Kémikus, tanár
Brassóban, Székelykereszturon és Kolozsvárt tanult. Tanulmányai végeztével a vegytani intézetben volt gyakornok. 1886-ban természettan- vegytan tanári oklevelet szerzett, s mint egyetemi tanársegéd vett részt a leendő gyógyszerészek oktatásában. Doktori diplomát 1889-ben szerzett. 1890-től a kolozsvári unitárius kollégiumban tanított. Mint tanár Nyiredy gazdag természetrajzi és vegytani gyűjteménnyel gazdagította az iskolát. Meghonosította a rendszeres természetrajzi kirándulásokat. Rövid ideig az iskola igazgatója is volt. Értékes kémiai szakirodalmi munkáságot fejtett ki.

Kémikus, gyógyszerész, egyetemi tanár
1923-ban szerezte meg gyógyszerészi oklevelét Budapesten. 1925-től a gyógyszerészeti intézetben Winkler Lajos mellett tanársegéd, majd adjunktus, 1939-től a szervetlen és analitikai kémia tanára. Kidolgozta a coulombmetriás analitikai eljárás fizikai-kémiai alapelveit, alkáli és földfémek gravimetriás elválasztásának kioldásos módszerét, az ultramikro-analitika nemzetközi hírű művelője volt.

Porosz természettudós, kémikus, fizikus, biológus
Az európai cukorrépa-termesztés és cukorgyártás megteremtője. Ősei Poroszországba emigrált francia hugenották voltak. Berlinben született és ott tanult kémiát és fizikát. Andreas Marggraf munkatársaként 1776-tól a berlini Tudományos Akadémia fizikai osztályán kezdett dolgozni. A biológia mellett több tudományterülettel is foglalkozott például a galvanizmussal, a kísérleti fizikával, az elektromossággal és készített egy optikai távírót is. 1780-tól II. Frigyes porosz király megbízásából a dohánytermesztés lehetőségeinek kutatásába fogott. Jelentős eredményeket ért el kutatásai során, ezért Frigyes 500 tallér éves életjáradékkal jutalmazta meg. Marggraf halála után 1782-től őt nevezték ki fizikai osztály igazgatójának. 1784-től a magas cukortartalmú répa termesztésével foglalkozott. Sikerült egy 5-6% cukortartalmú répát nemesítenie, amelyből aztán az úgynevezett fehér sziléziai cukorrépa, a mai cukorrépa-fajták őse származott. A ma ismert összes cukorrépafajta azokból a növényekből származik, amelyeket húsz éven keresztül Kaulsdorfban nemesített. Legjelentősebb eredménye, hogy 1799-ben ipari eljárást dolgozott ki a répacukor kinyerésére. Felfedezése a cukorgyártás ipari méretű előállításában nagy szerepet kapott, II. Frigyes 1801-ben a világ első cukorgyárát a sziléziai Cunermiban (ma Konary Lengyelország) építette meg. A tudós itt hunyt el 1921. április 20-án. Munkásságából 218 tanulmánya maradt fenn. Emlékét őrzi a berlini Cukormúzeum és Konaryban a cukorgyár romjai is emlékhelyként látogathatóak. (Pintér Endre)

Holland születésű angol amatőr csillagász
A tudományos igényű változócsillag-észlelés úttörője. Az angol család süketnéma gyermeke megtanult írni, olvasni, számolni és a szájmozgást megérteni. Az amatőrcsillagász Nathaniel Pigott (1725-1804) és fia Edward (1750-1810) magán-obszervatóriumában figyelt meg változócsillagokat. 1782-83-ban elsőként határozta meg a Perseus bétájának, az Algolnak fényváltozási periódusát. Arra következtetett, hogy a fényingadozást két csillag egymás körüli keringése okozza, amelyek szabályos időközökben fedik egymást. A Királyi Társaság a Copley-éremmel jutalmazta. 1783-ban a béta Lyrae-ről és a delta Cephei-ről is kimutatta, hogy fényük szabályos periódussal ingadozik. Azt is felvetetette, hogy egyes csillagok esetében a napfoltokhoz hasonló sötétebb "csillag-foltok" okozzák a fényesség hullámzását. Későbbi kutatások mindkét feltevést igazolták. A Királyi Társaság taggá választotta, de az oklevelet váratlan halála folytán már nem vehette át. Nevét a 3116.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Csillagász
A 20. századi magyarországi csillagászat meghatározó egyénisége, 1924-27 közt Eötvös-kollégista, majd ösztöndíjjal német egyetemeken (Bécs, Berlin, Kiel) tanult, 1929-ben Berlinben doktorált. 1929-től a svábhegyi Asztrofizikai Obszervatórium munkatársa, 1943-tól igazgatója. 1951-től az intézet MTA Csillagászati Kutató Intézet néven működött. Munkásságának fő területe a rövid periódusú RR Lyrae és delta Cephei változócsillagok megfigyelése volt, részben feleségével dr. Balázs Júliával együtt dolgozva. Fontos következtetéseket vont le a fényességingadozás hosszabb idejű változásairól, és a csillagok fizikai sajátosságairól. Szervezésének köszönhetően a második világháború után Magyarországot felvették a Nemzetközi Csillagászati Unióba (IAU). Az IAU Változócsillag Bizottságának állandó tagjává, 1967-70 közt elnökévé választották, szorgalmazására indult meg az IAU támogatásával az Information Bulletin of Variable Stars (IBVS) körlevél (1961). 1948 után kibővítette az MTA Csillagvizsgáló Intézetét, kezdeményezésére kezdte meg működését 1962-ben a piszkéstetői obszervatórium. Számos nemzetközi folyóirat szerkesztőbizottsági tagja volt. Nagy gondot fordított a fiatal csillagász-nemzedék képzésére is. Tevékeny részt vállalt az ismeretterjesztésben. 1945-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották, 1949-ben azonban az akadémiai tagrevízió során kizárták. 1952-ben lett a tudományok doktora, 1955-ben választották újra MTA levelező, majd 1973-ban rendes taggá. Nevét egy - Kulin György által felfedezett - kisbolygó is viseli.

Német csillagász, matematikus, fizikus
A tübingeni egyetemen tanult. Először papi pályára lépett, de ezt elhagyta a természettudományokkal való foglalkozásért. Csillagászati ismereteit részben Zach Ferenc mellett a Gotha-i csillagvizsgálóban szerezte. 1798-ban a tübingeni egyetemen a matematika és csillagászat professzora és a csillagvizsgáló vezetője lett. Számos műszert konstruált. Legfontosabb eredményei a csillagászati műszerek hibájának elemzéséhez és meghatározásához fűződnek. Jelentős földmérési munkákat és földrajzi helymeghatározásokat végzett. Az ő találmányán alapul a giroszkóp.

Német fizikus, fiziológus, filozófus
A kísérleti pszichológia és pszichofizika egyik megalapítója. Lipcsében orvostudományt tanult, ahol 1823-tól magántanár, 1828-tól rendkívüli tanár volt. Orvosként nem praktizált, jelentős fizikai és kémiai művek fordítójaként, majd szerzőjeként szerzett ismertséget. 1834-ben a lipcsei egyetem fizikaprofesszora lett. Szembetegsége miatti korai nyugdíjazása után filozófiával kezdett foglalkozni, több művében fejtette ki az egyetemes tudatra vonatkozó elképzeléseit. Legjelentősebb munkája A pszichofizikai alapjai című két kötetes műve (1860). Ebben részletesen tárgyalja az ingerek és az általuk kiváltott érzetek erősségének összefüggéseit. Ezzel Ernst Heinrich Weber hasonló munkájához csatlakozott. Idős korában az esztétikát próbálta kísérleti alapokra helyezni. 1859-ben a Leopoldina Akadémia tagja lett, 1884-ben Lipcse városának díszpolgára. A (11041) Fechner kisbolygó őrzi nevét. (Piriti János)

Francia fizikai kémikus, Nobel-díjas
A Sorbonne-on tanult, 1878-től az egyetem laboratóriumi munkatársa lett. Fivérével, Jacques Curie-vel együtt kristálytani vizsgálatokat végzett, a piroelektromosság tanulmányozása során felfedezték a piezoelektromosságot. A mágnesesség három ismert típusa, a ferromágnesesség, paramágnesesség és diamágnesesség vizsgálata során megfogalmazta a Curie-törvényt. Róla nevezték el az általa szerkesztett Curie-mérleget, és a Curie-pontot. 1894-ben ismerkedett meg Maria Sklodowska-val, a következő évben házasodtak össze. A Henri Becquerel által 1896-ban felfedezett radioaktív sugárzást vizsgálva az uránszurokérccel kísérleteztek és 1898 nyarán felfedezték a polóniumot, majd néhány hónappal később az ennél jóval nagyobb aktivitású rádiumot is. Pierre elsősorban az új sugárzások fény-, vegyi és élettani hatásait tanulmányozta, vizsgálta a mágneses tereknek a rádium által kibocsátott sugárzásra gyakorolt hatását. 1903-ban Henri Becquerellel és feleségével, Marie Curie-vel megosztva kapta meg a fizikai Nobel-díjat. Róla és feleségéről nevezték el a radioaktív sugárzás egységét, a curie-t (Ci). 1906-ban, közlekedési balesetben húnyt el.

Mérnök, műegyetemi tanár
Mérnöki diplomáját a pesti műegyetemen szerezte. 1866-67-ben a zürichi egyetemen folytatta tanulmányait, majd két évet töltött Franciaországban az erőmű- és géptan tanulmányozásával. 1869-ben hazatért és a műegyetemen a műszaki mechanika és alkalmazott hidraulika tanára lett. Korszerű vízsebességmérő műszert készített. Vízmérései nemzetközileg is jelentősek. Hazai viszonylatban úttörő munkát végzett az anyagvizsgálat terén is. Cikkeit nemcsak magyar, hanem francia s német szakfolyóiratok is közölték. 1874-től az MTA tagja.

Osztrák születésű amerikai fizikus
Kevés ember éri meg századik születésnapját teljes szellemi épségben - Maurice (születésekor Moritz) Goldhaber ezek közé tartozott. Pedig egyáltalán nem élt nyugalmas életet. Az első világháború kitörésekor Szarajevó közelében laktak, innen menekítette apja a családot Egyiptomba. Viszontagságos háborús évek után kerültek Chemnitzbe, Moritz itt érettségizett 1930-ban. Berlinben járt három évig egyetemre, ahol Lise Meitner magfizikai kurzusa volt nagy hatással rá. Hitler uralomra jutásakor Cambridgebe, a Cavendish laboratóriumba sikerült átkerülnie, ahol Chadwick vette védő szárnyai alá. Sikeres közös kísérleti munkájuk volt a neutron tömegének meghatározása. Chadwick távozása és Rutherford halála után az amerikai Illinois-i Egyetem állásajánlatát fogadta el, ahol 1938-tól 1950-ig magfizikai témákon dolgozott Urbanaban. A Manhattan Projektbe ugyanúgy nem vonták be, mint barátját, Szilárd Leót. 1948-ban a magban lévő protonok és neutronok kollektív rezgéséről közölt közös cikket Teller Edével.1950-től 1972-ig Brookhavenben működött. Az ő igazgatása alatt a laboratóriumban a neutrinó tulajdonságaival kapcsolatban több Nobel-díjas felfedezés született. 1986-ban ment nyugdíjba, de még 2011-ben is jelent meg cikke a Physics Today-ben a neutrinók tömegéről. Neve a hazai fizikusképzésben a neutrinók helicitásával kapcsolatosan és a Györgyi-Goldhaber modell tárgyalásakor szokott felmerülni. (Dr. Radnai Gyula)

Geográfus, középiskolai tanár
A budapesti Felsőkereskedelmi iskola földrajztanára, a budapesti Földrengéskutató Intézet munkatársa, a Magyar Földrajzi Társaság főtitkára. Kövesligethy Radó és Lóczy Lajos tanítványaként a Magyar kir. Tudományegyetemen tanult, 1905-ben szerzett bölcsészdoktori oklevelet. Egyetemi hallgatóként az ógyallai Konkoly-alapítványú Csillagvizsgáló ösztöndíjas gyakornoka. A földrajz-tudománynak több területével is alkotó módon foglalkozott. Első munkáit a csillagászati földrajz és a szeizmológia területén végezte, majd igen jelentős munkát végzett a földrengési számításokkal kapcsolatban. 1906-13 között a Földrengési Obszervatórium tanársegéde A két háború közt település- és gazdaságföldrajzi munkákkal tűnt ki. (Bartha Lajos)

Matematikus
Főiskolai tanulmányait Budapesten végezte. Részt vett a Galilei Kör munkájában. 1921-ben doktorált Budapesten. 1924-ben a budapesti Goldberger-textilgyárban kapott alkalmazást mint matematikus. 1938-ban származása miatt nyugdíjazták. Dolgozataiban hatvány- és Fourier-sorokkal, függvénytani és halmazelméleti kérdésekkel foglalkozott.

