Építész
Hild János építész fia. A bécsi Mûvészeti Akadémián tanult, majd apja mellett szerzett gyakorlatot. Apja halála után Itáliai tanulmányutat tett, majd építõmester lett. Legjelentõsebb mûvei az 1838-as nagy pesti árvíz után épültek fel. 1854-tõl Pest város építészének nevezték ki. A klasszicista építészet egyik legjelentõsebb hazai képviselõje, Pest klasszicista arculatának egyik megteremtõje volt. Számos egyházi épületet tervezett, legfontosabb mûvei az esztergomi bazilika és az egri székesegyház. A pesti Belvárosban ma is áll számos, általa tervezett mûemlék lakóház, így a Nádor utcában, Október 6. utcában, Váci utcában. A Budakeszi úton több klasszicista villa, így a sajátmaga számára épített villa is õrzi emlékét. Az õ tervei szerint kezdték építeni a pesti Szent István bazilikát, amelyet azonban Hild halála után Ybl Miklós tervei alapján fejeztek be.

Mikológus, ornitológus
Egyetemi tanulmányait a budapesti tudományegyetem bölcsészettudományi karán kezdte, majd jogot végzett a budapesti, késõbb a kolozsvári tudományegyetemen. Növény- és állattani ismereteit fõleg autodidakta módon szerezte. 1909-tõl Csík vármegyében dolgozott a közigazgatásban, 1920-tól a Madártani Intézetben szakelõadó. 1924-tõl 1938-ig a Földmûvelésügyi Minisztérium kísérletügyi osztályán dolgozott, 1938-1946 között, a Növényélettani és -kórtani Állomás gombászati osztályvezetõje. Ornitológiai kutatásaiban fõleg a ragadozó madarak életével foglalkozott. Fõ érdeklõdési köre a mikológia volt. Rendszeres gombaismertetõ tanfolyamokat szervezett.

Mikrobiológus, állatorvos
Állatorvosi oklevelét 1939-ben, doktori címét 1940-ben szerezte meg Budapesten. 1939-1940-ben a Phylaxia Szérumtermelõ Rt.-nél asszisztens. 1940-1944-ben a kolozsvári Állategészségügyi Intézet munkatársa, 1944-1950-ben az Országos Állategészségügyi Intézetben kutató. 1950-1967-ben az MTA Állatorvostudományi Kutatóintézetének lett tudományos munkatársa, 1957-tõl tudományos osztályvezetõje. 1967-tõl haláláig az intézet igazgatója volt. Tudományos érdeklõdése úgyszólván valamennyi fertõzõ állatbetegségre kiterjedt. Több, nálunk addig ismeretlen baromfibetegséget állapított meg elsõként. Õ írta le elõször a libainfluenza kórképét, amelyet Derzsy-betegségnek is neveznek.

Angol matematikus, filozófus
Szegény családban született, matematikai ismereteit nagyrészt önképzéssel szerezte. Tizenhat éves korában anyagi okokból abba kellett hagynia tanulmányait, tanító lett, több iskolában tanított. Több matematikai folyóiratban is publikált, ezért, bár nem volt egyetemi végzettsége, 1849-ben kinevezték a corki Queen's College matematikaprofesszorának. Alapvetõ fontosságú eredménye volt, hogy felismerte: a logikai állítások és következtetések algebrai mûveletekhez hasonlóan fogalmazhatók meg. Az általa megalkotott Boole-algebra igazi jelentõségét körülbelül hetven évvel Boole halála után Claude Shannon ismerte fel filozófiai tanulmányai során. Õ bebizonyította, hogy a Boole-algebra segítségével végezhetõ az elektromechanikus relék rendszerének a tervezése. A Boole-algebra Shannon közremûködésével az egész modern számítástechnikának, a digitális korszaknak elméleti alapjává vált.

Orosz matematikus, mechanikus
A moszkvai egyetem hallgatójaként ezüstérmet nyert az Egyenletek gyökeinek kiszámítása címû dolgozatával. Mielõtt befejezte volna egyetemi tanulmányait 1841-ben megvédte A valószínûségszámítás elemi analízisének kísérlete címû magiszteri disszertációját. A következõ évben Szentpétervárra költözött és az ottani egyetemen kezdett dolgozni. 1849-ben itt védte meg A kongruenciák elmélete címû doktori disszertációját. 1850-ben az egyetem professzora lett. Tanítványaiból alakult meg az orosz matematikai iskola (Ljapunov, Markov, Vinogradov). 1859-ben a Tudományos Akadémia rendes taggá választotta. Részt vett L. Euler mûveinek összegyûjtésében és sajtó alá rendezésében. Több mint 80 mûbõl álló tudományos hagyatéka nagy befolyással volt a matematika fejlõdésére, különösen a szentpétervári matematikai iskola kialakulására. Elsõsorban a prímszámok elméletével kapcsolatos munkásságáról ismert, de jelentõsek a számelméleti, valószínûségszámítási, valamint függvénytani (függvényapproximációkra vonatkozó) eredményei is. A számelméletben a Csebisev-tétel, a valószínûségszámításban az igen fontos Csebisev egyenlõtlenség õrzi a nevét.

