Orvos, idegsebész, egyetemi tanár
1928-ban a budapesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. Medikusként Krompecher Ödön mellett dolgozott a kórbonctani intézetben. 1928-ban a Korányi Sándor vezette III. sz. belklinikán kezdte meg működését. 1929-ben a Szent István Kórházban belgyógyász, 1930-1947-ben a budapesti II. sz. sebészeti klinikán az agy- és idegsebészeti részlegen sebész, Bakay Lajos munkatársa. 1948-1950-ben WHO-ösztöndíjas Angliában. 1952-ben megbízták az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet megszervezésével, amelynek 1953-tól haláláig igazgatója. Foglalkozott a gerincvelő fejlődési rendellenességeivel, a porckorongsérv kezelésével, főleg az agydaganatok sebészeti és kemoterápiás kezelésével, a baleseti agysérülésekkel, az arcidegzsábával, az epilepszia műtéti kezelésével, a csigolya-tuberkulózissal.

Bányamérnök
A soproni Műegyetem Bányamérnöki karán 1942-ben szerezte oklevelét. Tatabányán kezdte munkáját. 1942-től tartalékos mérnöktiszti iskolát végzett, majd Budapesten a Haditechnikai Intézetben szolgált. 1944-ben az intézettel együtt Németországba telepítették ki. Hazatérése után, 1945 októberében Tatabányán helyezkedett el. 1952 januárjától a Várpalotai Szénbányák igazgató főmérnöke volt. 1952 júniusában szabotázs gyanújával letartóztatták, 1954-ben szabadlábra helyezték. Ezután Tatabányán volt üzemvezető főmérnök. 1956 okt. 28-án a Munkástanács titkárának választották. 1956 dec. 30-án őrizetbe vették, államellenes szervezkedés támogatásának vádjával 10 év börtönbüntetésre ítélték. 1964 június 30-án feltételesen szabadlábra helyezték. Kiszabadulása után a Bányászati Tervező Intézetben, majd a jogutód Központi Bányászati Fejlesztési Intézetében irányító tervezőként dolgozott.

Francia matematikus, csillagász
1780-tól Lalande tanítványa, majd 1783-tól asszisztense volt. Jelentős munkát végzett a Nap, valamint a Jupiter, Szaturnusz és Uránusz bolygók pályaszámításában. 1792-től a Francia Tudományos Akadémia tagja, 1801-től titkára volt. Egyik vezetője volt a méter mértékegység meghatározása céljából végzett második nagy fokmérésnek, melynek során a Párizson áthaladó meridián egy szakaszát nagy pontossággal mérték meg. 1804-től a párizsi obszervatórium igazgatója, és a Collège de France professzora volt. Jelentős eredményeket ért el a gömbi trigonometriában. Többkötetes munkában foglalta össze a csillagászat történetét. Számos tudós társaság tagja volt, két ízben nyerte el a Francia Tudományos Akadémia nagydíját. Neve szerepel a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon. Egy Hold-kráter és a 13962.sz. kisbolygó is viseli a nevét. (Bartha Lajos)

Német botanikus, genetikus
1896-1902-ig a tübingeni, 1902-1909-ig a lipcsei, 1909-1914-ig a münsteri egyetemen tanított és kutatott. 1914-ben kinevezték a berlini Vilmos császár Biológiai Intézet főigazgatójává, haláláig itt dolgozott. 1900-ban két másik biológussal, Erich Tschermak von Seysenegg-gel és Hugo de Vriesszel egyidejűleg, de tőlük függetlenül újra felfedezte Gregor Mendel történelmi jelentőségű dolgozatát az öröklődés alapjairól. A Mendel-törvények kísérleti bizonyítékainak döntő részét Correns szolgáltatta, 1909-ben közzétett eredményei nyomán az extrakromoszómás vagy citoplazmatikus öröklődés első meggyőző példájának tekinthető. Ezzel megelőzte Thomas Hunt Morgan amerikai genetikust, aki később átfogó elmélet keretében vezette be a genetikai kapcsolódás fogalmát.

Francia fizikus
Orvosnak tanult, de érdeklődése a fizika felé fordult. Igen sokoldalú volt, a fizika számos területén ért el eredményeket. 1850-ben megállapította, hogy a fény a vízben lassabban halad, mint a levegőben. Ugyanebben az évben megmérte a fény sebességét, eredménye 1%-on belül megegyezik a ma ismert helyes értékkel. Kidolgozta a giroszkóp elvét, ennek ma is jelentős gyakorlati alkalmazása van. A Foucault-ingával kísérletileg demonstrálta a Föld forgását. Nagy jelentőségű a tömör vezetőkben változó mágneses fluxus hatására fellépő örvényáramok - az ún. Foucault-áramok - kimutatása. Jelentős munkát végzett a tükrös távcsövek fejlesztése terén. Foucault számára szervezték a párizsi Obszervatórium fizikai intézetét. A londoni Royal Society a Copley-éremmel, majd levelező tagsággal, a Francia Tudományos Akadémia tagsággal, a francia kormány a Becsületrend tiszti keresztjével tisztelte meg, nevét az 5668.sz. kisbolygó viseli. (Bartha Lajos)

A telefonközpont és a telefonhírmondó feltalálója
Iskoláit Bécsben végezte, a bécsi politechnikumot azonban apja halála miatt nem fejezte be. 1877-ben Amerikába utazott, hogy a telefonközpont eszméjéről Edisonnal tárgyaljon. Edison kijelentése szerint: "Ő volt az első ember a világon, aki a telefonközpont ötletét felvetette". Néhány éven át Edison munkatársa, majd ügyeinek európai képviselője volt. 1878-ban Bostonban, 1879-ben Párizsban létesítette az első telefonközpontot és 1887-ben bevezette a multiplex kapcsolószekrényeket, ami a telefonközpontok fejlődésében korszakalkotó volt. Másik jelentős találmánya az 1893-ban Budapesten üzembe helyezett vezetékes hír- és műsorközlő berendezése, a Telefonhírmondó sok tekintetben a rádió előfutárjának tekinthető. A Telefonhírmondó, technikai tökéletesítésekkel, a két világháború között is működött. 1890-ben szabadalmazott irányított robbantási módszere a mai millszekundos robbantási eljárás előfutára.

Itáliai asztrológus, költő, író, filozófus
A napközpontú rendszer korai hirdetője. Katonai szolgálat után papi hivatást választott, kanonoki stallumot nyert, a ferrarai Este-család szolgálatába lépett. Sokat utazott (Spanyol-, Német és Lengyelországban), Estei Hippolit (egri püspök) kísérőjeként 1517-19 közt Magyarországon élt, ahol megismerkedett a landaui Jakob Ziegler (1470-1549) kozmográfussal. Budán csillagászati műszereket készítettek megrendelésére. Elsők közt állította, hogy a Föld mozog, erről értekezést írt 1525 körül, de nyomtatásban csak 1544-ben jelent meg, "Arról hogy az ég áll és a Föld mozog" (Quod coelum stet et terra moveatur) címmel. Valószínűleg krakkói utazása idején ismerhette meg Kopernikusznak egy rövid kéziratos munkáját. Matematikai és térképészeti problémákkal is foglalkozott, e tárgyakról igen kiterjedt levelezésében értekezett. (Bartha Lajos)

Holland születésű angol amatőr csillagász
A tudományos igényű változócsillag-észlelés úttörője. Az angol család süketnéma gyermeke megtanult írni, olvasni, számolni és a szájmozgást megérteni. Az amatőrcsillagász Nathaniel Pigott (1725-1804) és fia Edward (1750-1810) magán-obszervatóriumában figyelt meg változócsillagokat. 1782-83-ban elsőként határozta meg a Perseus bétájának, az Algolnak fényváltozási periódusát. Arra következtetett, hogy a fényingadozást két csillag egymás körüli keringése okozza, amelyek szabályos időközökben fedik egymást. A Királyi Társaság a Copley-éremmel jutalmazta. 1783-ban a béta Lyrae-ről és a delta Cephei-ről is kimutatta, hogy fényük szabályos periódussal ingadozik. Azt is felvetetette, hogy egyes csillagok esetében a napfoltokhoz hasonló sötétebb "csillag-foltok" okozzák a fényesség hullámzását. Későbbi kutatások mindkét feltevést igazolták. A Királyi Társaság taggá választotta, de az oklevelet váratlan halála folytán már nem vehette át. Nevét a 3116.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Németországi születésú amerikai csillagász
A Michigan Egyetem hallgatójaként távcsövek homorú tükreinek készítésével foglalkozott. 1876-tól a Michigan Egyetemen a gyakorlati csillagászat előadója, 1888-tól az újonnan alapított Lick Obszervatórium munkatársa. Egy magán-obszervatóriumot is berendezett. Több napfogyatkozás észlelő expedíció tagja, ill. vezetője volt. Főleg a Nap külső légkörének (a napkoronának) vizsgálatával ért el eredményeket. A teljes napfogyatkozások megbízható fényképezésére dolgozta ki a "Schaeberle-kamerát". Jelentős érdemeket szerzett fotografikus mérések terén. Először készített jó fényképeket a Szaturnusz bolygóról. Három üstököst fedezett fel, valamint felfedezte a Proküon (Procyon, a Kis Kutya csillagkép alfájának) csak elméletileg feltételezett kísérőjét. 1897-ben egy évig a Lick Obszervatórium ügyvezető igazgatója volt, majd lemondott ott viselt állásáról. Nevét a 3333.sz. kisbolygó, valamint egy Hold- és egy Mars-kráter örökíti meg. (Bartha Lajos)

Orosz születésű amerikai csillagász
Az extragalaktikus kutatások egyik úttörője, változócsillag-kutató. 1932-ben Berlinben doktorált. 1933-tól Amerikában, a Harvard egyetem obszervatóriumában dolgozott. 1934-ben házasságot kötött Cecilia Payne-nel, ettől kezdve tanulmányaik kettőjük neve alatt jelentek meg. Jelentős munkát végzett a szoros (fedési) csillagpárok kutatása terén. Feleségével együtt fontos vizsgálatokat végzett a Kis Magellán-felhő csillagairól (Bartha Lajos)

Piarista fizikatanár, igazgató
Tanított Óváron, Nyitrán, Szegeden, Debrecenben, Pesten, Vácon, Szentgyörgyön, Kőszegen. 1764-től a gimnázium alsóbb osztályaiban Debrecenben, 1772-ben Pesten humaniórák tanára lett, tanította a természettant és a mezei gazdaság elemeit. Pesten 1781-ben megjelent könyve. "Tipikus példája ez a mű annak - írja Gerencsér István A magyar felvilágosodás és a kegyes iskolák c. könyvben (Regnum. Egyháztörténeti Évkönyv, 5,1942-43) -, hogy a természettudományi irányú mozgalom a piaristák körében alig egy emberöltő lefolyása alatt mennyire elmélyül, egyúttal önállósul. A fizika kezd kiválni a filozófiából. És a sajátos törvényű természettudományos gondolkodás megalkotja önálló, részleteket felkutató monográfiáit". 1774-től Vácon tanított és 1783-ban ugyanott igazgató. 1792-től Kőszegre ment, 1811-től a gimnázium igazgatója.