Itáliai asztrológus, költő, író, filozófus
A napközpontú rendszer korai hirdetője. Katonai szolgálat után papi hivatást választott, kanonoki stallumot nyert, a ferrarai Este-család szolgálatába lépett. Sokat utazott (Spanyol-, Német és Lengyelországban), Estei Hippolit (egri püspök) kísérőjeként 1517-19 közt Magyarországon élt, ahol megismerkedett a landaui Jakob Ziegler (1470-1549) kozmográfussal. Budán csillagászati műszereket készítettek megrendelésére. Elsők közt állította, hogy a Föld mozog, erről értekezést írt 1525 körül, de nyomtatásban csak 1544-ben jelent meg, "Arról hogy az ég áll és a Föld mozog" (Quod coelum stet et terra moveatur) címmel. Valószínűleg krakkói utazása idején ismerhette meg Kopernikusznak egy rövid kéziratos munkáját. Matematikai és térképészeti problémákkal is foglalkozott, e tárgyakról igen kiterjedt levelezésében értekezett. (Bartha Lajos)

Ír természettudós, matematikus
A dublini Trinity College-ben, majd Londonban tanult. Több hivatalos tisztséget is betöltött, többek között a királyi épületek és építkezések felügyelője volt Írországban 1684-88 között és 1691 után. Hollandiában tett tanulmányutat az erődítmények tanulmányozására. Számos matematikai, optikai és csillagászati tárgyú tanulmánya jelent meg. Ő alapította meg 1683-ban a Dublin Philosophical Society-t. Nevéhez kapcsolódik az emberi érzékelésre vonatkozó nevezetes Molyneux-probléma. Politikai írásokat is közzétett, melyekben Írország viszonylagos önállósága mellett foglalt állást.

Brit matematikus, teológus
Szülei magánúton taníttatták, majd teológiát tanult az edinburgh-i egyetemen. Tanulmányai után presbiteriánus lelkész lett Tunbridge Wells-ben 1752-ig. Teológiai munkája mellett két fontos matematikai munkát írt. Az első még életében megjelent, ebben a Newton-féle differenciálszámítás alapjait védte meg Berkeley püspökkel szemben. 1742-ben a Royal Society tagja lett. Sokat foglalkozott a szerencsejátékokkal, a valószínűségre vonatkozó munkája csak 1764-ben, Bayes halála után jelent meg. Elmélete sokáig nem keltett figyelmet, csak a valószínűségelmélet 20. századi fejlődése során került előtérbe, és tett szert nagy jelentőségre a matematikai statisztika modern elméletében.

Brit fiziológus
Már tizenhat évesen munkát kapott a Medical School férfi kórházban. Zseniális tanuló volt, sok érmet és díjat kapott tanulmányi versenyeken és olyan ösztöndíjakat is, amivel el tudta tartani magát. 1889-ben szerezte meg a diplomáját. Első útját Németországban töltötte, ahol nagyon sok kutatást, kísérletet végzett. Visszahívták az egyetemre, ahol találkozott egykori munkatársával, William Bayliss-sel. A tudományok számos területén kutatott, de legnagyobb eredménye Frank-Starling szív törvénye vagy Starling-törvény. Az ő nevéhez fűződik a hormon felfedezése. A brit Starling olyan sok időt töltött Németországban, hogy a háborúban a németek oldalán ált. Hangoztatta a német nemzet megváltoztatását. Starling kapta az egyik legfontosabb katonai feladatot: találjon ellenszert a harci gáz ellen. A gázhadviselés és a német gázálarc is az ő nevéhez fűződik.

Dán biokémikus, Nobel-díjas
A Koppenhágai Műegyetemen szerzett diplomát 1920-ben, majd a dán Mezőgazdasági és Állatorvostudományi Főiskolán, később pedig a Koppenhágai Egyetem élettani laboratóriumában oktatott. 1940-ben az Egyesült Államokba utazott, ahol főleg a Rochesteri Egyetemen (New York állam) adott elő, ill. folytatta kutatásait. 1946-ban visszatért a Koppenhágai Műegyetemre. Dam és munkatársai egy olyan hiánybetegséget mutattak ki csirkékben, amely fokozott vérzési hajlammal és megnövekedett véralvadási idővel jár együtt. A betegséget Dam egy vérzékenységellenes vitamin hiányának tulajdonította, melyről később kimutatta, hogy zsírban oldható, és zöld növényi részek, levelek tartalmazzák. Az anyagot K-vitaminnak nevezte el. 1939-ben Dam - és tőle függetlenül Doisy is - sikeresen elkülönítette a K-vitamint lucernából. 1943-ban Edward A. Doisy-val megosztott orvosi-élettani Nobel-díjat kapott a vérzékenységellenes szerek kutatásáért és a K-vitamin felfedezéséért.

Amerikai csillagász
A világháború idején a radar fejlesztésén dolgozott, majd csillagászatot tanult Berkeley-ben a Kalifornia Egyetemen. Már 1948-ban fotolemezek elektronikus kimérésével foglalkozott, Élete során számos módszert dolgozott ki az égitestek fényességének minél pontosabb mérése érdekében. Legjelentősebb munkájaként a Lowell Obszervatóriumban 1953-ban vezette be a csillagászatban azóta standardnak számító UBV fotometriai rendszert, amelyet később az infravörös tartományra is kiterjesztett (UBVI-rendszer) (Piriti János)

Német biológus, immunológus, Nobel-díjas
A freiburgi egyetemen szerezte meg doktorátusát 1974-ben. Ezután Cambridge-ben dolgozott a Medical Research Council Laboratory of Molecular Biology munkatársaként César Milstein munkacsoportjában (1974-76), majd Baselben a Roche cég Immunológiai Intézetében (1977-84). 1985-ben kinevezték a Max Planck Immunológiai Intézet igazgatójává Freiburgban és a freiburgi egyetem professzorává. 1975-ben Cambridge-ben César Milstein laboratóriumában kidolgozták az ún. hibridóma technikát, melynek segítségével meghatározott antigén ellen nagy mennyiségben állíthatók elő az ún. monoklonális antitestek. Ezt az eredményt igen sikeresen alkalmazták a gyógyászatban, különösen bizonyos limfómák, a rák egyes fajtái és az AIDS gyógykezelésében. Köhler and Milstein, valamint Niels Jerne 1984-ben megosztott fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat kapott az immunrendszerrel kapcsolatos elméletek és a monoklonális antitestek előállítása terén elért eredményeikért.

Orvos, botanikus
1782-től a hallei, 1786-tól a bécsi egyetemet végezte, oklevelét 1787-ben szerezte. Gyakorló orvosként Pozsonyban telepedett le és ott is maradt haláláig. Úttörőként foglalkozott a himlőoltás bevezetésével, ennek érdekében beutazta egész Magyarországot és Erdélyt. Elsők között alkalmazott eredményesen vízgyógymódot. Mint természetbúvár különösen a mérgekkel és mérgező növényekkel foglalkozott.

Kísérleti fizikus, matematika- és fizikatanár, igazgató
Egyszerű földműves családban született egy muraközi vend faluban. A soproni líceumban érettségizett 1891-ben. A budapesti egyetemen szerzett tanári oklevelet, majd egy évig Fröhlich Izidor mellett gyakornokoskodott az egyetemen. 1897-től nyugdíjazásáig a budapesti evangélikus gimnáziumban tanított - először a Sütő utcában, majd a felépült gyönyörű fasori épületben. 1928-tól 1935-ig ő volt az iskola igazgatója. Sokat foglalkozott a matematika és a fizika tanításának metodikájával. A matematikai reformbizottság titkáraként Beke Manóval és Rátz Lászlóval működött együtt. Fizikából a tanulókísérletekre építő, felfedeztető tanítás híve volt. Szenvedélyesen kísérletezett ő maga is, sikerült permanens dipolmomentumú elektrétet előállítania. Tudományos kutatásait elismerve 1922-ben az MTA levelező tagjává, 1941-ben az MTA rendes tagjává választották. Ismeretterjesztő cikkei a Középiskolai Matematikai (és Fizikai) Lapokban, az Urániában és a Természettudományi Közlönyben jelentek meg. Behatóan foglalkozott a fizika ismeretelméleti kérdéseivel is. Ma már középiskolai fizikaverseny és a kísérleti fizika oktatásában kiváló tanárok számára évente kiadott díj őrzi emlékét. (Dr. Radnai Gyula)

Matematikus, műegyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte, ahol 1914-ben doktorált. A budapesti Földrengési Obszervatóriumban tanársegéd, majd a felső ipariskola tanára. Közben a szegedi egyetemen magántanárrá minősítették. Néhány évig a szegedi, majd a budapesti tudományegyetemen adott elő. 1941-től a műegyetem tanára volt. Közel félévszázados munkássága során mintegy 80 önálló kutatási eredményeket közlő tanulmánya jelent meg. Közülük különösen jelentős Kőnig Dénes gráfelméleti tételének általánosítása, mely az ökonometriában nyert alkalmazást. Fontos kutatási területe volt a geometria és a differenciálegyenletek elmélete és alkalmazása, különösen a differenciálgeometria kérdései, később a forgó rendszerek kritikus szögsebességének megállapítása és a kinetikus gázelmélet alapjai. Utolsó éveiben matrixelméleti kutatásokkal és azok alkalmazásával foglalkozott, s a matematika e sokak által lezártnak vélt területét számos új. eredménnyel gazdagította. A matrixelmélet alkalmazásával foglalkozó munkái közül kiemelkednek a függőhidak általános elméletének megalapozásáról és felépítéséről írt dolgozatai. A nevét viselő Kőnig-Egerváry tételen alapul az ún. "magyar módszer". 1943-tól az MTA tagja.

Orvos, farmakológus, egyetemi tanár,
1927-ben szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1929-ben Berlinben tanult. Mindvégig a szegedi gyógyszertani intézetben dolgozott. 1937-ben a kemoterápia és méregtan tárgykör magántanára, 1938-1966-ban a gyógyszertan ny. r. tanára, intézeti igazgató. Felfedezte a dekametilén-diguanidin és rokon származékaik terápiás hatását a tripanosomiazisban, amivel az álomkór és a kala azar betegség ellen igen hatásos gyógyszerek előállítását tette lehetővé. Számos külföldi és hazai társaság r., lev., és tb. tagja. 1946-tól az MTA tagja, az MTA Élettani Bizottságának az elnöke (1951).