Amerikai matematikus
Tanulmányait a San Diego State University-n kezdte el és a Berkeley egyetemen fejezte be. 1941-ben férjhez ment tanárához, Raphael Robinsonhoz. Mivel nem taníthatott ugyanabban az intézetben mint férje, a matematikai statisztikai laboratóriumban kapott oktatói állást. A Ph.D. fokozatot 1948-ban szerezte meg Alfred Tarski vezetése alatt. 1975-ben kapta meg a professzori címet a Berkeley egyetemen. Munkásságának legnagyobb részében David Hilbert a diofantoszi egyenletek megoldhatóságára vonatkozó 10. problémájával foglalkozott. Jelentõs eredményeket ért el annak megmutatásában, hogy nem található a problémában megfogalmazott kritériumnak megfelelõ algoritmus. Nevéhez fûzõdik a Robinson-hipotézis. Az Amerikai Matematikai Társaság elsõ nõi elnöke lett 1982-ben.

Skót matematikus
Matematikai és fizikai tanulmányait a Glasgow-i és a Cambridge-i egyetemen végezte. A 2. világháború alatt hadi célú kutatások során került kapcsoltba Nevill Mott-tal. A háború után továbbra is együtt dolgoztak a bristoli egyetemen a magfizika területén. 1951-tõl a North Staffordshire-i egyetem professzora, majd 1956-tól a Glasgow-i egyetem professzora volt 1985-ben történt nyugdíjbavonulásáig. A matematika alkalmazásainak számos területével foglalkozott, speciális függvényekkel, függvénytranszformációkkal, potenciálelmélettel. Legfontosabb eredményeit a rugalmasságtan területén érte el, kidolgozta a rugalmas közegben lévõ repedések környezetében kialakuló feszültségi, alakváltozási mezõ számítási módszerét. Számos egyetem választotta meg díszdoktorává.

Matematika- és fizikatanár, evangélikus teológus
Mint evangélikus teológust és gimnáziumi tanárt az ellenreformáció idején vallása miatt Magyarországról elüldözték. 1689-tõl a thorni (Lengyelország) gimnázium rektora, 1705-tõl a danzigi akadémiai gimnáziumi matematikaprofesszora. Fõként csillagászati tanulmányokkal foglalkozott. Írt a Holdon 1680-ban látott jelenségrõl, a meteorjelenségrõl, napfogyatkozásokról.

Földrajzi utazó, író, fényképész
Részt vett a szabadságharcban. A fegyverletétel után Münchenbe menekült, majd Párizsba költözött. Emigrációs éveiben természettudományokkal foglalkozott, megtanulta a fényképezést, majd elõzetes földrajzi és néprajzi tanulmányok után 1856-ban Amerikába utazott, hol Mexikót, Texast, Havannát és Közép-Amerika szigeteit járta be. 1859-ben hazatérve úti tapasztalatait illusztrált könyvben adta ki. Havannában, az Orinoco vidékén és Mexikóban tett utazása során készített fényképeit az OSZK könyvtára õrzi. 1861-tõl az MTA tagja.

Orvos, szülész-nõgyógyász, egyetemi tanár
Orvosi tanulmányait a budapesti és bécsi egyetemen végezte. 1874-tõl gyakornok a budapesti szülészeti klinikán. 1876-1878-ban tanársegéd Freiburgban Hegar professzor mellett. 1879-ben a budapesti szülészeti klinikán magántanára. 1881-1918-ban ny. r. tanár a budapesti II. sz. szülészeti-nõgyógyászati klinikán. Jelentõs érdemei vannak a korszerû szülészeti és nõgyógyászati mûtétek, a császármetszés, transvaginalis méhrákmûtét, a sugaras méhrákkezelés meghonosítása terén. Elsõnek végezte a sérült uréter varrását. Elsõnek végzett Magyarországon epehólyagmûtétet. Kiterjedt iskolát alapított, évtizedekig a vezetõ szülészek tanítványai voltak. Megreformálta a szülésznõképzést, kidolgozta a szülészeti rendtartást.

Francia mûszerkészítõ, távcsõtervezõ
18 éves korától az ismert mûszerépítõ Secrétan mûhelyében dolgozott, 1876-ban önálló céget alapított, majd társult az Eichens-mûhellyel. A modern franciaországi csillagvizsgálók mûszereinek jelentõs része mûhelyébõl került ki, emellett nyolc ország intézeteinek nagyobb távcsövei is innen kerültek ki (pl. Ausztria, Görögország, Argentina, Brazília nagy távcsövei). A Maurice Loewy (Lõwy Mór) által tervezett speciális ún. "könyök-távcsövek" (coudé-távcsõ), valamint az ég fotografikus térképezéséhez tervezett, 33 cm-es szabvány foto-távcsövek készítõje. Az 1900. évi párizsi Világkiállításra egy minden addiginál nagyobb refraktort épített 132 cm-es lencse-átmérõvel, ez azonban nem mûködött, a sikertelenség miatt a Gautier-céget tönkrement. Nevét az 5444.sz. kisbolygó õrzi. (Bartha Lajos)

Angol-amerikai csillagász
1919-ben ösztöndíjat nyert a Cambridge-i egyetemre, ahol botanikát, fizikát és kémiát tanult. Eddington irányította figyelmét a csillagászat felé. Mivel ebben az idõben Cambridge-ben nõk nem szerezhettek Ph.D. fokozatot, Amerikában, a Harvard obszervatóriumban pályázott meg egy ösztöndíjat. Munkáját mindvégig a Harvard obszervatóriumában végezte. Az elsõ nõ volt, aki a Harvard egyetemen csillagászatból doktori fokozatot szerzett. Disszertációjában kimutatta, hogy az elemek közül a csillagokban a hidrogén fordul elõ a legnagyobb mennyiségben. 1934-ben összeházasodott Szergej Gaposkinnal, aki ugyancsak a Harvard obszervatóriumban dolgozott. Ettõl kezdve közösen publikáltak.

