Matematika- és fizikatanár
1929-ben doktorált, disszertációjának címe "Pascal metafizikája". 1935 óta tanított a szegedi Tömörkény István Gimnáziumban. 60 éves korától nyugdíjasként, egészen 85 éves koráig tanította a matematikát. A második világháborút követõen 1947-ben Szegeden házi sokszorosítással újraindította a Középiskolai Matematikai Lapokat és Surányi Jánossal együtt szerkesztette is azt. Nevét ma már egy tanterem õrzi a gimnáziumban. (Dr. Radnai Gyula)

Geológus, egyetemi tanár
1924-tõl a budapesti tudományegyetemen tanult, ahol 1928-ban természetrajz-kémia szakon végzett. 1929-ben bölcsészdoktori címet szerzett. 1935-ben ösztöndíjasként Spanyolországban végzett kutatásokat. Fõként az üledékes kõzetek vizsgálataival foglalkozott, emellett rétegtani, tektonikai, õsföldrajzi, teleptani és vízföldrajzi megfigyeléseket végzett Budapest környékén és a bakonyi mangánérc-telepen. Új módszert dolgozott ki az anyagok mechanikai analízisére. 1938-tól a Magyar Földtani Intézet geológusa volt, 1943-ban egyetemi magántanári címet szerzett. Ebben az idõben kõzettannal, geokémiával foglalkozott. Ritkaelem-, ásvány- és érckutatásokat végzett, a Velencei-hegységben hasadóanyag-kutatásban vett részt és térképezéseket végzett. 1949-ben a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Ásvány-Földtani Tanszékén lett tanszékvezetõ egyetemi tanár. 1966-tól a miskolci Nehézipari Mûszaki Egyetem Ásvány- és Kõzettani Tanszékének tanszékvezetõ egyetemi tanára volt. Miskolcon megújította a szakképzést, fejlesztette a kutatómunkát, és élénk kapcsolatokat épített ki külföldi egyetemekkel.

Meteorológus, középiskolai tanár
1953-tól az Országos Meteorológiai Intézet munkatársa, osztályvezetõ. Földrajz-történelem tanári diplomával Nagykállón, majd Budapesten tanár. Az OMI önkéntes munkatársaként kezdte meg Magyarország csapadékviszonyainak 40 évre terjedõ feldolgozását, majd a Tisza vízgyûjtõ területének csapadék adatait vizsgálta meg. 1953-tól az OMI munkatársa, a Tájékoztató osztály vezetõjeként ment nyugdíjba. Közremûködött Magyarország Éghajlati Atlaszának összeállításában (csapadék térképek). 1955-ben a Steiner Lajos emlékéremmel, 1974-ben a Magyar Meteorológiai Társaság tiszteleti tagságával ismerték el munkáját. (Bartha Lajos)

Olasz matematikus
A torinói egyetemen tanult, tanulmányait Corrado Segre irányította és hatással volt rá Guido Castelnuovo is. Göttingenben Felix Klein mellett tanult egy évig. 1894-tõl 1898-ig Castelnuovo asszisztense volt Rómában, majd 1899-tõl 1901-ig Messinában tanított. 1901-tõl 1938-ig a torinói egyetem professzora volt, ekkor a fasiszta rendszer elmozdította tanszékérõl. Ezután Svájcban tanított, a háború után pedig vendégprofesszorként több amerikai egyetemen adott elõ. Jelentõs eredményeket ért el az algebrai és a projektiv geometriában. Nevét viseli a Fano-féle projektív sík. Eredményei a hibajavító kódok elméletében is fontosak. Fia, Ugo Fano elméleti fizikus volt.