Francia csillagász
A Cassini csillagász-dinasztia második tagja, Giovanni Domenico Cassini fia. Apja munkájába bekapcsolódva majd azt befejezve meghatározta a párizsi meridián ívhosszát. 1712-ben a Párizsi Csillagvizsgáló igazgatójaként apja utódja lett. 1713-ban kidolgozta a földrajzi hosszúság meghatározásának egy új módszerét a csillagok és bolygók Hold általi fedéseinek megfigyelése alapján. 1740 után fiával César-François Cassini de Thury-vel Franciaország térképén dolgozott. A francia, a berlini és a bolognai akadémia, valamint a Royal Society tagja volt. A (24102) Jacquescassini kisbolygó őrzi nevét. (Piriti János)

Amerikai fizikus
Az ohioi Wooster Egyetemen tanított. Néhány korai tanulmányát J. C. Maxwell tette közzé. 1876-ban nyerte el a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem fizika tanszékének vezetői posztját. A tanszék elfoglalása előtt egyéves berlini tanulmányúton, Helmholtz mellett az elektromos töltésű testek mozgása során keltett mágneses teret vizsgálta. Baltimore-ba visszatérve újból meghatározta a hő mechanikai egyenértékét, pontosabban, mint az első méréseket végző J.P. Joule. Legfontosabb eredményeit a fény optikai rácson való elhajlásával kapcsolatban érte el. Az új, nagypontosságú osztógépével készített optikai rácsok a csillagászati spektroszkópia fontos eszközei lettek. Ő maga a Nap színképének pontosabb és részletesebb felmérését végezte (1888). 1899 és 1901 között az Amerikai Fizikai Társaság elnöke volt. Nevét a Hold túlsó félgömbjének egyik krátere, és a 10557. sz. kisbolygó őrzi. Számos szakegyesület tiszteletbeli tagja volt. (Bartha Lajos)

Német fizikus
Rudolf Kohlrausch fia. Würzburgban tanult fizikát, Kundt tanítványa volt. A würzburgi Fizikai Intézetben dolgozott 1883-ig. 1884-től a hannoveri műegyetem elektrotechnika professzora lett, 1892 és 1895 között az egyetem rektora volt. Munkássága az elektrotechnika számos területére kiterjedt, jelentős eredményeket ért el a dinamóelmélet területén, az elektromos vezetőképesság és a mágnesezhetőség összefüggéseinek vizsgálatában. Testvérével, Friedrich Kohlrausch-sal több közös munkát jelentetett meg a mágneses mező méréstechnikájáról és az ezzel elért eredményekről. (Piriti János)

Vízépítő mérnök, szakíró
Mérnöki oklevelét 1897-ben szerezte. Hosszabb magánmérnöki és társulati mérnöki gyakorlat után lépett állami szolgálatba. A vízügyi ágazat első műszaki doktora volt. Vízügyi műtárgyak, elsősorban csatornák és zsilipek megvalósítása fűződik a nevéhez. Úttörő munkát végzett a zsilipek rugalmas alapozása terén. Ő vezette a Sajó, valamint a soroksári Dunaág csatornázási kirendeltségénél és a Budapesti Kikötőépítési Kormánybiztosságon a tervezési munkákat. Budapest energiaellátására a Vág folyón építendő erőműveket javasolt, terve azonban nem valósult meg. Ő vetette fel a tiszalöki erőmű és a visóvölgyi tározás tervét. 1934-1937 között a Földművelésügyi Minisztérium Vízügyi Műszaki Főosztályának vezetője volt.

Geodéta, egyetemi tanár
A műegyetemen szerzett oklevelet 1922-ben, s a következő évtől az Állami Földmérés mérnökeke, 1942-1949-ig vezetője volt. 1941-ben a műegyetem magántanárrá habilitálta. Rendszeresen tartott egyetemi előadásokat Sopronban a Bánya- és Erdőmérnöki Karon. A soproni Földmérnöki Kar alkalmazott geodéziai tanszékén 1953-tól tanszékvezető egyetemi tanárként működött. Érdemeket szerzett a magyarországi földmérnökképzés megszervezésében és szakmai irányításában. Budapesten a geodéziai, később felsőgeodéziai tanszék, mellette a topográfiai és fotogrammetriai tanszék vezetésével bízták meg. 1960-1964-ig a Mérnöki Kar dékánja, majd az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem rektora volt. Jelentősebb eredményei: a statikai koordináta-kiegyenlítés, az országos felsőrendű háromszögelési hálózat kiegyenlítő eljárása, a Gauss-Krüeger-vetület hazai viszonyokra alkalmazása, nagyobb területek ábrázolása egységes vetületi koordináta-rendszerben, csomópontrendszerek kialakítása és a kéregmozgási szintezési hálózatok kiegyenlítési módszere. 1967-től az MTA tagja.

Fizikus, egyetemi tanár
1954-ben érettségizett, de már 1953-ban megnyerte az Eötvös-versenyt. Az ELTE fizikus szakának sikeres elvégzése után először az MTA Műszaki Fizikai Intézetének munkatársa lett, majd 1962-től 1989-ig az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetében emelkedett egyre feljebb a kutatói pályán. Tíz éven át irányította az Intézet elméleti szilárdtest-fizikai kutatásait, majd a tudományos tanácsadó testület vezetője lett. Már 1969-ben megszerezte az akadémiai doktori fokozatot fizikából. 1985-ben lett az MTA levelező, 1990-ben pedig rendes tagja. 1992-ben a BME Fizikai Intézetének lett a vezetője, itt 1993-ban átvehette egyetemi tanári kinevezését. Az Intézetet 2000-ig vezette, megszervezte az itteni fizikusképzést és a fizikus doktori iskolát. Nemzetközileg elismert kutatási témái az elméleti szilárdtest-fizika különböző szakterületeit fedték le, ezekről a web dokumentumokban olvashatunk részletesebben. Több külföldi egyetemen volt vendégprofesszor Kaliforniától Moszkváig. Munkásságát itthon Akadémiai Díjjal (1977), Állami Díjjal (1980), Széchenyi Díjjal (2003) és a műegyetem legmagasabb kitüntetésével, a József Nádor Emlékéremmel (2017) ismerték el. Mindig is vonzotta a tehetséges fiatalokat, tanítványai közül többen ma már egyetemi professzorok, akadémikusok. Véleményét soha nem rejtette véka alá, ezzel sok barátot és ellenséget szerzett magának, de mindkettőre büszke volt. (Dr. Radnai Gyula)

Itáliai építész, matematikus, mérnök
1398-ban szabadult fel, mint ötvösmester, majd matematikával, szobrászattal és építészettel foglalkozott. Firenzében és Rómában folytatott tanulmányai után szülővárosában, Firenzében telepedett le. Első munkája itt az Ospedale degli Innocenti épülete volt. Fő műve a firenzei Santa Maria del Fiore dóm kupolája, mely az akkori világ legnagyobb kupolája volt. Építése különleges műszaki feladatok megoldását kívánta meg. Fontos munkái e mellett ugyancsak Firenzében a Capella Pazzi, a Santo Spirito bazilika és a Palazzo di Parte Guelfa. Ő kezdte meg a firenzei San Lorenzo bazilika építését, Brunelleschi életében a sekrestye épült meg. Egyes források szerint ő kezdte meg a firenzei Palazzo Pitti építését is, amelynek befejezése csak jóval halála után történt meg. Érdeklődése kiterjedt a matematika és a mérnöki tudományok számos területére. Kimerítően tanulmányozta az antik építészetet és az antik hidraulikus gépeket. Tőle származik a lineáris perspektíva első ábrázolása, melynek a reneszánsz festészetben nagy jelentősége lett. Az olasz reneszánsz építészet megteremtője, az építészet történetének egyik legkiválóbb alakja.

Holland fizikus
Deventerben és Leidenben tanult természettudományokat. 1860-tól a bredai katonai akadémia, 1873-tól a delfti műszaki egyetem tanára, 1863-tól a holland akadémia tagja volt. 1878 és 1882 között Kamerlingh Onnes volt az asszisztense. Jelentős vizsgálatokat végzett a galvánpolaritációról, a hangullámok terjedési sebességéről, de a távíró fejlesztésében is voltak találmányai. 1858-ben Az energia megmaradása a galvánáramokban című munkájában a termodinamika első főtételét alkalmazta az elektromos jelenségekre. (Piriti János)

Német csillagász
1868-ban Göttingenben doktorált, Klinkerfues módszerével határozta meg egy kettőscsillag pályáját. Berlinben, majd a strassburgi csillagvizsgálóban dolgozott, 1874-ben egy napfogyatkozás-expedíción is részt vett az Auckland-szigeteken. A Jupiter rendszerének gondos méréssorozatával hozzájárult a Jupiter tömegének pontosabb meghatározásához. 1886-ban visszatért Göttingenbe, ahol Klinkerfues halála után a gyakorlati csillagászat tanára lett. Egyik legnagyobb munkája a göttingeni csillagkatalógus kiadása volt, de fontos feladatának érezte a régebbi német megfigyelések feldolgozását és megőrzését is, így pl. Olbers nagyszámú üstökös-megfigyelését. 1885-ben a Leopoldina, 1893-ban a göttingeni akadémia tagja lett. (Piriti János)

Csillagász, fizikus
Csillagászati és matematikai tanulmányait a budapesti tudományegyetemen és műegyetemen végezte. 1899-ben az ógyallai obszervatórium asszisztense, 1904-ben obszervátora, 1913-ban aligazgatója és Konkoly-Thege Miklós halála után az intézet vezetője. 1918-ban az ógyallai csillagvizsgáló műszereinek nagy részét Budapestre mentette és a budapesti Sváb-hegyen megszervezte az új csillagvizsgálót, a Konkoly Alapítványú Asztrofizikai Obszervatóriumot 1921-ben, melynek 1934-ig igazgatója volt. Eleinte napfolt- és meteorészleléseket végzett, később változó csillagokat észlelt és a csillagok fényességének meghatározásával foglalkozott. Számos szakcikke és önálló műve jelent meg hazánkban és külföldön is. 1924-ben a csillagászat kedvelői számára Wodetzky Józseffel létrehozta a Stella Csillagászati Egyesületet.

Építész, egyetemi tanár
A budapesti Királyi József Műegyetemen szerzett építészmérnöki oklevelet. 1927-1936 között magántervezői irodákban, ill. önálló tervezőként dolgozott. 1932-38-ban a CIAM magyar szekciójának tagja, 1933-1937 között a Szocialista Képzőművészek Csoportjának titkára. 1946-47-ben Országos Építésügyi Kormánybiztos, majd 1949-ig az Építés- és Közmunkaügyi Minisztérium főosztályvezetője. 1948-ban tervei szerint épült egy lakótelep Tatabányán. 1948-tól tanított a Műegyetemen, 1949-71-ben az építéstörténeti tanszék vezetője, 1974-ig az Építéstörténeti és Elméleti Intézet igazgatója. Jelentős szerepe volt az 50-es évekbeli és későbbi építészetelméleti vitákban. Több építészeti folyóiratot szerkesztett. 1960-ban Ybl-díjat, 1977-ben Herder-díjat kapott. 1949-től az MTA tagja.

Állatorvos, egyetemi tanár
1946-ban szerzett állatorvosi oklevelet Budapesten. 1946-1948-ban a Benedek-féle, 1948-1950-ben a Phylaxia Gyár szakállatorvosa. 1950-től tanársegéd az Állatorvosi Főiskola járványtani intézetben. 1956-1970-ben tudományos főmunkatárs. 1970-1975-ben a FAO római központjának munkatársa. 1976-1985-ben tanszékvezető egyetemi tanár az Állatorvos-tudományi Egyetem járványtani intézetében. Elsősorban járványos állatbetegségekkel, bakterológiával, immunitástannal és virológiával foglalkozott, az Aujerszky-betegséggel, sertésbetegségekkel, száj- és körömfájással összefüggésben végzett vizsgálatokat. Nemzetközileg elismert rendszert dolgozott ki a sertés enterovírusok jellemzésére és osztályozására. Számos külföldi társaság tagja. 1973-tól az MTA tagja.

Amerikai fizikokémikus, Nobel-díjas
1941-ben végzett a kentuckyi egyetemen, majd a háború után 1946-ban doktorált a CalTech-en. A minnesotai egyetemen dolgozott, ahol 1952-től a fizikai kémiai tanszék vezetője lett, majd 1959-től a Harvard professzora volt. Molekulaszerkezeti kérdések foglalkoztatták, a boránvegyületeket vizsgálta, mivel ezek viszonylag kis méretűek és jól tanulmányozhatók. Többféle vizsgálati módszert is alkalmazott, röntgendiffrakciót, később a magmágneses rezonancia jelenségén alapuló módszert. Munkája során számos molekula szerkezetét határozta meg, leírásukra több elméletet is kidolgozott. Később jelentős eredményeket ért el a proteinek szerkezetének felderítésében is. 1976-ban kémiai Nobel-díjjal tüntették ki "a boránok szerkezetének vizsgálatáért és kémiai kötésük természetének magyarázatáért". (Piriti János)

Vasöntő, vasgyáros
Franciaország és Svájc nagy vasöntőgyáraiban tanulta meg szakmáját. Hét év után hazajött és 1847-ben vasöntödét rendezett be Budán, mely rövid ideig működött. Több évig az óbudai hajógyárban az öntöde vezetője volt, majd vejével, Langenfeld Frigyessel ismét öntödét nyitott Budán. Később átköltöztek Pestre és meglapították a Schlick-gyárat. A gyár nevezetesebb alkotásai: a Magyar Állami Operaház Színpada, a volt fővámház, az MTA, az Operaház tetőszerkezete, az Iparcsarnok vasszerkezete a Varasd melletti nagy Dráva-híd. Később külön szoboröntő műhelyt rendezett be.

