Fõiskolai matematikatanár
1880-1881-ben a pesti egyetem hallgatója. Bencés szerzetes. 1881-1885-ben a pápai gimnázium tanára, 1885-1889-ben a pannonhalmi fõiskola matematikus tanára. 1889-1915-ben esztergomi tanár, 1915-1925-ben soproni igazgató. 1925-tõl Tihanyban élt nyugalomban. Esztergomi évei alatt írta hamarosan nagyon népszerûvé lett, kitûnõ tankönyveit, algebratankönyvet 1901-ben és geometriatankönyvet 1904-ben. Ezek sok kiadásban és az új iskolai rendszerekhez alkalmazott átdolgozásban sokáig népszerûek voltak. A Borossay-Holenda-Korányi tankönyvbõl generációk tanultak matematikát.

Holland-amerikai csillagász
Az USA-ban élõ holland csillagász. Tizenegy évesen a Halley-üstökös keltette fel figyelmét a csillagászat iránt. Tizenöt éves korában a nemzetközi jellegû Amerikai Változócsillag Észlelõk Társaságának tagja. Egyetemi tanulmányai után a leideni Csillagvizsgálóban E. Hertzsprung, majd Potsdamban K. Schwarzschild munkatársa. 1921-tõl az amerikai Lick, majd Harvard Obszervatóriumban, 1923-30 közt Dél-Afrikában a Bloemfontein Csillagvizsgálóban észlelt, visszatérve 1930-tól a Minnesota-i Egyetem csillagászati intézetének vezetõje. Fõ munkaterülete a csillagok sajátmozgásának mérése, több fontos, általa összeállított katalógus ma is alapvetõ. (Luyten-katalógusok). Számos, a Naphoz közeli csillag felfedezõje, és a változófényû csillagok egyik típusának (UV Ceti fellángoló változók) elsõ kimutatója. Közel 500 tanulmányt közölt. Az USA Nemzeti Akadémia tagja, a Watson-érem, és az amerikai Bruce emléklérem kitüntetettje. Nevét az 1964.sz. kisbolygó és egy, a Naphoz közel esõ csillag (Luyten's Star) õrzi. (Bartha Lajos)

Matematikus, fõreáliskolai tanár
Egyetemi tanulmányait a budapesti bölcsészkaron és a mûegyetemen végezte. 1884-88-ban és 1895-tõl a kereskedelmi akadémián, 1888-tól a székelyudvarhelyi fõreáliskolában, 1894-tõl 1920-ig budapesti fõreáliskolákban tanított. Matematikai tárgyú dolgozatai a Mûegyetemi Lapokban, a Mathematikai és Természettudományi Értesítõben, a Mathematikai és Fizikai Lapokban, iskolaügyi dolgozatai az Országos Tanáregyesületi Közlönyben jelentek meg. Magyarra fordította Bolyai János Appendixét és Stäckel Pál Wolfgang und Johann Bolyai c. mûvét. Rados Gusztáv matematikus bátyja.

Angol matematikatanár, filozófus, szentként tisztelt egyházférfi
Tanulmányait Oxfordban és Párizsban végezte. Hittudományból doktorált, pappá szentelték. Visszatérve 1219-tõl 26-ig geometriát tanított Oxfordban és lenyûgözõ prédikációkat tartott. Anglia egyházi feje (Canterbury érseke) lett 1234-ben. Megnyerõ személyiségét, szellemi képességeit, nyelvtudását, nemzetközi tekintélyét felhasználva sokat tett a francia--angol ellenségeskedés és a polgárháború elhárításáért, de hamarosan meggyûlt a baja III. Henrik angol királlyal, és ezért IX. (Szent) Lajos francia királyhoz menekült. Csendes magányba vonultan halt meg. Az egymást kölcsönösen metszõ három egybevágó kör elnevezése mindmáig az, hogy "Ödön-körök" ("St Edmund's Rings", helytelenül: "Three Circle Venn Diagram"). Az Ödön (Edmund, Edmond) névnap születési és halálozási dátumához kötött mindmáig, az Ödön-körös attribútuma a Szentháromságot szimbolizálja. (Hujter Mihály)

Porosz matematikus
Nevét viseli az ún. "gyenge" és az "erõs" Goldbach-sejtés. Goldbach a sejtés egy formáját 1742-ben fogalmazta meg elõször Leonhard Eulerhez írt levelében. Ebben azt állította, hogy minden 6-nál nem kisebb természetes szám elõállítható három prímszám összegeként. A sejtést Euler átfogalmazta a következõképpen: minden 2-nél nagyobb páros szám elõállítható két prímszám összegeként. Ezt nevezzük erõs Goldbach-sejtésnek. Sem az erõs, sem a gyenge Goldbach-féle sejtést a mai napig nem sikerült sem megcáfolni, sem teljesen bizonyítani. A sejtések bizonyításában fontos részeredményeket ért el többek között Vinogradov orosz matematikus, Linnik, Rényi Alfréd, valamint J. R. Chen.

Holland asztrofizikus, matematikus, csillagász, kozmológus
A State University of Groningen-en matematikát tanult és dolgozott az egyetem csillagászati laboratóriumban J.C Kapteyn irányítása alatt. 1897-1899-ig Dél-Afrikában Cape Observatory csillagásza. 1908-ban a University of Leiden csillagászat professzora majd 1919-tõl a Leiden Observatory igazgatója volt. Az einsteini gravitációs téregyenletek megoldásait keresve 1917-ben dolgozta ki az Univerzum tágulására vonatkozó elméletét. 1921-ben a leideni csillagvizsgálóban kiszámította a Nap parallaxisát, 1927-ben a Jupiter holdjainak mozgásáról szóló elméletét közölte. Einstein Sitterrel együttmûködve dolgozta ki 1932-ben az univerzumképet (Einstein.de Sitter-univerzum), amelyet a 20. század nyolcvanas évtizedéig általánosan elfogadtak. Sittert kozmológiai munkássága tette széles körben ismertté.

Amerikai csillagász
Vizsgálatai jelentõsen befolyásolták a 20. sz. asztronómiáját. A chicagoi egyetemet elvégezve 1919-ben a Yerkes Obszervatóriumban kezdett észlelni (a világ legnagyobb lencsés távcsövével), 1924-tõl a Mt. Wilson Csillagvizsgálóban az akkori legnagyobb tükrös távcsövei (1,5 m és 2,5 m átmérõvel), majd a Mt. Palomar Obszervatóriumban az 5 m-es óriás- reflektor, és az akkor legnagyobb Schmidt-teleszkóp állt rendelkezésére. 1924-ben sikerült a két legközelebbi, addig csak összemosódott fényû objektumot egyes csillagaira bontani, bizonyítva, hogy a Tejútrendszeren kívüli csillagrendszerek (extragalaxisok) léteznek. A távoli csillagrendszerekben észlelt változófényû csillagok segítségével ezek távolságát is meghatározta. 1929-ben a színképi Doppler-effektus mérésével megállapította, hogy az extragalaxisok annál nagyobb sebességgel távolodnak, mennél távolabb vannak. (Milton L. Humason-nal közösen.) A csillagrendszerek sebesség növekedésének szabályos ütemét nevezték el "Hubble-állandó"-nak. Ez a vizsgálata tapasztalati úton vetette fel a táguló Univerzum gondolatát. (Magát Einsteint korai nézetének megváltozására késztette!) Utóbb mintegy ezer extragalaxis adatait tartalmazó katalógust állított össze, ebben ismertette a csillagrendszerek típus szerinti osztályozását. Hubble érdemeit az USA Bruce Érmével (1938), az angol Királyi Csillagászati Társaság aranyérmével (1940), a Becsületrenddel (1946) méltányolták, halála idején jelölték Nobel-díjra. Nevét egy holdkráter, a 2069.sz. kisbolygó, és a keringõ Ürtávcsõ (HST) örökíti meg, az USA Nemzeti Akadémia tagja. (Bartha Lajos)

Lengyel születésû francia-amerikai matematikus, informatikus, a fraktálelmélet megalapozója
Lintvániai eredetû családba született Varsóban; tizenegy évesen családjával Franciaországba menekült. Felsõbb tanulmányait Lyonban és Párizsban végezte, majd 1947-ben Kaliforniába, aztán Princetonba jutott, Neumann János posztdoktori munkatársa lett. Késõbb az IBM-hez került. 1975-ben alkotta meg és használta elõször a fraktál kifejezést, majd 1982-ben publikálta alapvetõ jelentõségû munkáját "The Fractal Geometry of Nature" címmel. A fraktál egy matematikai alakzat, amelynek végtelenül összetett "önhasonló" formáiban egyfajta ismétlõdés fedezhetõ fel. A kisebb rész lényegileg ugyanolyan szerkezetû, mint az azt tartalmazó nagyobb. A fraktált végtelen bonyolultsága ellenére gyakran egy egyszerû matematikai képlettel is meg lehet határozni. Megérthetõ a fák ágainak struktúrája, a levelek erezete, a felhõk formái, a hókristályok szerkezete. A fraktálok a modern természettudományokban nagyon fontosak és hasznosak, de még az animációs filmek készítésében is jelentõsek. Az informatikai és mûszaki alkalmazások is egyre csak sokasodnak. (Hujter Mihály)

Jezsuita csillagász
1782-ben a gyulafehérvári papnevelde tanára volt. Amikor Batthyány Ignác püspök csillagvizsgáló létesítését határozta el, Bécsbe küldte Hell Miksa mellé csillagászati tanulmányokat folytatni. Az ott töltött néhány év alatt (1788 -1792) a Gyulafehérváron tervezett intézet mûszereinek beszerzésérõl is gondoskodott. A csillagvizsgáló 1794-ben kezdte meg mûködését, felszerelése a maga korában kiváló volt. Mûvében nemcsak az obszervatóriumot ismertette, hanem az akkoriban használatos mûszerek részletes leírását és a mûszerhibák elméletét is tárgyalta. E téren munkája a 18. században jóformán egyedülálló.

Paleontológus, mineralógus, muzeológus
A budapesti mûegyetem elvégzése után, 1877-ben a mûegyetem ásvány-földtani tanszékén tanársegéd, 1883-ban az Magyar Nemzeti Múzeum ásvány-földtani osztályának segédõre, 1894-ben múzeumi õr, 1902-ben az ásvány- és õslénytani osztály igazgató õre, 1918-ban pedig igazgatója lett. Elsõsorban a magyarországi fosszilis foraminiferák vizsgálatával szerzett tudományos érdemeket, de jelentõsek kristálytani kutatásai is. 1896-tól az MTA tagja.

Vegyész, egyetemi tanár
Vegyészmérnöki oklevelet a bécsi mûszaki egyetemen 1908-ban, mûszaki doktorátust Budapesten 1948-ban szerzett. 1908-ban Marasestiben (Románia) az enyv-, szuperfoszfát- és szappangyárban dolgozott. 1908-1919-ben a Klotild Vegyipar Rt. szabadkai, brassói, majd ismét szabadkai gyárában mûködött, 1919-tõl Szereden (Pozsony vm.) a vegyészeti gyárban mûszaki igazgató, 1922-1948 között Budapesten a Hungária Vegyi- és Kohómûvek, illetõleg jogutódja, a Hungária Vegyimûvek mûszaki igazgatója volt. 1948-ban több észak-amerikai gyárat tanulmányozott. 1949-ben a Vegyimûveket Építõ Nemzeti Vállalat vezérigazgatójává nevezték ki. 1951-ben az ELTE-én a kémiai technológia tanszékvezetõ tanára, a Kémiai Technológiai Intézet igazgatója, a budapesti mûszaki egyetem magántanára.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
1929-ben a budapesti mûegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet. 1946-ig a Ganz Villamossági Gyárban dolgozott. 1940-ben mûszaki doktori vizsgát tett. 1946-ban lett magántanár a mûegyetemen az aszinkron motorok különleges alkalmazásai témakörbõl. 1951-1956-ig a BME tanszékvezetõ egyetemi tanára volt, a villamosgépek üzemtana elõadója. 1957-ben törvénysértõ módon elbocsátották állásából, akadémiai tagságát felfüggesztették, tanszékét megszüntették. Mikor 1964-ben rehabilitálták, az energiagépiparban dolgozott tovább. 1964-1970-ig a Villamosenergiaipari Kutatóintézet igazgatója volt. 1970-1978-ig az USA-ban a Colorado Egyetemen vendégtanár, ezt követõen Torontóban, Washingtonban, Braunschweigban, Aachenben, Erlangenben, Zürichben tanított egyetemeken. 1949-tõl levelezõ, 1976-tól rendes tagja volt az MTA-nak.