Amerikai vegyész, Nobel-díjas
A Montanai Állami Egyetemen, Missoulában végzett 1917-ben, majd 1923-ban Berkleyben, a Kaliforniai Egyetemen doktorált kémiából, Raymond Thayer Birge tanítványa volt. Koppenhágai tanulmányútja során Niels Bohr mellett részt vett az atomszerkezet elméletének kidolgozásában. Amerikába visszatérve a baltimore-i Johns Hopkins Egyetemen, a Columbia Egyetemen az Atommagkutató Intézetben (Institute for Nuclear Studies) és a chicagoi egyetemen tanított. Ezután San Diegóban, a Kaliforniai Egyetemen volt professzor és nyugállományú kémiaprofesszor. A hidrogén nehéz izotópja, a deutérium felfedezéséért 1934-ben Nobel-díjjal tüntették ki. Kulcsfontosságú szerepet játszott az atombomba elõállításában, és nagymértékben hozzájárult a Föld és más bolygók eredetét magyarázó széles körben elfogadott elmélet kidolgozásához.

Orvos, balneológus
1857-ben a pesti egyetemen orvosi, majd ezt követõen Bécsben természetrajzból tanári oklevelet szerzett. 1860-ban a Magyar Nemzeti Múzeum állattani osztályának munkatársa és a fõreáliskola tanára lett. 1861-ben bártfai városi fõ- és fürdõorvos, 1869-tõl Zemplén vármegye tiszti fõorvosa. 1892-ben a belügyminisztérium egészségügyi osztályának vezetõjévé nevezték ki. Jelentõs érdemeket szerzett az egészségügy fõhatóságának megszervezésével, a járvány elleni küzdelem korszerûsítésével, az Országos Betegápolási Alap létrehozásával, a kórházügy, a magyarországi gyógyvizek felhasználásával és a fürdõügy fejlesztésével. A hazai balneológiai irodalom megalapítója, nemzetközi hírnévre szert tett zoológiai munkák szerzõje. Észak-Magyarország flórájára vonatkozó kutatásai máig alapvetõ jelentõségûek Tiszteletére 1910-ben megalapították a Chyzer Kornél-emlékérmet. 1861-tõl az MTA tagja.

Angol fiziológus, vegyész, feltaláló
1708-tól élete végéig egyházi javadalmas. 1717-ben tagja lett a Royal Society-nek, 1739-ben neki ítélték oda a Copley-érmet. Fõmûve a "Statical Essays", ebben leírta növényélettani kísérleteit és fontos kísérleteket tartalmaz a vérnyomás mechanikai viszonyaival, a véráramlás sebességével és a különféle véredények befogadóképességével kapcsolatban. A vérnyomásmérés mérföldkövei között tartják számon, 1773-ban kanült kötött be egy kanca artériájába, s ezáltal elsõ ízben mérte meg a kispriccelõ vér "erejét".

Svájci matematikus
Baselben végezte tanulmányait. Daniel Bernoulli ajánlására kapott 1773-ban titkári állást az akkor Szentpéterváron élõ Euler mellett. Euler irányítása mellett biztosítási matematikai problémákat oldott meg. Segített Euler több mint 250 cikkének, tanulmányának publikálásra való elõkészítésében. 1774-ben megjelent könyvében összefoglalta Eulernak teleszkópok és mikroszkópok szerkesztésére vonatkozó eredményeit. 1790-tõl a szentpétervári tengerészeti akadémia matematikaprofesszora, 1800-1826-ig a Szentpétervári Tudományos Akadémia állandó titkára volt. Tevékenységének legfõbb területe a gömbi geometria, trigonometria, és a differenciálgeometria volt. Több díjjal is elismerték munkásságát, többek között 1778-ban a Francia Akadémia díjával.

Német csillagász
Népiskolai tanárként dolgozott. 1890-ben építette elsõ csillagvizsgálóját Kaiserslautern közelében. Munkája során sok vezetõ csillagásszal került kapcsolatba. Saját megfigyelései alapján számos térképet készített a bolygókról és a Holdról. Legnagyobb mûvét, a nagy Hold-atlaszt halála után fia rendezte sajtó alá és adta ki. Ez a ritkaságszámba menõ atlasz az utolsó nagy, egy ember által saját megfigyelések alapján rajzolt térkép, teljes átmérõje 3,5 méter. A térképeken kívül számos ismeretterjesztõ munkát is írt. A század elején értekezett Hörbiger hírhedt jégvilág-elméletérõl is. (Piriti János)

