Mezõgazdász, egyetemi tanár
Manninger Gusztáv Adolf fia és rokoni kapcsolatban állt Cserháti Sándorral is. A József Nádor Mûszaki Egyetemen 1933-ban okleveles mezõgazda diplomát szerzett, majd a budapesti tudományegyetemen zoológiai tárgyakat hallgatott és ebbõl doktorált 1934-ben. Dolgozott a Földtani Intézetben, tanított Fehér Dániel mellett Sopronban a Bánya- és Erdõmérnöki Fõiskolán. 1937-1938-ban Göttingenben növénytermesztési elõadásokat hallgatott. 1938-tól a debreceni, majd a keszthelyi Gazdasági Akadémián oktatott, 1950-ben a gödöllõi egyetem növényvédelmi állattani tanszékének vezetõje volt. 1957-ben a Növényvédelmi Kutató Intézethez került, majd 1969-tõl 1976-ig a keszthelyi Agrártudományi Fõiskola tanára volt. Kutatásai a szántóföldi növények - elsõsorban a cukorrépa és a lucerna - állati kártevõinek vizsgálatára, a kártevõk megjelenésének elõrejelzésére irányultak.

Kanadai csillagász
A Brit-Columbiai (Kanada) Egyetemen tanult, és szerzett tudományos fokozatokat, 1932-ben az USA-ban végzett tanulmányokat. 1935-tõl a Dominion Astrophysical Observatory munkatársa, fõleg csillagászati molekuláris spektroszkópiával foglalkozott. A csillagközi gázfelhõk hõmérsékletének meghatározása terén végzett jelentõs munkát. Kimutatta, hogy a szén-nitrogén ciklus az ún. hideg széncsillagok energiaforrása. A kanadai Királyi Csillagászati Társaság vezetõségi tagja volt, a Dominion Astrophysical Observatory nagy távcsövét róla nevezték el. Egy holdkráter is õrzi a nevét. (Bartha Lajos)

Matematikus, egyetemi tanár
Tanulmányait Kassán és Budapesten végezte, majd államköltségen a berlini, párisi és jénai egyetemeken egészítette ki szakismereteit. Azután több helyen tanár. 1892-ben a gyakorló fõgimnázium tanára. 1893-ban a budapesti tudományegyetemen magántanár. 1895-ben a II. ker. egyetemi fõgimnázium igazgatója és a Ferenc József-nevelõintézet kormányzója lett, 1907-tõl a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban mûködött, miután már elõzõleg udvari tanácsossá nevezték ki. Tudományos munkássága fõként számelméleti kérdésekre terjedt ki.

Piarista matematika- és fizikatanár
A váci Piarista Gimnáziumban tanult. 1924-1929 között a budapesti tudományegyetemen tanult, matematika-fizika szakos tanári diplomát szerzett. Közben teológiai tanulmányokat is folytatott. 1929-ben doktorált. 1929-1948 között a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium, a veszprémi, a debreceni, a szegedi, a tatai, a sátoraljaújhelyi, a kecskeméti, a váci Piarista Gimnázium tanára. A piarista rend magyarországi feloszlatása után 1949-tõl 1950-ig kisegítõ lelkész volt Pesterzsébeten, a katolikus parókián. 1950-ben kilépett a piarista rendbõl. További sorsa nem ismert. Érdeklõdési területe az algebra. Tudományos munkássága Rados Gusztáv és Bauer Mihály vizsgálataihoz kapcsolódott.

Földrajztudós, egyetemi tanár
Tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte. 1927-ben a debreceni egyetem Földrajzi Intézetében Milleker Rezsõ mellett tanársegéd. A 30-as évek elsõ felében a Sorbonne ösztöndíjasa volt s tanulmányútjain bejárta Európa nagy részét. A 30-as évek második felétõl jelentek meg a magyar városokról morfológiai, tanulmányai. 1940-tõl a budapesti tudományegyetem emberföldrajzi tanszékének ny. r. tanára, a Magyar Földrajzi Társaság alelnöke. A 2. világháború után Bulla Bélával megírta a Kárpát-medence földrajzát, majd a Szovjetunió földrajzát. Emellett az idõközben általános gazdaságföldrajzi tanszékké átszervezett tanszéke hallgatói részére több jegyzetet is írt. Településföldrajzi munkásságában olyan szintetikus felfogáshoz jutott el, amelynek elméleti és módszertani alapjai e tudományág további fejlõdéséhez is alapot nyújtanak.