Gépészmérnök, feltaláló
Az alatt a három évtized alatt, amíg õ volt a Ganz vezérigazgatója, az alig 400 munkást foglalkoztató gyárat 6000 fõs vállalatkomplexummá fejlesztette. Igazából Mechwart szakmai, vezetõi és üzletpolitikai tevékenysége nyomán vált a Ganz és Tsa Rt. világhírûvé. Ez a megállapítás cseppet se csökkenti Zipernovszky, Déri, Bláthy, Kandó érdemeit. Nélkülük a Ganz biztosan nem lett volna olyan sikeres. De valakinek fel kellett fedeznie és oda kellett hoznia õket, bizalmat, munkát, gyors elõmenetelt biztosítva számukra a gyárban. Mechwart András leghíresebb mûszaki találmánya a kéregöntésû hengerszék, amellyel a hazai malomipart virágoztatta fel. (Dr. Radnai Gyula)

Vegyész, fõiskolai tanár
Selmecbányán a Bányászati és Erdészeti Akadémián fémkohászati szakon végzett 1894-ben. 1895-ben a körmöcbányai pénzverdében segédmérnök lett, majd a selmecbányai akadémia bányavegytani tanszékén adjunktus. 1909-ben c. rk., 1912-ben rk., 1914-ben ny. r. tanár lett. A fõiskolát áttelepülésekor Selmecbányáról Sopronba követte. 1925-1926-ban a kohómérnöki osztály dékánja volt. Fõ kutatási területe a szervetlen és elektrokémia volt. Bombatámadás áldozata lett.

Bencés mennyiségtan- és természettantanár
Szülõvárosának bencés gimnáziumában érettségizett, majd ide is tért vissza tanítani 1910-ben. Közben a pannonhalmi Szent Benedek rend felszentelt tagja lett, Budapesten megszerezte gimnáziumi tanári oklevelét, és 1905-ben matematikából doktorált. "A Descartes-féle koordináta transzformáció csoportok differenciál invariánsai" - volt doktori dolgozatának címe. Az 1920-as években a hazai vízi cserkészet egyik kezdeményezõjeként szervezte újjá az esztergomi cserkészéletet. 1924-ben a pannonhalmi fõapát megbízta az esztergomi bencés gimnázium igazgatásával és bencés házfõnökké nevezte ki. Az ezekkel járó teendõk ellátása mellett középiskolai matematikai és fizikai tankönyveket írt, ill. dolgozott át: Borosay Dávid és Gidró Bonifác tankönyveit aktualizálta. A cserkészek körében népszerû Zászlónk c. ifjúsági lapban jelentek meg tudománynépszerûsítõ írásai. 1931-ben a budapesti bencés gimnázium igazgatójává nevezték ki, amelyet négy évvel késõbb bekövetkezett tragikus haláláig vezetett. Esztergomban 1944 óta a gimnázium mellett elvezetõ út, Pannonhalmán 1978 óta a legjobb diákok számára alapított díj õrzi nevét. (Dr. Radnai Gyula)

fizikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. Mint ötödéves egyetemi hallgató Eötvös Loránd meghívására részt vett a balatoni és erdélyi geofizikai kutatásokban. Az 1. világháborúban katonai szolgálatot teljesített, megsebesült s tanulmányait csak hosszabb megszakítás után folytatta. 1918-ban doktorált, 1923-tól a budapesti egyetem magántanára, 1924-tõl a szegedi egyetem kísérleti fizikai tanszékén tanár, 1928-ban a szegedi új Kísérleti Fizikai Kutató Intézet megszervezésével bízták meg, s e célból állami kiküldetésben a német egyetemek fizikai intézeteit tanulmányozta. 1942-1943-ban az egyetem rektora volt. Klasszikus optikai kutatásai mellett a 20-as évek közepétõl érdeklõdése a kolloidfoszforok felé fordult, fõleg a zselatinfoszforok lumineszcenciáját vizsgálta. 1925-ben a baltimore-i és a chicagoi egyetemen folytatta ilyen irányú kutatását, melyekkel e szakterület legkiválóbbjai közé emelkedett. 1928-tól az MTA tagja.

Orvos, kémikus, iró, egyetemi tanár.
1942-1946 a Mûegyetemet végezte el, 1946-1952 a Pécsi Tudomány Egyetem orvosi fakultásának hallgatója volt. Ugyanezen idõ alatt az Egyetem Kémiai Intézetében volt egyetemi tanársegéd/oktató. 1952-töl 1968-ig az Egyetem Patológiai Intézetének volt munkatársa. 1968-1992 a Klinikai Központi Labor mai nevén Laboratoriumi Medicina Intézet igazgatója. Tudományosan a nukleinsavak kettõstörésének polarizációs optikai analysisét végezte el. Kellermayerral együtt írta le 1975-ben a cytoskeletont. 1982-ben az MTA levelezõ-, 1990-ben az MTA rendes tagja lett. 2015-ben az MTA arany érmét kapta meg. Kitüntetései: Pro Universitate érem, Széchenyi- és Genersich díj, Pécs város diszpolgára. Mint nyugdíjasnak írásai jelentek meg Jendrassik Lóránd-, Pándy Kálmán-, Somogyi Mihály- és Szász Gáborról. (Dr. Josef Makovitzky)

Német matematikus
Tanulmányait németországi egyetemeken végezte. 1905-ben doktorált Göttingenben Hilbert irányítása mellett. Több egyetemen oktatott, majd 1917-ben a berlini egyetem professzora lett 1952-ig. Jelentõs szerepet játszott az egyetem alkalmazott matematikai intézetének 1925-ben történt megalapításában. Számos funkciót töltött be az egyetemen. Fõ területe volt az integrálegyenletek és a Hilbert-terek elmélete. Nevéhez fûzõdik a Gram-Schmidt-féle ortogonalizációs eljárás. A topológia területén fontos eredménye a Jordan-féle görbetételre általa adott bizonyítás.

