Építészmérnök, egyetemi tanár
1933-ban szerezte meg építészmérnöki oklevelét a budapesti műegyetemen. Kezdő éveiben építészi irodákban dolgozott. 1948-ban az Építésügyi Minisztériumba (ÉM) került főosztályvezetőnek. 1949-1981-ig a BME épületszerkezeti tanszékének tanszékvezető tanára volt. 1953-1958-ig és 1967-1972-ig az Építészmérnöki Kar dékánja, 1964-1967-ig tudományos rektorhelyettes. 1971-ben kinevezték az Épületek Szerkezetei és Berendezései Intézet igazgatójává. Oktatói tevékenysége mellett kimagasló tudományos munkát végzett, ő alapozta meg a hazai épületszerkezettant négykötetes, itthon és külföldön nagy elismerést aratott tankönyvével. Foglalkozott a tömeges építés elméleti kérdéseivel, a szerkezeti rendszerek és az építési technológiák nyíltságának problémáival, a tervezési, gyártási és építési változatok elméleti alapkérdéseivel. 1963-ban Ybl-díjjal tüntették ki. 1973-tól az MTA tagja. Győrben az 1995-ben alapított Építőipari Műhelyiskola viseli a nevét.

Svéd vegyész
A lítium felfedezője. Az uppsalai egyetemen szerzett ásványtani diplomát, majd Stockholmban Berzelius laboratóriumában dolgozott, 1817-ben a petalit ásvány adatainak elemzése során fedezte fel a lítium elemet. 1821-ben a svéd akadémia tagja lett, az arfvedszonit ásvány is a nevét viseli. (Piriti János)

Erdélyi szász természetkutató, geológus, zoológus, kőnyomdász
Teológiai tanulmányokat végzett. 1811-től Berethalmon tanító volt, 1814-től az Újfalun a község lelkésze. 1821-ben otthagyta lelkészi állását, előbb egy kis faluban rendezett be műhelyet, majd 1822-ben Nagyszebenben megalapította Albrich Károllyal és Neubauer Ferenccel együtt az első erdélyi kőnyomdát, itt főként térképeket sokszorosítottak. Barabás Miklós is tőle sajátította el a litografálást. 1848-ban megalapította az erdélyi természettudósok társaságát, amelynek haláláig elnöke volt. Tudományos munkássága során csigákkal és kagylókkal foglalkozott. Több külföldi társaságnak volt tagja.

Jezsuita csillagász
1882-től a Kalocsai Haynald Obszervatóriumban Carl Braun asszisztense, 1884-85-ben igazgató. Az 1880-as években a boszniai Travnikban élt, ott tanár, majd Rómában csillagászatot tanult. Dolgozott a vatikáni csillagvizsgálóban. Kalocsán tökéletesítette a napfoltok megfigyelését és rendszeresítette a protuberenciák észlelését, egyéb vizsgálatokat is végzett. Az intézethez csatolta a gimnázium meteorológiai állomását. Megkezdte a Haynald Obszervatórium Közleményeinek kiadását, amelyben közölte a napfolt megfigyeléseket, a protuberancia észleléseket és a meteorológiai adatokat.

Orvos, belgyógyász, egyetemi tanár
1962-ben a BOTE-n általános orvosi oklevelet szerzett, 1980-ban endokrinológus szakorvosi vizsgát tett. A BOTE, ill. a SOTE III. sz. Belgyógyászati Klinika gyakornoka, klinikai orvosa, egyetemi tanársegéde, egyetemi tanára volt. 1988-1991-ig a SOTE klinikai rektorhelyettese, majd 1996-1999-ig rektora. 1982-1985-ig az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet (ORFI) Belgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa és 1983-1985-ig az ORFI főigazgató-helyettese volt. Tudományos pályafutásának kezdetén a B12-vitamin anyagcseréjével foglalkozott, majd érdeklődése a szénhidrát- és zsíranyagcsere-zavarok felé fordult. Nemzetközileg is alapvetően új eredményeket ért el a cukorbetegség, ill. az ateroszklerózis és a zsíranyagcsere-zavarok összefüggéseinek feltárása terén. Magyarországon az elsők között kezdte meg az ún. familiáris hyperlipoproteinaemiában szenvedő betegek genetikai vizsgálatát. Több népszerű könyvet írt és szerkesztett az egészséget leginkább veszélyeztető kockázati tényezőkről. 1995-től az MTA levelező, 2001-től rendes tagja volt.

Osztrák csillagász, matematikus
A bécsi egyetemen 1865-ben orvosi diplomát szerzett. Érdeklődése azonban a csillagászat felé vonzotta, ezért asztronómiai tanulmányokat is végzett, és már egyetemi tanulmányai alatt számos publikációja jelent meg üstökösök és kisbolygók pályaszámításáról, és jól felszerelt magánobszervatóriumot hozott létre. 1866-ban már a csillagászat egyetemi magántanára, 1875-ben az égi mechanika és geodézia professzora volt Bécsben. 1882-ben beválasztották a Bécsi Császári Tudományos Akadémia, 1883-ban pedig az Amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia tagjai közé. Több, mint 300 tudományos értekezést írt. Életének fő műve a nap- és holdfogyatkozások katalógusa, amelyben a Kr.e. 1203-tól Kr.u. 2163-ig terjedő időszakra kiszámította kb. 8000 napfogyatkozás és 5200 holdfogyatkozás pontos adatait.

Vízépítő mérnök
Tanulmányait a pesti Mérnöki Intézetben és a bécsi műegyetemen végezte 1842-ben. 1847-ben Széchenyi István a Tisza-szabályozás VI. folyamosztályának igazgató mérnökévé neveztette ki. 1866-tól a bánsági határőrvidék vízi munkálatainak - a Temes és Bega szabályozásának és hajózhatóvá tételének s az ezzel kapcsolatos vízrendezéseknek - a vezetője, 1868-tól vízügyi igazgatói beosztásban. Eredményes gyakorlati és széles körű irodalmi munkássága a kor egyik vezető vízügyi tekintélyévé tette.

Matematikus, főiskolai tanár
Zsolnán, a magy. kir. állami főreáliskolában érettségizett 1911-ben. Az ott tanító Erdős Lajos tanítványaként ez év őszén első díjas lett az országos Tanulóversenyen, a mai Eötvös- ill. Kürschák-verseny elődjén. Budapesten kezdte meg egyetemi tanulmányait, amelyet az 1. világháború kitörése miatt nem tudott befejezni. Behívták katonának és 1916-ban az orosz fronton fogságba esett. 1920-ban tért haza Szibériából, rögtön Léván lett helyettes tanár. Az 1925/26-os tanévben Brünnben fejezte be az egyetemet, ezután Érsekújváron, később Pozsonyban kapott tanári állást. 1947-től 1959-es nyugdíjazásáig tanított a pozsonyi pedagógiai (tanítóképző) főiskolán, ahol számos jegyzetet írt és kiváló tanítványokat nevelt, köztük Oláh Györgyöt (1940-2012), Mészáros Józsefet, Domonkos Ilonát. Magyar tanítványai ma is egybehangzóan dicsérik szakmai tudását, mély humanizmusát, s azt, hogy nála magyarul is lehetett vizsgázni. (Dr. Radnai Gyula)

Francia matematikus
Tizenkét éves koráig anyja tanította, ezután került egy híres párizsi gimnáziumba. Itt kezdte el tanulmányozni Abel, Legendre és Jacobi műveit, nemsokára pedig már önálló eredményeket is produkált. Felvételi dolgozatát az École Polytechnique-be azonban kétszer is elutasították. Harmadszorra eljutott a szóbeliig, de az botrányba fulladt. Galois a levezetéseit nem értő bizottsághoz hajította szivacsát és elrohant. Az akadémiához beküldött dolgozatai sem találtak több megértésre. Végül 1829-ben beiratkozott a tanárképző intézetbe. Részt vett az 1830-as forradalomban, ezért kicsapták az iskolából és több hónapi börtönre ítélték. Kiszabadulása után párbajba keveredett és halálos lövést kapott. Halála előtti éjszakáján megírta tudományos végrendeletét, ez a Galois-elmélet volt. E jegyzetekben utalt arra, hogy elkezdte az algebrai függvények elméletének kidolgozását. Hatvan lapnyi munkássága könyvtárnyi szakirodalmat teremtett, feljegyzéseinek kifejtésével tudósok sora foglalkozott. Csoportelmélete ma a matematika kimagasló eredményének számít.

Gépészmérnök, szabadalmi bíró
Műegyetemi tanulmányait Budapesten és Darmstadtban végezte. Hazatérése után egy évig műegyetemi tanársegéd, majd postatávirdamérnök. 1899-ben lépett a magyar szabadalmi hivatal (később szabadalmi bíróság) szolgálatába, s haláláig itt működött bírói és tanácselnöki munkakörben. A Magyar Mérnök- és Építészegyletnek titkára, majd könyvtárosa volt. Utolsó éveiben az Egylet gépészeti, gyáripari és elektrotechnikai szakosztályának elnöke.

Vegyész, farmakológus
Vegyészmérnöki képesítést a budapesti műszaki egyetemen szerzett 1941-ben. 1920-ban gyakorló vegyész a Chinoin-gyárban. 1938-ban a Chinoin-gyár főmérnökévé nevezték ki. 1946-ban a gyár igazgatója, majd vezérigazgatója volt. 1948-ban a Kutatási Főosztály megszervezésével bízták meg, az itt folyó munkát főosztályvezetőként irányította. 1963-1968-ig a kutatólaboratórium vezetője volt. Tevékenysége jelentős a magyar gyógyszeripar történetében. Nevéhez fűződik az Ultraseptyl világszabadalma. Eredményes kutatásokat végzett a kristályos penicillinnel kapcsolatban, kidolgozta a Hypotiazid, a Chlorurit, a Fonurit és más gyógyszerek előállítását. Számos szakközleménye jelent meg gyógyszerészeti szaklapokban.

Dán csillagász
Jómódú családban született, ez lehetővé tette, hogy saját érdeklődését kövesse. Koppenhágában 1559-1562 között jogot tanult. A csillagászat felé az 1560 évi teljes napfogyatkozás fordította érdeklődését. 1562-1565 között a lipcsei egyetemen tanult, továbbra is jogot, azonban önképzéssel csillagászati ismeretekre tett szert és műszereket szerzett be. 1563-ban észlelte a Jupiter és a Szaturnusz együttállását. Asztrológiával is foglalkozott, horoszkópokat is készített. 1565-1570 között Rostockban, Wittenbergben, Bázelben és Augsburgban végzett csillagászati tanulmányokat. Első obszervatóriumát Augsburgban rendezte be, majd visszatért Dániába. 1572-ben itt írta le egy szupernova észlelését, ezzel az égbolt változatlanságába vetett hitet alapvetően rendítette meg. II. Frigyes dán király támogatásával 1575-ben Hven (ma: Ven, Svédország) szigetén hozta létre csillagászati obszervatóriumát. A király halála után 1597-ben elhagyta Vent, rövid hamburgi kitérő után 1599-ben Prágában II. Rudolf császár udvari csillagásza lett. Itt volt tanítványa Johannes Kepler, akinek mérési adatait és táblázatait átadta. Életművének jelentős része a korábbiaknál pontosabb csillagászati megfigyelések végzése és dokumentálása. Elfogadta a kopernikuszi világkép bizonyos elemeit, így felfogása átmenet volt a geocentrikus és heliocentrikus világkép között. Katalógusa csaknem 800 csillagról tartalmaz adatokat. Halála után az ő adataival dolgozta ki Kepler a Naprendszer három mozgástörvényét.

Orosz matematikus
1924-ben kezdte meg tanulmányait a moszkvai egyetemen. 1930-ban Ph.D. fokozatot szerzett. Hatással voltak rá Alexander Khinchin és Vyacheslav Stepanov. 1930-ban öt hónapon keresztül Németországban (Berlinben és Göttingenben) együtt dolgozott Edmund Landauval, Carl Ludwig Siegellel és David Hilberttel. 1931-től professzorként tanított a moszkvai egyetemen, emellett 1933-tól a Szteklov Matematikai Intézetben dolgozott. 1934-ben bebizonyította Hilbert sejtését. 1939-től a Szovjet Tudományos Akadémia tagja.