Mérnök, egyetemi tanár
Oklevelét a budapesti egyetemen szerezte 1942-ben. Az egyetem közlekedési és vasútépítési 1951-tõl tanszékvezetõ docens. 1952-ben kandidátus, 1972-75-ben a Budapesti Mûszaki Egyetem rektor helyettese. Kutatási területe a geotechnika. Legjelentõsebbek a talajfizikával, a mélyalapozással kapcsolatos eredményei, a földnyomáselméletek összefoglalása és továbbfejlesztése, a talajra mint építõanyagra vonatkozó megállapításai. Az MTA Talaj-és Kõzetmechanikai Bizottságának elnöke, számos magyar és külföldi tudományos társaságban viselt vezetõ tisztséget. A bécsi és a drezdai mûegyetem doktora, a perui mûegyetem tanára. 1971-tõl az MTA tagja.

Matematikus, matematikatörténész
1964-ben diplomázott a Debreceni Egyetem matematika és fizika szakán, doktori disszertációját Szénássy Barnánál matematikatörténetbõl és algebrából védte meg. Elõbb középiskolában tanított, 1973-tól a Nyíregyházi Fõiskola professzora. Kutatási területe a fuzzy algebra és a matematikatörténet volt. Számos cikket publikált mind magyar, mind pedig külföldi szaklapokban. Több külföldi egyetemen volt vendégelõadó. Nagy figyelmet fordított a magyar matematikusok életére. 2004 november 19-én tragikus hirtelenséggel a katedrán, elõadás közben érte a halál.

Német kísérleti fizikus
Fizikát, kémiát és matematikát hallgatott Königsbergben, Heidelbergben és Berlinben. Itt doktorált, a higany kapilláris állandójának más fizikai mennyiségektõl való függését vizsgálta. Sikeres berlini, majd würzburgi professzorkodás után 1875-ben Heidelbergben lett a Berlinbe távozott Kirchhoff utóda. Több, mint harminc éven át, nyugdíjazásáig mûködött itt. Tanítványa volt Antolik Károly, Réthy Mór és Philipp Lenard is. A fizika több területén végzett fontos kísérleti munkát, az általa feltalált eszközök közül a hang interferenciáján alapuló Quincke-csövet ma is használják az egyetemi kísérleti fizikaoktatásban. Apja és öccse híres orvosprofesszorok voltak, így a Quincke név hármuk munkássága révén került be a természettudományos köztudatba. (Dr. Radnai Gyula)

Német matematikus
1913-ban egyetemi tanulmányait a sziléziai Friedrich Wilhelm Egyetemen kezdte meg, ahol több jeles matematikus, többek között Ernst Steinitz is tanította. 1920-ban Berlinbe költözött és folytatta matematikai tanulmányait. Itt L. Bieberbach irányítása mellett dolgozta ki doktori disszertációját. Ezután egy évet Göttingenben töltött. Ebben az idõben ott dolgoztak David Hilbert, Emmy Noether, s itt kötött egy életre szóló barátságot P. Alexandrovval. 1926-ban visszaköltözött Berlinbe, ahol topológia kurzusokat tartott. 1927/28 évet a Princeton Egyetemen töltötte. Berlinbe visszatérve Alexandrovval egy topologia-könyv megírásába kezdtek. Háromkötetesre tervezték, de csak egy kötet készült el, amit 1935-ben kiadtak. 1931-ben kinevezést kapott a Zürichi ETH-ra. Az 1946/47 és 1955/56 éveket az USA-ban töltötte és elõadásokat tartott a New York és Stanford Egyetemeken. Elnöke volt a Nemzetközi Matematikai Szövetségnek. Zürichben emlékére Heinz Hopf-Díjat alapítottak. Több matematikai tétel, elmélet viseli a nevét.

Angol biokémikus, vegyész, farmakológus, gyógyszerész, Nobel-díjas
Az oxfordi egyetemen szerzett kémiai és farmakológiai diplomát. Egy rövid ideig a Sheffield-i Egyetem munkatársa volt. Doktorátusa után a Yale egyetemen oktatott. 1955-ben visszatért Angliába, a University of London oktatója lett, 1966-tól professzorként. 1955-ben a Royal College of Surgeons tagja. 1973-tól a kenti Wellcome Alapítvány igazgatója volt. 1983-ban tért vissza a University of London William Harvey Kutatóintézet vezetõjeként. Legfontosabb kutatási eredménye a hosszú idõ óta jól ismert fájdalomcsillapító, az aszpirin, azaz acetil-szalicilsav hatásmechanizmusának feltárása. A prosztaglandinoknak a gyulladások kórtanában betöltött szerepét vizsgálva õ ismerte fel, hogy az aszpirin és más gyulladásgátló gyógyszerek a prosztaglandin-szintézis gátlása útján fejtik ki hatásukat. Késõbb õ fedezte fel a prosztaciklint is, a prosztaglandinok családjának tagját, mely számos fontos gyógyszer elõállításának kiinduló anyaga. 1982-ben Sune Bergström, Bengt Ingemar Samuelsson svéd biokémikusokkal megosztva kapták meg az orvosi-élettani Nobel-díjat a prosztaglandinok és a velük kapcsolatban lévõ biológiailag aktív vegyületek területén végzett úttörõ kutatásaikért.

Vízépítõ mérnök
Diplomáját 1822-ben szerezte a pesti Institutum Geometricumban. 1823-tól a Duna feltérképezésének mérnöke, 1829-ben hajózási mérnök. 1830 körül a Rábán és a Pinkán felméréseket végzett, szabályozási terveket készített. 1837-ben Pozsonyba helyezték a Duna szabályozásához. 1844-ben az országos építési fõigazgatóság fõmérnöke. Ettõl fogva kezdett a Tisza-szabályozás ügyeivel foglalkozni. Vásárhelyi Pál halála után 1847 elejétõl a Tiszavölgyi Társulat fõmérnöke. 1848-ban Széchenyi István megbízta a Duna-szabályozási tervek felülvizsgálatával. 1853-ban középítési felügyelõként a bécsi kereskedelmi minisztériumba helyezték és rábízták a magyarországi vízügyek vezetését. 1855-ben az Alsó-Tisza áradásainak okait vizsgálta. Ez évben próbálták ki saját találmányú kotrógépét a bogyiszlói átvágásban. A Tiszára vonatkozó tanulmányát Képessy József adta ki.

Orvos, fiziológus, egyetemi tanár
Jendrassik Ernõ apja. A bölcsészdoktori oklevél elnyerése után 1847-tõl Bécsben végezte orvosi tanulmányait, ahol 1853-ban orvosi oklevelet nyert. Két évig dolgozott a bécsi közkórházban mûtõnövendékként, majd Erdélyben. A továbbiakban Brücke és Ludwig élettani intézeteiben képezte tovább magát. 1857-ben Kolozsvárott az orvos-sebészi tanintézetben az elméleti orvostan tanára. 1860-tól haláláig az élettan ny. r. tanára a pesti egyetemen, 1884-85-ben rektor. Tervei szerint épült fel a budapesti élettani intézet. Az orvosi fizika elsõ hazai mûvelõje. Jelentõsek a bordaközi izmok mûködésére, a szemmozgások mérésére vonatkozó tanulmányai. Több élettani regisztráló készüléket szerkesztett. Az izommûködést elektromos és mágneses folyamatokra vezette vissza. Az izomelektromosság számos jelenségét írta le, a kérdésnek elismert kutatója volt. Nagy szerepe volt az Országos Közegészségügyi Tanács megszervezésében. 1863-tól az MTA tagja.

Német fizikus
A lipcsei, majd a berlini egyetemen tanult. 1867-ben Berlinben volt tanársegéd, a következõ évben pedig a zürichi mûegyetem fizikaprofesszora lett. 1872-ben Strassburgba hívták, a város Fizikai Intézetének egyik alapítója volt. 1888-ban kinevezték a Berlini Fizikai Intézet igazgatójává, és az övé lett a kísérleti fizikai katedra. Hangtani kísérleteket folytatott; egy finom eloszlású porral beszórt csõben, a róla Kundt-csõnek elnevezett akusztikai eszközben. Fénytani kutatásai során Kundt a fény folyadékokban, gõzökben és fémeken való rendellenes szóródását tanulmányozta. Magnetooptikai kutatásai nyomán kimutatta, hogy némely gázokban és gõzökben a polarizáció síkja mágneses tér hatására elfordul. Módszert dolgozott ki a hang gázokban és szilárd anyagokban való terjedési sebességének meghatározására.

Német matematikus
Családjának anyagi helyzete nem tette volna lehetõvé továbbtanulását, azonban egy jóbarát segítségével 1877-ben beiratkozhatott a müncheni egyetemre, ahol Felix Klein tanítványa lett. 1880-ban Klein a lipcsei egyetemre távozott, Hurwitz követte, és itt doktorált 1881-ben. 1884-ben rendkívüli professzor lett a königsbergi egyetemen. 1892-ben elfogadta a zürichi politechnikum - a mai Eidgenössische Technische Hochschule elõdje - meghívását és itt mûködött élete hátralévõ részében. Meghívást kapott ugyan a göttingeni egyetemre, de ezt Zürich iránti lojalitásból visszautasította. Legfontosabb eredményeit a Riemann-felületek vizsgálatának területén, a komplex függvénytanban és az algebrai számelméletben érte el. Számos fontos tétel és matematikai fogalom fûzõdik a nevéhez, így többek között nevét viselik a Hurwitz-polinomok, a Hurwitz-féle automorfizmus tétel, és a Hurwitz-kvaterniók.

Orosz matematikus
A moszkvai egyetemen matematikusként szerezte diplomáját. Egyetemi tanári kinevezéséhez szükséges disszertációja megvédése után Moszkva több fõiskolájában, és Ivanovóban is tanított. Hincsint kezdetben a számelmélet és a valószínûségszámítás foglalkoztatta, kutatásaival megerõsítette Hardy és Littlewood eredményeit. Eredményeit a Mathematische Zeitschrift-ben publikálta. 1927-ben professzori kinevezést kapott a moszkvai egyetemen. Ekkor jelentette meg a "A valószínûségszámítás alaptörvényei" címû munkáját. 1937-ben két éves szaratovi egyetemen töltött idõszak után, Moszkvában Kolmogorovval és Gnedenkoval, aki ekkor még tanítványa volt, folytatta a valószínûségszámítás-iskola építését. 1940-tõl érdeklõdése a statisztikai mechanika felé fordult, késõbb pedig Shannon információelméletének fejlesztése kezdte foglalkoztatni. Több könyvét a matematika iskolateremtõ munkájaként tartják számon.

