Mandelstam, Leonyid Iszaakovics (Mandelshtam, Leonid Isaakovich)
Mahiljov, Oroszország, (ma Belorusszia), 1879. máj. 4. – Moszkva, 1944. nov. 27.
Szovjet fizikus
1897-ben az ogyesszai egyetemen kezdte meg tanulmányait, innen azonban politikai tevékenysége miatt eltávolították. A Strassburg-i egyetemen folytatta tanulmányait, itt ismerkedett meg N. D. Papalekszivel, akivel haláláig szoros együttműködésben dolgozott. 1914-ben visszatért Oroszországba, ahol több tudományos pozíciót töltött be. 1925-ben a moszkvai egyetem professzora, 1929-ben a Szovjet Tudományos Akadémia tagja lett. Legfontosabb eredményeit az optika, az elektromágneses hullámok területén érte el. 1928-ban G.S. Landsberggel együtt felfedezte a fotonok inelasztikus szóródását kristályokban. A jelenséget velük egy időben C. V. Raman is észlelte folyadékokban, de eredményét előbb publikálta, a jelenség ma Raman-szórás néven ismert. Mandelstamnak és Papalekszinek a nemlineáris rendszerekre vonatkozóan közösen végzett munkája alapozta meg az ún. rádiógeodéziát.
| [1] | Györgyi Géza: Jegyzetek a tudományos múlt értékeinek megbecsüléséről | Fizikai Szemle |
| [2] | R. Singh, F. Riess: The 1930 Nobel Prize for Physics: A close decision? | Notes and Records of the Royal Societi - angol |
| [2] | J. Dorfman: Mandelshtam, Leonid Isaakovich | Encyclopedia - angol |
| [3] | Yuri Balashov, Vladimir Pavlovich Vizgin: Einstein studies in Russia | Google Books - angol |
| [4] | Yakov Alpert: Tribute to the Scientific School of L.I. Mandelshtam | Izmiran - angol |
| [6] | A.A.Pechenkin: Operationalism as the Philosophy of Soviet Physics: The Philosophical Backgrounds of L. I. Mandelstam and His School | JSTOR - angol |
| [7] | Vitaly Charny: Leonid Mandelshtam | Belarus SIG Newsletters - angol |
| [8] | Leonid Isaakovich Mandelshtam | Wikipedia - angol |
| [9] | Raman scattering or the Raman effect | Wikipedia - angol |
| [10] | Leonyid Iszaakovics Mandelstam | Biblioteka - orosz |