Orvos, gyermekgyógyász, egyetemi tanár
Tanulmányait a budapesti tudományegyetem orvosi karán 1935-ben fejezte be. Már 1934-ben tanársegéd volt a gyermekgyógyászati szakon, 1949-ben adjunktus, 1953-ban docens, 1956-ban egyetemi tanár. 1952-ben nyerte el a kandidátusi fokozatot. 1971-től nyugdíjba vonulásáig a Gyermekklinika igazgatója volt. A mellékpajzsmirigy eredetű kórkép, a klinikai és experimentális virológia egyes kérdései, a csecsemő- és gyermekgyógyászat diagnosztikai kérdései álltak kutatásainak középpontjában. Könyvein kívül számos tanulmánya jelent meg társszerzőkkel. Tagja volt az MTA Acta Paediatrica Hungarica szerkesztőbizottságának.

Fizikus, egyetemi tanár
Tanulmányait a Lomonoszov Egyetemen végezte Moszkvában. 1963-tól az MTA KFKI Szilárdtestfizikai Kutatóintézetében (és a jogutódintézményekben) dolgozott haláláig. 1986-tól tudományos igazgatóhelyettes. 1975 és 1978 között a dubnai Egyesített Atomkutató Intézet Neutronfizikai Laboratóriumának tudományos igazgatóhelyettese. A Fizikai Szemle, az Élelmiszerfizika és a Neutron News szerkesztőbizottságának tagja. A fizikai tudomány kandidátusa címet 1972-ben nyerte el, 1983-ban az MTA doktora lett. 1997-óta habilitált oktató.(ELTE). Első főbb kutatási eredményeit a kondenzáltközegek és biológiai rendszerek Mössbauer-effektus segítségével végzett vizsgálatai során érte el. Később kidolgozta a repülési időmódszerén alapuló kisszögű neutronszórás-vizsgálat alapjait. Egyebek közt az immunglobulinok szerkezeti változásait vizsgálta így. Legújabb elismert eredménye az atomi felbontású neutron holográfia elvének felismerése és kísérleti bizonyítása. Tudományos munkásságának gyümölcse a több mint 200 publikáció, 2 könyv, továbbá 4 szabadalom. Tudását nemzetközi konferenciák sokaságán is szívesen megosztotta, előadóként és beszélgető partnerként egyaránt. Tucatnyi diplomamunka és doktorandusz téma vezetője volt. Több, nemzetközileg is elismert díj birtokosa. Ezek közül a legrangosabb A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2008). (Cser András)

Amerikai biokémikus, Nobel-díjas
Az Illinoisi Egyetemen szerzett diplomát, majd a Harvard Egyetemen doktori fokozatot 1920-ban. St. Louisban a Washington Egyetem orvostudományi karán, később a St. Louis-i Egyetemen oktatott. Éveken át dolgozott Edgar Allen embriológussal; olyan mintaelemző módszereket fejlesztettek ki, amelyek megkönnyítették a nemi hormonokkal kapcsolatos kutatásokat. Annak a munkának elismeréseképpen, amelyet Doisy a vitaminok, antibiotikumok, hormonok, valamint a vér kémhatását kiegyenlítő rendszerek terén végzett, a St. Louis-i Egyetem 1955-ben róla nevezte el biokémiai tanszékét. 1943-ban Henrik Dammal megosztott orvosi-élettani Nobel-díjat kapott a vérzékenységellenes hatású K-vitamin felfedezéséért. Doisy és munkatársai elkülönítették a vitamin egy változatát, a K2-vitamint is, továbbá több nemi hormont.

Amerikai matematikus, fizikus, Nobel-díjas
A New York-i City College-ban és a Columbia Egyetemen tanult matematikát, 1939-ben végzett. 1947-től Washingtonban a Naval Research Laboratóriumban Jerome Karle-lal dolgozott együtt. 1954-ben doktorált a Maryland Egyetemen. 1970-től a buffaloi Medical Foundation krisztallográfiai csoportjához csatlakozott, itt 1972-től kutatási igazgató volt. Fő területe a kristályok szerkezetének kutatása röntgendiffrakciós módszerrel. Matematikai módszert talált arra, hogy leírja azoknak a foltoknak a helyzetét, amelyek a röntgensugarak elhajlásaként jelennek meg a fotolemezen, így megállapítható a szórócentrumok (atomok) helyzete a kristályrácsban. 1985-ben Karle-lal megosztva kémiai Nobel-díjat kapott "a kristályszerkezet meghatározása direkt módszerének kifejlesztéséhez történt kiemelkedő hozzájárulásukért". (Piriti János)

Jezsuita mennyiségtan- és természettantanár
Gimnáziumi tanulmányait Nagyszombaton végezte. 1858-ban lépett a Jézus-társaságba. Felsőbb tanulmányait Pozsonyban és az innsbrucki egyetemen végezte. Ezt követően Bécs-Kalksburgban a magyar nyelvet tanította. 1869-ben Innsbruckba került a teológia végzésére. 1871-ben szentelték pappá. A harmadik próbaévre Prágába küldték. 1874-től első állomáshelye Kalocsa volt, ahol fizikát tanított öt évig. 1879-től egy évig Pozsonyban, négy évig Nagyszombatban a népmissziókban dolgozott, majd egy évig Pozsonyban hitszónok, négy évig. 1887-ben Szatmárnémetiben lett házfőnök. 1891-től Kalocsán előbb matematikát és természettant, majd tizenkét évig hittant tanított. 1916-ban Pécsre helyezték.

Meteorológus
1877-től a műegyetem hallgatója volt, 1883-ban matematika-fizika szakból tanári oklevelet szerzett. 1888-ig a budapesti mintagimnáziumban tanított, 1888-ban kinevezték a Meteorológiai Intézethez asszisztensnek. 1912-től, Konkoly-Thege nyugalombavonulása után 1927-ig az intézet igazgatója volt. Alapító tagja és első elnöke volt a Magyar Meteorológiai Társaságnak, Az Időjárás c. folyóirat szerkesztője volt. Több könyvet, számos szakcikket írt, amelyek főként Az Időjárásban és a Meteorologische Zeitschriftben jelentek meg. A magyar éghajlatkutatás úttörője, az időjárási és éghajlattani szakirodalom megteremtője, kiváló és termékeny művelője volt. Nevéhez fűződik a felsőbb légrétegek kutatásának megszervezése.

Biokémikus, Nobel-díjas
Tanulmányait a Lónyai utcai református gimnáziumban végezte, majd a budapesti tudományegyetemen folytatta, ahol 1917-ben orvosi oklevelet szerzett. Az első világháborúban medikusként vett részt, de megsebesült, és hamarosan leszerelték. Ezután külföldön: Pozsonyban, Prágában, Berlinben, Leidenben, Groningenben folytatott tanulmányokat, a biológia, az élettan, a gyógyszertan, a bakteriológia, majd a fizikai-kémia terén. Ezt követően Cambridge-ben, F.G. Hopkins biokémiai tanszékén megszerezte második doktorátusát, ezúttal kémiából, majd E.C. Kendall támogatásával egy évig az Egyesült Államokban dolgozott. Klebelsberg kultuszminiszter hívására hazajött, és 1931-tôl 1945-ig a szegedi tudományegyetem orvosi vegyészeti intézetének professzora, 1945 és 1947 között a budapesti tudományegyetem orvos karának biokémia professzora volt. 1947 végén elhagyta az országot, és a Boston melletti Woods-Hole-ban telepedett le, ahol 1947 és 1962 között az Egyesült Államok Izomkutató Tudományos Intézete tengerbiológiai laboratóriumának igazgatója, 1962 és 1971 között a Darthmouth-i Egyetem professzora volt. Kapcsolatait Magyarországgal mindig fenntartotta, az 1960-as évektől rendszeresen hazalátogatott. Az 1937-es élettani-orvosi Nobel-díjat Szent-Györgyi Albert nyerte el "a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársavkatalízis szerepének terén tett felfedezéseiért".

Amerikai kísérleti fizikus, Nobel-díjas
A Princetoni Egyetemen szerzett doktori fokozatot, pályafutásának nagy részét a Bell Telephone Laboratories munkatársaként töltötte. 1927-ben Lester H. Germer-rel felfedezték, hogy egy fémes kristályról visszaverődő elektronnyaláb a röntgensugárzáshoz és más elektromágneses hullámokhoz hasonló diffrakciós képet hoz létre. Ez a kísérlet vezetett el a szubatomi részecskék kettős természetének a jobb megértéséhez, és hasznosnak bizonyult az atommag, az atom- és molekulaszerkezet tanulmányozásában. Az angol George P. Thomsonnal megosztva 1937-ben fizikai Nobel-díjat kapott. Felfedezték, hogy az elektronok a fényhullámokhoz hasonlóan szóródhatnak, ezzel igazolták Louis de Broglie állítását, miszerint az elektronok egyaránt viselkednek hullámokként és részecskékként.

Amerikai matematikus
Egyetemi tanulmányait a Temple Egyetemen kezdte 1936-ban, majd a Pennsylvania Egyetemen folytatta, ahol Antony Zygmund irányításával Ph.D. disszertációját megvédte. Doktori disszertációja megvédése után kinevezett matematikai professzori asszisztensként dolgozott a Penn-en. Ezt megelőzőleg már dolgozott oktatóként különböző egyetemeken, kutató matematikusként a Haditengerészetnél, valamint Washingtonban a Rendszerelemző Csoportban. 1956-ban professzori kinevezést kapott a Penn-en, ahonnan Professzor Emeritus címmel vonult nyugdíjba. Számos nemzeti és nemzetközi matematikai, és matematika oktatásával foglalkozó társaságnak, alapítványnak volt tagja. Nagyszámú publikációja jelent meg a matematika legkülönbözőbb területeivel foglalkozó írásaiban: számelmélet, logika, kombinatorika, csoportelmélet, lineáris algebra, klasszikus analízis.

Matematikus, főreáliskolai tanár
Iskoláit a Székelyudvarhelyi Kollégiumban végezte. Egyetemi tanulmányait Kolozsvárott folytatta. Befejezése után a budapesti egyetemen töltött el még egy évet. 1878-tól volt tanár a Nagykállói Reáliskolában. 1882-ben áthelyezését kérte a pécsi főreáliskolába, ahol korai haláláig tanított. A Középiskolai Matematikai Lapoknak (KöMaL) elejétől kezdve munkatársa, egyik leglelkesebb támogatója lett. Érdekes eredeti feladatain kívül több cikket is közöltek tőle. Tanítványait is buzdította a KöMaL-ban való feladatmegoldásra. Közülük Visnya Aladár és Fejér Lipót az Eötvös versenyen díjnyertesek lettek (1896, 1897), azonban ezt tanárjuk már nem érte meg. A díjátadáskor Eötvös Loránd meleg szavakkal emlékezett meg róla.

Fizikus, egyetemi tanár
A kassai főreálban végezte középiskolai tanulmányait, Sztoczek József volt az érettségi elnöke. Ez a szerencsés körülmény is hozzájárult ahhoz, hogy 1876 és 1880 között a tudományegyetemen és a műegyetemen is hallgathatott előadásokat és tanári oklevelet is szerzett. Eötvös tanársegéde lett, 1886-ban nála doktorált. Egyéves külföldi tanulmányút után nevezték ki az egyetemen helyettes tanárnak, majd 1894-ben, amikor Eötvös Loránd kultuszminiszter lett, Klupathy helyettesítette Eötvöst a tanszéken. Közben a Barcsay utcai főgimnáziumban is tanított fizikát és a kiépülő postai hálózat szakemberei számára speciális elektromosságtani tanfolyamot tartott, ehhez jegyzetet is írt. 1903-tól a tudományegyetemen újonnan szervezett gyakorlati fizikai tanszék első rk. tanára, 1908-tól rendes tanára. 1910-ben a gyakorlati fizikai intézet megszervezője és igazgatója. 1921-ben nyugdíjba vonult. 1898-ban megalapította a Budapesti Egyetemi Atlétikai Clubot (BEAC), s ennek 1912-ig elnöke volt. 1900-ban megindította és 1912-ig szerkesztette az Uránia c. folyóiratot. Eredményeket ért el a folyadékok felületi feszültségének vizsgálata terén. Több, elektromossággal kapcsolatos találmánya volt, így a vetítési célra használt ívlámpa hatásfokának javítása a szénrudak új elhelyezésével. Ő készítette Magyarországon az első röntgenfelvételeket 1895-ben, többek között Eötvös Loránd kezéről. 1908-tól az MTA tagja volt. (Dr. Radnai Gyula)

Geológus
Tanulmányait a kolozsvári egyetemen végezte. 1894-ben tanársegéd Koch Antal mellett az ásvány- és földtani tanszéken, 1895-ben doktorált és a Földtani Intézet geológus munkatársa lett. 1919-ben a Tanácskormány, Lóczy Lajos nyugdíjazása után, megbízta a Földtani Intézet vezetésével. 1926-ban ment nyugalomba. Elkészítette az erdélyi hegységek geológiai felvételét; az erdélyi hegységekben petrográfiai kutatásokkal foglalkozott, az erupciós kőzetek korviszonyait tanulmányozta, de foglalkoztatták a medencék gyűrődési jelenségei is. Az eruptívumkérdések egyik legkiválóbb szakértője volt. Jelentős hidrogeológiai munkássága is. 1915-től az MTA tagja.