Amerikai fizikus, tudományszervezõ
Mint fiatal kutató, a Cornell Egyetemen Hans Bethe munkatársaként, az MIT-n pedig Isidor Rabi munkatársaként dolgozott. Innen hívta meg Robert Oppenheimer Los Alamosba, az atombomba elõállításában való közremûködésre, ahol õt bízta meg a kísérleti fizikai, majd konkréten a bombát összeállító részleg vezetésével. A háború után visszament a Cornell Egyetemre, itt õ lett a magfizikai laboratórium vezetõje. A Manhattan program helyébe lépõ Atomenergia Bizottság egyik alapító tagjaként került át 1949-ben a Caltech-re, ahol a Fizikai-Matematikai-Csillagászati részleg vezetését bízták rá, így õ lett Robert A. Millikan utóda. Ebben a részlegben mûködött a Kozmikus sugárzási Laboratórium Carl Anderson, és a Kellogg Sugárzási laboratórium, Charles Lauritsen vezetésével. Becher vette rá Richard Feynmant, majd késõbb Murray Gell-Mant is, hogy átjöjjenek ide. 1953-tól 1955-ig, majd 1957-tõl 1959-ig tagja volt az Egyesült Államok Elnöki Tanácsadó Bizottságának. 1954-ben Oppenheimer mellett tanúskodott, késõbb az atomcsend egyezmény felügyeletében játszott fontos szerepet. Idõsebb korában, professzor emeritusként rendszeresen visszajárt a Caltechre, tudományszervezõ munkájának méltán elismert helyszínére. (Dr. Radnai Gyula)

Amerikai matematikus
Egyetemi tanulmányait a Temple Egyetemen kezdte 1936-ban, majd a Pennsylvania Egyetemen folytatta, ahol Antony Zygmund irányításával Ph.D. disszertációját megvédte. Doktori disszertációja megvédése után kinevezett matematikai professzori asszisztensként dolgozott a Penn-en. Ezt megelõzõleg már dolgozott oktatóként különbözõ egyetemeken, kutató matematikusként a Haditengerészetnél, valamint Washingtonban a Rendszerelemzõ Csoportban. 1956-ban professzori kinevezést kapott a Penn-en, ahonnan Professzor Emeritus címmel vonult nyugdíjba. Számos nemzeti és nemzetközi matematikai, és matematika oktatásával foglalkozó társaságnak, alapítványnak volt tagja. Nagyszámú publikációja jelent meg a matematika legkülönbözõbb területeivel foglalkozó írásaiban: számelmélet, logika, kombinatorika, csoportelmélet, lineáris algebra, klasszikus analízis.

Gépészmérnök
Tanulmányait a budapesti mûegyetemen végezte 1884-ben, majd a komáromi kultúrmérnöki hivatalhoz került. 1892-tõl mint az Országos Vízépítési Igazgatóság munkatársa a közegészségügyi mérnöki szolgálat egyik megszervezõje, majd vezetõje lett. Több ízben járt külföldi tanulmányúton. 1900-ban a párizsi világkiállítás szervezésével kapcsolatban részt vett a nemzetközi közegészségügyi és demográfiai kongresszuson. A sík területen fekvõ és vízfolyásoktól távolesõ hazai városok csatornázása c. tanulmányát a Mérnök Egylet 1896-ban aranyéremmel tüntette ki.

Fizikus, mérnök, egyetemi tanár
Matematika - fizika szakos tanári oklevelét 1907-ben a budapesti tudományegyetemen szerezte, hol Eötvös Loránd tanítványa, majd tanársegédje volt. 1910-ben doktorált, 1912-13-ban állami ösztöndíjjal Berlinben és Göttingenben tanult. A Tanácsköztársaság alatt a tudományos egyesületek és múzeumok direktóriumának tagja lett, az 1918-19. tanév második félévében az egyetemen kísérleti fizikát adott elõ. A Tanácsköztársaság bukása után az egyetemrõl fegyelmi úton eltávolították. 1921 õszétõl két évtizeden át volt az Egyesült Izzó kutatója. Mind a klasszikus, mind a mûszaki fizika területén jelentõs eredményeket ért el Optikai kísérletei a kvantumelmélet egyik alappillérét képezik, eredményeit a szakirodalom számos helyen idézi. A mûszaki fizikában munkatársaival együtt az izzólámpák, a fotocellák, a fotometria, a színmérések, a katódsugárcsövek és alkalmazásaik terén végzett nagy jelentõségû munkát. Feltalálta a szelenografálást, mely eljárással fény hatására szelénen képeket (fényképeket) lehet létrehozni. Utolsó éveiben különösen a szelén egyenirányítókban lejátszódó jelenségek vizsgálatával foglalkozott. Nagyszámú tudományos dolgozata hazai és külföldi szakfolyóiratokban jelent meg. Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 1964-ben évenként kiosztásra kerülõ Selényi Pál-díjat alapított fiatal fizikusok részére. 1948-tól az MTA tagja.

Amerikai statisztikus, feltaláló
1875-ben lépett be a City College-ba, és 1879-ben bányamérnöki diplomát szerzett. Ezután tanárának, William P. Towbridge-nek az asszisztense lett az USA Népszámlálási hivatalában (US Census Bureau). Itt nagy gondot jelentett, hogy a népszámlálási adatok feldolgozása egyre hosszabb idõt vett igénybe, és az a veszély fenyegetett, hogy az 1880. évi népszámlálás adatainak feldolgozása nem fejezhetõ be a soron következõ népszámlálás, 1890 kezdetéig. 1882-84 között Hollerith rövid ideig oktatott a Massachusetts Institute of Technology-n (MIT), majd egy vasúti fékrendszer kifejlesztésén dolgozott. 1884-90 között az Egyesült Államok Szabadalmi Hivatalának munkatársa volt. Ez idõ alatt megkonstruálta azt a gépet, amellyel az elektromosan leolvasható lyukkártyákon rögzített statisztikai adatok feldolgozhatók, rendezhetõk és csoportosíthatók. Találmányát az 1890-es népszámlálás feldolgozásában már sikerrel alkalmazták, számos más területen is nagy sikert aratott az USA-ban és Európában. 1896-ban adatfeldolgozó gépeinek gyártására Hollerith megalapította a Tabulating Machine Company vállalatot, amely a további években több más céggel fuzionált. 1921-ban Hollerith nyugdíjba vonult. A vállalat 1924-ben Thomas Watson Sr. vezetése alatt az International Business Machines (IBM) nevet vette fel.

Lengyel matematikus, csillagász
A Varsói Egyetemen csillagászatot tanult. 1905-ben, a varsói Egyetem bezárásakor Göttingenbe költözött, és ott, majd Moszkvában fejezte be tanulmányait. 1910-1915 között a Kazan Egyetem Engelhardt Csillagvizsgálójában dolgozott. 1919-ben, miután Lengyelország visszanyerte függetlenségét, visszatért Lengyelországba, és a Krakkói Jagelló Egyetem professzora, a Krakkói Csillagvizsgáló igazgatója lett. 1922-ben választották a Lengyel Tudományos Akadémia tagjává. 1932-1938 között a Nemzetközi Csillagászati Szövetségnek elnökhelyettese volt. A Lengyel Csillagászati Társaságnak, a Balti Államok Geodéziai Bizottságának õ volt az elsõ elnöke. Elnyerte a varsói, a poznani és a szófiai egyetemek Doctor Honoris Causa címét. Közel 230 tanulmányt írt kutatásairól, ezek között a nevéhez fûzõdõ módszerrõl, amivel megváltoztatta a parabolikus keringési pályák addigi meghatározását. A "cracovians" elmélet (cracovian calculus) felfedezése nemzetközi elismerést hozott neki. Ez az elmélet különbözõ csillagászati, geodéziai, mechanikai és matematikai problémák területén egyaránt alkalmazható.

Zoológus, ornitológus, muzeológus, egyetemi tanár
A budapesti egyetemen tanári és bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1910-tõl az állattani tanszéken tanársegéd. 1911-ben a helgolandi, 1912-ben és 1914-ben a nápolyi zoológiai állomáson fõként gerinctelenek regenerációs képességének kutatásával foglalkozott. 1925-ben a közgazdasági egyetemen a halgazdaságtan magántanára és a Magyar Nemzeti Múzeum révfülöpi balatoni biológiai állomásának vezetõje, 1927-ben a Tihanyi Biológiai Intézet elsõ igazgatója lett. 1929-tõl a debreceni egyetemen az állattan nyilvános rendkívüli, 1933-tól nyilvános rendes tanára, 1940-1944-ben a kolozsvári egyetem állatrendszertani intézetének és múzeumának vezetõje, majd 1945-1950-ig ismét a debreceni tudományegyetem tanára volt, ekkor nyugdíjazták. 1957-ben Kanadába távozott. Tudományos munkásságának legfõbb eredményeit elsõsorban a hidrobiológia, az ichthyológia és az állatrendszertan területén érte el. A magyar háziállatok eredetének és történetének feldolgozásával úttörõ munkát végzett.

Fémkohómérnök, fõiskolai tanár
Fõiskolai tanulmányait Selmecbányán végezte 1912-ben. Itt az ábrázoló geometriai tanszéken tanársegéd lett. 1917-1918-ban másfél évig a Fischamendi Katonai Repülõgép és Motorgyár öntödéjében volt mûszaki vezetõ, itt együtt dolgozott együtt Kármán Tódorral és Asbóth Oszkárral. A háború után visszakerült a selmeci fõiskolára. 1924-ben az ábrázoló geometria tanszék ideiglenes vezetésével bízták meg. 1925-ben adjunktus, 1926-ban fõiskolai rendkívüli, majd 1932-ben fõiskolai rendes tanári kinevezést kapott. Az ábrázoló geometrián kívül oktatta még a mûszaki rajzot és a géprajzot is. Kutatómunkát is végzett, elsõsorban bányászattal és geofizikával kapcsolatos problémák foglalkoztatták, melyek grafikus úton, illetve ábrázoló geometriai módszerekkel is megoldhatók. 1962-ben az Erdészeti és Faipari Egyetem díszdoktorrá avatta.

Matematika- és fizikatanár
Egyetemi tanulmányait Kolozsváron kezdte, majd Budapesten folytatta. 1924-ben szerezte meg matematika-fizika szakos tanári oklevelét Szegeden. 1924-ben Miskolcon, 1925-tõl a kolozsvári leánygimnáziumban, 1927-tõl a debreceni leánygimnáziumban tanított 1942-ig. Ez idõ alatt internátusi felügyelõ tanár, majd az internátus igazgatónõje. 1942-tõl ismét Kolozsváron tanít, a leánygimnázium igazgatónõje 1944-ig. 1947-ben visszatért Debrecenbe. 1949-ben elvégezte az ábrázoló geometria kiegészítõ szakot. 1947-1952 között a Református Leánygimnázium, 1952-1960 között a Református Kollégium Gimnáziumának tanára. Külön figyelmet szentelt mind a tanítási órákon, mind azon kívül a matematikából tehetséges tanulókra. Az 50-es években Jakucs Istvánnal közösen végezték el a fizika múzeum berendezését a Református Kollégiumban.

Humánbiológus, antropológus, egyetemi docens
1954-ben szerzett diplomát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Természettudományi Kara biológiai-kémia szakán. Már elsõ éves hallgatóként bekapcsolódott a Malán Mihály professzor által vezetett Embertani Tanszék kutató munkájába. 1963-ban hívták meg az ELTE Természettudományi Kara Embertani Tanszékére, ahol 1989-ben nevezték ki egyetemi tanárrá. 1975 és 1996 között a tanszék vezetõje volt. Kiemelkedõ érdemei közé tartozik az antropológus/humánbiológus szakirányú továbbképzés megindítása, valamint a Kar Biológiai Doktori Iskolájában a humánbiológia programrész megalapítása. Több generációt indított el a pályán. Az 1960-as évektõl kezdve vett részt a Magyar Biológiai Társaság, a European Anthropological Association, az International Association for Human Auxology vezetésében. Szakmai tevékenységéért több hazai és külföldi elismerést kapott.