Osztrák fizikus, Nobel-díjas
A zürichi, berlini, majd a grazi egyetemen volt professzor. 1938-ban, Ausztria Németországhoz való csatlakozása után elhagyni kényszerült a grazi egyetemet. 1940-tõl 1956-ig Eamon de Valera elnök meghívására a Dublin Institute for Advanced Studies professzora volt. Zürichi évei alatt megalkotta a kvantummechanika alapegyenletét, a róla elnevezett Schrödinger-féle hullámegyenletet és megmutatta, hogy az helyes energia-sajátértékeket ad a hidrogénszerû atomok esetén. Ugyancsak megmutatta, hogy a kétféle tárgyalásmód, nevezetesen a Heisenberg-féle mátrixmechanika és az általa felírt hullámegyenlet megközelítései egymással egyenértékûek. Paul Dirac-kal megosztva kapta meg 1933-ban a Nobel-díjat. Késõbb biofizikával is foglalkozott. "Mi az élet?" címû könyve, amelyben a biológiai problémák kvantumelméleti vonatkozásaival foglalkozik, nagy hatással volt számos neves biológusra. Élete utolsó éveiben filozófiai-világnézeti kérdésekrõl írt, nézeteire a hindu filozófia egyik fõ ága, a Vedanta gyakorolt befolyást, de megjelent verseskötete is.

Holland fizikus, Nobel-díjas
Az Utrechti Egyetemen szerzett doktori fokozatot 1963-ban. Amszterdamban, Utrechtben és a CERN-ben dolgozott, majd 1966-ban az Utrechti Egyetemen az elméleti fizika professzora lett. 1981-tõl a Michigani Egyetemen dolgozott 1996-os nyugalomba vonulásáig. Az 1960-as években Veltmannak és egyik tanítványának, Gerardus 't Hooftnak sikerült olyan matematikai eljárásokat és számítógépes programot kidolgozniuk, amelyek segítségével lehetõvé vált, hogy az elektrogyenge kölcsönhatásokhoz tartozó részecskefizikai reakciók jellemzõit egyre nagyobb pontossággal lehessen elõre jelezni. Munkájuk jelentõs mértékben hozzájárult az elektrogyenge kölcsönhatást közvetítõ W és Z bozonok felfedezéséhez. "Az elektrogyenge kölcsönhatás kvantumszerkezetének tisztázásáért" 1999-ben "Gerardus't Hoofttal megosztva" fizikai Nobel-díjat kapott. (Piriti János)

Kereskedelmi akadémiai tanár
A pesti egyetemen az orvosi és bölcsészeti karra iratkozott be egyszerre. Az orvostudományi tanulmányokat nemsokára feladva, keleti nyelveket, matematikát és fizikát hallgatott. 1870-ben Lipcsében Roschernél közgazdaságtant tanult. 1829-ben a budapesti Kereskedelmi Akadémiához hívták meg, 1885-ben. pedig Trefort kinevezte az akkor létesült pozsonyi kereskedelmi akadémia igazgatójává. Foglalkozott keleti és európai középkori irodalommal és számos pedagógiai tanulmányt írt. Úgy tekintik, mint a hazai kereskedelmi szakoktatás úttörõ kezdeményezõjét.

Matematika- és fizikatanár
Egyetemi tanulmányait Kolozsváron kezdte, majd Budapesten folytatta. 1924-ben szerezte meg matematika-fizika szakos tanári oklevelét Szegeden. 1924-ben Miskolcon, 1925-tõl a kolozsvári leánygimnáziumban, 1927-tõl a debreceni leánygimnáziumban tanított 1942-ig. Ez idõ alatt internátusi felügyelõ tanár, majd az internátus igazgatónõje. 1942-tõl ismét Kolozsváron tanít, a leánygimnázium igazgatónõje 1944-ig. 1947-ben visszatért Debrecenbe. 1949-ben elvégezte az ábrázoló geometria kiegészítõ szakot. 1947-1952 között a Református Leánygimnázium, 1952-1960 között a Református Kollégium Gimnáziumának tanára. Külön figyelmet szentelt mind a tanítási órákon, mind azon kívül a matematikából tehetséges tanulókra. Az 50-es években Jakucs Istvánnal közösen végezték el a fizika múzeum berendezését a Református Kollégiumban.

