Elméleti fizikus, egyetemi tanár
A budapesti piarista gimnáziumban, Pogány János osztályában érettségizett 1948-ban, néhány nappal az iskola államosítása előtt. Ősszel felvételt nyert a Pázmány Péter Tudományegyetemre és egyidejűleg az Eötvös József Collegiumba. Innen egy év múlva kizárták, mert nem volt hajlandó támogatni Rajk László elítélését. Az egyetemen szerencsére megmaradhatott, és 1952-ben Novobátzky Károly felvette az Elméleti Fizikai tanszékre, ahol végül is 48 évet töltött.1972 óta volt egyetemi tanár. A tanszéken készült egyetemi tankönyvek (Elméleti fizikai példatár, Statisztikus mechanika) társszerzőjeként és kiváló egyetemi előadóként kapcsolódott be az oktatásba, majd az ismeretterjesztésbe. 1976-ban jelent meg Igaz varázslat c. könyve, melyben a kvantumfizika fogalmait és paradoxonait szerette volna közelebb hozni az értő olvasókhoz. Kutatási témául is az általános relativitáselmélet és a kvantummechanika összebékítését választotta. Nobel-díjas téma, amely egész életén át foglalkoztatta. Közben több, mint öt évtizeden át volt tagja az Eötvös-verseny versenybizottságának, de számíthattak mélyen szántó fizikai gondolataira a Mikola-verseny és a Károly Ireneusz verseny szervezői is. Még az általános iskolák számára készülő fizika tankönyvek írásában is részt vállalt, miközben elszántan kereste-kutatta azt a közös dinamikai törvényt, amelynek minden fizikai rendszer engedelmeskedik, a legnagyobbaktól a legkisebbekig. (Dr. Radnai Gyula)

Vallon matematikus
1638-1642 között jogot és teológiát tanult a Louvain-i egyetemen, majd a római La Sapienza egyetemen jogi doktorátust szerzett. Egyházi pályára lépett. Magas egyházi tisztségeket töltött be, 1666-ban Amay apátja lett. A matematika, fizika és csillagászat számos területén ért el fontos eredményeket, így függvények érintőinek meghatározásában, terület- és térfogatszámításokban. Több görbe viseli a nevét, így az ún. Sluze-féle gyöngy. Egyházi funkciója miatt nem sokat utazhatott, ezért levelezés útján volt kapcsolatban a kor számos jeles matematikusával. Többek között Pascal, Huygens, Wallis és Ricci voltak levelezőtársai. A Royal Society tagja volt.

Angol matematikus
1875-ben végzett a Pembroke Colleges-ban a cambridge-i egyetemen. Híresebb tanárai: Stokes, Cayley és Maxwell voltak. Később tanári állást kapott Pembroke-ban. 1883-ban professzorként Greenwichbe került. 1899-ben Burnside-ot megválasztották a Londoni Matematikai Társaság tanácsába és ugyanebben az évben, ugyanettől az intézménytől elnyerte a De Morgan érmet. 1905 és 1908 között elnök, majd egészen 1917-ig dolgozik itt. Munkáiban gyakran használt komplex változókat és speciális transzformációkat, amik elvezették a csoport fogalmához és 1894-től szinte csak ezzel foglalkozott. Kimondta azt a híres sejtést, hogy minden páratlan rendű csoport feloldható. A Burnside-problémaként ismert kérdés egészen napjainkig foglalkoztatja a matematikusokat. Élete vége felé a valószínűségszámítás felé fordult.

Angol fizikus, kémikus, Nobel-díjas
A King William's College-ben tanult matematikát Cambridge-ben. 1885-ben fizikát tanult a Cavendish Laboratory-ban. 1886-tól 1909-ig Ausztráliában az Adelaide-i egyetem professzora, 1909-1915-ig a Leeds-i egyetem professzora, majd a londoni University College fizikaprofesszora volt. Miután Max von Laue felfedezte a röntgensugarak kristályokon való elhajlását, fiával, William Lawrence Bragg-gel együtt a kristályok szerkezetét derítették fel röntgensugarak segítségével, megalapították a röntgenkrisztallográfiát. Vizsgálataikhoz röntgenspektrométert szerkesztett, mellyel a röntgensugarak hullámhosszát mérték meg. Az 1. világháború alatt vízalatti hangterjedés méréseket végzett a tengeralattjárók helyzetének meghatározására. Röntgenkrisztallográfiai kutatásaik eredményéért 1915-ben fiával közösen fizikai Nobel-díjat kapott. A Nobel-díjak történetében ez az egyetlen eset, amikor apa és fia együtt részesült a díjban. 1920-ban lovaggá ütötték. 1935-ben a Royal Society elnökévé választották. 16 egyetem választotta díszdoktorává.

Német születésű természetkutató, botanikus, orvos, egyetemi tanár
Több német egyetemen tanult, kezdetben jogot és filozófiát, majd Mainzban természettudományokat hallgatott. Német területeken sok helyen végzett növény-, rovar-, és ásványgyűjtést, majd rendszeres időjárási észleléseket. 1802-1805 közt bejárta Lengyelországot, Sziléziát és Csehországot és nyolc évig Weimarban tartózkodott. A napóleoni háborúk elől Brünnbe, majd Bécsbe ment és 1813 végén Pesten telepedett le. 1815-ben a Magyar Nemzeti Múzeum természeti osztályának őre, 1817-től a Magyar Királyi Egyetemen a botanika rendes tanára, 1818-tól a Füvészkert igazgatója. Nagy jelentőségű botanikai munkássága. A botanikus-kert állományát 10000 fajtára növelte. Értékesek folyamatos meteorológiai észlelése, három éven át időjárási évkönyvet is kiadott. Feldolgozta a budai időjárási észleléseket. Kidolgozta a szabatos időjárási észlelések rendszerét. Jelentős érdemeket szerzett a magyarországi tudományos vizsgálódás és oktatás korszerűsítése terén. Több tudományos társaság tagjává választotta, róla neveztek el egy balkáni növénynemet. Szülővárosában, Erfurtban utcát neveztek el róla. (Bartha Lajos)

