Bloch, Konrad Emil
Neisse, Németország (ma Lengyelország), 1912. jan. 21. – Burlington, Massachusetts, USA, 2000. okt. 15.
Német születésű amerikai biokémikus, Nobel-díjas
1934-ben vegyészmérnöki diplomát szerzett a müncheni Technische Hochschuléban. Ezután Svájcba, majd Amerikába ment. 1938-ban doktorált a Columbia Egyetemen, és Rudolf Schoenheimer kutatótársa lett a sejtanyagcsere izotópos vizsgálataiban. 1946 és 1954 között a Chicagói Egyetemen oktatott, majd a Harvardon a biokémia professzora lett, és folytatta a lipidekkel, különösen a telítetlen zsírsavakkal kapcsolatos kutatásait. 1942-ben Bloch és David Rittenberg felfedezte, hogy a két szénatomos ecetsav jelenti a fő építőkövet a koleszterin harmincnál is több lépést tartalmazó bioszintézisében. Az ecetsav-molekulák kapcsolódási módjának kutatását Feodor Lynennek és müncheni kollégáinak, valamint az angol J. W. Cornforthnak és G. Popjaknak a közreműködésével folytatta. A felfedezés elősegítette a vér koleszterinszintje és az érelmeszesedés közötti kapcsolat orvosi célú kutatását. 1964-ben Feodor Lynen-nel megosztva élettani-orvostudományi Nobel-díjat kaptak a zsírsavak és a koleszterin bioszintézisével kapcsolatos felfedezéseikért.
[1] Bloch, Konrad a KFKI História rovatában
(forrás: Britannica Hungarica)
[2] Feodor Lynen és Konrad Bloch - orvosi, Nobel-díj, koleszterin, zsíranyagcsere Orvostörténet - InforMed
[3] The Nobel Prize in Physiology or Medicine 1964 (Nobelprize.org - angol)
[4] Konrad Bloch Timeline of Nobel Prize Winners - angol
[5] Konrad Bloch (Jewish Virtual Library - angol)
[7] Howard Goldfine & Dennis E. Vance: Obituary: Konrad E. Bloch Nature - angol
[8] Bloch, Konrad Encyclopedia - angol
[9] Konrad Bloch NNDB: Tracking the entire world - angol
[10] Konrad Bloch Today in Science History - angol
[12] Konrad Emil Bloch ( Wikipedia - angol)
[13] Konrad Emil Bloch Answers.com - angol