Nagy Elemér
Budapest, 1920. márc. 30. – Budapest, 2000. febr. 29.
Mérnök-fizikus, egyetemi tanár
Már Faragó Andor is négy éven át közölte fényképét a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapokban. Mérnöki diplomájának megszerzésével párhuzamosan 1943-tól 1956-ig lumineszcencia és elektrolumineszcencia kutatásokat végzett az Egyesült Izzóban. Közben 1951-ben kandidátusi, 1956-ban doktori fokozatot szerzett fizikából. 1952-től 1956-ig a Miskolci Nehézipari Egyetemen tanított, 1956-ban az ELTE Kísérleti Fizika tanszékén lett tanszékvezető egyetemi tanár. Itt főleg a szilárdtest fizikai kutatásokat támogatta, a fizikatanárok egyetemi képzésének koordinálását Párkányi Lászlóra bízta. 1974-87 között az MTA Műszaki Fizikai Kutatóintézetének volt az igazgatója. 1973-ban lett az MTA levelező-, 1995-ben pedig rendes tagja. Különleges, kreatív gondolkodása, váratlan ötletei nemcsak szorosan vett szakterületén, hanem még szabadalmi jogi területen is szép sikereket hoztak számára. Szenvedélyes bridzsjátékos volt. (Dr. Radnai Gyula)
| [1] | Nagy Elemér | Wikipédia |
| [2] | Gyulai József: Nagy Elemér | Magyar Tudomány |
| [3] | Gyulai József, Bartha László: Nagy Elemér | Fizikai Szemle |
| [3] | Radnai Gyula: Nagy Elemér | Fizikai Szemle |
| [3] | Nagy Elemér | Tudósportál |
| [4] | Radnai Gyula: 375 éves egyetemünk fizika tanszékeinek vázlatos története | ELTE TTK Fizikai Intézet |
| [5] | Radnai Gyula: Párkányi László | Fizikai Szemle |
| [6] | Palló Gábor: A 20. század második felének fizikája Magyarországon | Fizikai Szemle |
| [6] | Középiskolai Fizikatanári Ankétok és Eszközkiállítások (-bemutatók) 1957-től 2017-ig | KFKI - PDF |
| [7] | Mojzes Imre: Most lenne 60 éves - megemlékezés Ferenczi Györgyről | Fizikai Szemle |
| [8] | Kísérleti fizika oktatása egyetemünkön | ELTE Anyagfizikai Tanszék |