Fizikus
Az MTA MFKI-ba 1970-ben került, ahol rövid elméleti munka után félvezető eszközök minősítő berendezéseinek kidolgozásával bízták meg. Kutatásai során a világító diódák degradációját tanulmányozva azonosította a sajáthibák és vakanciák szerepét. Érdekes eredményeket kapott a szilíciumra is, itt négy nagyságrenddel megnövelte a szénszennyezés koncentrációjának kimutathatósági határát. Ezeknek az eredményeknek máig ható szerepük van az általa kifejlesztett készülékek és elvek piaci sikerében. 1981-ben megszervezte a Félvezető Spektroszkópiai Osztályt, amely a félvezető mélynívó-spektroszkópia bölcsője lett. A mélynívók tranziens spektroszkópiájának elvét több ponton továbbfejlesztette, és először tette kereskedelmi forgalomba hozható műszer alapelvévé. Felismerte a mikrohullámú abszorpciós spektroszkópia elvét. Mérési módszereit folyamatosan fejlesztette, így 1987-ben bevezette az elektrolitikus konduktancia mérés elvét. Neki is köszönhetően az akkori MFKI-nak igen jó nemzetközi kapcsolatai voltak. Aktív résztvevője volt igen sok hazai és nemzetközi konferenciának.

Német matematikus
Göttingenben és Berlinben végzett tanulmányainak befejezése után, 1844-ben Bonnban lett egyetemi magántanár, majd 1856-ban a hallei egyetemen a matematika rendes tanára. Számos tanulmányt és egy könyvet írt: A gömbfüggvények kézikönyvét. Különösen a matematikai analízisben, a gömbfüggvények elméletében, a parciális differenciálegyenletek és a speciális függvények elméletében ért el jelentős eredményeket. Nevéhez fűződik a Heine-Borel-tétel és a Heine-Cantor-tétel is.

Orvos, higiénikus, egyetemi tanár
1914-ben szerzett orvosi oklevelet a budapesti orvosi karon. Orvostanhallgató korában a Galilei Kör főtitkára volt. 1912-1914-ben az egyetemi Bakteriológiai Intézetben demonstrátor. 1914-1918-ban katonaorvos az orosz és az albán fronton. 1919-ben referens a Munkaügyi és Népjóléti Minisztériumban. 1918-1928-ban tanársegéd a budapesti közegészségtani intézetben, közben 1924-1926-ban az USA-ban működött egy tbc-kutató intézetben. A Fővárosi Közegészségügyi Intézetben 1928-tól osztályvezető, 1936-tól helyettes igazgató, 1945-től igazgató, 1948-tól az egyetem Közegészségtani Intézetének vezetője. 1950-1956-ban a közegészségtan tanára a budapesti egyetemen. Táplálkozástannal, légszennyeződéssel, élelmiszerhigiénével és a sugárbiológia kérdéseivel foglalkozott.

Biológus, botanikus, egyetemi tanár
1938-43 között a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti Karának volt a hallgatója, ahol 1943-ban földrajz-természetrajz szakos tanári oklevelet szerzett. Rövidebb ideig a nyergesújfalui, majd a kiskunfélegyházi gimnáziumban tanított. 1950-1974-ig a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Növénytani Tanszékének adjunktusa, majd 1974-1981-ig docense. Főbb kutatási területei a gyomtársulások elemzése, a rétek, legelők ökológiai, cönológiai és hozamvizsgálatai, trópusi-szubtrópusi területek (pl. Vietnam, Kína) flórájának és vegetációjának tanulmányozása, botanikatörténeti elemzések és feltárások. Botanikai kutatómunkásságából kiemelendő a nyugat-dunántúli területekre vonatkozó, 1941-től napjainkig tartó szerteágazó munka, melynek eredményeképpen a florisztika, fitocönológia, természetvédelem és a botanikatörténet terén számos ismerettel gazdagodtunk.

Dán orvos, anatómus, matematikus
Apja is jeles orvos volt. Tanulmányait részben külföldön végezte. 1645-ben Baselben orvosdoktori diplomát szerzett, majd visszatért Koppenhágába. Itt az egyetemen 1649-ig matematikát tanított, majd 1649-től 1661-ig az anatómia professzora volt. Elsőként írta le az emberi nyirokrendszert és annak a vérkeringéssel való kapcsolatát. Korának egyik legjelentősebb anatómusa volt. Ő írta le a hűtéssel való érzéstelenítést is. 1670-ben udvari orvos lett. 1671-ben, majd később halála évében 1680-ban rektorrá választották. Számos könyvet írt, anatómiai, élettani, kórtani és gyógyszertani munkákat.

Angol fizikus, Nobel-díjas
A Manchesteri és a Cambridge-i Egyetemen tanult, majd a berlini Technische Hochschulén Hans Geiger tanítványa volt. Az 1. világháborúban, mint ellenséges állam polgárát, internálták. 1919-ben visszatért Angliába és Ernest Rutherforddal dolgozott együtt Cambridge-ben, a Cavendish Laboratóriumban, 1923-tól, mint igazgatóhelyettes. Irene Joliot Curie és Frédéric Joliot 1932-ben megfigyelték, hogy az alfa-részecskékkel bombázott berillium ismeretlen sugárzást bocsát ki, eredményeiket azonban tévesen értelmezték. Chadwick kimutatta, hogy a sugárzás a protonnal nagyjából egyenlő tömegű, de elektromos töltés nélküli részecskékből, neutronokból áll. 1935-ben kapta meg a fizikai Nobel-díjat a neutron felfedezéséért. 1935-ben a liverpooli egyetem professzora lett, itt ciklotront épített. A 2. világháború idején az atombomba létrehozását szolgáló angol kutatások, 1943-tól 45-ig az USA-ban, a Manhattan-terv résztvevőjeként dolgozott. A háború után Cambridge-be tért vissza, ott is halt meg.

Jezsuita csillagász, mennyiségtan- és természettantanár
Mennyiségtan-természettan szakos tanár a kalocsai Jézus-társasági érseki főgimnáziumban. Iskoláit Pozsonyban és részben Írországban végezte, majd Bécsben folytatott csillagászati tanulmányokat. Kalocsán az 1880-as években a Haynald Lajos érsek alapítványából felállított csillagvizsgálóban végzett megfigyeléseket, mint Fényi Gyula rendtársa és kollegája.

Orvos, endokrinológus
Tanulmányait a budapesti egyetemen végezte 1918-ban. 1919-1920-ban a budapesti Városi Kórház belosztályán dolgozott, 1920-1923-ban németországi élettani és gyógyszertani kutatóintézetekben tett tanulmányutat. 1924-től a szegedi egyetem gyógyszertani, 1928-tól kórbonctani intézetében, 1934-1944-ben a szegedi belgyógyászati diagnosztikai klinikán tevékenykedett. 1933-ban a szegedi egyetem magántanára, 1947-ben c. ny. rk. tanár lett. 1946-1966-ban a budapestpi Péterfy Sándor utcai kórház endokrinológiai belosztályának főorvosa. Az endokrinológiai társaság egyik alapítója, a londoni Royal Society of Medicine választott tagja volt. Fő kutatási területe a klinikai endokrinológia és a magas vérnyomás endokrinológiai összefüggései voltak.

Orvos, bőrgyógyász, onkológus, egyetemi tanár
Oklevelét a szegedi egyetemen szerezte 1930-ban, több alkalommal dolgozott ösztöndíjjal bécsi, ill. párizsi bőrklinikákon. 1940-től szatmárnémeti, 1943-tól nagyváradi kórházi osztályvezető főorvos. 1944-től a budapesti János Kórházban, 1945-től a Budapest Magdolnavárosi Kórházban dolgozott. 1954-től az Országos Onkológiai Intézet igazgató főorvosa, 1959-től osztályvezető főorvosa. 1968-tól c. egyetemi tanárként adott elő a szegedi egyetemen. Kutatómunkájának tárgya az onkodermatológia.

Itáliai matematikus, csillagász, kozmográfus, domonkos szerzetes
Domonkos-rendi szerzetes volt. Filozófiai és teológiai tanulmányai után matematikával, csillagászattal és földrajzzal foglalkozott. 1567 körül I. Cosimo de Medici firenzei udvarába hivatta a matematikai és a csillagászati tudományok művelésére. Firenzei tartózkodása alatt matematikát tanított. V. Pius pápa egy domonkos templom és kolostor megtervezésével bízta meg. Egy kolostor templomának homlokzatára napórát tervezett 1572-ben. Később a bolognai egyetem matematika professzora lett. XIII. Gergely pápa pápai matematikusává, és a naptárreform előkészítésével foglalkozó bizottság tagjává nevezte ki. A Gergely-naptár jelentős előkészítője volt. Kiadta Euklidész műveinek fordítását, és megírta Giacomo da Vignola építész életrajzát. Munkásságának elismeréseként Gergely pápa 1583-ban püspökké nevezte ki. Nagyszámú térképet készített, Itália, de a más országok térképét is.

Francia immunológus, immungenetikus, Nobel-díjas
A Párizsi Orvosi Egyetemen végzett, majd itt is tanított. Transzplantációs központot, valamint az emberi genomot kutató intézetet alapított. 1952-ben az emberi vérben több mint 30 marker (megkülönböztető jegy) létezésére mutatott rá. 1958-ban fedezte fel a humán leukocita antigén (HLA) rendszert, amely lehetővé tette az orvosoknak, hogy szervátültetések előtt a donor és a befogadó összeférhetőségét a sejtfelszíni fehérjék ellenőrzésével megállapítsák. Dausset a szervátültetéseket megalapozó kutatások, valamint a humán genom feltérképezésének úttörője. 1980-ban kapott orvosi Nobel-díjat az amerikai George D. Snell és Baruj Benacerraf társaságában az immunológiai reakciókat szabályozó, genetikailag meghatározott sejtfelszíni szerkezetek tanulmányozásában elért eredményeiért. 1981-től az MTA tiszteleti tagja.

Mérnök, fizikus, műegyetemi tanár
Semadam Károlyként látta meg a napvilágot egy, a nyugati országhatár közelében lévő kis faluban. Távoli rokona, Simonyi-Semadam Sándor jogász, politikus pártfogásával került Budapestre nevelőszülőkhöz, így érettségizett az Árpád gimnáziumban, majd szerezte meg párhuzamosan a jogi diplomát Pécsett és a mérnöki oklevelet Budapesten. Bay Zoltán tanársegédje lett az Atomfizika tanszéken, miközben kitört a második világháború. Amerikai, majd szovjet hadifogság után tért haza. Miután Bay Zoltán 1948-ban elhagyta az országot, Simonyi a műegyetem soproni karán pályázta meg sikerrel az elektrotechnika tanszék vezetését. Néhány év múlva az akkor szerveződő Központi Fizikai Kutatóintézetbe hívták az atomfizikai osztály vezetőjének és igazgatóhelyettesnek. Egyidejűleg megalapította Budapesten a műegyetem elméleti villamosságtan tanszékét. 1956-ban a KFKI forradalmi bizottsága elnökének választották. A forradalom leverésével megtört a szépen ívelő karrier. Először az atomfizikai osztály vezetéséről, majd egyetemi tanszékének vezetéséről is lemondott a hallgatók körében rendkívül népszerű és nagyrabecsült professzor, akinek előadásai, tankönyvei sok ifjú tehetséget vonzottak a műegyetemre. Az országos fizikafelvételi feladatokat összeállító bizottság vezetőjeként és a fizika kultúrtörténete előadójaként a műegyetem falain kívül is megbecsülést vívott ki szakmájának, az egyetemes emberi kultúra részének tekinthető fizika tanításának, művelésének. Legismertebb könyve "A fizika kultúrtörténete". Mindkét fia mérnök lett, egyikük, Charles Simonyi a Microsoft fejlesztőjeként, majd kétszeres "űrturistaként" lett ismert itthon és külföldön. (Dr. Radnai Gyula)

Orvos, biokémikus
Orvostudományi oklevelét 1949-ben a budapesti tudományegyetemen szerezte. 1957-58-ban ösztöndíjas Londonban. 1961-től az Országos Korányi TBC Intézet biokémiai osztályának vezetője volt. Kutatásai során a fehérje-bioszintézis problémáival, közelebbről az induktív enzimszintézis kérdéseivel foglalkozott. Sokat tett a tudomány népszerűsítése terén, elsősorban a molekuláris biológia megismertetésében.

