Matematika- és fizikatanár, lapszerkesztő
Iskoláit végig Grosz Andorként végezte, csak egyetemi éveinek legvégén magyarosított Groszról Faragóra. Középiskolába a mai Madách Gimnázium elődjébe járt, az egyetemen többek között Englander (Erdős) Lajos, Visnya Aladár, Zemplén Győző és egy évig Fejér Lipót volt az évfolyamtársa. Rados Gusztávnál és Fröhlich Izidornál szakvizsgázott, Szíjártó Miklósnál gyakorolta a matematika és a fizika tanítását. Sopronban, a mai Széchenyi Gimnázium elődjében tanított hét éven át, itt is nősült meg, itt születtek gyermekei. 1909-től 1936-ig Budapesten, a VIII. kerületi, Tavaszmező utcai gimnáziumban működött, egészen nyugdíjazásáig. Közben 1925-ben újraindította az eredetileg Arany Dániel által 1894-ben megkezdett, majd Rátz László szerkesztésében és kiadásában 1914-ig fennállt folyóiratot, a KöMaL elődjét, még pedig Középiskolai Matemaikai és Fizikai Lapok címmel. (Ma már újra ez a lap neve.) 1939-ben, a zsidótörvények szorításában lehetetlenné vált a Lapok további kiadása, pedig addigra ez az újság az egész országban közkedveltté vált a matematikát és fizikát szerető diákok és tanárok körében. Az eltelt években Faragó Andor számos érdekes cikket közölt többek között Erdős Lajostól, Mikola Sándortól, Mende Jenőtől, Nagy L. Józseftől, érdekes feladatokat többek között Kárteszi Ferenctől, Turán Páltól, Strasser V. Benőtől, Kresznerics Károlytól. Évente közölte a legjobb megoldók fényképeit. A sors keserű fintora, hogy róla, az 1944-ben mártírhalált halt tanárról nem maradt fenn fénykép. (Dr. Radnai Gyula)

Szlovén matematikus, fizikus és tüzérségi tisztviselő
Laibach (a mai Ljubljana) közelében született; szegény lévén a helyi plébános segítette, hogy a jezsuitáknál tanulhasson. Latin, görög, német nyelvek, földrajz, fizika, matematika jelentette a tananyagot; navigációs mérnökként végzett; 1780-tól már a bécsi Tüzérségi Iskola professzora. Tüzér szaktanácsadóként harcolt a törökök és a franciák ellen is; fegyvereket fejlesztett. Nagyon pontos trigonometriai és logaritmusos táblázatokat publikált, továbbá integrálási táblázatokat és egyéb hasznos képleteket is; munkáinak újabb kiadásaira még 100 évvel később is volt igény. A Ludolph-féle számot 140 tizedesjegyre számította ki fél évszázadra megállítva a világrekordot. Nemzetközileg elismert tudósként baleset (vagy tán rablógyilkosság) áldozataként halt meg. Szlovénia nemzeti bankjegyeire is rákerült az arcképe. (Hujter Mihály)

Német matematikus, algebrista, filológus, nyelvész
Stettini (ma Szczecin) gimnáziumi tanárként 1832-ben már vektorokkal írta le a mechanika egyenleteit, s ezzel nagymértékben leegyszerűsített bizonyos számításokat. Felismerte és explicite rögzítette a vektorösszeadás kommutativitását és asszociativitását. Később általános formában is kifejtette a bizonyos algebrai tulajdonságokkal rendelkező rendszerek elméletét. Értelmezte az n-dimenziós tér r számú vektorának geometriai szorzatát. Bár elnyerte a leibnizi gondolatok továbbfejlesztésére kitűzött díjat, értetlenség miatt egyetemi állást nem kapott, pedig olyan óriások kezében volt a mű, mint Gauss, Möbius és Kummer. Könyveit érdektelenség miatt bezúzták. Amikor 1860 körül műve jelentőségét fölfedezték a matematika már nem érdekelte, sikeresen foglalkozott ókortudományokkal.

Amerikai geokémikus
Kémiát tanult a Californiai Egyetemen (Berkeley) és a baltimore-i Johns Hopkins Egyetemen, itt doktorált 1941-ben. 1943-1946 között a 1943-1946 között a Clinton Engineer Works-nél dolgozott. Szerepe volt az első atombombákban felhasznált plutónium előállításában. 1946-1951-ig a Chicagói Egyetem Atommagkutatási Intézetében dolgozott, itt kezdte meg a meteoritok nyomelemeinek az elemzését. Geokronológiai, bolygókutatási munkái mellett lelkesen kiállt a születésszabályozás, a fegyverzetellenőrzés és az emberi erőforrások ügye mellett. 1951 és 1977 között Pasadenában a California Institute of Technology tanára volt. 1955-ben a National Academy of Sciences tagjai közé választották. 1977-1983 között Honoluluban, a Resource Systems Institute-ban dolgozott. 1985-től haláláig a Bulletin of the Atomic Scientists főszerkesztője volt.

Statisztikus, történész
A 19. század erdélyi művelődéstörténetének jelentős egyénisége volt. 1847-ben megjelent könyvében feldolgozta Erdély statisztikáját. 1848. június 8-án Szemere Bertalan az országos statisztikai hivatalhoz nevezte ki titkárnak. A szabadságharcban játszott szerepéért bujkálnia kellett, többször letartóztatták. Az 1850-es években érdeklődése a közgazdaság kérdései felé fordul. A biztosítás bevezetésének úttörője, takarékpénztár alapítója és vezetője. Cikkei jelentek meg a biztosítási matematika területén. Számos fontos történeti művet írt. 1883-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. Jelentősen hozzájárult Kolozsvár városképének alakításához.

Gépészmérnök
Édesapjával, Csonka Jánossal és testvérével, Csonka Bélával Budapesten a két világháború között létrehozta és igazgatta a Csonka Gépgyárat. A jelentős iparvállalatban különféle motorok, segédmotorok, szerszám- és mezőgazdasági gépek szerkesztésében és precíziós gyártásuk megszervezésében vett részt. A magyar automobilizmus érdekében is eredményes munkát fejtett ki. Vállalatánál korát megelőzve szociális létesítményeket alapított. Miután 1948-ban gyárát államosították, külföldre távozott. Az Egyesült Államokban megbecsült mérnökként dolgozott 1973-ig. Testvérével széles körű kísérleteket folytatott mikrokarburátornak nevezett találmányukkal, amellyel 15 százalékos benzinmegtakarítást sikerült elérni, a káros kipufogóanyagok csökkentése mellett.

Geodéta, térképész, mérnök
Mérnöki oklevelet a berlin-charlottenburgi egyetemen szerzett (1924). Először a magániparban dolgozott, 1942-45-ben a Honvéd Térképészeti Intézetben, majd a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumban, 1958-60-ban a Kartográfiai Vállalatnál folytatta. 1958-60-ban az ELTE-n megbízott előadó volt a térképtudományi tanszéken. Térképészeti munkássága elsősorban a térképi vetületek elemzésére terjedt ki. Gazdasági atlaszokban alkalmazták a nevét viselő területtartó vetületet. Munkásságának másik területe az űrhajózással és a mesterséges holdak megfigyelésével kapcsolatos.

Német matematikus, csillagász, fizikus és filozófus
Szegény családból származott és főként önképzéssel szerezte meg tudását. Elsőként bizonyította be a pi és az e irracionális voltát. A Lambert-négyszög révén egyik előkészítője a nemeuklideszi geometria felfedezésének. Egy ideig Euler-rel dolgozott együtt a berlini akadémián. Euklidesz V. posztulátumával kapcsolatos eredményei szorosan kapcsolódnak Saccheri (1667-1733) munkásságához. Elkészítette a Hold geometriai alapon végzett felmérésével az első pontos holdtérképe (1750), amely a legtöbb későbbi hold-ábrázolás alapjává vált. Nevét már igen korán megörökítették a 187.sz. kisbolygóval.

Bölcseleti doktor, tanár, növénynemesítő, matematikus
A Csallóközben, egy kis faluban született; Pozsonyban, Magyaróváron és Tatán tanult. Húsz évesen a piarista rendbe lépett; ekkor változott keresztneve Mihályról Dienesre. Bölcseletdoktorrá 1808-ban avatták Pesten, majd teológiát tanult Nyitrán és Pozsonyszentgyörgyön. Különböző városokban különböző tudományokat tanított és művelt: Tata, Kolozsvár, Léva, Vác, Kalocsa, Nagykároly, Nagyvárad, Szeged, Kecskemét, Sátoraljaújhely állomáshelyeken nyelvészet, szónoklattan, könyvvizsgálat, tanügyi igazgatás, lelki vezetés. Botanikai tevékenysége nagyon jelentős: szorgalmazta a távoli eredetű haszonnövények hazai termesztését: amerikai indigó, amerikai szőlő, batáta, dohány, kávé, brazil dinnye, cukornád, kenyérfa, japáni kukorica, gyapot, csokoládéfa. Sok botanikai közleményének listázása közben a könyvtárosok egy megmosolyogtató hibát vétettek: az 1843-ban Szegeden kiadott "Trisectio anguli acuti" című könyvét "A szegfűszeg meghámozása"-ként katalogizálták "A hegyes szeglet meghármazása" helyett. (A magyar változat az 1840-es években használatos mértani kifejezések miatt is érdekes: "egykora és egyenközű vonalak", "elevetés", "vitatás", "jegyzék" stb.; a könyv matematikai tartalma nem tökéletes, csak "közeledményes".) (Hujter Mihály)

Matematika- és fizikatanár, iskolaigazgató
1899-ben polgári iskolai tanári oklevelet szerzett, majd a budapesti tudományegyetemen matematika-fizika-pedagógia szakán folytatta tanulmányait. Fináczy Ernő tanítványa volt. Polgári iskolai tanárként működött a fővárosban 1914-ig. Az 1. világháborúban hadnagyként harcolt. Hazatérése után ismét polgári iskolában tanított. A korszerű nőnevelés elveit és intézményeit egy hosszabb tanulmányút során Ausztriában, Svájcban, Németországban és Franciaországban tanulmányozta. Az igazgatása alatt működő polgári leányiskola keretében a leányokat 1926-tól egy hároméves háztartási továbbképző tanfolyam formájában különböző, megélhetést nyújtó pályákra készítették elő.

Röntgen-szerkezetkutató kísérleti fizikus
Egyszerű szülők gyermeke, akinek széleskörű kulturális érdeklődése és nyelvtudása a keszthelyi premontrei gimnáziumban, majd a budapesti Eötvös Collegiumban alakult ki. Matematika-fizika szakos budapesti hallgatóként megfordult Heidelbergben és Pisaban is. A háború alatt katonai szolgálatra hívták be, ennek során az esztergomi katonai akadémián tanított fizikát. 1945-ben szovjet fogolytáborba került, ahol tolmácsként alkalmazták. 1947-ben térhetett haza, itthon lefordította Spolszkij Atomfizika c. könyvének több mint 500 oldalas első kötetét. A kétkötetes mű a hazai fizikusképzés nélkülözhetetlen segédkönyvévé vált. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kísérleti Fizikai Intézetében a röntgendiffrakciós kutatásokat indította be. 1956 tavaszán Angliában járt és meghívást kapott Cambridge-be, a Cavendish Laboratóriumba, de ennek realizálására már csak azután kerülhetett sor, hogy a forradalom leverése után végleg elhagyta az országot. 1960-ban Cambridge-ben újra doktorált, majd Londonban a Queen Mary College-ban kapott kutatótanári állást. Itt ismét létrehozott egy röntgen- és neutrondiffrakciós kutatócsoportot. A csoport alacsony hőmérsékletekre is kiterjedő neutrondiffrakciós vizsgálataival elsők között volt a világon. A legkülönbözőbb országokból vállalt doktorandusz hallgatókat - sajnos magyar egy se volt közöttük. Szülőhazájával, volt kollégáival azonban végig fenntartotta a kapcsolatot, az Open University-n készült filmekből álló gazdag gyűjteményét is az ELTE-n volt tanszéke örökösére hagyta. Kívánságára szülővárosában, Keszthelyen temették el. (Dr. Radnai Gyula)

Holland fizikus, zenetudós
Jáva szigetén született, 7 éves korában jött szüleivel vissza Hollandiába. Delftben szerzett bányamérnöki diplomát, utána Leidenben doktorált Hendrik Lorentz témavezetésével fizikából 1913-ban. Einstein, Rutherford majd William Bragg tanácsait meghallgatva képezte tovább magát, így az első világháború alatt már ő maga is oktathatott Leidenben az egyetemen. A háború után visszatért Delftbe, ahol gimnáziumban és az ottani műegyetemen is vállalt állást, de végül a Leideni Egyetemen kapott professzori kinevezést és itt működött csaknem három évtizeden át. Elméleti fizikai kutatásai során jutott el a nemegyensúlyi folyamatok tárgyalásánál azóta is sokat emlegetett "Fokker-Planck egyenlethez". Közben szerkesztett egy holland fizikai folyóiratot és múzeumigazgató lett a Leidentől nem messze fekvő Haarlemben. Széleskörű érdeklődését kielégítendő mélyedt el a második világháború elején Hollandiában megjelent "Huygens összes művei" huszadik kötetében, és itt talált rá Huygens zeneelméletére, a 31 fokú skálára. Az egyetem nem működhetett a német megszállás alatt, ő pedig teljesen elmerült ebben a zenei elméleti irányzatban. A háború után már nem is tért vissza a fizikához, hanem igyekezett a 31 fokú hangrendet népszerűsíteni, elterjeszteni az egész zenei világban. Haarlemben a múzeumban ma is őrzik az erre épített, általa tervezett "Fokker orgonát". (Dr. Radnai Gyula)

Gyógyszerész
A modern hazai gyógyszeripar megteremtője. Főiskolai tanulmányait a budapesti egyetemen végezte. Több budapesti gyógyszertárban volt gyakornok, majd 1897-1901 között Német-, Olasz-, Franciaországban és Angliában tett tanulmányutat. Hazatérve 1901-ben megvásárolta Budapesten az Üllői úti Sas Gyógyszertárat. Itt berendezett laboratóriumában hazánkban elsőként kezdte meg - főként állati szervekből készült - organoterápiás készítmények előállítását (Tonogen, Suprarenal stb.). Ebből fejlesztette ki Kőbányán a nevét viselő európai színvonalú gyárat, Richter Gedeon Nyrt. elődjét. Készítményei külföldön is keresettek voltak. A faji üldözés erősödésével előbb kitiltották a gyárából, majd egy időre újból visszaengedték. 1944 végén a pesti Duna-parton a nyilasterror áldozata lett.