Olasz származású szovjet mérnök, repülõgép-tervezõ
Fiumében született olasz származású nemesi családba. K. u. k. tartalékos tisztként 1916-ban az orosz frontra vezényelték, ahol júniusban fogságba esett. A háború után 1921-tõl 1922-ig Milánóban a repülõiskolán tanult. Itt tagja lett az Olasz Kommunista Pártnak. A fasiszta hatalomátvétel után 1923-ban a Szovjetunióba ment és repülõmérnökként dolgozott. 1928-ban kinevezték a szovjet kísérleti hidroplán-program vezetõjének. Õt sem kerülte el sztálini terror, 1938-1946 között bebörtönözték. Fogvatartottként dolgozott az NKVD felügyelete alatt mûködõ CKB-29 tervezõirodában, majd késõbb a Georgij Berijev vezette OKB-86-os tervezõirodában. 1952-ben Novoszibirszkbe került a Szibériai Repülési Kutatóintézethez (SzibNIA) és Sztálin halálát követõ enyhülés eredményeként 1956-ban rehabilitálták. Több publikációja is megjelent a repülõgépgyártásban használatos szerkezeti anyagok és technológiák, az aerodinamika, valamint az elméleti fizika tárgykörében. (Pintér Endre)

Amerikai fizikus
Nem is fizikusi, hanem vegyészmérnöki diplomát szerzett 1940-ben, miközben még fõszerkesztõi állást is vállalt egy helyi lapnál. A háború kitörésekor elõször vegyészi feladatokat látott el a katonaságnál, majd egy sugárzási laborban dolgozott Európában, míg végül a légierõnél szolgált. Hazatérése után, 1949-ben szerzett Ph.D. fokozatot fizikából az Egyesült Államokban, és Los Alamosban kapott állást. Itt ismerkedett meg a vele csaknem egyidõs Frederick Reines-szel, aki már kezdettõl fogva részt vett a Manhattan-programban. Közösen kezdték kutatni a Pauli által elméletileg feltételezett neutrinók kísérleti kimutatási lehetõségeit. Próbálkozásaikat végre 1956 nyarán koronázta siker, amikor már rendelkezésükre állt a Dél-Kaliforniai Aikenben a hidrogénbombához tríciumot elõállító nagyteljesítményû reaktor által kibocsátott jelentõs neutrinó fluxus. A tudományos közvélemény azonban csak nehezen ismerte el elért eredményüket. 1972-ben mindketten részt vettek és sikeresen szerepeltek a Marx György által szervezett elsõ balatonfüredi neutrinó konferencián. Sajnos Clyde Cowan két év múlva váratlanul elhunyt és már nem érhette meg 1995 decemberét, amikor Frederick Reines kettõjük nevében vehette át a neutrinók kísérleti kimutatásáért odaítélt Nobel-díjat. (Dr. Radnai Gyula)

Vegyészmérnök, kémiatörténész
A kémia története elsõ hazai egyetemi doktora, a Budapesti Kereskedelmi Akadémia tanára, a Magyar Kémikusok Egyesülete könyvtárosa, a Kis Akadémia vezetõje. A Mûegyetemen 1905-ben szerzett vegyészmérnöki diplomát, ezt követõen Ilosvay Lajos tanszékén dolgozott tanársegédként, a szerves festékek kémiáját tanulmányozta. 1909-ben doktorált. Ezt követõen Badenben posztgraduális munkát folytatott a BASF gyárban. 1915-tõl a Budapesti Kereskedelmi Akadémia tanára lett, ahol mintegy három évtizeden át kémiát, technológiát és áruismeretet tanított, megírta azok tankönyveit is. Az 1920-as években kezdett el foglalkozni kémiatörténettel, s ekkor kezdett szakkönyveket gyûjteni e témakörben, amelyek közül több mint 500 fennmaradt az utókor számára. Magánkönyvtára az 1950-es évek elején a Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtárba került. A K. M. Természettudományi Társulat 1928-ban adta közre Magyar alkémisták címû alapvetõ monográfiáját, amely 1986-ban bõvített változatban ismét megjelent. Az 1930-as években az egykori magyarországi kémiai ipar különbözõ fejezeteit kezdte el kutatni, s írt tanulmányokat a salétromtermelés múltjáról, a sziksófõzésrõl, a timsófõzésrõl, a hamuzsírfõzésrõl, a kénsavgyártásról, az indigógyártásról és a mezõgazdasági iparokról. Foglalkozott Kitaibel Pál és Irinyi János életmûvével, az utóbbihoz kapcsolódóan 1935-ben önálló kötete is megjelent A gyufa története a XIX-ik század végéig címmel. 1940-ben a Mátyás király emlékkönyv számára tanulmányt írt Asztrológia, alkémia és misztika Mátyás király udvarában címmel. Róla Szõkefalvi-Nagy Zoltán 1980-ban önálló kötetet adott ki, a Magyar Tudománytörténeti Intézet pedig 2003-ban jelentetett meg egy kötetnyit Szathmáry László kézirataiból. (Dr. Gazda István)