Orvos, radiológus
1961-ben szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni egyetemen, 1961-1963-ban ugyanott az egészségügyi szervezési tanszék gyakornoka, 1963-től a radiológiai klinikán orvos, 1966-1969-ben tanársegéd, 1979-től docens. Elsősorban röntgen-diagnosztikával, a vese és a másodlagos generalizált csontelváltozások klinikai-röntgenológiai kérdéseivel foglalkozott. Tanulmányai magyar, német és angol szaklapokban jelentek meg.

Angol matematikus, közgazdász, feltaláló, számítógéptervező
Cambridge-i professzor, munkássága kiterjedt a függvényelmélet, a számítástechnika és a közgazdaságtan területére. Neki jutott először eszébe, hogy a Jacquard által feltalált lyukkártyák nemcsak a szövőgépek, hanem a mechanikus számológépek vezérlésére is alkalmasak lehetnek. 1822-ben építette meg a csillagászati és hajózási táblázatok számítására szolgáló lyukkártyavezérlésű mechanikus számológépét (Difference Engine=differenciagép). Következő, műveletsorok kiszámítására is alkalmas programozható gépe (Analytical Engine=analizálógép) a mai modern elektronikus számítógépek elődjének tekinthető.

Orosz vegyész
Beilsteint 1866-ban nevezték ki a kémia professzorának a Szentpétervári Cári Műszaki Egyetemre. Ő állította össze a Handbuch der organischen Chemie (A szerves kémia kézikönyve; 188-83) c. kétkötetes művet, mely a szerves vegyészek nélkülözhetetlen kézikönyve. Kézikönyvének első kiadása mintegy 15 000 szerves vegyület fizikai és kémiai tulajdonságairól nyújt teljes leírást. A második kiadás három kötetben jelent meg 1886 és 1889 között. A szerves kémia gyors ütemű növekedése miatt a további munkát átvette a Deutsche Chemische Gesellschaft (Német Kémiai Társaság). A kézikönyv negyedik kiadása (27 kötet) 1937-ben jelent meg (közkeletű neve: "a Beilstein"), és rendszeres kiegészítésekkel tartják naprakészen.

Amerikai fizikus
Chicagoban doktorált 1939-ben, majd 1941-ben a Manhattan program részeként működő Oak Ridge Laboratóriumban dolgozott Wigner Jenő elméleti csoportjában. Fő feladatuk a plutóniumtermelő rektorok tervezése volt. 1955-ben a Laboratórium igazgatója lett. Vezetése idején fejlesztették ki a nyomottvizes és a forralóvizes reaktortípusokat, és jelentős erőket fordítottak a repülőgépek nukleáris hajtóművei, valamint a sóolvadékos reaktorok fejlesztésére is. Az 1960-as évektől az elnöki tudományos bizottságokban is tevékenykedett, 1974-től Washingtonban az Office of Energy Research and Development igazgatója volt. (Piriti János)

Kanadai csillagász
Műszerészként dolgozott a Toronto-i egyetemen, itt feladata volt az előadásokhoz tartozó demonstrációk bemutatása is. 30 éves korában iratkozott be az egyetemre, ahol matematikát és fizikát tanult. Továbbra is az egyetemen dolgozott, ahol elsősorban a színes fényképezéssel foglalkozott. 1903-ban az Ottawa-i Dominion Obszervatóriumba helyezték át. Itt elsősorban az ún. spektroszkópiai kettőscsillagokat vizsgálta. 1917-ben a Victoria-ban (Brit Columbia) létrehozott új Dominion Asztrofizikai Obszervatórium igazgatójának nevezték ki. A londoni Királyi Csillagászati Társaság aranyérmével tüntették ki. Fia, Harry Hemley Plaskett is jeles csillagász lett.

Német fizikus, feltaláló
Berlinben, Dijonban és Edinburghban 1857 és 1862 között fizikát és természettudományokat tanult. Hazatérve elektromos kísérleteket végzett Berlinben. 1881-ben magántanár lett a greifswaldi egyetemen, 1884-ben ugyanitt a fizika professzorává nevezték ki, haláláig itt dolgozott. 1865-ben találta fel a nevét viselő Holtz-féle elektromos influencia gépet, amely az elektrosztatikus indukción alapuló generátor, a mechanikai munkát elektromos energiává alakítja át. 1866-tól több módosítás után ezeket a gépeket sorozatban gyártotta. Az elektrosztatikus generátorokat ebben az időben gyakran Töpler-Holtz-féle gépeknek is nevezték, mivel August Töpler német fizikus is létrehozott - Holtztól függetlenül és vele nagyjából egyidőben - egy hasonló gépet.

Osztrák fizikus
Tanulmányait Bécsben és Zürichben végezte, 1871-ben szerzett oklevelet. 1871-1874-ig Kundt tanársegéde volt Würzburgban, később Strasbourgban. 1874-től a bécsi egyetem magántanára, 1879-1891-ig a kísérleti fizika tanára, 1891-ben Loschmidt távozása után elnyerte a bécsi egyetem megürült tanszékét. 1886-tól a bécsi császári akadémia levelező tagja. Exner számos tanítványából lett később tekintélyes professzor, köztük Erwin Schrödingerből, aki Exner asszisztense is volt. Exner a fizika számos területén ért el eredményeket. Az elektrokémiában a galvánelemek, illetőleg az érintési elektromosság kémiai elméletével és kísérleti kutatásaival foglalkozott. Elméletétet dolgozott ki a légköri elektromosságra. Erre vonatkozólag 1888-1889-ben nagyszámú megfigyelést végzett Egyiptomban, az Indiai-óceán egyes pontjain, valamint Indiában.

Vegyészmérnök, egyetemi tanár
1943-ban vegyészmérnökként végzett a budapesti műegyetemen. 1949-ben nevezték ki alosztályvezetőnek a Nehézvegyipari Kutató Intézetbe, 1953-ban főosztályvezetőnek a Szilikátipari Központi Kutató és Tervező Intézetbe. 1956-tól tartott előadásokat a Veszprémi Vegyipari Egyetem szilikátkémiai tanszékén, ahol 1966-ban kapta meg a c. egyetemi tanári kinevezését. 1975-1981 között az Üvegipari Művek Kutató Intézetének igazgatója volt. Tudományos munkásságot az üveg- és szilikátkémia területén fejtett ki, különösen a mineralizátorok alkalmazásával ért el kiemelkedő elméleti és gyakorlati eredményeket.

Francia csillagász
Szegény családból származott, ismereteit nagyrészt önképzéssel szerezte. 1789-ben a Marseille-i obszervatóriumba került alacsony beosztásban. Eleinte csak segédkezett a megfigyelésekben, azonban egy idő után önálló megfigyeléseket végzett. Rendkívül jó megfigyelőképessége és memóriája révén különösen az üstökös-megfigyelései voltak igen eredményesek. 37 üstököst fedezett fel, többet, mint eddig bárki más a csillagászat történetében. 1819-ben a Lucca melletti Marlia obszervatórium igazgatója lett, majd 1825-től asztronómiát tanított a firenzei La Specola-ban. Nevét egy aszteroid és a Pons-Winnecke üstökös viseli.

Belga fizikus, csillagász
A genti egyetemen a fizika és csillagászat tanára volt, főleg optikai és kapillaritási kérdésekkel, a felületi feszültségekkel foglalkozott. Kísérleteket végzett a nehézségi erő hatása alól felszabadult, folyadékban úszó folyadéktömeggel. Más egyensúlyi felületeket is előállított drótváz segítségével. 1858-ban kísérletileg kimutatta, hogy minimális felület a következőképpen állítható elő: a térgörbének megfelelő alakú drótot szappanoldatba mártva, a hártya a felületi feszültség miatt a lehető legkisebb felületet adja.

Amerikai matematikus
A michigani egyetemen végezte tanulmányait, fizikát, közgazdaságtant és matematikát tanult. Tanulmányait többször meg kellett szakítania anyagi okokból. Első cikkének megjelenése után több ösztöndíjajánlatot kapott. A princetoni egyetem ajánlatát fogadta el, itt doktorált 1936-ban. A chicagoi, majd a michigani egyetemen tanított. 1947-ben visszatért Princetonba, itt töltötte pályája további részét. Legjelentősebb eredményeit a ponthalmazok topológiájának és az algebrai topológiának a területén érte el. Nevéhez fűződik a Steenrod-algebra és a Steenrod-Myers-tétel.

Amerikai feltaláló, üzletember
Tízévesen laboratóriumot rendezett be, majd otthagyta az iskolát, és újságot árult vonaton. 1868-ban távírászként kezdett foglalkozni a távíró tökéletesítésével. 1876-ban fölállított laboratóriumában kb. ezer szabadalmat kísérletezett ki és lett ezáltal a világ legtermékenyebb feltalálója. 1876-ban Szénpormikrofonjával megnövelte a Bell-féle telefon hatótávolságát 1878-ban szabadalmaztatta a mechanikai hangíró és visszajátszó eszközt, a hengeres fonográfot. 1879-ben föltalálta a szénszálas izzólámpát. 1882-ben üzembe állította a világ első villanytelepét New Yorkban. Mozgóképvetítőt szerkesztett 1889-ben, és tökéletesítette a lúgos nikkel-vas (NiFe) akkumulátort. 1909-re Edison lett a tengeralattjárók és más járművek telepeinek fő szállítója. Munkatársai közé tartozott (többek közt) Puskás Tivadar és későbbi nagy ellenfele, Nikola Tesla is.

Orvos
Baranya vármegye főorvosa volt. 1845-ben Baranya vármegyének orvosi helyirata c. művében áttekintő leírást adott a megye korabeli népességéről, közegészségügyi helyzetéről, az ott élő nemzetiségek szokásairól. Elsőként hívta fel a figyelmet az ormánsági magyarság körében terjedő egykézésre. A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Társaságának Pécsett tartott VI. közgyűlésének titkára volt, s szerkesztette az ez alkalomból kiadott kötetet.

Kohómérnök
A selmecbányai akadémiára 1854-ben iratkozott be, 1864-ben kohómester, 1869-ben a turjaremetei vasgyárnál felügyelő. 1872-ben a pojniki vasgyár, majd 1874-ben a tiszolci vasgyár vezetője. 1881-től a selmecbányai akadémia vaskohászati tanszékének helyettes tanára; 1882-től a tanszék vezetője. Az 1892-1896-ig az akadémia igazhatója. Nevéhez fűződik az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület megalakítása 1892-ben, melynek ügyvezető alelnöke volt. Tiszteletére az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület 1967-ben Sóltz Vilmos-emlékérmet alapított.

Mérnök, geodéta, műegyetemi magántanár
Mérnöki diplomáját 1902-ben, műszaki doktori oklevelét 1906-ban szerezte. 1902-től a műegyetemen a geodézia tanszéken tanársegéd, majd adjunktus. 1906-tól az Állami Háromszögelő Hivatalban mérnök. A tudományos és gyakorlati geodézia minden területét művelte. Az elsők között ismerte fel és propagálta az Eötvös-féle ingamérések geodéziai jelentőségét. Újjászervezte a magyarországi geodéziai felmérést, kidolgozta a kataszteri felmérés új hengervetületi módszerét, több új földmérési műszert szerkesztett. Hivatali szabályzatokat, szakkönyveket írt, előadásokat tartott országszerte. Elnyerte a Mérnökegyleti aranyérmet és a Hollán-pályadíjat. 1919 után nyugdíjazták, el kellett hagynia az országot. Emigrációja alatt is kapcsolatot tartott a geodézia tudósaival világszerte. Hazatérve, a katonai Állami Térképészet tudományos főmunkatársaként dolgozott haláláig. A róla elnevezett emlékérem és az Országházzal szemben, a Földművelésügyi Minisztérium árkádsorában állított szobra is őrzi emlékét.

Geológus, geográfus, egyetemi tanár
A kolozsvári tudományegyetemen tanári oklevelet 1919-ben, a budapesti tudományegyetemen doktori diplomát 1925-ben szerzett. A 2. világháború befejezéséig középiskolai tanár a kolozsvári református kollégiumban. 1945-ben a Bolyai Egyetem földrajzi tanszékére egyetemi tanárnak nevezték ki, s ott működött 1959-ig. Kutatómunkája főként Erdélyre, s azon belül Kalotaszegre és Kolozsvárra terjedt ki. Földtani jellegű munkáiban főleg barlangtani kutatásokkal és az ehhez kapcsolódó források vizsgálatával, tanulmányozásával foglalkozott. Tevékenységet fejtett ki a kultúregyesületekben, az erdélyi turista mozgalom lelkes szervezője. Több tudományos egyesület (Magyar Földrajzi Társaság, Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat) tiszteleti tagja volt.