Német vegyész
Heidelbergben folytatott egyetemi tanulmányokat. Az orvosi diploma megszerzése után egy évig kémiát tanult Berzeliusnál. 1825-től Berlinben és Kasselben tanított, ezután Göttingenben a kémia professzora lett (1836) és ott élt haláláig. Ő állította elő először a vegytiszta alumíniumot (1827), a berilliumot (1828), a bórt és a titániumot. Justus Liebiggel együtt kidolgozta kémiai gyökök elméletét. 1828-ban az ammónium-cianátból kiindulva előállította a karbamidot. Ez a szintézis, melyben elsőként hozott létre szerves vegyületet szervetlen anyagból kiindulva, volt a szintetikus szerves kémia kezdete. Számos meteoritot vizsgált meg és felfedezte, hogy meteoritok is tartalmazhatnak szerves anyagokat.

Francia csillagász, matematikus
Huszonöt évesen már az École Polytechnique csillagászati tanszékének előadója volt. Hamarosan a párizsi obszervatóriumban kapott állást, s az intézményt igazgató Arago bíztatására az akkor ismert legtávolabbi bolygó, az Uránusz mozgásában tapasztalható rendellenességeket kezdte tanulmányozni. 1846-ban, tanulmányozva az Uránusz pályájában mutatkozó szabálytalanságokat, kiszámította a pályaháborgást okozó, az Uránuszon túli bolygó - a Neptunusz - helyzetét. Számításait elküldte Gallénak a berlini csillagvizsgálóba, aki egy órai keresés után rátalált az új égitestre. 1845-ben - Le Verriert megelőzően - az angol Adams is kiszámította az addig ismeretlen bolygó helyzetét, azonban az ő munkájára nem figyeltek fel. Le Verrier akadémikus és szenátor lett, s 1854-ben őt nevezték ki az obszervatórium vezetőjének. A csillagvizsgáló élén átdolgozta és nagy pontossággal összeállította a Naprendszer bolygóinak mozgási táblázatait, s ő alapította meg az első, nemzetközi hálózaton alapuló meteorológiai intézetet valamint a francia természettudományos társaságot is. Nevét a Holdon és a Marson kráter, a Neptunusz egyik gyűrűje és egy kisbolygó viseli. Neve szerepel a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Amerikai csillagász
Legfőbb munkaterülete a csillag-távolságok (parallaxis), és a látóirányú (radiális) sebességek nagy pontosságú mérése volt. 1904-1914-ig a beiruti Amerikai Egyetem tanára, majd az ottani obszervatórium vezetője, azután a Yerkes Obszervatórium (Washington), majd 1952-ig a Mt. Wilson Obszervatatórium főmunkatársa. Az óriás távcsövekkel megkezdte a csillag-parallaxisok mérését, 1916-tól a színképi távolodási, ill. közeledési sebesség mérését. A csillag-távolságmérés céljaira új módszert dolgozott ki, 1935-ben 4179 csillag távolság meghatározásáról közölt (munkatársaival) katalógust. Igen alapos tanulmányokat végzett egyes különleges sajátságú csillagok (alacsony hőfokú vörös óriások és RR Lyrae változócsillagok) térbeli mozgásáról. Fontos megállapításai voltak a csillagközi sötét (fényelnyelő) felhőkről. Az USA Nemzeti akadémiája tagjául választott (1944), a Bruce emlékérem kitüntetettje. A 7399.sz. kisbolygó a "Joyca" nevet kapta. (Bartha Lajos)

Angol hídépítő mérnök
Diplomás mérnök, az angol mérnöki kamara tagja, az egyik legnevesebb hídépítő, amikor 1832-ben Széchenyi megismerkedik vele. Addigra már állt három lánchídja Angliában: a Hammersmith híd a Temze felett London külvárosában, a marlowi híd ugyancsak a Temze felett Buckinghamshire grófságban (Londontól északnyugatra), és a shorehami híd Londontól délre Brighton közelében Shoreham-by-Sea-ben. Ő volt a budapesti Széchenyi Lánchíd tervezője. Az általa tervezett lánchidak közül ma csak a budapesti, és a Marlow-i áll.

Angol iskolamester, matematikus, feltaláló
Lelkész apa legidősebb fia; szülővárosában (illetve annak közvetlen környékén) tanult és élt 1809-ig, majd a közeli Bath városban, az általa alapított iskolában tanított matematikát élete végéig. Nevéhez fűződik a polinomok értékének gyors kiszámítását adó "Horner-elrendezés" (bár azt már Theophilus Holdred 1820-ban publikálta). Horner találta fel azt az eszközt, mely egy függőleges tengely körül forgó, felülről nyitott henger, a palástján függőleges résekkel, a rések között belül színes, egymástól kismértékben különböző rajzokkal. A réseken belesvén periodikusan ismétlődő mozgókép áll össze az agyunkban; ez tekinthető a hurokfilm ősének. (Horner a "daedalum" nevet adta a szerkezetének 1834-ben, de a pár év múlva bekövetkezett halálát követően másvalaki "zoetrop" névvel jegyeztette be magának a szabadalmat.) Horner családjában hat lány és két fiú született; az utódok között számos tudóst ismerhetünk. Az iskolamesteri tevékenységet Horner egyik öccse folytatta. Horner fennmaradt munkái főként az algebrai egyenletekkel és optikai kérdésekkel kapcsolatosak, de írt arról is, hogyan becsülhető meg a hegyek magassága (az algoritmus a hegy lábánál és a hegy tetején mért hőmérsékletből és légnyomásból veszi az inputját). (Hujter Mihály)

Német fizikus, optikus
1896-ban Göttingenben doktorált Woldemar Voigtnál. 1899 és 1938 között a jénai Zeiss Művek optikusa, 1907 és 1938 között a mikroszkópia részleg igazgatója volt. Eközben 1918 és 1940 között a jénai Friedrich Schiller egyetem professzoraként optikai előadásokat tartott. 1902-ben Richard Zsigmondyval kifejlesztették az ultramikroszkópot, 1925-ben utóbbi többek között ezért nyerte el a kémiai Nobel-díjat. 1908-ban August Köhlerrel megalkották a fluoreszcencia-mikroszkópot. Jelentős eredményeket ért el a mikrofotográfiában is. (Piriti János)

Piarista fizikatanár
Kolozsváron végezte el az egyetemet, Tangl Károly szerettette meg vele a kísérleti fizikát. Először a szegedi, majd 1907-1911 a budapesti rendi gimnáziumban tanított. Itt többek között Kornis Gyula, Suták József, Vörös Cirill voltak kollegái. Az első világháború alatt nagy visszhangot váltott ki a humanisztikus fizikatanításról szóló tanulmánya. Több vidéki város után 1920-26 újra Budapestre, majd 1926-32 Vácra helyezték, ahol Öveges Józseffel tanított együtt. Ezek voltak életének legaktívabb és legtermékenyebb évei. Átdolgozta a Fehér Ipoly-Szekeres Kálmán féle középiskolai fizika tankönyveket, és külön tankönyvet írt a 13 évesek számára Kis fizika címmel. Aktívan közreműködött a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok (1925) és a Fizikai és Kémiai Didaktikai Lapok (1930) megindításában. Könyvet szerkesztett kiváló matematikusok és fizikusok életéről (1927), és nagyszerű segédkönyvet adott a kísérletezni szerető fizikatanárok kezébe Bevezetés a demonstrációs fizikatanításba (1930) címmel. A második világháborút követő években, az iskolák államosítása után nem maradt számára tanári állás. Még az Iskolai Tanszergyár (ITG) is csak egyhónapos próbaidőre alkalmazta 1954-ben, majd alkalmatlanként elbocsátotta. (Dr. Radnai Gyula)

Mérnök, statikus
Oklevelét a budapesti műegyetemen szerezte. 1933-1937 között a műegyetem mechanikai tanszékén tanársegéd, majd adjunktus volt. Ez időből való (1935) a Magyarországon újszerű vasvári vonórudas ívhídja, a szolnoki felüljáró Mistéth Endrével az első hazai Langer-tartós vasbeton híd. Ekkor kezdett a vasbeton héjszerkezetek elméletével is foglalkozni. A 2. világháború után több híd rekonstrukcióját végezte. Bevezette a törést megelőző biztonsági tényezők méretezésének elvét. E munkásságának eredménye magasépítési és vasbeton szabványaink korszerűsítése. Ő tervezte a Ferihegyi repülőtérre vezető út vasbeton hídjait, a pozsonyi, eperjesi, marosvásárhelyi vasbeton ívhidakat, a székesfehérvári alumíniummű és a csepeli csőgyár héjbefedésű csarnokait. 1963-ban Ybl-díjat kapott.

Botanikus
Felsőfokú tanulmányait a budapesti tudományegyetemen kezdte és a debreceni tudományegyetemen fejezte be 1931-ben. 1930 és 1934 között a debreceni egyetem növénytani tanszékén tanársegéd Soó Rezső mellett. 1934-1940-ig a Magyar Nemzeti Múzeum növénytárának segédőre, majd 1946-ig a szegedi Eötvös Loránd Kollégium igazgatója volt. 1946-ban a fővárosi Természettudományi Múzeum munkatársa, 1950-1966 között a Növénytár vezetője. 1954-1977-ig az MTA vácrátóti Botanikai Kutatóintézetének igazgatója. Ezt követően az intézmény tudományos tanácsadójaként tevékenykedett. A növénytársulástan és a növényföldrajz nemzetközileg elismert kutatója volt. 1950-ben Soó Rezsővel együtt megindította Magyarország növényföldrajzi térképezési munkálatait. Munkásságának legfőbb eredményei Magyarország növénytakarója változásainak feldolgozása a jégkorszaktól a mai időkig, és a magyarországi vegetáció 1967-ben elkészített térképe. 1951-től az MTA tagja. 1955-ben Kossuth-díjat kapott, 1991-ben pedig a Pro Natura emlékérmet vehette át.

Francia fizikus és feltaláló
Fiatal korában apja vasgyárában dolgozott, később ő vezette a céget. Tevékeny tudományos kutató is volt. 1877. december 2-án 300 atmoszféra nyomáson és -27^oC hőmérsékleten cseppfolyósította az oxigént. Az oxigént párafelhő formájában nyerte. Később megismételte kísérleteit a párizsi École Normale-ban hidrogént, nitrogént és levegőt cseppfolyósított. Érdekelte a repülés, műszert tervezett a repülőgépek magasságának mérésére.

Német fizikus
1856-ban elsőként ő dolgozta ki a kinetikus gázelméletet, majd 1867-ben Rudolf Clausius német fizikus a maga hasonló teóriáját. Ez volt az első fizikai elmélet, amely számottevő kvantitatív sikereket ért el az anyag makroszkopikus tulajdonságainak az anyag atomos szerkezetére való visszavezetésével. A gázrészecskéket rugalmas golyóknak képzelték el, melyek egyenes vonalban mozognak, amíg egymással vagy a tartály falával nem ütköznek. A teória jól magyarázza a gáztörvényeket, a hőmérséklet, nyomás és térfogat összefüggéseit. Az elméletet - amely a statisztikus mechanika előfutára - részleteiben Maxwell és Boltzmann dolgozta ki.

Skóciai születésű brit kémikus és fizikus
Az Edinburgh-i Egyetemen tanult. 1875-ben a Cambridge-i Egyetem, 1877-ben a londoni Royal Institution of Great Britain professzora lett, mindkét posztot haláláig betöltötte. Az alacsony és magas hőmérsékletek fizikájával és a kémiai változásokkal foglalkozott, főleg szerves anyagok esetében. A gázok cseppfolyósítását tanulmányozva 14K hőmérsékletet valósított meg. Elő tudott állítani nagymennyiségű cseppfolyós oxigént. Bebizonyította, hogy az oxigén és ózon paramágneses anyagok. Cseppfolyósította a hidrogént, argont, fluort. A szilárd hidrogént is sikerült előállítania, aminek megállapította a törésmutatóját, az olvadáspontját és forráspontját. Megmérte a H2 képződéshőjét. Vizsgálta a fény élettani hatását a szemre. Jelentősek a szerves kémia terén végzet kutatásai is. 1872-ben feltalálta a Dewar-palackot.

Földrengéskutató, szeizmológus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a Budapesti Tudomány Egyetemen végezte, Lóczy Lajos és Kövesligethy Radó tanítványa volt. 1907-től a Nemzetközi Földrengéskutató Szövetség Központi irodájában dolgozott, itt a világ földrengési katalógusainak összeállítását végezte. 1914-ben a budapesti Földrengési Számolóintézetben dolgozott, 1918/19-ben kinevezték az intézet vezetőjévé. 1919. végén az egyetem igazoló bizottsága vizsgálatot indított ellene, és 1920-ban megvonták előadási jogát.