Építõmérnök, gépészmérnök, repülõgéptervezõ, egyetemi tanár
A Fasori Evangélikus Gimnáziumba járt, gépészmérnöki diplomáját a zürichi egyetemen szerezte. Budapesten a Weiss Manfréd Mûveknél repülõgép tervezéssel foglalkozott. 1939-ben az Amerikai Egyesült Államokba vándorolt ki. Tanulmányait a Stanford Egyetemen folytatta. 1957-ben ezen az egyetemen megszervezte az aeronautikai tanszéket, amely az ország egyik legkiválóbb ilyen tanszéke lett. Hoff Miklós, mint az aeronautika és asztronautika professzora, munkássága során érdemeket szerzett a mind nagyobb sebességû repülõgépek számára készült alumínium szerkezetek fejlesztésében. Eredményeit az ûrhajózásban is alkalmazták. Számos amerikai tudományos szervezetnek, intézetnek volt a tagja, több kitüntetést kapott. 1986-ban az MTA tiszteletbeli tagjává választották.

Brit csillagász
Cambridge-ben tanult. Kepler számításainak korrekciójával megfigyelte a Vénusz átvonulását a nap elõtt 1631 decemberében. Ennek alapján meglepõen pontos becslést adott a Nap-Föld távolság értékére. Fiatalon, 22 évesen halt meg, eredményeit halála után barátai publikálták.

Amerikai csillagász
A csillagok fényerõsség (luminozitás) osztályozásának kezdeményezõje és egyik kidolgozója. Egyetemi hallgatóként került a Yerkes Obszervatóriumba (Wisconsin állam), Otto Struve mellé, s megfigyelõ, kutatómunkáját pályafutása végéig ott végezte, 1960 és 1963 között mint az obszervatórium igazgatója, 1960 és 1966 között pedig mint a csillagászati osztály vezetõje. Legjelentõsebb munkája a csillagok luminozitás szerinti osztályozása, amelyet Philips Child Keenannal (1908-2000) dolgozott ki (MK rendszer), majd Edith Marie Kellmannal (sz. 1911) továbbfejlesztett (MKK rendszer) és 1943-ban közölt. Az MKK rendszer szerinti besorolás máig is a részletes csillagkatalógusok egyik fontos adata, amely a csillagoknak az ún. szín-fényesség (Hertzsprung-Russell) diagramban elfoglalt helyzetét jelzi. Donald Osterbrock-kal (1924-2007) és Stewart Sharpless-szel a forró, fényes csillagok távolságmeghatározása révén megszerkesztették a Tejútrendszerbõl kiágazó spirális csillag-karok szerkezetét. Kialakította a távoli csillagrendszerek (extragalaxisok) alaktani osztályozási rendszerét. További vizsgálatai a csillag-populációk térbeli eloszlására vonatkoznak. Érdemeit a Bruce- és a Draper emlékéremmel, valamint az angol Királyi Csillagászati Társaság Herschel-emlékérmével ismerték el. Nevét a 3180.sz. kisbolygó õrzi. (Bartha Lajos)