Geológus
1878-ban beiratkozott a budapesti tudományegyetemre. 1882-ben Szabó József egyetemi tanár meghívására tanársegéd lett az egyetem mineralógiai és petrográfiai intézetében. 1889-ben a Földtani Intézet szolgálatába lépett. 1892-től osztálygeológus, 1905-től főgeológus. 1924-ben vonult nyugdíjba mint az intézet igazgatója. Tudományos munkásságának kezdeti szakaszában az Alföld keleti peremének, a Bihar-hegységnek geológiai térképezését végezte, majd főleg hidrogeológiai tevékenységet folytatott. Ő végezte a máramarosi sóbányák, valamint a budai Várhegyen átvezető alagút víztelenítését. Érdeme, hogy a biharmegyei ún. vörösföldben bauxitot ismert fel. Nevét a Szontagh-barlang Hunyad megyében, valamint számos ősmaradvány elnevezése viseli.

Mérnök
Repülőgép- és repülőgépmotor-szerkesztő, a repülés neves magyar úttörője. A Felső Ipariskola elvégzése után egy kórház főgépészeként helyezkedett el. 1909-től foglalkozott a repülőgépek akkori fő problémájával, a megbízható és könnyű repülőgépmotor tervezésével. Az elkészült 60 lóerős motor minden tekintetben felvette a versenyt a hasonló külföldi konstrukciókkal, sőt, két eredeti megoldást is tartalmazott. Amikor motorja már kifogástalanul működött, elkezdte a repülőgép szerkesztését. Az első gépet kivéve további öt alkotása a monoplán típust képviselte. A repülési kísérletek alapján egyre tökéletesítette elgondolásait és végül a Kolbányi VI. elnevezésű konstrukció utasokkal együtt sikeresen repült többször is. Anyagi források hiányában ezután abbahagyta a kísérletezést. Repülőgépem Rákoson című könyve csak halála után, 1937-ben jelent meg.

Vegyész, egyetemi tanár
Vegyészmérnöki oklevelet a bécsi műszaki egyetemen 1908-ban, műszaki doktorátust Budapesten 1948-ban szerzett. 1908-ban Marasestiben (Románia) az enyv-, szuperfoszfát- és szappangyárban dolgozott. 1908-1919-ben a Klotild Vegyipar Rt. szabadkai, brassói, majd ismét szabadkai gyárában működött, 1919-től Szereden (Pozsony vm.) a vegyészeti gyárban műszaki igazgató, 1922-1948 között Budapesten a Hungária Vegyi- és Kohóművek, illetőleg jogutódja, a Hungária Vegyiművek műszaki igazgatója volt. 1948-ban több észak-amerikai gyárat tanulmányozott. 1949-ben a Vegyiműveket Építő Nemzeti Vállalat vezérigazgatójává nevezték ki. 1951-ben az ELTE-én a kémiai technológia tanszékvezető tanára, a Kémiai Technológiai Intézet igazgatója, a budapesti műszaki egyetem magántanára.

Angol biometrikus, matematikus
Londonban, majd Cambridge-ben tanult. Kezdetben orvosi pályára készült, azonban végül zoológus lett. 1881-82 között a nápolyi tengerbiológiai laboratóriumban dolgozott, majd visszatért Cambridge-be oktatónak. 1889-től Londonban tanított, majd 1900-től az oxfordi egyetemen kapott tanszéket, itt dolgozott haláláig. Galtonnal és Pearsonnal kapcsolatba kerülve munkáját egyre inkább a matematikai statisztikai módszerek biológiában való alkalmazásának szentelte. Hárman együtt alapították a "Biometrika" c. folyóiratot. Weldont a modern biometria egyik megalapítójának is tekintik.

Amerikai csillagász
A modern csillag-színképosztályozás megalkotója. A Wellesley főiskolán, majd a Radcliffe "speciális hallgatója"-ként csillagászattal foglalkozott. 1896-ban a Harvard Egyetem Obszervatóriumában Edward Charles Pickering kutatócsoportjának tagjaként a Henry Draper Katalógus szerkesztésén dolgozott, melynek célja minél több csillag optikai spektrumának összegyűjtése, és a csillag-színképek osztályozása volt. Két korábbi osztályozási javaslat (Antonia Maury, illetve Williamina P. Fleming javaslata) után Annie Jump Cannon osztályozási javaslatát fogadták el, amely a jellegzetességek alapján O, B, A, F, G, K, M betűkkel jelzett főcsoportokba rendezte a csillagokat. Későbbi kutatások mutatták ki, hogy az osztályozás a csökkenő hőmérsékletet követi. Ez az osztályozás Harvard Spectral Classification Scheme néven ma is használatos. A Henry Draper Katalógusban szereplő közel 400.000 csillag osztálybasorolását nagyrészt ő végezte el. Katalógust állított össze a változócsillagokról is, amelyekből háromszázat maga fedezett fel. Csillagászati Ph.D. fokozatát a Groningen-i egyetemen nyerte el 1921-ben. Ő volt az első nő, aki tiszteletbeli doktori címet kapott az oxfordi egyetemen. 1931-ben az USA Nemzeti Akadémiája a H. Draper éremmel tüntette ki. Nevét az 1120.sz. kisbolygó és egy holdkráter őrzi. (Bartha Lajos)

Matematikus, kriptográfus, egyetemi tanár
Szülőfalujából 1955-ben Csurgóra került gimnáziumba, ahol matematikatanára, Horváth Lajos szerettette meg vele a matematikát. Az ELTE matematika- fizika tanári szakán végzett. Negyedéves korában már publikálhatott két dolgozatot. Mindkettő megjelent a Matematikai Lapokban. Az információ elméletet választotta szűkebb kutatási területének. Ehhez alapvető volt a kombinatorika, valószínűség számítás, statisztika tanulmányozása. Kandidátusi és akadémiai doktori dolgozatai is ezekkel a témákkal foglalkoztak. Az MTA Matematikai Kutató Intézetének volt tudományos főmunkatársa és egyetemi tanár az ELTE Természettudományi Karának Valószínűségszámítási és Statisztikai Tanszékén. Aktívan figyelemmel kísérte a matematika, különösen a valószínűségszámítás és a matematikai statisztika középiskolai oktatását; oktatási konferenciákon vett részt, tanulmányokat publikált, tankönyveket írt ebben a témában. Összes publikációinak száma több, mint 100.

Angol csillagász
A greenwichi Királyi Obszervatórium spektroszkópus asszisztense, napfizikus. A londoni Kings College-ben tanult, de egyetemi fokozatot nem nyert. 1873-tól a Royal Greenwich Observatory-ban dolgozott, ahol főleg napfolt vizsgálatokat végzett. Régi feljegyzésekből visszamenően meghatározta a napfoltok számának változását (1610-ig), és kimutatta, hogy a 11 éves napfoltszám-ciklus 1645-1715 közt szinte teljesen szünetelt ("Maunder-minimum"). Felismerte a német Gustav Spoerertől függetlenül, hogy a napfoltok helyzete a napegyenlítőhöz viszonyítva a 11 éves ciklus során szabályosan változik. Megfigyeléseivel megállapította, hogy a "Mars-csatornák" látványa optikai csalódás. Széles körű tudománynépszerűsítő munkát is végzett. Testvérével, Thomas Frid Maunderrel (1841-1935) 1890-ben megalapította a Brit Csillagászati Társaságot. 1875-ben nősült meg, első feleségétől 5 gyermeke született. 1895-ben újból megnősült felesége, Annie Scott Dill Russell tudományos munkatársa is volt, akit a Királyi Csillagászati társaság egyik első hölgy tagjául választott 1916-ban. (Bartha Lajos)

Orosz-szovjet fizikus, matematikus, Nobel-díjas
A moszkvai állami egyetemen szerzett diplomát 1918-ban. 1924-ben már az egyetem professzora lett. A Szovjetunió különféle felsőoktatási intézményeiben tanított, matematikai fizikából szerzett doktorátust, majd 1934-ben a Lebegyev Fizikai Intézet elméleti részlegének vezetője lett. Tudományos eredményeit a fényelektromos hatás, a szilárd testekben való fényszóródás, a részecskefizika és a termonukleáris reakció területén érte el. Az elemi részecskék kölcsönhatásait leíró módszerét Tamm-módszernek nevezik. Az atomenergia békés alkalmazásai iránt érdeklődött, ezért foglalkozott a szabályozott termonukleáris reakció megvalósításának módszereivel. 1958-ban Pavel A. Cserenkovval és Ilja M. Frankkal megosztva fizikai Nobel-díjat kapott a Cserenkov-sugárzás értelmezéséért.

Fémkohómérnök, vegyész, feltaláló, főiskolai tanár
Tanulmányait Selmecbányán 1870-ben kezdte és a bécsi műegyetemen végezte. A selmecbányai akadémián előbb Schenek István tanársegéde, majd a fémkohászati, később a vegyészeti tanszék vezetője. Vegyészeti laboratóriumát korszerű színvonalra emelte. Kutatási eredményei közül legjelentősebb a feketeréz elektromos úton való finomítása és az ón elektrolízissel való meghatározása A. Classen aacheni műegyetemi tanárral, valamint a tellur tiszta előállítása.

Dalmát matematikus
Humanista tanulmányai során irodalmat és nyelvtudományokat, így latin nyelvet, valamint matematikát és csillagászatot tanult Raguzában. 1590-től több hivatalnoki állást töltött be. 1595-től 1602-ig utazásai során több európai városba: Rómába, Londonba, Antwerpenbe, Párizsba, Németország és Olaszország több városába látogatott el. Kapcsolatba került korának több vezető matematikusával és csillagászával, így Páduában Galilei előadásait is hallgatta. 1602-ben és 1603-ban Rómában tartózkodott, itt több tudományos munkát is publikált. Vizsgálta a parabola tulajdonságait. Meghatározta több fémnek és folyadéknak a fajsúlyát is. Rómából Raguzába visszatérve a raguzai köztársaság több megbízatását teljesítette, diplomáciai utakat tett meg, erődítményeket épített. Teleszkópot és parabolatükröket szerkesztett. Folyamatos levelezést folytatott korának kiemelkedő matematikusaival, fizikusaival, mint pl. Christopher Clavius, Galileo Galilei és Paul Guldin.

Amerikai csillagász
1924-ben a Princeton Egyetemen doktorált Henry Russellnél. Több egyetemen, majd a Lick Obszervatóriumban dolgozott, 1932-ben került a Harvard Egyetemre. A háború alatt, és később 1955-ig a haditengerészet kötelékében a rádióhullámok terjedését vizsgálta a naptevékenység és a sarki fény hatásai alatt. 1952-től a Harvard Obszervatórium igazgatója volt. Sok expedíciót szervezett a Föld különböző pontjaira napfogyatkozások megfigyelése céljából. Ezek sok eredménnyel gazdagították a Napra, a napkoronára vonatkozó ismereteket. Jelentős eredményeket ért el a gázködök vizsgálatával is, L. Allerrel és J. Bakerrel együtt kidolgozták a planetáris ködök alapvető elméletét. A (1967) Menzel kisbolygó őrzi a nevét. (Piriti János)

Orvos
1871-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon, majd Bécsben folytatott tanulmányokat, 1873-ban sebészorvosi oklevelet is szerzett. Hazatérve a Bp. V. kerület orvosa, majd tiszti főorvosa lett. Ebben a minőségében megszervezte az anyatejgyűjtést és küzdött az élelmiszer-hamisítási eljárások ellen. 1887-ben lemondott tisztiorvosi állásáról és megszervezte a Budapesti Önkéntes Mentőegyesületet, amelynek igazgatója lett. Megszervezte a mentést, a betegek, közöttük az elmebetegek intézetbe szállítását, a részegek és epileptikusok ellátását, az elsősegélynyújtás oktatását. Létrehozta a Mentőmúzeumot, mentőkönyvtárat alapított. Utolsó törekvése a Fertőtlenítő Intézet megalapítására irányult, amelyet a megújuló kolerajárványok tettek szükségessé. Emellett a MÁV-nál és a Fővárosi Villamosvasútnál is betöltött orvosi állást. Egészségügyi felvilágosítással is foglalkozott. A Mentők Lapja alapító szerkesztője. Fontos szerepe volt a magyar torna és jégsport megszervezésében.

Orvos, kórházigazgató
Hazai orvosi tanulmányok után 1889-től Marosvásárhelyen kórházi orvos, 1913-1919 között kórházigazgató. Az ő elgondolásai alapján tervezték meg a pavilonrendszerű marosvásárhelyi Állami Kórházat. Az ízületi segélyszalagok szakadásával és a végtagok helyi érzéstelenítésével kapcsolatban hazai vonatkozásban úttörő jellegű kutatásokat végzett. Mint a Bolyai család rokona, ő kezdeményezte Bolyai Farkas és János exhumálását és közös sírba való temetését.