Matematikus, egyetemi tanár
1920-ban hagyta el véglegesen az országot. Egyetemi tanulmányait Budapesten és Göttingenben végezte. Doktorátusának megszerzése után (Budapest, 1911) több évet töltött nyugat-európai egyetemeken. 1914-ben a frankfurti, 1917-ben a budapesti egyetem magántanára lett. 1920 és 1933 között a frankfurti egyetem professzora volt. Közben, 1930-ban a Mathematikai és Physikai Társulat Kőnig Gyula-díjjal tüntette ki. 1933-ban Szász Ottó elvesztette állását, és az USA-ba emigrált, ahol rövidesen az Ohio állambeli Cincinnati város egyetemének professzora lett. Kutatási területei: determinánsok, lánctörtek, hatvány- és Dirichlet-sorok, trigonometrikus polinomok, szummabilitási módszerek, ultraszférikus polinomok és Bessel-függvények.

Vegyészmérnök
1919-ben a budapesti műegyetemen szerzett oklevelet. 1925-től Németországban végzett kutatómunkát, majd 1932-től a Szovjetunió Tudományos Akadémia szerves kémiai intézetében osztályvezetőként dolgozott. 1945 után egyik szervezője volt az MTA előkészítő testületének, a Magyar Tudományos Tanácsnak. 1948-1949-ben a belgrádi egyetem meghívott vendégtanára volt. 1950-1952-ben megszervezte és vezette a Műanyagipari Kutató Intézetet. 1953 őszétől az Építőanyagipari Kutató Intézet szilikátkémiai osztályát vezette. Tudományos munkássága fizikai-kémiai vonatkozású, főként a kémiai termodinamika területén alkotott maradandót. Gyakorlati vonatkozású munkássága a tápszerekkel és növényvédő szerekkel kapcsolatos vizsgálatokra és szabadalmakra, az enzimhatás és a sejtreakciók kinetikai vizsgálatára, továbbá a műanyagok gyártásával kapcsolatos kutatásokra terjed ki. Nevéhez fűződik az első hazai nylon előállítása.

Kémikus, kutató mérnök
1922-ben matematika szakon végzett a Budapesti Tudományegyetemen.1949-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1952-ben indította el a hazai germánium-eszközök kutatásait, a Híradástechnikai Ipari Kutató Intézetben félvezető eszközök gyártástechnológiájának fejlesztési bázisát. 1959-ben munkásságát Kossuth-díjjal tüntették ki. 1971-től az MTA Műszaki Fizikai Kutató Intézetének tudományos igazgatóhelyettese. 1980-tól a műszaki tudományok doktora. A félvezető anyagok és eszközök technológiájával foglalkozó több szakkönyv, egyetemi jegyzet és számos itthoni és külföldi szaklapban megjelent közlemény szerzője.

Agrokémikus, talajvegyész
Oklevelet a budapesti műegyetemen szerzett (1906). Először a magyaróvári Növénytermesztési Kísérleti Állomáson növénytáplálkozási és trágyázási kérdésekkel foglalkozott, s kidolgozta a sörárpa értékbírálatát. 1924-ben a földművelésügyi miniszter megbízta a szegedi Talajtani Kísérleti Intézet létrehozásával és vezetésével. 1947-ben az Agrártudományi Egyetem Keszthelyi Osztályán egyetemi tanár. Kidolgozta a rizstermesztés agrotechnikáját, a meszes-szódás szikesek talajjavítását.

Kémikus, egyetemi tanár
1949-ben szerzett vegyészi oklevelet a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen és került a Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékre Schulek Elemér mellé. Itt (1950-ben az egyetem neve Eötvös Loránd Tudományegyetemre változott) oktatott haláláig, 1969-től mint egyetemi tanár, 1998-tól professzor emeritus volt, de mindvégig aktív szakmai munkát végzett. 1984 és 1989 között az ELTE kémiai tanszékcsoportjának vezetője volt. Több külföldi egyetemen oktatott vendégprofesszorként. Pályája első szakaszában elsősorban analitikai kémiai jellegű kutatásokat végzett, de szervetlen kémiai problémákkal is foglalkozott. Fizikai-kémiai jellegű kutatásai során oldatok és kémiai reakciók kinetikai tulajdonságait, az izotópcsere-reakciókat vizsgálta, valamint radiokémiai módszereket dolgozott ki. 1970 után az oszcilláló kémiai reakciók vizsgálatában ért el jelentős eredményeket. Ezek közül a legnevezetesebb a reakciódinamikát leíró ún. Field-Kőrös-Noyes-mechanizmus. Bár az ELTE professzora volt, rendszeresen oktatott gyógyszerész-hallgatókat, állatorvos-hallgatókat és orvostanhallgatókat is. 1990-től levelező, 1993-tól az MTA rendes tagja volt. 1990-ben Széchenyi-díjat kapott.

Francia matematikus
Lagrange és Laplace mellett a francia forradalom idején élt harmadik neves francia matematikus. A 19. században igen elismert volt az eukleidészi geometriáról írt tankönyve. Legnagyobbrészt azonban integrálszámítással foglalkozott. Az ő nevéhez fűződik az elliptikus integrálok standard osztályozása. Az úgynevezett Legendre-polinomok, melyek bizonyos típusú differenciálegyenletek megoldásai, a speciális függvények közül a legfontosabbak. Egy teljesen más területen, a számelméletben, Eulerhez hasonlóan megsejtette és részben bebizonyította a kvadratikus reciprocitási tételt. Neve ott van a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Angol fizikus, Nobel-díjas
1914-ben beiratkozott a manchesteri egyetemre, de a világháború miatt tanulmányait félbeszakította. Tüzérként vett részt az első világháborúban, majd folytatta tanulmányait, de nem az egyetemen, hanem a Manchester College of Science and Technology-n. Itt szerzett diplomát 1922-ben, utána Cambridgeben végzett matematikát, és így került a Cambridge-i Cavendish Laboratóriumba. Erős mágneses terek előállításán dolgozott Kapicával, majd 1930-tól magfizikával foglalkozott és Waltonnal részecskegyorsítót épített. Kiemelkedő eredményeket ért el a magfizikában, a részecskegyorsítás technikájában, az atomenergia és termonukleáris fúzió területén. Egyike az angol radarrendszer kifejlesztőinek. 1951-ben Waltonnal megosztva Nobel-díjat kapott, a mesterségesen gyorsított atomi részecskék által létrehozott atommag-átalakítások terén végzett úttörő munkásságáért.

Amerikai atomfizikus, Nobel-díjas
Már középiskolásként bejárt a kaliforniai műegyetemre (California Institute of Technology), ahol egyetemistaként Linus Pauling vezetésével folytatott kutatásokat. Ph.D. munkáját Edward Condon irányításával kezdte Princetonban, majd Ernest Lawrence mellett fejezte be Berkeley-ben, Kaliforniában. Itt a Sugárzási Laboratóriumban kezdett dolgozni. Ez a labor később a Lawrence Berkeley Radiation Laboratory nevet kapta, mivel Lawrence alapította 1934-ben, és igazgatta haláláig, 1958-ig. Ettől kezdve lett McMillan az igazgató, s maradt az egészen 1973-ig, nyugdíjazásáig. Kiváló kísérleti érzékét több felfedezése is jelzi, kollegái szívesen dolgoztak vele. 1940-ben Philip Abelsonnal együtt állította elő - és nevezte el - az első transzurán elemet, a neptuniumot, majd Glenn Seaborggal együtt a másodikat, a plutóniumot. A háború alatt először a titkos radarkutatásba vonták be az MIT-n, majd 1942-től a bombarobbanás bonyolult folyamatának vizsgálatában vett részt Los Alamosban. A háború után Lawrence ciklotronjának továbbfejlesztéseként feltalálta a szinkrotron elvét és részt vett az első szinkrotron létrehozásában Berkeley-ben. 1951-ben Seaborggal közösen megkapták a kémiai Nobel-díjat "a transzurán elemek kémiája területén elért eredményeikért". 1963-ban "Atoms for Pace" díjat kapott, megosztva Vladimir Vekszler szovjet fizikussal, aki tőle függetlenül találta fel és építtette meg az első szinkrotront a Szovjetunióban. (Ezt az atomfizika békés célú felhasználásáét járó díjat először Niels Bohr kapta meg 1957-ben, majd Hevesy György 1958-ban, Szilárd Leó és Wigner Jenő pedig megosztva 1959-ben.) (Dr. Radnai Gyula)

Vegyész
Egyetemi tanulmányait Budapesten és Münchenben végezte. Két évig a grazi egyetemen tanársegéd. 1896-ban a budapesti egyetemen organikus kémiából tanár, majd mint fővegyészt kinevezték az Országos Kémiai Intézet Technológiai osztályának vezetőjévé, később kísérletügyi igazgatóvá. Tudományos munkássága a mezőgazdasági és szintetikus organikus kémia területére terjedt ki. 1918-tól az MTA tagja volt.

Gépészmérnök, műegyetemi tanár
1920-ban szerzett gépészmérnöki oklevelet a budapesti Műegyetemen. 1920-1925 között a MÁVAG-ban dolgozott, 1924-től a mozdonyszerkesztési osztály vezetője volt. Közben Schimanek professzor meghívására 1921-től a Műegyetemen tanársegéd, 1926-tól egyetemi adjunktus, 1932-től intézeti tanárként a tanszék géplaboratóriumának vezetője, 1946-ban nevezték ki tanszékvezető egyetemi tanárnak. 1946-tól az Országos Automobil Kísérleti Állomás igazgatója. 1948-1949 között a Technológiai és Anyagvizsgáló Intézet igazgatója, 1948-tól a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének (MTESZ) az első elnöke; 1949-től a Hőtechnikai Kutató Intézet igazgatója; 1952-1955 között a BME rektorhelyettese volt. Több jelentős konstrukció (kétütemű szívógáztraktor, motorkocsi stb.) és ipari berendezés létesítése fűződik a nevéhez. Rendszeresen tartott továbbképző előadásokat, több tankönyvet írt, vezető tisztségeket töltött be a szakmai közéletben.

Angol fiziológus, vegyész, feltaláló
1708-tól élete végéig egyházi javadalmas. 1717-ben tagja lett a Royal Society-nek, 1739-ben neki ítélték oda a Copley-érmet. Főműve a "Statical Essays", ebben leírta növényélettani kísérleteit és fontos kísérleteket tartalmaz a vérnyomás mechanikai viszonyaival, a véráramlás sebességével és a különféle véredények befogadóképességével kapcsolatban. A vérnyomásmérés mérföldkövei között tartják számon, 1773-ban kanült kötött be egy kanca artériájába, s ezáltal első ízben mérte meg a kispriccelő vér "erejét".

Angol matematikus, fizikus, kémikus, feltaláló
A cambridge-i egyetemen tanult, majd Európában utazott, matematikával, fizikával, csillagászattal is foglalkozott. 1839. január 25-én bejelentette a később róla talbotypiának elnevezett fényképezési eljárás feltalálását, amellyel ezüstnitráttal preparált papírnegatívra készített képet. Az előhívás után kapott papírnegatívot a daguerrotypiával ellentétben már sokszorosítani is lehetett. 1848-ban megjelentette az első fényképekkel illusztrált könyvet. A továbbiakban is jelentősen hozzájárult a fényképezés technikájának és a felhasznált anyagoknak a fejlesztéséhez. Sokoldalú tevékenységet fejtett ki, dolgozatai jelentek meg a matematika és botanika területén is, számos szabadalma volt. Életének utolsó éveiben asszírológiával is foglalkozott, egyike volt az elsőknek, akik ninivei ékírásos szöveget fejtettek meg.

Lengyel származású orosz rakétatudós, feltaláló
Autodidakta volt, gyermekkorában egy betegség miatt elveszítette a hallását, emiatt tanulmányait magánúton végezte. Rendkívüli szorgalommal a fizikában, a kémiában és a matematikában alapos, ismeretekre tett szert. Magántanítóként dolgozott, majd iskolákban tanított. 1880-tól kezdve publikált, a Szentpétervári Matematikai és Fizikai Társaság tagjává választotta. Rendszeres kutatásokat végzett a repülés, majd a rakétatechnika és űrkutatás elméletének területén. Ő építette az első szélcsatornát Oroszországban 1897-ben. 1912-ben jelent meg alapvető cikke az űrhajózás fontos problémáiról. 1918-ig csak csekély mértékű állami támogatást kapott kutatásaihoz, mivel azoktól az illetékesek nem vártak gyakorlati eredményeket. 1918-ban a Szocialista Akadémia tagjává választotta, és rendszeres nyugdíjat állapítottak meg számára, ezért folytatni tudta elméleti vizsgálatait. Őt tekintik a rakétatechnika, az űrhajózás elméleti megalapozójának. Ő fogalmazta meg először, hogy a Föld elhagyása többfokozatú, folyékony üzemanyagot használó rakétával lehetséges. Foglalkozott az emberek életfeltételeit a világűrben biztosító rendszerek kidolgozásával és űrállomások, űrkolóniák létrehozására is készített terveket. Jelentős hatással volt a későbbi szovjet űrprogramra, számos javaslatát az űrutazásban ténylegesen felhasználták. Egy holdkráter viseli a nevét.

Csillagász, matematikus, egyetemi tanár
Az Eötvös József Gimnázium elődjének, a pesti reáliskolának tanára volt. Mérnöki tanulmányait megszakítva vett részt a szabadságharcban, több csatában is kitüntette magát. Az önkényuralom során ezért rendőri zaklatások érték. 1850-ben szerezte meg mérnöki oklevelét, majd Bécsben tanult csillagászatot és matematikát. A pesti egyetemen a csillagászat magántanára lett. Mivel azonban a harcokban megsérült gellérthegyi csillagvizsgálót a szabadságharc után lebontották, csak kevés lehetősége volt csillagászati megfigyelésekre. Egész életében eredménytelenül küzdött a szabadságharcban lerombolt gellérthegyi csillagvizsgáló újjáépítéséért. Földmágnességi méréseket és hosszúság-meghatározásokat végzett. Kiváló tanár volt, tanítványa volt többek között Fröhlich Izidor.