Matematika- és fizikatanár, tudománytörténész
1932-ig a neve: Woyciechowsky. Oklevelét a budapesti tudományegyetemen szerezte 1912-ben. Budapesti gimnáziumokban tanított matematikát, fizikát és gyorsírást. A debreceni, majd a budapesti tudományegyetem magántanárrá habilitálta a (1938, ill. 1942), mindkét helyen a matematika történetét adta elõ. Számos tanulmányt írt a hazai matematika történetérõl. Különösen jelentõsek levéltári gyûjtésen alapuló munkái, melyekben kevéssé ismert vagy elfeledett magyar matematikusok tevékenységét dolgozta fel. Fõmûve Sipos Pál életrajza. Feltárt magyarországi csillagászat történetére vonatkozó levéltári adatokat. Kézirati hagyatékát a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem könyvtára õrzi.

Matematikus, tudománytörténész
Az Erdélyi-érchegységben született egy soknemzetiségû kisvárosban, az Aranynégyszög egyik sarkában (Brád). Középiskoláit Marosvásárhelyen végezte, matematika-fizika szakos tanári diplomát Bukarestben szerzett, ott doktorált. Értekezésének címe: Vektormezõk zárt differenciálható tereken. Ígéretes elméleti kutatások helyett visszatért Erdélybe; a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban és a Pedagógiai Fõiskolán tanított matematikát. A hetvenes évektõl foglalkozott Bolyai-kutatással, és az egyik legjelentõsebb kutatóvá vált ezen a területen. Sok kitüntetésben részesült, például Beke Manó-emlékdíj, Arany János-életmûdíj, Magyar Érdemrend tisztikereszt. (Hujter Mihály)

Svájci orvos, anatómus, botanikus
A páduai egyetemen Aquapendentei Hieronymus Fabricius itáliai anatómus növendéke volt 1577-1578 között. Tudományos munkássága fõként a baseli egyetemhez kötõdik, ahol 1581-ben orvosdoktor lett, majd a görög nyelv, az anatómia, a botanika és az orvostudomány professzorává nevezték ki. Az elsõk között írta le a vékony- és vastagbél határán levõ ileocoecalis (Bauhin-) billentyût. A 16. századi itáliai botanikus, Andrea Cesalpino botanikai osztályozásának alapelveit továbbfejlesztve Bauhin volt az elsõ, aki világosan körülhatárolta a növényfajokat és nemzetségeket (fajcsoportokat). Hírneves munkája a Pinax theatri botanica (Növények képes bemutatása; 1623), amely a legsikeresebb korai kísérlet az összes ismert növényfaj elnevezésére és rendszerezésére. Kb. 6000 növényfajt sorol fel és ír le, bevezetve a nemzetség- és fajnév alkalmazásával történõ elnevezés gyakorlatát (binominális nómenklatúra), ami késõbb a neves botanikus John Ray és Linné munkásságával teljesedett ki.

Francia fizikus, matematikus
Az École politechnikum elvégzése után híd- és útépítészeti mérnök lett. 1804-ben a Lycée Bonaparte-on a matematika, majd az analízis tanára, 1816-1825-ig az École politechnikum tanára volt. 1843-ban a Bureau des longitudeson nyert állást. 1852-tõl szenátor is volt. Legnagyobb érdemei a mechanika terén vannak és mûködése a fizika ezen ágára nézve korszakalkotó. Neve szerepel a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Olasz elméleti fizikus
Édesapja Páduában, az egyetemen volt matematika professzor. Õ Rómában diplomázott, itt lett Enrico Fermi tanítványa, majd munkatársa. Sajnos Fermi római csoportja 1935-tõl kezdve fokozatosan feloszlott: Franco Rasetti Amerikába ment, Bruno Pontecorvo Frédéric Joliot-Curie munkatársául szegõdött Párizsban, Ettore Majorana máig se tisztázott módon eltûnt egy hajóúton, Emilio Segrè Szicíliába került a palermoi fizika tanszékre, majd innen az Egyesült Államokba, s végül 1938-ban, Nobel-díja átvétele után Fermi is az Egyesült Államokba emigrált feleségével. Edoardo Amaldi Rómában élte meg és élte túl a világháborút, majd innen újította fel együttmûködését az európai és amerikai fizikusokkal. Alapító tagja lett nemcsak az olasz magfizikai kutatóintézetnek, de a CERN-nek is. Az elméleti fizika számos területét mûvelte, egyetemi és középiskolai tankönyveket írt, tudománytörténettel foglalkozott. Két Solvay konferencián elnökölt: 1970-ben az atommag szimmetriáit kutató, s 1973-ban a gravitációs hullámokkal foglalkozó konferencián. Közmegbecsülésnek örvendett a gravitációt kutató fizikusok között, aminek egyik közvetett bizonyítéka, hogy több mint két évtizeddel a halála után róla nevezték el azt a mintegy húsz tonnás teherûrhajót, amelyet 2012-ben bocsátott fel az Európai Ûrügynökség a Nemzetközi Ûrállomásra. Nem kis megtiszteltetés ez: a 2013-ban fellõtt teherûrhajó már Albert Einstein nevét viselte.(Dr. Radnai Gyula)