Német fizikus, technikus
Erlangenben jogot, azután Göttingenben és Königsbergben csillagászatot tanult 1832-ben a müncheni egyetemre hívták meg a fizika és matematika tanárának. 1849-ben az osztrák kereskedelemügyi minisztérium telegráfosztályának főnöke volt. 1851-ben Svájc számára rendezett be telegráfrendszert. 1852-ben visszatért Münchenbe, hol a kereskedelemügyi minisztériumban miniszteri tanácsos és az állami fizikai-matematikai gyűjtemény őre lett. 1854-ben Münchenben optikai intézetet alapított, mely műszereket készített. Ő az elektromágneses telegráf tudományos megalapítója, ő találta fel a kábel földalatti vezetését, ő tekintendő az elektromos órák feltalálójának; a galvanoplasztika törvényeit ő állapította meg. Szerkesztett egy centrifugális vetőágyút és sok optikai műszert.

Norvég matematikus, informatikus
1960-tól a norvég védelmi minisztérium kutatási szervezetében Kristen Nygaard-dal együtt dolgozott. Kifejlesztették a SIMULA I, majd ennek bővítésével a SIMULA 67 programozási nyelvet, amely az első objektum-orientált programozási nyelv volt. Az általuk bevezetett fogalmakra épült számos, ma alapvető programozási nyelv is, mint a C++ és a Java. 1968-től az Oslo-i egyetem első informatikaprofesszora volt. Itt elsősorban a programozási nyelvekkel kapcsolatos formális módszerekkel kapcsolatban ért el jelentős eredményeket. 2001-ben Nygaarddal együtt az IEEE (Institute of Electrical and Electronic Engineers) John von Neumann érmével, majd az Association for Computing Machinery (ACM) Turing-díjával tüntették ki.

Mérnök-asztrofizikus, egyetemi tanár
Néhány évvel mérnöki diplomájának megszerzése után kapcsolódott be a kozmikus sugárzási kutatásba a Pázmány Péter Tudományegyetemen, a Tangl Károly vezette Fizikai Intézetben. 1933-ban itt doktorált a kozmikus sugárzás soláris komponenseiből. 1938 karácsonyán feleségül vette kutatótársát, Forró Magdolnát, akivel közösen építették meg a világ egyik első kozmikus sugárzási teleszkópját. Összesen 55 évig éltek boldog házasságban. Itthon elnyerték az akadémiai érmet és a Társulat Eötvös-érmét, nagy kedvvel tanítottak az egyetemen. Barnóthynál kezdte el doktori munkáját Fenyves Ervin (1924-). 1948-ban az Egyesült Államokba emigráltak, ahol Barnóthy Jenő érdeklődése még inkább az asztrofizika felé fordult. Legnagyobb eredménye az 1960-as években felfedezett kvazárok gravitációs lencsehatásának feltételezése és kimutatása volt. (Dr. Radnai Gyula)

Olasz matematikus, csillagász
Eredeti neve Giovanni Francesco Melchiore Salvemini volt. Pisában folytatott matematikai tanulmányai után Svájcba ment, ott változtatott nevet, felvette szülővárosa nevét. Lausanne-ban és Bernben tanított, majd 1751-ben Utrechtbe ment, itt tanított 1764-ig, 1755-től mint professzor. 1764-től Berlinben élt, ahol 1765-ben királyi csillagász lett. Foglalkozott a kúpszeletekkel, és tüzérségi problémákkal. Cramerrel együttműködve publikálta Leonhard Euler és Johann Bernoulli levelezését. Ő adott nevet a kardioid görbének. 1763-ban a londoni Royal Society tagja lett.

Francia-német fizikus
A francia hugenották berlini kolóniájában nőtt fel, teológiát és filozófiát tanult, 1791-től a francia gimnázium filozófiatanára volt, 1810-től haláláig a berlini egyetem fizikaprofesszoraként működött. 1806-ban a Berlini Tudományos Akadémia tagja, 1810-ben osztálytitkára lett. A romantikus természetfilozófia helyett a pontos megfigyelésekre és a megalapozott következtetésekre helyezte a hangsúlyt. Eredményei elsősorban az elektromosság és mágnesség területére vonatkoztak, unipolaritás-elmélete Napóleon 3000 frankos díját is elnyerte. Számos kísérletet végzett az elektromos vezetés jelenségének tisztázása érdekében, a légkör elektromos állapotára vonatkozóan, és vizsgálta a hőmérséklet növekedését a Föld belsejében. (Piriti János)

Brit matematikus, fizikus, meteorológus, pszichológus
Egyetemi évei alatt Durham-ben és Cambridge-ben matematikát, fizikát, statisztikát, és botanikát is tanult. Számos munkahelyen működött, így a brit Meteorológiai Intézetben, és oktatott több egyetemen. A diplomaszerzés után olyan differenciálegyenletek közelítő megoldásának keresésére dolgozott ki eljárásokat a véges differenciák módszerével, amelyeknek megoldásfüggvénye nem írható fel zárt alakban. A Bjerknes adatgyűjteményéből kiválasztott 1910. május 20-i dátum adatai alapján, amikor Európa több pontján is végeztek hőmérséklet-, légnyomás- és szélméréseket, megkísérelte a légköri mozgások kormányzó egyenletrendszerének megoldását. Ezzel megelőzte korát: mivel abban az időben csak mechanikus számológépek álltak rendelkezésére, így a másnapi időjárás előrejelzésének számításait nem lehetett a rendelkezésre álló időben elvégezni. Mindazonáltal módszerével Richardson megalapozta a jelenkori meteorológiai előrejelzést. Nevéhez fűződik a numerikus analízisben a Richardson-extrapoláció.

Finn matematikus
1924 és 1928 között Ernst Lindelöf és Rolf Nevanlinna témavezetésével a helsinki egyetemen tanult. Doktori értekezését 1930-ban védte meg, majd a Turku-i egyetemre nevezték ki. 1935-ben a Harvard Egyetemre kapott meghívást. 1936-ban Fields-érem első két díjazottjának egyike volt. 1938-ban visszatért Finnországba, a Helsinki Egyetemre. 1945 után rövid ideig Zürichben, majd ismét a Harvard egyetemen tanított 1977. évi nyugdíjazásáig. Fő témaköre a Riemann-felületek vizsgálata volt. Komplex függvénytani tankönyve máig a témakör klasszikusának számít. 1981-ben Wolf-díjat kapott.

Angol-amerikai csillagász
A 2. világháború alatt mérnökként dolgozott és spektroszkópos anyagvizsgálatokkal foglalkozott. A háború után a greenwichi-i Királyi Obszervatóriumban kamatoztatta spektroszkópiai ismereteit a csillagok ultraibolya spektrumainak vizsgálatával, de szabad idejében a Hold akkori hivatalos térképének javítgatásával foglalkozott. 1955-ben Gerard Kuiper felhívására csatlakozott ahhoz a csoporthoz, amely egy új, modern holdtérkép megalkotását tűzte ki céljául. 1958-ban költözött az Egyesült Államokba, ahol a Yerkes Obszervatóriumban dolgozott tovább. 1960-ban itt jelent meg a világ első fotografikus Hold-atlasza (Photographic Lunar Atlas). Amikor Kuiper 1960-ban létrehozta az arizonai Tucsonban a Lunar and Planetary Laboratory-t, Whitaker továbbra is az egyik legfontosabb munkatársa volt. Jelentős szerepük volt az amerikai Ranger-, Surveyor- majd az Apollo programban a leszállóhelyek kiválasztását elősegítő térképek megalkotásával. Több jelentős holdatlaszt állítottak össze, ezen kívül Whitaker eredménye az Uránusz Miranda holdjának pályameghatározása, vagy Galilei első Hold-rajzai időpontjainak pontos meghatározása. Kidolgozta a Hold krátereinek elnevezési szabályait is. (Piriti János)

Orvos, mezőgazdasági író
Orvosi oklevelét Pesten 1846-ban szerezte. Tanulmányait Berlinben, Poroszországban, Hollandiában és Belgiumban folytatta. Tanulmányai befejezése után mezőgazdasági tudományokkal foglalkozott, mezőgazdasági cikkeket írt. Csak a szabadságharc idején tért vissza az orvosi gyakorlathoz, mint honvédorvos. 1850 elején Pest-Budán a Gazdasági Lapok segédszerkesztője lett; a Magyar Gazdasági Egyesületben fejtett ki tevékenységet, 1851-ben előadóvá és pénztárnokká választották, 1854-ben titkár lett. 1851-1879-ben az Országos Szőlészeti Iskola igazgatója, kiemelkedő fajtakutató, a fajbortermelés szorgalmazója. Számtalan agrár- és borászati tanulmányt írt. Mezőgazdasági kiállításokat és versenyeket szervezett. 1858-tól az MTA levelező tagja.

Magyar születésű francia csillagász
Bécsben és Párizsban folytatott egyetemi tanulmányokat. 1870-ben a bécsi egyetemi obszervatórium asszisztense lett. 1875. július 11-én a bécsi obszervatóriumban munkálkodva egy új kisbolygót fedezett fel, amelynek a Protogeneia nevet adták. 1877-től a párizsi csillagvizsgálóban működött és a Bureau des Longuitudes főkalkulátora volt. 1877-ben elnyerte a francia akadémia Vaillant-díját. Elsősorban elméleti számításokkal, főként a bolygók Nap körüli keringési idejének kiszámításával foglalkozott. Kutatásainak eredményeit különböző asztronómiai folyóiratokban és akadémiai kiadványokban tette közzé. Jelentős eredményei vannak a kisbolygók ún. pályaháborgásainak kimutatásában. 1878-tól az MTA levelező tagja.

Orvos, fül-orr-gégész
1896-ban szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon. 1896-1897-ben a Rókus Kórházban, 1896-1898-ban a II. sz. belklinikán, 1899-ben a berlini Charité-ben gyakornok. 1899-1902-ben a II. sz. belklinika fülész-gégész szakorvosa, 1902-től a Szt. János Kórház fülgyógyászati rendelőjének az orvosa, 1913-tól főorvosa, európai hírű osztályt szervezett. 1920-tól a nagyothallók orvosi és gyógypedagógiai gondozásával Bárczi Gusztávval együtt kezdett foglalkozni. 1922-ben Békésy György segítségével megszerkesztette az első magyar audiométert. 1923-ban megszervezte a Magyar Nagyothallók Egyesületét, 1925-ben a később róla elnevezett Nagyothallók Intézetét.

Zoológus, Afrika-kutató, vadász szakíró
Léván végezte a tanítóképzőt, majd a budapesti polgári iskolai tanárképzőben folytatta tanulmányait, s közben látogatta a Magyar Nemzeti Múzeum állatpreparátori műhelyét. 1902-ben Kelet-Afrikába utazott, hatszor kereste fel Afrika keleti részének Egyenlítő vidéki, állatföldrajzi szempontból leggazdagabb és legérdekesebb területeit. 1902-től 1906-ig a Kilimandzsáró őserdeiben, valamint a környék sztyepjein és szavannáin, 1906-1907-ben a Danakil-földön, 1908-12 között a Viktória-Nyanza keleti partvidékének sztyeppterületein gyűjtött és vadászott. 1913-14-ben Uganda keleti felében dolgozott. Több mint 60000 példányból álló, fajokban is gazdag anyagot gyűjtött a Magyar Nemzeti Múzeumnak. A gyűjtemény mintegy 300 új állatfajt tartalmaz, közel 40-et róla neveztek el. A Széchenyi Zsigmond s az ő gyűjteményéből álló trófeakiállítás 1956-ban leégett.

Gépészmérnök
A budapesti műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet 1928-ban. 1929-1932 között a Zeiss-Ikon gyár magyarországi képviseletén dolgozott; itt szerzett hangosfilm-technikai gyakorlatot. 1932-33-ban a telefongyár (Terta) rádiótechnikai és elektroakusztikai laboratóriumában tevékenykedett, majd a Hunnia Filmgyár telepén működő Kovács és Faludi-féle filmlaboratóriumhoz szerződött, ahol laboratóriumi, üzem- és hangmérnöki tevékenységet folytatott 1937-ig. Legjelentősebb teljesítménye az első magyar nyelvre szinkronizált, egész estét betöltő film elkészítése volt. 1937-ben meghívták a Magyar Állami Mechanikai és Elektromosipari Szakiskolába (a későbbi Kandó Kálmán Híradásipari és Műszeripari Technikumba) tanárnak. Mint mérnök-tanár harminc esztendőn át tanított az intézet közép- és felsőfokú nappali és esti tagozatain, fő tantárgyai: rádiótechnika, elektroakusztika, optikai műszerek. 1967-ben meghívták a BME Pedagógiai és Tanárképző Intézetéhez. Itt 1972-ig tevékenykedett.