Cisztercita mennyiségtan- és természettantanár
1878-ban tanári vizsgát tett, 1875-1877-ben Egerben hittanár. Oklevelét a budapesti tudományegyetemen szerezte meg. 1878-80-ban Egerben, 1880-1922 között Baján gimnáziumi tanár, közben 1897-1898-ban a székesfehérvári gimnázium igazgatója. Szakirodalmi munkássága mellett szépirodalmi műveket is alkotott, foglalkozott nyelvműveléssel is.

Kémikus, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen tanári oklevelet és doktorátust szerzett 1913-ban, majd az egy. III. sz. Kémiai Intézetében Buchböck Gusztáv mellett kezdett dolgozni. 1921-1924-ig Hollandiában a leydeni egyetemen adjunktus. 1924-1961-ig a szegedi egyetemen először a II. vegytani, 1954-től az általános és fizikai kémiai tanszéken tanszékvezető egyetemi tanár. Munkássága főleg a fizikai kémia területét ölelte fel. Elsők között foglalkozott a homogén harmadrendű kémiai reakciókkal; az oldatok Brönsted-Lowry-féle elméletével és kísérleti igazolásával. Vizsgálta a semleges sóhatást a vizes oldatokban végbemenő ionreakciókra, a nem elektrolitek befolyását a reakciósebességre, a komplex vegyületek fényelnyelését és elnyelési színképük alapján meghatározta szerkezetüket. 1954-től az MTA tagja.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
Oklevelét a budapesti műegyetemen szerezte 1927-ben. Közel másfél évtizedig a Magyar Siemens Művek műszerosztályának mérnöke, ill. főmérnöke volt. Itt alakult ki érdeklődése a mérés- és műszertechnika kutatása és gyártása iránt, és e témakör szerkesztési kérdéseivel foglalkozott. 1949-ben megbízták az Elektromos Készülékek és Mérőműszerek Gyárának megszervezésével, melynek a főmérnöke lett. Megszervezte a Műszeripari Központot, 1951-től a Kohó- és Gépipari Minisztérium műszeripari főosztályát vezette, 1954-től miniszterhelyettes. Az Állami Műszaki Főiskola műszertagozatának vezetője és előadója 1950-53-ig. A budapesti - általa megszervezett műszerszakán - a Műszer- és Méréstechnika tanszék tanszékvezető egyetemi docense, 1961-től tanszékvezető egyetemi tanár, 1964-től a Híradás- és Műszeripari Technológia tanszékvezetője. Nevéhez fűződik a szocialista nagyipari műszergyártás megszervezése, a műszermérnöki képzés létrehozása.

Biológus, növényökológus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a szegedi tudományegyetemen végezte, ahol 1950-ben természetrajz- földrajz szakos tanári diplomát szerzett. Tudományos kutatómunkáját a szegedi egyetem Növénytani Intézetében kezdte. 1954-től az erdei fenyőcsemeték nevelésének elméleti kérdéseivel foglalkozott és e témából védte meg 1958-ban kandidátusi disszertációját. 1956-tól a szegedi egyetemi Éghajlattani Intézetben kutatói státusban, 1958-tól a gödöllői Agrártudományi Egyetem Növénytani Intézetében docens. A szegedi József Attila Tudományegyetem (JATE) Növénytani tanszékére 1965-ben tanszékvezető docensi, majd 1968-ban egyetemi tanári kinevezést kapott és egyúttal a Botanikuskert igazgatója lett. Kutatási területe a növényökológián belül a környezeti tényezők, elsősorban a fény hatásának vizsgálata a szervesanyag produkcióra és fotoszintetikus energiahasznosulásra, valamint a Tisza-kutatás biológiai vonatkozásai.

Agrármérnök, talajbiológus
Diplomáját a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerezte, ahol a Mikrobiológiai Tanszéken kezdte meg kutatómunkáját. Később az MTA Soproni Talajbiológiai Kutató Laboratóriumában dolgozott Fehér Dániel mellett, majd az MTA TAKI Mikrobiológiai, később Talajbiológiai és Talajbiokémiai Osztályát vezette egészen nyugdíjazásáig. Munkássága során három területen alkotott maradandót, így a talajbiológia eszköztárát funkcionális szemlélettel és módszerekkel (szervesanyag-lebomlás, talajlégzés, enzimaktivitások mérésének bevezetése) bővítette. Másik meghatározó kutatási területe a roncsolt talajfelszínek rekultivációja volt, jelentős eredményeket ért el a külszíni fejtésű szénbányák meddőhányóinak helyreállításában. Ez utóbbiért 1980-ban Állami Díj kitüntetésben részesült. Vezetésével kerültek kidolgozásra a biológiai N-kötő mikroorganizmusok mezőgazdasági oltóanyag céljából történő alkalmazásának módszerei. Tudományos munkássága eredményét több száz eredeti közlemény, konferencia kiadvány, és ismeretterjesztő közlemény, valamint szakkönyv jelzi. (Szabóné Kele Gabriella)

Fizikus, villamosmérnök, egyetemi tanár
1955-ben fejezte be villamosmérnöki tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen, ugyanebben az évben fizikus oklevelet is szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Először a BME-n majd az ELTE-n dolgozott, 1976-tól haláláig az MTA KFKI Szilárdtest Fizikai Kutatóintézetének alkalmazásában állt. 1986-tól az ELTE egyetemi tanáraként a Szilárdtest Fizika Tanszéket vezette, 1998-tól az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszéken az MTA Statisztikus Fizikai Kutatócsoportjának vezetőjeként folytatta munkáit. 2001-ben az egyetemen professzor emeritus címet kapott. 1975-ben védte meg akadémiai doktori értekezését, 1982-től az MTA levelező, 1987-től pedig az MTA rendes tagja lett. Tagja volt az MTA Statisztikus Fizikai és a Szilárdtest Fizikai, valamint a Tudományetikai Bizottságának, részt vett az Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsa munkájában. Több nemzetközi fizikai szakfolyóirat szerkesztőbizottságának is tagja volt. Fő kutatási területe a kvantummechanika, a statisztikus fizika, a kaotikus viselkedés vizsgálata volt. A magyarországi statisztikus fizikusi kutatások szélesebb körű alkalmazásának elindítója, jelentős eredményeket ért el a kaotikus jelenségek elméletének terén is. Munkásságáért 1992-ben Szent-Györgyi Albert-díjban, 1995-ben Széchenyi-díjban, 2011-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjében részesült.

Vegyész
Egyetemi tanulmányait a kolozsvári és a budapesti egyetemen végezte, 1882-ben szerzett oklevelet. 1882-1883-ban Lengyel Béla mellett volt tanársegéd, 1884-től 3 évig Than Károly kémiai intézetében laboratóriumi asszisztens, majd 1894-ig előadó tanársegéd. Közben kémia-természetrajztanári és doktori oklevelet is szerzett. 1894-től a földművelésügyi minisztériumban kultúrvegyész. Külföldön is tanulmányozta a mezőgazdasági vegyészeti intézményeket. 1903-tól a Magyaróvári Gazdasági Akadémia tanára és az ottani Vegykísérleti Állomás munkatársa. A jodidok meghatározásának módszerével és vízkémiai kutatásaival ért el jelentős eredményeket. Társszerkesztője volt a Természettudományi Közlönynek.

Mezőgazdász, egyetemi tanár
Magyaróváron, a Gazdasági Akadémián szerzett diplomát. A diploma megszerzése után, 1901-től különböző uradalmakban gyakornok, intéző, főintéző, majd 1918-tól a németbólyi és fürgedi Montenuovo birtokok jószágkormányzója volt. 1947-1954 között egyetemi tanárként növénytermesztést oktatott Debrecenben. Mezőgazdasági tevékenységének fontos eredményei a bólyi gazdálkodásához kötődik. Kidolgozta az okszerű talajművelési (sekély művelési) rendszert a talaj nedvességének és a talajélet élő közösségének megvédése érdekében. A sekély művelési rendszerének lényege a mélyszántás esetenkénti alkalmazása, száraz időjárás esetén a talaj sekély tárcsázása és az így megművelt területek hengerrel történő azonnali lezárása. Szorgalmazta a magyar korai, minőségi Bánkuti 1201-es búzafajta nagy területeken történő termesztését. Ez a búzafajta a koraiságával a rozsdagomba fertőzést is elkerülte, ami 1930-as években előforduló rozsdagomba járványok idején, nagy jelentőséggel bírt a búzatermés sikeres betakaríthatósága szempontjából. Nemesített borsót, lent és az első magyar silókukorica fajta is nevéhez fűződik. Talajművelési és növénytermesztési elveinek és módszereinek széles körben való terjesztésével hazánkban és külföldön is elismertté vált. (Manninger Sándor)

Brit mérnök
Párizsi tanulmányai után 1823-ban apja, Sir Marc Isambard Brunel irodájában részt vett korának úttörő vállalkozásában, a Temze-alagút tervezésében. Brunelt 1831-ben kinevezték a bristoli kikötő főmérnökének. 1833-ban a frissen alakult Great Western Railway vasúttársaság főmérnöke lett. Ő tervezte meg a Bristol és London közötti széles nyomtávú vasútvonalat, amely nagyobb sebességű vonatok közlekedtetését tette lehetővé, építését 1841-ben fejezték be. Ő tervezte meg a Clifton melletti függőhidat, amelynek építése azonban csak halála után, 1864-ben fejeződött be. A transzatlanti gőzhajózás úttörője volt, az általa tervezett hajók közül az elsőt, a Great Westernt 1838-ban bocsátották vízre. Nevéhez fűződik az első óceánjáró csavargőzös, a Great Britain, valamint a világ akkor legnagyobb hajója, a Great Eastern megépítése, amely 1866-ban - számos nehézség után - lefektette az első működőképes telefonkábelt Európa és Amerika között. Gróf Széchenyi István találkozott Isambard Kingdom Brunellel, amikor Angliában tanulmányozta a vasútépítés akkori legmodernebb technológiáját. Viszonylag rövid pályafutása alatt számos jelentős műszaki alkotást hozott létre, többi között 25 vasútvonalat, száznál több hidat, köztük öt függőhidat, nyolc kikötőrendszert, három tengerjáró gőzhajót és egy előre gyártott tábori kórházat épített. Nagy-Britannia egyik legjelentősebb műszaki alkotójának tekintik.