Meteorológus
A budapesti egyetem bölcsész karának volt hallgatója. 1894-ben lépett a Meteorológiai Intézet kötelékébe. Előbb a kiskartali csillagdában tevékenykedett, 1900-tól a tervei alapján felépített ógyallai meteorológiai és földmágnességi obszervatórium vezetője volt. 1904-ben a budapesti Meteorológiai Intézethez került, 1933-ban igazgatója lett. Ő volt hazánkban a mikroklimatikus megfigyelések módszerének és az eredmények matematikai feldolgozásának első művelője, de ugyanúgy a magaslégkör-kutatás megalapítója is. Kezdeményezésére szállott fel 1913. jan. 13-án az első műszeres léggömb, amellyel megindult a magyar sztratoszférakutatás. Róla nevezték el a pestlőrinci obszervatóriumot.

Német matematikus, orvos, természettudós
Leiden-ben tanult matematikát, 1672-73-ig. Utazásai során a kor számos jeles tudósával (Leibniz, Huygens) került kapcsolatba. Szászországban rézből nagyméretű homorú gyújtótükröket készített, melyekkel igen magas hőmérsékletet tudott előállítani, optikai kísérletekre és anyagok megolvasztására. Készített ilyen célokra nagy átmérőjű gyűjtőlencséket is. Saját üveghutáiban az üveggyártás technológiáját továbbfejlesztette. Nagy szerepe volt a meisseni porcellán feltalálásában. Mint matematikus is fontos eredményeket ért el, nevéhez fűződik a Tschirnhaus-görbe és a Tschirnhaus-transzformáció.

Skót matematikus, fizikus
A St Andrews Egyetemen végezte tanulmányait. Éveken keresztül különböző családoknál nevelőként működött. 1805-ben az Edinburgh-i egyetemen nyerte el a matematika-professzori állást, majd 1819-ben a természettudományok professzora lett. Geometriával és trigonometriával foglalkozott. Fizikai vizsgálataiban elsősorban a hővel kapcsolatos jelenségeket vizsgálta. Invenciózus feltaláló volt, számos műszert szerkesztett, többek között differenciál hőmérőt és higroszkópot is. Ő készített először mesterséges úton jeget. Hősugárzással kapcsolatos vizsgálataihoz szerkesztette meg az ún. Leslie-féle kockát.

Gyógyszerész, egyetemi tanár
1934-től gyógyszerészgyakornok a Soroksári úti családi gyógyszertárban. Gyógyszerész oklevelet 1938-ban szerzett. 1941-ben gyógyszerészdoktorrá avatták. 1945-től a Soroksári úti gyógyszertár vezetője volt. 1948-tól az egyetemen externista. 1949-től tanársegéd, az Egyetemi Gyógyszerészeti Intézet galenusi laboratóriumának vezetője. 1950-ben vonult be a hadsereghez gyógyszerész-őrnagyként. A Magyar Néphadsereg főgyógyszerésze. Emellett a budapesti Orvostudományi Egyetemen 1962-től a gyógyszertudományi kar dékán helyettese, a Gyógyszerészeti Intézet igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanár. Az Egészségügyi Tudományos Tanács tagja, a Magyar Gyógyszerészeti Társaság egyik alapítója, illetve elnöke. Főleg gyógyszerészeti technológiával foglalkozott.

Angol matematikus
A permanencia elv kimondásával és szimbolikus algebrájával elősegítette az absztrakt algebrai szemléletmód kialakítását. Cambridge-ben volt diák, majd tanár, később az Ely katedrális esperese. Magát az algebra Euklidészének nevezte. Megpróbálta az algebrát tetszőleges elemekre axiomatikusan felépíteni. Törekvése nem járt sikerrel. Gondolatai Hamilton, Boole, Cayley és más angol algebristák munkásságában teljesedtek ki.

Brit mérnök
Párizsi tanulmányai után 1823-ban apja, Sir Marc Isambard Brunel irodájában részt vett korának úttörő vállalkozásában, a Temze-alagút tervezésében. Brunelt 1831-ben kinevezték a bristoli kikötő főmérnökének. 1833-ban a frissen alakult Great Western Railway vasúttársaság főmérnöke lett. Ő tervezte meg a Bristol és London közötti széles nyomtávú vasútvonalat, amely nagyobb sebességű vonatok közlekedtetését tette lehetővé, építését 1841-ben fejezték be. Ő tervezte meg a Clifton melletti függőhidat, amelynek építése azonban csak halála után, 1864-ben fejeződött be. A transzatlanti gőzhajózás úttörője volt, az általa tervezett hajók közül az elsőt, a Great Westernt 1838-ban bocsátották vízre. Nevéhez fűződik az első óceánjáró csavargőzös, a Great Britain, valamint a világ akkor legnagyobb hajója, a Great Eastern megépítése, amely 1866-ban - számos nehézség után - lefektette az első működőképes telefonkábelt Európa és Amerika között. Gróf Széchenyi István találkozott Isambard Kingdom Brunellel, amikor Angliában tanulmányozta a vasútépítés akkori legmodernebb technológiáját. Viszonylag rövid pályafutása alatt számos jelentős műszaki alkotást hozott létre, többi között 25 vasútvonalat, száznál több hidat, köztük öt függőhidat, nyolc kikötőrendszert, három tengerjáró gőzhajót és egy előre gyártott tábori kórházat épített. Nagy-Britannia egyik legjelentősebb műszaki alkotójának tekintik.

Francia csillagász, matematikus, geométer
A Sorbonne és az École Polytechnique professzora, majd a párizsi obszervatórium vezetője volt. Legfontosabb eredménye az új, nagy pontosságú Hold-elmélete volt. Az általa bevezetett módszert és az ún. Delaunay-féle változókat ma is használják. A háromtest-probléma kutatója, jelentős eredményeket ért el a funkcionálanalízis és a diszkrét geometria területén. Neve ott van a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Német optikus
Berlinben tanult, majd Párizsban Rühmkorff, később Oberhäuser mellett jó minőségű mikroszkópokat készített. 1860-ban átvéve az üzletet saját neve alatt dolgozott. 1870-ben a német-francia háború miatt Potsdamban alapított új vállalatot, párizsi üzletét az addigi mechanikai igazgató, a lengyel csillagász Prażmowski vitte tovább. Hartnack tökéletesítette az Oberhäuser által feltalált patkóállványt, és sikeresen alkalmazta az Amici-féle immerziós rendszert, a Nicol-féle prizmát, valamit új megvilágítási rendszert is feltalált. Kora legjobb minőségű mikroszkópjait készítette, ilyeneket használt pl. Robert Koch is híres kísérletei során. A bonni egyetem orvosi kara 1868-ban tiszteletbeli doktorrá avatta, 1882-ben professzori címet kapott. (Piriti János)

Norvég fizikus, meteorológus
1890-ben az osloi egyetem elvégzése után Németországba ment, ahol Heinrich Hertz német fizikus asszisztense volt. A kettős rezgőkörök rezonanciájának vizsgálatában elért eredményei hozzájárultak az elektromágneses hullámok természetének megismeréséhez. 1895-ben a Stockholmi Egyetemen kinevezték az alkalmazott mechanika és matematikai fizika professzorává. 1898-ban hozta nyilvánosságra nagyjelentőségű cirkulációs elméletét, és kutatási területét a légkör dinamikájára irányította. 1904-ben elsőként ismerte föl a légkör matematikai modellezésének lehetőségét és elvi alapjait. Munkássága szakmai körökben nagy érdeklődést váltott ki. Előbb Lipcsében, majd Bergenben iskolát alapított, amely a szinoptikus meteorológiai és prognosztikai kutatók vezető helye volt. Bjerknest a modern meteorológiai előrejelzés atyjának lehet mondani, akinek a meteorológia tudománya igen sok és értékes eredményt köszönhet.

Vízépítő mérnök
Oklevelét a pesti tudományegyetem Mérnöki Intézetében 1816-ban szerezte. A Körösök fejmérésénél Huszár Mátyás mellett kezdte működését 1819-ben. 1823-tól a Duna-felmérés munkatársa, majd 1829-től a munkálatok vezetője. Vezetésével készült a Duna Pétervárad-Orsova közti szakaszának felvétele, s az al-dunai szakasz térképe. 1833-tól Széchenyi István mint Duna-szabályozási királyi biztos irányítása alatt elkészítette az al-dunai Vaskapu szabályozásának tervét, majd megkezdte al-dunai út építését, valamint a Vaskapu szabályozását, amit azonban a kormánytámogatás megvonása miatt nem sikerült befejeznie. Közben 1833-1834-ben a szabályozáshoz szükséges eszközök beszerzése érdekében Széchenyivel hosszabb Ny-európai tanulmányútra ment. 1841-től központi hajózási felügyelői minőségben részt vett az ország legkülönbözőbb részein folyó vízi munkálatok ellenőrzésében és irányításában. Fő műve a Tiszaszabályozás terve, amelyet az 1833-1845 között Lányi Sámuel vezetésével végrehajtott Tisza-felmérés adatai alapján és az ennek során készült szabályozási részlettervek felhasználásával dolgozott ki. Számos tanulmánya maradt fenn (háromszögelési és szintezési utasítások, folyószabályozási tervek. hidraulikai mérések stb.). 1835-től az MTA tagja.

Osztrák születésű svéd orvos, egyetemi tanár, Nobel-díjas
Bécsben született, apja magyar születésű volt. Orvosi oklevelét Bécsben szerezte, majd belgyógyászati és pszichiátriai tanulmányokat folytatott. 1905-től a bécsi orvosi egyetem fülészeti klinikáján dolgozott, majd 1909-től docens volt. Az 1. világháborúban hadikórházi osztályvezető orvos, a fül-orr-gégészet vezetője. 1915-ben hadifogolyként értesült arról, hogy neki ítélték az 1914 évi orvosi Nobel-díjat. A svéd kormány közbenjárására szabadult ki és 1916-ban vehette át a díjat. Bécsben nem kapott tanszéket, ezért Svédországba távozott, 1926-tól haláláig az uppsalai egyetem fül-orr-gégészeti tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára volt. A Nobel-díjat a belső fülben levő egyensúlyérző szerv élet- és kórtanával kapcsolatos munkáiért kapta. Leírta az egyensúlyérző funkciók vizsgálati módszereit, valamint kidolgozta a friss lövési sérülések sebészeti ellátási módszereit. Az idült homloküreg-gyulladás gyógyítására javasolt műtéti eljárást, amelyet Bárány-műtétnek neveznek. Munkásságát több magas szakmai kitüntetéssel ismerték el. 1960-ban Bárány Társulat alakult Uppsalában.

Mérnök, műegyetemi tanár
A budapesti műegyetemen 1903-ban nyert oklevelet, majd a műegyetem geodéziai tanszékén Bodola Lajos tanársegéde, utóbb adjunktusa; közben hosszabb időt töltött a potsdami geodéziai intézetben. 1913-tól haláláig a geodézia r. tanára. Részt vett az Eötvös-féle geofizikai és felső geodéziai mérésekben, Sterneck-féle ingákkal az ország számos helyén határozta meg a nehézségi gyorsulás szabatos értékét. 1927-ben létrehozta a Magyar Geodéziai Intézetet, amelynek tudományos működését ő vezette. A korszerű alapvonalméréseket ő vezette be hazánkban. 1932-től Budapest városmérésének munkatársa, majd vezetője, 1945-től a háború alatt elpusztult Duna- és Tisza-hidak újjáépítésével kapcsolatos geodéziai méréseket irányította. Több, széles körben használatos geodéziai mérőműszert szerkesztett. 52 esztendős oktatói működése során mérnökök generációit nevelte fel. 1925-től 1949-ig a Geodéziai Közlöny szerkesztője. Az MTA 1918-ban, 37 éves korában, levelező tagjává választotta, 1949-es átszervezésekor tanácskozó taggá minősítették, 1989-es közgyűlési határozata szerint 122 tanácskozó tagot rehabilitáltak, ekkor kapta vissza Oltay posztumusz levelező tagságát.

