História Tudósnaptár

Életrajz

Olvass el! Előzetes Emlékeztető Javaslatok? Admin belépés
 
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    
Atanasoff, John
Atanasoff, John Vincent

Hamilton, New York, USA, 1903. okt. 4. – Frederick, Maryland, 1995. jún. 15.

Amerikai matematikus, fizikus

Bolgár bevándorló családban született. Az Iowa State University-n tanult, majd 1930-ban Madisonban nyerte el a Ph.D. fokozatot. Ezután az Iowa State University-n tanított. Disszertációjának témája igen számításigényes volt, ezért kezdett el foglalkozni egy elektronikus számítógép tervezésével, elsősorban nagyméretű lineáris egyenletrendszerek megoldására. 1939 márciusában egy ösztöndíj segítségével fogott hozzá a fejlesztéshez, a munkába bevonta az egyetem egyik hallgatóját, Clifford Berryt is. A később ABC-nek (Atanasoff-Berry Computer) nevezett gép prototípusát 1939 decemberében mutatták be szűk körben, megindították a szabadalmazási eljárást is, ezt azonban sohasem fejezték be. A háború alatt mind Atanasoff, mind Berry hadi feladatokon dolgozott. Csak 1948-ban kezdtek érdeklődni az ABC után, ekkor kiderült, hogy a gépet az Iowa-i egyetemen lebontották. Feltételezhető, hogy Eckert és Mauchly felhasználták Atanasoff elgondolásait az ENIAC megalkotásakor. Atanasoff az ötvenes években az amerikai hadiiparnak dolgozott, majd saját mérnöki irodát alapított, 1961-ben vonult vissza a munkától. Hosszú évekig folyt vita arról, hogy ki találta fel az elektronikus számítógépet. 1973-ban bírói ítélet mondta ki, hogy Atanasoff tekintendő a számítógép feltalálójának.

[1] Atanasoff és Berry RentIT Kft.
[2] A világ első számítógépei RentIT Kft.
[4] Zsadon Béla: Számítógépek a II. világháborúban MH Computer
[6] The ABC of John Atanasoff and Clifford Berry History of Computers and Compulting - angol
[6] John Vincent Atanasoff Iowa State University - angol
[7] Hien Chris Do: John Vincent Atanasoff The History of Computiing - angol
[9] John Vincent Atanasoff Pioneers - The people and ideas that made a difference - angol
[11] Mary Bellis: The Atanasoff-Berry Computer the First Electronic Computer - John Atanasoff and Clifford Berry About.com - Inventors - angol
[12] John V. Atanasoff: Computer Oral History Collection, 1969-1973, 1977 National Museum of American History - angol - PDF
[13] Kilen Matthews: John Vincent Atanasoff - Forgotten Father of Computers Angelfire - angol
[15] John Vincent Atanasoff Wikipedia - angol
[16] Atanasoff-Berry Computer (ABC) Wikipedia - angol
[17] John Vincent Atanasoff Answers.com - angol