Német zoológus
Jénában, Berlinben és Strassburgban (ma Strasbourg, Franciaország) járt egyetemre. Jénában Ernst Haeckel német biológus tanítványa volt. 1879-1886-ig tanársegédként dolgozott a lipcsei Közegészségügyi Intézetben, majd egyetemi professzor volt Breslauban (ma Wroclaw, Lengyelország; 1886-1889-ig), 1889-től az ausztriai Innsbruckban és 1895-1921-ig Halléban. Kísérleteiben azt vizsgálta, mi határozza meg megtermékenyítéskor a szervek és szövetek formáját és működését. Ezzel a kísérleti embriológia egyik megalapítójává vált. 1894-ben megalapította az Archiv für Entwicklungsmechanik der Organismen c. folyóiratot, az első kísérleti embriológiai szaklapot.

Svéd elméleti fizikus
Édesapja Homonnán született, Trefort Ágoston szülővárosában; Heidelbergben doktorált, majd Svédországba települt át, s lett később Stockholm első rabbija. Már elmúlt negyven éves, amikor legkisebb fia, Oskar Svédországban megszületett. Oskar Klein érdeklődése a biológiától fordult a kémia, majd az elméleti fizika felé, többek között Svante Arrhenius hatására. A holland Hendrik A. Kramers közvetítésével jutott el Koppenhágába, Niels Bohr elméleti fizikai intézetébe (Svédország, Dánia és Hollandia semleges maradhatott az első világháborúban.) Kiváló matematikai érzéke és felkészültsége révén ő vált a huszadik század egyik legszélesebb érdeklődésű elméleti fizikusává. Nevét őrzi a Klein-Gordon egyenlet, a Klein-Nishina formula, valamint a kozmológiai Klein-Alfvén modell. A Klein-Kaluza elmélet a négydimenziós einsteini világot egy ötödik dimenzióval egészíti ki, ez a felfogás a húr- és szuperhúr elméletben nyert új alkalmazást a huszadik század végén, jóval Oskar Klein halála után. (Dr. Radnai Gyula)

Mennyiségtan- és természettantanár, lapszerkesztő
1888-ban mennyiségtanból és természettanból szerzett tanári diplomát. Budapesten, majd Gyöngyösön tanított. Hazánkban az iskolai kirándulások egyik kezdeményezője. Sokat munkálkodott a Mátra turisztikai feltárása érdekében. Az 1909-ben megjelent Gyöngyös város és a Mátra kalauza c. útikalauz egyik szerzőtársa. Tevékenyen működött a Magyar Turista Egyesületben. 1917-ben szerkesztette a Turisták Lapját.

Orvos, belgyógyász, egyetemi tanár
A budapesti egyetemen 1907-ben avatták orvosdoktorrá. 1901-től 1919-ig a kolozsvári egyetemi belgyógyászati klinikán gyakornok, majd tanársegéd. 1921 közepéig Kolozsváron magánorvos, ahol közben Erdélyi Orvosi Lap címmel kéthetenként megjelenő szaklapot indított és szerkesztett. 1930-ban a belgyógyászati klinika megbízott igazgatója, 1931-től mint ny. r. tanár a belgyógyászati diagnosztikai klinika vezetője. Az 1945-1946. tanévben az egyetem rektora. A szív- és vérerek betegségeivel, a jódanyagcserével, a permeabilitás kérdéseivel foglalkozott. A rosszindulatú daganatok megállapítására irányuló kísérletes vizsgálatai jelentősek. A szegedi Élettani Intézettel karöltve 1928-tól kezdve hazánkban elsőként indította meg a tervszerű és rendszeres sportélettani vizsgálatokat.

Német természettudós, utazó
Rendkívül sokoldalú természettudós volt, a fizika, kémia, földtudományok és csillagászat területén kívül jelentős eredményeket ért el a botanikában, zoológiában, néprajzban és gazdasági földrajzban is. A frankfurti, majd a göttingeni egyetemen tanult. Georg Fosterrel 1789-ben utazást tett a Rajnán, ennek nyomán jelent meg első tudományos publikációja az ottani bazalt-előfordulások leírásával. Hamburgban nyelveket tanult. Freibergben a bányászati akadémián geológiát hallgatott. 1792-ben bányafelügyelőnek nevezték ki, biztonságos bányászlámpát és légzőkészüléket fejlesztett ki. Jénában anatómiát és csillagászatot tanult. Híres tanárai között volt Zach Ferenc Xavér, akitől a csillagászati módszereket és a műszerek használatát sajátította el. Számos utazást tett, melyeknek igen jelentős tudományos eredményei voltak. Ezek közül a legfontosabb 1799 és 1804 között Latin-Amerikában tett utazása, majd pedig 1829-30-as oroszországi útja. Az itt szerzett földrajzi, geológiai, vulkanológiai, botanikai ismereteket számos nagy jelentőségű munkában dolgozta fel, ezek közül a legfontosabb Kosmos című munkája, mely 1845-58 között jelent meg. Ő vetette fel először, hogy az Atlanti-óceán partjai mentén található földrészek valamikor összetartoztak. A hagyatékából létrehozott Alexander von Humboldt Alapítvány ösztöndíjaival sok ezren tanulhatnak vagy kutathatnak Németországban. Róla nevezték el a Humboldt-áramlatot. A berlini Humboldt Egyetemet 1949-ben róla és fivéréről, Wilhelm Humboldtról, a jelentős nyelvészről, az egyetem megalapítójáról nevezték el.

Német csillagász, egyetemi tanár, tudománynépszerűsítő
A giesseni egyetemen doktorált. 1880-tól a kölni Időjárási és Csillagászati Obszervatórium vezetője. Főleg a Hold felületének morfológiájának vizsgálatával, és a csillagok színváltozásával foglalkozott. A Tejút körvonaláról és fényesség eloszlásáról szerkesztett térképe a fényképezés alkalmazásáig a legalaposabb volt. Széleskörű tudománynépszerűsítő munkájával a műkedvelő csillagászok által végezhető tudományos értékű észlelésekhez kívánt útmutatást adni. Kitűnően szerkesztett csillagtérképe máig mintául szolgál. Az általa szerkesztett Sirius c. folyóirat az észlelési adatok értékes forrása. Sok éven át volt a "Jahrbuch der Astronomie und Geophysik" egyik szerkesztője. Fontosak meteorológiai megfigyelései is. Nevét egy holdkráter és a 12041.sz. kisbolygó viseli. (Bartha Lajos)

Olasz csillagász
1868-1877 között a modenai obszervatórium munkatársa, e mellett az egyetemen fizikát és matematikát oktatott. Tanított Nápolyban, majd Palermóban, 1874-től részt vett az Etna mellett települt obszervatórium megszervezésében. 1890-től az obszervatórium igazgatója, és a cataniai egyetemen az asztrofizikai tanszék vezetője. Jelentős munkát végzett a napfoltok szerkezetének és gyakoriságának kutatása terén. Négy expedícióban vett részt teljes napfogyatkozások megfigyelésére, két expedíciónak ő volt a vezetője. 1905-14 között az Itáliai Spektroszkópiai Társaság elnöke, részt vett a Nemzetközi Csillagászati Unió szervezésében, amelynek alelnöke is volt. Egy holdkrátert neveztek el róla. (Bartha Lajos)

Orosz fiziológus, pszichológus, belgyógyász, Nobel-díjas
1870-től a szentpétervári egyetemen kémiát, élettant, majd orvostudományt tanult. Doktori disszertációját 1883-ban készítette el, majd 1886-ig Németországban tett tanulmányutat. 1890-ig Szentpétervárott a szívműködés és a vérnyomás-szabályozás idegrendszeri vezérlését vizsgálta. 1890-ben a szentpétervári Orvosi Akadémia élettan professzorává, valamint az újonnan alapított Kísérleti Orvostani Intézet igazgatójává nevezték ki, ahol egészen 1924-es lemondásáig dolgozott. Itt az emésztés kiválasztási folyamatait és azok idegrendszeri vezérlését tanulmányozta. Nevezetes kutyakísérleteinek eredményeként bevezette a feltételes reflex fogalmát, feltárta annak működését és idegrendszeri alapjait. 1904-ben orvosi Nobel-díjat kapott az emésztőrendszerrel kapcsolatos kutatásaiért.

Vegyészmérnök, egyetemi tanár
Vegyészmérnöki tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte, ahol katonai szolgálat után oklevelet 1921-ben és műszaki doktorátust 1923-ban szerzett. 1925-ben mint Rockefeller-ösztöndíjas az Egyesült Államokban, majd Berlinben és a grazi egyetemen volt. 1927-től a fűzfői Nitrokémia Ipartelepek laboratóriumát vezette, később a vállalat műszaki igazgatója volt. 1939-ben meg kellett válnia a vállalattól, ahová 1949-ben szakértőként került vissza. 1953-tól a Gépipari Technológiai Intézet osztályvezetője, 1954-től a budapesti műszaki egyetem hadmérnöki kar tanszékvezetője. Főleg a cukrok kémiájával foglalkozott. Részt vett a Zemplén-féle cukorelszappanosítás kidolgozásában, az Egyesült Államokban a Hudson-szabály megállapításának munkálataiban. Vizsgálta a robbanóanyaggyártás sorát, valamint a biztonságos lőpor szárításos módszerét.

Gépészmérnök
A Szabadalmi Bíróság már 18 éves korában elfogadta egy találmányi bejelentését, majd megnyerte az Eötvös Loránd Matematikai és Fizikai Társulat fizikai tanulóversenyét. Mint mérnök a Ganz Villamossági Gyár alkalmazásába lépett. 1928-1932 között a gyár próbatermében, majd a készülékszerkesztési részlegében működött, utóbb haláláig mint ennek vezetője. Neve összeforrott a magyar erősáramú készülékgyártás megteremtésével és kifejlesztésével.

Dán fiziológus, Nobel-díjas
A Koppenhágai Egyetemen előbb orvostudományt tanult, de áttért a zoológiára. 1897-től Christian Bohr (Niels Bohr apjának) Orvosélettani Laboratóriumában dolgozott. 1908-tól állatélettani kisegítő tanári állást kapott a Koppenhágai Egyetemen, 1916-ban lett tényleges tanár, egész pályafutását az egyetemen töltötte 1945-ben történt nyugdíjazásáig. Kezdetben a légzés problémáival foglalkozott: első jelentős tudományos eredménye annak kimutatása volt, hogy az oxigén a levegőből a vérbe diffúzió útján kerül át. Legjelentősebb tudományos sikereit a hajszálerek vizsgálatának területén érte el: az izmok oxigénfelvételének tanulmányozásával felismerte, hogy az izmok összehúzódásakor megnövekedett oxigénszükségletet a szervezet a kapillárisok felületének megnövelésével, az addig összezáruló hajszálerek megnyitásával biztosítja. A hajszálerekkel kapcsolatos eredményeiért 1920-ban fiziológiai Nobel-díjban részesült.

