A cambridge-t Trinity College hallgatójaként már 23 éves korában megírta és megvédte doktori disszertációját - matematikából. Ezután olyan fizikai problémák felé fordult, melyek megoldásához komolyabb matematikai felkészültség kellett. Ezért kezdett el foglalkozni a legkülönbözőbb hullámjelenségekkel, miközben kiterjedten végzett laboratóriumi kutatásokat és tartott jobbnál jobb egyetemi és ismeretterjesztő előadásokat. Nem csodálkozhatunk, hogy Maxwell után ő lett Cambridge-ben a Cavendish Laboratórium igazgatója, Tyndall után a Royal Institution vezetője, majd a Royal Society titkára, később elnöke, mellette a cambridge-i egyetem rektora. Fiatal, huszonéves tanítványával közösen publikálták a Rayleigh-Jeans törvényt, amely tökéletesen illeszkedett a fekete test elektromágneses sugárzásának nagy hullámhosszú tartományaira. 1904-ben Rayleigh fizikából, Ramsay kémiából kapott Nobel-díjat közös kutatási eredményükért, az argon felfedezéséért. Rayleigh nevét őrzi a gázmolekulák fényszórásának a frekvencia negyedik hatványával való arányossága, az ún. Rayleigh szórás is. Ahogy Kelvint Thomsonnak, úgy Rayleigh-t Strutt-nak hívták eredetileg, de a Strutt név ma már csak a fizikatörténészek számára hangzik ismerősen. (Dr. Radnai Gyula)