Vegyészmérnök
Egyetemi tanulmányait Münchenben végezte. Vegyészmérnöki oklevelének megszerzése után németországi gyárakban és rövid ideig Richter Gedeon mellett dolgozott. 1910-ben Kereszty György vegyészmérnökkel megalapította az "Alka" Vegyészeti Gyárat, amely 1913-ban a Chinoin Gyógyszer és Vegyészeti Termékek Gyára nevet vette fel. Richter Gedeon mellett Wolf nevéhez fûzõdik az önálló magyar gyógyszeripar megteremtése. A század elején kezdeményezte az akkoriban Magyarországon még nem létezõ szintetikus gyógyszerek gyártását. Az irányításával mûködõ kutatógárda eredményei közé tartozik az ultraszeptil elõállítása. Legnagyobb jelentõségû munkája a papaverin ipari gyártása volt. Wolf és kutatócsoportja a József Nádor Mûegyetem Szerves Kémiai Intézetét irányító Zemplén Géza professzorral együttmûködve az 1930-as években oldotta meg a feladatot. 1940-ben lemondott vezérigazgatói tisztérõl. 1944-ben Németországba deportálták. 1945-ben hazatért és ismét, mint vezérigazgató hozzálátott a gyár újjászervezéséhez. Az õ munkálkodása tette újból naggyá a Chinoint. A gyár és az ország újjáépítése érdekében vállalt külföldi útján, túlfeszített munkája közben, Belgiumban rövid betegség után halt meg.

Piarista fizikatanár
Belépett a Piarista Rendbe, majd 1935-1941 között teológiai és egyetemi tanulmányokat folytatott. 1941-ben matematika-fizika szakos tanári diplomát szerzett. Tanári tevékenysége során igyekezett a legkorszerûbb fizikaoktatást kialakítani. Az iskolai atomfizika oktatást már az 1960-as években elkezdte. Több atomfizikai témájú, az oktatást segítõ elõadást tartott, szaklapokban publikált, több eszközét a tanszergyártó cég gyártja. 1958-tól kezdve a kibernetikai eredményeinek elterjesztése került tanári munkájának elõterébe. Könyve jelent meg 1968-ban Kibernetikai játékok és modellek címmel. Diákjait megismertette a programozás alapjaival, a gépi nyelvekkel. Tanítványai közül sokan értek el értékes helyezéseket tanulmányi versenyeken. Tanári kisugárzása sok diákban keltette fel a fizika iránti érdeklõdést.

Francia vegyész
A kémiai nevezéktan úttörõje. Jogot tanult, parlamenti képviselõ is volt. 1782-tõl együtt dolgozott Antoine Lavoisier-vel, de a forradalom idején visszatért a politikához. Az École Polytechnique alapítója, 1795 és 1805 között az ásványtan tanára volt. Hugues Maret és Jean François Durande szerzõtársaival 1777-ben megjelent mûvében megkísérelte a kémiai affinitás fogalmát egzaktul megalapozni. Ehhez Newton törvényeit próbálta alkalmazni kísérleteiben, amelyek során azt mérte, hogy a higany felszínén úszó különbözõ fémlemezeket mekkora erõvel lehet elválasztani a higanytól. A francia forradalmi hadseregben hõlégballonokból álló hadtestet szervezett, melyben maga is több csatában részt vett. (Piriti János)

Skót autodidakta tudós
A Föld pályaelmeinek változásából következõ klímaváltozások elméletének egyik elsõ kidolgozója. 1864-ben kapcsolatba került Sir Charles Lyell-lel, akinek segítségével a Geological Survey of Scotland munkatársa lett, és alkalma nyílhatott saját elképzeléseinek kidolgozására. 1876-ban a Royal Society tagjává választották. Legjelentõsebb munkájában a Föld pályaelemeinek ingadozásaira próbálta visszavezetni a Föld éghajlatának változásait, a jégkorszakok periodicitását. Elképzeléseit széles körben vitatták, eredeti formájukban, ha nem is bizonyultak idõtállónak, az alapötlete Milutin Milankovic elméletében született újjá a huszadik században. (Piriti János)