Matematikus, egyetemi tanár
Tanulmányait Kolozsváron végezte. Itt szerzett tanári diplomát 1936-ban, s itt doktorált 1947-ben. 1937-tõl a kolozsvári r. k. fõgimnáziumban tanított matematikát. 1941-tõl tanársegéd, 1948-tól elõadótanár, majd nyugalomba vonulásáig professzor volt a kolozsvári egyetemen. 1957-70-es évek közepéig a kolozsvári Matematikai és Fizikai Lapok fõszerkesztõje volt. Érdeklõdésének középpontjában a valószínûségszámítás, a matematikai logika, valamint a matematika a népgazdaságban való alkalmazásának problémái álltak. Kibernetikai és információelméleti szakmunkákat fordított oroszból és románból magyarra.

Vajdasági magyar atomfizikus
1964-ben szerzett a belgrádi Elektrotechnikai Kar Atomfizikai Tanszékén diplomát, majd 1968-ban Belgrádban magiszteri fokozatot 1973-ban pedig doktorátust atomfizikából. 1964-tõl a belgrádi Egyetem tudományos munkatársa, tanársegéd, docens, majd tudományos fõmunkatárs, egyetemi rendkívüli tanár. 1970-1973-ig vendégkutatóként Amerikában dolgozott. Hosszú ideig munkatársa volt a belgrádi Kémiai-technológiai Intézetnek is. Újvidéken a nyolcvanas években a Villamossági Karon oktatott, magyar nyelven is. Együttmûködött az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetével. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia határon túli köztestületének, a Magyar Professzorok Világtanácsának, valamint az amerikai fizikusok társaságának is. A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) alapító tagja, hosszú ideig köztársasági képviselõ. A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) Védnöki Testületének tagja, az MVSz Jugoszláviai Országos Tanácsának elnökségi tagja. Több nemzetközi konferencián tartott elõadást Franciaországtól Japánig, szakmunkáira világszerte hivatkoznak.

Lengyel születésû amerikai matematikus
Egyetemi tanulmányait Breslauban kezdte, majd 1915-tõl a Bécsi Egyetemen folytatta. 1920-ban mérnöki diplomát szerzett. 1921-ben beiratkozott a Berlini Egyetemre, ahol matematikai tanulmányaira és további munkájára nagy hatással voltak Richard von Mises és Erhard Schmidt professzorok. Schmidt irányítása mellett dolgozta ki 1922-ben doktori értekezését. Hitler hatalomra jutásakor el kellett hagynia az országot. 1934-ben az oroszországi Tomskba, majd 1936-1937-ben Tbiliszibe, 1937-ben Párizsban költözött, itt az Institut Henri Poincaré-n írta meg 2 kötetes monográfiáját a komplex analízisrõl. A 2. világháború kitörésekor az Egyesült Államokba települt át. Massachusetts Institute of Technology-n Cambridge-ben tartott elõadásokat. Késõbb New York City Yeshiva College-ben tanított, majd Providence-ben a Brown University-n. 1945-tõl a Harvardon csatlakozott von Mises-hez. 1950-tõl a Stanford Egyetemen folytatta munkáját. Mozgalmas munkássága alatt számos - a matematika területén fontos könyvet jelentetett meg. Fõ eredményeit a potenciálelmélet területén érte el, fontos az általa bevezetett Bergman-féle magfüggvény.

Amerikai fizikus, tankönyvszerzõ
New York Brooklyn városrészében járt középiskolába, majd Manhattanben a City College hallgatója volt. Ezzel a fõiskolával élete végéig megmaradt a kapcsolata, több mint negyven éven át tanított itt. Közben a Columbia Egyetemen megszerezte a Ph.D. fokozatot fizikából, majd Princetonban kutatott K.T.Compton (az idõsebb Compton testvér) irányításával és Berlinben is töltött egy évet a Vilmos császár (ma: Max Planck) Intézetben. 1937-ben jelent meg Heat and Thermodynamics címû egyetemi tankönyve, s ez hamarosan meghozta számára az ismertséget, nemcsak az Egyesült Államokban. Az Amerikai Fizikatanárok Társulatának (American Association of Physics Teachers, AAPT) legrangosabb díját, az Oersted Medalt 1956-ban nyerte el. Ekkor már csaknem egy évtizede forgalomban volt Francis Sears-szel közösen írt College Physics c. két kötetes könyvük, melyet a világ számos nyelvére lefordítottak. E fõiskolai tankönyvnek matematikailag igényesebb változata University Physics címmel 1964-ben jelent meg elõször, azóta ennek is számos kiadása elfogyott. Mark Zemansky fizikusnak és pedagógusnak egyaránt kiváló volt; mind tanítványaival, mind kollégáival mintaszerû emberi kapcsolatban sikerült maradnia egész életén át. (Dr. Radnai Gyula)

