Gell-Mann, Murray
New York, USA, 1929. szept. 15. – Santa Fe, 2019. máj. 24.
Amerikai elméleti fizikus, Nobel-díjas
Kelet-Európából bevándorolt szülők szegény sorsú gyermekeként nőtt fel New York Manhattan kerületében. (Nyelvtanár édesapja még Gellmann volt, a kötőjelet csak később tette a nevébe.) Kiváló memóriájával és fejszámoló képességével már az iskolában kitűnt osztálytársai közül, akik szerint ő volt a "sétáló lexikon". 15 évesen kezdett a Yale-re járni, 22 évesen pedig már Ph.D. fokozatot szerzett az MIT-n Victor Weisskopf témavezetésével. Robert Oppenheimer meghívására Princetonban, majd Enrico Fermi irányításával
Chicagóban dolgozott. 1955-töl volt a CalTech professzora. 1969-ben kapott fizikai Nobel-díjat "az elemi részecskék és kölcsönhatásaik osztályozásával kapcsolatos felfedezéseiért". Ő nevezte el kvarkoknak azokat az elemi részecskéket, melyek három fajtájából tudta felépíteni az akkor már általa nyolcas csoportokba rendezett rengeteg hadront. (Az elnevezés James Joyce utolsó nagy művéből származik...) Érdeklődése a fizikán kívül számos más területre is kiterjedt: gyerekkorától fogva régész szeretett volna lenni, első feleségét is régészhallgatók közül választotta. Számos nyelven tudott, Nobel-díjáért Stockholmban svédül mondott köszönetet. 1984-ben egy olyan intézetet alapított Új-Mexikó államban (Santa Fe Institute), amely komplex rendszerek nonprofit kutatásával foglalkozik. (Dr. Radnai Gyula)
| [1] | Murray Gell-Mann | Wikipédia |
| [2] | The Nobel Prize in Physics 1969 | Nobelprize.org - angol |
| [3] | John Brockman: Murray Gell-Mann | Edge Foundation - angol |
| [4] | Jeremy Schoenberg: Nobel Prize Winner Appointed Presidential Professor at USC | USC News - angol |
| [5] | CERN pays tribute to Murray Gell-Mann | CERN - angol |
| [6] | Caltech Mourns the Passing of Murray Gell-Mann | California Institute of Technology - angol |
| [7] | Peter Rodgers: The many worlds of Murray Gell-Mann | IOP Physicsworld - angol |
| [8] | George Johnson: Murray Gell-Mann, Who Peered at Particles and Saw the Universe, Dies at 89 | The New York Times - angol |
| [9] | Murray Gell-Mann | National High Magnetic Field Laboratory - angol |
| [10] | Murray Gell-Mann | NNDB: Tracking the entire world - angol |
| [11] | Murray Gell-Mann | Wikipedia - angol |
