Barrow, Isaac
London, 1630. okt. – London, 1677. máj. 4.
Angol matematikus
1649-ben fejezte be tanulmányait a cambridge-i Trinity College-ben Különösen a matematika és a fizika érdekelte, tapasztalat szerzésre1655-ben Párizsba 1656-ban Firenzébe, majd néhány hónappal később Törökországba utazott. 1658 végéig maradt Konstantinápolyban, ahonnan kalandos úton, Velencén és Németországon át jutott vissza Angliába. Először a görög nyelv professzora lett Cambridge-ben, majd 1662-ben a geometria professzorának hívták meg a londoni Gresham College-ba. Innen később visszatért Cambridge-be, s bár ottani matematikai tanszékéről lemondott Isaac Newton kedvéért, pár évvel halála előtt még megválasztották a Trinity College igazgatójának. Ő kezdeményezte a kollégium ma is fennálló, ún. Wren könyvtárának az építését. Az érintő keresésére vonatkozó, 1670-ben publikált módszere alapvetően ma is használatos a differenciálszámításban. Talán ő volt az első, aki tisztán látta, hogy az érintő keresése és a görbe alatti terület meghatározása egymásnak inverze.
| [1] | Isaac Barrow | Wikipédia |
| [2] | Gömöri György: Két levél II. Rákóczi Györgyről | Korunk |
| [3] | Oxford-Typotex Matematikai Kislexikon | HIK |
| [4] | Isaac Barrow | (The MacTutor History of Mathematics archive - angol) |
| [5] | Barrow, Isaac | (The Galileo Project - angol) |
| [6] | W. W. Rouse Ball: Isaac Barrow | School of Mathematics Trinity College, Dublin - angol |
| [7] | D.T. Whiteside: Barrow, Isaac | Encyclopedia - angol |
| [7] | Barrow, Isaac | Eric Weisstein's World of Science - angol |
| [8] | Isaac Barrow | Chronicle of Mathematical People - angol - PDF |
| [8] | Isaac Barrow | The Lucasian Chair of Mathematics at Cambridge University - angol |
| [9] | Barrow, Isaac | 1911 Encyclopedia Britannica - Wikisource - angol |
| [10] | Isaac Barrow | (Wikipedia - angol) |
| [11] | Fundamental theorem of calculus | Wikipedia - angol |
| [11] | Barrow (crater) | Wikipedia - angol |
| [12] | Isaac Barrow | (Answers.com - angol) |