Jezsuita csillagász
Az összehasonlító nyelvtudomány egyik megalapozója. A nagy földbirtokkal rendelkezõ Fejér-megyei család gyermeke 16 évesen kérte felvételét a Jézus-társaságba. Tanulmányairól és pályakezdésérõl keveset tudunk, 1762-ben a bécsi Egyetemi Csillagvizsgálóban Hell Miksa mellett gyakornok, két évvel késõbb kinevezték a nagyszombati Magyar királyi Egyetem csillagász-adjunktusává, de már 1768-ban Hell munkatársa az Észak-Norvégiában, Vardõ szigetére, a Vénusz átvonulására küldött expedíció idején (1768-70). Nagy része volt a megfigyelések sikerében, és a nagyon széles körû földrajzi, geofizikai, természetrajzi vizsgálatokban. Hell ösztönzésére kezdte tudományosan vizsgálni a magyar és lapp nyelvek rokonságát, e tárgyról közölt mûve (Demonstratio. Idioma Ungarorum et Lapponum idem esse: A magyar és a lapp nyelv hasonlóságának bizonyítása) a finn-ugor összehasonlító nyelvtudomány alapvetése (Koppenhága, majd Nagyszombat, 1770). Itthon azonban többen elutasítóan fogadták, ezért ilyen irányú munkásságával felhagyott. 1778-ban a Budára telepített nagyszombati csillagvizsgáló adjunktusa, ekkor írta összefoglaló kézikönyvét a csillagászat alapjairól (Idea astronomiae, Buda, 1778). Mivel nem nyerte el a magyar "Királyi csillagász" tisztjét, végleg visszavonult, és szinte elfeledetten hunyt el. Emlékszobra Tordason áll, emléktáblája a norvégiai Vardo-sziget régi erõdjén. (Bartha Lajos)

Orvos, egyetemi tanár
Elõbb jogot tanult, majd a szabadságharc idején Görgey Artúr honvéd kapitánya. Orvosi tanulmányait 1850-ben kezdte meg és 1854-ben fejezte be Bécsben. Külföldi egyetemeken folytatott tanulmányútja után Lembergben telepedett le, ahol 1860-ban a természet-gyógytan magántanára. Atyjához híven õ is homeopata orvos. 1861-ben visszatért Magyarországra. 1873-tól 1905-ig a hasonszenvészet rk. tanára a budapesti egyetem orvosi karán, a Bethesda és budapesti Rókus közkórház fõorvosa. Semmelweis Ignác tanainak népszerûsítõje volt. Sokat tett az elhanyagolt testgyakorlás felkarolása érdekében. 1863-ban létrehozta az elsõ magyarországi nyilvános tornacsarnokot, 1865-ben megalapította a Pesti Tornaegyletet, melynek elsõ elnöke volt.

Vízépítõ mérnök, mûegyetemi tanár
1890-ben a budapesti mûegyetemen szerzett mérnöki oklevelet, 1896-ban a kassai jogakadémián tett jog- és államtudományi vizsgát. 1898-99-ben Fiumében a Recina patak szabályozását végezte. 1903-tól a besztercebányai, 1909-tõl 1919-ig a kassai kultúrmérnöki hivatal vezetõje volt. 1923-tól a mûegyetem vízépítési tanszékének ny. r. tanára. Számos folyószabályozási és talajjavítási munkát tervezett, 1924-ben a Dunavölgyi Lecsapoló és Öntözõ Társulat miniszteri biztosa lett. 1927-28-ban megszervezte az ország elsõ, s az oktatás és a gyakorlat szempontjából egyaránt jelentõs vízépítési laboratóriumát. 1934-35-ben a József Nádor Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem elsõ rektora. Úttörõ munkát végzett az alföldi talajvízszintmegfigyelõ kúthálózat kiépítésével. 1936-tól az MTA tagja.

Mérnök, mûegyetemi tanár
Mérnöki oklevelét a budapesti mûegyetemen nyerte, majd a budapesti tudományegyetemen, Párizsban és Zürichben képezte tovább magát, 1898-ban a budapesti tudományegyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett s ugyanez évben a mûegyetem mechanikai tanszékére adjunktussá nevezték ki. 1913-44-ben a mechanika ny. r. tanára; 1920-tól az MTA levelezõ tagja, 1927-30-ban a mûegyetem rektora. 1932-41-ben a minisztérium közigazgatási államtitkára. 1944 végén Németországba távozott, utóbb az USA-ban élt. Apja Szily Kálmán fizikus.

