Franklin, Benjamin
Boston, Massachusetts, USA, 1706. jan. 17. – Philadelphia, Pennsylvania, 1790. ápr. 17.
Amerikai természettudós, közgazdász, filozófus, államférfi
A 18. század kiemelkedő tudományos és politikai egyénisége volt. Szegény családból származott, ismereteit nagyrészt önképzés útján szerezte. 1728-tól 1748-ig nyomdatulajdonos volt. 1743-ban megalapította az Amerikai Filozófiai Társaságot (American Philosophical Society). Számos fontos találmánya volt. Az elektromosság vizsgálata során ő vezette be a pozitív és negatív elektromosság elnevezést és ő fedezte fel a töltésmegmaradás törvényét. Legnevezetesebb találmánya a villámhárító. Jelentős meteorológiai megfigyeléseket tett, ő szerkesztett először bifokális szemüveget. A nyári időszámítás bevezetését gazdasági számítások alapján ő javasolta először. Jelentős politikai, közéleti tevékenységet fejtett ki, tűzoltóegyesületet, biztosítótársaságot, egyetemet alapított. A Függetlenségi Nyilatkozat egyik kezdeményezője volt. Az elektromossággal kapcsolatos munkáinak elismeréseképpen 1753-ban a brit Királyi Társulat Copley-érmét kapta meg. Az elektromos töltés cgs-egységét az ő tiszteletére nevezték el franklinnek (Fr).
| [1] | Pallas Nagy Lexikon | MEK |
| [2] | Benjamin Franklin | Wikipédia |
| [3] | Horváth Miklós: A világ működése | www.vilaglex.hu |
| [4] | Életrajzok | Puskás Tivadar Távközlési Technikum TTK |
| [5] | Lukács Manuéla: A világ alaptörvény kutatásának új útjai | MEK - PDF |
| [5] | Czógler Alajos: A fizika története életrajzokban | MEK |
| [6] | Benjamin Franklin | Somogyi-könyvtár Szeged |
| [8] | A villámhárító | Hírmagazin - Sulinet |
| [9] | Nagy Anett, Papp Katalin: Hangszerek a "semmiből" | Fizikai Szemle |
| [10] | Gál József, Horváth Gábor, Euan N. K. Clarkson, Haiman Ottó: Bifokális szemek és szemüvegek | Természet Világa |
| [11] | Vladár Tamás: Franklin, Benjamin | Múlt-kor történelmi portál |
| [12] | Benjamin Franklin: Levél Joseph Priestley-hez (A mocsárgázról) | Kémiatörténet - Chemonet |
| [13] | Benjamin Franklin számadása életéről | Szegedi piaristák |
| [14] | Benjamin Franklin | The MacTutor History of Mathematics archive - angol |
| [15] | Franklin, Benjamin | Eric Weisstein's World of Science - angol |
| [17] | The Electric Ben Franklin | Independence Hall Association Philadelphia - angol |
| [19] | Benjamin Franklin | Great American Physicists - AIP - angol |
| [20] | Franklin stove | The Internet Encyclopedia of Science - angol |
| [21] | Benjamin Franklin | NNDB: Tracking the entire world - angol |
| [22] | Franklin, Benjamin | 1911 Encyclopedia Britannica - Wikisource - angol |
| [23] | Benjamin Franklin | Wikipedia - angol |
| [24] | Franklin stove | Wikipedia - angol |
| [25] | Ben Franklin effect | Wikipedia - angol |
| [26] | Benjamin Franklin | Answers.com - angol |
