1939-ben, 21 éves korában doktorált a Columbia egyetemen fizikából. 1941-től 1943-ig az MIT sugárzásokat kutató laboratóriumának, 1943 és 1946 között pedig a chicagoi egyetem nevezetes metallurgiai laboratóriumának volt a munkatársa. 1947-ben a Harvard egyetem professzoraként alkotta meg a kvantumelektrodinamika új matematikai formalizmusát. Kramers elképzeléséből kiindulva az elektronnak mechanikai, tehetetlen tömeget és elektromágneses tömeget is tulajdonított, s a kétféle tömeg összegének figyelembe vételével tudta értelmezni a hidrogénatom spektrumának finomszerkezetét, a vonalak ún. Lamb-eltolódását. Feynmannal, valamint a japán Tomonagával együtt kaptak kvantumelektrodinamikai kutatásaikért megosztott Nobel-díjat 1965-ben. Munkásságuk révén sikerült a fizikusoknak jobban megérteniük az elemi részecskék és az elektromágneses tér kölcsönhatását. (Dr. Radnai Gyula)