Agrármérnök, növénynemesítõ
A budapesti Közgazdaságtudományi Karon mezõgazdasági tanulmányokat végzett 1930-ban. Részt vett a búzanemesítés elméleti kidolgozásában, gyakorlati megvalósításában. 1938-tól 1950-ig az Országos Növénytermelési Hivatal munkatársa, majd igazgatója volt. 1965-ben a debreceni Agrártudományi Fõiskola tanára lett. Az Európai Növénynemesítõk Egyesületének (EUCARPIA) 1974-tõl haláláig elnöke volt. Megszervezte a hazai pillangós takarmánynövényeknek és a kukorica tájfajtáinak a begyûjtését. A genetika modern módszereivel nyerhetõ, különféle jó eredményeket nyújtó tájfajtákat kísérletezett ki, melyekbõl ún. génbankot szervezett, valamint megfelelõ fajták kitenyésztésével a fizikai és kémiai behatások nélkül is jól termõ növényfajták termesztését szorgalmazta. 1971-tõl az MTA tagja.

Matematikus
1948-ban bölcsészdoktori címet szerzett, szeptembertõl a Battonyai Állami Gimnáziumban tanított. Közben folytatta matematika-fizika szakos tanulmányait, diplomát 1949-ben kapott. Tanári mûködését Szentesen, majd Szegeden folytatta. 1954-tõl a szegedi József Attila Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziumának matematika szakvezetõ tanára. 1960-tól az egyetem tanársegéde, majd adjunktusa. 1962-ben abszolválta a programozó matematikusszakot. 1962-63-ban az MTA Számítógépközpontjában, 1966-tól önálló programozóként - különbözõ budapesti számítógépközpontokban-dolgozott.

Magyar-svéd kémikus
Orvos szeretett volna lenni, de erre az akkori Magyarországon nem volt lehetõsége. Párizsba utazott, onnan 1939-ben hazajött. A Svéd Királyság Budapesti Nagykövetségén vészelte át a nyilas korszakot. 1946-ban Svédországba távozott, a Wenner-Gren Intézetben asszisztensként dolgozott Olov Lindberg mellett. 1956-ban biokémiából doktorált a Stockholmi Egyetemen, majd a Werner-Grenn Intézet fiziológiai kémiai osztályát vezette 1967-ig. 1967-tõl 1986-ig a Stockholmi Egyetem Biokémiai Intézetének igazgatója volt. 1977-88 között a Nobel-díj bizottság tagja volt. Jelentõs eredményeket ért el a sejtbiológia és a bioenergetika terén, elsõsorban a mitokondriumok kutatásában, a sejtek energiatermelésével kapcsolatban. Legfontosabb eredményeit többek között a mitokondriumok energiafüggõ reakcióinak vizsgálata, valamint a mitokondrium membránok topológiájának tisztázása terén érte el. Lars Ernster 1968-ig nem látogatott haza, 1968 nyarán elõadást tarthatott a Magyar Tudományos Akadémián. 1986-ban nyugalomba vonult a Stockholmi Egyetemrõl. Ez alkalmat adott arra, hogy elõadás-sorozatot tarthasson a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen a rendes biokémiai elõadások keretében. 1988-ban a Semmelweis Orvostudományi Egyetem tiszteletbeli doktori címmel tüntette ki.

Csillagász
Alkalmazott matematikus diplomát szerzett az ELTE-n, majd a svábhegyi Csillagvizsgáló Intézetben dolgozott. Kisbolygók, valamint mesterséges égitestek pályaszámításait végezte, utóbbi akkoriban friss tudománynak számított. 1961-ben Hamburgban töltött egy évet, ahol megkezdte a Tejútrendszer csillaghalmazaira vonatkozó kutatásait, melyet évtizedeken át folytatott. Jelentõs, Catalogue of Star Clusters and Associations címû munkáját világszerte használják. A hatvanas években az amerikai Kitt Peak Obszervatóriumban ösztöndíjasként töltött munka után az ELTE Csillagászati Tanszékének vezetõjévé nevezték ki, magyar csillagászok generációi kerültek ki "keze alól". A hetvenes évek elején irányításával készült a Piszkéstetõi Obszervatórium 1 méteres távcsöve. A nyolcvanas években a bécsi egyetem vendégprofesszora volt, késõbb a bécsi magyar nagykövetség kulturális tanácsosa is volt. Számos nemzetközi szakmai társaságnak, jelentõs folyóiratok szerkesztõbizottságainak volt tagja, emellett sok, igen színvonalas ismeretterjesztõ írása is õrzi emlékét. (Piriti János)

Angol biológus
Orvosi diplomát szerzett. 1846-1850 között egy Csendes-óceáni kutató expedícióban hajóorvosként vett részt, ez idõ alatt kiterjedt kutatásokat folytatott a tengeri élõ szervezetek körében. 1854-tõl 1885-ig Londonban a Royal School of Mines tanára volt. Darwin "A fajok eredete" c. mûvének megjelenése után a darwini elmélet egyik elsõ támogatója és képviselõje lett. Számos biológiai és paleontológiai vizsgálattal támasztotta alá Darwin elméletét. Nevezetes, nagy figyelmet keltõ vitát folytatott Oxford püspökével az elméletrõl. Biológiai kutatásainak eredménye a madarak osztályozásához való hozzájárulás. Sokat tett az oktatás modernizálásért Nagy-Britanniában.