Gépészmérnök
Tanulmányait Charlottenburgban és Budapesten folytatta. 1931-ben kezdett foglalkozni szivattyúkkal. 1932-ben a Mazalán Gépgyár Fertő utcai telepén szivattyúgyártó üzemet szervezett. Az általa szerkesztett járókerekek némelyikét ma is gyártják. 1950-ben a Kisszivattyúgyár fökonstruktőre lett. Az MTA Vízgépészeti Szakbizottságának tagjává választották (1951). Itt Pattantyus Ábrahám Gézával és Gorup Ferenccel meghatározta a több fokozatú szivattyúk országos tipizálását. 1952-től a budapesti műszaki egyetemen tanított.

Fiziko-kémikus, egyetemi tanár
A budapesti József Nádor Műszaki Egyetem elvégzése után (1922) mint tanársegéd elektrokémiai kutatásokat folytatott. Berlinben 1926-1928 között a Kaiser Wilhelm Institut für Faserforschung kutatójaként természetes polimerek röntgendiffrakciós szerkezetvizsgálatával foglalkozott, majd az angliai Manchesterben a staurolit és a kianit nevű alumíniumszilikátok szerkezetét vizsgálta, s meghatározta az apatit szerkezetét. 1930-ban hazahívták a szegedi Eötvös Loránd Kollégium igazgatójának. A szegedi Tudományegyetemen létrehozta az első egykristályok vizsgálatával foglalkozó magyarországi röntgendiffrakciós laboratóriumot. 1938-ban a budapesti Műegyetem kémiai-fizikai tanszékének vezetőjévé nevezték ki. 1947-ben jelent meg egyik alapvető munkája. Ugyanezen évben koholt vádak alapján négy év börtönre ítélték, majd két évig internálták. 1953-tól az Építéstudományi Intézetnek, 1956-tól haláláig az MTA Központi Kémiai Kutatóintézetének munkatársa volt. Előbb üvegszerkezet-kutatásokkal foglalkozott, majd 1963-tól munkatársaival a korszerű diffraktometriás méréseken alapuló kvantitatív fáziselemzés kidolgozásában és gyakorlati alkalmazásában ért el kiváló eredményeket.

Brit orvos, bakteriológus, Nobel-díjas
1880-ban orvosdoktori címet szerzett Londonban. Sokoldalú tehetség volt, kifejezett érzéke volt a matematikához, de festett, verseket és színdarabokat is írt. Orvosként Indiában dolgozott, ahol a malária-fertőzés ökológiai hátterével foglalkozott. Felismerte, hogy a betegség terjedésének jellemzői a malária kórokozó, a közvetítő szúnyog és az ember közti kapcsolat matematikai modelljének segítségével jól magyarázhatók. Dinamikai modelljének segítségével megmutatta, hogy a betegség csak a terjesztő szúnyogok egy kritikus denzitása felett marad fenn tartósan, tehát a legjobb védekezés a szúnyogok irtása. A maláriafertőzés biológiai ökológiai hátterét felfedő kutatásait 1902-ben Nobel-díjjal jutalmazták. 1899-ben visszatért Angliába és Liverpoolban a Trópusi Orvostudományi Iskolában professzori állást vállalt. 1911-ben lovagi rangot kapott. Ugyan a malária gyógymódját nem találta meg, de visszaszorításában kulcsfontosságú szerepet játszott.

Vegyész
1949-50-ben a Kőszénbánya és Téglagyár Társ. Pesten nevű vállalat vegyésze. 1950-től a Bp.-i Tűzállóanyaggyár munkatársa. 1953-54-ben az építőanyaggyártóipar tervezett fejlesztése céljából kidolgozta a cementipari forgókemencék, mészégetőkemencék stb. béléstégláinak korszerű gyártástechnológiáját. 1957-ben főmérnöki beosztásából felmentették és főtechnológussá nevezték ki, egyidejűleg új kutatásokra kapott megbízást. 1959-63-ban a Magnezitipari Művek kutatólaboratóriumának vezetője, 1963-tól a Fémoxidüzemet vezette.

Amerikai fizikus, csillagász
1900-ben szerzett B.S. fokozatot fizikából a Case Western Reserve University-n, és 1903-ban Ph.D. fokozatot a Cornell University-n, ahol még két évig kutatott. 1905-től a National Bureau of Standards-nál Washingtonban dolgozott, ahol 1905-től 1945-ig a sugárzásmérési részleget vezette. Főként infravörös spektroszkópiával foglalkozott. Megmérte számos csillag, bolygó és köd infravörös sugárzását, elsőként határozta meg pontosan a feketetest-sugárzás állandóit, s ezzel igazolta a Planck-törvényt. A későbbiekben foglalkozott az ultraibolya sugárzással is és annak biológiai, gyógyászati alkalmazásaival. Nagy mértékben az ő tevékenységének köszönhető számos sugárzásmérési szabvány elfogadása.

Természetkutató, evangélikus lelkész
Teológiai tanulmányait Eperjesen, Pozsonyban és Halléban végezte. 1733-tól négy évig Jénában tanult. 1742-ben Bártfára hivták segédlelkésznek és november elsején avatta föl Ambrózy György szuperintendens Csetneken. Gyülekezete nemsokára rendes lelkésszé választotta. Pozsonyba 1762-ben került és itt működött haláláig. A berlini és jénai természettudományi társulatoknak volt tagja. Több munkája kéziratban maradt fent. Sokoldalú irodalmi működést fejtett ki.

Piarista matematika- és fizikatanár, tankönyvíró
Bölcsészdoktori oklevelét a pesti egyetemen szerezte 1830-ban. 1831-ben pappá szentelték. Rendjének több gimnáziumában (Pest, Vác, Veszprém) matematikát és fizikát tanított. Veszprémben, Vácott igazgató volt. 1867-től haláláig Pesten a rend vagyongondnoka. Középfokú tankönyveket írt, dolgozott Jedlik Ányossal is, mégpedig a német-magyar tudományos műszótár megalkotásában vettek közösen részt. Jedlik a fizikai és kémiai, Schirkhuber a matematikai szakkifejezéseket gondozta. 1858-tól az MTA tagja.

Növénytermesztő, növénynemesítő, tanár, gazdasági szakíró
1871-73-ban elvégezte a magyaróvári gazdasági akadémiát, 1873-74-ben a hallei, 1874-75-ben a lipcsei egyetemen folytatta tanulmányait. 1875-től a magyaróvári gazdasági akadémia tanársegéde, 1878-tól tanára és az akadémia kísérleti telepének vezetője 1904-ig. 1883-ban megalapította és szerkesztette Kosutány Tamással a Mezőgazdasági Szemlét, 1891-től vezetője volt a kezdeményezésére létesült Országos Növénytermelési Kísérleti Állomásnak. A magyarországi tudományos növénytermesztés megalapítója. Fő munkája, az Általános és különleges növénytermesztés ma is alapvető szakmunka. Jablonowski Józseffel együtt az alföldi tanyavilágban számos ismeretterjesztő előadást tartott és a búza sűrű sorú vetését igyekezett terjeszteni. Állattenyésztési kérdésekkel is foglalkozott.

Fizikus, akusztikus
A Vág melletti kisvárosból származó fiú Budapesten végezte középiskoláit, majd Szegeden az egyetemet, matematika-fizika szakon. Már középiskolában szorgalmas megoldója volt a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapoknak, az egyetemen pedig tagja az Eötvös Loránd Kollégiumnak. 1940-től lett Bay Zoltán tanársegéde a műegyetemen, majd 1943-ban doktorált Békésy György akusztikai témavezetésével a tudományegyetemen. Ettől kezdve élete végéig az akusztika maradt kedvenc kutatási területe. Az ötvenes években már akusztikai és ultrahang kutató csoportot vezetett, Ultrahangok c. könyvét 1963-ban adták ki. Érdeklődésének középpontjában a beszédkutatás állt, de szívesen kirándult ehhez kapcsolódóan más területekre is. Zenei akusztika c. könyve 1982-ben, Teremakusztika c. könyve 1986-ban jelent meg. Az akusztikusok nemzetközi együttműködését tevékenyen támogatta. Több akusztikai konferenciát és egy 1500 fős nemzetközi akusztikai kongresszust szervezett Budapesten. 1991-ben Kempelen Farkas díjjal, 1999-ben Békésy György arany emlékéremmel tüntették ki. (Dr. Radnai Gyula)

Olasz csillagász
Főúri támogatással a bolognai obszervatóriumban végzett észleléseket, 1657-től 1668-ig a bolognai egyetemen a matematika és csillagászat professzora volt. 1668-től XIV. Lajos meghívta Párizsba, ahol 1671-től az új obszervatórium igazgatója lett. Számos jelentős felfedezés fűződik a nevéhez. Ő fedezte fel a Szaturnusz A és B gyűrűje közti sötét térközt, az ún. Cassini-rést, és a Szaturnusz négy holdját is. Elsőként készített feljegyzést az állatövi fény megfigyeléséről. Feltételezte, hogy a bolygók pályája nem ellipszis, hanem az általa bevezetett ún. Cassini-féle görbe. Részt vett a párizsi meridián általa javasolt mérésében. Nem fogadta el Newton gravitációs elméletét, azonban felfedezései és megfigyelései alapján a 17 18. század legjelentősebb csillagászai közé tartozik. Fia is jeles csillagász lett. (Bartha Lajos)

Francia kémikus
Angliában és Franciaországban végezte mérnöki tanulmányait. Ő találta fel 1866-ban az őróla később Leclanché-elemnek elnevezett energiaforrást, mely ugyan még nedves elem volt, de a későbbi szén-cink szárazelemek fejlesztésének alapjául is szolgált. Az elem egy, anódként szolgáló cink tartályból áll, amit egy zselatinnal besűrített ammóniumklorid-oldattal töltenek meg. Ebbe a tartályba szén elektródát merítenek, amit porított és szénporral kevert mangándioxiddal vesznek körül. Az elem 1,4 volt feszültséget állított elő. 1866-ban a párizsi kiállítás érmét kapta meg. Rövid időn belül kiterjedten alkalmazták vasúti és más távközlési célokra. Leclanché 1871-ben az elemet tökéletesítette.

Angol kísérleti, műszaki fizikus, feltaláló
Valószínűleg ő volt az első villamosmérnök a világon. Sikeres pályáján William Thomson (Lord Kelvin) indította el, akinél az 1867-68-as tanévet töltötte ösztöndíjasként Glasgow-ban. Az elektromos távírás elméletébe és gyakorlatába dolgozta be magát, majd Indiába ment, hogy a Brit Birodalmon beüli távíró szolgáltatás fejlesztésén dolgozzon. Segített Thomsonnak a tengeralatti kábel lefektetésében és működtetésében, majd Thomson és W.J.M. Rankine ajánlásával Japánba ment, ahol a fizika és a telegráfozás professzori teendőit látta el 1873-tól 1878-ig a tokiói műszaki egyetemen. Messze földön híres laboratóriumot hozott létre, diákjait is bevonva saját kutatásaiba. E kutatások egyik eredménye volt Tokio első elektromos világítási rendszere. Londonba visszatérve a műszaki fizika esti hallgatói számára tartott népszerű egyetemi előadásokat, miközben számos elektromos mérőműszert kísérletezett ki, talált fel, bevonva mindebbe laboratóriumi tanítványait is. Új villanymotorokat fejlesztettek ki, melyeket a legkülönbözőbb helyeken alkalmaztak az elektromos triciklitől kezdve a londoni földalattiig. Nagyon sokat publikált, hihetetlen munkatempóban dolgozott, ezt követelte meg munkatársitól is. Nem volt könnyű ember: tüskés modora miatt az adminisztráció nem szerette, legjobb tanítványai azonban Tokióban és Londonban is rajongtak érte. (Dr. Radnai Gyula)

Amerikai fizikus
A Princeton-i egyetemen szerzett Ph.D. fokozatot 1912-ben. 1915-től 1930-ig a Princeton-i egyetemen tanított, 1919-től mint professzor. 1930-48 között a Massachusetts Institute of Technology, majd 1949-54 között az MIT Corporation elnöke volt. A háború alatt részt vett a radar és az atombomba fejlesztésében. Mind Franklin D. Roosevelt, mind Harry S. Truman elnökök alatt jelentős szerepet játszott a kormányzat tanácsadójaként tudományos ügyekben. A háború után az atombomba-kísérletek eredményét kiértékelő tudóscsoportot vezette. A.H. Compton fizikusnak az idősebb fivére volt.

Magyar-amerikai csillagász, gépészmérnök, egyetemi tanár
A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett mérnöki diplomát 1944-ben. Ezen az egyetemen doktorált 1946-ban, Egerváry professzor tanítványaként az égi mechanikai háromtest-problémáról írott disszertációval. 1947-ig itt volt tanársegéd, ekkor kivándorolt (akkori szóhasználattal: disszidált) az Amerikai Egyesült Államokba. 1947-1952 között a Virginia State University-n, 1952-1957 között a University of Maryland-en és a George Washington University-n, 1962-től 1968-ig a Yale Egyetemen oktatott, majd 1968-tól a University of Texas at Austin professzora volt. Az égi mechanika tudományterületének, ezen belül a háromtest-problémára vonatkozó kutatásoknak világszerte ismert képviselője volt. 1957-tól, az Egyesült Államok űrprogramjának megerősödésétől kezdve részt vett abban, és jelentősen hozzájárult az Apollo program sikeréhez. Nevezetes, "Theory of Orbits" című könyvét, a háromtest-problémára irányuló kutatások alapművének tekintik.