Német mérnök, feltaláló
A zürichi mûegyetemen kezdte meg tanulmányait, majd gyakornokként dolgozott a berlini lokomotívüzemben. 1866-tól a müncheni egyetemen töltött be professzori állást. Nevéhez fûzõdik a mai modern hûtéstechnika alapjainak lefektetése. Az augsburgi gépgyárban kezdte el gyártatni az elsõ hûtõgépét. Technikailag átkonstruált "második generációs" hûtõgépére 1876-ban nyújtott be szabadalmi jogot. 1879-ben többedmagával megalapította a Linde-Eismaschinen részvénytársaságot. Ezzel elindult a hûtéstechnika diadalmenete, de igazi áttörés csak 1883/1884 telén következett be.

Amerikai botanikus, genetikus
1896-ban cum laude minõsítéssel fejezte be a Wesleyan Egyetemen folytatott tanulmányait. Ezután három éven át matematikát és más tárgyakat tanított egy középiskolában, majd 1899-ben a Harvard Egyetemen folytatott posztgraduális tanulmányokat. 1900-ban M.A., 1904-ben Ph.D. fokozatot szerzett. 1914-ig Blakeslee botanikaprofesszor volt a Connecticuti Mezõgazdasági Fõiskolán. Itt folytatta kísérleti munkáját, magasabb rendû növényeken. 1915-ben a Carnegie Intézet (Cold Spring Harbor) kísérleti laboratóriumának növénygenetikai kutatója lett, 1936-tól pedig ugyanitt igazgató volt. 1941-es nyugdíjazását követõen a northamptoni (Massachusetts) Smith College címzetes botanikaprofesszoraként megalapította a Genetikai Kísérleti Állomást. Az elsõk között használta a kolchicint a kromoszómaszám növelésére, megnyitva az utat a mesterséges poliploidok létrehozása elõtt.

Amerikai mikrobiológus, orvos, Nobel-díjas
Oroszországi zsidó bevándorlók gyermeke volt. A Delaware-i egyetemen kémiát, filozófiát, irodalmat tanult, majd a St. Louis-i Washington egyetemen orvosi diplomát szerzett. Néhány évig gyakorló orvosként dolgozott, 1959-tõl kutatóorvos lett a Rockefeller Intézetben. 1962-tõl a Johns Hopkins egyetemen dolgozott, 1967-ben professzorrá, 1972-ben a mikrobiológiai intézet igazgatójává nevezték ki. A különbözõ restrikciós enzimekkel való sorozatos hasítások eredményeképpen 1978-ban meghatározta az SV40 vírus DNS-molekulájának teljes bázissorrendjét. A restrikciós enzimek technikája a génsebészet eszköztárának fontos része lett, és késõbb jelentõs szerepet játszott a Human Genom Program-ban. 1978-ban megosztva a svájci Werner Arber-rel és az amerikai Hamilton O. Smith-tel orvosi-élettani Nobel-díjat kapott a restrikciós enzimek felfedezéséért és ezek alkalmazásáért a molekuláris genetikai kutatásban.

Gyógyszerész
Az elsõ nõ, aki Magyarországon gyógyszerészdoktori diplomát szerzett. 1903-ban gyógyszerész gyakornoki vizsgát tett, "Magister pharmaciae" oklevelét 1905-ben szerezte meg a budapesti egyetemen, gyógyszerészdoktori képesítést 1906-ban kapott. Részt vett a hágai XI. Nemzetközi Gyógyszerész Kongresszuson (1913), és novellát írt arról a Gyógyszerészi Hetilapban. Harcolt a nõk egyenjogúságának elismeréséért a tudományos pályákon. Az egyetemet és fõiskolát végzett nõk egyesületének alapító tagja. A budapesti VI. ker., Király u. 86. sz. alatti patika tulajdonosa volt. A Magyar Gyógyszerészeti Társaság alapító tagja.

Orvos, ideg- és elmegyógyász
Oklevelét a debreceni tudományegyetemen szerezte 1944-ben. 1941-tõl a debreceni egyetem ideg-elmeklinikáján mûködött, 1951-tõl a klinika elektrofiziológiai laboratóriumát vezette, 1955-tõl adjunktus és 1962-tõl 1972-ig, nyugdíjazásáig docens. Fõleg neurofiziológiával és elektrofiziológiával foglalkozott, kezdetben a fejfájás kóroktanával, majd epilepszia-kutatással, valamint a központi idegrendszer élettani és kóros bioelektromos jelenségeinek elemzésével. Kidolgozta az Evipannal történõ "aktiválás" módszerét. A Magyar Elektroenkefalográfiai Társaság alapító vezetõségi tagja, 1957-tõl titkára volt. Több külföldi tanulmányúton vett részt.

Német matematikus
Kölnben élt. Hosszabb ideig törekedett Euklidesz ötödik posztulátumának bebizonyítására, végül azonban belátta, hogy lehetséges olyan geometria, melyben a háromszög szögeinek összege kisebb, mint 180 fok, ezt 1826-ban írott könyvében tette közzé. Matematikai elgondolásaitól Carl Friedrich Gauss-szal is levelezett. Bolyai és Lobacsevszkij elõfutárának tekinthetõ.

Francia születésû svájci kémikus, Nobel-díjas
Zürichben a Swiss Federal Institute-ban doktorált 1890-ben, majd Párizsban végzett poszt-doktori tanulmányokat. 1893-ban visszatért Zürichbe, ahol 1895-ben a zürichi egyetem kémiaprofesszora lett. Vizsgálta az atomok molekulán belüli kapcsolódási módját. Felismerte, hogy egyes fémvegyületekben nem érvényesülnek a vegyértékekre vonatkozó, addig elfogadott szabályok. Vizsgálta a kémiai kötések térbeli irányítottságát. Bevezette a fémekre vonatkozóan a fõ- és mellékvegyérték, a koordinációs szám és a ligandum fogalmát. Ezzel megalapozta az ún. komplex (koordinációs) vegyületek kémiáját. 1913-ban Nobel-díjat kapott azokért az eredményeiért, amelyeket az atomoknak a molekulákban egymáshoz való kapcsolódásának vizsgálatában ért el, és ezzel új kutatási területeket nyitott meg, különösen a szervetlen kémiában.

Skót fizikus, Nobel-díjas
Elõször egy magániskolában, majd a Manchesteri Egyetem elõdjében tanult, eleinte orvosnak, emiatt sok biológiát tanult. 1888-ban Cambridge-be ment, ahol érdeklõdése a fizika és a kémia felé fordult. Késõbb a Cambridge-i Egyetemen tanított és ott alkotta meg a róla elnevezett ködkamrát a radioaktív sugárzások és töltött részecskék kimutatására. 1927-ben Arthur Compton-nal megosztva fizikai Nobel-díjat kapott ezért a munkájáért. Egy ideig az Ben Nevis-i obszervatóriumban dolgozott, a ködjelenségekkel kapcsolatos 1894-es megfigyelései vezették a felfedezéséshez.

Dán fiziológus, Nobel-díjas
A Koppenhágai Egyetemen elõbb orvostudományt tanult, de áttért a zoológiára. 1897-tõl Christian Bohr (Niels Bohr apjának) Orvosélettani Laboratóriumában dolgozott. 1908-tól állatélettani kisegítõ tanári állást kapott a Koppenhágai Egyetemen, 1916-ban lett tényleges tanár, egész pályafutását az egyetemen töltötte 1945-ben történt nyugdíjazásáig. Kezdetben a légzés problémáival foglalkozott: elsõ jelentõs tudományos eredménye annak kimutatása volt, hogy az oxigén a levegõbõl a vérbe diffúzió útján kerül át. Legjelentõsebb tudományos sikereit a hajszálerek vizsgálatának területén érte el: az izmok oxigénfelvételének tanulmányozásával felismerte, hogy az izmok összehúzódásakor megnövekedett oxigénszükségletet a szervezet a kapillárisok felületének megnövelésével, az addig összezáruló hajszálerek megnyitásával biztosítja. A hajszálerekkel kapcsolatos eredményeiért 1920-ban fiziológiai Nobel-díjban részesült.

Bányamérnök, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karán 1936-ban szerzett doktori címet, a soproni Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 1940-ben bányamérnöki oklevelet. Pályafutását 1940-ben a Magyar-angol Olaj Rt.-nél (MAORT) Bázakerettyén kezdte. 1944-ben Nagykanizsán az igazgató tanácsadója volt. 1945-ben a fúrási üzemek újraindításán tevékenykedett, 1948-ig a dunántúli terület fúrási felügyelõje volt. 1957-tõl 1964-ig a Kõolajipari Tröszt, majd az OKGT Fúrási Fõosztályának vezetõjeként dolgozott. 1950-tõl részt vett az olajmérnök képzésben, kezdetben meghívott elõadóként tanított Sopronban, majd a miskolci Nehézipari Mûszaki Egyetem bányamérnök karán a mélyfúrás egyetemi tanára volt. Díszdoktorává választotta a Freiburgi Bányászati Akadémia. 1989. nov. elején a Nehézipari Mûszaki Egyetemen vette át a Signum Aureum Universitatis kitüntetést. Tudományos tevékenységét többszáz publikáció, könyv és szakcikk fémjelzi.

Bánya- és kohómérnök, egyetemi tanár
1937-ben egy évig a bukaresti mûszaki egyetemen építészmérnöknek tanult. 1938-ban átiratkozott a temesvári mûszaki egyetem bánya- és kohászati karára. 1943-ban szerzett mérnöki diplomát. Részt vett egy fejtési páncélpajzs szerkesztésének elméleti kidolgozásában és gyakorlati mûködtetésében. Részt vett Bóday Gábor mellett az elsõ üzemgazdasági osztály megszervezésében. A Bányászati Kutató Intézetben volt tudományos kutató, 1964-tõl a bányászati fõosztályvezetõ-helyettese, 1966-tól az intézet vezetõje, 1979-tõl a Központi Bányászati Fejlesztési Intézet vezérigazgató helyettese. A Miskolci Egyetemen a bányamûvelés és a mûszaki földtan tanára volt. 1973-tól az MTA tagja.