Orvos, sebész
Orvosi tanulmányait a bécsi, párizsi és strassburgi egyetemen végezte. Orvosi oklevelét 1884-ben szerezte Bécsben. 1884-től gyakornok a bécsi, 1886-tól a heidelbergi sebészeti klinikán. 1891-től Budapesten magángyógyintézeti igazgató, 1895-ben a budapesti egyetemen magántanár. 1905-től a Rókus Kórház főorvosa. Jelentősek a hasüregi sebészetre vonatkozó elméleti és gyakorlati munkái. A modern hasi sebészet egyik nemzetközileg is elismert művelője. Jelentős iskolát nevelt fel. A féregnyúlványműtétek hazai bevezetése fűződik nevéhez.

Premontrei fizika- és matematikatanár
A nagyváradi premontrei gimnáziumban érettségizett. 1921-ben pappá szentelték. Gödöllőn 1925-ben matematika-fizika tanár. 1941-ben a Katolikus Tanügyi Főhatóság, 1943-ban a budapesti tankerület tanulmányi felügyelője. Főleg kristálytannal és elektromossággal foglalkozó cikkeket írt. A híres nagyváradi fizikatanárnak, Károly Ireneusz Józsefnek barátja és életrajzírója volt.

Geofizikus
A budapesti tudományegyetemen 1929-ben szerzett matematika-fizika szakos tanári oklevelet. Egyetemi hallgatóként bekapcsolódott az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet terepi Eötvös-inga méréseibe. Diplomája megszerzése után a londoni székhelyű Geophysical Prospecting cégnél kapott állást, melynek keretében egy évig Venezuelában, majd rövidebb ideig Londonban dolgozott. 1933-ban a MAORT elődjénél, mint az Eötvös-inga mérések vezetője, majd mint a geofizikai osztály vezetője irányította a dunántúli olajkutatási célú geofizikai kutatásokat. 1949-ben az Eötvös Loránd Geofizikai Intézethez került, ahol a Gravitációs Osztály, majd az Értelmező- és Földtani Osztály vezetője. Kutatási tevékenysége során foglalkozott az Eötvös-inga mérés értelmezési kérdéseivel, módszereket dolgozott ki a gravitációs mérések korrekcióinak számításához. Az 1950-es évek elején világszerte az elsők között végzett méréseket a gravitációs tér árapály jellegű változásainak vizsgálatára.

Gépészmérnök, feltaláló, műegyetemi tanár
Gépészmérnöki oklevelét 1947-ben szerezte, 1947-től a Tungsram-ban tervező mérnökként dolgozott. 1949-től átkerült a gyár kutató laboratóriumába. 1951-től a Műszaki Egyetemen meghívott előadó, 1952-től tanszékvezető docens. 1956 után a forradalomban való szerepe miatt az egyetemről elbocsátották. Ezen időszakban indult meg intenzíven a magyar félvezető kutatás. 1959-től az Elektronikus Mérőkészülékek Gyárának (EMG) főkonstruktőreként Klatsmányi kezdeményezte az analóg méréstechnika intenzív lecserélését a digitális technikára. Kidolgozták, és sorozatban gyártották a 60-as évek elején újdonságnak számító HUNOR elektronikus asztali számítógép-családot, majd az EMG 830 moduláris számítógépet, amely az első teljes mértékben hazai fejlesztésű elektronikus számítógép volt. Moduláris felépítése, sínrendszere megfelelt az akkori technikai világszínvonalnak. 1970-ben az illetékes minisztérium a számítógépgyártást az EMG-től a Videoton gyárhoz helyezte át, ekkor Klatsmányi távozott az EMG-től, sok más szakértő társával együtt. Ezután 1983-ban történt nyugdíjbavonulásáig a Kohó- és Gépipari Tudományos Tájékoztató Intézetben dolgozott, szakértőként belföldön és külföldön is megbízásokat kapott. A Műszaki Egyetemen és a Mérnök Továbbképző Intézetben sok éven át előadásokat tartott. A magyarországi elektronikus számítástechnikai fejlesztés úttörője volt.

Német kísérleti fizikus
Protestáns tiszteletes legkisebb gyermekeként otthon tanult meg írni, olvasni, s csak 10 éves korától kezdve járt nyilvános iskolába. Egyetemre Göttingenben járt, ahol később, 1775-ben, ő foglalhatta el az első német kísérleti fizikai tanszéket. Itt működött élete végéig. 1777-ben felfedezte, hogy szigetelő anyagok (gyanták) felülete mentén átütő elektromos szikra a dielektrikum felületére kent koromban érdekes nyomokat hagy. Ezeket az ágas-bogas fára hasonlító ábrákat - ma fraktálnak mondanánk - azóta Lichtenberg ábráknak nevezik. A szikrákat saját, mintegy 2 méter átmérőjű elektroforja segítségével keltette. Halála után publikált jegyzetei tanúsítják, mennyire invenciózus kísérletező és feltaláló volt. Hazánkban Antolik Károly ismételte meg és fejlesztette tovább Lichtenberg szikrarajzoló kísérleteit, ezek magyarázatául alkotta meg Ernst Mach a hangsebességnél gyorsabban mozgó tárgyak által a levegőben keltett lökéshullámok elméletét. (Dr. Radnai Gyula)