Norvég matematikus, elméleti fizikus
Az oslói egyetemet elvégezve Párizsban és Göttingenben is tanult. Fontos eredményeket ért el a számelméletben, és a trigonometriai sorok elméletében. 1903-ban az oslói egyetem matematika professzora, jelentős matematika-történeti munkát is végzett. Legfőbb eredménye azonban a sarki fényre vonatkozó elmélete. Kristian Birkeland (1867-1917) eredményei alapján Størmer 1910-től kapcsolódott be az erre vonatkozó kutatásokba. Nagyszámú felvételt készített a sarki fény magasságának meghatározására. Meghatározta a villamos töltésű részecskék mozgását mágneses térben. Ennek alapján kimondta, hogy a Föld körül egy protonokból és elektronokból álló, tórusz-alakú felhő alakul ki. A Birkeland-Størmer elméletet 1958-ban a mesterséges égitestek megfigyelései alapján J. A. Van Allen (USA, 1914-2006) igazolta. A párizsi Természettudományi Akadémia 1922-ben Janssen-éremmel jutalmazta, a Svéd Királyi Akadémia és a londoni Royal Society tagja, az oxfordi, koppenhágai és párizsi egyetemek díszdoktora. (Bartha Lajos)

Horvát születésű svájci vegyész, Nobel-díjas
Németországi tanulmányai után Svájcban telepedett le, s munkája jelentős részét a zürichi műegyetemen végezte, tanított hollandiai egyetemeken is. A mósuszillatú cibetont és a muszkont tanulmányozta. A terpénekkel végzett munkájában az "izoprén-szabályra" támaszkodott, amelyet Otto Wallach 1887-ben állapított meg, de Ruzicka előtt nem ismerték fel általános érvényét. Felállította a "biogenetikus izoprén-szabályt", amely szerint egy terpén összes lehetséges szerkezete közül az a kedvező, amely egy alifás prekurzorból, például a geraniolból mechanikusan származtatható. A polimetilének és a terpének vizsgálatáért kapta az 1939-es kémia Nobel-díjat Adolf Butenandttal megosztva.

Amerikai csillagász
A Műszaki Egyetemen (Massachusetts Institute of Technology) és Pasadenában, a Kaliforniai Műszaki Egyetemen dolgozott, majd 1946-ban a Mount Wilson és a Mount Palomar Obszervatórium állományába került. 1964-től 1978-ig az obszervatóriumok igazgatója volt. Foglalkozott a csillagok mágnességével, az éjszakai égbolt fényjelenségeivel, a galaxisok forgásával és teleszkóptervezéssel. Apjával, Harold Babcockkal ő alkotta meg a napmagnetográfot. Nevét a 3267.sz. kisbolygó viseli (apjával közösen).

Mennyiségtan- és természettantanár, polgári iskolai igazgató
A polgári iskola a 10-14 évesek számára szervezett, népszerű iskolatípus volt Magyarországon az 1870-es évektől kezdve 1948-ig, az általános iskola bevezetéséig. Viszonylag nagy óraszámban tanítottak itt számtant, mértant és természettant, e tárgyak gyakorlati oldalát hangsúlyozva. Erdődy Imre a budapesti tudományegyetemen szerezte tanári oklevelét 1880-ban, majd a fővárosi II. kerületi polgári leányiskolában kezdett tanítani. Hosszú, sikeres tanári pályáján a fizikai ismeretek széleskörű terjesztéséből is kivette a részét. A Mathematikai és Physikai Társulat, valamint a Királyi Magyar Természettudományi Társulat aktív tagjaként előadásokat tartott, népszerűsítő cikkeket írt a Természettudományi Közlönybe, többek között a legújabb fizikai eredményekről, a fény és az elektromosság kapcsolatáról és különböző természeti jelenségek fizikai magyarázatáról. (Dr. Radnai Gyula)

Gyógyszerész, pilóta, repülőgéptervező
Családja olasz volt, egyedül ő vallotta magát magyarnak. A kolozsvári egyetemen gyógyszerészetet tanult. Érdeklődött a repülés iránt, 1910-ben Rákosmezőn elsajátította a repülőgép-vezetést. Ő repült először 1911. november 4-én Budapest belterülete felett és december 10-én Fiuméban a Horváth-monoplánon a tenger felett. A pilótavizsgát 1912-ben tette le. Az 1. világháborúban az olasz hadszíntéren pilóta volt. Egyik légiharcban 1918-ban találat érte, súlyos sérülést szenvedett. Mátyásföldön egy emléktábla és a Prodám utca őrzi emlékét.

Csillagász, geofizikus
1935-38-ban a prágai egyetemen fizikát tanult, 1938-40-ben a budapesti egyetemen végzett, 1941-ben a galaktikai csillagfelhők és halmazok egyensúlyáról szóló dolgozatával doktorált. 1942-47-ben a svábhegyi Csillagvizsgáló Intézetében dolgozott. 1942-45-ben a MAORT kaposvári gravitációs csoportjánál geofizikával foglalkozott. 1947-ben visszatért Losoncra, majd 1953-ban megalapította a Szlovák Akadémia Geofizikai Intézetét, melynek 1962-ig igazgatója volt. 1952-ben Kassára került, a Műszaki Egyetem alapító munkatársa lett, 1955-tól 1963-ig rektora. Szoros kapcsolatot tartott fenn a Miskolci Nehézipari Egyetemmel. 1979-től az MTA tiszteleti tagja.

Francia magkémikus, Nobel-díjas
Matematikai tehetségét korán felismerték. Paul Langevin, aki a Mme Curie szervezte magániskolában matematikára tanította, később doktori témavezetője lett. Kilenc éves korában vesztette el édesapját, ettől kezdve édesanyját követte minden lépésében. Az első világháborúban röntgen asszisztensként, utána a Rádium Intézetben laboratóriumi asszisztensként dolgozott mellette. Itt ismerkedett meg későbbi férjével, Frederic Joliot-val is, akivel közösen felvették a Joliot-Curie nevet. Közös kutatásuk legszebb eredménye a mesterséges radioaktivitás felfedezése, amelyért együtt nyerték el a kémiai Nobel-díjat 1935-ben (egy évvel Mme Curie halála után). Aktív politikai szerepet is vállalt mind a francia nőmozgalomban, mind a tudományos élet szervezésében, amikor és ameddig csak lehetősége volt rá. Lányából magfizikust, fiából biokémikust nevelt. Leukémiában halt meg, akárcsak édesanyja. (Dr. Radnai Gyula)

Orvos, tudományszervező
Pesten folytatott tanulmányok után 1823-ban orvosdoktori oklevelet szerzett, majd hosszabb európai tanulmányútja során ismerkedett meg a homeopata gyógymódokkal. Felkereste Samuel Hahnemannt, ezen gyógymód kidolgozóját, majd könyvét magyar nyelvre fordította. Hazatérése után nemcsak az új gyógymód kidolgozásán fáradozott, hanem széles körű orvosi gyakorlatot is folytatott. Betegei közé tartozott Széchenyi István, Kossuth Lajos és több más ismert politikus, író és művész. Természettudományi és orvosi kutatásai mellett szépirodalommal is foglalkozott, több német drámát magyarra fordított. 1831-től az MTA tagja.

Elméleti fizikus
Budapesten, a Jedlik Ányos Gimnáziumban érettségizett, utána azonnal felvették az ELTE fizikus szakára. Az egyetemen a Szabó János és Abonyi Iván által tartott plazmafizikai szeminárium hallgatójaként készítette el a magneto-hidrodinamika egyenletei megoldásának egyértelműségére vonatkozó, Szabó Jánossal közös dolgozatát. Diplomájának megszerzését követően a KFKI Szilárdtestfizikai Főosztály akkor alakuló elméleti csoportjához került, ahol figyelme a mágnesség, illetve a fémekben előforduló mágneses szennyezések felé fordult. A 70-es évek közepén, az akkor alapított Fémfizikai Osztály vezetőjeként javaslatot tett az amorf ötvözetek (fémüvegek) tanulmányozására. A közreműködésével szervezett 1980-as budapesti nemzetközi fémüveg-konferencia hozta meg számára a széles körű nemzetközi elismertséget. A 80-as évek közepétől még a Csepel Művekben folyó fémüveg kutatásokban is komoly szerepet vállalt, azonban érdeklődése egyre inkább az akkor induló számítástechnikai kutatások felé kanyarodott el. Évfolyamtársai, majd kollégái egyaránt nagyra becsülték nemcsak széles körű tudásáért, hanem mindig segítőkész, közvetlen egyéniségéért is. (Dr. Radnai Gyula)

Amerikai csillagász
A női hallgatók számára létesített Vassar College-ben szerzett Master fokozatot 1872-ben. Tanulmányaiban számos nehézségbe ütközött, mivel sok lehetőség akkor a nők elől még el volt zárva. Mary Mitchell támogatta tanulmányaiban, segítségével egy évig a Harvard egyetemen is hallgathatott előadásokat. 3 éven keresztül Zürichben folytatott tanulmányokat. 1876-ban visszatért az Egyesült Államokba, itt azonban női mivolta miatt nehéz volt állást találnia, néhány évig középiskolában tanított. 1881-ben Mary Mitchell asszisztense lett, majd 1888-ban átvette tőle a csillagvizsgáló igazgatói posztját, és a csillagászat tanárának feladatát a Vassar College-ben. Jelentős megfigyeléseket végzett a kettős és változó csillagokkal, az aszteroidákkal és az üstökösökkel kapcsolatban is. Pályája során mindvégig küzdött a nők jobb tanulási lehetőségeiért.

Angol matematikus, csillagász, asztrofizikus
A kereskedelmi és tengerészeti iskolában tanul Londonban. Érdeklődése hamarosan a matematika felé fordult. 1900-ban végzett a Cambridge-be a Trinity College-ben matematikusi képesítéssel. Ezután csillagászati és optikai tanulmányokat kezdett. 1899-1900 között a Cavendish Laboratóriumban dolgozott. Sokat publikált az alkalmazott matematika, fizika és csillagászat területén. Különösen a gázok fajhőjével és sugárzási szerkezetével kapcsolatban jelentek meg publikációi. Lord Rayleigh-vel 1900 nyarán publikáltak egy olyan képletet, mely Wien eredeti kritériumának is megfelelt, és alacsony frekvenciákra jól egyezett a mérési eredményekkel (Rayleigh-Jeans törvény). 1905-1909-ig az alkalmazott matematika professzora Princetonban. 1907-ben a Royal Society tagjává választották. Fizikával kapcsolatos munkái ellenére mindig matematikusnak tartotta magát.

Japán matematikus
Számelméletben ismert az Iwasawa elmélet. 1950-ben meghívták a Massachusettsi Cambridge-be, ahol 1967-ig dolgozott, majd 1967-től 1986-ig matematika professzoraként a princetoni egyetemen. 1987-ben visszatért Tokióba.

Vízépítő mérnök
1938-tól az Országos Öntözésügyi Hivatal tervezési osztályának vezetője, azután a Vízrajzi Intézet, majd a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet munkatársa lett. Számos hazai vízépítési műtárgy építésében vett részt (nicki Rábagát stb.). Önálló munkái közül legjelentősebb a tiszaburai csőzsilip. Statikai, talajmechanikai és hidraulikai kérdésekkel egyaránt foglalkozott. Fő eredményei a csővezetékek és csőzsilipek méretezésével és tervezésével, részben hidraulikai kutatásokkal kapcsolatosak.

Hídépítő mérnök
1935-ben szerzett mérnöki oklevelet a Műegyetemen. 1940-ben Európában is rekord nyílású merevitőgerendás ívhíd épült Szolnokon tervei szerint. Ő tervezte Hilvert Elekkel a főváros első állandó hídját, a Kossuth hidat. 1946-ban az Újjáépítési, később Építési és Közmunkaügyi Minisztérium élére nevezték ki, 1947-ben azonban törvénytelenül eltávolították és koholt vádak alapján letartóztatták. 1955 után részt vett az Erzsébet híd, a kiskörei és a bős-nagymarosi vízlépcső tervezésében. 1983-ban a Budapesti Műszaki Egyetem címzetes egyetemi tanára lett. A BME tiszteletbeli dékánja, a Pest Megyei Mérnöki Kamara örökös tagja. 1996-ban Széchenyi-díjat, 2006-ban pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét kapta. Kutatási területe a szerkezetek méretezési elmélete, illetve komplex gazdasági optimálása.

Svéd kémikus
Szülővárosában kezdte tanulmányait, majd Stockholmba költözésük után a Karolinska Intézetben tette le érettségi vizsgáját. Ezt megelőzően 1817-ben gyógyszerészetből vizsgázott és gyógyszerész-gyakornokként dolgozott. 1824-ben megszerezte a Karolinska Intézetben a Sebészet Master fokozatot. Kémiát tanított az Intézetben, miközben orvosi tanulmányait folytatta. Emellett a Svéd Természettörténeti Múzeumban gondozta a múzeum ásvány- és kőzetgyűjteményét. 1826-ban bízták meg a stockholmi Karolinska Orvosegyetem kémiai laboratóriumának vezetésével, 1832-ben lett a kémia és az ásványtan professzora. 1833-ban a Svéd Királyi Akadémia tagjává választotta. Cérium vegyületeket tanulmányozva fedezte fel 1839-ben a lantánt. Később is a ritkaföldfémeket kutatta, 1843-ban jelentette be az erbium és a terbium felfedezését.

Amerikai csillagász
1888-ban a Lick obszervatóriumban dolgozott, innen 1991-ben a Pittsburgh-i egyetem Allegheny obszervatóriuma igazgatójának hívták meg. 1898-ban visszatért a Lick obszervatóriumba, mint az intézmény igazgatója. A Szaturnusz gyűrűinek vizsgálata során fedezte fel a gyűrűk közötti, általa Encke-résnek elnevezett rést. Egy másik, az 1977-ben útnak indított Voyager űrszondák által felfedezett rést róla neveztek el Keeler-résnek.

