Budó Ágoston
Budapest, 1914. márc. 4. – Szeged, 1969. dec. 23.
Fizikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte. 1937-38-ban Berlinben a Kaiser Wilhelm Institut ösztöndíjasa. 1940-től a szegedi polgári iskolai tanárképző fizika tanszékének, 1950-től haláláig a szegedi tudományegyetem kísérleti fizikai intézetének vezetője. Közben egy évig (az 1949/50-es tanévben) Debrecenben vezeti az elméleti fizika tanszéket. Itt írja meg elméleti Mechanika c. egyetemi tankönyvét.
1960-1969-ig az MTA Lumineszcencia és Félvezető Tanszéki Kutató Csoportját is vezette. 1954-től Szegeden kiadott Acta Physica el Chemica c. folyóiratot szerkesztette. Behatóan foglalkozott az oktatás korszerűsítésének kérdéseivel. Tudományos munkásságának egyik fontos területe a kétatomos molekulák színképvizsgálata. Legtöbbet idézett munkája egy 1935-ös tanulmánya, melyben a triplett sávok intenzitáseloszlásáról értekezett. Más irányú vizsgálataiban a poláros molekulákat tartalmazó folyadékok nagyfrekvenciás elektromos térben való viselkedésével foglalkozott, mellyel a Debye-elméletet tette megalapozottabbá. Szegeden szekunder-lumineszcencia vizsgálatokat végzett. 1950-től volt az MTA levelező, 1960-tól pedig rendes tagja. Több kötetes "Kísérleti fizika" könyve ma is ajánlott tankönyv az egyetemi fizikus és fizikatanár szakos hallgatók számára. (Dr. Radnai Gyula)
- Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990 MEK
- Dombi József: Emlékezés Budó professzorra, aki Szegeden a háború után a fizikát új életre keltette Fizikai Szemle
- Budó Ágoston SZTE Fizikus Tanszékcsoport
- Kovács István: Budó Ágoston Fizikai Szemle - PDF
- Budó Ágoston Tudósportál
- Radnai Gyula: Párkányi László Fizikai Szemle
- Palló Gábor: A 20. század második felének fizikája Magyarországon Fizikai Szemle
- Budó Ágoston-díj ELFT
- Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 1993. évi Tisztújító Közgyűlése Fizikai Szemle
- Fizikus arcképcsarnok Fizikai Szemle
- KöMaL arcképcsarnok 1928-1929 KöMaL
- KöMaL arcképcsarnok 1929-1930 KöMaL
- KöMaL arcképcsarnok 1930-1931 KöMaL
- Zsolt Bor: Optics by Hungarians Fizikai Szemle - angol