Állatorvos, állatorvostudomány-történész, orvostörténész, egyetemi tanár
Az Állatorvostudományi Fõiskolán (a késõbbi egyetemen) az állatorvostudomány történetének elõadótanára, 1984-ben itt létrehozta az Állatorvostörténeti Gyûjteményt. 1966-ban egyik alapítója a Magyar Orvostörténelmi Társaságnak, amelynek 1974-1990 között alelnöke, 1990-1995-ben fõtitkára, 1995-2000-ben elnöke volt. 2002-ben a Társaság tiszteletbeli elnökévé választották. Tagja volt a Nemzetközi Orvostörténeti, a Nemzetközi Állatorvostörténeti, és a Nemzetközi Egyetemtörténeti Társaság magyar bizottságának, a Magyar Állatorvosok Világszervezetének, valamint a Nemzetközi Neuropatológiai Társaságnak. Monográfiát írt Hutÿra Ferencrõl (1975), a 200 éves magyar állatorvosképzésrõl (1987) (angolul 1988), az immunológia magyar mestereirõl (1992), Marek Józsefrõl (2003), Janny Gyuláról (2004), a magyar állatorvoslás kultúrtörténetérõl (2005), a történelem sodrába került állatorvosokról (2010), Jármay Károlyról (2011), végezetül az állatorvoslás történetének ikonográfiájáról (2013). Közremûködésével jelent meg az MTA Orvosi Tudományok Osztályának történetét bemutató munka. Fõ mûve az Akadémiai Kiadónál, 1988-ban megjelent, az állatorvoslás mûvelõdéstörténetét átfogó szemlélettel feldolgozó "A concise history of veterinary medicine" volt. (Dr. Gazda István)

Osztrák matematikus
A bécsi egyetemen tanult, itt doktorált 1899-ben. Ezután még Berlinben, Zürichben és Göttingenben folytatott tanulmányokat. 1902-tõl tanársegéd, majd magántanár volt a brünni mûszaki egyetemen (ma Brno, Cseh Köztársaság), 1910-tõl ugyanitt rendkívüli professzor. 1911-tõl 1920-ig az erlangeni egyetemen volt tanszékvezetõ professzor, itt nagy hatással volt Emmy Noetherre. 1920-tól 1938-ban történt nyugdíjbavonulásáig a kölni egyetem professzora volt. Egyik fõ területe az algebra volt, jelentõs eredményeket ért el a determinánsokkal és az Abel-féle csoportokkal kapcsolatban. Legjelentõsebb eredménye azonban az 1907-ben kimondott, a Lebesgue-féle integrálokkal kapcsolatos tétel, amelyet vele egy idõben Riesz Frigyes is publikált, ezért kettejükrõl a Riesz-Fischer-tétel nevet kapta. Ez igen jelentõs a Hilbert-terek elméletében.

Agrogeológus, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen folytatott tanulmányai (1900-1905) után az Ampelológiai Intézetben, majd Selmecbányán a Bányászati és Erdészeti Fõiskolán tanársegédként (1908-1909) dolgozott. 1910-ben a Magyar Állami Földtani Intézet Agrogeológiai Osztályára nevezték ki. Egyik létrehozója volt a Talajtani Intézetnek. 1946-tól 1949-ig az Agrártudományi Egyetem talajtani tanszékének ny. r. tanára, majd az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézetének munkatársa, 1949-1963 között a budapesti tudományegyetem meghívott elõadója volt. Az agrogeológiai szemléletet a részletes vegyi anyagvizsgálattal ötvözte eggyé s ez a késõbbiekben a magyar talajtan jellemzõjévé vált. A talajismereti térképezésnek irányítója maradt, de érdeklõdése szorosan mezõgazdasági témák felé irányult.

Geológus
A budapesti tudományegyetemen tanári oklevelet szerzett, majd Bakonybél és környéke óharmadkori képzõdményeinek vizsgálatából doktorált 1938-ban. A Székesfõvárosi Ipariskolában oktatott, 1949-ben megvált tanári állásától, és ettõl kezdve kizárólag földtani kutatást végzett. 1950-tõl a Földtani Intézetben dolgozott. Foglalkozott vízföldtani, bauxit- és barlangkutatással, adattári szervezéssel. Nevéhez fûzõdik a fenyõfõi és a kislõdi bauxitelõfordulás feltárása. Megszervezte és vezette a Földtani Térképtárat. A veszprémi Tekeres völgyi sziklaüreg feltárásakor fedezte fel az örvös lemming legdélibb elõfordulását. Jelentõs tevékenységet fejtett ki a barlangkataszterezés területén. Összeállította a hazai barlangkutatás bibliográfiáját. A Magyar Turista Egyesületben megszervezte a barlangkutatást. Fontos szerepe volt a Magyar Karszt-és Barlangkutató Társulat életre hívásában.

Kémikus, mûegyetemi tanár
A budapesti mûegyetemen vegyészmérnöki oklevelet szerzett 1912-ben. A magyaróvári Növénykísérleti Állomáson kezdte meg mûködését, de néhány hónap múlva visszatért a budapesti mûegyetemre, ahol az általános kémiai tanszéken Ilosvay Lajos mellett tanársegéd, 1915-tõl adjunktus. 1916-ban mûszaki doktorátust szerzett. 1919-1921-ben a kémiai technológiai tanszéken, 1921-1930-ig az elektrokémiai tanszéken mûködött. 1945 után kétszer volt az egyetem gépész- és vegyészmérnöki karának dékánja, része volt abban, hogy az ostrom során súlyosan megsérült mûegyetemen a tanítás újra megindult, s az épületet és a berendezést ért károkat helyreállították. 1949-ben nyugdíjazták. Tudományos munkát elsõsorban az analitikai kémia területén folytatott. A gázanalitikában újszerû gázpipettákat szerkesztett, vizsgálta a gázok belsõ súrlódását és néhány új meghatározási módszert dolgozott ki. A mikroanalitikában új cseppreakciós kimutatásokat alkotott. 1945-tõl az MTA tagja.

Amerikai matematikus
A Harvard egyetemen tanult, majd 1907-ben a chicagoi egyetemen szerzett Ph.D. fokozatot. 1907-1909 között a Wisconsin-i egyetemen, majd a Princeton-i egyetemen tanított. 1912-ben a Harvard egyetem professzora lett, itt mûködött élete végéig. A matematika és a fizika számos területén ért el jelentõs eredményeket. 1913-ban bebizonyította Poincaré egy fontos sejtését a háromtest-problémával kapcsolatban. Tevékenységének kiemelkedõ területe az ergodelmélet és a relativitáselmélet. A Holdon egy krátert neveztek el róla. Fia, Garrett Birkhoff is neves matematikus lett.

Francia matematikus, felfedezõ
Huszonöt évesen kiadott egy értekezést az integrálszámításról mely L'Hôpital értekezéshez készült kiegészítésként. 1756-ban London Királyi Társaság tagja lett. 1954-ben csatlakozott a hadsereghez. A franciák közül elsõként õ kerülte meg a Földet. 1759-ben a tengerészet szolgálatába állt. Hajójával számos jelentõs utat tett meg, s több felfedezés fûzõdik nevéhez, elérte Ausztrália addig ismeretlen keleti partjait, felfedezte a Louisiade-szigeteket, késõbb pedig a Salamon-szigeteket, melyek közül az egyik nagyobbat késõbb az õ tiszteletére róla neveztek el (Bougainville-sziget). Érdemei elismeréséül a Maréchal de Camp ranggal tüntették ki, utazását egy kétkötetes munkában örökítette meg. Róla nevezték el a bougainvillea Brazíliában õshonos kúszónövényt, amelyet Magyarországon üvegházi dísznövényként ismernek murvafürt néven.

Brit matematikus
Tanulmányait Etonben kezdte, itt nyilvánult meg a matematika iránti érdeklõdése. Tanulmányai befejeztével pénzügyi területen kezdett dolgozni. 1928-ban Princetonba ment, ahol 3 évig geometriai tanulmányokat folytatott. Oswald Veblen irányítása mellett Ph.D. vizsgát tett, majd utána közösen megírták geometria-monográfiájukat, ami a topológia területén klasszikussá vált. 1933-ban Oxfordban a Balliol College tagja lett. 1934-ben megnõsült. A 2. világháború alatt az Admiralitásnak dolgozott, kezdetben tengeralattjárókkal kapcsolatos mûveleti kutatásokat végzett, majd kódfejtõként. 1947-1960-ig Oxfordban a Magdalen College professzoraként dolgozott. 1953-1955 között a Londoni Matematikai Társaság elnöki tisztét töltötte be. Emlékére két díjat is létrehoztak, a Whitehead-díjat és a Whitehead Senior díjat. Az 1950-es években R. Maxwell támogatásával megalapította a Topology szakfolyóiratot, aminek elsõ számát már nem érhette meg. Õ írta le a CW-komplexus definícióját, több topológiai fogalom bevezetése fûzõdik a nevéhez, amiket standardekként használnak.

Matematika- és fizikatanár
Dohnányi Ernõ zeneszerzõ, karmester, zongoramûvész édesapja. A bécsi egyetemen 1868-ban mennyiségtan-természettan szakos tanári oklevelet szerzett. A körmöcbányai, besztercebányai, 1873-1905-ben a pozsonyi r. k. gimnázium tanára. 1897-98-ban berendezte a gimnázium fizikaszertárában Pozsony elsõ röntgen laboratóriumát, ahol a város katonai kórházából küldött csonttöréses sérülteket vizsgálta. Sajnos még nem használt ólomköpenyt, amivel védhette volna magát a sugárzástól. Egy 1887-ben kelt vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendelettel saját rendszerû gyorsírásának tanítására (pansztenográfia) is jogosíttatott. 1887-1890-ben a Panstenographia c. folyóiratot szerkesztette Pozsonyban. Világnyelv megalkotásának kérdése is foglalkoztatta. Jó gordonkajátékos volt, 1874-ben Liszt Ferenccel együtt hangversenyezett Pozsonyban.

Bencés fizikatanár
Már felszentelt papként, 1953-ban vették fel az ELTE kémia-fizika tanári szakára. Diplomájának megszerzése után a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban kezdett tanítani, emellett rövidesen diákotthoni nevelõtanár lett. Harminchárom évig tanított Pannonhalmán, közben négy évig a gyõri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium tanára volt. Nyugdíjas éveiben Jedlik Ányos életét kutatta. Könyvet írt Palatin Gergelyrõl, tanulmányt a bencés iskolák természettudományi tanításáról, pontosította ismereteinket Jedlik Ányos életérõl, emberi tulajdonságairól, tanári mûködésérõl. Nagyszerû tanár volt õ maga is, megérdemelten vehette át életének 80. évében a Rátz Tanár Úr Életmûdíjat. (Dr. Radnai Gyula)

Francia születésû skót kémikus, fizikus
Belfastban tanult, és a Glasgow-i Egyetemen hallgatott orvostudományt és természettudományokat. Itt William Cullen (1712-90) volt az instruktora kémiából, és tanár diák kapcsolatuk hamarosan átalakult a professzor és asszisztense kapcsolatává. 1751-ben Edinburgh-ba költözött, hogy orvosi tanulmányait befejezze. 1756-ban Cullen utódjaként a Glasgow-i Egyetemen kémiát oktatott. Bár az anatómia professzorává is kinevezték, ezt az állását felcserélte a belgyógyászati tanszék vezetésével. Gyakorló orvos is volt. A magnesia alba (magnézium-karbonát) hevítésével kapcsolatos vizsgálatai során Lavoisier-t és a modern kémiát megelõzve mutatta ki a közönséges levegõtõl különbözõ szén-dioxid gáz létezését. Õ vezette be nemcsak a latens hõ, de a hõkapacitás és a fajhõ fogalmát is, valamint õ volt Watt mentora.

Német matematikus, fizikus
A berlini egyetemen tanult olyan neves tudósok tanítványaként, mint Steiner, Eisenstein vagy Dirichlet. 1862-ben Dirichlet megüresedett posztját vette át Zürichben. Itt megalapította a Matematikai és Természettudományi Intézetet. Majd a Strasbourgi Egyetemen kínáltak neki pozíciót, amit el is foglalt. Theodor Reye segítségével megalapította a Matematikai Intézetet. Legalább négy késõbbi professzornak volt a témavezetõje. Az egyik leghíresebb közülük Paul Epstein volt. Szakterülete a konform leképezések elmélete, tenzoranalízis, ortogonális polinomok, invariáns elmélet, lánctörtek, differenciálegyenletek, potenciálelmélet, fény- és lökéshullámok. A tenzorszámításban alkotta talán a legmaradandóbbat. Az õ nevéhez fûzõdnek a Christoffel-szimbólumok és õ dolgozta ki a differenciálszámítás koordinátarendszer-mentessé tételét. Mindkét munka alapvetõen hozzájárult ahhoz, hogy Einstein 1915-ben közzétehette az általános relativitás elméletét.

