História Tudósnaptár

Életrajz

Olvass el! Előzetes Emlékeztető Javaslatok? Admin belépés
 
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
Braun, Wernher von
Braun, Wernher Magnus Maximilian Freiherr von

Wirsitz, Németország (ma Lengyelország), 1912. márc. 23. – Alexandria, Virginia, USA, 1977. jún. 16.

Német születésű amerikai mérnök, rakétatervező

A mai Lengyelország területén született, német arisztokrata családban. Zenei és technikai tehetsége már korán megnyilvánult; egy szüleitől kapott távcső pedig a csillagászat és az űrkutatás felé terelte érdeklődését. Ez utóbbi erősödött fel a berlini műszaki egyetemen, ahol a folyékony üzemanyagú rakétákkal folyó kísérletekbe kapcsolódott be. Doktori disszertációja is ebben a témában készült, az ugyancsak zenei és technikai téren jeleskedő Erich Schumann (a zeneszerző unokája) irányításával, 1934-ben. Ekkor már a rakétafejlesztés a náci hadügyirányítás kezében volt, de 1939-ig még az amerikai Robert H. Goddard kutatásait is felhasználhatták. Így született meg többek között az az A-4 rakéta, melyből 1944-re a V-2 rakétát kifejlesztették. A háború utolsó napjaiban sikerült amerikai hadifogságba esnie, a vele dolgozó mérnökökkel és sok értékes tervdokumentációval együtt. Az Egyesült Államokban 1955-ben kapta meg az állampolgárságot, miután csapatával sikeresen kifejlesztette a Jupiter-C rakétát. Ezután a Szovjetunióval folyó "űrversenybe" kapcsolódtak be, s az 1957-es "szputnyik-sokk" után a 60-as években sikerült felfejlődni odáig, hogy 1969-ben az általuk kifejlesztett Saturn-V rakétával valósulhatott meg az első Holdutazás. (Dr. Radnai Gyula)

[1] Wernher von Braun (Wikipédia)
[2] Ki kicsoda - A második világháború (SZTE Könyvtár)
[5] Az űrkutatás bölcsője (Bedő Iván - Történelem)
[6] Schuminszky Nándor: Mégsem Gagarin volt az első? Polaris Csillagvizsgáló
[7] Von Braun, Wernher Magnus Maximilian The Internet Encyclopedia of Science - angol
[8] Biography of Wernher Von Braun The NASA Marshall History - angol
[10] Michael J. Neufeld: Von Braun, Wernher Magnus Maximilian Freiherr Encyclopedia - angol
[11] Kit and Morgan Benson: Dr. Wernher von Braun Find A Grave Memorial - angol
[12] Anthony Young: Remembering Wernher von Braun The Space Review - angol
[13] Wernher von Braun Spartacus Educational - angol
[15] Wernher von Braun Wikipedia - angol
[16] Aggregate (rocket family) Wikipedia - angol
[17] Wernher von Braun Answers.com - angol