Bárczi Gusztáv (Kratina)
Nyitraudvarnok, 1890. szept. 13. – Budapest, 1964. aug. 9.
Orvos, gyógypedagógus
Budapesten gyógypedagógiai tanári oklevelet szerzett 1913-ban. Még ugyanattól az évtől a budapesti Siketnémák Intézetének tanára. 1921-ben megszerezte az orvosi oklevelet. Ezután orvosi gyakorlatot folytatott. Török Bélával létrehozta Budapesten a Nagyothallók Iskoláját. 1935-től a gyógypedagógiai ügyek referense a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban. 1936-1937- ig. a budapesti Gyógypedagógiai Nevelő Intézetben tanított. 1942-1963-ban a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola igazgatója, 1946-tól tanszékvezető tanára is. 1953-tól országgyűlési képviselő. Leírta a corticalis siketség kórképét; a hallási fogyatékosok számára ma már világszerte alkalmazott gyógyító-nevelő eljárást dolgozott ki. Az értelmi fogyatékosság problémájával foglalkozva új elméleti és gyakorlati eredményekhez jutott. E területen kifejtett munkássága különösen a Német Demokratikus Köztársaságban közismert, ahol 1958-ban személyes irányításával szervezték meg a brandenburgi imbecillisek intézetét Bárczi-Haus néven. Számos tudományos publikációja jelent meg. Az 1928-ban létrejött a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola 1975-ben vette fel egykori igazgatója nevét, az intézmény 2000 óta az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karaként működik.
| [1] | Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990 | MEK |
| [2] | Magyar Katolikus Lexikon | |
| [3] | A gyógypedagógus képzés kidolgozója | National Geographic Magyarország |
| [5] | Névadónkról | Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium |
| [6] | A kar története | ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar |
| [7] | Tudós tanárok az egyetemen | ELTE |
| [8] | Bárczi Gusztáv | Wikipédia |
| [9] | Bereczki Enikő: Bárczi Gusztáv: A jótevő - A gyógypedagógia atyja | Hetek |
| [13] | Kozák Péter: Bárczi Gusztáv - gyógypedagógus, orvos 1898-ig Kratina Gusztáv | Névpont |
| [14] | Évfordulók, események | József Attila Könyvtár |