Amerikai fizikus
Elektronikát tanult, majd Los Alamosban a Manhattan-terv munkatársaként kamatoztatta tudását, a nukleáris elektronika számos eszközének kifejlesztésében vett részt. A háború után az MIT majd a Caltech részecskefizikai kísérleteiben vett részt, 1963-ban a Stanford lineáris gyorsítójának igazgatóhelyettese volt az építés és az üzemeltetés korai szakaszában. Az egyik társszerzője volt a Richard Feynman előadásai alapján készült nagysikerű tankönyvsorozatnak, amely magyar nyelven Mai fizika címmel jelent meg. (Piriti János)

Gépészmérnök
1917-ben megnyerte a Mathematikai és Physikai Társulat Tanulóversenyét fizikából. (Ezt a versenyt nevezik ma Eötvös-versenynek.) Mérnöki oklevelét a budapesti műegyetemen szerezte 1922-ben. 1922-1924 között a Siemens Művek berlini, majd bécsi üzemének mérnöke. 1926-ban a Ganz Villamossági Gyár szolgálatába lépett s élete végéig ott működött, 1938-tól a gyár készülékszerkesztési, 1941-től az erőátviteli és vasútosztályának vezetője. A 2. világháború után megszervezte a gyár önálló, kizárólag villamos vontatási kérdésekkel foglalkozó vasútosztályát, melynek 1963-ig vezetője volt. 1964-től műszaki tanácsadóként szolgált. Kandó Kálmán munkatársaként részt vett a fázisváltós mozdonyok kapcsolóberendezéseinek megszerkesztésében. Kifejlesztette a dieselvillamos járművek korszerű szabályozását s ezzel lerakta hazai gyártásuk alapját. Élete utolsó éveiben a korszerű szilíciumegyenirányítós villamos mozdonyok hazai gyártásának előkészítésével foglalkozott.

Matematikus, gimnáziumi tanár
A Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta tanulmányait. Itt szerzett matematika-fizika szakos tanári diplomát 1937-ben. Ezután a budapesti Szent László Gimnázium tanára lett. A 2. világháborúban katona volt, hadifogságba esett. Hazatérése után, 1946-ban ismét tanárként helyezkedett el. Előbb a Lónyai utcai, később a Kölcsey Gimnáziumban tanított. 1952-ben a Matematikai Kutató Intézetbe került, ahol előbb tudományos munkatárs, később a Matematikai Statisztikai Osztály vezetője. Matematikai statisztikával, valószínűségszámítással és kombinatorikával foglalkozott.

Matematikus, egyetemi tanár
Családja felvidéki eredetű, de régóta Nyíregyházán élő iparos, kereskedő és értelmiségi család. Az elemi osztályok után Prékopa András hadapródiskolában tanult Marosvásárhelyen, majd 1947-ben Nyíregyházán érettségizett, és Debrecenben a tudományegyetemen szerzett matematika, fizika és ábrázoló geometria tanári diplomát 1952-ben. Aspiránsnak Budapestre került, és 1956-ban már kandidátus. Tanárai közül kiemelkednek Szele Tibor és Rényi Alfréd. Prékopa András 1950 óta sokat és folyamatosan publikált egészen haláláig. A kutatásban először a valószínűségelmélet és a matematikai statisztika területén ért el eredményeket, majd az operációkutatási és tudománytörténeti tevékenységével szerzett nemzetközi hírnevet. Legfőbb eredményei a sztochasztikus optimalizálás területén születtek. Kimagasló szerepe volt az ELTE és a Műegyetem, továbbá az MTA SzTAKI alkalmazott matematikai kutatóműhelyeinek beindításában, sőt 1985-től New Jersey Államban a RUTCOR kutatóközpont felfejlesztésében is. Prékopa András rendkívül nagy számú kiváló tanítványt adott a tudománynak mind hazánkban, mind szerte a világban. (Hujter Mihály)

Skót-brit kémikus
Skóciában tanult, ragaszkodott a vegyészi pályához, bár ezt apja ellenezte. Tanított egy edinburgh-i iskolában 1830 és 1837 között, 1837 és 1855 között pedig a londoni University College professzora volt, ezután a pénzverdét vezette 1855-től 1869-ig. Első fontos írása 1829-ben a gázok diffúziójával foglalkozott. A gázok diffúziós sebességére dolgozta ki a "Graham-törvény"-t. Kidolgozta a dialízis módszerét, amelynek segítségével elválaszthatók egymástól a kolloidok és a krisztalloidok. Sok kolloidkémiai szakkifejezést ő vezetett be. 1833-ban a foszforsav három formáját tanulmányozta, 1835-ös írásában a kristályvíz tulajdonságait elemezte hidratált sókban, felfedezte egyes sók és az alkohol jól meghatározott vegyületeit, az "alkoholátokat", a hidrátok analógjait. Utolsó művében a palládium-hidridről írt, ez volt a fémből és gázból létrejövő szilárd vegyület első ismert példája.

Építész
Tiroli eredetű, művészeti tevékenységéről ismert pesti polgári család tagja volt. A pesti Műegyetemen, és a berlini Kunstakademien végezte tanulmányait, majd Berlinben dolgozott. Hazatérve Hauszmann Alajos tanársegédje és tervezőirodájának munkatársa lett, itt több fontos tervezésben (New York palota, budavári királyi palota) jelentős szerepe volt. 1893-ban Korb Flórissal együtt önálló tervezőirodát nyitott. Fontosabb munkáik a millenniumi kiállítás több épülete, a Zeneakadémia, a Klotild-paloták, számos klinika Budapesten, Debrecenben és Kolozsvárott, a kolozsvári egyetemi könyvtár. Több munkájukban (Zeneakadémia, városligeti híd, szegedi víztorony) Zielinski Szilárddal működtek együtt. A 10-es évek elején kivált közös irodájukból, de több épület tervezésén a későbbiekben is együtt dolgozott Korb Flórissal. Sokat utazott, jelentős műgyűjtő is volt.

Vízépítő mérnök
A budapesti műegyetemen szerezte mérnöki oklevelét 1887-ben. Első munkahelye a Berettyó-Ivánfenék-Mezőtúr-Mesterszállási Ármentesítő Társulat volt, ahol szakaszvezető mérnöki, helyettes osztálymérnöki feladatokat látott el. Nagyváradon, majd Debrecenben a Berettyó Vízszabályozó Társulat igazgató főmérnöke lett. Nevéhez fűződik a Társulat árvíz- és belvízvédelmi rendszerének a kiépítése. Az Árvizekről című művének megállapításai a műegyetemi előadások anyagaként is szerepeltek. 1901-től az Országos Vízügyi Nagytanács tagja volt.

Amerikai matematikus, filozófus
Benjamin Peirce matematikaprofesszor fia volt. A Harvard egyetemen kémia szakon végzett, azonban már gyermekkorától kezdve erős érdeklődést mutatott a logika iránt. Atyja támogatásával a U.S. Coast Survey-től kapott különböző megbízásokat 1859 és 1891 között. 1879-től 1883-ig a Johns Hopkins Egyetemen kapott előadói megbízatást. Ezen kívül minden más, akadémiai állásra való pályázata sikertelen volt. 1891-től állandó pénzkereset nélkül, főleg testvérének és barátainak támogatásával tartotta fent magát. Életében csak kevés cikke és könyve jelent meg, írásainak nagy részét csak halála után közölték. Matematikai eredményei a matematikai logikában és a valószínűségszámításban jelentősek. Az utókor elsősorban mint fontos és rendkívül eredeti filozófust és a logika művelőjét, a pragmatizmus és a szemiotika megalapozóját tartja számon. Az első amerikai filozófus volt, aki nemzetközi elismerést szerzett. Igen nagy hatást gyakorolt a 20. század filozófiájára és logikájára.

Amerikai kísérleti mag- és asztrofizikus, egyetemi tanár
Los Angeles híres műegyetemén, a Caltech-en (California Institute of Technology) szerzett villamosmérnöki oklevelet, majd fizikából doktorált 1947-ben. Már egyetemistaként részt vett a Kellogg laboratóriumban nagyfeszültségű röntgencsövek építésében, itt barátkozott össze Thomas Lauritsennel, Charles Lauritsen szintén fizikus fiával. A Caltech Fizika-Matematika-Csillagászat részlegén kezdte kutató tanári pályáját, s itt működött egészen nyugdíjazásáig. Híresen jó tanár volt: 1959-ben jelent meg A modern fizika alapelvei c. tankönyve, majd végighallgatva másik barátja, Richard Feynman négy féléves kurzusát, vezette a hozzá tartozó számolási gyakorlatokat, és a magnófelvételek alapján ő foglalta írásba az előadásokat. Közös barátjuk, Matthew Sands közreműködésével így készült el az 1960-as évek közepére a máig népszerű, Magyarországon "Mai fizika" néven megjelent "Feynman-sorozat", és Robert Leighton lett a társszerzője az ezt kiegészítő, feladatmegoldó kötetnek is. Kutató munkájában a legkülönbözőbb kutatási műszerek tervezésével és építésével vívta ki kollégái elismerését. A kozmikus sugárzás magas légköri vizsgálatához készült ködkamrától kezdve a Nap mágneses terét leképező kamerákon át egészen az infravörös sugárzásra érzékeny teleszkópig minden alkotása "világszínvonalú" volt. A Marsra küldött Mariner szondák képeinek megbízható közvetítése céljából érzékeny, digitális TV rendszert fejlesztett ki. Családi élete is nevezetesen alakult: első házasságából született Ralph fia volt az, aki írásba foglalta Richard Feynman visszaemlékezéseit, második házasságát pedig elhunyt barátja, Thomas Lauritsen özvegyével kötötte. (Dr. Radnai Gyula)

Optikus, műgyűjtő, földrajzi utazó
Magyarországi iparszervező, földrajzi utazó, műgyűjtő és mecénás. Morvaországi németajkú család gyermeke, 12 évesen került Magyarországra, pártfogója, Calderoni Ferenc optikus-kereskedő Bécsbe küldte tanulni, innen az Egyesült Államokba ment, majd hazatérve 1864-ben átvette a Calderoni Optikai és Tanszer cég vezetését. Nagy súlyt fektetett a legjobb és legszemléletesebb tanszerek forgalmazására, hazai iparosokkal társulva kifejlesztette a magyar tanszergyártást, olyan eredményesen, hogy az osztrák és cseh gyártmányokat kiszorította a környező országok piacáról. Nagy érdeme, hogy hathatósan támogatta a hazai iparosokat, tehetséges alkalmazottait pedig önálló tanszer- és finommechanikai kereskedésre buzdította. 1882-től ötször körülutazta a Földet, útjairól értékes beszámolókat tartott a Magyar Földrajzi Társaság előtt. Rendkívül sok fényképet készített távoli országok akkori életéről, kultúrájáról, tájairól. Emléktárgyakat, majd iparművészeti emlékeket gyűjtött. Gyűjteményét különböző intézményekre és múzeumokra hagyta, főleg a Földrajzi Társaságot támogatta. Villáját és Kelet-ázsiai gyűjtését a magyar államkincstárra hagyta, ebből alakult meg a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum. (Bartha Lajos)

Villamosmérnök, műszaki szakíró
Oklevelét 1901-ben szerezte a budapesti műegyetemen. Gyakorlati pályafutását a Ganz Villamossági Rt. erőműtervezési osztályán kezdte. 1909-től 1913-ig a Magyar Elektrotechnikai Egyesület hivatalos lapja, az Elektrotechnika szerkesztője, utóbb az egyesület főtitkára (1911-1918), majd alelnöke (1918-1922) volt. 1917-1919-ben harmadmagával kidolgozta a villamossági törvény tervezetét. Nagy szerepe volt az úrkúti mangánbányászat megszervezésében.

