Brahe, Tycho (Tyge) de
Knudstrup, Dánia, 1546. dec. 14. – Benátky, (Prága mellett) Csehország, 1601. okt. 24.
Dán csillagász
Jómódú családban született, ez lehetővé tette, hogy saját érdeklődését kövesse. Koppenhágában 1559-1562 között jogot tanult. A csillagászat felé az 1560 évi teljes napfogyatkozás fordította érdeklődését. 1562-1565 között a lipcsei egyetemen tanult, továbbra is jogot, azonban önképzéssel csillagászati ismeretekre tett szert és műszereket szerzett be. 1563-ban észlelte a Jupiter és a Szaturnusz együttállását. Asztrológiával is foglalkozott, horoszkópokat is készített. 1565-1570 között Rostockban, Wittenbergben, Bázelben és Augsburgban végzett csillagászati tanulmányokat. Első obszervatóriumát Augsburgban rendezte be, majd visszatért Dániába. 1572-ben itt írta le egy szupernova észlelését, ezzel az égbolt változatlanságába vetett hitet alapvetően rendítette meg. II. Frigyes dán király támogatásával 1575-ben Hven (ma: Ven, Svédország) szigetén hozta létre csillagászati obszervatóriumát. A király halála után 1597-ben elhagyta Vent, rövid hamburgi kitérő után 1599-ben Prágában II. Rudolf császár udvari csillagásza lett. Itt volt tanítványa Johannes Kepler, akinek mérési adatait és táblázatait átadta. Életművének jelentős része a korábbiaknál pontosabb csillagászati megfigyelések végzése és dokumentálása. Elfogadta a kopernikuszi világkép bizonyos elemeit, így felfogása átmenet volt a geocentrikus és heliocentrikus világkép között.
Katalógusa csaknem 800 csillagról tartalmaz adatokat. Halála után az ő adataival dolgozta ki Kepler a Naprendszer három mozgástörvényét.
| [3] | Tycho Brahe | Wikipédia |
| [4] | 1677 Tycho Brahe | Wikipédia |
| [5] | Fény derült Tycho Brahe szupernovájára | National Geographic Magyarország |
| [6] | Megkerült egy több mint 400 éve eltűnt csillag | National Geographic Magyarország |
| [8] | Meghal Tycho Brahe dán csillagász | Múlt-kor történelmi portál |
| [9] | Bérgyilkos végezhetett a híres csillagásszal | Múlt-kor történelmi portál |
| [10] | Felnyitják Tycho Brahe sírját | Múlt-kor történelmi portál |
| [11] | Fényecho lehetett Tycho Brahe titokzatos szupernovája | Múlt-kor történelmi portál |
| [12] | Zdenek Horsky: Kepler és a II. Rudolf-korabeli Prága | Fizikai Szemle |
| [13] | Csillagászattörténet - Tycho Brahe | Szegedi Csillagvizsgáló |
| [15] | Lukács Manuéla: Világképek a középkorban | MEK - PDF |
| [16] | Tycho Brahe | The MacTutor History of Mathematics archive - angol |
| [17] | Tycho Brahe | The Galileo Project - angol |
| [17] | Tycho Brahe | Chronicle of Mathematical People - angol - PDF |
| [18] | Brahe, Tycho | The Internet Encyclopedia of Science - angol |
| [19] | Brahe, Tycho | Eric Weisstein's World of Science - angol |
| [20] | Tycho Brahe | Astronomy and Astrophysics group - University Montreal - angol |
| [23] | John Tierney: Murder! Intrigue! Astronomers? | The New York Times - angol |
| [25] | Tycho Brahe | NNDB: Tracking the entire world - angol |
| [28] | Tycho Brahe | Wikipedia - angol |
| [29] | December 1573 lunar eclipse | Wikipedia - angol |
| [30] | Tycho Brahe | Answers.com - angol |