Angol matematikus, tudományfilozófus
Tizenöt évesen már a londoni King's College tanulója lett. Matematikában, irodalomban, sportban jeleskedett; 18 évesen felvették a Trinity College-ba. Évfolyam-másodikként végzett, akár csak Thomson és Maxwell pár évvel korábban. 1870-ben napfogyatkozást kutatva hajótörést szenvedett. Huszonkilenc évesen már a Királyi Természettudományos Akadémia tagja. Korának tömeggyilkosa, a tbc vitte el; még 34 éves sem volt. Bolyai és Lobacsevszkij nyomdokán nemeuklideszi geometriát tanulmányozva jutott a forradalmi gondolatig: a gravitáció oka a geometriában keresendõ. Általánosította a Hamilton-féle kvaterniók fogalmát; ma Clifford-Klein tereknek hívjuk az általa vizsgált algebrai, geometriai, topológiai struktúrákat. Még tanuló korából származik híres mondása: "A gondolat amely leigázza a világot, nem lehet elmélkedõ, csakis tevékeny." Halála után Pearson fejezte be "Common sense of the exact sciences" címû könyvét. (Hujter Mihály)

Szovjet atomfizikus
Kievben, majd matematikus bátyjával, Naum Iljics Ahiezerrel együtt Harkovban tanult. Landau intézetében Pomerancsukkal együtt a foton-foton szórást tanulmányozta, ebbõl született hármuk közös cikke 1936-ban a Nature-ben. 1938-ban, Landau távozása után õ lett Harkovban az elméleti fizikai intézet vezetõje. 1941-tõl professzor lett ugyanitt, ezt a pozíciót 89 éves koráig töltötte be. 1944-52 között Pomerancsukkal a neutronszórást és a plazmafizikát vizsgálta a moszkvai Kurcsatov Intézetben. 1998-ban Pomerancsuk Díjjal tüntették ki.

Erdõmérnök, mezõgazdasági szakíró, gazdasági akadémiai tanár
Tanulmányait a bécsi mûegyetemen, a magyaróvári felsõfokú gazdasági tanintézetben és a selmecbányai erdészeti akadémián végezte. Utána gazdatiszt lett, majd 1868-tól a keszthelyi elsõ magyar nyelvû gazdasági tanintézet tanára és 1874-tõl igazgatója, 1884-tõl a magyaróvári gazdasági akadémia igazgatója. Igazgatósága alatt érte el az Akadémia fénykorát, vezetése alatt alakult meg a kutatóhelyek egész sora. Fontos szerepet játszott a hazai agrár-szakoktatás megreformálásában is, tanulmányok születtek az oktatás megújítása céljából. 1897-ben nyugdíjba vonult. Utána Budapesten a Magyar Mezõgazdasági Múzeum elsõ igazgatója lett, 1903-ig töltötte be ezt a pozíciót.

Vegyészmérnök
A budapesti mûegyetemen szerzett vegyészmérnöki oklevelet 1917-ben, majd az egyetem szerveskémiai tanszékén volt tanársegéd Zemplén Géza mellett. 1918-1941 között a Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyárában dolgozott különbözõ vezetõ beosztásokban. 1931-ben a szerves gyógyszerkészítmények kémiai technológiája c. tárgykörben lett egyetemi magántanár Szegeden. 1941-1945 között a Chinoin vezérigazgatója volt, 1946-1978 között a Kutatólaboratórium vezetõje. Emellett 1948-tól a BME-n a szerves kémiai alapmûveleteket adta elõ. 1971-ben Endrõdi utcai magánlaboratóriumát a Chinoinnak adományozta, lehetõvé téve ezzel a ciklodextrinek kémiája kutatását. Számos gyógyszer kifejlesztésében vett részt. A 2. viláhháború után fontos szerepe volt a hazai penicillingyártás megszervezésében, ezért kapott Kossuth-díjat. Nevéhez fûzõdik a cinkona alkaloidok rézkelátjainak a felfedezése és stabilitásuk összehasonlító vizsgálata. 1956-tól az MTA tagja.