Svéd csillagász
A csillagspektroszkópia egyik úttörõje. 1861-ben és 1863-ban részt vett E. A. Nordenskjöld (1932-1901) Spitzbergák felkutatására indított expedícióiban, és jelentõsen hozzájárult az Északi Jeges-tenger feltérképezéséhez. 1862-ben doktorált a lundi egyetemen. 1864-tõl a lundi csillagvizsgálóban végzett megfigyeléseket, igen pontosan meghatározta 445 kettõscsillag-pár tagjainak helyzetét és mozgását. Az alacsony hõmérsékletû vörös csillagok vizsgálata terén végzett úttörõ munkát. 1888-ban kinevezték az uppsalai egyetemi csillagvizsgáló igazgatójává. Meghatározta a Nap spektroszkópikusan észlelhetõ tengelyforgását, megállapította, hogy a Nap-egyenlítõ rövidebb idõ alatt végez egy fordulatot, mint a magasabb szélességû övezetek. Értékes munkát végzett a fényképezés terén is. Az Astronomische Gesellschaft-nak 1863-ban egyik alapító tagja, majd alelnöke. A Svéd Akadémia tagja, 1892-ben az angol Rumford-éremmel tüntették ki, nevét egy holdkráter is õrzi. (Bartha Lajos)

Német fiziológus, vegyész
Tanulmányait Freiburgban, Strassburgban (ma: Strasbourg, Franciaország), Münchenben, Berlinben és Zürichben végezte a korszak olyan neves élettantudósainak vezetésével, mint Johannes von Vries, Franz Hofmeister, Gaule, Paul Ehrlich és Julius Richard Ewald. 1904-tõl a frankfurt-sachsenhauseni városi közkórház klinikája vegyészeti laboratóriumának igazgatója volt. Elsõsorban a szénhidrát-anyagcsere és az izom-összehúzódás kutatásával foglalkozott. Õ fedezte fel és kapcsolta össze elméletében a glikogén tejsavvá bomlásának részfolyamatait.

Vaskohómérnök
Oklevelét a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián nyerte, majd ugyanott volt tanársegéd. 1894-tõl a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmû Rt. mérnöke, 1904-ben fõmérnöke, 1905-tõl a vállalat ózdi üzemének igazgatója, 1910-tõl a budapesti vezérigazgatóság központi mûszaki igazgatója, 1927-tõl mûszaki vezérigazgatója. A borsodnádasdi hideghengermû az õ alkotása. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnek tiszteletbeli és háromszor választott elnöke volt. Az Egyesület 1936-ban tiszteletére Zorkóczy Samu-emlékérmet alapított, amellyel érdemes tagjait tünteti ki.

Orosz csillagász
Leonhard Euler tanítványa volt Berlinben. 1760-tól oktatott a szentpétervári egyetemen, 1767-tõl mint rendes professzor. 1763-1803 közt a pétervári Akadémia Földrajzi osztályának vezetõje volt, az orosz birodalom feltérképezését irányította. Jelentõs szerepet játszott 1803-ban a kazányi egyetem megalapításában, itt oktatott élete végéig. Részt vett a Vénusz Nap elõtti átvonulásának megfigyelésében 1761-ben és 1769-ben is. Mérései alapján számítást végzett a Nap-Föld távolságra vonatkozóan. Az elsõ oroszországi csillagászati folyóiratok szerkesztõje volt, Tacitus, Leonhard Euler és George Buffon munkáit orosz nyelvre fordította. 1783-tól az orosz akadémia tagja. (Bartha Lajos)

Osztrák születésû amerikai feltaláló, színmûvész
Születési neve: Hedwig Eva Maria Kiesler, apja osztrák, anyja magyar. Tíz évesen már jól zongorázott, táncolt, négy nyelven beszélt; tizenhat éves korától fontos szerepeket játszott filmekben. Ausztria német megszállása után Londonon át az Egyesült Államokba költözött. Mûvésznévként vette fel a Lamarr nevet Barbara La Marr iránti tiszteletbõl. Hamarosan világhírû filmsztár lett; hajviseletével divatot teremtett. Walt Disney róla mintázta Hófehérke alakját, de a szeme színét zöldrõl barnára, hajszínét barnáról feketére változtatta. Lamarr híres mondása: "Minden okos lány elbûvölheti a férfiakat. Csak annyi kell, hogy nyugodtan álljon, és nézzen bután." Lamarr kiváló mûszaki érzékéhez az elsõ férjétõl eltanult szaktudás is társult. A japánokkal vívott háború során az amerikaiak sok torpedója célt tévesztett, mert az irányító sugárzást megzavarták. Lamarr találmánya: ahogyan lyukszalag vezérli a gépzongora 88 billentyûjét, hasonlóképpen lehet lyukszalaggal változtatni a torpedókat vezérlõ frekvenciákat, gyorsan, precízen, de az ellenség által kiszámíthatatlan módon. Hasonló elven mûködik napjainkban a "frequency-hopping" a vezeték nélküli hálózatokban. Több országban a feltalálók napja Lamarr születésnapján van. (Hujter Mihály)

Amerikai csillagász, planetológus, ismeretterjesztõ
Alig 20 éves korában elvégezte a chicagoi egyetemet, majd asztrofizikával kezdett foglalkozni a Yerkes és a MacDonald Obszervatóriumokban. 1963-tól 1968-ig a Smithsonian Asztrofizikai Obszervatóriumban és a Harvard Egyetemen dolgozott. 1968-ban kinevezték a Cornell Egyetem Bolygókutató Laboratóriumának igazgatójává. Tudományos munkái a bolygók fizikájához, a földönkívüli élet kutatásához kapcsolódtak. Fõleg a Mars vizsgálatával ért el komoly eredményeket. Számos bolygóközi ûrszonda programjának kidolgozásában vett részt. Foglalkozott az élet keletkezésével. Csillagászati ismeretterjesztõ munkái hozták meg a számára a világhírt. 1977 végén fogott hozzá egy 30 órás tévé-sorozat, a Kozmosz elkészítéséhez. A sorozat sikerére jellemzõ, hogy három Emmy-díjat kapott. A Kozmoszt még több tévésorozat és számos ismeretterjesztõ könyv követte.

Vaskohómérnök, egyetemi tanár
Vaskohómérnöki oklevelét a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián szerezte 1902-ben. Elsõ munkahelye a kaláni (nándorhegyi) vas- és acélgyár volt, majd a selmeci akadémia Bányavegytani Tanszékén kezdett tanársegédként dolgozni. Egy év után a kaláni Bánya- és Kohótársaság nándorhegyi hengerdéjében helyezkedett el, ahol mérnöki, majd fõmérnöki munkaköröket látott el. 1912-tõl 1918-ig a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmû korompai durvahengermûjének, majd a gyárnak fõmérnöke, 1921-1922 között igazgatója volt. 1923-tól Sopronban a Vaskohászattani tanszék vezetõjének, majd a fémkohászati osztály dékánjának nevezték ki. Az 1930/31. és 1931/32. tanévben a fõiskola rektora lett. 1926-ban a budapesti mûegyetemen magántanári képesítést szerzett a vasipari hengerlés és a kovácsolható vas gyártása témákban. 1945-tõl a Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem soproni Bánya-, kohó- és erdõmérnöki Karának dékánja volt. Találmánya volt egy elliptikus szelvényû forgóaknás gázfejlesztõ, s az õ nevéhez fûzõdik a Siemens-Martin-kemencék automatikus ellenõrzésének Magyarországon elsõként történõ bevezetése. 1945-ben lett az MTA levelezõ, késõbb tanácskozó tagja. 1949-ben tagságát politikai okok miatt megszüntették, és csak 1989-ben állították vissza.

Francia matematikus
1675-ben Párizsba költözött, ahol 1685-tõl csillagászattal, 1699-tõl geometriával foglalkozott. Miután 1682-ben megoldotta a Jacques Ozanam által felvetett problémák egyikét, Jean-Baptiste Colbert évjáradékban részesítette. Rolle kritikusan állt hozzá a differenciál- és integrálszámításhoz. 1702-ben volt egy vitája ebben a témában Joseph Saurinnal, amelynek során azt állította, hogy pontatlan és hogy hibás elgondoláson alapul; késõbb megváltoztatta véleményét. Leginkább arról ismert, hogy 1691-ben leírta a késõbb róla elnevezett tételnek (Rolle tétele) elsõ változatát, az egyváltozós valós együtthatójú polinomok esetére.

Német asztrofizikus
A csillagászati fotometria korszerûsítõje. A berlini egyetemen az izzó platina fényességének egzakt mérése tárgyából doktorált. 1861-ben megjelent tanulmányában a fotometria általános elméletét dolgozta fel. 1862-tõl a lipcsei egyetem tanára. Nagypontosságú vizuális fénymérõ mûszert szerkesztett, amellyel csillagok, üstökösök és bolygók fényességére és színképére vonatkozó megfigyeléseket végzett. Tökéletesítette a napészlelésre használt ún. protuberancia-spektroszkópot. Látáselméleti kérdésekkel is foglalkozott, az általa felfedezett látásélettani jelenséget róla nevezték el "Zöllner-féle párhuzamosok"-nak. Nevét ezen kívül az általa tervezett fényesség-mérõ mûszer, egy spektroszkóp típus, és egy földrengésjelzõ mûszer, valamint egy holdkráter õrzi. (Bartha Lajos)

Svéd fizikus, matematikus, vegyész
1873-ban kezdte el az egyetemet Lund-ban, 1875 tanári oklevelet szerzett. Folytatta matematikai tanulmányait és 1879-ben doktorált. Érdeklõdése a fizika felé fordult és elektromossággal foglalkozott. 1882-ben fizika tanár lett. Tíz évvel késõbb a Fizikai intézet asszisztense lett. 1901-tõl professzor Lund egyetemén. Legfontosabb munkásságát spektroszkópia terén végezte. Viszonylag egyszerû kifejezést talált az elemek spektrum vonalaira 1890-ben.

Amerikai csillagász
Earl Charles Slipher testvére. Az Indiana Egyetemen tanult (B. A. 1901, M. A. 1903, Ph.D. 1909). 1901-ben Flagstaffban a Lowell Obszervatórium munkatársa lett, és 1916-ban átvette az intézet vezetését, amelynek 1926-ban igazgatója lett. Itt szervezte és vezette a Naprendszer kilencedik ismert nagybolygójaként számon tartott Plútó bolygó felfedezéséhez vezetõ kutatásokat. Kiterjedt vizsgálatai alapján sikerült meghatározni több bolygó tengelyforgási periódusát, a Jupiter, a Szaturnusz és a Neptunusz színképében található sötét vonalak felfedezése révén pedig sikerült azonosítani légkörük bizonyos alkotóelemeit. Azt is kimutatta, hogy számos diffúz köd (por- és gázfelhõ) a környezõ csillagok fényét veri vissza. Fölfedezte az éjszakai égbolt emisszióját és annak intenzitásváltozásait. Bebizonyította, hogy a nátrium és a kalcium a csillagközi térben mindenütt megtalálható. A spirálgalaxisok szokatlanul nagy radiális sebességeinek 1912 és 1925 között végzett szisztematikus megfigyelése alapján az elsõ bizonyítékot szolgáltatta a táguló világegyetem elmélete mellett.

Amerikai matematikus
A Berkeley egyetemen doktorált 1946-ban. A 2. világháború alatt, tanulmányait megszakítva, a légierõ számára statisztikai módszerek katonai alkalmazásával foglalkozott. A háború után Washingtonban a hadügyminisztérium számára dolgozott tervezési feladatok matematikai megalapozásán. 1952-ben a RAND Corporation operációkutatási központját vezette, 1960-ban a Berkeley egyetem, majd 1966-ban a Stanford egyetem professzora lett. 1947-ben fogalmazta meg a lineáris programozás alapfeladatát és fedezte fel a szimplex módszert ennek megoldására. Ezzel az operációkutatás egyik legelterjedtebben alkalmazott és legnagyobb hatású algoritmusát hozta létre, amelynek szélesebb körû alkalmazását az elektronikus számítógépek fejlõdése tette lehetõvé.

