História Tudósnaptár

Életrajz

Előzetes Emlékeztető Javaslatok? Olvass el! Admin belépés
 
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
   
Curie, Marie
Curie, Marie (Skłodowska, Maria)

Varsó, Lengyelország (ebben az időben az Orosz Birodalom része), 1867. nov. 7. – Sallanches közelében, Franciaország, 1934. júl. 4.

Lengyel fizikus, kémikus, kétszeres Nobel-díjas

1891-ben Párizsba költözött, s a Sorbonne-on Paul Appel, Gabriel Lippmann és Edmond Bouty előadásait kezdte látogatni. Az egyetemen olyan - akkor már közismert - fizikusokkal találkozott, mint Jean Perrin, Charles Maurain és Aimé Cotton. 1893-ban szerzett licenciátust a fizikai tudományokból. Lippmann kutatólaboratóriumában kezdett dolgozni. 1894-ben a matematikai tudományokból is licenciátust kapott. Az év tavaszán ismerkedett meg Pierre Curie-vel. Házasságkötésük egy világra szóló eredményeket hozó kapcsolat kezdetét jelezte. 1898 nyarán felfedezték a polóniumot, majd néhány hónappal később a rádiumot is. A radioaktivitás kutatásában elért eredményei tették világhírűvé. 1903-ban Henri Becquerellel és férjével, Pierre Curie-vel megosztva kapta meg a fizikai Nobel-díjat. Az 1911-es kémiai Nobel-díj egyedüli díjazottja volt.

[1] Curie, Marie a KFKI História rovatában (forrás: Britannica Hungarica)
[1] Radnai Gyula: Nobel-díjas családok II. Fizikai Szemle
[2] Fizikusok életrajzai (Puskás Tivadar Távközlési Technikum TTK)
[2] Radnai Gyula: Párhuzamos életek Különleges születési évfordulók 2017-ben II. rész Természet Világa - PDF
[3] Radnai Gyula: Kémiai-fizikai Nobel-díjasok - Rutherford és Mme Curie Nobel-díja Természet Világa
[4] Marie Curie (Wikipédia)
[4] Radnai Gyula: Az első Solvay-konferencia centenáriumán - I. rész Fizikai Szemle
[4] Radnai Gyula: Az első Solvay-konferencia centenáriumán - II. rész Fizikai Szemle
[4] Radnai Gyula: Solvay-konferenciák története Magyar Tudomány
[5] Muhi Béla: Marie Curie Fókusz - Vajdasági ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő portál
[5] Marie Curie: Urán- és tóriumvegyületekből kibocsátott sugarak (Kémiatörténet - Chemonet)
[7] The Nobel Prize in Physics 1903 (Nobelprize.org - angol)
[8] The Nobel Prize in Chemistry 1911 (Nobelprize.org - angol)
[9] Maria Curie (NNDB: Tracking the entire world - angol)
[10] Marie Curie Atomic Archive - angol
[10] Famous Physicists and Astronomers University of Zagreb, Faculty of Science - angol
[10] Martha Nichols-Pecceu: "Cher Pierre que je ne reverrai plus ici": Marie Curie's Mourning Journal, 1906-1907 JSTOR - angol
[11] Curie, Marie (Eric Weisstein's World of Science - angol)
[12] Adrienne R. Well: Curie, Marie (Maria Sklodowska) Encyclopedia - angol
[13] Maria Curie (Wikipedia - angol)