Amerikai csillagász
A modern észlelő csillagászat egyik úttörője. Apjának műhelyében órásmesterséget tanult, 15 esztendősen bonyolult óraszerkezetet készített, majd műhelyt alapított. Ekkor kezdett csillagászattal foglalkozni, dorchesteri házában kis obszervatóriumot rendezett be. Másoktól függetlenül felfedezte az 1811. évi üstököst. Munkássága alapján meghívták az USA Harvard Egyetemének (Cambridge, Massachusetts, USA) obszervatóriumába. Az 1843-ban általa felfedezett üstökös olyan feltűnést keltett, hogy társadalmi úton 26 ezer dollárt gyűjtöttek össze a Harvard egyetem csillagvizsgálójának berendezésére. A csillagvizsgálónak Bond lett az első igazgatója 1847-ben. Fiával, George Phillips Bonddal (1825-1865) főleg a halvány égitestek, az elmosódott körvonalú ködök és csillagrendszerek vizsgálatában tűnt ki. Együtt fedezték fel a Szaturnusz gyűrűjének belső halvány részét (fátyolgyűrű), és a Hyperionnak nevezett Szaturnusz-holdat. Elsők közt alkalmazta a fényképezést csillagászati vizsgálatokra, 1850-ben elsőnek sikerült egy csillagot (a Lant csillagképben a Vegát) fotografikusan megörökítenie. Munkája összeköti a szemmel (vizuálisan) végzett észleléseket a csillag-fényképezés korszakával. Nevét (fiának nevével együtt egy holdkráter, a Hyperion-hold egyik alakzata, és a 767.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Mérnök, tanár, pedagógiai és politikai író, lapszerkesztő
A reformkorban nőtt fel, végezte iskoláit, innen eredt későbbi tettvágya is. Ő teremtette meg, 1863-ban, a vásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium természettani (fizika) szertárát. Az akkor beszerzett eszközök közül több még ma is megvan. Tanári munkája mellett, élénk közéleti tevékenységet folytatott Vásárhelyen. Volt az iskola választott igazgatója is. Majd nyugdíjazása után, mint iskolaszéki elnök jól rálátott a vásárhelyi oktatásra. Ennek alapján megfogalmazta kritikáit a korszerűtlen középiskolai óraelosztással, az érettségivel, a népoktatással kapcsolatban, és megoldásokat is igyekezett vázolni. Idős korát visszaemlékezéseinek írásával töltötte.

Orvos, agykutató
Evangélikus orvoscsalád tagja. A budapesti egyetemen végezte tanulmányait, 1935-1944 között ugyanitt Lenhossék Mihály mellett az Anatómiai Intézetben gyakornok, tanársegéd, majd adjunktus. 1944-ben behívták katonának, hadifogságba esett. 1946-1963 között a Pécsi Orvostudományi Egyetem professzora, itt kezdte meg a magyar neuroanatómiai, neuroendokrinológiai és neuroembriológiai iskola megteremtését. 1963-1977 között a Semmelweis Orvostudományi Egyetem tanára, az Anatómiai Tanszék vezetője. 1948-tól az MTA tagja, 1973-1976 között alelnöke, majd 1977-1985 között elnöke, több akadémiai bizottság elnöke. Kutatási eredményei elsősorban a szinapszisok, a kisagy és a nagyagykéreg vizsgálatához kapcsolódnak. Nemzetközileg elismert tudós, számos tudományos társaság tagja, sok tudományos díj kitüntetettje volt, többek között Kossuth-díjat (1950) és Állami díjat (1970) kapott. Politikai szerepet is vállalt, országgyűlési képviselő volt 1985-1994 között, 1990-ig a Hazafias Népfront, 1990-től a Magyar Demokrata Fórum képviselője. Kitűnő tudománynépszerűsítő volt, 1990-től haláláig a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Magyar Természettudományi Társulat elnöke. Kiss Ferenccel közösen írt "Anatómiai atlasz", valamint Sir John Eccles és M. Ito társszerzőkkel írt "The Cerebellum as a Neuronal Machine" művei alapműnek számítanak.

Német fizikus, orvos, fiziológus
A berlini orvosi intézetben tanult. 1842-ben orvosként kezdett dolgozni a katonaságnál, ám emellett folytatta matematikai és fizikai tanulmányait is. Az energiamegmaradásról szóló elméletei ráébresztették környezetét arra, hogy Helmholtz helye nem a hadseregnél, hanem sokkal inkább az akadémián lenne. 1849-től hét éven át a königsbergi egyetem fiziológia professzora volt. Ezután hasonló posztot látott el Bonnban, majd Heidelbergben, ahol egészen 1871-ig élt. Utolsó munkahelye a berlini egyetemen volt fizika-professzorként. Több tudományterületen is maradandót alkotott. A fizikában az energiamegmaradás törvénye, elektrodinamikai, termodinamikai kutatások, és a termodinamika mechanikai megalapozása fűződik nevéhez. A fiziológia, neurofiziológia területén meghatározta az idegimpulzusok sebességét, a szem és a látás matematikai modelljével, a térlátással és a színlátással foglalkozott, továbbá a hallás kutatásában a hangok magasságának és erősségének észlelésével. Feltalálta a szemfenéktükröt. Filozófusként tudományfilozófiával, az észlelés törvényeinek és a természet törvényeinek kapcsolatával, az esztétika tudományával és a tudomány társadalomra gyakorolt hatásával is foglalkozott. Munkássága során végig meghatározó volt az empirista szemlélet.

Német matematikus, mérnök
Darmstadtban, a Technische Hochschule-n szerezte mérnöki diplomáját. 1931-32-ben tanársegéd volt a főiskolán, majd különböző villamossági cégeknél dolgozott. 1940-ben védte meg doktori disszertációját lineáris sajátproblémák megoldásáról. Egy ezt követő tanulmányban vezette be a később róla elnevezett Hessenberg-mátrix fogalmát, amely nagy jelentőségre tett szert a numerikus analízis algoritmusaiban.

Dán fizikus, Nobel-díjas
Niels Bohr Nobel-díjas fizikus fia. Koppenhágában kezdte meg egyetemi tanulmányait. Dánia német megszállása után 1943-ban apjával Svédországba menekült. Ezután Angliában majd az Egyesült Államokban, Los Alamosban apja mellett az atombombaprogramon dolgozott 1944-45-ig. A háború után Koppenhágába visszatérve szerezte meg diplomáját. 1946-tól a koppenhágai Elméleti Fizikai Intézet (ma Niels Bohr Intézet) munkatársa, 1963-1970-ig igazgatója volt. 1956-tól a Koppenhágai Egyetem fizikaprofesszora, 1975 és 1981 között az északi országok elméleti fizikai intézetének (NORDITA) igazgatója. Az atommagok kollektív mozgásállapotait leíró folyadékcseppmodell és a nukleonok mozgását megadó úgynevezett héjmodell egyesítését végezte el Ben Roy Mottelson amerikai fizikussal közösen, megalkotva az atommagok ún. kollektív modelljét. A magszerkezet elméletének megalkotásáért 1975-ben Leo James Rainwaterrel és Ben Roy Mottelsonnal közösen megosztott fizikai Nobel-díjat kapott.

Földrajztanár, evangélikus lelkész
Tanulmányait Jénában végezte, majd Győrben evangélikus lelkész és tanár. 1732-ben Pozsonyba került az evangélikus gimnáziumba, s itt Bél Mátyás mellett dolgozott. Az iskolában többek között Magyarország történelmét tanította. Magyar önképzőkört is szervezett. 1747-1960 között a gimnázium rektora. Mint tudós Bél tanítványai közé tartozott. Elsőnek írta meg Magyarország középkori történeti földrajzát Anonymus alapján. Műve csak halála után, 1781-ben jelent meg.

Orvos, ideg-elmegyógyász, egyetemi tanár
Orvosi tanulmányait Budapesten végezte. 1889-től a budapesti elmekórtani klinikán működött. 1891-ben Frankfurtban dolgozott Weigert mellett. 1895-ben a budapesti Erzsébet-kórház és a poliklinika rendelőorvosa. 1912-ben az agyszövettani intézet vezetője. 1919-ben az interakadémiai agykutató intézet igazgatója. A magyar idegkórszövettani iskola megteremtője, a neurontan egyik megalapítója, morfológiai és szövettani kutatásokat végzett. Kutatta a tehetség és a lángész anyagi alapjait. Az átöröklődő ideg- és elmebetegségek morfológiai alapjainak magyarázatára felállította a róla elnevezett triást. Számos külföldi ideg- és elmeorvosi társaság tagja. 1914-től az MTA tagja.

Orvos, anatómus, egyetemi tanár
Orvosi oklevelét 1913-ban szerezte a kolozsvári egyetemen. Ugyanott tanársegéd, majd 1919-től adjunktus a budapesti anatómiai intézetben. 1924-ben Budapesten magántanári képesítést nyert. 1929-től a szegedi egyetemen az anatómia és szövettan, 1931-től a budapesti egyetemen a bonctan ny. r. tanára, az anatómiai intézet igazgatója. Főként a vegetatív idegrendszer és az agy vér- és liquorkeringési kérdéseinek kutatásával foglalkozott. Jelentős munkássága az anatómiai tankönyvirodalom terén, Szentágothai Jánossal együtt írt anatómiai atlasza 8 nyelven jelent meg.

