Braun, Karl Ferdinand
Fulda, Németország, 1850. jún. 6. – New York, USA, 1918. ápr. 20.
Német fizikus, feltaláló, Nobel-díjas
Marburgban járt egyetemre, de Berlinben doktorált 1872-ben. Gimnáziumi tanári állást vállalt, közben megalkotta az iskolai fizikaórákon ma is előszeretettel használt, Braun-féle elektroszkópot. Kísérleti fizikusi karrierjét August Kundt támogatta. Würzburgban, majd Strassburgban lett egyetemi fizikaprofesszor, ahol a katódsugarak tanulmányozása során feltalálta és megépítette az első katódsugárcsövet, a TV képcsövek ősét. Kezdetben ezt is róla nevezték Braun-csőnek. 1898-ban alkotta meg azt a kristálydetektort, melyet Marconi és mások is felhasználtak az első rádióvevőkben. Ez volt a világon az első "tűs dióda". Tevékeny szerepet vállalt a drótnélküli szikratávíró-rendszer kifejlesztésében. A detektoros rádiókat nagy számban gyártották és fejlesztették a huszadik század elején. Nem véletlenül kapott Marconi és Braun megosztott Nobel-díjat 1909-ben. A német műszaki tudomány érdekeinek képviseletében indult 1914-ben amerikai előadó-körútra. Az első világháború kitörése után viszont már nem engedték vissza az USA-val akkor már háborúban álló Németországba. New Yorkban szabadon mozoghatott, itt is halt meg, még a háború befejeződése előtt. (Dr. Radnai Gyula)
| [2] | Karl Ferdinand Braun | Wikipédia |
| [3] | Fizikusok Arcképcsarnoka | Bethlen Gábor Református Gimnázium - Hódmezővásárhely |
| [3] | Monitor | Wikipédia |
| [4] | Bozó Balázs: Az elektronsugárcső működése | Elektroncső |
| [5] | Le Chátelier - Braun - féle elv | Kislexikon |
| [6] | Radnai Gyula: Az Eötvös-korszak | Fizikai Szemle |
| [8] | Zsebők Ottó: Fejezetek a nanoelektronika mikrofizikájából | Széchenyi István Egyetem Győr - PDF |
| [10] | The Nobel Prize in Physics 1909 | Nobelprize.org - angol |
| [11] | Karl Ferdinand Braun | Timeline of Nobel Prize Winners - angol |
| [15] | Ferdinand Braun | Encyclopedia - angol |
| [17] | Ferdinand Braun | NNDB: Tracking the entire world - angol |
| [18] | Karl Ferdinand Braun | Wikipedia - angol |
| [19] | History of radio | Wikipedia - angol |
| [20] | Invention of radio | Wikipedia - angol |
| [21] | Cathode ray tube (CRT) | Wikipedia - angol |
| [22] | Cat's whisker detector | Wikipedia - angol |
| [23] | Karl Ferdinand Braun | Answers.com - angol |
