Gösta | The Internet Encyclopedia of Science - angol |
| [12] | Fälthammar, C.-G.: Hannes Alfvén | SAO/NASA Astrophysics Data System (ADS) - angol |
| [14] | Hannes Alfvén | NNDB: Tracking the entire world - angol |
| [15] | Hannes Alfvén | Today in Science History - angol |
| [16] | Hannes Alfvén | Wikipedia - angol |
| [17] | Alfvén wave | Wikipedia - angol |
| [18] | Magnetohydrodynamics | Wikipedia - angol |
| [19] | Hannes Olof Gösta Alfvén | Answers.com - angol |