Amerikai fizikus
A Columbia Egyetemen tanult Davisson mellett. A Bell Laboratóriumban dolgozott New Yorkban. 1927-ben végezték el Davissonnal nevezetes kísérletüket, amely bizonyította az elektron hullám-tulajdonságait. Felfedezték, hogy egy fémes kristályról visszaverődő elektronnyaláb a röntgensugárzáshoz és más elektromágneses hullámokhoz hasonló diffrakciós képet hoz létre. Ez a kísérlet igazolta Louis de Broglie feltételezését a szubatomi részecskék kettős természetéről, és hasznosnak bizonyult az atommag, az atom- és molekulaszerkezet tanulmányozásában. Davisson a felfedezésért 1937-ben Nobel-díjban részesült. Bár Germer gyakorlott és sikeres sziklamászó volt, sziklamászó balesetben vesztette életét.

Belarusz-szovjet elméleti asztrofizikus
A leningrádi tanárképző főiskolán végzett, itt csillagász adjunktus, 1948-61 között a lvovi egyetem elméleti fizika professzora, az asztrofizikai intézet tanára. 1961-től a gorkiji Nemzeti Rádiófizikai Intézet kutatója, és az ottani egyetemen az elméleti fizika professzora. A töltött atomi részecskék felhőinek, az ún. Alfvén-féle plazmának elméletével és kozmikus jelentőségével foglalkozott. Jelentős vizsgálatokat végzett a kozmikus rádióforrások eredetével és sugárzás-mechanizmusával kapcsolatban. Különösen a Nap plazma-áramlásainak, utóbb a pulzárok elméletének kidolgozásával szerzett érdemeket. Emlékére a Nizsnij-novgorodi orosz Rádiófizikai Kutató Intézet a fiatal kutatók számára Kaplan emléküléseket szervez. (Bartha Lajos)

Francia matematikus
Születési helye Bourg-en-Bresse in Savoy időnként francia, időnként olasz, és időnként spanyol fennhatóság alatt volt. Munkássága mindhárom nemzethez köthető. Matematikai feladványokról és rejtvényekről írott könyve alapműnek számít a szórakoztató matematikai irodalomban.

Geológus, egyetemi tanár
Négy évig volt tanársegéd a budapesti tudományegyetemen, majd 1924-ben a Selmecbányáról áttelepült soproni Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Főiskola ásvány-földtani tanszékének tanárává nevezték ki, 1934-től egyetemi tanár volt, 1941-től a földtan-teleptani tanszék professzora. 1959-ben az egyetem Miskolcra költöztetése után Sopronban maradt, a Bányászati Kutató Intézet helyi, petrográfiai osztályát vezette, majd e mellett 1967-70 között a Központi Bányászati Múzeum igazgatója is volt. A geológia csaknem minden ágát művelte. Tudományos tevékenysége kiterjedt az ásványtantól az ércteleptanig, a geokémiától a hidrogeológiáig. Legjelentősebb munkája Sopron környékének geológiai feldolgozása volt, amely ma is alapműnek számít. Számos tudományos társaság tagja volt. 1933-tól az MTA tagja.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
Mérnöki oklevelét a budapesti műegyetemen szerezte 1923-ban. 1924-1928 között a Ganz Vagon- és Gépgyár műhelymérnöke, majd a budapesti műegyetem tanársegédje 1928-1937-ig. 1937-1949-ig a Szabadalmi Bíróság bírája, emellett 1945-1949-ben az Iparügyi Minisztérium munkatársa volt. 1948-1950-ben a budapesti Állami Műszaki Főiskolán tanított. 1949-1971-ig a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem (MNME) mechanikai tanszékének vezetője, 1950-1961 között az egyetem rektora. Tudományos kutatásaiban főként a mechanika és szilárdságtan általános elveit, rendszerét tanulmányozta, vizsgálta a folytatólagos tartók elméletét, a plaszticitáselméletet és a korszerű gépméretezés alapjait. Eljárást dolgozott ki a csillapított rendszerek gerjesztett lengéseinek elemzésére. Tankönyveket írt. Tevékenyen részt vett a közéletben.

Biokémikus, orvos, biológus, egyetemi tanár
1953-ban szerzett orvosi oklevelet a BOTE-en. 1961-1963-ban az Országos Sugárbiológiai Intézet biokémiai osztályának vezetője, igazgató helyettese 1969-1970-ben. 1963-1965-ben a bécsi Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség radiobiológiai munkatársa, 1970-1991-ben a SOTE biokémiai intézetének a vezetője, egyetemi tanár. 1971-1973-ban rektorhelyettes, 1973-1976-ban rektor. Kutatási területe elsősorban az immunfolyamatokban végbemenő biokémiai szabályozás problémáira terjedt ki. Ezenkívül a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök sugársterilizálásával, annak szabványosításával foglalkozott, a lézer hazai alkalmazásának egyik orvosi kezdeményezője.

Angol matematikus, térképész
Életrajzi adatait csak hézagosan ismerjük. Cambridge-ben tanult, 1587-1596 között a Caius College "fellow"-ja volt. 1589-ben I. Erzsébet királynő megbízásából részt vett egy, az Azori-szigetekre tartó expedícióban, amely elsősorban spanyol hadihajók ellen irányult, de navigációs, térképészeti célokat is szolgált. Az 1600-as években a Kelet-Indiai Társaság támogatásával navigációs ismereteket oktatott Londonban. Elkészítette az Azori szigetek térképét Mercator projekcióval, fontos szerepet játszott az első, Mercator-projekción alapuló világtérkép elkészítésében. 1599-ben publikálta könyvét, melyben a Mercator-projekció matematikai alapjait tisztázta. Wright fordította le Napier-nek a logaritmusokról szóló könyvét angolra, ezt Henry Briggs adta ki, akivel Wright sok éven keresztül együttműködött. Foglalkozott a mágneses deklináció hatásával a földrajzi helymeghatározásra. Kiváló műszerépítő is volt.

Ausztrál fizikus
Ausztráliában végezte tanulmányait. 1927-ben ösztöndíjat nyert a Cambridge-i Cavendish laboratóriumba, Ernest Rutherford mellé. Itt felfedezte a hidrogén izotópjait, a deutériumot és triciumot, valamint a hélium 3 atomsúlyú izotópját. Ezzel megvetette a magfúziós kutatások alapját. 1937-ben a birminghami egyetem fizikaprofesszora lett. A 2. világháború idején jelentős eredményeket ért el a radarfejlesztésben, majd Amerikában fontos szerepet játszott az atombomba kifejlesztésére szervezett Manhattan projektben. 1950-ben visszatért Ausztráliába, a Canberra-ban alapított Ausztrál Nemzeti Egyetem professzora lett. Az Ausztrál Tudományos Akadémia megalapítója és első elnöke volt.

Német pszichiáter
Würzburgan és Lipcsében végezte orvosi tanulmányait. 1882-ben a lipcsei neurológiai klinikán dolgozott. 1830-ban a dorpati (ma Tartu, Észtország) egyetem professzorává nevezték ki, majd 1890-ben Heidelbergben lett professzor. Éveken át rendszeresen gyűjtötte a betegeiről készített részletes esettörténeteket és betegleírásokat. A tünetegyüttesek alapján bevezette a pszichiátriai betegségek két nagy osztályba sorolását: a mániás-depresszív (ma inkább bipolárisnak nevezett) pszichózisok és dementia preacox (skizofrénia). A Freud-féle pszichoanalízis megjelenése egy időre háttérbe szorította Kraepelin felfogását, osztályozása azonban ma is alapvető fontosságú az európai pszichiátria számára.

Erdőmérnök, erdészeti szakíró, akadémiai tanár
A selmecbányai erdészeti akadémia hallgatója volt. 1867-ben lett selmecbányai főiskolai tanársegéd az erdészeti tanszéken. Az erdőhasználattani tanszéket vezette 1887-1895-ig. Neve összekapcsolódott a magyar nyelvű oktatás kezdeteivel s a szakirodalom kibontakozásával. Előadta hallgatóinak az erdőhasználattant s az általános mezőgazdaságtant, foglalkozott köz-, víz- és útépítéstannal. Az ő kezdeményezésére vezették be az akadémiai tantárgyak közé a mesterséges haltenyésztés és a vadászati-fegyvertani előadásokat is. Az akadémia tanszéke számára hatalmas mennyiségű szemléltetőanyagot gyűjtött. Az akadémia építkezései körül is elévülhetetlen érdemeket szerzett, ő készítette a legtöbb tervet, melyeket valóra is váltottak.

Német matematikus
A göttingeni egyetemen Gauss vezetésével készítette doktori disszertációját. Ezután két évig Berlinben tanult, ahol barátságot kötött Riemann-nal is. 1854-ben mindketten Berlinben habilitáltak, majd Dedekind visszatért Göttingenbe, s itt az egyetemen valószínűségszámítást és geometriát tanított. Elsőként oktatta az egyenletek Galois-féle elméletét. 1858-tól a zürichi Polytechnikum tanára volt öt évig, majd elfogadta a Braunschweigi Műszaki Főiskola ajánlatát. 1894-ben hivatalosan nyugdíjba vonult, de ezután is még hosszú évekig megtartotta kurzusait. A matematika számos ágában alkotott jelentőset, elsősorban a halmazelméletben, az algebrában, a számelméletben. Legjelentősebb eredménye az általa bevezetett ún. Dedekind-szelet fogalma, amelynek segítségével az irracionális számok halmazelméleti alapon definiálhatók. A számelméletben bevezette az ideál fogalmát, amely később a gyűrűelméletben kapott nagy jelentőséget. Az általa bevezetett axiómarendszert később Peano fejlesztette tovább.

Kanadai feltaláló
Középiskolai tanárként kezdte pályafutását, azonban Graham Bell egy előadásának meghallgatásának hatására a vezeték nélküli való hangátvitellel kísérletezett. Az Egyesült Államokban néhány évig Edison laboratóriumában, majd a Westinghouse cégnél is dolgozott. 1893-ban a Pennsylvania-i egyetem professzora lett. 1900-tól 1902-ig az Egyesült Államok Időjárási Hivatala számára dolgozott. 1900-ban a világon elsőként hozott létre elektromágneses hullámokkal történő hangátvitelt. 1902-ben pénzügyi támogatók segítségével céget alapított, amelyből azonban szabadalmi ügyekben támadt ellentétei miatt 1911-ben távoznia kellett. 1906-ban elsőként sikerült amplitúdó-modulációs elven alapuló berendezéssel beszédet és zenét továbbítania. Találmányai nem hoztak számára üzleti sikert. Hosszas szabadalmi pereskedései után 1928-ban bírósági ítélet alapján kapott jelentős kártérítést. Rendkívül termékeny feltaláló volt, 500 szabadalmát fogadták el, találmányai között szerepel többek között a microfiche egy formája, az első működő szonár.

Német orvos, biokémikus, Nobel-díjas
A Heidelbergi Egyetemen 1909-ben szerzett orvosi diplomát. Kiel és más német városok egyetemeinek élettan- és fizikai-kémia tanszékein dolgozott, 1929-től Heidelbergben a Kaiser-Wilhelm-Institut für Medizinische Forschung élettani intézetének igazgatója volt. Két évet töltött Párizsban, majd kinevezték a Pennsylvaniai Egyetem kutatóprofesszorává. Előadássorozatokat tartott Angliában és az USA-ban, The Chemical Dynamics of Life Phenomena (Az életjelenségek kémiai mozgatóerői) c. könyve 1924-ben jelent meg. A biokémia tudományának egyik megalapítója. 1922-ben Archibald Vivian Hill-lel megosztva orvosi - élettani Nobel-díjat kapott az izomanyagcserében szerepet játszó kémiai folyamatok vizsgálatáért. Az izom oxigénfelhasználása és tejsavtermelése közötti összefüggés felismerése alapvetően hozzájárult az izomműködés megértéséhez, annak ellenére, hogy a későbbi kutatások módosították Meyerhof eredményeit.