Szovjet elméleti fizikus, asztrofizikus, Nobel-díjas
1938-ban diplomázott fizikából a moszkvai egyetemen. 1940-ben védte meg a kandidátusi, 1942-ben a doktori disszertációját. 1940-tõl a Szovjetunió Tudományos Akadémia Lebegyev Fizikai Intézetében dolgozott Moszkvában. 1945-1968-ig tanított a Gorkiji Egyetemen és 1968-tól a Moszkvai Mûszaki-Fizikai Intézetben. A szupravezetõ-képesség fenomenológiai elméletét Landauval közösen fejlesztették ki 1950-ben; a plazmabeli elektromágneses hullámterjedést (pl.: az ionoszférában), és a kozmikus (háttér)sugárzás eredetének elméletét. Az 1950-es években kulcsszerepet játszott a szovjet hidrogénbomba kifejlesztésében. 1955-ben Ginzburg és I. S. Sklovszkij fedezte fel annak a kvantitatív bizonyítékát, hogy a Föld közelében megfigyelt kozmikus sugárzás a szupernovákból ered. 1969-ben fedezték fel a pulzárokat; szupernova robbanásokban keletkezett neutron csillagoknak tartják õket. Ezután Ginzburg kiterjesztette az elméletét, a pulzárokat is belefoglalta, mint a kozmikus sugárzás forrásait. A szupravezetés elméletének kidolgozásáért 2003-ban Alexei A. Abrikosov-val és Anthony J. Leggett-tel kapott megosztott Nobel-díjat

Gépészmérnök, szakíró, mûfordító, szótárszerkesztõ
Gépészmérnöki diplomát a budapesti József Nádor Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett 1942-ben. Elõbb a Magyar Siemens-Schuckert Mûvek mérnöke, 1945-tõl a kolozsvári magyar tannyelvû Gép- és Villamosipari Középiskola, 1947-tõl a kétnyelvû Kolozsvári Almérnöki Intézet tanára, 1948-tól a kolozsvári Mechanikai Intézet tanára két iskolaéven át, a Tehnofrig Gépgyár fõmérnöke nyugalomba vonulásáig 1949-1973-ig. Fõmérnöksége alatt vált a Tehnofrig Délkelet-Európa egyik legnagyobb élelmiszer-ipari gépgyárává. Fontosabb kutatási témái: háromfázisú aszinkron villamos motorok fordulatszámának változtatása, hûtõ- és élelmiszer-ipari berendezések és technológiai sorok fejlesztése. Tanulmányúton volt a Szovjetunió, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, NDK, Bulgária, NSZK, Dánia, Belgium, Franciaország, az USA számos városában.

Német matematikus
1824-ben Göttingenben Gauss és Thibaut elõadásait hallgatta. 1828-ban az ETH-n (Eidgenössische Technische Hochschule) volt elõadó Zürichben, 1833-ban az Obere Industrieschule professzora. 1860-tól a zürich-i egyetem rendkívüli professzora. Eljárást dolgozott ki az algebrai egyenletek gyökeinek meghatározására, ezt a módszert Dandelin-Gräffe eljárásnak nevezzük.

Brit csillagász
A Liverpool Institute-ban kezdte tanulmányait, majd Cambridge-ben a St. John's College-ban folytatta, ahol elnyert egy matematikai ösztöndíjat. Tanított a Londoni King's College-ban, majd a Cambridge-i egyetemen. 1893-ban Newcastle-upon-Tyne-ban a Durham College-ban lett professzor, majd 1895-ben Durham-ben nevezték ki matematikaprofesszornak, és egyúttal a Durham-i Csillagvizsgáló igazgatójának is. 1903-ban beválasztották a Royal Society tagjai közé. 1910-ben az Edinburgh-i Egyetem Csillagászat és Matematika professzora lett. 1915-ben kitüntették a Cambridge-i Filozófiai Társaság Hopkins-díjával, és a Royal Astronomical Society elnökévé választották. 1928-ban a Royal Astronomical Society aranyérmével tüntették ki. A Holdon egy kráter viseli nevét. Csillagászati spektroszkópiával, a csillagok és a Nap belsejében zajló folyamatok vizsgálatával foglalkozott. Vizsgálódásának fõ területe a Jupiter négy Galilei-holdja mozgásának megfigyelése és elemzése volt.

Orvos
Elõbb evangélikus teológiát végzett, a szabadságharc alatt honvéd fõhadnagy. 1855-ben a pesti orvosi karon orvosi oklevelet szerzett. 1864-ben magántanár, 1869-ben megnyitotta Budán a negyvenágyas "sebészeti és testegyenészeti magángyógyintézet"-et, melyet késõbb az elsõ budapesti vízgyógyintézettel bõvített Az ortopédia elsõ magyar mûvelõje, szakirodalmi tevékenységet is kifejtett. 1868-tól az MTA tagja.

Vegyész, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen 1906-ban oklevelet és vegyészdoktorátust szerzett. Utána az egyetem ásványtani tanszékén tanársegéd, az ásványtelepek keletkezési feltételeit vizsgálta, majd kutatásait a Magyarhoni Földtani Társulat támogatásával a bécsi egyetemen folytatta. 1917-ben a Magyar Chemiai Folyóirat szerkesztõje volt és a Természettudományi Szövetség elnöke lett. Az utóbbiból alakult meg 1919-ben a Természettudományi Direktórium. A Tanácsköztársaság idején a Marx-Engels Munkásegyetem tanárává nevezték ki. 1920 után bûnvádi eljárás indult ellene, állásából elmozdították. 1922-ben vegyi üzemet alapított (Isola Mûvek Rt.), ahol elõször gyártottak és dolgoztak fel Magyarországon mûanyagokat. Több szabadalma volt a fékpofa és fékbetét, a csapágyak és csapágyperselyek mûanyagból történõ elõállítására. 1952-tõl a budapesti mûszaki egyetemen az új mûanyag- és gumiipari tanszék vezetõje. Kidolgozta a tanszék új oktatási programját.

Német fizikus
Friedrich és Wilhelm Kohlrausch fizikusok apja. 1832-ben Göttingenben doktorált, majd matematikát és fizikát tanított Lüneburgban, Rintelnben, Kasselban, Marburgban. Késõbb a marburgi, majd az erlangeni egyetem fizikaprofesszora volt. Legjelentõsebb munkái a galvánelektromosság elméletének kísérleti megalapozása, a Volta-féle feszültségi törvény és az Ohm-törvény igazolása saját fejlesztésû eszközei segítségével. 1856-ban Wilhelm Weberrel közös munkájuk az elektromos áramerõsség mérése mechanikai mennyiségekre visszavezetve egy egységes mértékegység-rendszert alapozott meg, az elektrosztatikus és elektromágneses egységek arányára vonatkozó eredményük pedig elõkészítette Maxwell elektromágneses elméletét is. (Piriti János)

Német születésû svéd kémikus, Nobel-díjas
Münchenben festészetet, természettudományokat Berlinben, Strassburgban, Göttingenben és a párizsi Pasteur Intézetben tanult. 1898-tól a stockholmi egyetemen tanított kémiát, 1906-tól, mint az általános és szervetlen kémia professzora. 1929-tõl a biokémiai intézet igazgatója volt, 1941-ben történt nyugdíjbavonulásáig. Fõ kutatási területe az enzimkémia volt, több fontos enzim koenzimjét sikerült izolálnia. Eredményei a vitaminkutatás területén is jelentõsek, felismerte, hogy a karotin az A-vitamin provitaminja. Foglalkozott a tumorok biokémiájával is. 1929-ben Arthur Harden-nel megosztott kémiai Nobel-díjat kapott a cukor erjedésének és a folyamatban ható enzimeknek a kutatásáért. Fia, Ulf von Euler-Chelpin élettani-orvostudományi Nobel-díjas volt.

Német villamosmérnök
Berlinben, a mûszaki egyetemen végzett és a nagyfeszültségû hálózatok intézetében doktorált. Az elektronfizikai kutatócsoportot vezetésével bízták meg, itt találkozott Ernst Ruskával. Néhány évi közös munka eredményeképp 1931-re kifejlesztették a világ elsõ transzmissziós elektronmikroszkópját. Ezután a Telefunkenhez ment át, ahol a német televízió-rendszer kiépítésén dolgozott, amelyet mûködõképessé kellett tenni az 1936-os olimpiára. 1945 után Münchenben végzett az elektro-enkefalogrammal (EEG-vel) kapcsolatos orvosfizikai kutatásokat, közben 1948 és 1956 között az Egyesült Államokban élt, Princetonban kapcsolódott be az ott folyó elektronfizikai kutatásokba. Igazi kutatómérnök volt. (Dr. Radnai Gyula)

Villamosmérnök
Mûszaki képzettségét franciaországi üzemekben - Gramme és Jablocskov mûhelyeiben - gyakorlati munka során szerezte, majd a Compagnie Continentale Edison munkatársa lett. Az 1881. évi párizsi elsõ elektrotechnikai kiállításon az Edison-féle izzólámpavilágítás bemutatójának szervezõje, majd az elsõ európai izzólámpavilágítási telepek felépítõje Strassbourgban, Antwerpenben és Hamburgban. Késõbb Belgiumban, Hollandiában, Oroszországban, Finnországban, Angliában és Algériában mûködött, majd 1888-ban megkezdte az Athéni Központi Villamos Telep építését s ennek igazgatója lett. 1894-ben hazahívták az Általános Villamossági Rt. telepeinek és hálózatának tervezésére és építésére. Ennek vezérigazgatójaként mûködött haláláig. A villamos világítás elterjesztése és általában az elektrotechnikai ipar fejlesztése terén szerzett érdemeiért több hazai és külföldi kitüntetésben részesült.

Skót fizikus
Skót nemesi családban született. Az edinburghi, majd a Cambridge-i egyetemen tanult. 1855-tõl a Cambridge-i egyetemen oktatott. 1856-tól 1860-ig az Aberdeen-i egyetem, 1865-ig az edinburghi egyetem, majd 1865-ig a londoni egyetem professzora volt. Néhány évi visszavonulás után 1871-tõl a Cambridge-i egyetem professzora volt, õ alapította meg a Cavendish laboratóriumot, döntõ szerepe volt Cavendish tudományos munkássága meg- és elismertetésében. A fizika számos területén korszakalkotót alkotott. Az optika területén a színlátást vizsgálta, õ készítette 1861-ben az elsõ színes fényképet. Alapvetõ jelentõségû eredménye az elektromágneses tér egységes elméletének, a Maxwell-egyenleteknek kidolgozása. Boltzmanntól függetlenül megalkotta a ma Maxwell-Boltzmann-féle kinetikus gázelméletnek nevezett elméletet. A termodinamikában õ fogalmazta meg a "Maxwell-démon"-nak nevezett gondolatkísérletet. Nevét számos fontos eredményen kívül egy fizikai egység, a mágneses fluxus egysége, valamint több róla elnevezett intézmény, a Vénusz bolygó egy hegysége is õrzi.