Lengyel születésû amerikai matematikus
1918-ban családjával az Egyesült Államokba emigrált. Alabama állam egyetemén szerezte diplomáját 1930-ban, matematikai doktori dolgozatát Joseph Wedderburn irányításával a Princeton-i Egyetemen, 1934-ben védte meg. Egy-egy tanévben oktatott a Bryn Mawr College-ban és a Chicagói Egyetemen, majd 1937-tõl a Chapel Hill-i Egyetemen (North Carolina) kapott állást. A 2. világháború alatt pilótákat oktatott matematikára. 1943-ban a Johns Hopkins Egyetemen, végül 1947-tõl nyugdíjbavonulásáig a Yale Egyetemen dolgozott. Szakterülete az algebra volt, ezen belül a gyûrûelmélet és a nem-asszociatív algebrák. Számos kézikönyvet publikált. Tagja volt a Nemzeti Tudományos Akadémiának, valamint a Mûvészeti és Tudományos Akadémiának is. 1971-1973-ban elnöke volt az Amerikai Matematikai Társaságnak. 1972-1974 között alelnöke volt a Nemzetközi Matematikai Szövetségnek (International Mathematical Union). 1998-ban életmûvének elismeréseként az Amerikai Matematikai Társaság legmagasabb kitüntetését, a Leroy P. Steele díjat kapta meg.

Zoológus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Pesten végezte. 1867-ben orvosdoktorrá avatták. 1868-ban a pesti egyetem élettani tanszékén tanársegéd, 1873-tól a kolozsvári egyetem, 1889-tõl a budapesti mûegyetem állattani tanszékén, 1901-1914 a budapesti egyetem orvoskarának állattani és összehasonlító bonctani tanszékén tanár. 1894-96 között a mûegyetem rektora. Fõleg a véglényekkel foglalkozott és felfedezte az állatnövény szimbiózist. Sokat foglalkozott általános állattani kérdésekkel, különösen a mimikri jelentõségével. Az elsõk között ismertette Magyarországon Darwin A fajok eredete c. munkáját, de késõbb antidarwinista nézeteket képviselt.

Mennyiségtan- és természettantanár, pedagógiai író, tanítónõképzõ intézeti igazgató
Budapesten végezte a tanítónõképzõt és a polgári tanítónõképzõt mennyiségtan-természettudomány szakon. 1878-tól a kõszegi polgári iskolánál, 1880-tól a budapesti VI. ker. tanítónõképzõvel összekapcsolt gyakorló felsõ leányiskolánál mûködött. 1890-tõl a budapesti II. ker. tanítónõképzõ igazgatója. Több pedagógiai egyesület tagja. Tankönyveket írt felsõbb leányiskolák, polgári leányiskolák és képzõintézetek használatára. Cikkei jelentek meg a Nemzeti Nõnevelés c. folyóiratban. Kiváló gyakorlati pedagógus volt.

Német matematikus, csillagász
Kopernikusz egyetlen személyes tanítványa, a napközpontú világkép terjesztõje. Tanulmányait Wittenbergben fejezte be, ahol 1537-ben a matematika tanárává nevezték ki. 1538-ban Nürnbergbe ment a kozmográfus Johannes Schönerhez, majd több tudóst meglátogatva 1539 májusában Frauenburgban (ma: Frombork, Lengyelország) felkereste Nicolaus Kopernikuszt, és két évet töltött mellette. Kopernikusz tanainak terjesztése érdekében egy kisebb munkában foglalta össze a napközpontú rendszer leírását: Narratio prima (Elsõ beszámoló) 1539. 1541-ben közreadta Kopernikusz nagy mûvének gömbháromszögtani fejezetét. Nagy része volt abban, hogy Kopernikusz nagy mûve (De revolutionibus orbium coelestium = Az égitestek körforgásáról) Kopernikusz halála után nyomtatásban megjelent. A Kopernikusz-i rendszer ismertetése mellett jelentõs geometriai és matematikai tanulmányokat, valamint térképészeti feladatokat végzett. 1551-52-ben Prágában orvostudományt tanult, 1554-tõl Krakkóban tanított, 1574-ben orvosként hívta meg egy magyar nemes Kassára, ahol váratlanul elhunyt. (Bartha Lajos)

Angol filozófus, matematikus
1608-ban fejezi be a tanulmányait, ami fõleg a skolasztikus gondolkodók tanulmányozásából állt. 1636-ban egy Európában tett utazása során megismerkedett Firenzében Galilei-vel akinek hatására végleg elkötelezte magát a filozófiai pálya mellett. Hobbes a metafizikától mentes filozófiai rendszert akart kiépíteni a kor tudományos vívmányaira és a matematikára támaszkodva. 1651-ben jelent meg legismertebb mûve a Leviatán. az elméleti tudományoknak két nagy ágát különböztette meg. Az egyik, amely a természetes testek tulajdonságaival, illetve azok következményeivel foglalkozik: a természetfilozófia. A másik a politikai testek tulajdonságaival, illetve azok következményeivel foglalkozik: ez a politika vagy civil filozófia.

Angol matematikus
Lamb 1872-ben a cambridge-i Trinity College tagja és tanársegéde, három évvel késõbb Ausztráliában az Adelaide-i Egyetem matematikaprofesszora lett. Angliába 1885-ben tért vissza mint a Lancashire-i Victoria Egyetem matematikaprofesszora. Két fontos mûve a Mathematical Theory of the Motion of Fluids (A folyadékok mozgásának matematikai elmélete; 1878) és a Hydrodynamics (Hidrodinamika; 1895). Az utóbbi sok éven át a hidrodinamika alapkönyvének számított. Sok kisebb tanulmányt írt, fõként alkalmazott matematikai témákról; cikkeiben a hullámterjedéssel, az elektromos indukcióval, a földrengésekkel, az árapály és a hullámok elméletével foglalkozott. Lamb 1921 és 1927 között a Repülési Kutatási Bizottság számára végzett munkát, a repülõgép-felületek körüli légáramlást tanulmányozta. 1884-ben a londoni Royal Society tagja lett, 1931-ben lovaggá ütötték.

