Bay Zoltán
Gyulavári, 1900. júl. 24. – Washington, 1992. okt. 4.
Fizikus
Középiskolai tanulmányait a debreceni református kollégiumban végezte. Tanárai - Jakucs István és Nyáry Béla - ajánlásával került be a Pázmány Péter Tudományegyetemre (a mai ELTE) és az Eötvös Kollégiumba. Négy évig Berlinben ösztöndíjas kutatóként dolgozott, itt a fizika legújabb eredményeit ismerte meg. 1930-tól a szegedi egyetem elméleti fizika professzoraként dolgozott. 1936-48 között az Egyesült Izzó laboratóriumának vezetője, a budapesti Műegyetem tanára volt. Számos találmánya volt a fénycsövek és elektroncsövek fejlesztése, a rádióhullámú technika területén. Kifejlesztette a fotoelektronsokszorozó elvén alapuló részecskeszámláló berendezést. Elektronikai kísérletei során jutott a nevezetes Hold radar kísérlet gondolatára: a Holdra sugárzott és onnan visszaverődő radarjelek mérésére. A mérést az általa tervezett jelismétlési és jelösszegzési módszer alkalmazásával, munkatársai segítségével 1946. február 7-én hajtotta végre először. Ettől az időponttól számíthatjuk a magyar űrkutatás történetét. 1948-ban emigrálni volt kénytelen, magyar állampolgárságától, akadémiai tagságától megfosztották. Az USA szabványügyi hivatala (Bureau of Standars) munkatársaként dolgozott. Javaslatára fogadták el a méter új, a fény terjedési sebességén alapuló definícióját, amelyet munkatársaival, nagy pontossággal meghatározott. Számos kitüntetésben részesült. 1989-ben az MTA rehabilitálta és visszaadta tagságát.
[1] Marx György: Bay Zoltán (1900-1992): Tér és idő egysége (Fizikai Szemle)
[3] Zallár Andor, Szabó Tibor: Bay Zoltán és Szent-Györgyi Albert barátsága (KFKI - Természettudományi és tudománytörténeti dokumentumok)
[4] Nagy Mihály: Bay Zoltán és a Debreceni Református Kollégium (Fizikai Szemle)
[5] Radnai Gyula: Centenáriumi megemlékezések, 2016 - 4. rész Fizikai Szemle - PDF
[5] Kovács László: Bay Zoltán, a kísérleti fizikus MEK
[5] Radnai Gyula: Fizikusok és matematikusok az Eötvös Collegiumban Eötvös Collegium - PDF
[6] Keszthelyi Lajos: Fizikusok és matematikusok az Eötvös Collegiumban Természet Világa
[6] Bay Zoltán (Wikipédia)
[6] Bödők Zsigmond: Nobel-díjas magyarok MEK - PDF
[7] Muhi B. Béla: Bay Zoltán Fókusz - Vajdasági ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő portál
[7] Bay Zoltán gyűjtemény BME OMIKK Archivum
[8] Pribusz Katalin: Űrkutatás az Interneten - Bay Zoltán élete és munkássága (MEK)
[9] Nagy Ferenc: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig (BETTER - METESZ - OMIKK)
[10] Bay Zoltán, ludányi Tudósportál
[10] Bay Zoltán (Világhíres Feltalálóink)
[11] Bartha Lajos-Könnyű József-Pischné Könnyű Edina: Magyarországi csillagászok életrajzi lexikonja Ponticulus Hungaricus
[11] Radnai Gyula: 375 éves egyetemünk fizika tanszékeinek vázlatos története ELTE TTK Fizikai Intézet
[12] Radnai Gyula: Az Eötvös-korszak Fizikai Szemle
[13] Zoltán Lajos Bay (Wikipedia - angol)
[15] Középiskolai Fizikatanári Ankétok és Eszközkiállítások (-bemutatók) 1957-től 2017-ig KFKI - PDF
[15] Tamás Látos: Zoltán Bay and the Moon radar experiment Puli Space Technologies - angol
[16] Bay Zoltán: Az atóm, a jövő energiaforrása (Fizikai Szemle)
[20] Tőrös Róbert: Simonyi Károlyról - könyvszemle Gondolat Kiadó - PDF