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
1916-ban kapott Ph.D. fokozatot a Princetoni Egyetemen. 1920-ban St. Louisban a Washington Egyetem fizikatanszékének vezetője lett. 1923-ban nevezték ki a Chicagói Egyetem fizikaprofesszorává, ahol 1942 és 1945 között a metallurgiai laboratóriumot vezette. 1945-ben a Washington Egyetem rektora lett, 1953 és 1961 között ugyanitt a természetrajz professzora volt. C.T.R. Wilson-nal felfedezte az elektronokkal ütköző röntgensugarak hullámhossz-változását. Eredményüket elméletileg is értelmezték, 1927-ben Nobel-díjat kaptak. Ez az úgynevezett Compton-effektus. A fény részecskejellegét bizonyító jelenségek közül az egyik legismertebb a Compton-szórás.

Orvos, belgyógyász, higiénikus, egyetemi tanár
Orvosi oklevelét 1887-ben a pesti orvosi karon szerezte. Tanulmányainak a végén Korányi Frigyes klinikáján dolgozott. 1887-1890-ben a budapesti I. sz. belklinikán működött. 1890-től a Szent Rókus Kórház főorvosa, 1901-1927-ig igazgatója, 1927-1930-ig a fővárosi kórházak igazgatója volt. 1901-ben a műegyetemen az építésegészség-ügy előadója, 1912-ben c. egy. rk. tanár. Fertőző betegségekkel, higiéniával foglalkozott. Az Egészség, az Ifjúság és egészség, Az egészség könyvtárának a szerkesztője. 1927-től a felsőház tagja volt.

Olasz orvos, fizikus, anatómus és természettudós
Munkássága nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy Volta felfedezhesse az állandó elektromos áramot szolgáltató áramforrást. Ez az elem, a Volta-oszlop kémiai és fizikai elvek alapján működik. Volta felfedezése volt az elektromos energia korának előfutára, de Galvani nyitotta meg az utat az izom és az ideg fiziológiájának új kutatása és az elektrofiziológia tudománya felé is. Tisztelete jeléül Volta róla nevezte el az általa feltalált áramforrást galvánelemnek. Galvani neve ma is él a galvanométer, galvanizálás, galvanoplasztika, galvanikus csatolás stb. szakkifejezésekben.

Angol fizikus
1880-tól haláláig a fizika professzora volt a Mason Science College-ban, a Birmingham-i egyetem elődjén. Ő dolgozta ki az elektromágneses térre vonatkozó, róla elnevezett elméletet. Ennek keretében bevezette az ún. Poynting-vektort, vagy energiasugárzási vektort, melynek nagysága az energiaáramlás áramsűrűségét, iránya pedig az energiaáramlás irányát adja. 1893-ban új módszerrel megmérte a Newton-féle gravitációs állandót. 1903-ban megmutatta, hogy ha egy naprendszerbeli kicsiny égitest (meteoroid, bolygóközi porszemcse) napfényt nyel el, majd azt (általában más hullámhosszon) újból kisugározza, akkor ez az égitestre a mozgás érintőjének irányában ható fékező erőt okoz. Robertson 1937-ben ezt a hatást számításokkal részletesen nyomon követte, ezért a jelenséget azóta Poynting-Robertson hatásnak nevezik. A Holdon egy krátert neveztek el róla.

Német származású amerikai fizikus, Nobel-díjas
Göttingenben doktorált, 1952-ben a Washington Egyetem tanára lett, ahol 1961-ben professzorrá nevezték ki. 1955-ben készítette az ioncsapdát, amely segítségével hosszú ideig tudott kis helyen együtt tartani kis számú részecskét. 1973-ban módszerével igen nagy pontossággal megmérte az elektron mágneses momentumát. Továbbfejlesztette az atomi frekvenciák és az egyes kvantumugrások rendkívül pontos mérésének módszereit. 1989-ben Wolfgang Paullal megosztva fizikai Nobel-díjat kapott "az ioncsapda-módszer kidolgozásáért". A díj másik felét abban az évben Norman Ramsey kapta. (Piriti János)

Gépészmérnök, tűzoltó ezredes
Budapesten, a felsőipariskolában szerzett technikusi oklevelet. Budapest tűzoltóparancsnoka volt. Nemzetközi viszonylatban is jelentős eredményeket ért el a korszerű tűzvédelem megteremtése terén. Legismertebb találmánya a róla elnevezett szárazoltógép, mely a zárt tüzeket az égés folyamatát megakasztó anyagok (oltógáz, porok stb.) felhasználásával oltja, s ezzel a tűzoltásnál fellépő vízkárokat elkerüli. Eljárását ma már világszerte alkalmazzák.

Francia matematikus
Az École Polytechnique-en tanult. 1838-ban az École Polytechnique tanára lett. 1850-ben a College de France matematika tanszékének vezetője, majd 1857-ben a Faculté des Sciences-en a mechanika tanszék vezetője lett. A számelméletben, a differenciálegyenletek elméletében, a differenciálgeometriában és a komplex függvénytanban is bizonyított fontos eredményeket. 1844-ben igazolta a transzcendens számok létezését, és végtelen sok ilyen számot konstruált, ezek az úgynevezett Liouville-számok. Számos tétel és elmélet fűződik a nevéhez, így a Sturm-Liouville elmélet, mely az integrálegyenletek bizonyos típusának megoldásában játszik fontos szerepet.

Állatorvos, egyetemi tanár
1892-ben szerezte állatorvosi oklevelét. Pályája elején vármegyei állatorvos, majd a kőbányai Állategészségügyi Hivatal laboratóriumi vezetője. 1898-ban bölcsészdoktorrá avatták. Az Állatorvosi Főiskola Belorvostani tanszékének tanára. Az általa és Hutÿra Ferenccel közösen írt szakkönyvek számos kiadást értek meg több nyelven. Jelentősek a tenyészbénasággal, a mételykórral, a takonykórral, az állati rachitisszel kapcsolatos kutatásai. Elsőnek állapította meg a csirkék neurolymphomatosisát, ezt a betegséget külföldön róla nevezték el. A mételykór ellen feltalált gyógyszere: a Distol nevét szakkörökben világszerte ismertté tette és a gyógyszert előállító Chinoin gyár hírnevét is megalapozta. 1935-40-ben felsőházi tag. 1918-tól az MTA tagja.

Matematikus
Egyetemi tanulmányait Olaszországban, majd 1931-től Szegeden végezte, ahol több egyetemi pályadíjat nyert. 1935-ben doktorált. 1937-ben az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt.-nál mint kutató matematikus nyert alkalmazást. Innen hurcolták el büntetőszázadba, ahonnan nem került ki élve. Emlékezetére a Bolyai János Matematikai Társulat 1953-ban Grünwald Géza emlékdíjat alapított, amelyet évenként osztanak ki tudományos pályájuk kezdetén álló matematikusoknak. Tanulmányaiban főként az interpoláció terén mutatott fel jelentős eredményeket.

Orvos, mikrobiológus, immunológus, egyetemi tanár
1950-ben szerzett diplomát a Budapesti Orvostudományi Egyetemen. 1951-ben az Országos Közegészségügyi Intézet aspiránsaként kezdett dolgozni. 1954-től 1972-ig az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet Kórélettani Osztályát vezette. 1972-től a Magyar Tudományos Akadémia Mikrobiológiai Kutatócsoportjának igazgatója volt. Vizsgálta a tuberkulózis és gyógyszerei hatását a felsőbb idegműködésre. Meghonosította a radioaktív izotóp technikát a kísérletes tuberkulózis kutatásban. 1981-től a Johan Béla Országos Közegészségügyi Intézetben a Mikrobiológiai Kutatócsoport vezetője, a retrovírusok és vírus keltette daganatok kutatása, a tumor immunológia, az interferon kutatás és a mikobaktériumokat fertőző fágok vizsgálata molekuláris biológiai módszerekkel. 1993-tól Magyarország első HIV laboratóriumát vezette, mint tudományos tanácsadó. A Magyar Mikrobiológiai Társaság alapító és vezetőségi tagja, és szerkesztőbizottsági tagja volt az Acta Microbiologica et Immunologica Hungarica folyóiratnak.

Mérnök, matematikus, egyetemi tanár
Egy Szabolcs-Szatmár megyei kisközségben, Rohodon született. Egyetemi tanulmányait 1946-ban kezdte a budapesti műegyetemen, és 1950-ben kapta kézhez a gépészmérnöki diplomáját, és az akkor még nagyon új miskolci nehézipari egyetemre helyezték. A matematika tanszéken tanársegédi, majd adjunktusi beosztásban oktatott. 1962-ben doktorált; értekezését "Kiegyenlítőszámítás a mátrixkalkulus alapján" címmel írta. 1967-ben már docens; több cikluson keresztül is volt tanszékvezető. Egyetemi tankönyveket írt, kiváló oktató volt, a hallgatók nagyon szerették, kiérdemelte a Beke Manó és az Apáczai Csere János Díjakat. Humorérzéke is legendás; nem érezte kényelmetlennek, hogy a "Húzótüske", a hallgatók humoros újságja többször kiszerkesztette mulatságos ügyeit. Egyszer megkérdezték, mi a véleménye arról, hogy az egyetem zászlajára a fekete, piros, lila színek kerültek. Szarka professzor válasza: "Ez a három szín együtt mindent elmond - akár egy Jancsó-film. Az már csak a véletlen játéka, hogy ez a három szín éppen az UV-jegyek színével egyezik. De ez nem is árt." (Hujter Mihály)

Spanyol matematikus, filozófus, egyházi személyiség
Kiváló matematikus apja 1600-ban került Rudolf királyunk prágai udvarából Madridba, II. Fülöp udvarába. Juan csodagyerek volt, 10 évesen csillagászati táblázatokat publikált, 12 évesen filológiát és filozófiát tanult az alcalei egyetemen, majd belépett a ciszterci rendbe és a salamancai egyetemen teológiát tanult. Huszonnégy évesen egyetemi tanár lett; több keleti nyelvet is megtanult a spanyol és a latin mellé. Később katonai ismereteit is hasznosította, 1645-ben Prágában, a svédek 1648-as ostromakor egyháziakból szervezett csapatot a város védelmére. Hamarosan Königgrätz püspöke, majd Otranto érseke, halálakor pedig Vigevano püspöke volt. Termékeny munkássága révén 262 művet adott ki a grammatika, költészet, szónoklattan, matematika, csillagászat, fizika, politika, metafizika, teológia, kánonjog, logika témáiban. Védte az új gondolatokat, és kísérletet tett a teológiai problémák matematikai alapon történő megoldására is. Matematikusként a kombinatorikára összpontosított, és a valószínűség kérdésével is foglalkozott. Feltalált egy heraldikai színjelölési rendszert is, melyben különböző vonalkázási minták segítségével lehet a színek gazdagságát fekete-fehérben, a kor nyomtatási technológiájával visszaadni. (Hujter Mihály)

Francia természettudós, matematikus, biológus, író
Már fiatal éveit is a természettudományoknak szentelte. Herceg Kingstonnal beutazta Francia-, Olasz és Angolországot. Visszatérte után 26 éves korában a párisi akadémia tagja lett. Egy nagy, összefoglaló természetrajzot dolgozott ki. XV. Lajos francia király grófi méltóságra emelte. Nem minden tekintetben alapos, de prózájának szépsége miatt fölülmulhatatlan hatalmas munkája: Histoire naturelle générale et particuliére, mely 1749-1780-ig jelent meg Párizsban s a föld keletkezésére vonatkozó elmélet mellett az ember és négylábu állatok természetrajzát, a madarakét és ásványokét tartalmazza. E munkája több kiadást ért.

Orvos, kémikus, balneológus
Orvosi oklevelét Utrechtben szerezte. Göttingenben, Marburgban és Bécsben folytatott orvosi gyakorlatot, 1757-ben hazatért és Marosszék főorvosa lett. Fő műve a táplálkozástudomány és élelmiszer-higiénia, továbbá a környezettan kérdéseit tárgyaló, egyben a családoknál az egészség megtartását segítő, kezdetben kétkötetes, később hat kötetre bővült munkája. Diaetetika főcímmel megjelent kötete először Kolozsvárott készült 1762 és 1766 között, majd annak bővített kiadása Pozsonyban 1787 és 1793 között. Hatalmas kézikönyv-sorozatának megállapításai lényegében a mai napig érvényesek, tehát egy egykoron rendívül modern szemlélettel megírt munkáról van szó. Példaként említjük, hogy a tyúktojásnak a jótékony hatását mintegy 30 oldalon át tárgyalja, ami a nemzetközi szakirodalomban is egyedülálló (ehhez kapcsolódik Légrády Péter szakkönyve). Foglalkozott a vegytan, a balneológia és a testedzés kérdéseivel is. (Dr. Gazda István)

Angol matematikus
A Cambridge-i Trinity College-en végzett, és egy hároméves megszakítástól eltekintve egész életében a Cambridge-i egyetemen dolgozott. Legismertebb eredményeit Godfrey Hardyval közösen érte el a következő területeken: végtelen sorok szummabilitása, analitikus számelmélet, valamint a Fourier-sorok és a zeta-függvény elmélete. Hardyval és Pólyával közös könyve, az Inequalities (Egyenlőtlenségek) alapvető kézikönyvvé vált.