Amerikai fizikus, mérnök
1848-tól az USA Szabadalmi Hivatalánál dolgozott. 1869-tõl az USA Bureau of Weights and Measures nevû hivatalának, a szabványügyi hivatal elõdjének egyik osztályát vezette. Fõ kutatási területe a csillagok, mint gázgömbök belsõ egyensúlyának tanulmányozása a termodinamika alapján. Számításokat végzett a Nap hõmérsékletére (1870), és a termodinamikai egyenletek alapján a csillagok gáztömegének nyomás, hõmérséklet és sûrûség közti kapcsolatára. Az általa felírt és a svájci Robert Emden (1862-1940) által továbbfejlesztett modell a csillagfejlõdés vizsgálatát alapozta meg. Nevét a Lane-Emden egyenleten kívül a 4770.sz. kisbolygó és egy holdkráter is õrzi. (Bartha Lajos)

Olasz matematikus, fizikus
Szegény családból származott, azonban el tudta végezni a pisai egyetemet. 1892-ben a mechanika professzora lett a torinói egyetemen, majd 1900-ban a római La Sapienza egyetemen a matematikai fizika professzora. Az 1. világháborúban belépett a hadseregbe és a léghajók fejlesztésén dolgozott. 1931-ben egyike volt annak a 12 egyetemi professzornak, aki nem esküdött fel a fasiszta kormányzatra, ezért elvesztette állását és hazai tudományos szervezetekben való tagságát. Ettõl kezdve nagyrészt külföldön élt, csak röviddel halála elõtt tért vissza Rómába. Legjelentõsebb eredményeit az integrálegyenletek és integro-differenciálegyenletek területén érte el. Az 1. világháború után a biológia matematikai modelljeivel foglalkozott, legnevezetesebb e téren a populációk kölcsönhatását leíró Lotka-Volterra egyenletek megfogalmazása.

Teológia- és fizikatanár, természettudományi író
Tanulmányait Göncön kezdte, onnan Csécsi Jánossal, a bujdosó pataki iskolával Kassára vonult. 1701-tõl már a Kassa külvárosába szorult iskolában tanított. 1703-tól 1707-ig rektor Miskolcon, majd külföldi akadémiákon tanult tovább. 1707-ben a sárospataki iskolához hívták meg tanárnak. Oktatómunkájának megkezdése elõtt azonban újból külföldi tanulmányútra ment, hogy a kollégium tönkrement felszerelését új szemléltetõ és kísérletezõ eszközökkel korszerûsítse (Leydenben készült légszivattyú, laterna magica stb.). 1708-tól teológiát, természettudományokat és jogot tanított. Pestis áldozata lett. Õ volt az elsõ hazánkban, aki már 1709-ben a fizikát kísérletezéssel tanította. Mûvei kéziratban maradtak fenn.

Orvos, sebész
1898-ban avatták Budapesten orvosdoktorrá, 1902-1906-ban gyakornok, 1907-ben rendelõ orvos a János Kórházban, egyetemi magántanár a sebészeti propedeutikából, majd 1908-tól a Margit Kórház fõorvosa. 1914-tõl 1936-ig a János Kórház sebész fõorvosa. 1926-ban rk. tanár, az Eötvös Loránd Rádium és Röntgen Intézet fõorvosa. 1936-ban kórházügyi elõadó a belügyminisztériumban. Jelentõsek az aszepszisre vonatkozó kutatásai. A rák elleni küzdelem, a magyarországi rákstatisztika egyik elsõ megszervezõje.

Villamosmérnök
Mûszaki tanulmányait Németországban végezte. 1945 után rövid ideig szülõvárosában egy vasüzem mûszaki vezetõje volt. A gödöllõi Ganz Árammérõgyár alapításakor a gyár fõkonstruktõrévé nevezték ki. Munkatársával, Mondl Ferenccel olyan új típusú árammérõt szerkesztett, mely világviszonylatban is az elsõk közé tartozott s keresett exportcikké lett.

Osztrák csillagász
A bécsi Egyetemi Obszervatórium asszisztense, 1872-ben az Osztrák-magyar Haditengerészet Pola (ma: Pula) Obszervatóriumának vezetõje, itt kezdett hozzá az addig ismert kisbolygók pálya-ellenõrzéséhez, eközben 26 új aszteroidát fedezett fel. 1880-tól a bécsi Egyetemi Csillagvizsgáló fõmunkatársa, ahol újabb 100 kisbolygót fedezett fel, és elkészítette a heidelbergi Max Wolf-fal együttmûködve az égi egyenlítõ övezetének részletes csillagkatalógusát és térképét ("Sternlexikon", 1902). Nevét a 914.sz. kisbolygó, és egy holdkráter õrzi. (Bartha Lajos)

Skót matematikus, biológus, zoológus
Edinburgh-ban és Cambridge-ben végezte tanulmányait, 1884-tõl professzor az University of Dundee-nél és 1917-tõl professzor a Natural History St Andrew-nál 64 éven keresztül. 1917-ben megjelent könyve, az On Growth and Form (Növekedésrõl és formákról) nagy feltûnést keltett, többé- kevésbé kézenfekvõ bizonyítékok óriási választéka arról, milyen szerepet játszik a matematika a biológiai forma és viselkedés alakulásában. A könyvet a Nobel-díjas Peter Medawar az irodalom legjobb munkájának nevezte. 1946-ban neki ítélték a Darwin Medalt, és 1937-ben lovaggá ütötték. D'Arcy Thompson-féle transzformációk - Grafikus eljárás annak bizonyítására, hogy valamely állat formája matematikailag megadható változások útján átvihetõ egy vele rokon másik állat formájába.

