Feynman, Richard Phillips
New York, USA, 1918. máj. 11. – Los Angeles, 1988. febr. 15.
Amerikai elméleti fizikus, Nobel-díjas
Közismertségét annak is köszönheti, hogy nemcsak mint fizikus, de mint tanár és mint irodalmár is jelentős életművet alkotott. Matematikai tehetsége már gyerekkorában ámulatba ejtette környezetét, mégse vették fel
a Columbia Egyetemre az ott a harmincas években érvényes numerus clausus miatt. Az MIT-t végezte el, majd Princetonban szerzett Ph.D. fokozatot elméleti fizikából 1942-ben. Részt vett a Manhattan Project-ben, a Bethe
vezette elméleti osztályon, a komputer csoportban dolgozott. Munkatársa volt a magyar származású John Kemeny, a BASIC nyelv későbbi megalkotója és a görög származású Nicholas Metropolis is, akinek nevét alapítványa jóvoltából ismerik a magyar diákok is. Feynman kutatói és egyetemi oktatói pályája Pasadenaban, a "CalTech"-en bontakozott ki. A kvantum-elektrodinamikában elért eredményeiért kapott 1965-ben megosztott Nobel-díjat. Az elemi részecskék között lezajló folyamatokat a téridőben szemléletesen ábrázoló Feynman-gráfok ma már az elemi rész fizikusok természetes munkaeszközei. A hatvanas években három éven át tartott bevezető fizika előadásából született meg az a sok kötetes egyetemi tankönyvsorozat, melyet Mai fizika címmel magyarul is kiadtak. Jó humorral megírt könyvei részben ismeretterjesztő, részben önéletrajzi ihletésűek. Utolsó nagy tette a Challenger katasztrófa rejtélyének megfejtése volt. (Dr. Radnai Gyula)
[1] Richard Feynman Wikipédia
[2] Feynman-gráf vagy Feynman-diagram Wikipédia
[3] Marx György: Richard Feynman Fizikai Szemle
[4] Radnai Gyula: Richard Feynman Magyarországon - Centenáriumi megemlékezés 2018 Fizikai Szemle - PDF
[4] Radnai Gyula: Rezgések és hullámok VII. az elektromágneses hullámok tanításáról Fizikai Szemle
[4] Biró Gábor: R.B. Feynman: A dolgok értelme Fizikai Szemle
[5] Sir Arnold W. Wolfendale, Király Péter: Veszélyforrások és védőrendszerek kozmikus környezetünkben Fizikai Szemle
[5] Feynman, Richard P(hillips) a KFKI História rovatában forrás: Britannica Hungarica
[6] Hargittai Magdolna: Beszélgetés Telegdi Bálinttal Fizikai Szemle
[7] Németh Judit: Hans A. Bethe, a magfizika és a nukleáris asztrofizika egyik szülőatyja Fizikai Szemle
[7] Horváth Miklós: A világ működése www.vilaglex.hu
[7] Dr. Radnai Gyula: Richard Feynman Magyarországon - Centenáriumi megemlékezés ELTE - videó
[7] Radnai Gyula: Solvay-konferenciák története Magyar Tudomány
[8] Kroó Norbert: A fizika szerepe a huszonegyedik század Európájában Fizikai Szemle
[8] Oxford-Typotex Matematikai Kislexikon HIK
[9] The Nobel Prize in Physics 1965 Nobelprize.org - angol
[10] Richard Phillips Feynman Timeline of Nobel Prize Winners - angol
[10] Richard Phillips Feynman The MacTutor History of Mathematics archive - angol
[11] Richard Phillips Feynman Chronicle of Mathematical People - angol - PDF
[11] Feynman, Richard Philips Eric Weisstein's World of Science - angol
[11] Richard Feynman Atomic Archive - angol
[12] Richard Feynman Wikipedia - angol
[13] Richard Feynman Answers.com - angol