Angol fizikus, Nobel-díjas
Cambridge-ben, a St. John's College-ban tanult, 1920-tól a Cavendish Laboratóriumban dolgozott, majd 1924-ben a Londoni Egyetemen, a King's College-ban, a Wheatstone tanszéken lett a fizika tanára. Az elektromágneses hullámok terjedésével és az ionoszféra jellemzőivel foglalkozó kutatásaival nemzetközi tekintélyt vívott ki. 1936-ban professzorként visszatért Cambridge-be. A 2. világháború alatt kormánymegbízatásban a radar és az atombomba fejlesztésén dolgozott. 1941-ben lovaggá ütötték, 1949-ben az Edinburgh-i egyetem rektorhelyettese lett. 1947-ben nyerte el a fizikai Nobel-díjat az ionoszféra úgynevezett Appleton-rétegének felfedezéséért. Az Appleton-réteg felfedezése elősegítette a nagy távolságokra való távközlést, és a radar fejlesztését.

Angol statisztikus
A szakirodalom Kendall, angol statisztikus 1953-ban megjelent cikkét tekinti a bolyongáselmélet születésének. A szerző huszonkét idősor elemzése során keresett visszatérő ciklusokat, illetve kísérelt meg azok alapján előrejelző modellt felállítani. A hangsúlyt a hosszú távú idősorelemzésre helyezte, hiszen a rövid távú ingadozások nem tették lehetővé rendszeres trendek megfigyelését. 1950-ben vele mint társszerzővel jelent meg George Udny Yule "Introduction to the Theory of Statistics" című alapművének 14. kiadása.

Olasz jezsuita matematikus
Két művet tett közzé, az egyikben (1733) az V. posztulátum bizonyításával foglalkozott, a másikban (1697) viszont lényegében kiépített egy nemeuklideszi geometriát, amelyben adott egyeneshez egy rajta kívül fekvő ponton átmenő párhuzamos egyenes nem létezik. Ebben a műben is bizonyítani akarta az V. posztulátumot, indirekt úton, ámde ahelyett, hogy ellentmondásra jutott volna, megalapozta az elliptikus geometriát. Eredményei később Bolyai és Lobacsevszkij területszámítási tételeinek alapjául szolgáltak.

Amerikai matematikus
Több amerikai egyetemen tanított, 1945-től nyugalomba vonulásáig, 1974-ig a University of California at Los Angeles matematikaprofesszora volt. 1951-ben a Pacific Journal of Mathematics folyóirat egyik megalapítója. Legfontosabb kutatási területeként az egyenlőtlenségekkel kapcsolatban ért el fontos eredményeket. Számos összefoglaló könyvet írt, "Modern mathematics for the engineer" c. könyvét magyar nyelven is kiadták "Modern matematika mérnököknek" címmel (Műszaki Kvk., 1960-1965).

Matematika- és fizikatanár, fizikatörténész
A budai József Ipartanodában a vasúti mérnöki tanfolyam után, 1866-ban mérnöki oklevelet szerzett. 1867-ben tanársegéd volt a műegyetemen. 1868-ban matematika-fizika szakos tanári oklevelet nyert. 1869-ben ösztöndíjjal Heidelbergbe ment s ott tanulmányai mellett Kirchhoff laboratóriumában dolgozott. 1870-től a budai főreáliskola tanára 28 évig. 1872-ben egyetemi magántanári képesítést szerzett. 1875-től két évtizeden át a Természettudományi Társulat könyvtárosa, 1894-től az MTA főkönyvtárosa. Az 1870-es évektől nagyon alapos tudomány-történeti kutatásokat végzett, a fizika történetéről írt munkáját 1881-ben Bugát-pályadíjjal jutalmazták, maga a mű először német nyelven jelent meg, ma is alapvető forrás. Értékes adatokat nyújtott a Gauss-életrajhoz. Élete utolsó éveiben megbízást kapott a magyar fizika történetének megírására, erre a célra Eötvös Loránd 1903. január 3-ig szabadságot engedélyezett számára, a munkát halála miatt nem tudta befejezni. Heller Farkas édesapja volt.

Bányamérnök
Tanulmányait 1912-ben a selmecbányai akadémián kezdte, 1920-ban a soproni bányászati főiskolán szerzett oklevelet. 1920-tól a királd-putnoki szénbányák üzemi mérnöke. 1927-ben a budapesti tudományegyetemen földtanból doktorált. 1927-1934 között a szerbiai majdanpeki rézércbánya igazgató főmérnöke volt. Visszatérése után a budapesti vízművek újpesti Duna alatti alagútépítésének volt szakértője. Elsőként hívta fel a figyelmet a sűrített levegőben végzett méréseknél fellépő fénytörés hatására, 1938-tól az aknamélyítés és bányászati mélyépítés munkálataiba kapcsolódott be. Jelentős találmányai és újításai: a Káposztás-féle dobzsilip, a táróhajtás úszóhomokban vasbordákkal és a táróhajtás úszóhomokban zárt pajzzsal.

Orvos, belgyógyász
1932-ben szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon. 1932-1936-ban a István Kórház, 1936-1937-ban a Apponyi Poliklinika, 1938-1943-ban ismét az István Kórház röntgenorvosa, 1935-ben belgyógyász szakorvos. 1943-1944-ben munkaszolgálatos. 1945 1950-ben a MABI EEG-főorvosa, az iparegészségügy tanára. 1951-től hivatásos katonaorvos, a Központi Katona Kórház belgyógyász-főorvosa, majd a kardiológiai osztályvezetője. Jeles belgyógyász, kardiológiával, szívbetegségekkel, katona-egészségüggyel foglalkozott. Kb. 150 tudományos közleménye és több könyvfordítása jelent meg.

Bányamérnök, matematikus, műegyetemi tanár
A selmecbányai akadémián szerzett oklevelet. 1901-ben az akadémia matematikai tanszékén asszisztens, 1905-ben tanársegéd. 1904 és 1907 között matematikát tanul Münchenben, Liedemannál doktorált matematikából. Selmecbányára visszatérve 1908-ban a matematikai tanszék adjunktusa, 1910-ben rk., 1911-ben r. tanára lett. 1918-ban a főiskolával Sopronba került. 1934-től, a főiskolának a budapesti műegyetembe olvasztása után műegyetemi tanár lett. 1922-1924, 1925-1927, 1932-1934 között a Bányamérnöki Osztály dékánja, 1935-1936-ban a Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Kar dékánja volt. Elsősorban az alkalmazott matematika kérdései foglalkoztatták. Matematikából több jegyzetet írt.

Német fizikokémikus
A kémiai reakciók egyensúlyának és sebességének vizsgálatával foglalkozott. A reakciókinetika egyik megteremtőjének tekintik. Főleg gázreakciókat tanulmányozott, a jód és hidrogén reakcióját magas hőmérsékleten, a hidrogén és klór fotokémiai reakcióját, a foszgén bomlását. A láncreakciók felfedezőinek egyike volt. Bay Zoltán 1927 és 1930 között a berlini egyetem Fizikai-Kémiai Intézetében dolgozott Bodenstein mellette. Bay Zoltán tanácsára Szabó Zoltán is Bodensteinhez kérte magát. Szabó Zoltán Bodensteinre mind emberileg, mind szakmailag a legnagyobb elismeréssel emlékezett. Bodenstein-hullámzás és a Bodenstein-elv is viseli nevét. 1940-ben az MTA Matematikai és Természettudományok Osztálya külső tagjának választotta.

Német születésű amerikai csillagász
A neves matematikus és tudománytörténész Otto Neugebauer fia. A Cornell Egyetemen tanult fizikát, majd 1960-ban a Caltech-en doktorált, ahol később a fizika professzora lett. 1980 és 1994 között a Palomar Obszervatórium igazgatója volt. Az infravörös csillagászat egyik megalapítójaként vezető szerepet játszott a bolygók, a csillagok, a Tejútrendszer és más galaxisok földi és műholdas vizsgálataiban. Robert Leightonnal elkészítették az égbolt első teljes infravörös térképét. Jelentős szerepe volt a Hawaii szigetén felállított Keck Obszervatórium létrehozásában is. Számos kitüntetésben részesült, 2010-ben megkapta a Bruce érmet is. (Piriti János)

Csillagász, geodéta
Az "új" gothai (seebergi) csillagvizsgáló alapítója. Apja, Johann Zach katona-seborvos, magyar nemességet kapott. A bécsi katonai-műszaki akadémián végezte tanulmányait, geodéziai munkálatokban vett részt, a hadseregből kilépve a lembergi (ma Lviv, Ukrajna) egyetem tanára. Állásának megszűnte után Párizsba, majd Londonba ment, ahol a szász követ, Brühl gróf mellett kezdett csillagászattal foglalkozni. Ajánlására 1786-ban II. Ernő Szász-gothai herceg szolgálatába lépett, felépítette a Gotha melletti Seebergen, a mai értelemben is modernnek számító csillagvizsgálót. 1798-ban összehívta az első nemzetközi csillagász-találkozót. A rendszeres adatközlés érdekében megindította az Allgemeine Geographische Ephemeriden (1798-99) 1800-ban a Monatliche Correspondenz zur Beförderung Erd- und Himmels-Kunde (1807-ig szerk.) havi csillagászati-geodéziai szakfolyóiratot, 1818-25 közt pedig a Genovában megjelenő Correspondence astronomique c. folyóiratot. A herceg halála után özvegyének főudvarmestere, Dél-Németországba, majd Olaszországba, 1827-ben Párizsba, utóbb Frankfurt am Mainba, majd ismét Párizsba utazott, Értékesek műszertechnikai és életrajzi tanulmányai, először szorgalmazta a változócsillagok rendszeres megfigyelését is. Folyóirataiban többször ismertette a magyarországi csillagászat és földmérés eredményeit. Sajnos, sok kárt is okozott a magyarországi csillagászok, csillagászat hírnevének, így ellentétbe került Hell Miksával és Pasquich Jánossal is. A Magyar Tudós Társaság kültagja (1832), a párizsi Természettudományi Akadémia tagja, nevét egy holdkráter őrzi. (Bartha Lajos)

Vegyész, egyetemi tanár
Fő kutatási területe az analitikai kémia, a reakciókinetika volt. Indikátorkutatást folytatott, melynek során továbbfejlesztette az abszorpciós indikátorok elméletét. A nagy érzékenységű katalitikus kronometriás módszer számos új eljárását alkotta meg, így új reakciókat vezetett be nyommennyiségű fémek kimutatására. E munka során szimultán komparációs módszer néven új eljárást szabadalmaztatott. Vizsgálta a bróm- és klórbázisú Landolt-típusú reakciók mechanizmusát. Mintegy 200 analitikai kémiai publikáció szerzője, ill. társszerzője.

Kémikus, egyetemi tanár
1938-1941-ig a pécsi, 1941-1942-ig a budapesti tudományegyetemen végezte egyetemi tanulmányait, Zechmeister professzor előadásait hallgatta. 1944-ben Cholnoky professzor irányításával a pécsi egyetemen doktorált. 1945-től a Pécsi Orvostudományi Egyetem Kémiai Intézetében dolgozott, gyakornok, majd adjunktus, 1950-től docens, 1968-tól egyetemi tanár és a Kémiai Intézet igazgatója. 1964-73-ban oktatási rektorhelyettes. 1945-ben először Cholnoky professzor munkatársaként karotinoidkémiai területen tevékenykedett. Hamarosan önálló munkákba kezdett, módosította a Berger-féle izoterm desztillációs molsúly-meghatározási módszert. Figyelemreméltó kísérleteket végeztek Alkonyi Istvánnal a b-ciklogeraniolén és az Avitamin oldallánc potenciális szintézisének területén. A kutatómunkánál is előbbre helyezte az oktatást. A Magyar Kémikusok Egyesülete Baranya megyei csoportjának Cholnoky László mellett alapító tagja volt. Than Károly Emlékéremmel tüntették ki.

Angol kémikus, Nobel-díjas
1900-ban fejezte be tanulmányait Oxfordban és még abban az évben a montreali McGill Egyetemen Sir Ernest Rutherford munkatársa lett, aki akkor a radioaktivitás vizsgálatával foglalkozott. Közösen tanulmányozták a radium sugárzását, valamint a sugárzással kapcsolatban az atomot vizsgálták. Megfogalmazták a radioaktív bomlás elméletét: a radioaktív sugárzás spontán atomátalakulások során keletkezik. Tanulmányozták a radioaktív bomlás folymatát és felfedezték, hogy az alfa-bomlás során hélium keletkezik. 1921-ben kémiai Nobel-díjat kapott a radioaktív anyagok kémiájáról szerzett ismereteink bővítéséért, valamint az izotópok keletkezésének és természetének vizsgálataiért.

Amerikai genetikus, botanikus, Nobel-díjas
A Cornell Egyetemen biokémiát tanult, s 1927-ben szerzett Ph. D. fokozatot. 1931-ig a Cornell Egyetem "kukoricagenetikai csoportjában"dolgozott. Az a tény, hogy a kukorica ma is citogenetikailag a legjobban ismert növény, jórészt McClintocknak köszönhető. Módszert dolgozott ki a genetikai és a sejttani ismeretek összekapcsolására. 1931-től a California Institute of Technology-n, 1933-34-ben ösztöndíjasként a németországi Freiburgban dolgozott. Ott fedezte fel, hogy a sejtmagvacska (nukleolusz) a sejtosztódás kezdetén és végén egy meghatározott kromoszómapár meghatározott részéhez kapcsolódik (mai nevén nukleolusz-organizáló régióhoz). Leírta az úgynevezett törés-fúzió-híd ciklust. Elméleteivel megmagyarázta a genetikai információ repressziójának és expressziójának generációnkénti eltérését. 1983-ban kapta az orvosi-élettani Nobel-díjat genetikai vizsgálataiért: "a mozgó genetikai elemek felfedezéséért"- indoklással.