Magyar születésű amerikai atomfizikus
"Visszagondolva az életemre, mindig úgy tartottam, hogy egy kísérleti fizikusnak az a feladata, hogy a legpontosabb eredményeket érje el a legegyszerűbb és legolcsóbb módon. Nem szeretek ágyúval lőni verébre, még ha sokan ezt elegánsnak is tartják. Amikor negyvenéves voltam, azt mondtam a feleségemnek: az életem fő célja az volt, hogy tiszteljenek azok, akiket én is tisztelek. Ezt a célt elértem és boldog vagyok. Sokan érzik, hogy nem kaptak elég elismerést a világtól s ezért keserűek. Én úgy érzem, hogy a világ több elismerést adott nekem, mint amennyit megérdemeltem, bennem nincs semmi keserűség. Elégedett vagyok az életemmel". 1991-ben Wolf-díjat kapott.

Osztrák csillagász, matematikus, egyetemi tanár
A korai reneszánsz egyik jelentős csillagásza és matematikusa, a bécsi egyetem tanára. Legfőbb céljának tekintette Ptolemaiosz műve (Mathematiké szüntaxisz = Almagest) latin fordításának javítását és az adatok hibáinak kiküszöbölését. Munkáját tanítványa Regiomontanus segítségével végezte, a munkát Regiomontanus fejezte be. A Naprendszer Ptolemaiosz-féle elméletének mohamedán tudósok által továbbfejlesztett elméletét mutatja be. Új műszereket tervezett és készített. V. László magyar és cseh király udvari csillagásza volt, a király halála után III. Frigyes császár udvari csillagásza lett. Baráti kapcsolatban volt Vitéz János váradi püspökkel, elküldte számára a "quadrans geometricus"-nak nevezett szögmérő műszerét, és Várad feltételezett földrajzi hosszúságára számolta a napfogyatkozás számításokra szolgáló táblázata egyik változatát. (Ezért nevezték ezt a táblázatot "Tabulae Waradiensis"-nek.) Vitéz János váradi tudós körébe hívta, de Peuerbach nem akart Bécsből távozni, és maga helyett Regiomontanust ajánlotta. Jelentős szerepe volt a reneszánsz magyarországi csillagászatának kibontakozásában. Műveit 1514-ben adta ki Georg Tanstetter nyomtatásban (Bartha Lajos)

Amerikai biokémikus, Nobel-díjas
Doktori címet 1935-ben szerzett a minnesotai egyetemen, majd két évig Angliában, a manchesteri egyetemen volt Rockefeller-ösztöndíjas. 1937-ben került Berkeley-be, a kaliforniai egyetemre, ahol 1946-ban a Lawrence Radiation Laboratory biokémiai csoportjának vezetője lett. 1971-ben egyetemi tanári kinevezést kapott. A fotoszintézissel kapcsolatos kutatásait az 1940-es évek közepén kezdte meg. A molekulafizika és -kémia eredményeit alkalmazta az alapvető biológiai folyamatok vizsgálatánál. Főleg a fotoszintézis mechanizmusával foglalkozott és nagyban hozzájárult annak felderítéséhez. Hogy e folyamatban a közbeeső termékeket meg tudja határozni, 14-es szénizotóppal jelezett szén-monoxidot használt. Tanulmányozta az élet eredetét és a kémiai szelekció elméletét hirdette, valamint azt, hogy a porfirineknek elsőrendű szerepük volt az élet megjelenésében. 1961-ben kémiai Nobel-díjjal tüntették ki.

Orvos, botanikus
1790-ben Lipcsében bölcseleti, 1791-ben orvosdoktori oklevelet szerzett. 1791-1972-ben Bécsben, 1793-tól Erdélyben orvos. 1793-1797-ben Nagyszebenben, 1797-1801-ben Újegyházán, 1801-1811-ben Segesváron orvos. 1807-1829-ben elsősorban botanikával foglalkozott, Erdély flórájának teljes leírásán dolgozott. Számos endemikus növényfajt fedezett fel, és írt le. Tagja volt a lipcsei Linné-társaságnak és a pesti egyetem orvosi karának.

Matematikus, mérnök, műegyetemi tanár
Tanulmányait a pesti Mérnöki Intézetben végezte. 1848-ban nyert oklevelet s a szabadságharc idején kormánymegbízásból a debrecen-szatmári vasút kitűzésén dolgozott. 1849-től a pesti tudományegyetem és a Mérnöki Intézet tanársegéde, majd helyettes tanára. A Mérnöki Intézet és a József Ipartanoda egyesítése után 1851-től ugyancsak tanár, majd 1857-től műegyetemi ny. r. tanár, a felsőbb mennyiségtan és ábrázoló mértan, majd 1861-től az átszervezett felsőbb mennyiségtan tanára. 1874-1875-ben az egyetem rektora. 1859-ben a palermói tudományos akadémia levelező tagjává választotta. Variációszámítással és biztosítási matematikával foglalkozott, de munkássága igazán pedagógiai szempontból jelentős. Ő írta az első magyar nyelvű műegyetemi tankönyvet. 1858-tól az MTA tagja.

Orvos, anatómus, egyetemi tanár
Orvosi oklevelét 1913-ban szerezte a kolozsvári egyetemen. Ugyanott tanársegéd, majd 1919-től adjunktus a budapesti anatómiai intézetben. 1924-ben Budapesten magántanári képesítést nyert. 1929-től a szegedi egyetemen az anatómia és szövettan, 1931-től a budapesti egyetemen a bonctan ny. r. tanára, az anatómiai intézet igazgatója. Főként a vegetatív idegrendszer és az agy vér- és liquorkeringési kérdéseinek kutatásával foglalkozott. Jelentős munkássága az anatómiai tankönyvirodalom terén, Szentágothai Jánossal együtt írt anatómiai atlasza 8 nyelven jelent meg.

Bányamérnök, műegyetemi tanár
Tanulmányait a selmecbányai főiskolán végezte 1914-ben. 1926-tól a soproni Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Főiskola érc- és szénelőkészítéstani tanszékének és intézetének ny. r. tanára volt. Alapvető munkát végzett az érc- és szénelőkészítés elméletének kidolgozása terén. Gyakorlati eredményei közül kiemelkedő jelentőségű a recski ércelőkészítő terve, a hazai barnaszenek megjavítását szolgáló Finkey-féle légszér, valamint a szénbrikettek hazai kötőanyagok felhasználásával történő előállítására vonatkozó szabadalma. 1934-től az MTA tagja.

Biofizikus, rádióamatőr, egyetemi tanár
A székesfehérvári cisztercita gimnáziumban érettségizett, majd az Eötvös Collegium tagjaként szerzett Budapesten fizika-matematika szakos tanári oklevelet. Pécsett kezdett dolgozni Rhorer László orvosi fizikai tanszékén, 1929-ben doktorált. Rhorer halála után pécsi, majd 1942-től budapesti gimnáziumokban vállalt tanári állást. 1944-ben a nemzeti ellenállási mozgalomban való részvételéért Sopronkőhidára, azután Bajorországba deportálták. Szerencsésen megmenekült, a koalíciós kormányok idején a Közoktatási Minisztériumban és az Országos Tervhivatalban volt osztályvezető. 1948 márciusban rendkívüli egyetemi tanári kinevezést kapott, 1948 októberében lett az újonnan alapított orvosi fizikai intézet vezetője a budapesti tudományegyetem orvostudományi karán. 1950 szeptemberétől 1956 októberéig ismét középiskolában tanított, a forradalmat követően pedig egészen nyugdíjazásáig sugárfizikai ill. sugárbiológiai intézetekben irányította a fizikai kutatásokat. 1950-ben rövid ideig az általa is szorgalmazott Fizikai Szemlének volt a főszerkesztője. (Dr. Radnai Gyula)

Svéd matematikus
Jómódú, művelt kereskedő-családból származott, akik gyerekeiknek is magas színvonalú képzést szántak. 1885-ben beiratkozott Stockholmban a Royal Technological Institute-ba (KTH). Egy év után az Uppsalai Egyetemre iratkozott át. Doktori disszertációjának kidolgozását Mittag-Leffler irányítása mellett végezte, aki az újonnan megalakult Stockholmi Egyetem Matematikai Tanszékének volt az első tanszékvezetője. 1893-ban szerezte meg Ph.D., 1898-ban doktori fokozatát az Uppsalai Egyetemen. Dolgozott a Svéd Állami Biztosító Társaságnál, több kormányzati bizottság munkájában részt vett. Mintegy 1900 tudományos dolgozatot publikált. Miután doktori címét elnyerte, egész pályafutása alatt a stockholmi egyetemen tanított, 1906-tól kezdve mint a mechanika és matematikai fizika tanszék vezetője. Ő alapozta meg az integrálegyenletek modern elméletét. Több magas kitüntetésben részesült.

Török elméleti fizikus
Szülővárosában járt a nevezetes Galatasaray középiskolába (a futballcsapat neve is innen ered), majd egyetemre már a háború alatt, és 1944-ben szerzett matematika-fizika szakos diplomát. Minisztériumi ösztöndíjjal sikerült kijutnia Londonba, és doktorált 1950-ben kvantum-térelméleti témából. Tanársegéd, majd adjunktus lett Isztambulban a tudományegyetemen, az 1957 és 1961 közötti éveket pedig az Egyesült Államok különböző neves egyetemein kutatva töltötte. 1960-ban alkotta meg a mezonok kölcsönhatását leíró u.n. királis modellt, még a kvarkok 1964-es bevezetése előtt. 1961-74 Isztambulban a műegyetemen oktatott, az általa is alapított ottani elméleti fizikai intézetben. 1974-ben családjával a Connecticut állambeli New Havenbe költözött, ahol mint professzor működött a Yale Egyetemen, egészen haláláig. Számos kitüntetése közül megemlítendő az 1979-ben kapott Einstein medál, valamint az 1986-ban kapott Wigner medál, melyet sikeres részecskefizikai, csoportelméleti, színdinamikai kutatásaiért nyert el. Ma már egy matematikai és fizikai kutatásokat végző intézet viseli Feza Gürsey nevét Isztambulban. (Dr. Radnai Gyula)

Orvos, természettudós, nyelvész, költő
A debreceni református kollégium elvégzése után a pesti egyetemen szerzett orvosi oklevelet. 1781-1783 között a kiskunhalasi református iskola igazgatója volt. 1788-ban Szatmár város orvosa, 1791-től Hajdúhadháza és a hajdúkerület főorvosa. Felvilágosult szellemű, sokoldalú tudós egyéniség volt. A természettudomány területén elsősorban az állat- és növénytan következetes magyar terminológiájának létrehozására törekedett. Egy nagyobbra tervezett természettudományi munkájának csupán az állatrendszertant tartalmazó első része készült el. Az irodalmi élet tevékeny résztvevője is volt, barátság fűzte Csokonai Vitéz Mihályhoz, sógora volt Fazekas Mihály. Versei inkább formagyakorlatok a rímes-időmértékes verselésben. Verseket is fordított, többek között Horatius és Anakreón verseit. Levelezésben állt Kazinczy Ferenccel.

Humánbiológus, antropológus, egyetemi docens
1954-ben szerzett diplomát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Természettudományi Kara biológiai-kémia szakán. Már első éves hallgatóként bekapcsolódott a Malán Mihály professzor által vezetett Embertani Tanszék kutató munkájába. 1963-ban hívták meg az ELTE Természettudományi Kara Embertani Tanszékére, ahol 1989-ben nevezték ki egyetemi tanárrá. 1975 és 1996 között a tanszék vezetője volt. Kiemelkedő érdemei közé tartozik az antropológus/humánbiológus szakirányú továbbképzés megindítása, valamint a Kar Biológiai Doktori Iskolájában a humánbiológia programrész megalapítása. Több generációt indított el a pályán. Az 1960-as évektől kezdve vett részt a Magyar Biológiai Társaság, a European Anthropological Association, az International Association for Human Auxology vezetésében. Szakmai tevékenységéért több hazai és külföldi elismerést kapott.