Brit fiziológus
Bayliss a londoni University College-ban és az oxfordi Wadham College-ban végezte tanulmányait. Starlinggal folytatott hosszú és gyümölcsözõ együttmûködése nem sokkal azután kezdõdött, hogy tanári állást kapott a londoni University College-ban 1888-ban, ahol késõbb az általános élettan professzora lett. Bayliss és Starling elsõsorban a hasnyálmirigy emésztõnedvének kiválasztását szabályozó kémiai anyag - az elsõként felfedezett hormon - meghatározásáról ismert. Bayliss és Starling alkották meg a hormon kifejezést. Bayliss kimutatta, hogy a tripszin nevû enzim a vékonybélben keletkezik az inaktív tripszinogénbõl. Vizsgálatai alapján, az 1. világháborús sebesülésekre speciális sóinjekciókat ajánlott, számos ember életét mentve meg. Az élettan, a biokémia és a fizikai kémia területén végzett úttörõ kutatásokat.

Mérnök, mûegyetemi tanár, vasútépítéstani szakíró
1876-tól haláláig a Mûegyetemen az út-, vasút-, víz- és hídépítészet r. tanára., 1886-89 és 1898-1900 között rektora volt. Mûszaki és közlekedésügyi szakirodalmi tevékenysége egyaránt jelentõs. Mint rektor a mûszaki oktatás matematikai megalapozása, a gazdasági képzés kiszélesítése, valamint az oktatás, illetve a Mûegyetem gyakorlati kapcsolatainak kiépítése terén végzett eredményes munkát. Vezetõ szerepe volt a diákszociális intézmények megszervezésében. 1891-tõl levelezõ, 1896-tól volt az MTA rendes tagja.

Építõmérnök, mûegyetemi tanár
A vasbetonépítés meghonosítója Magyarországon. Magyarországra települt lengyel családból származott. A pesti mûegyetemen végezte tanulmányait 1884-ben, majd ösztöndíjjal Párizsban tanult és az Eiffel-cégnél dolgozott. 1888-ban visszatért Budapestre, ahol 1889-ben mérnöki irodát nyitott. 1901-ben az elsõ mûszaki doktor, 1906-tól az út- és vasútépítéstan ny. r. tanára a mûegyetemen. A Hennebique-féle szabadalmak alapján számos vasbeton szerkezetû víztornyot, hidat és más magasépítményt tervezett és épített: a kõbányai, a szegedi és a margitszigeti víztornyokat, az örményesi Temes-hidat, a Ganz Vagon és Gépgyár szerelõcsarnokát és egyéb gyár- és raktárépületeket. Tõle származnak a Lánchíd újjáépítésének tervei is. Több munkájában (Zeneakadémia, városligeti híd, szegedi víztorony) Korb Flórissal és Giergl Kálmánnal mûködött együtt. 1920-tól a Mérnök Egylet, 1921-tõl a Közmunkatanács elnöke, 1924-ben a Budapesti Mérnöki Kamara elsõ elnöke.

Növénybiológus, növénynemesítõ
A bécsi Mezõgazdasági Fõiskolán mezõgazdasági mérnöki oklevelet szerzett. Doktorrá avatása után tanulmányutakat tett az USA-ban, Dániában, Hollandiában, Németországban, Jugoszláviában. Hazatérve a Büki Cukorgyárhoz került majd bérlõként gazdálkodott Lédecen (Sopronhorpács). 1930-1931-ben kezdett cukorrépanemesítéssel foglalkozni. Nagy sikereket ért el a 30-as és 40-es években a takarmányrépa, õszi árpa, olajlen és bükkönyfélék nemesítésében is. Üzemét 1950-ben államosították Sopronhorpácsi Kísérleti Gazdaság néven, vezetõje továbbra is õ maradt. Az 1954-ben kutatóintézeti rangra emelkedett intézményben újabb növénynemesítési sikereket ért el a búza, rostlen, cikória, tarlórépa, õszi árpa, bükkönyfajták, a poliploid cukorrépafajták terén. 1956-ban elhagyta az országot, Ausztriában telepedett le, ahol haláláig a cukorrépa nemesítésével foglalkozott. 1949-tõl az MTA tagja.