Német fizikus
1925-ban õ volt Hans Geigernek, aki akkor lett a Kiel-i egyetem professzora, az elsõ doktorandusa. 1928-ban részben az õ javaslatai alapján fejlesztették tovább a Geiger által az ionizáló sugárzás detektálására korábban feltalált berendezést, amelyet róluk Geiger-Müller-csõnek, vagy Geiger-Müller-számlálónak neveznek, amely a radioaktivitás kimutatásának ma is alapvetõ eszköze. Müller a késõbbiekben a tübingeni egyetem professzora volt. Ezután különbözõ német cégeknél az ipari kutatás-fejlesztésben dolgozott. 1951-tõl Ausztráliában a gazdasági minisztérium munkatársa volt. Itt egy céget is alapított Geiger-Müller számlálók gyártására. 1958-tól az Egyesült Államokban dolgozott különbözõ cégeknél.

Fizikus, mûfordító, gimnáziumi igazgató
Eperjesen jogot hallgatott. Részt vett a szabadságharcban, 1850-56-ban Bécsben a politechnikumban és az egyetemen fizikát tanult. Hazatérése után elõször özvegy Leiningen Károlyné házánál nevelõ, majd 1857-tõl a pesti evangélikus gimnázium tanára, ill. 1863-tól haláláig igazgatója. 1867-tõl a Kisfaludy Társaság tagja. A szakfolyóiratokban és önállóan több fizikai és filozófiai dolgozata, valamint fizikai tankönyve jelent meg. A szépirodalom terén is mûködött. Greguss Ágost öccse. 1864-tõl az MTA tagja.

Botanikus
A budapesti egyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett, majd magántanár lett az egyszikûek rendszertanából. 1896-1905-ig az Magyar Nemzeti Múzeum növénytárában, 1905-1919 között a Szõlészeti Kísérleti Állomáson, 1919-1923-ban pedig a Gombászati Kísérleti Állomás vezetõjeként dolgozott. Vegetációkutatással, növénytársulásokkal, növényanatómiával és -rendszertannal, késõbb gyakorlati növényvédelmi kérdésekkel és mikológiával foglalkozott. Jelentõs mezõgazdasági és tudománynépszerûsítõ is volt. Elsõként mutatta ki 1899-ben, hogy az Alföld nem eredendõen fátlan, sztyepp-klímájú terület, ezért propagálta annak fásítását.

Matematikus, tanár, pannonhalmi fõapát
1914-ben a budapesti egyetemen bölcseleti doktorátust szerzett; 1909-1929 között a pannonhalmi tanárképzõ fõiskolán matematikát adott elõ, a budapesti tudományegyetem magántanára, majd rk. tanára, a Szent István Akadémia tagja és alelnöke. 1929-tõl Pannonhalmán fõmonostori perjel. Mint matematikus differenciálegyenletekkel, differenciálgeometriával és a matematika történetével foglalkozott. Középiskolai matematikai tankönyveket is írt.

Bányamérnök, geofizikus, hidrogeológus
Mûszaki tanulmányait a selmecbányai Bánya- és Erdõmérnöki Fõiskolán végezte. Az 1. világháború idején az erdélyi földgázmezõkön végzett eredményes torziós ingaméréseket. 1920-tól a nagyalföldi és dunántúli kutatófúrásokat irányította, melyek a Nagykanizsa melletti lispei olajmezõ feltárására vezettek. Az 1920-as évek második felétõl fõleg ivó- és iparivízfeltárásokat végzett. 1924-ben Új-Guineában vezette az angol érdekeltségû földolajkutatásokat. 1926-ban japáni földolajterületeken folytatott tanulmányokat, késõbb az amerikai olajmezõkön. A 2. világháború idején saját üzemet létesített olajkutató és fúróeszközök és berendezések gyártására. 1938-tól a mélyfúrású kutak címû tárgy elõadója a budapesti mûegyetemen, utóbb a Bányászati Kutató Intézet olajosztályának vezetõje.

Építõmérnök, matematikus
Egyetemi tanulmányait Budapesten, a Mûegyetemen végezte 1959-ben. 1965-ben matematikus oklevelet is szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 1959-65 között a Budapesti Mûszaki Egyetemen (akkori nevén Építõipari és Közlekedési Mûszaki Egyetem) volt tanársegéd, 1965-76 között az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének, majd az Országos Tervhivatal Számítóközpontjának munkatársa volt. 1979-1989-ig tanszékvezetõ volt a Miskolci Egyetemen, 1989-tõl a Budapesti Mûszaki Egyetem Építéskivitelezési tanszékének professzora volt. Kandidátusi értekezését 1974-ben védte meg geometriai programozás témában. Kutatási területe: alkalmazott matematika, hálózati modellek, építéstudományi optimalizálás, operációkutatás.