Walesi fizikus, mineralógus
1826-ban a cambridge-i St. John's College-ban diplomázott, majd ugyanott lett oktató. Első munkái hidrosztatikai és hidrodinamikai témájúak voltak. 1832-től 1870-ig az ásványtan professzora volt. 1839-ben publikálta legjelentősebb munkáját Krisztallográfia címmel. A kristálytanban alapvető fontosságú Miller-index az ő nevét viseli. 1838-ban a Royal Society tagja lett. (Piriti János)

Belga bakteriológus, immunológus, Nobel-díjas
Orvosi diplomáját Brüsszelben kapta 1892-ben. Friss diplomájával Párizsba került, a Pasteur Intézetbe, melynek akkor Mecsnyikov volt az igazgatója. Bordet két éves ottléte alatt elsajátítja a laboratóriumi kutatómunka technikai fogásait, s 1901-ben megalapította a brüsszeli Pasteur Intézetet, s annak igazgatója lett. Bordet 1906-ban fedezte a szamárköhögés (pertussis) kórokozóját, egy baktériumot, amit róla Bordetella pertussisnak neveztek el. Foglalkozott a véralvadás mechanizmusával, a vörösvértestek feloldódásával, s rájöttek arra, hogy ez esetben is szükség van az általa alexinnek nevezett anyagra. Jelentős elméletet dolgozott ki az anafilaxiás sokk és az ellenanyag reakció természetére vonatkozólag. Az allergia mechanizmusát a szervezet immunvédekezésének tartotta. 1919-ben a vérszérum immuntényezőinek felfedezéséért orvosi Nobel-díjat kapott. Ez a felfedezés sok veszélyes fertőző betegség diagnózisához és kezeléséhez szolgáltatott alapvető ismereteket.

Német biokémikus, Nobel-díjas
A Müncheni Egyetemen tanult. Több évig dolgozott a kémiai tanszéken 1942-47-ig, majd kinevezték egyetemi tanárrá. Münchenben az élő sejt intermedier anyagcseréjével foglalkozott; kimutatta a szteroidok és a zsírsavak bioszintéziséhez vezető reakcióláncok első lépését: a koenzim-A acetilezését. 1954-ben a müncheni Max Planck Sejtkémiai Intézet igazgatója lett. A koleszterin- és a zsírsavanyagcsere mechanizmusának és szabályozásának fölfedezéséért Konrad Bloch-hal megosztva 1964-ben orvosi-élettani Nobel-díjat kapott.

Orvos, belgyógyász, balneológus
A budapesti egyetemen szerzett oklevelet 1918-ban. 1918-1923-ig a budapesti egyetem belgyógyászati klinikáján dolgozott. 1923-1951-ig az Országos Társadalombiztosító Intézet (OTI) rendelőintézeti belgyógyász főorvosa, ill. a Margitszigeti Gyógyfürdő Rt. főorvosa. Számos tanulmányúton vett részt, az új balneológiai irányzatokat a margitszigeti gyógyfürdői kezelésben érvényesítette. 1951-1966-ban az Országos Rheuma- és Fiziotherápiás Intézetben volt fürdőorvos. Kidolgozta a hazai fürdőterápia módszertanát. A Balneo-klimatológiai Egyesület alapító elnöke volt.

Elméleti fizikus, egyetemi tanár
1961-ben érettségizett a piaristáknál, de csak egy év múlva vették fel az egyetemre, fizikus szakra. 1970-ben doktorált, s a következő évtől kezdve dolgozott az MTA-ELTE közös elméleti fizikai kutatócsoportjában. Már 1976-ban elnyerte az elméleti fizikusok kitüntető díját, a Tanszék egykori vezetőjéről elnevezett Novobátzky-díjat. 1992-ben lett egyetemi tanár, egy év múlva tanszékvezető, Nagy Károly professzor utóda. 1998-ban levelező tag, 2004-ben rendes tag az Akadémián. Egy ideig elnöke volt az MTA Fizikai Tudományok Osztályának és a CERN Tudományos Tanácsában képviselte Magyarországot. Alapító tagja és éveken át vezetője volt az ELTE fizikai doktori iskolájának. Nemzetközileg elismert tudományos kutatói tevékenysége az elméleti részecskefizika legmodernebb, speciális területeire terjedt ki (húr- és szuperhúr-elméletek, nem-abeli mértékelméletek, kvantumtérelméleti dualitások). Vezetői magatartása példaértékűen humánus, segítőkész volt. Ahhoz is volt érzéke, hogy a legnehezebb elméleti fizikai kérdésekről tartson népszerűsítő előadást a Mindentudás Egyetemén. Ez az előadása most megtalálható a csatolt web dokumentumok között. (Dr. Radnai Gyula)

Angol fizikus
Berlinben és a Sorbonne-ra járt egyetemre. 1914-ben a Farnborough-ban a Royal Aircraft Factory igazgatója lett, ahol kidolgozta a dugóhúzórepülés matematikai elméletét, amelyet ki is próbált egy repülés során. 1919-ben Oxfordban kinevezték a fizika professzorának, később a Clarendon-laboratórium igazgatója lett. Winston Churchill közeli barátja volt, akinek munkáját 1940-től kezdve tudományos tanácsadóként segítette. 1941-ben bárói címet kapott, és kétszer is kinevezték tárca nélküli miniszternek.

Amerikai orvos, antropológus, virológus, genetikus, Nobel-díjas
Orvosi diplomáját a Columbia Egyetem orvos-sebész kollégiumban szerezte, Oxfordban doktorált 1957-ben. 1964-ben kinevezték a philadelphiai Rákkutató Intézet aligazgatójává, az 1960-1970-es években pedig a pennsylvaniai egyetemen az orvostudomány, a humángenetika és az antropológia professzora volt. Az 1960-as évek elején Blumberg egymástól nagyon különböző embercsoportok vérmintáit tanulmányozta. Azt akarta kideríteni, hogy a különböző etnikai és nemzeti hovatartozású embercsoportok miért különböznek egymástól a betegségekkel szembeni védettségben, illetve fogékonyságban. A fertőző májgyulladás kórokozójának felfedezéséről szóló bejelentése a "Journal of Medical Association" című folyóiratban jelent meg 1965-ben. Blumberg a hepatitis B-nek azt a felszínantigénjét találta meg, amit ma HBsAg-nek nevezünk, s mely ma is az aktív védőoltás alapja. 1976-ban Daniel Carleton Gajdusek-kel megosztva orvosi-élettani Nobel-díjat kaptak, az "új mechanizmus felfedezéséért a fertőző betegségek létrejöttében és terjedésében" indoklással.

Zoológus, entomológus
A budapesti tudományegyetemen végezte tanulmányait természetrajz-vegytan szakon. 1937-ben doktori szigorlatot tett. 1937-től az egyetemen díjtalan gyakornok, ezzel párhuzamosan a Magyar Nemzeti Múzeum Állattárában díjtalan tisztviselőjelölt. 1941-től muzeológus, 1955-től az Állattár vezetője, 1969-től a múzeum főigazgató helyettese, 1970-től főigazgatója. Az MTA Zoológiai Bizottságának 1966-tól elnöke, 1963-69-ben a Tudományos Minősítő Bizottság általános szakbizottságának elnöke. 1970-től a Magyarország állatvilága c. sorozat főszerkesztője. Számos nemzetközi társaság és szervezet tagja volt. Kutatási területe az entomológia, taxonómia, zoogeográfia, faunagenetika. Tanulmányozta Magyarország bogárfaunáját, az óceániai szigetvilág állatföldrajzi problémáit és a sivatagi zónák talaj faunáját. 1967-től az MTA tagja.

Belga elektromérnök, feltaláló
1869-ben kifejlesztette saját dinamóját, amelyben Pacinotti-féle kommutátorgyűrűt alkalmazott, ezért már alig lüktető, gyakorlatilag egyenfeszültséget szolgáltatott, az addig készültekhez képest jóval magasabb feszültségértéken. Munkássága iránt Jedlik Ányos is érdeklődött. A Gramme-féle gép megfordítható, váltakozó feszültség hatására motorként működik. Gépét 1871. július 17-én párizsi természettudósok előtt mutatta be. Liége-ben az Institut Gramme mérnökiskola viseli a nevét. (Piriti János)

Svájci fizikus
A genfi egyetem professzoraként Cailletet-től függetlenül - más módszerrel - 1877-ben cseppfolyósította az oxigént és a nitrogént. Kaszkád-módszert alkalmazott nagy nyomáson három egymás utáni különböző hűtőközeggel. 1886-ban Berlinben ipari kutatólaboratóriumot hozott létre, ahol hűtőberendezésekre vonatkozó találmányait kívánta megvalósítani és piacra juttatni. (Piriti János)

Német fizikus
Fizikai tanulmányait Charlottenburgban a Technikai Főiskolán kezdte, majd a berlini Friedrich-Wilhelms Egyetemen folytatta 1893 és 1897 között. 1898-ban Erlangenben megszerezte a Ph. D. fokozatot. Erlangen-Nürnberg Friedrich-Alexander Egyetemen 1901-től előadóként, majd 1904-től a fizika docenseként tanított. 1906-tól professzorként oktatott és kutatómunkát végzett a berlini egyetemen, visszavonulásáig, 1937-ig. 1934-ben a Fizikai Osztály igazgatójává nevezték ki. 1905-ben John Scott éremmel tüntették ki. A röntgensugárzás, a gázkisülések és elektronsugárzás területén ért el eredményeket. 1902-1903-ban feltalálta a róla elnevezett Wehnelt-cilindert, amelyet elektronágyúkban használnak. Nevéhez fűződik még a Wehnelt-megszakító.

Német matematikus
Berlinben, a Humboldt Egyetemen tanult matematikát, fizikát és csillagászatot. Az 1. világháború után Göttingenben Edmund Landau irányításával készítette el doktori dolgozatát. 1922-ben a frankfurti Johann Wolfgang Goethe Egyetemen volt professzor 1938-ig. Ekkor visszatért Göttingenbe. 1940-ben az Egyesült Államokba emigrált, a Princeton-i Institute for Advanced Study professzora lett. A 2. világháború után visszatért Németországba, ismét Göttingenben volt professzor nyugdíjazásáig, 1959-ig. Jelentős eredményeket ért el az analitikus számelméletben, a diofantoszi egyenletek területén, a moduláris formák elméletében. 1978-ban Wolf-díjat kapott. Nevéhez fűződik a Siegel tartomány.

Földrajztudós, miniszterelnök, egyetemi tanár
Budapesti egyetemi tanulmányai után 1902-től Lóczy Lajos földrajzi tanszékén volt gyakornok. 1906 március-áprilisban nagy nyugati utat tett, 1907-ben Szudánban, majd Európában járt tanulmányúton. 1909-1913 között a Földrajzi Intézet igazgatója, 1910-1923 között pedig a Földrajzi Társaság főtitkára volt. 1911-ben Atlasz a japáni szigetek cartographiájának történetéhez című munkája magas francia elismerésben (Jomard-díj) részesült. 1912 augusztus-októberében Cholnoky Jenővel nagy körutat tett az Egyesült Államokban. Ebből az útból született 1922-ben az Amerika gazdasági földrajza című egyetemi jegyzete. 1913-ban kinevezték a Kereskedelmi iskolai Tanárképző tanárának. A Turáni Társaság tagja, majd elnöke lett. 1918 őszétől a párizsi békekonferenciára többekkel elkészítette a Magyar Királyság etnikai térképét, majd a híres vörös térképet, amelyen a magyar nemzetiséget vörössel jelölte (carte rouge). A Tanácsköztársaság idején Svájcban tartózkodott. 1920. ápr. 19- től a Simonyi-Semadam-kormány külügyminisztere, júl. 19-től 1921. ápr. 13-ig miniszterelnök (1920. szept. 22-ig külügyminiszter is). 1939. febr. 16-tól 1941. ápr. 3-ig másodízben miniszterelnök. 1913-tól az MTA tagja.

Orvos, sebész, egyetemi tanár
Orvosegyetemi tanulmányait Budapesten végezte. Orvosdoktori oklevelét 1920-ban szerezte. 1922-24-ben a budapesti Sebészeti Klinikán dolgozott. 1924-ben Bécsben, 1925-ben Németországban, 1929-ben Franciaországban járt tanulmányúton. Évtizedeken keresztül volt a Szentesi Kórház sebészfőorvosa. 1942-ben egyetemi magántanár lett a szegedi egyetemen. Életműve mintegy 100 tudományos munkát és 10 könyvet tartalmaz. Kiemelkedő iskolája - jelentős eredményeket elérő tanítványainak sora.

Német csillagász
Drezdában és Lipcsében tanult. 1865-ben szülővárosának csillagvizsgálójában dolgozott, ahol később obszervátor lett. 1870-ben a Kiel melletti bothkampi magán csillagvizsgálójába ment, asztrofizikai megfigyeléseket folytatott. 1874-ben az építendő potsdami asztrofizikai obszervatóriumhoz első obszervátornak és vezetőnek hívták meg, 1882-ben az intézet igazgatójává nevezték ki. A csillagászati spektroszkópia úttörője. Konkoly Thege Miklós szoros kapcsolatban volt vele. Számos nagyobb műve és értekezése a both kampi és potsdami obszorvatóriumok kiadványaiban, az Astron. Nachrichtenben és akadémiai kiadványok alakjában jelentek meg.