Vegyész, műegyetemi tanár
1912-ben a budapesti tudományegyetemen vegytanból, fizikából és ásványtanból doktori oklevelet nyert, 1913-ban középiskolai tanári oklevelet szerzett. Rövid ideig Budapesten, majd 1913-1920 között a fiumei Kiviteli Akadémián tanított. 1920-tól a soproni felső kereskedelmi iskola tanáraként működött 1928-ig, mikor a bányászati és erdészeti főiskola elemző vegytani tanszékére nevezték ki. Ez időponttól a főiskola, ill. a főiskolának a budapesti műegyetembe olvadása után ennek soproni erdőmérnöki szakán működött. Sokoldalú munkásságából különösen jelentősek az ásványi szenek kémiájával és technológiájával, főleg a szénnemesítéssel, szénlepárlással és a szenesülés folyamatával foglalkozó kutatásai. 1941-1949-ig az MTA tagja.

Francia természettudós
Pierre Lemonnier (1675-1757) francia csillagász, filozófus fia, Pierre Charles Lemonnier testvére. 1739-ben részt vett César-François Cassini és Lacaille expedíciójában, melynek feladata a francia fokmérés kiterjesztésével az ország pontos topográfiai térképének elkészítése volt. Ettől az évtől orvosként dolgozott, valamint kísérleteket végzett a leydeni palack elektromosságával. Egyike volt XV. Lajos Kis-Trianonbeli botanikai gyűjteménye kezdeményezőinek, majd a Füvészkert botanika professzorává nevezték ki. Később a király orvosaként tevékenykedett. A Diderot-féle Enciklopédiában számos cikket írt az elektromosságról és a mágnességről. A francia és a porosz akadémia, valamint az angol Royal Society is tagjai közé választotta. (Piriti János)

Holland születésű brit orvos, tudós
Londoni orvosi tevékenysége idején, 1765-68 között az elsők között javasolta, hogy a fekete himlő ellen védekezzenek a fertőzést enyhe tünetekkel átvészelő betegek szervezetéből nyert élő, kezeletlen kórokozóval. 1768-ban Bécsbe utazott, hogy védőoltásban részesítse Mária Terézia osztrák császárnő családját, s ezután udvari orvosként szolgált ott. Csak 1779-ben tért vissza Londonba, s közzétette felfedezését, a fotoszintézis folyamatát, amelynek során a napsugárzás hatására a zöld növények széndioxidot nyelnek el és oxigént bocsátanak ki. Joseph Priestley angol vegyész ekkor már kimutatta, hogy a növények képesek helyreállítani a levegő egy olyan sajátosságát, amely az állati élethez. Ingenhousz több más tudományág iránt is érdeklődött, így például nagy teljesítményű sztatikus áramfejlesztőt dolgozott ki, és ő végezte el az első mennyiségi méréseket a fémrudak hővezetőképessége kapcsán.

Német szerves kémikus
1847-ben a Giesseni Egyetemen építészetet kezdett tanulni, de Liebig előadásai annyira vonzották, hogy felcserélte az építészetet a kémiával. 1851-ben szerezte meg a diplomát kémiából. Svájcban és Londonban magánkutatói állásokat töltött be. 1858-tól a genti egyetem tanára, majd 1865-től Bonnban kémiaprofesszor lett, ahol haláláig dolgozott. Számos tudományos munkájával ő alapozta meg modern felfogásunkat a szerves vegyületek szerkezetéről. Ő ismerte fel, hogy a szénatomok egymáshoz is képesek kapcsolódni, és a szerves vegyületek molekulaszerkezete a szénláncokon alapul. Sokáig megoldatlan probléma volt a benzolmolekula szerkezete, végül Kekulé 1865-ben - saját emlékei szerint egy álom hatására - felállította a benzol szerkezeti képletét, melyet ma is Kekulé-képletnek nevezünk. Ennek nyomán lehetővé vált a zártszénláncú szerves vegyületek szerkezetének kutatása, a modern anilinfesték és szintetikus gyógyszeripar megteremtése. Eredményeit az "Aromás vegyületek vizsgálata" című tanulmányában foglalta össze.

Amerikai fizikus, geofizikus
1939-ben a washingtoni Carnegie Intézet munkatársa, 1942-től a Johns Hopkins Egyetem alkalmazott fizikai laboratóriumának (APL) munkatársaként az USA haditengerészeténél szolgált. A háború után először az APL-ben, majd 1950-től az iowai egyetemen a légkör felsőbb rétegeit, ill. a kozmikus térből érkező sugárzást vizsgálta. 1950-ben részt vett a Nemzetközi Geofizikai Év tervének kidolgozásában, amely 1957-58-ban valósult meg. Az 1958 elején az USA által fellőtt Explorer-1 és Explorer-3 rakéta-szondák fedélzetére van Allen javaslatára helyeztek el sugárzásmérőket, amelyek kimutatták, hogy a Földet protonokból és elektronokból álló kettős övezet veszi körül. Ezzel igazolták a norvég K. Birkeland és F. C. Størmer korábbi elméletét. Ezeket az övezeteket van Allenről nevezték el, felfedezésük az űrkorszak első jelentős tudományos eredménye volt. Van Allen a NASA tanácsadójaként még számos űrkísérlet, a Hold, és bolygók mágneses- és plazma-méréseinek tervezésében és kiértékelésében vett részt. Számos hazai és külföldi akadémia és egyesület tiszteletbeli tagja, sok kitüntetésben részesült. Nevét a Van Allen-öv mellett a 19727.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Gyógyszervegyész, műegyetemi magántanár
Tanulmányait a bécsi egyetemen végezte. 1882-ben gyógyszerészoklevelet szerzett. 1883-ban Than Károly, 1884-től 1894-ig a Műegyetemen Ilosvay Lajos mellett tanársegéd, 1885-ben doktori oklevelet, 1892-ben a műegyetemen analitikai kémiából magántanári képesítést nyert. 1894-ben talajkémikussá nevezték ki a Földművelésügyi Minisztériumba, majd agrokémiai tanulmányútra küldték Németországba. 1895-től a Kereskedelmi Akadémia kémiatanára haláláig.

Orvos, patológus, mikrobiológus, egyetemi tanár
1912-ben szerezte meg orvosi oklevelét. 1927-ben elnyerte az egyetemi rk. tanári címet. 1919-ben egyetemi állása mellett az István-kórház kórboncnok-főorvosává nevezték ki. 1922-ben meghívást kapott az USA-ba, ő volt az első Rockefeller-ösztöndíjas. Az USA-ban, majd Európában tanulmányozta az oltóanyagok termelését, Itthon megszervezte a Phylaxia Intézetben a humán oltóanyagok termelését. 1925-ben a Közegészségügyi Intézet igazgatója. Vezetése mellett megszervezték a falusi egészségügyi szolgálatot. Kidolgozták az egészségvédelem egységes állami rendszerét. 1935-től 1944. október 16-ig belügyminisztériumi államtitkár volt. 1944-ben a Sztójay-kormány ideje alatt többezer zsidónak minősülő orvost és gyógyszerészt bocsátott el az állami szolgálatból. A II. világháború után korábbi államtitkári tevékenysége és külföldi tudományos kapcsolatai miatt internálták. 1949-ben akadémiai tagságát megszüntették. 1945-1955-ig különböző gyógyszergyárakban megszervezte a penicillin és más antibiotikumok hazai előállítását. 1962-től a B12 vitamin termelésével foglalkozott. 1989-ben akadémiai tagságát visszaállították. 1990 után róla nevezték el a Közegészségügyi Intézet jogutódját, az Epidemiológiai Központot, majd 2003-ban a kormány Nemzeti Egészségügyi Programját. Az ezt követő sajtóvita és a Történettudományi Intézet állásfoglalása után először a Nemzeti Egészségügyi Program, majd a Epidemiológiai Központ elnevezését is megváltoztatták, Johan Béla neve lekerült a program és az intézet nevéből.

Vegyészmérnök
Vegyészdiplomáját a szegedi tudományegyetemen szerezte 1936-ban. Két éven át a szegedi és a budapesti tudományegyetem szerves kémiai intézetében volt gyakornok, majd tanársegéd. Ez idő alatt készítette el doktori disszertációját a szerves thallium vegyületekről. 1938-tól a Nitrokémia Ipartelepek mérnöke. 1945 után a gyógyszeripar területén dolgozott az Alkaloida Vegyészeti Gyárban, 1952-ben az Észak-magyarországi Vegyiművek főmérnökévé nevezték ki. Nagy eredményeket ért el a poliuretán műanyag gyártásában.

Matematikus, egyetemi tanár
1954 óta tanított az Eötvös Loránd Tudományegyetem Algebra és Számelmélet Tanszékén. 1970-ben lett a matematikai tudományok doktora. 2000-ben történt nyugdíjbavonulásáig vezette az egyetem Algebra és Számelmélet Tanszékét. Nemzetközi szinten jelentős eredményeket ért el az algebra területén, az általa felvetett problémák új kutatási irányokat nyitottak az univerzális algebrában, a hálóelméletben és a kategóriaelméletben. Szemináriumai jelentős szerepet töltöttek be a tudományos utánpótlás nevelésében. "Absztrakt algebra elemi úton" c. könyvét lengyel, német és orosz nyelvre is lefordították. Kiemelkedő munkát végzett a matematikai ismeretterjesztésben is. Fontos szakmai közéleti tevékenységet fejtett ki a Bolyai János Matematikai Társulatban, valamint az Európai Matematikai Társulat megalakításának előkészítésében. A Magyar Tudományos Akadémia 2002-ben Eötvös József koszorúval tüntette ki, 2010-ben Szent-Györgyi Albert-díjat kapott.

Fizikus, műfordító, gimnáziumi igazgató
Eperjesen jogot hallgatott. Részt vett a szabadságharcban, 1850-56-ban Bécsben a politechnikumban és az egyetemen fizikát tanult. Hazatérése után először özvegy Leiningen Károlyné házánál nevelő, majd 1857-től a pesti evangélikus gimnázium tanára, ill. 1863-tól haláláig igazgatója. 1867-től a Kisfaludy Társaság tagja. A szakfolyóiratokban és önállóan több fizikai és filozófiai dolgozata, valamint fizikai tankönyve jelent meg. A szépirodalom terén is működött. Greguss Ágost öccse. 1864-től az MTA tagja.

Építész, műegyetemi tanár
Akadémiai tanulmányait Bécsben Van der Hüllnél, majd Schmidt Frigyes mesteriskolájában végezte. Számos tanulmányutat tett középkori épületek tanulmányozására. 1870-ben Pesten Steindl Imre irodájában dolgozott. 1871-ben a Mintarajziskola tanára, 1872-ben a Műemlékek Országos Bizottságának építésze, 1903-1911-ig a műegyetemen a középkori építészet tanára volt. A magyar eklektikus építészet jelentős egyénisége. Számos magyar középkori építészeti emlék helyreállítása fűződik nevéhez: a Budavári Nagyboldogasszony- (Mátyás-) templom átépítése (1873-1896), a jáki templom, a csütörtökhelyi kápolna, a kisszebeni templom, a lőcsei városháza stb. Tervei szerint épült a szegedi református templom (1880-1883), az 1903-ban felavatott Halászbástya, a budapesti jánoshegyi Erzsébet-kilátótorony (1910). 1895-től az MTA tagja.

