1928-ban szerzett oklevelet a soproni Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskolán, 1930-ban geológus doktori oklevelet nyert a szegedi tudományegyetemen. Két évet a bécsi műegyetemen és a tudományegyetemen, továbbá a leobeni bányászati főiskolán töltött. 1942-1944-ig a Magyar-Olasz Ásványolaj Rt. ügyvezető igazgatója volt. 1945-1951 között minisztériumokban tevékenykedett, majd ismét a Földtani Intézethez került, ahol 1966-ig a vízföldtani osztályt vezette. 1947-ben egyetemi rk. tanárrá nevezték ki a budapesti műszaki egyetemen. A nagy medencék vízföldtanának és a geotektonika geomechanikai szempontú vizsgálatában kimagasló eredményeket ért el. Foglalkozott a hazai szénhidrogének kutatásával, sókutatással, majd 1945 után a hazai energiabázis kérdéseivel is. Életművében jelentős helyet foglal el az Alföldön mélyült számos fúrás és kút. Geomechanikai kutatásai során elsősorban tektonikai vizsgálatokat végzett. A hatvanas évek elejétől kezdve szakirodalmi cikkeiben a hazai hévizek, ásvány-, és gyógyvizek kutatásával, feltárásával, összetételével foglalkozott.