Holland származású amerikai fizikus, Nobel-díjas
Utrechtben tanult fizikát, majd a háború után 1945-ben a Harvard Egyetemen Purcellnél dolgozott, bekapcsolódva az első mágneses magrezonancia-készülék kifejlesztésébe. Doktori értekezését a Leideni Egyetemen védte meg 1947-ben. 1949-ben visszatért a Harvardra, ahol később professzori állást töltött be. A 60-as években mikrohullámú spektroszkópiával foglalkozott. A nemlineáris optikában végzett elméleti kutatásai, a nagy intenzitású elektromágneses sugárzás és az anyag kölcsönhatásainak vizsgálatai vezették a lézerspektroszkópia elméletéhez. 1981-ben Schawlow-val kapta a fizikai Nobel-díj felét "a lézerspektroszkópia kifejlesztéséért". (a másik felét Kai M. Siegbahn kapta) (Piriti János)

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
New York Brooklyn negyedében született, Ukrajnából bevándorolt szülők gyermekeként. Egyetemre szülővárosában, majd Ithacaban járt: Ph.D. fokozatát 30 évesen szerezte magfizikából a Cornell Egyetemen, ahol olyan tanárai voltak, mint Hans Bethe és Richard Feynman. Ezután kezdett dolgozni a Bell Laboratóriumban, innen ment nyugdíjba 1991-ben. Lézerekkel kapcsolatos, nem lineáris optikai kutatásai vezettek a fénynyomást felhasználó u.n. "optikai csipeszek" feltalálásához. 1987-ben már ezekkel a lézernyaláb ujjakkal volt képes megragadni élő baktériumokat anélkül, hogy kárt okozott volna bennük. Ezt követően vágott bele a biológiai rendszerek tanulmányozásába. 2018-ban, 96 éves korában lett fizikai Nobel-díjas. (Dr. Radnai Gyula)

Építészmérnök, műegyetemi tanár
Tanulmányait a budapesti és a stuttgarti műegyetemen, majd a bécsi képzőművészeti akadémián végezte. 1878-82 között Schulek Frigyes, utóbb Hauszmann Alajos mellett dolgozott. 1887-ben a műegyetem magántanára, majd rk. tanára, 1888-tól haláláig a középítéstani tanszék ny. r. tanára. Kezdetben klasszicizáló felfogásban, utóbb neoromán és neogótikus stílusban tervezett. Funkcionális megoldású, puritán téglaburkolatú épületeivel Budapest városképének jellegzetes elemeit alkotta meg. Terveivel hazai és külföldi pályázatokon számos díjat nyert. Kivitelre került főbb alkotásai: a budapesti unitárius egyházközség temploma és bérháza, a Szilágyi Dezső téri református templom, a budapesti központi Vásárcsarnok, a fiumei tengerészeti akadémia, a budapesti városligeti fasori evangélikus templom és gimnázium, a budapesti műegyetem központi könyvtára és az Országos Levéltár budai épülete (Bécsi Kapu tér 4. - Nagy Károly fejezte be 1939-ben). Az Építőművészek Szövetségének hosszabb ideig elnöke volt. Szakirodalmi munkássága is jelentős.

Mennyiségtan- és természettantanár, lapszerkesztő
1888-ban mennyiségtanból és természettanból szerzett tanári diplomát. Budapesten, majd Gyöngyösön tanított. Hazánkban az iskolai kirándulások egyik kezdeményezője. Sokat munkálkodott a Mátra turisztikai feltárása érdekében. Az 1909-ben megjelent Gyöngyös város és a Mátra kalauza c. útikalauz egyik szerzőtársa. Tevékenyen működött a Magyar Turista Egyesületben. 1917-ben szerkesztette a Turisták Lapját.

Asztrofizikus, szeizmológus, a kozmográfia egyetemi tanára
A bécsi egyetemen Stefan tanítványaként a hőmérsékleti sugárzással foglalkozott. Jóval Wien és Planck előtt, már 1885-ben levezetett egy formulát a csillagok által kibocsátott fény spektrális eloszlására, mely sok esetben jó egyezést mutatott a mérési eredményekkel. Levezette az intenzitásmaximumhoz tartozó hullámhossz és az abszolut hőmérséklet szorzatának állandóságát is, ami később Wien-törvényként vonult be a tudományos köztudatba. Csillagászként Konkoly-Thege Miklós mellett, geofizikusként Eötvös Loránd mellett dolgozott. 1913-ig szerkesztette az Eötvös által létrehívott Mathematikai és Physikai Társulat folyóiratának fizikai részét. (Ennek utóda a mai Fizikai Szemle.) Megszervezte a hazai földrengéskutatást, kiépítette az országos kutatóhálózatot. Elméleti kutatási eredményeit ma is idézik a szeizmológiai tankönyvek. Nemzetközi tudományos karrierjének az első világháború vetett véget, amikoris szétszakadt az általa irányított nemzetközi földrengési szövetség. A Magyar Földrajzi Társaság 1924-ben Lóczy-emlékéremmel tüntette ki. (Dr. Radnai Gyula)

Fizikus, egyetemi tanár
1935-ben kapott középiskolai tanári állást a debreceni Fazekas Gimnáziumban. 1938-1949 között a Tanárképző Intézet Gyakorló Gimnáziumának vezető tanára, annak megszűnése után újból a Fazekas Gimnáziumba ment vissza tanítani 1950-ig. Közben tanított a Dolgozók Gimnáziumában, szakérettségis tanfolyamokon, volt igh., igazgató, szakfelügyelő. 1950-től az Orvosi Fizikai Intézet tanszékvezető egyetemi tanára, majd igazgatója Debrecenben. Tanári munkájának eredményeképpen hirtelen megemelkedett a KöMaL feladatmegoldóinak a száma az iskolában.

Kolloidkémikus, textilvegyész
Testvérei: István Pál és Iván Péter. 1928-29-ben Budapesten a Magyar Ruggyantaárugyár kutatómérnöke volt. 1929-38 között a ludwigshafeni I. G. Farbenindustrie laboratóriumának kutatója. 1939-ben családjával Kanadába költözött. 1942-ben az Egyesült Államokban telepedett le, ahol először a Drew Co. kutatólaboratóriumát vezette, majd előbb a Lynn Technical College, később pedig a Massachusetts Institute of Technology (MIT) professzora volt. A New York-i akadémia tagja volt. Amerikai évei alatt elsősorban textilvegyészettel foglalkozott.

Földrajztudós, egyetemi tanár
Az Eötvös-kollégium tagjaként végezte egyetemi tanulmányait Budapesten, földrajz-történelem szakon. 1929-től Cholnoky Jenő tanársegéde, majd adjunktus a Földrajzi Intézetében. 1941-től az Egyetemi Földrajzi Intézet igazgatója, 1944-től nyilvános rendes tanár. 1946-ban az MTA levelező tagja lett, de 1949-ben megfosztották akadémikusi címétől. 1954-ben választották meg ismét levelező taggá. 1952-től a Magyar Földrajzi Társaság elnöke. 1954-től az MTA Földrajztudományi Kutató Csoportjának igazgatója és a Földrajzi Értesítő főszerkesztője. Több külföldi tudományos társaság tagja volt. Fő tárgyként az általános természeti földrajzot oktatta. Legjelentősebb eredményeit a löszkutatásban, a löszmorfológiában érte el. A hazai modern negyedkor-kutatás jelentős alakja, a klimatikus geomorfológia irányzat megteremtője.

Orvos, ideggyógyász, pszichiáter
1951-ben szerezte meg orvosi oklevelét a BOTE-n, 1958-ban neurológiai, 1955-ben pszichiátriai szakorvos, törvényszéki elmeorvosi szakértő. 1951-1958-ban a Róbert Károly körúti Kórház elmeosztályán segédorvos, alorvos, majd adjunktus. 1958-1963-ban a SOTE elmeklinikáján adjunktus, 1963-tól az Országos Elmegyógyintézet főorvosa. Kutatási területe a klinikai pszichiátria, a neurológia és az orvosi pszichológia. Közel 40 tanulmányt jelentetett meg. Az OTKI előadója, a SOTE szakkollégiumának vezetője. Széles körű tudományos és közéleti tevékenységet fejtett ki, elsőnek szervezett hazánkban orvosi csoport-pszichoterápiás foglalkozást. Több hazai társaság vezetőségi tagja, szakosztályi elnök.

Alkalmazott matematikus, mérnök
Oklevelét az Eötvös Loránd Tudomány Egyetemen (ELTE) szerezte 1954-ben. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem matematikai tanszékén tanársegéd 1954-61-ig, adjunktus 1961-76 között, 1975-től a számítástechnikai tanszék tanszékvezető helyettese. Közben a budapesti műszaki egyetemen gépészmérnöki oklevelet is szerzett 1961-ben. Oktatási és kutatási szakterülete a numerikus módszerek elmélete és alkalmazása volt. Az MNME-en ő alakította ki e tárgykör anyagát. Az MNME mindhárom karán tartott előadásokat.

Angol kémikus, fizikus, Nobel-díjas
Kémiát tanult, de miután a röntgensugarak és a radioaktivitás felfedezése nyomán a fizika újjászületett, 1903-ban azt kezdte vizsgálni, hogy gázzal töltött csőben folyó áram hatására miként keletkezik röntgensugárzás. 1910-ben, Cambridge-ben Sir Joseph John Thomson asszisztense lett, aki a gázkisülésekből származó, pozitív töltésű sugarakat tanulmányozta. Az 1. világháború után Aston pozitív töltésű sugarakkal működő új berendezést készített, amelynek a "tömegspektrográf" nevet adta. Ezzel kimutatta, hogy nemcsak a neon, hanem sok más elem is izotópok keveréke. A természetben előforduló 287 nuklid közül 217-et Aston fedezett fel. A tömegspektrográf megalkotásáért és számos nuklid - egymástól csak tömegében különböző atommag - felfedezéséért 1922-ben kémiai Nobel-díjat kapott. A tömegspektrográfot széles körben használják a geológiában, a kémiában, a biológiában és a magfizikában.

Német matematikus
Félix Klein tanítványaként a göttingeni Georg-August-Egyetemen végzett, 1910-ben doktorált. A matematika területén elsősorban a komplex analizis területén dolgozott. Nevéhez fűződik a Koebe-Bieberbach tétel. Megoldotta Hilbert 18. problémáját. Tanulmányozta a polinomokat is. Közösen tett közzé tanulmányt Schurral 1928-ban. Matematika professzor lett a svájci Bázelben, a németországi Frankfurtban és a Berlini Egyetemen. Bieberbach egyike lett a nagyon kevés nácivá vált matematikusnak: vezető szerepet vállalt a zsidó származású oktatók, tudósok egyetemről való eltávolításában. Megtámadta Edmund Landaut azzal, hogy nem eléggé német definíciót ad π-re, 1934-ben Landaut elmozdították pozíciójából Göttingenből. Nagy erőfeszítéseket tett, hogy őt, mint a német matematika Führerét ismerjék el. Rasszista nézeteivel szemben több tudós emelte fel a hangját, köztük Helmut Grunsky, aki Bieberbach-nál szerezte meg doktorátusát. A 2. világháború befejeződése után 1945-ben politikai szerepvállalása miatt minden állását elvesztette, a Tudományos Akadémia kizárta soraiból. Életében 137 tanulmányt és könyvet írt, 17 tiszteletbeli doktori címet kapott, melyet politikai szerepvállalása miatt nagyrészt elvesztett.

Amerikai matematikus
1924-ben szerezte meg a Master fokozatot fizikából a Harvard Egyetemen, de érdeklődése a matematikához kötötte, így elkezdett utótanulmányokat folytatni a Harvardon a matematikai doktorátus elnyerése végett. Először a Birkhoff-féle differenciálegyenleteket tanulmányozta, majd olvasott egy könyvet a logikáról, és ez erre a területre irányította figyelmét. 1929-ben kinevezték a State College vezetőjévé. 1940-től kezdve elkezdett a matematikai logikával foglalkozni. Számos új elvet fogalmazott meg, A 2. világháború alatt elkezdett kutatásokat folytatni az alkalmazott matematika területén is. 1945-ben elment az Aberdeen Proving Groundhoz, egy katonai fegyvertesztelő céghez Marylandba, ahol részese lett az ENIAC computerrel való kísérleteknek 1946-ban visszatért a Pennsylvania State Universityre, és kipróbálhatta az egyetemen a számítógépet. Curry elkezdett dolgozni a "Kombinatorikai Logika" című tanulmányán 1950-ben, amikor Leuvenben együtt dolgozott Robert Fays-szel. A végleges szöveg 1956-ban készült el. 1966-ban az Amszterdami Egyetemen a Logika Professzora, a Logika történetének és a Logika filozófiájának professzora lett. Négy évvel később ezt a pozíciót elhagyta, mert visszatért a pennsylvaniai State Collegebe. Nevét két általános célú funkcionális programozási nyelv is viseli, a Haskell és a Curry.

Holland születésű amerikai csillagász, geofizikus
A Leideni Egyetem elvégzése után Brouwer 1928-tól haláláig a Yale Egyetem oktatói karának tagja volt, 1941-ben lett a csillagászat professzora és a Yale Obszervatórium igazgatója. A Yale Egyetemen először a Föld forgásának változásait tanulmányozta, később pályaszámítási problémákkal foglalkozott. W. J. Eckerttel együtt 1937-ben módszert dolgozott ki a pályakorrekciók számítására. Eckert és G. M. Clemence társaságában Brouwer volt az első, aki számítógépet használt a bolygók helyzetének pontos kiszámítására 1951-ben. Más kiemelkedő eredmények mellett Brouwer alkotta meg az efemerisz idő fogalmát a Föld forgási sebességének változásaitól független időmérés leírására. Brouwert 1951-ben az USA Nemzeti Tudományos Akadémiájának tagjává választották, 1955-ben tüntették ki a Royal Astronomical Society (Királyi Csillagászati Társaság) aranyérmével, az égi mechanikában elért eredményeiért.