Kunfalvi Rezső
Cegléd, 1905. aug. 20. – Budapest, 1998. júl. 1.
Fizikatanár, lapszerkesztő, fotóművész
A kőbányai Szent László gimnáziumban érettségizett, majd a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett matematika-fizika szakos középiskolai tanári oklevelet. 1928-tól 1931-ig Ortvay Rudolf ösztöndíjas tanársegéde az elméleti fizikai tanszéken. Középiskolai tanári állást először Pesterzsébeten kap, később a Fáy András gimnázium tanára lesz. Tanítványaival, barátaival nyáron hegyi túrákat tesz, télen siel, esténként sakkozik velük, vagy a németet, angolt gyakorolják. Sok ismeretterjesztő cikket ír, még angol nyelvkönyv is kikerül a tolla alól. A háború után a Szent Imre (később József Attila) gimnáziumban tanít, s közben 1959-től mellékállásban, 1965-től főállásban szerkeszti a Középiskolai Matematikai Lapok Fizika rovatát. A Nemzetközi Fizikai Diákolimpia egyik megalapítója, két hazai olimpia (1968, 1976) megszervezője. Az Eötvös Loránd Fizikai Társulatban létrehozza és sikeresen működteti az Ifjú Fizikusok Körét. Szenvedélyes fotós, tudósok portréiból archívumot állít össze. Egyetemek, középiskolák folyosóit, a Természet Világa sok számának borítólapját díszítik egyedülálló, különleges képei. Az ő fotói szerepelnek számos magyar tankönyvben és a holland kiadású "Physics in Budapest" című, művészi kiállítású könyvben is. (Dr. Radnai Gyula)
- Radnai Gyula: Kunfalvi Rezső KöMaL
- Kunfalvi Rezső Wikipédia
- Magyar Katolikus Lexikon
- Marx György: Tisztelgés Kunfalvi Rezső tanár úr emléke előtt Fizikai Szemle
- In Memoriam Természetbarát Híradó
- Horváthy Péter: Szilveszteri mérleg 2002/2003. Első rész Természet Világa
- Horváthy Péter: Szilveszteri mérleg 2002/2003. Második rész Temészet Világa
- Radnai Gyula: Egy műegyetemi professzor előadásai a Múzeum körúton Természet Világa
- Középiskolai Fizikatanári Ankétok és Eszközkiállítások (-bemutatók) 1957-től 2017-ig KFKI - PDF
- Staar Gyula interjúja: Tanárélet - Beszélgetés Kunfalvi Rezső Apáczai-díjas fizikatanárral Természet Világa
- Szegő Károly: Györgyi Gézára emlékezünk Fizikai Szemle
- Radnai Gyula: Száz éve született Vermes Miklós Fizikai Szemle
- Kovács László: Györgyi Géza - Egy kivételes elméleti fizikusi életpálya (Készült Zimányi Magdolna, P. Horváth Tünde és ifj. Györgyi Géza szakmai közreműködésével) Magyar Tudománytörténeti Szemle könyvtára - PDF
- Palló Gábor: A 20. század második felének fizikája Magyarországon Fizikai Szemle
- Horváth Magdolna: Hegymászó emlékeim A magyar hegymászás és turizmus arcképcsarnoka - BME
- Honyek Gyula, Tasnádi Tamás: Sikeres szereplés a 35. Nemzetközi Fizikai Diákolimpián KöMaL
- Kunfalvi Rezső, Radnai Gyula: Csekő Árpád 85 éves Fizikai Szemle