Angol fizikai kémikus
Gyerekkorától fogva érdeklõdött a kémiai kísérletek iránt, azonban nem Angliában, hanem a kontinensen, Giessenben adódott lehetõsége kémiából felsõfokú tanulmányokra. Itt doktorált, majd Heidelbergbe ment, hogy Bunsennál és Kirchhoffnál képezze tovább magát. Kirchhoff laboratóriumában különbözõ fémek és ötvözetek elektromos vezetõképességét kutatta, azonban a pontos méréshez nem állt rendelkezésre jól definiált etalon. Berlinben Siemens higanyt javasolt ellenállás etalonnak, Matthiessen viszont az egyik általa elõállított ötvözet mellett kardoskodott és Angliába visszatérve tudományos vitába bocsátkozott Siemens-szel. 1864-ben fogalmazta meg a fémek vezetõképességére vonatkozó, azóta már róla elnevezett szabályt. A viták és az intenzív, megállás nélküli laboratóriumi kutatómunka következményeként állandóan kínzó fejfájás gyötörte, s egy rossz pillanatában önkezével vetett véget életének. Ma már siemens a vezetõképesség mértékegysége, a fémfizikusok pedig a Matthiessen szabálytól való eltéréseket kutatják. (Dr. Radnai Gyula)

Francia fizikus
A lyoni egyetem professzora. Legjelentõsebb eredményei a gázok termodinamikájára vonatkoztak, számos gáz izotermáit határozta meg, továbbá vizsgálta a folyadékok összenyomhatóságát nagy nyomások hatására. Hidraulikus nyomásmérõt is szerkesztett, amely az üvegeszközöknél nagyságrenddel nagyobb nyomások mérésére is alkalmas volt. 1902-ben a Francia Akadémia tagjává választották. Nevét viseli a gázelegyek parciális térfogatára vonatkozó 1880-ban felismert Amagat-szabály is. (Piriti János)

Csillagász, teológus, filozófus
Nézeteiben antikopernikánus. 1655-ben Wittenbergbe ment, s ott 1658-ban doktorátust szerzett. 1661-ben a filozófiai fakultás adjunktusává választották. 1662-ben magántanárrá képesítették. Többszöri hívásra 1663-ban hazatért Nagyszebenbe, az ottani iskola rektora lett. Késõbb lemondott, s a filozófia tanszéket foglalta el. 1667-ben ismét rektorrá választották. 1668-tól a város evangélikus lelkésze.

Csillagász
Apja Albert József Egerben telepedett le, a gyermek Albert Ferenc itt ismerkedett meg Tittel Pál csillagásszal, aki 1824-ben magával vitte a gellérthegyi Egyetemi Obszervatóriumba, ahol asszisztensként majd adjunktusként dolgozott. 1836-tól a pesti Királyi Egyetem mérnökképzõ intézetének tanára. A gellérthegyi Csillagda pusztulása (1849) után állását vesztette, 1852-tõl az egri Liceum tanára, a Specula vezetõje, könyvtáros. Kiváló észlelõ volt, fõleg megfigyelõ csillagászattal foglalkozott, írt tankönyveket is melyek kéziratban maradtak. Az egri csillagda ódon mûszereivel üstökösöket észlelt, csillag parallaxist mért. Utóbb földrajzi helymeghatározásokat és szabatos természetrajzi leírást készített Heves megyérõl. Szorgos ismeretterjesztõ volt, számos hírlapi közleményt és népszerûsítõ cikket is írt. Emléktáblája az egri Tanárképzõ Fõiskola falán található. (Bartha Lajos)

Matematika- és fizikatanár
Kecskeméten, Nagykanizsán, Nagykárolyban, Zilahon, Kisújszálláson, Hajdúnánáson és Karcagon tanított. 47 évig mûködött a tanári pályán, ebbõl 33 évet töltött Karcagon, ahol matematikát és fizikát tanított. Barátjával, Horváth Ferenc iskolaigazgatóval együtt 1896-ban indították meg a küzdelmet az iskola, a diákok és a tanárok felemelkedéséért. Az iskolán belül megszervezte az ifjúsági önsegélyezõ egyesületet, a fizikaszertár, a régiség- és pénzgyûjtemény õre, az igazgatótanács tagja volt. A városban egy sereg egyesületben és intézményben tisztviselõ és választmányi tag, a városi képviselõ testület tagja volt. Szaktárgyaiban kiválóan képzett, nagyszerû módszerekkel dolgozó pedagógus volt. Jól tudott latinul, görögül és németül. Fel tudta kelteni a tanulókban a matematika és a fizika iránti lelkesedést. 1998-ban a karcagi Gábor Áron Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola elõcsarnokában emléktáblát helyeztek el Bujk Béla c. igazgató, tudós matematika-fizika tanár, kiváló nevelõ, polihisztor, városi képviselõ tiszteletére.

