Barnóthy Jenő
Kassa, 1904. okt. 28. – Evanston, Illinois, USA, 1996. okt. 11.
Mérnök-asztrofizikus, egyetemi tanár
Néhány évvel mérnöki diplomájának megszerzése után kapcsolódott be a kozmikus sugárzási kutatásba a Pázmány Péter Tudományegyetemen, a Tangl Károly vezette Fizikai Intézetben. 1933-ban itt doktorált a kozmikus sugárzás soláris komponenseiből. 1938 karácsonyán feleségül vette kutatótársát, Forró Magdolnát, akivel közösen építették meg a világ egyik első kozmikus sugárzási teleszkópját. Összesen 55 évig éltek boldog házasságban. Itthon elnyerték az akadémiai érmet és a Társulat Eötvös-érmét, nagy kedvvel tanítottak az egyetemen. Barnóthynál kezdte el doktori munkáját Fenyves Ervin (1924-). 1948-ban az Egyesült Államokba emigráltak, ahol Barnóthy Jenő érdeklődése még inkább az asztrofizika felé fordult. Legnagyobb eredménye az 1960-as években felfedezett kvazárok gravitációs lencsehatásának feltételezése és kimutatása volt. (Dr. Radnai Gyula)
[1] Fenyves Ervin: Barnóthy Jenő Fizikai Szemle
[2] Nagy Ferenc: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig BETTER - METESZ - OMIKK
[3] Füstöss László: A modern fizika érkezése (1919-1945) Fizikai Szemle
[3] Cúth János: Magyarság tudatunk forrás vidékei - Magyar tudósok arcképcsarnoka - A kozmikus sugárzásmérő feltalálója Barnóthy Jenő Magyarságtudományi Intézet - PDF
[3] Radnai Gyula: 375 éves egyetemünk fizika tanszékeinek vázlatos története ELTE TTK Fizikai Intézet
[4] Palló Gábor: A 20. század második felének fizikája Magyarországon Fizikai Szemle
[4] Barnóthy Jenő Wikipédia
[5] Bartha Lajos-Könnyű József-Pischné Könnyű Edina: Magyarországi csillagászok életrajzi lexikonja Ponticulus Hungaricus
[8] Barnothy, J. M.: Astronomical Consequences of the FIB Theory SAO/NASA Astrophysics Data System (ADS) - angol
[9] Fenyves, E. J., Somogyi, A.: Obituary: Jean M. Barnothy SAO/NASA Astrophysics Data System (ADS) - angol
[10] Jeno M. Barnothy, M. F. Barnothy: Quasars behind Clusters of Galaxies Nature - angol