Fizikus, az Eötvös Collegium igazgatója (1895-1927)
Nagyszombatban kezdte és Pozsonyban fejezte be középiskolai tanulmányait. Utána a pesti egyetemre ment földrajzot és csillagászatot tanulni, de a fiatal Eötvös előadása és személyisége annyira lenyűgözte, hogy érdeklődése teljesen a fizika felé fordult. Szerencsére tehetsége is volt hozzá. Természettani diplomájának megszerzése után bent maradt az egyetemen: Eötvös maga mellé vette tanársegédnek, majd néhány év múlva segítette elhelyezkedni a polgári iskolai tanítónőképzőben. Itt tanított fizikát 1895-ig, amikor újra Eötvös kérésére módosított pályát: elvállalta az akkor induló Eötvös József Collegium igazgatását. Az ő tevékenysége nyomán vált ez a kollégium országos hírű, sőt, az ország határain túl is ismert, nívós tanárképző intézménnyé. "Töretlenül hitt a magyar ifjúság erkölcsi integritásában és intellektuális rátermettségében, belső érdeklődésből fakadó tudományszeretete a természettudományokon túl a humán tudományok egész területére kiterjedt" - írta róla egyik méltatója. Fizikusi tehetségét fia örökölte, aki sajnos elesett az első világháborúban, humán érdeklődését pedig Emma lánya kapta örökül, akiből történész lett és sikeres pályát futott be - egészen 1945-ig. (Dr. Radnai Gyula)

Antropológus
A Pázmány Péter Tudományegyetemen 1939-ben doktorált. 1937-1945 között előbb a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Múzeumának munkatársa, majd az Országos Történeti Múzeum Régészeti Tárában az antropológiai gyűjtemény gondozója volt. 1945-től 1965-ig a Természettudományi Múzeum Embertani Tárának vezetője volt. 1965-től 1983-ig, nyugdíjbavonulásáig a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutató Intézetében működött. 1947-től antropológiát adott elő a budapesti tudományegyetemen, majd 1971-től 1983-ig a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen (KLTE). Munkássága során etnikai és történeti antropológiai kutatásokkal foglalkozott. A paleodemográfiai kutatások új irányát indította meg. Szakértői munkát végzett a székesfehérvári királysírok feltárásában. Ugyancsak szakértőként hívták meg 1989-ben Nagy Imre és társainak exhumálásához.

Fizikus, vegyész, egyetemi tanár
Középiskolai tanulmányait az orosházi gimnáziumban fejezte be 1948-ban, és lett vegyészhallgató a szegedi tudományegyetemen, majd tanulmányait a debreceni tudományegyetemen folytatta és 1953-ban itt szerzett matematika-fizika szakos tanári diplomát. Tudományos kutatásainak eredményei nagy nemzetközi visszhangot és elismerést váltottak ki. Ezek közül az első és egyik legjelentősebb a disszipációs folyamatok általánosított variációs elvének felismerése és megfogalmazása. Másik fontos eredménye a termodinamikai hullámok 1977-ben publikált általános elmélete, amely direkt formában alkalmazható termikus, diffúziós és termodiffúziós hullámok leírására.

Matematikus, középiskolai tanár, címzetes egyetemi docens
A zalaegerszegi Deák Ferenc (ma: Zrínyi Miklós) gimnázium VI. osztályába járt, amikor 1945. januárban leventeként Németországba vitték, és ott angol fogságba esett. 1946. májusban tért haza. 1949-ben érettségizett, tanulmányait a budapesti tudományegyetemen folytatta matematika-fizika tanári szakon. 1950-ben vették fel az Eötvös József Collegiumba, amely azonban hamarosan megszűnt. Az egyetem elvégzése után 1953-tól 1957-ig a miskolci Kilián gimnáziumban tanított, majd Szegedre került kutató matematikusnak. 1959-ben doktorált, nyugdíjazásáig Szegeden, a geometriai tanszéken dolgozott. Kiváló problémamegoldó volt, középiskolás és egyetemista korában számos matematika versenyt nyert. Kutató munkáját Rényi Alfréd és Szőkefalvi-Nagy Béla támogatta. (Dr. Radnai Gyula)

Lengyel matematikus
A varsói egyetemen tanult, itt doktorált 1923-ban. Kapcsolatban volt a lengyel topológiai iskola jeles tagjaival. A 2. világháború alatt az illegális "földalatti egyetem"-en oktatott, ezért a németek koncentrációs táborba vitték. A háború után ismét oktatott Varsóban, 1948-ban kapta meg az egyetemi professzori címet. Legjelentősebb eredményeit a topológiában és gráfelméletben érte el, de publikált számelméleti és komplex függvénytani munkákat is. 1959-ben egy londoni konferencián hunyt el. Az általa felvetett Zarankiewicz-problémára Kővári Tamás-Sós Vera-Turán Pál adott meg egy felső becslést. A Zarankiewicz-sejtés a Turán Pál által felvetett ún. "téglagyári probléma" megoldására vonatkozik.

Matematikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait 1904-06-ban és 1907-08-ban a budapesti tudományegyetemen végezte. Az 1906-07. tanévet Göttingenben, az 1909-10. tanévet Párizsban töltötte. Göttingenben korának vezető matematikusaival került kapcsolatba, különösen Hilbert, Minkowski és Klein voltak döntő hatással rá, 1909-ben a budapesti egyetemen matematikából doktorált. 1911-ben ösztöndíjjal Svédországba került, itt megismerkedett Mittag-Leflerrel, aki a lundi Acta Mathematicánál állást szerzett számára. 1926-ban meghívták a Lundi Egyetem egyik matematikai tanszékére professzornak, ahol 1952-ig, nyugdíjazásáig működött. Előadott többek között a chicagoi és a marylandi egyetemen is. Tagja volt a Svéd Tudományos Akadémiának. A magyar matematikusokkal állandó kapcsolatot tartott, bátyjával, Riesz Frigyessel társszerzőként dolgozatot írt. Kutatásainak kiindulópontja Fejér Lipót szummációs tétele volt. A trigonometrikus sorok vizsgálatával nemzetközi hírnevet szerzett. Fontos eredményeket ért el a momentum problémakör terén is. Lundba való áttelepülésével érdeklődése a potenciálelmélet és a hullámterjedés, a kvantummechanika matematikai problémái felé fordult. Ezen a téren érte el legjelentősebb eredményeit; felfedezte a Riemann-Liouville-integrál több dimenziós új analogonját. Tanítványai közé tartozik H. Cramér, Einar Hille, Lars Garding, Lars Hörmander és még sok jeles matematikus.

Piarista fizikatanár, ismeretterjesztő TV személyiség
A győri bencéseknél kezdte és a kecskeméti piaristáknál fejezte be a gimnáziumot. Tanári diplomáját Budapesten szerezte nehéz időkben, 1919-ben. Utána Szegeden, Tatán, Vácott és Budapesten tanított piarista gimnáziumokban. Pályája 1945 után ívelt meredeken felfelé. 1948 tavaszán rendfőnökével együtt kapott Kossuth-díjat, néhány hónappal az egyházi iskolák államosítása előtt. Ezután a rövid ideig (1948-55) fennálló budapesti tanárképző főiskola fizika tanszékét vezette. Rádió- és televízióműsorai tették nevét országosan ismertté. A fizikát népszerűsítette, nagy sikerrel. Előadásai az ifjúsághoz szóltak, de szívesen hallgatták azok a felnőttek is, akik már elfelejtették, vagy sohasem tanulták az iskolában a fizikát. Érdekes kísérleteket mutatott be - mindig a legegyszerűbb eszközökkel. Ízes beszéde, jól elhelyezett poénjai egy egész országot ültettek le itthon a TV készülékek elé olyan időkben, amikor a világban sokkal inkább félték, mint szerették az emberek a fizikát. Ezen kívül számos ismeretterjesztő könyvet írt, az egyszerű fizikai kísérletektől a fegyverek fizikájáig mindenről volt megfontolandó mondanivalója. Igazi, jó fizikatanár volt, de nem tiltakozott az ellen sem, ha professzornak szólították. Életéről, munkásságáról rendtársa, Kovács Mihály írt tanulságos könyvet. (Dr. Radnai Gyula)

Gépészmérnök
A budapesti műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet 1928-ban. 1929-1932 között a Zeiss-Ikon gyár magyarországi képviseletén dolgozott; itt szerzett hangosfilm-technikai gyakorlatot. 1932-33-ban a telefongyár (Terta) rádiótechnikai és elektroakusztikai laboratóriumában tevékenykedett, majd a Hunnia Filmgyár telepén működő Kovács és Faludi-féle filmlaboratóriumhoz szerződött, ahol laboratóriumi, üzem- és hangmérnöki tevékenységet folytatott 1937-ig. Legjelentősebb teljesítménye az első magyar nyelvre szinkronizált, egész estét betöltő film elkészítése volt. 1937-ben meghívták a Magyar Állami Mechanikai és Elektromosipari Szakiskolába (a későbbi Kandó Kálmán Híradásipari és Műszeripari Technikumba) tanárnak. Mint mérnök-tanár harminc esztendőn át tanított az intézet közép- és felsőfokú nappali és esti tagozatain, fő tantárgyai: rádiótechnika, elektroakusztika, optikai műszerek. 1967-ben meghívták a BME Pedagógiai és Tanárképző Intézetéhez. Itt 1972-ig tevékenykedett.

Francia csillagász
A Cassini csillagász-dinasztia harmadik tagja, Jacques Cassini fia. Apja geodéziai felméréseit folytatta, szakított a descartes-i örvényelméleten alapuló elképzelésükkel, mely szerint a Föld a sarkok felé megnyúlt. A földmérés során gyűjtött bizonyítékok meggyőzték a newtoni modell helyességéről. 1744-ben apjával megkezdték Franciaország geodéziai felmérését. Ezt a munkát fia, Jean Dominique fejezte be. 1771-ben apjától átvette a Párizsi Csillagvizsgáló vezetését is. A francia Akadémia és a Royal Society tagja volt. (Piriti János)

Olasz matematikus, mérnök
A torinói egyetemen tanult mérnökként, matematikából doktorált. 1831 után a torinói egyetemen és katonai akadémián a mechanika professzora lett. 1842-ben Károly Albert király meghívására Charles Babbage előadást tartott Torinóban az általa tervezett, "Analytical Engine"-nek nevezett gépről. Menabrea egy összefoglalást írt a gépről, mely Genfben jelent meg 1842-ben. Ezt fordította később angolra, és látta el bőséges jegyzetekkel, kiegészítésekkel Ada King, Lady Lovelace. Menabrea a továbbiak során már nem foglalkozott matematikával, katonai és diplomáciai karriert futott be, majd Olaszország több kormányában miniszter, 1867-69 között pedig miniszterelnök is volt.

