Curie, Pierre
Párizs, Franciaország , 1859. máj. 15. – Párizs, 1906. ápr. 19.
Francia fizikai kémikus, Nobel-díjas
A Sorbonne-on tanult, 1878-től az egyetem laboratóriumi munkatársa lett. Fivérével, Jacques Curie-vel együtt kristálytani vizsgálatokat végzett, a piroelektromosság tanulmányozása során felfedezték a piezoelektromosságot. A mágnesesség három ismert típusa, a ferromágnesesség, paramágnesesség és diamágnesesség vizsgálata során megfogalmazta a Curie-törvényt. Róla nevezték el az általa szerkesztett Curie-mérleget, és a Curie-pontot. 1894-ben ismerkedett meg Maria Sklodowska-val, a következő évben házasodtak össze. A Henri Becquerel által 1896-ban felfedezett radioaktív sugárzást vizsgálva az uránszurokérccel kísérleteztek és 1898 nyarán felfedezték a polóniumot, majd néhány hónappal később az ennél jóval nagyobb aktivitású rádiumot is. Pierre elsősorban az új sugárzások fény-, vegyi és élettani hatásait tanulmányozta, vizsgálta a mágneses tereknek a rádium által kibocsátott sugárzásra gyakorolt hatását. 1903-ban Henri Becquerellel és feleségével, Marie Curie-vel megosztva kapta meg a fizikai Nobel-díjat. Róla és feleségéről nevezték el a radioaktív sugárzás egységét, a curie-t (Ci). 1906-ban, közlekedési balesetben húnyt el.
| [1] | Curie, Pierre a KFKI História rovatában | forrás: Britannica Hungarica |
| [4] | Pierre Curie | Wikipédia |
| [5] | Piezoelektromosság | Wikipédia |
| [6] | Fizikusok életrajzai | Puskás Tivadar Távközlési Technikum TTK |
| [7] | Radnai Gyula: Az első Solvay-konferencia centenáriumán - I. rész | Fizikai Szemle |
| [7] | Radnai Gyula: Az első Solvay-konferencia centenáriumán - II. rész | Fizikai Szemle |
| [8] | Oxford-Typotex Fizikai Kislexikon | HIK |
| [9] | Cholnoky Viktor: Curie Péter | Ponticulus Hungaricus |
| [10] | Pierre Radványi: A radioaktivitás felfedezése | Fizikai Szemle |
| [12] | The Nobel Prize in Physics 1903 | Nobelprize.org - angol |
| [13] | Marie and Pierre Curie and the Discovery of Polonium and Radium | Nobelprize.org - angol |
| [14] | Pierre Curie | Timeline of Nobel Prize Winners - angol |
| [15] | Pierre Curie | Atomic Archive - angol |
| [16] | Famous Physicists and Astronomers | University of Zagreb, Faculty of Science - angol |
| [17] | Pierre Curie | AIP Center for History of Physics - angol |
| [18] | Pierre Curie | History of Ultrasound in Obstetrics and Gynecology |
| [19] | Pierre Curie | NNDB: Tracking the entire world - angol |
| [21] | Pierre Curie | Wikipedia - angol |
| [22] | Curie point or Curie temperature | Wikipedia - angol |
| [23] | Curie (unit of radioactivity) | Wikipedia - angol |
| [24] | Curie's law | Wikipedia - angol |
| [25] | Piezoelectricity | Wikipedia - angol |
| [26] | Paris | Wikipedia - angol |
| [27] | Pierre Curie | Answers.com - angol |
