Behring, Emil Adolf von
Hansdorf, Poroszország, 1854. márc. 15. – Marburg, 1917. márc. 31.
Német bakteriológus, Nobel-díjas
Orvosi tanulmányait Berlinben végezte. Előbb katonaorvosként szolgált, majd a közegészségtani intézetbe került, ahol Robert Koch közvetlen munkatársaként dolgozott néhány évig. Majd Behring a hallei egyetem közegészségügyi tanszékének vezetője lett. Később Marburgba tette át székhelyét, ahol megalapította a később világhírűvé vált, antitoxint gyártó Behring-műveket. 1891 karácsonyán egy berlini kórházban adták be az első injekciót, mely egy kisgyermeket gyógyított ki a torokgyík betegségből. Az antitoxin bevezetése után a betegség halálozási aránya átlagban 10% alá csökkent. 1913-ban Behring már toxin-antitoxin keveréket alkalmazott, mely a betegséggel szemben folytatott küzdelem további mérföldkövét jelentő aktív immunizálást tette. Őt tekintik az immunológia megalapítójának. 1901-ben az első orvosi-élettani Nobel-díjat kapta a szérumterápia kidolgozásában, különösen a diftéria leküzdésében játszott szerepéért.
| [1] | Révai nagy lexikona | MEK |
| [2] | Behring, Emil (Adolf) von a KFKI História rovatában | (forrás: Britannica Hungarica) |
| [3] | Váli Béla Edgár: Az orvostudomány első Nobel-díjasai - Emil von Behring | OrvosiLexikon |
| [4] | Brehm: Az állatok világa Roux és Behring - A tengerimalacok gyilkosai | (MEK) |
| [5] | Izsák Sámuel: Orvosi-élettani Nobel-díjak alulnézetben | (Korunk) |
| [6] | Emil von Behring | Wikipédia |
| [7] | Diftéria (torokgyík) | Wikipédia |
| [8] | Birtalan Győző: Európai orvoslás az újkorban (1640-1920) | MEK - PDF |
| [10] | Kruif, Paul de: Bacillusvadászok | Online Antikvárium - JPG |
| [11] | The Nobel Prize in Physiology or Medicine 1901 | (Nobelprize.org - angol) |
| [12] | Emil von Behring | Timeline of Nobel Prize Winners - angol |
| [13] | H. Schadewaldtz: Behring, Emil von | Encyclopedia - angol |
| [14] | Emil von Behring | NNDB: Tracking the entire world - angol |
| [15] | Emil von Behring | Today in Science History - angol |
| [17] | Emil Adolf von Behring | (Wikipedia - német) |
| [18] | Diphtheria | Wikipedia - angol |
| [19] | Emil von Behring | Answers.com - angol |