Gépészmérnök, vízellátási szakember
A budapesti műegyetem elvégzése után (1924) a Fővárosi Vízműveknél a víztermelés üzemeltetésével, fejlesztésével és a műszaki kivitelezések vezetésével foglalkozott, mint műszaki igazgató. Többek között az ő áldozatos munkájának volt köszönhető, hogy a Vízművek a főváros ostroma alatt is üzemelt. Több gépészeti találmányát alkalmazták a szivattyúk járókerekének kialakításánál, ill. a szivattyútelepek csőzárainál.

Osztrák vegyész, Nobel-díjas
A grazi egyetemen szerzett diplomát 1893-ban, ahol tudományos munkásságának nagy részét is végezte. Itt nevezték ki 1913-ban az orvos-kémiai intézet igazgatójává, és 1904 táján itt kezdte kutatni az epesavakat. 1912-ben már megbízhatóan mérte a mindössze 7-13 milligrammnyi kiindulási anyag szén-, hidrogén-, nitrogén- és kéntartalmát. Találmánya nyomán a tudósok már néhány tíz milligrammos mintákkal megkezdhették a munkát. Érzékeny mikromérleget szerkesztett, mikromódszereket fejlesztett ki az atomcsoportok mérésére, és egyszerű módszert dolgozott ki a vese funkcionális teljesítményének vizsgálatára. 1923-ban Nobel-díjjal tüntették ki a szerves vegyületek mikroanalitikai módszereinek kidolgozásáért.

Norvég matematikus, elméleti fizikus
Az oslói egyetemet elvégezve Párizsban és Göttingenben is tanult. Fontos eredményeket ért el a számelméletben, és a trigonometriai sorok elméletében. 1903-ban az oslói egyetem matematika professzora, jelentős matematika-történeti munkát is végzett. Legfőbb eredménye azonban a sarki fényre vonatkozó elmélete. Kristian Birkeland (1867-1917) eredményei alapján Størmer 1910-től kapcsolódott be az erre vonatkozó kutatásokba. Nagyszámú felvételt készített a sarki fény magasságának meghatározására. Meghatározta a villamos töltésű részecskék mozgását mágneses térben. Ennek alapján kimondta, hogy a Föld körül egy protonokból és elektronokból álló, tórusz-alakú felhő alakul ki. A Birkeland-Størmer elméletet 1958-ban a mesterséges égitestek megfigyelései alapján J. A. Van Allen (USA, 1914-2006) igazolta. A párizsi Természettudományi Akadémia 1922-ben Janssen-éremmel jutalmazta, a Svéd Királyi Akadémia és a londoni Royal Society tagja, az oxfordi, koppenhágai és párizsi egyetemek díszdoktora. (Bartha Lajos)

Osztrák matematikus, statisztikus
Sokgyermekes, német anyanyelvű prágai családban született, csak munka mellett tudta folytatni tanulmányait. A prágai német nyelvű egyetemen először jogot végzett. A csehországi állami statisztikai hivatalban kapott állást, emellett matematikát és statisztikát tanult a prágai műszaki egyetemen. Az 1. világháborúban frontszolgálatot teljesített. 1918-ban az osztrák hadügyminisztériumban dolgozott, részt vett a Versailles-i béketárgyalásokon is. 1921-től az osztrák központi statisztikai hivatalban dolgozott, ahol elsősorban demográfiai problémákkal foglalkozott, ezeknek a kérdéseknek nemzetközileg elismert szakértője volt. Emellett oktatott is a bécsi egyetemen. 1938-ban az Anschluss után közismert náciellenes beállítottsága, valamint feleségének származása miatt elmozdították mind kormányzati, mind pedig egyetemi megbízatásaitól. 1945-ben kapott ismét katedrát a bécsi egyetemen. Több fontos statisztikai, demográfiai könyvet publikált, így az Osztrák-Magyar Monarchia, valamint az 1920. évi békeszerződések után létrejött utódállamok demográfiai helyzetéről, többek között a kisebbségi kérdésről. Megérte azt, hogy 100. születésnapja alkalmából ünneplést rendeztek számára és kötetet adtak ki munkásságának elismerésére.

Ausztrál orvos, immunológus, virológus, Nobel-díjas
A victoriabeli Geelong College-ban tanult, orvosi diplomáját a melbourne-i egyetemen szerezte 1923-ban. Angliában doktorált, majd visszatért Ausztráliába, s Melbourne-ben dolgozott, 1944-től a kísérleti orvostan professzora volt. Érdeklődése és kutatótevékenysége korán a vírusok okozta betegségek felé irányult, s az immunitás mechanizmusát kutatta. Megállapította, hogy a védettség úgy jön létre, hogy valamely fajidegen anyag - elsősorban fehérje - hatására ellenanyagok képződnek. Ez a fajidegen anyag lehet valamely mikroorganizmus része, de lehet táplálék része vagy átültetett szövet is. Felfedezte, hogy az embrió vagy újszülött állat szervezete nem veti ki az átültetett szövetet és az adott antigén csak az újszülöttkor után alakul ki, ekkor kezd a szervezet ellenanyagokat termelni, de csak olyan anyagokkal szemben, melyekkel addig még nem találkozott. Peter Brian Medawar brit biológussal megosztva 1960-ban orvosi-élettani Nobel-díjat kaptak a szerzett immuntolerancia felfedezéséért.

Botanikus, orvos
A bécsi egyetemen tanult. Késmárkon gyakorló orvos, majd Lőcsén városi főorvos volt. Fiatalkori éveitől érdekelte a botanika. Botanikai célú kirándulásokra járt a Szepességben és a Tátrában, nagy növénygyűjteménye volt. 1798-ban, latin nyelven egy alapvető botanikai munkát adott ki: "A cipszer flóra jegyzéke avagy a cipszer vármegyében és a szomszédos Kárpátokban szabadon előforduló növények felsorolása" címmel. Itt mintegy 900 növényt sorol fel különösen a gyógynövényekre koncentrálva és mindegyiknek felsorolja előnyös hatásait. Később erre a műre hivatkozott Kitaibel Pál valamint a Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály szerzőpáros.

Piarista zoológus, tanár
1832-ben belépett a piarista rendbe. Korán kezdte gyűjtőtevékenységét. Mint breznóbányai tanár megismerte Linné rendszerét. 1835-36-ban Vácott bölcsészetet tanult, 1837-től Nyitrán - ahol teológus volt - rendszeresen gyűjtötte a növényeket, állatokat. 1840-től Máramarosszigeten tanár, 1844-ben Vácra, 1845-ben Pestre helyezték. 1848-ban az Egyetemi Könyvtár segédőrévé nevezték ki, emellett a rend budai gimnáziumában tanított. 1848 őszén mint közhonvéd harcolt Jelačić serege ellen. A bevonuló osztrákok 1849 elején megfosztották állásától és kitiltották a városból. Álnéven bujkált Pest határában. Pest, majd Buda visszafoglalása után újból elfoglalta állásait, de júl. 4-én a honvédsereg élelmező tisztjeként elhagyta Pestet, sok bujdosás után Hanga János néven nevelői állást vállalt Kricsován, ahol kolerában halt meg. Tudományos munkásságában Cuvier rendszertanát követte; szorgalmazta a magyar természettudományos szaknyelv kidolgozását, s erről a Természetbarátban cikkezett. A forradalom idején az egyházi reform mellett foglalt állást. 1846-tól az MTA tagja.

Gyermekorvos, c. egyetemi tanár
1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon, 1928-1931-ben a pécsi, 1931-1937-ben a szegedi gyerekklinika tanársegédje, 1937-1946-ban a gyulai, 1946-1952-ben a budapesti Gyermekvédő Intézet igazgatója. 1946-1948-ban a Népjóléti Minisztérium anya- és csecsemővédelmi főosztályán főosztályvezető, 1954-1956-ban a XX. ker. Gyermekkórház igazgatója, 1956-1976-ban a Heim Pál Kórház rendelő intézet vezetője. A gyermektáplálkozás kutatója, a szakorvosképzés és az ápolónőképzés szervezője. A gyermekgyógyászat számos területével foglalkozott, fő szakterülete az újszülöttkori endokrinológia volt.

Francia matematikus
Az École Polytechnique-et végezte 1832-ben, majd hadmérnökként belépett a hadseregbe. Algériában teljesített szolgálatot több évig. 1840-ben visszatért Franciaországba, ahol a Le Havre-i kikötő bővítését bízták rá. Ekkor írta első matematikai tárgyú cikkeit. Egy cikkével pályázott a Francia Akadémia nagydíjára, de mivel a cikk határidő után érkezett, Cauchy ajánlása ellenére sem vették figyelembe. Még két további cikkével is megtörtént, hogy Cauchy ajánlása ellenére nem közölték őket. Laurent fiatalon halt meg, 41 évesen. Özvegye próbálkozott cikkeinek ismételt beküldésével. Végül egyik cikke csak 1863-ban jelent meg nyomtatásban.

Orvos, diétetikus, egyetemi tanár
1937-ben szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon. 1937-től a Poliklinika belgyógyásza, 1945-től az OKI Népélelmezési Osztályának a vezetője (jogutódja az 1970-ben létesített OÉTI), 1947-ben tisztiorvosi, 1948-ban üzemorvosi, 1959-ben járványorvosi képesítést szerzett. 1949-től az OÉTI vezetője. 1962-től az OTKI élelmezés-egészségtani tanszékvezető tanára. Részt vett a diétásnővér-képzés megindításában, valamint a Vendéglátóipari Főiskola élelmezéstudományi tanszékének megszervezésében is. Tagja volt az MTA több bizottságának.

Geológus, paleontológus
A budapesti tudományegyetemen 1938-ban doktori diplomát szerzett. Első munkahelye a Földtani Intézet, majd a Magyar-Amerikai Olajipari Rt-nél dolgozott. 1942-ben a Nemzeti Múzeumban őslénytani feldolgozást végzett. 1947-1951 között főként az eocén szénmedencék földtani felépítésével és a képződmények faunájával ismerkedett meg. A Földtani Intézet Múzeumában 1956-ig leginkább paleontológiai munkát végzett. Ezután a franciaországi Régie Autonome des Pétroles vállalat saint-gaudens-i, majd boussens-i laboratóriumában és az ESSOREP vállalatnál geológusmérnök, illetve szakértő 1966 végéig. 1972-től szakfordításokkal foglalkozott. A Société Geologique de France tagja volt.