Mérnök
1893-ban szerezte mérnöki oklevelét. Úttörõ munkát végzett a legmagasabb színvonalú mezõgazdasági vízrendezés, az alagcsövezés terén. 1913-ban kapott megbízást a Vág-szabályozási Kirendeltség megszervezésére, s a Vág alsó szakaszának szabályozására. Munkája során azóta általánosan elterjedt újításokat vezetett be, a dróthálós kõhengerek alkalmazását, valamint a kavicsból készített mûkõ gyártását és széles körû felhasználását. 1919-tõl a Gyulai Folyammérnöki Hivatal vezetõje volt, s mint ilyen a vízrajzi adottságok miatt szükséges magyar-román vízügyi együttmûködés kialakítását szorgalmazta.

Gépészmérnök
Tanulmányait a berlini egyetemen kezdte, oklevelét a budapesti mûegyetemen szerezte 1925-ben. A huszas években Mihály Dénes számára megtervezte és részben kivitelezte az elsõ mozgóképes televíziós adó és vevõ mechanikai elemeit, Asbóth Oszkárnak a helikopter megalkotásában volt segítségére. Pályáját 1925-ben kezdte üzemmérnökként Berlinben. 1936-ban hazatért, 1936 és 1940 között Elsõ Magyar Gazdasági Gépgyár Rt-nél dolgozott, az elsõ idõben konstruktõrként, majd 1938-tól mint mûszaki igazgató. 1940-tõl 1942-ig a Budapest-Salgótarjáni Gépgyár és Vasöntõ Rt. mûszaki-, 1942 és 1948 között vezérigazgatója volt. 1944-ben az üldözöttek mentése mellett sikerült megakadályoznia a gyár nyugatra telepítését. 1951-ben kitelepítették, 1952-1953-ban kitelepítetti minõségben a MÁV gyöngyösi Váltó- és Kitérõgyárában üzemmérnökként, késõbb mûszaki fejlesztés-vezetõjeként dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Számos újítása közül a legjelentõsebb az, amely lehetõvé tette a kis sugarú ívbe épített sínek gyors és nagymérvû kopásának kiküszöbölését a sínek magasfrekvenciájú indukciós keményítése révén.

Francia matematikus
Pályája kezdetén zenével, elsõsorban a hegedûvel foglalkozott. Csak 35 éves korában kezdett matematikával foglalkozni, néhány éves matematikai tevékenysége során mindössze négy cikket írt, amelyek azonban jelentõs új területek felé nyitottak utat. Jelentõs problémákat oldott meg a magasabbfokú egyenletek megoldásával kapcsolatban, megalkotta a szimmetrikus függvények elméletét. Elsõként törekedett a determinánsok rendszeres elméletének megalkotására. A Francia Akadémia 1771-ben tagjai közé választotta. Nevéhez fûzõdik a Vandermonde-determináns (amely azonban matematikai dolgozataiban nem szerepel), a Vandermonde-mátrix és a Vandermonde-azonosság.

Amerikai elektromérnök, feltaláló
A mágneses hangrögzítés úttörõje. Az Illinois Institute of Technology-n tanult, ahol késõbb fél évszázadon át dolgozott. A 30-as években feltalálta a mágneses huzal segítségével történõ hangrögzítést, majd mágnesszalag alkalmazásával tette a mûveletet egyszerûbbé. Munkássága során több mint 500 szabadalmat jelentett be a hang- és képrögzítés, a számítógépes adattárolás, valamint az elektronikus kommunikáció területén. 1990-ben elnyerte a National Medal of Technology kitüntetést. (Piriti János)