Amerikai matematikus, informatikus
1949-ben szerzett matematikából diplomát a Columbia Egyetemen, majd az IBM-nél helyezkedett el. Ebben az idõben a számítógépek programozása még alacsony szintû, ún. assembly nyelveken folyt. A számítógépi programok írása és tesztelése hosszadalmas volt, sok emberi energiát emésztett fel. Backus 1954-57 között egy csoport vezetõjeként kifejlesztette a numerikus számításokra, elsõsorban mérnöki és természettudományi feladatok megoldására alkalmas Fortran nyelvet. Ez volt az elsõ magas szintû programnyelv, amely széles körben elterjedt és nagy hatással volt a számítástechnika fejlõdésére. Az 50-es években Backus vezetõ tagja volt annak a bizottságnak, amely az ALGOL 58 és az ALGOL 60 programnyelv fejlesztését végezte. 1991-es visszavonulásáig az IBM-nél maradt. Kidolgozta az FP és FL funkcionális programnyelveket. Az õ nevéhez is fûzõdik a Backus-Naur Form (BNF), a formális nyelvek szintaxisának leírására szolgáló szabályrendszer. Érdemeit több díjjal és kitüntetéssel ismerték el.

Orvos, balneológus, botanikus
1868-ban szerezte meg orvosi oklevelét Bécsben. 1868-1873-ban a Természettudományi Közlöny szerkesztõje, 1873-tól tátrafüredi fürdõorvos, elsõnek ismerte fel a Magas-Tátra klimatikus gyógyhatásait. 1876-ban megalapította az Új-Tátrafüredi Gyógyintézetet, amely egyúttal az elsõ hazai tüdõgyógyintézetnek számít. 1883-1885-ben szerkesztette a Tátravidék c. lapot, több turistakalauzt, népszerûsítõ tátrai munkát jelentetett meg. Kiadta a Tátra-monográfiát. Hegycsúcsot és tavat neveztek el róla. Turistavezetõ- és mentõképzést szervezett. Balneológiával, klimatológiával és földrajzi kutatásokkal foglalkozott.

Matematika- és természettantanár
Budapesten végezte az egyetemet. 1874-ben kinevezték asszisztensnek a fizikai tanszékre, ugyanez idõben a gyakorló-iskolánál is mûködött. 1872-ben tanárvizsgát tett; 1873-ban kinevezték a budai fõgimnázium helyettes tanárának. 1871 és 1875 között dolgozott Jedlik Ányos mellett az egyetemen. 1874-tõl a matematika és természettan rendes tanára a fõvárosi VIII., majd IV. ker. községi fõreáliskolában. Eberling annak ellenére, hogy alapvetõen elméleti beállítottságú tanár volt, Jedlik segítségével kiválóan felszerelte eszközökkel az 1874-ben átadott új épület fizikai szertárát.

Flamand geográfus, kozmográfus, térképész
Eredeti családi neve Gerhard Kremer volt, a Mercator név családnevének latinos formája. Louvainban tanult teológiát, majd Gemma Frisiustól asztronómiát és matematikát. Rézmetszõként tudományos mûszereket és földgömböket készített. 1537-ben készítette el elsõ térképét Palesztináról. 1552-ben Duisburgban térképészeti mûhelyt nyitott. Vilmos Clèves-i herceg udvari kozmográfusa volt. Elkészítette Európa és a világ térképét, valamint számos ország térképét is. Munkájával új alapokra helyezte a térképészetet is. Az általa megalkotott és róla elnevezett Mercator-féle szögtartó vetületet a mai napig is használják.

Német csillagász
Heidelbergben és Lipcsében tanult. 1881-tõl a gothai csillagvizsgáló, majd 1883-tól a München melletti bogenhauseni obszervatórium igazgatója, a müncheni egyetem professzora. Kutató munkásságának fõ területei az égi mechanika, a fotometria és a stellárstatisztika, melynek egyik megalapozója. Kidolgozta a bolygók fénymérésének elvét. Behatóan foglalkozott a csillagok térbeli elhelyezkedésének statisztikus kutatásával. Elsõként vázolt fel reális képet a Tejútrendszer szerkezetérõl és méreteirõl. Kitûnõ tanár, számos utóbb neves csillagász kiképzõje. Korának egyik legismertebb és legjelentõsebb csillagásza volt. Számos akadémia tiszteletbeli és levelezõ tagja, 1896-1921 között a német Astronomische Gesellschaft elnöke. Nevét egy holdkráter, és a 986.sz. kisbolygó (Seeligeria) õrzi. (Bartha Lajos)

Amerikai geofizikus
1962-ben doktorált a Caltechen geofizikából és matematikából. 1967 és 1989 között a Caltech Szeizmológiai Laboratóriumának igazgatója volt. A földrengések detektálására az évtizedek alatt kialakított világméretû hálózat eredményei alapján lehetõség nyílt a Föld belsõ szerkezetének és dinamikájának egyre pontosabb leírására. Andersonnak úttörõ szerepe volt a szeizmológiai, geokémiai, szilárdtestfizikai adatok alkalmazásával a Föld, a Hold és a bolygók szerkezetének felderítésében. (Piriti János)

Orosz származású amerikai fizikus
A kozmikus sugárzás kutatásának egyik úttörõje. Princetonban doktorált 1931-ben, a Mt. Wilson Obszervatóriumban, a CalTech-en, majd 1941-tõl a New York Egyetemen dolgozott, 1945-tõl a fizika professzora volt. Kifejlesztette a proporcionális számlálók egyik fajtáját, amelyek a neutronok detektálásban játszanak fontos szerepet. A világ számos pontján végzett ballonos, rakétás, repülõs és magashegyi méréseket, melyek során kimutatta, hogy a felsõ légkörben a nagy energiájú kozmikus sugárzás hatására neutronok keletkeznek. Az eredménynek fontos szerepe volt a radiokarbon-kormeghatározás kalibrálásában, Libby Nobel-elõadásában hangsúlyozta is ebben Korff szerepét. (Piriti János)