Olasz születésű amerikai asztrofizikus, Nobel-díjas
A milánói egyetemen szerzett diplomát, majd 1956-tól az Egyesült Államokban dolgozott. 1959-ben rakétás megfigyeléseket tervezett nagy magasságú atomrobbantásokból származó röntgensugárzás kimutatására. 1962-ben felfedezték az első Naprendszeren kívüli röntgenforrást. Egyik kezdeményezője volt a világűrből érkező röntgensugárzás műholdakkal történő tanulmányozásának. Az 1970-es évektől kezdve számos röntgencsillagászati mesterséges hold tervezésében vett részt (UHURU, Einstein, Chandra), amelyek segítségével "új ablak" nyílt az Unverzumra. Később a Space Telescope Science Institute első igazgatója lett a Johns Hopkins Egyetemen, ahol a Hubble Űrteleszkóp fejlesztésével foglalkozott, majd 1993 és 1999 között az ESO (European Southern Observatory) főigazgatója volt, ekkor épült a VLT távcsőegyüttes. 2002-ben megosztott Nobel-díjat kapott "az asztrofizika terén elért úttörő hozzájárulásáért, amely a kozmikus röntgenforrások felfedezéséhez vezetett". (A díj másik felét Raymond Davis és Maszatosi Kosiba kapták a kozmikus neutrínók felfedezéséért.) (Piriti János)

Mezőgazdász, mérnök, agrárpolitikus
1837-ben szerezte meg mérnöki oklevelét a pesti mérnöki intézetben. 1838-tól Esterházy herceg uradalmaiban volt uradalmi mérnök, 1841-1848-ban a lévai gazdaság főmérnöke volt. Itt 1845-1846-ban Magyarországon az elsők között valósította meg a rétöntözést. 1848-ban földművelésügyi minisztériumi titkár, és az úrbéri pátens végrehajtási munkáinak vezetője volt. 1849 elején meg alapította a Gazdasági Lapokat. 1850-1857-ben az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE) egyik vezetője, 1857-től haláláig alelnöke. Részt vett a Földhitelintézet alapításában. 1868-tól haláláig kormánypárti országgyűlési képviselő. A korszerű talajművelés magyarországi úttörője volt. 1858-tól az MTA tiszteleti tagja.

Olasz származású cseh matematikus, filozófus
1796-ban a Prágai Egyetem Filozófia Karára nyert felvételt. Itt a filozófia mellett matematikát is tanult. Jelentős ismeretelméleti tanokat dolgozott ki; ez az érdeklődés okozta, hogy a matematikának is a filozofikus oldala érdekelte. 1804-ben sikeresen megvédte a doktori értekezését a geometria témaköréből. Sok munkát tervezett, de eredményei igazán csak halála után váltak ismertté. Egy középértéktétel bizonyításáról szóló cikkében már megjelent az a fogalom, amit ma Cauchy-sorozat néven ismerünk. Ez a definíció Cauchy-nál csak négy évvel később jelent meg. 1830 és 1840 között, Grössenlehre című munkájában megpróbálta a teljes matematikát logikai alapokra helyezni, de ezt már nem tudta befejezni. Remélte, hogy tanítványai elvégzik helyette ezt a munkát. A végtelennel kapcsolatos ellentmondásokról szóló Paradoxien des Unendlichen című könyvét csak 1851-ben, halála után három évvel adta ki egy tanítványa. Itt jelent meg először a halmaz szó (Menge). A végtelen fogalmának tárgyalása során Bolzano sok olyan eredményt kapott, ami előfutára volt Georg Cantor végtelen halmazokkal kapcsolatos munkájának. Sikerült olyan függvényt találnia, amely folytonos ugyan, de sehol sem differenciálható.

Norvég-amerikai fiziko-kémikus, Nobel-díjas
1925-ben vegyészmérnökként végzett a Norvég Műegyetemen, Trondheimben. Első eredménye egy korrekció volt a Debye-Hückel elektrolit oldat elméletben. 1926-ban Zürichbe utazott Debye-hoz aki meghívta tanársegédnek a Zürichi Műegyetemre, ahol két évig dolgozott. 1928-ban a Johns Hopkins Egyetemre ment Baltimore-ba, itt kémiát tanított, majd a Brown Egyetemen vállalt állást magasabb évesek statisztikus fizikai és termodinamikai képzésében ezután a Yale Egyetemen dolgozott haláláig. A fizikai kémia több területén végzett kutatásokat. Az irreverzibilis folyamatok termodinamikáját kutatta. A róla elnevezett termodinamikai szimmetria-összefüggések felfedezéséért 1968-ban Nobel-díjjal tüntették ki. 1947-ben az Egyesült Államok Tudományos Akadémiája tagjává választották.

Angol matematikus, informatikus
A számítástudomány egyik úttörője. Cambridge-ben, a Trinity College-ben tanult, kitűnő eredménnyel. Kezdetben klasszikus analízissel foglalkozott. 1940-től háborús szolgálat keretében ballisztikai számításokat végzett és így érdeklődése a numerikus matematika felé fordult. 1946-tól a National Physical Laboratory-ban Alan Turing mellett dolgozott, majd a Turing elgondolásai alapján készült Pilot ACE számítógépet megépítő csoportot vezette. A numerikus analízisben, elsősorban a lineáris algebrában számos alapvető algoritmust dolgozott ki. Nagyfontosságú a numerikus számítások kerekítési hibáinak analízisében végzett munkája. Nagy szerepet játszott a LINPACK és EISPACK software csomagok fejlesztésében. 1970-ben Turing-díjjal tüntették ki. Az Argonne National Laboratory, a National Physical Laboratory és a Numerical Algorithms Group a numerikus software fejlesztésében elért eredmények elismerésére Wilkinson-díjat alapított.

Gyógyszerész, orvos, természettudományi író
1853-ban gyógyszerész oklevelet szerzett a bécsi egyetemen. 1853-tól Karcagon az egykori Hollay-gyógyszertár vezetője, majd a törökszentmiklósi, szolnoki, tiszafüredi és szentesi gyógyszertárban működött. 1856-tól Pesten Matta László gyógyszertárának alkalmazottja, egyidejűleg a pesti egyetem orvostudományi karán tanult, emellett egy nőnevelő intézetben és több családnál is tanított. 1860-tól Karcagon a Nagykun kerület főorvosa, 1861-ben tisztségéről lemondva külföldre ment, ahonnan hazatérve 1862-65-ben Karcagon magánorvosi gyakorlatot folytatott. 1868-tól Karcagon ismét a Nagykun kerület főorvosa. Az 1873. évi kolerajárvány idején Pest-Pilis-Solt vármegye, Kecskemét város, Heves vármegye tiszántúli részére, a Nagy- és Kiskunság területén a járvány leküzdésére kinevezett kormánybiztos volt. 1877-től Jász-Nagykun-Szolnok vármegye főorvosa. Karcagon utcát neveztek el róla és a város kórházát. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi kar Kollégiuma az ő nevét viseli. A Magyar Gyógyszerészeti Társaság Szolnok megyei Szervezete 1978-ban bronzérmet készítetett az emlékére.

Gépészmérnök, feltaláló
A budapesti műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet Negyedéves hallgató korában asszisztensi állást kapott Wittmann Ferenc technikai-fizikai tanszékén. Három évi egyetemi munka után miniszteri mérnöki, majd szabadalmi albírói, illetve bírói munkakört töltött be. 1898-ban Pollák Antallal társulva kezdett hozzá a gyorstávíró kidolgozásához, együttműködésük igen sikeres volt. Pollák-Virág-féle tükrös gyorstáviratozó-szerkezetnek egyik föltalálója. Több műszaki tárgyú cikket és szabadalmi ismertetést is írt. A Híradástechnikai Tudományos Egyesület 1960-ban évenként kiosztásra kerülő Pollák-Virág-emlékérmet alapított kiemelkedő értékű híradástechnikai tanulmányok jutalmazására.

Gyógyszerész, egyetemi tanár
Gyógyszerészi oklevelet 1928-ban, a szegedi egyetemen szerzett. 1927-1930-ig a szegedi egyetem Gyógyszerészeti Intézetének és Egyetemi Gyógyszertárának gyakornoka, majd tanársegédje. 1931-1937-ig a budapesti Richter Vegyészeti Gyárban osztályvezető. 1945-1953-ig a szegedi egyetem Gyógyszerismereti Intézetének (Gyógynövény- és Drogismereti Intézet) tanszékvezetője. 1953-1956-ig a Szegedi Orvostudományi Egyetem dékánhelyettese, 1960-61-ben rektorhelyettese. 1961-1967-ig a Gyógyszerésztudományi Kar dékánja. Több nemzetközi szakmai szervezet tagja volt.

Amerikai fizikus, geofizikus
Farmer-család gyermeke. Bár nem végzett egyetemet, csupán tanítóképző főiskolának megfelelő végzettséget szerzett, 1873-ban kinevezték az Ohio-i Mezőgazdasági és Műszaki Főiskola (utóbb Ohio Állami Egyetem) újonnan alakított fizikai tanszékének professzorává. A japán Meiji uralkodóház "modernizációs programjának" keretében 1878-ban vendégprofesszorként meghívták a Tokio-i Császári Egyetem fizikai tanszékére. Itt megszervezte a korszerű meteorológiai hálózatot. A japán szigeteken elsőként végzett gravitációs méréseket, a tengerszinten és a Fuji-vulkán kúpján végzett mérésből meghatározta a Föld közepes sűrűségét. Ugyanitt a napszínkép részletes kimérésével is foglalkozott. Megalapította a Japán Szeizmológiai Társaságot, a világon ez volt a második ilyen célú társaság. 1880-ban hazatérve, Ohio-ban is megszervezte az Állami Meteorológiai Szolgálatot, majd az USA Földrengéskutató hálózatát. A villámok és zivatarok vizsgálatával foglalkozott, majd az USA Földmérési Szolgálatánál kitűzte Kanada és Alaszka határát. Egyike volt a méter-rendszer szorgalmazóinak az Egyesült Államokban. Ugyancsak egyike volt az elsőknek, aki szövegstatisztikai stílusvizsgálatok alapján foglalt állást Shakespeare műveinek szerzőségét illetően. Szerinte nem Francis Bacon volt a művek szerzője. Az USA Nemzeti Tudományos Akadémiájának tagja (1889), az Alkalmazott Tudományok Amerikai Akadémiájának elnöke (1889). Nevét egy alaszkai gleccser viseli. (Bartha Lajos)

Szovjet elméleti fizikus, asztrofizikus, Nobel-díjas
1938-ban diplomázott fizikából a moszkvai egyetemen. 1940-ben védte meg a kandidátusi, 1942-ben a doktori disszertációját. 1940-től a Szovjetunió Tudományos Akadémia Lebegyev Fizikai Intézetében dolgozott Moszkvában. 1945-1968-ig tanított a Gorkiji Egyetemen és 1968-tól a Moszkvai Műszaki-Fizikai Intézetben. A szupravezető-képesség fenomenológiai elméletét Landauval közösen fejlesztették ki 1950-ben; a plazmabeli elektromágneses hullámterjedést (pl.: az ionoszférában), és a kozmikus (háttér)sugárzás eredetének elméletét. Az 1950-es években kulcsszerepet játszott a szovjet hidrogénbomba kifejlesztésében. 1955-ben Ginzburg és I. S. Sklovszkij fedezte fel annak a kvantitatív bizonyítékát, hogy a Föld közelében megfigyelt kozmikus sugárzás a szupernovákból ered. 1969-ben fedezték fel a pulzárokat; szupernova robbanásokban keletkezett neutron csillagoknak tartják őket. Ezután Ginzburg kiterjesztette az elméletét, a pulzárokat is belefoglalta, mint a kozmikus sugárzás forrásait. A szupravezetés elméletének kidolgozásáért 2003-ban Alexei A. Abrikosov-val és Anthony J. Leggett-tel kapott megosztott Nobel-díjat

Bíboros érsek, mecénás
1831-től a bölcseletet Nagyszombatban, 1833-tól a teológiát Bécsben hallgatta. Pappá 1839-ben szentelték, 1842-től 1846-ig teológiai tanár Esztergomban. Prímási titkár 1846-tól, prímási irodaigazgató 1848-tól. 1852-ben erdélyi püspökké nevezték ki. 1863-ban politikai okokból lemondott püspökségéről. 1863-1867-ben Rómában a rendkívüli ügyek kongregációjában működött. Magyarországra 1867-ben mint kalocsai érsek tért vissza. 1868-ban az MTA tiszteleti tagjává választotta. 1879-ben a pápa bíborossá nevezte ki. Lelkes növénygyűjtő, kora magyar flórakutatóinak bőkezű mecénása volt. Nevét számos növény és a Haynaldia nemzetség viseli. Sok alapítványt tett az oktatás és tudomány javára. Több iskolát alapított, Kalocsán megalapította a főgimnáziumot, valamint a később róla elnevezett obszervatóriumot. Nagy herbáriumát és szakkönyvtárát végrendeletében a Magyar Nemzeti Múzeumra hagyományozta.

