Wartha Vince
Fiume, 1844. júl. 17. – Budapest, 1914. júl. 20.
Kémikus, műegyetemi tanár
1861-től a József Polytechnikumban (műegyetemen) majd Zürichben tanult. Heidelbergben Bunsen mellett doktorált. Ezután a zürichi műegyetemen vállalt tanársegédi állást, ahol magántanári címet is szerzett. 1867-ben a budapesti műegyetem ásványtani tanszékének helyettes tanára, majd 1870-ben az újonnan alakított Kémiai Technológiai Tanszék professzora lett. A Magyar Tudományos Akadémia tagja (levelező tag 1873-tól, rendes tag 1891-től), a műegyetemnek több ízben rektora volt. Közel három évtizedig (1870-1897) vezette az intézmény könyvtárát. A Természettudományi Társulat vezetésében több mint 40 évig vett részt. Tudományos munkássága rendkívül gazdag. A víz lúgosságának, továbbá -
tanítványával, Pfeifer Ignáccal - a víz keménységének meghatározására kidolgozott módszerét a közelmúltig világszerte alkalmazták. Tevékeny szerepe volt a budapesti vízmű létrehozásában. Ő végezte el a hazai gázgyártás céljára szolgáló szenek elemzését. Legfontosabb eredményeit a kerámiaipar területén érte. Legjelentősebb felfedezése a fémlüszter-máz évszázadokon át keresett gyártási titkának megfejtése. Az általa kifejlesztett és eozin-nak nevezett mázak készítési eljárásait a pécsi Zsolnay-majolikagyár termékeiben alkalmazták. 1904-ben állami megbízásból újjászervezte a herendi porcelángyárat. Második felesége Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő volt.
| [1] | Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990 | MEK |
| [2] | Nagy Ferenc: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig | BETTER - METESZ - OMIKK |
| [3] | A magyar vegyészet arcképcsarnoka | Chemonet |
| [4] | Radnai Gyula: Az Eötvös-korszak | Fizikai Szemle |
| [5] | Radnai Gyula: Eötvös Loránd és a Természettudományi Közlöny | Természet Világa |
| [5] | A magyar hegymászás és turizmus arcképcsarnoka | BME |
| [6] | Wartha Vince | Természet és Technika |
| [7] | Wartha Vince | Tudósportál |
| [7] | Vámos Éva: Kémikusok nyomában | Természet Világa |
| [9] | Wartha Vince | Wikipédia |
| [9] | Radnai Gyula: Társulatunk alapító tagjai a Nemzeti Pantheonban - Kémikusok, kémia tanárok | ELFT |
| [11] | Jeles Napok | OSZK |
| [12] | Pallas Nagy Lexikon | MEK |
| [15] | Dr. Varga József: Séta budapesti temetőkben - Wartha Vincéné Hugonnai Vilma és Wartha Vince | Varga József honlapja |
