Pasquich János
Bécs, [Zeng (ma Senj, Horvátország)] 1754. jan. 1. [1753.] – Bécs, 1829. dec. 15.
Csillagász, matematikus, egyetemi tanár
Tanulmányai befejezése után római katolikus lelkészként működött, majd bölcseleti doktorátust szerzett és 1784-ben a fizika tanszék tanársegédje lett. 1786-tól az egyetem budai csillagvizsgálójának felügyelője. 1788-tól a pesti egyetemen tanárként matematikát, az egyetem Mérnöki Intézetében 1792-1797-ig mechanikát adott elő. 1797-ben állásáról lemondott, Bécsben, majd Lipcsében és Gothában csillagvizsgálókban dolgozott. Elsősorban felsőgeodéziai értekezései jelentősek, pl. a Föld-ellipszoid egy meghatározott szeletének jó közelítő számításáról. Igen fontosak a térképészetben egyes magyarországi helységek földrajzi-hosszúság mérései. 1802-ben visszatért Pestre, 1803-ban a budai csillagvizsgáló másodcsillagászának nevezték ki. 1807-től a csillagda vezetője s a pesti egyetem csillagászati tanszékének tanára. József nádor megbízta egy új obszervatórium megszervezésével, mely saját és Reichenbach német optikus tervei szerint épült fel a Gellérthegyen 1815-ben, 1824-ig ennek igazgatója volt. Több igaztalan szakmai támadás érte, Gauss és több jeles német csillagász egy közös cikkben lépett fel a rágalmazók ellen az Astronomische Nachrichten-ben. 1825-ben nyugdíjba vonult, Bécsben halt meg. Számos matematikai, fizikai és csillagászati könyve jelent meg, különösen sokat foglalkozott a szférikus csillagászattal. Matematikai és fizikai tanulmányai a Bernoulli által szerkesztett Leipziger Magazin-ban, csillagászati munkái főleg a Zach által alapított Correspondenz-ben jelentek meg. A tudományos kutatások fejlesztésére jelentős összegű alapítványt tett. Matematikai munkásságát az uralkodó aranylánccal jutalmazta, nevét a 11191.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)
[1] Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990 MEK
[2] Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái MEK
[3] Pallas Nagy Lexikon MEK
[4] Bartha Lajos-Könnyű József-Pischné Könnyű Edina: Magyarországi csillagászok életrajzi lexikonja Ponticulus Hungaricus
[5] Vargha Domokosné: Pasquich János MEK - PDF
[6] Nagy Ferenc: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig BETTER - METESZ - OMIKK
[7] Magyar Katolikus Lexikon
[8] Jeles Napok OSZK
[10] Vargha Domokosné: Magyar csillagászok a 18-19. század fordulóján - Pasquich János, az örök szenvedő Természet Világa
[12] Petrovay Kristóf: Az ELTE Csillagászati Tanszék Története Csillagászati hírportál
[13] Petrovay Kristóf: Ki kicsoda a Tanszék történetében? Csillagászati hírportál
[15] Patkós László: Zách János Ferenc tudománytörténeti jelentősége Magyar Tudomány
[16] Pasquich János Természettudományi közlöny - PNG
[16] Pasquich János Wikipédia
[16] Rövid áttekintés a felvidéki csillagászat fejlődéséről (az 1850 előtti korszak) MEK - PDF
[17] Székely László: Konkoly Thege Miklós és Fényi Gyula Csillagászati hírportál