Piarista matematikatanár
Kolozsvárott végezte az egyetemet. 1905-1907 között a budapesti, 1908-1911 között a debreceni piarista gimnáziumban tanár, Debrecenben a Svetits intézet egyéves női kereskedelmi tanfolyamának igazgatója. 1912-20 között Kecskeméten, 1921-25 között ismét Budapesten, majd 1926-tól 1931-ig ismét Debrecenben tanít. 1928-ban emellett a Középiskolai Tanárképző Intézetben az infinitezimális geometria előadója.

Francia matematikus
Euleren kívül a Mersenne-prímek, a tökéletes számok elméletében a legjelentősebbet Edouard Lucas 19. századi, majd D. H. Lehmer 20. századi matematikus alkotta. Az eljárást Lucas-Lehmer-tesztnek, vagy csak Lucas-tesztnek nevezik.

Orvos, belgyógyász, egyetemi tanár
A budapesti és bécsi egyetemen szerezte orvosi diplomáját. 1827-1841-ig Ausztriában működött. 1843-1860-ig a különös kór- és gyógytan ny. r. tanára a pesti egyetemen. Az első volt, aki magyar nyelven tartotta beiktatási beszédét. 1848-ban országos főorvos, a polgári egészségügy irányítója. 1861-ben ismét országos főorvos, 1862-63-ban az egyetem rektora. Érdemeket szerzett a kopogtatás és hallgatózás meghonosítása, a magyar nyelvű egyetemi oktatás szorgalmazása terén. 1859-től az MTA tagja.

Magyar születésű amerikai matematikus
Apja az 1920-as években kivándorolt az Egyesült Államokba, 1929-ben fia is követte. 1934-ben az Illinois-i egyetemen matematikus oklevelet szerzett. 1938-1939-ben és 1942-1943-ban az Illinois-i egyetem oktatója, 1939-1942-ben a princetoni Institute for Advanced Studies-ban Neumann János munkatársa volt. 1943-1946-ban a Syracuse-i egyetemen tanársegéd, 1946-52-ben a chicagói egyetemen tanársegéd, 1952-1956-ban docens, 1956-1961-ben professzor, 1961-1968-ban a michigani egyetemen, 1968-1969-ben a hawaii egyetemen, 1969-1985-ben az indianai egyetemen professzor, 1985-1996-ban a Santa Clara-i Egyetem (Kalifornia) matematika tanszékén professzor. 1996-tól professzor emeritus. A matematika számos területén ért el jelentős eredményeket, így a halmazelméletben, funkcionálanalízisben, mértékelméletben és ergodelméletben. 1964-1969-ben a Mathematical Reviews, 1982-1986-ban az American Mathematical Monthly szerkesztője. 1979-től az MTA tiszteleti tagja volt.

Francia fizikus
Tanulmányait a besançoni iskolában kezdte, 16 éves korától pedig az École Polytechnique-en folytatta. Miután tanulmányait befejezte, az analízis, 1811-ben pedig a fizika tanára, később az École Polytechnique és a Lycée Bonaparte tanára lett. Vizsgálatainak legtöbbjét eleinte François Aragoval, majd Pierre Dulong-gal együtt végezte. Fontos eredményeket ért el gőzgépek hatásfokával kapcsolatban. Dulong-gal együtt módszert dolgoztak ki a hőtágulás és fajhő mérésére. Legfontosabb eredményük az 1819-ben közölt, a szilárd halmazállapotú elemek fajhőjére vonatkozó Dulong-Petit-szabály.

Svájci születésű amerikai csillagász
Zürichben, majd a göttingeni egyetemen folytatta tanulmányait. 1915-ben az Egyesült Államokban a Lick Obszervatórium munkatársa lett. 1922-ben részt vett azokban a mérésekben, amelyek egy napfogyatkozás megfigyelése során Einstein relativitáselméletét igazolták. Legfontosabb eredményeit a nyílt csillaghalmazok megfigyelésében érte el. 1930-ban kimutatta, hogy a távoli csillagok fénye a csillagközi poron abszorbeálódik. Ennek a megfigyelésnek a segítségével a korábbinál jóval pontosabban lehetett meghatározni a csillagok távolságát és a Tejútrendszer méretét. A csillaghalmazok osztályozására bevezetett rendszerét ma is használják. Egy Hold- és egy Mars-kráter viseli a nevét.

Japán matematikus
1945-ben kezdte meg tanulmányait a Tokiói Egyetem matematika szakán. 1948-ban az egyetemen kutatást kezdett, a legnagyobb hatással Kenkichi Iwasawa volt rá, 1951-ben - miközben még mindig dolgozott a disszertációján - előadónak nevezték ki ugyanitt. 1952-ben az Egyesült Államokba az Illinoisi Egyetemre hívták. 1952 nyarán két hónapot a Michigani Egyetemen töltött, professzora Richard Brauer volt aki őt fontos területre irányította. 1953-tól volt professzor az Illinoisi Egyetemen Urbana-Champaign-ban. Legfontosabb eredményeit a csoportelmélet területén érte el.

Mérnök, miniszter
1852-től a budai Politechnikumban tanult. 1861-ben Máramaros vármegye főmérnöke lett. 1867-ben a közmunka- és közlekedésügyi minisztérium munkatársa. 1874-től mint államtitkár a folyószabályozási, árvízmentesítési, útépítési és vasútépítési ügyeket irányította. 1882-től az osztrák-magyar államvasutak vezérigazgatója, 1892-től 1895-ig belügyminiszter volt. Számos vasútvonal megvásárlásával a Magyar Államvasutakat erősítette. Jelentős része volt a fővárosi vízművek létrehozásában és a pest-budai rakpartok kiépítésében. 1903-tól 1905-ig, majd 1910-től haláláig kereskedelmi miniszter volt. Minisztersége alatt az ipar és közlekedés műszaki fejlesztését igyekezett előmozdítani, többek között a Duna-Tisza-csatorna megvalósítására törekedett.

Matematika- és fizikatanár
A kolozsvári egyetemen matematika-fizika szakon tanult. Tanárai közül legnagyobb hatással Fejér Lipót volt rá. 1911-ben Göttingenbe ment tanulmányútra. 1909 és 1935 között tanított a debreceni, a nagykárolyi, a kolozsvári piarista gimnáziumban, a debreceni református leánygimnáziumban matematikát, fizikát és kémiát. 1935-ben nyugdíjazták 25 évi szolgálat után. 1944-45-ben felkérte a debreceni tudományegyetem a differenciál- és integrálszámítás, a bevezetés az analízisbe c. előadások, ill. Tanárképző Intézetben előadások tartására. 1974-ben kapta meg Szegeden a gyémántdiplomát. 1975-ben a vasdiplomát. A 70-es években az ATOMKI tiszteletbeli külső tagjává választotta.

Magyar születésű kanadai csillagász, egyetemi tanár
A Csehszlovákiai Tudományos Akadémia tagja (1973)., egyetemi tanulmányait a prágai Károly Egyetemen végezte, majd Nagyszombatban tanár. 1946-ban Hollandiában a leideni Obszervatóriumban dolgozott, 1951-től Kanadában a Dominion Obszervatórium (Ottawa), utóbb a torontói David Dunlap Obszervatórium munkatársa. 1967-ben kinevezték a kanadai Waterloo Egyetem fizikai tanszékére, itt megalapítja az egyetemi csillagvizsgálót. Vizuális csillagpárok mérésével, továbbá fotometrikus és spektroszkópikus csillagpárokkal (fedési változókkal) foglalkozott, tanulmányozta az elektronikus mérési technika lehetőségeit. A hallgatók szakdolgozataihoz szükséges észlelések irányítója. Szívesen foglalkozott a szlovákiai és magyarországi hallgatókkal. Tiszteletére a Waterloo Egyetem csillagvizsgálóját "Gustav Bakos Obszervatórium"-nak nevezték és évente "Bakos Emlék-konferenciá"-t rendeznek. (Bartha Lajos)

Fizikus, egyetemi tanár
A gyöngyösi, akkor Koháry István nevét viselő gimnáziumban kezdte meg középiskolai tanulmányait, s a budapesti, akkor Ady Endréről elnevezett, volt piarista gimnáziumban érettségizett 1950-ben. Fizikusi diplomáját Budapesten szerezte, de már a diplomaszerzés évében bekapcsolódott a hazai uránlelőhelyek kutatásába, melyet Szalay Sándor irányított Debrecenből. A Csillebércen épülő kísérleti atomreaktor vonzotta a Központi Fizikai Kutatóintézetbe, ennek munkatársa maradt kutatói pályafutása végéig. Számos külföldi munkahelye közül a koppenhágai Niels Bohr Intézet volt legnagyobb hatással elméleti fizikai fejlődésére. 1967-68-ban a dubnai Egyesített Magkutató Intézetben dolgozott, majd 1971-ben megszerezte a fizikai tudományok doktori fokozatát. 1979-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1986-ban pedig egyetemi tanár Debrecenben, az elméleti fizikai tanszék élén. A rendszerváltozás idején - már mint az MTA rendes tagja - főigazgatóként vezényelte le a KFKI teljes szerkezeti átalakítását. Számos kitüntetést kapott fizikusi munkásságáért, az 1960-as Schmid Rezső-díjtól kezdve a 2010-ben kapott Wigner Jenő-díjig. Közvetlen, baráti stílusa tette közkedveltté munkatársai körében, akik közül számosan köszönhették neki tudományos karrierjük támogatását, de szoros kapcsolatot ápolt a határon túli magyar fizikusokkal is. A felé sugárzó szeretetet és megbecsülést jelzi, ahogyan a fiatalabb tudós generáció hívta, s mind a mai napig emlegeti: ő volt "Lovas bátyó". (Dr. Radnai Gyula)

Itáliai matematikus
Kamalduli szerzetes és apát. Matematikát és filozófiát oktatott. 1707-től Cosimo III Medici toscanai nagyherceg udvari matematikusa volt. Különböző görbék tulajdonságait vizsgálta. Ő ismertette meg Leibniz matematikai eredményeit Itáliában, és ő publikálta Viviani halála után annak műveit. Mérnökként vízügyi kérdésekkel, mocsarak lecsapolásával, csatornázási problémákkal foglalkozott. A Royal Society tagja volt.

Osztrák meteorológus
A modern meteorológia egyik megteremtője. 1865-től fél évszázadon át szerkesztette a Zeitschrift für Meteorologie c. folyóiratot, amely működése alatt a világ egyik vezető szakfolyóiratává vált. 1868-ban a bécsi egyetemen habilitált, 1877 és 1897 között a bécsi meteorológiai intézet igazgatója volt. Kezdeményezésére több magashegyi meteorológiai obszervatórium is létesült. A mérési adatok statisztikai feldolgozásához szükséges matematikai eljárások kidolgozásában is jelentős részt vállalt. Számos tudományos társaság és akadémia is tagjai sorába választotta. (Piriti János)

Német matematikus
Egyetemi tanulmányait Drezdában, majd Göttingenben végezte. 1930-tól a lipcsei egyetemen oktatott, itt habilitált 1934-ben. 1935-től a heidelbergi egyetemen volt professzor, 1975-ben történt nyugdíjbavonulásáig. 1948-49-ben Princetonban, az Institute for Advanced Study vendégprofesszora volt. Eredményeit a topológia területén érte el. Nevéhez fűződik az általa bevezetett Seifert-terek fogalma.

Kínai matematikus
Tanulmányait kezdettől fogva az Egyesült Államokban végezte, a Kentucky-i és a Chicago-i egyetemen. Doktori tanulmányok folytatására 1932-ben Göttingenbe ment, a nemzetiszocialista párt uralomra kerülése után, a göttingeni matematikai fakultáson uralkodó politikai légkör miatt végül Lipcsében doktorált van der Waerden irányításával 1936-ban. Algebrai geometriai tárgyú disszertációjának megvédése után visszatért Kínába és a nankingi egyetem professzora lett. A hamarosan kitörő kínai-japán háború évekre lehetetlenné tette számára a tudományos munkát. 1947-ben tért vissza a kutatáshoz, meghívást kapott a Princeton-i Institute for Advanced Studies-ba, majd 1948-tól a Johns Hopkins University-n oktatott, 1950-től, mint professzor, 1977-ben történt nyugdíjba vonulásáig. Legfőbb eredményeit az algebrai geometria terén érte el. Nevéhez kapcsolódó fogalmak: Chow tétele, Chow lemma, a Chow-gyűrű.