Orosz-szovjet fizikus, vegyész, Nobel-díjas
Egyetemi tanulmányait a pétervári egyetemen végezte. Diplomája megszerzése után a leningrádi Fizikai-Műszaki Intézetben kezdett dolgozni. Kezdetben a Műszaki Intézet előadó tanára, majd 1928-ban kinevezett professzora lett. 1931-1943 között a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Kémiai-Fizikai Intézetének igazgatói tisztét töltötte be. 1932-ben a Szovjet Tudományos Akadémia rendes tagjává választották. 1944-ben a Moszkvai Állami Egyetem professzora lett. Kutatási területe a gőzök kondenzációjának és adszorpciójának kinetikája volt, majd a kémiai reakciók, különösen az elágazó láncreakciók vizsgálata volt. Két fontos könyve jelent meg a kémiai kinetikáról és láncreakciókról valamint a kémiai kinetikáról, ezeket többször, több nyelvre lefordítva is kiadták. 1956-ban Hinshelwood-dal megosztva elnyerte a kémiai Nobel-díjat a kémiai reakciók mechanizmusának kutatásáért. Számos kitüntetésben részesült, így öt Lenin-renddel, a Munka Vöröszászló-rendjével tüntették ki. Tagja volt a Londoni Kémiai Szövetségnek (Chemical Society), külső tagja volt a Royal Society-nek, az Amerikai, Indiai, Német és Magyar Tudományos Akadémiáknak. Elnyerte több külföldi egyetem díszdoktori címét.

Orvos, radiológus, egyetemi tanár
Orvosi oklevelét 1893-ban a budapesti orvoskaron szerezte. 1893-tól a Kórbonctani Intézetben gyakornok, majd ugyanitt lett tanársegéd. Két éves tanulmányutat tett. Berlinben élettani kémiával, a párizsi Pasteur Intézetben bakteriológiával foglalkozott. 1909-ben megalapította I. sz. Női Klinika Röntgen-therápiás osztályát. 1916-ban, Alexander Béla halála után vette át az I. sz. Központi Röntgen Intézet vezetését. A világháború idején két nagy hadikórház röntgenosztályát is vezette. 1922-ben rendkívüli, majd 1929-1942-ig, nyugalomba vonulásáig a röntgenológia nyilvános rendes tanáraként működött az egyetemen. Jelentősek az expozíciós idő meghatározására, a lágy röntgensugarak kiszűrésére, a sugárhomogenitásra, a százalékos mélydózisra, a dozimetriára vonatkozó kutatásai. Több tankönyvet írt, szorgalmazta a hazai röntgenkészülékgyártást. Kelen és Elischer Gyula nevéhez fűződik a röntgenológia önálló tudományszakként való hazai elismertetése. 1922-ben megalapította a Magyar Orvosok Röntgen Egyesületét, majd 1926-ban a Magyar Röntgen Közlönyt, melynek 16 éven át volt felelős szerkesztője.

Orvos, idegsebész, egyetemi tanár
1928-ban a budapesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. Medikusként Krompecher Ödön mellett dolgozott a kórbonctani intézetben. 1928-ban a Korányi Sándor vezette III. sz. belklinikán kezdte meg működését. 1929-ben a Szent István Kórházban belgyógyász, 1930-1947-ben a budapesti II. sz. sebészeti klinikán az agy- és idegsebészeti részlegen sebész, Bakay Lajos munkatársa. 1948-1950-ben WHO-ösztöndíjas Angliában. 1952-ben megbízták az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet megszervezésével, amelynek 1953-tól haláláig igazgatója. Foglalkozott a gerincvelő fejlődési rendellenességeivel, a porckorongsérv kezelésével, főleg az agydaganatok sebészeti és kemoterápiás kezelésével, a baleseti agysérülésekkel, az arcidegzsábával, az epilepszia műtéti kezelésével, a csigolya-tuberkulózissal.

Atomfizikus
Középiskolai tanulmányait a budapesti református gimnáziumban végezte, a háború okozta zaklatott körülmények között. 1949-ben II. díjat nyert az Eötvös-versenyen (az I. díjat nem adták ki). Ebben az évben a baloldali eszmék elkötelezett híveként vették fel az egyetemre és az Eötvös Collegiumba. A kollégiumi "fejkopogtatáson" Faragó Péter a jelentkezők között a legtehetségesebbnek találta. 1954-ben kapta meg fizikus diplomáját, s került egyenesen a Központi Fizikai Kutatóintézetbe. Itt az MTA elméleti kutatócsoportjának munkatársaként az akkor legizgalmasabbnak tűnő témát, a szabályozható fúziós energiatermelés lehetőségeit kutatta 1956-ig. Közben tanulmányutat tett Koppenhágában, Dubnában és az Egyesült Államokban. A 60-as években a magreakciók elméletében mélyedt el, a 70-es évektől kezdve pedig a fúziós kutatások egyik irányítója volt az intézetben. Informatikában is szakembernek számított: elsők között volt, akik hazai fizikai kutatásban alkalmaztak számítástechnikát. (Dr. Radnai Gyula)

Német matematikus, pedagógus
Leszármazottai a híres Struve-dinasztia tagjai. Öt generációjuk nyolc jelentős természettudóst adott a világnak. A göttingeni egyetemen tanult többek között Abraham Kästnertől, aki Bolyai Farkas tanára is volt. 1780-tól Harburgban, Bückeburgban, Hannoverben, majd 1791-től az altonai Christianeumban volt tanár, melynek 1794-től 1827-es nyugdíjazásig rektora volt. A legfelsőbb osztályoknak tanított klasszikus nyelveket és matematikát. A matematika számos területét művelte, 1789-ben Hannoverben jelent meg Leitfaden für den Unterricht in der reinen Mathematik auf Schulen und Gymnasien, 1808-ban pedig Altonában Arithmetik című műve. 1813-ban a kieli egyetem tiszteletbeli doktori címet adományozott neki. (Piriti János)

Német származású műszerész
Ismert műszerész családból származott, dolgozott a marburgi egyetem számára is. 1876-ban a kolozsvári egyetem meghívta az Egyetemi Mechanikai Állomás megszervezésére és vezetésére. A feladat elvégzése után 1884-ben a Budapesten létesített Állami Mechanikai Tanműhely vezetője lett, kinevezését Eötvös Loránd ajánlotta. A műhelyben készített műszereket a Calderoni cég értékesítette. 1900-ban a tanműhely megszűnt és Süss Nándor-féle Precíziós Mechanikai Intézet elnevezéssel magánvállalattá alakult át, majd 1918-ban Süss igazgatása mellett részvénytársasággá alakult. Geodéziai, erdészeti és bányamérő műszereket, valamint oktatási célokat szolgáló műszereket állítottak elő. Süss Nándor cége készítette 1890-től az Eötvös Loránd-féle torziós ingákat. Kiváló konstruktőr, és oktató volt. Süss Nándor halála után 1939-ben a vállalat a Magyar Optikai Művek (MOM) nevet vette föl.

Matematika- és fizikatanár
Gyakorló gimnáziumban volt vezető matematika - fizika szakos tanár. Kiváló szaktanári és szakmai-elméleti eredményeiért, valamint a gyakorló tanárjelöltek oktatása-nevelése terén végzett eredményes munkájáért 1953-ban Kossuth-díjat kapott, az Eötvös Társulat Mikola-díjával tüntette ki és a rubindiplomát is átvehette. Társszerzője volt több fizika tankönyvnek.

Geológus, egyetemi tanár
1935-ben a szegedi tudományegyetemen jog- és államtudományból doktorált. 1942-ben a kolozsvári tudományegyetemen földtanból szerzett doktori diplomát. 1940-től a Földtani Intézet adjunktusa, ahol főként földtani térképezésben vett részt. Ezután Sopronban, Veszprémben, Tokodon dolgozott, tanított 1970-76-ban Nigériában vállalt munkát. Őslénytani feldolgozást végzett a Geological Survey of Nigeria mikropaleontológiai laboratóriumban, és a zairei egyetem vendégprofesszora volt. Hazatérése (1976) után továbbra is a Földtani Intézetben dolgozott. Főként mikropaleontológiával és radiológiával foglalkozott. A kréta időszak jellegzetes Foraminiferájának, az Orbitolinák evolúciós, rétegtani és elterjedési viszonyait vizsgálta hazai és nyugat-afrikai viszonylatban. Úttörő tanulmányokat folytatott a bauxit, a mangán és egyéb üledékes kőzetek radioaktivitásának kimutatására. Tatabányán ipari minőségű urándúsulást mutatott ki az eocén barnakőszénben.

Francia matematikus, fizikus, filozófus
Tanulmányai során eljutott Newton és Euler műveiig. 19 éves volt, mikor megalakult az École Polytechnique. Több kurzust is elvégzett: Joseph-Louis Lagrange matematikai analízis és Antoine-Francois Fourcroy kémia előadásait. A századfordulón élete egyik legnagyobb lehetőségére bukkant a számelmélet területén. Lagrange és Legendre is erősen érdeklődött a téma iránt és tanulásra biztatták. Megkísérelte megmagyarázni Ernst Chladni klasszikus kísérletének eredményeit. 1811-ben Chladni kísérleteinek elméleti bizonyítására pályázatot nyújtott be, akkor nem nyerte el a díjat, 1815-ben harmadszor is pályázott és a díjat fenntartással ítélték neki. Germain számára a díj szaktudásának hivatalos elismerését jelentette. Barátságot kötött Fourier-val, akinek révén egyre jobban bekapcsolódott Párizs tudományos életébe. Részt vett a Tudományos Akadémia ülésein, a nők közül elsőként saját jogán. Legendre-ral nagyszabású kutatási tervbe fogott, melynek célja számelméleti eredményeinek finomítása volt. Rugalmasságtani elméletéről is megjelentetett egy összefoglaló munkát.(Sophie Germain-prím) Halála előtt belefogott egy filozófiai esszébe, ám ezt már nem tudta befejezni.

Angol fizikus
Az edinburgh-i egyetemen orvostudományt tanult, majd érdeklődése az elektromosságtani jelenségek felé fordult. 1820-ban kifejlesztett egy új, a hajók védelmére szolgáló villámhárító-típust. A rendszer egyik tesztje a Beagle hajón történt, ahol Charles Darwin híres utazásán a hajó több villámcsapást is sértetlenül átvészelt. Az elektromossággal kapcsolatos vizsgálatai elismeréseképpen 1831-ben a Royal Society tagjának jelölték, 1835-ben megkapta a Társaság Copley-érmét is. (Piriti János)

Francia vegyész
A párizsi egyetemen fizikát és kémiát tanult, majd főiskolai tanár lett. A Sorbonne-on doktorált 1863-ban. 1867-től a grenoble-i egyetemen tanított, 1870-től kémiaprofesszor volt. Az oldatok vizsgálatával foglalkozott. Levezette az oldószer fagyáspontcsökkenése és az oldott anyag molekulatömege közti összefüggést, felállította a Raoult-féle törvényt. Vizsgálta az oldatok forráspont emelkedését, kompresszibilitását, valamint a reakcióhőket, galvánelemek elektromotoros feszültségét.

Német csillagász
A porosz földmérésnél, majd a hannoveri vasúti irodánál dolgozott. 1847-ben a berlini csillagvizsgáló szolgálatába állt, ahol a felső légkörben zajló folyamatokat kezdte tanulmányozni. Vizsgálta a sarki fény és az állatövi fény jelenségét, majd az alkonyati légköroptikai jelenségeket, amelyek a Krakatau-vulkán 1882-es kitörésével voltak kapcsolatban. Felfedezte az éjszakai világító felhők jelenségét, melyek vizsgálatára nemzetközi együttműködést szorgalmazott. (Piriti János)

Német matematikus
Halléban majd Göttingenben tanult. Bár Riemann előadásait annak betegsége miatt nem látogathatta, mindvégig Riemann-tanítványnak tekintette magát. Miután megszerezte a doktori fokozatot, 1864-től Berlinben elliptikus függvényekkel foglalkozott Weierstrass mellett. 1867-től Halléban oktatott, majd 1872-től Freiburgban, 1879-től Jenában volt professzor. Elsősorban függvényelmélettel foglalkozott. Nevét viseli a Thomae-féle függvény és a Thomae-formula.