Hoyle, Fred, Sir
Bingley, Yorkshire, Anglia, 1915. jún. 24. – Bournemouth, 2001. aug. 20.
Angol kozmológus, matematikus, csillagász
Cambridge-ben tanult matematikát. A 2. világháborúban a haditengerészet számára végzett kutatásokat, a radar fejlesztésén dolgozott. A háború után Cambridge-ben matematikát, fizikát és csillagászatot oktatott, 1958-tól 1972-ig tanszékvezető professzorként. 1957-ben a Royal Society tagjának választották, s 1972-ben lovaggá ütötték. 1966-ban ő alapította meg a cambridge-i csillagászati intézetet, amelynek 1972-ig igazgatója volt. 1971-től két évig a Királyi Csillagászati Társaság elnöki székét is elfoglalta. Hoyle adta a Világegyetem születését leíró, ma már általánosan elfogadott elméletnek a Big Bang ("Nagy Bumm") elnevezést. Ő nem fogadta el ezt az elméletet, hanem az ún. "steady state universe", vagyis "stacionárius állapotú" világegyetem elméletét képviselte, amelyet azonban a tudományos közvélemény nem tekint megalapozottnak. Idősebb korára Hoyle egyre inkább az élet eredete és az evolúció kérdése felé fordult. Rendkívül sokat publikált, eredményes tudománynépszerűsítő is volt. A laikus közönség számára több sikeres sci-fi regényt írt, legismertebb közülük a "Fekete felhő".
| [1] | Fred Hoyle | Wikipédia |
| [2] | Ősrobbanás | Wikipédia |
| [3] | Pánspermia | Wikipédia |
| [4] | Meghalt Fred Hoyle, a Big Bang névadója | Tudomány, világűr - Origo |
| [6] | Hraskó Gábor: Elhunyt Sir Fred Hoyle | X-Aknák |
| [7] | Borhidi Attila: A növényvilág evolúciója és a darwini fejlődéselmélet | Magyar Tudomány - PDF |
| [9] | Sükösd Csaba: Magfizika és az élet - A Szilárd Leó fizikaverseny néhány feladatának tükrében | Fizikai Szemle |
| [10] | Fred Hoyle: A fekete felhő | Grin's homepage |
| [11] | Fred Hoyle | The MacTutor History of Mathematics archive - angol |
| [12] | The Bruce Medalists: Fred Hoyle | Sonoma State University Physics and Astronomy - angol |
| [13] | Hoyle, Fred | The Internet Encyclopedia of Science - angol |
| [14] | Bernard Lovell: Professor Sir Fred Hoyle | Guardian - angol |
| [15] | Sir Fred Hoyle | IOP Physicsworld - angol |
| [16] | Brig Klyce: Fred Hoyle | Cosmic Ancestry - angol |
| [17] | Simon Mitton: Hoyle, Fred | Encyclopedia - angol |
| [18] | Fred Hoyle | Wikipedia - angol |
| [19] | Big Bang | Wikipedia - angol |
| [20] | Hoyle's Fallacy | Wikipedia - angol |
| [21] | Steady State theory | Wikipedia - angol |
| [22] | Triple alpha process | Wikipedia - angol |
| [23] | Panspermia | Wikipedia - angol |
| [24] | Fred Hoyle | Answers.com - angol |