Francia matematikus, fizikus
Az École Polytechnique-ben, majd az École des Mines-ben tanult. Itt kötött barátságot Clapeyron-nal. 1820-ban együtt fogadtak el meghívást egy szentpétervári, a közlekedési infrastruktúra fejlesztését célzó intézetbe. Itt fizikát, matematikát, mechanikát, kémiát és általános mérnöki tudományokat oktatott, emellett mérnöki tervezéssel, hidak tervezésével is foglalkozott. 1832-1836-ig az École Polytechnique-ban a Fizika Tanszék vezetõje, emellett a Párizs-Versailles és Párizs-Saint Germain vasútvonalak építésének fõfelügyelõje volt. 1843-ban tagjává választotta a Francia Tudományos Akadémia. 1844-ben a Sorbonne-on a matematikai fizika tanszék egyetemi tanára 1863-ig, utána már csak a kutatással foglalkozott. Matematikai eredményei közül a görbevonalú koordináta-rendszerek általános elméletének kidolgozását tartják az egyik legfontosabbnak, jelentõsek az ún. szuperellipszis görbéken (Lamé-görbék) végzett vizsgálatai. Foglalkozott a számelmélettel is. Hõtani vizsgálatokat, valamint mérnöki számításokat is végzett. Neve szerepel a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Svájci matematikus
A karlsruhei és a berlini egyetemen matematikát tanult. A baseli egyetemen doktorált 1849-ben. 1859-tõl haláláig gimnáziumi tanár volt Baselben, de 1865-1890 között a baseli egyetemen is elõadott. Az atomelmélet és az atomspektroszkópia fejlõdése szempontjából alapvetõ formulát fedezett fel. 1885-ben a hidrogén színképvonalainak, az ún. Balmer-sorozatnak a hullámhosszaira vonatkozó egyszerû képletet tett közzé. Arra azonban, hogy ez a formula miért igaz, 1913-ig nem született magyarázat. Akkor Niels Bohr, aki kidolgozta a hidrogénatom diszkrét energiaszintjeire vonatkozó elméletet, megállapította, hogy Balmer formulája megfelel elméletének és alátámasztja azt.

Szovjet-orosz csillagász
A moszkvai egyetemen folytatott tanulmányait követõen a párizsi Sorbonne-on tanult. Pierre Janssen mellett a meudoni obszervatóriumban, majd 1906-tól 1941-ig a Pulkovói Központi Obszervatóriumban dolgozott. Elsõsorban fényességmérési és színképelemzési tanulmányokat folytatott. 1909-ben kezdte meg a Mars bolygó észlelését, különbözõ színszûrõkkel, majd egy általa kifejlesztett spektrográffal. 1919-ben a petrográdi Egyetemen tanított asztrofizikát. Elsõként alkalmazta a színszûrõket fénymérésre, és ez úton a csillagok hõmérsékletének meghatározására. Megszervezte a Központi Obszervatórium Asztrobotanikai osztályát. Az 1941. évi napfogyatkozást Alma-Atából észlelte, ezután az Alma-Ata-i asztronautikai intézet vezetõje volt. A földi és a feltételezett Mars-beli növényzet fényvisszaverésének összehasonlítására a Pamír fennsík éghajlati körülményei közt élõ növényzet optikai sajátságait vizsgálta. Következtetéseit utóbb erõsen elutasító kritikák érték. 1927-ben a Szovjetunió Tudományos Akadémia tagjává választották, nevét a Hold túlsó oldalának egyik krátere és a 2250.sz. kisbolygó õrzi. (Bartha Lajos)

Angol fizikus
Királyi ösztöndíjjal tanult a manchesteri egyetemen, itt késõbb spektroszkópiával foglalkozott. 1907 és 1909 között Ernest Rutherforddal dolgozott a radon spektrumának vizsgálatán, legfontosabb közös eredményük annak kimutatása volt, hogy a radioaktív bomlásból származó alfa-részecskék-"töltéssel rendelkezõ hélium-atomok". 1911-tõl az indiai Kodaikanal Napfizikai Obszervatóriumban dolgozott, ennek 1923 és 1937 között igazgatója volt. A Nap spektrumában található színképvonalakkal, azok eltolódásának vizsgálatával foglalkozott, közben kimutatta az oxigén jelenlétét a Nap kromoszférájában. Több ázsiai expedícióban is részt vett, melyek célja napfogyatkozások során a Nap színképvonalainak tanulmányozásával az általános relativitáselmélet egyes következményeinek kísérleti ellenõrzése volt. 1937-tõl az isztanbuli egyetem csillagászatprofesszora volt, 1947-ben tért végleg vissza Angliába. (Piriti János)