Francia szerves kémikus, Nobel-díjas
Az École Normale Supérieure hallgatója volt, és P. E. Marcellin Berthelot-nál tanult a Collège de France-ban. 1880-ban szerzett doktori fokozatot. Egy évet töltött a Bordeaux-i Egyetemen, majd 1882-ben a Toulouse-i Egyetem munkatársa lett; 1884-ben nevezték ki professzorrá, 1905-ben dékánná, és itt dolgozott nyugdíjba vonulásáig, 1930-ig. Különbözõ felfedezései nyomán fejlõdött ki a margaringyártás, az olajhidrogénezés és a mesterséges, ipari metanol-elõállítás, valamint számos laboratóriumi szintézis. Sabatier szinte az összes szerves kémiai katalitikus elõállítási folyamatot megvizsgálta, személyesen végzett el több száz hidrogénezési és dehidrogénezési reakciót. Õ és Victor Grignard megosztva kapta az 1912. évi kémiai Nobel-díjat a katalitikus szerves szintézisek kutatásáért, és különösen azért a felfedezésért, hogy a nikkel katalizátorként használható a szerves molekulák hidrogénezési reakcióiban.

Német matematikus
Münchenben doktorált 1879-ben, Felix Klein vezetése mellett, majd Lipcsében Klein asszisztense volt. 1884-ben professzornak nevezték ki a müncheni Polytechnikumba, itt oktatott pályafutása végéig. 1900-ban az intézetet az õ igazgatása alatt emelték egyetemi rangra. A Technische Hochschule-nak két ízben is rektora volt. Jelentõs szerepet játszott a müncheni Deutsches Museumnak, a világ legnagyobb technikai múzeumának alapításában (1903). Legfontosabb matematikai eredményeit a kombinatorikus csoportelmélet, a topológia és a potenciálelmélet terén érte el. Elsõként fogalmazta meg az absztrakt csoport definícióját a ma is használt értelemben. Az õ szerkesztésében kezdõdött meg Kepler összes munkáinak kiadása.

Svéd csillagász
Az uppsalai egyetemen tanult. 1897-tõl 1927-ig a lundi egyetem tanára, és a lundi obszervatórium igazgatója volt. Fiatalon égimechanikai vizsgálatokkal foglalkozott. Számos kisbolygó pályáját számította ki, többet maga fedezett fel. Alapvetõ munkát végzett a csillagok fotografikus fényesség-skálájának meghatározása terén. Statisztikai módszerekkel vizsgálta a Nap közelében levõ csillagok eloszlását és mozgását. Kimutatta, hogy a forró csillagközi gázfelhõk a Tejútrendszerben egy lapos síkban helyezkednek el. Kidolgozta a csillagrendszerek hierarchikus rendszerének elméletét. A svéd Királyi Akadémia tagja, a Bruce-érem és a Watson emlékérem kitüntetettje, nevét a 8677.sz. kisbolygó õrzi. (Bartha Lajos)

Francia orvos, sebész, fiziológus, Nobel-díjas
1900-ban szerezte meg orvosi diplomáját Lyonban, sebészeti mûködését is a lyoni kórházban kezdte meg. 1902-ben tette közzé korszakalkotó cikkét az érvarrás új technikájáról. 1904-ben az USA-ba költözött, elõször Chicagóban, majd 1906-tól 1939-ig a New York-i Rockefeller Intézetben dolgozott. Az érvarratok, a szövetek és szervek átültetése terén jelentõs elméleti és gyakorlati eredményeket ért el. Az állatkísérletek során az elroncsolódott érfalterületek pótlására más egyedek érdarabjait ültette be. Állatkísérleteiben pajzsmirigy-, petefészek-, vese- és hólyagátültetéseket is végzett. Tevékenysége nagymértékben hozzájárult a szerv- és szövetátültetés késõbbi fejlõdéséhez. Charles Lindbergh támogatásával és segítségével kifejlesztett egy készüléket szöveteknek és szerveknek az élõ szervezeten kívül való életben tartására. Több kötetben fejtette ki filozófiai gondolatait. 1912-ben orvosi Nobel-díjat kapott "az érvarrat és az ér-, valamint a szövetátültetések területén végzett munkásságának elismeréseképpen".

Geológus, földrajztudós, egyetemi tanár
1874-ben a zürichi mûegyetemen mérnöki oklevelet szerzett. Hazatérése után kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum ásvány- és õslénytárához segédõrnek. 1877-1880-ig részt vett gr. Széchenyi Béla kelet-ázsiai expedíciójában és beutazta Kína nagy részét. A közép- ázsiai sivatagok eredetérõl kimutatta, hogy azok kõ- és homokanyaga nem tengerfenék maradványa, hanem évmilliók sivatagi felhalmozódásának következménye. 1883-tól mint a Földtani Intézet osztálygeológusa a bánsági hegyvidék geológiai felvételezését végezte. 1886-ban a földtan rk. tanárának hívták meg a mûegyetemre. 1889-1908-ig a budapesti tudományegyetemen az egyetemes földrajz tanszékének tanára, 1902-1908-ig a Földrajzi Intézet igazgatója. 1900-1914-ig a Földrajzi Társaság elnöke. Teleki Pállal és Papp Károllyal szerkesztette Magyarország földtani térképét. 1891-ben az õ kezdeményezésére és vezetésével alakult meg a Magyar Földrajzi Társaság. Õ kezdeményezte az Erdélyi-medence rendszeres geológiai és geomorfológiai feltárását. Jelentõs érdemei vannak az erdélyi kõsó- és földgázkincs felfedezésében is. Az õ felmérése és tanulmányai alapján kezdték meg a nagysármási fúrásokat.

Tüdõgyógyász
Oklevelét a budapesti egyetemen szerezte (1931). A budapesti Szent János Kórházban dolgozott s tüdõgyógyászati szakképesítést szerzett. 1940-45-ben Nagyváradon a kórház fertõzõ osztályán fõorvos, 1945-47-ben Cinkotán körzeti orvos, 1947-tõl haláláig a Gyulai Állami Kórház tüdõosztályának fõorvosa, 1951-tõl a Békés megyei Tüdõbeteg Intézet igazgató fõorvosa. Fõ kutatási területe a vitamin- és ásványianyag-háztartás volt a fertõzõ betegségekben és a tuberkulózisban. Vizsgálta a tüdõgümõkóros betegek otthonukban történõ kezelhetésének lehetõségeit.

Matematikus
1953-ban szerzett matematika-fizika szakos tanári oklevelet az ELTE-n. Végzés után Turán Pál hívta az Algebra és számelmélet tanszékre, ahol 1993-as nyugdíjba vonulásáig dolgozott. A kvadratikus bõvítések számelméletében elért eredményeibõl írta doktori disszertációját. Sok évtizedes pályája során leendõ matematikatanárok százait vezette be a matematikai gondolkodás szépségeibe, és készítette fel õket arra, hogyan tudják majd tanítványaikkal is megszerettetni a matematikát. Három alkalommal (1964, 66 és 69) vezette a Magyar Televízióban a laikusok körében is nagy sikert aratott "Ki miben tudós matematikából?" vetélkedõt. Férjével, Freud Róberttel közösen írt Számelmélet tankönyve alapvetõ és népszerû munka a magyarországi matematikus és matematika tanárszakos hallgatók körében, angolul is megjelent az AMS kiadónál. A matematika tanításában és népszerûsítésében végzett tevékenységét több kitüntetéssel, köztük a Bolyai János Matematikai Társulat Beke Manó Nagydíjával is elismerték.

Svájci csillagász, matematikus
Johann Bernoulli unokája, Johann II. Bernoulli fia. Baselban és Neuchatelben tanult. 13 éves korában a filozófia doktora lett. 1767-tõl Berlinben királyi csillagász és a berlini csillagvizsgáló igazgatója volt. Hosszabb európai utazásokat tett, korának számos tudósával folytatott levelezést. Több csillagászati és matematikai folyóirat kiadója volt. Csillagászati, földrajzi és matematikai munkákat írt, többek között a valószínûségszámítás területén is ért el eredményeket.

Lengyel származású francia fizikus
Marie Curie asszisztense volt. Alapvetõ munkát végzett a béta-sugarak mágneses térben való elhajlásának vizsgálatával, béta-spektrométert készített, ennek segítségével a béta-sugárzás energiaspektrumának addigi legpontosabb meghatározását végezte. Munkásságát Rutherford is nagyra értékelte. 1913-ban doktorált, nagy reményekre jogosító tudományos pályája 1914-ben félbeszakadt, amikor a francia hadsereg tagjaként Cormicy közelében elesett. Fia, Marian Danysz fizikus a lambda-hyperon részecske egyik felfedezõje. (Piriti János)

Matematika- és fizikatanár
1911-ben szerzett Budapesten matematika-fizika szakos tanári diplomát. 1907-tõl elõször a nagybiccsei Freund-féle magán polgári iskolában, majd tanári oklevelének megszerzése után a törökszentmiklósi polgári iskolában tanított. Az 1913/14-es tanévet töltötte Kisvárdán. Az iskolából hívták be katonának. 1914. november 3-án hõsi halált halt. Nemes Mór tanáregyéniségére cikkébõl következtethetünk. A középiskolai matematikatanítás reformjáról szóló értekezése idõszerûen tárgyal reformkérdéseket. Igen haladó szellemben tanított és javaslatára a kisvárdai gimnázium engedélyt is kért a reformtanterv kipróbálásához.

Gépészmérnök, matematikus
Testvérei: Imre és Iván Péter. Oklevelét 1926-ban a budapesti mûegyetemen nyerte. Matematikai munkásságát már mûegyetemi hallgatóként kezdte a végtelen halmazok leképezésére vonatkozó Kõnig-Valkó-tétel bizonyításával. 1925-ben Kürschák József mellett volt tanársegéd. Oklevelének megszerzése után a Ganz-féle Villamossági Gyárba lépett, hol rövidesen fõmérnök és a próbaterem helyettes vezetõje lett. A villamosgépekkel kapcsolatos tudományos tevékenysége elsõsorban az áram- és feszültségváltók, a relétechnika és a transzformátorok körébe tartozik.

Matematikus, módszertani kutató
Matematika-fizika szakos tanári oklevelét a budapesti egyetemen szerezte. Pedagógiai képességeit, minden új iránt fogékony természetét az Eötvös Collegium segített kibontakoztatni. Csereösztöndíjjal másfél évet Pisában a Scuola Normale Superiorén töltött. 1945-tõl a kunszentmiklósi gimnáziumban, majd a szegedi Móricz Zsigmond Kollégiumban tanított. 1951-tõl 1963-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán a matematika tanításának módszertanát oktatta és kutatta. 1963-tól az Országos Pedagógiai Intézet matematika tanszékérõl irányította komplex matematikatanítási kísérletét, amely az önálló gondolkodáson, az összefüggések, törvényszerûségek felfedezésén át sikeresen vezeti a tanulókat a matematika megértéséhez, megkedveltetéséhez. 1975-ben lett a matematikai tudomány kandidátusa és 1980-ban tüntették ki Állami Díjjal az általános iskolai matematikaoktatás tartalmi és módszertani korszerûsítésében elért eredményeiért. (Dr. Radnai Gyula)

Svájci matematikus, csillagász, fizikus, geográfus utazó
Papnak készült, de késõbb Göttingenben csillagászati tanulmányokat folytatott, ahol Zách János Ferenc volt a tanára; életre szóló barátságot kötöttek. Orosz szolgálatban három évig a föld körül utazott, két évig gyûjteményét rendezgette Szentpétervárott (akkori nevén Szankt-Petyerburgban); mindeközben rendszeresen hazaküldte, publikálta megfigyeléseit; 1809-ben magas kitüntetésekkel visszatért szülõföldjére. Foglalkozott algebrai egyenletek gyökeinek numerikus közelítésével, megírta az utazásainak történetét, és számos csillagászati munkát publikált. 1822-ben írta fontos munkáját, melynek angol címe: "Remarks on the specific gravity of sea-water in different latitudes, and on the temperature of the ocean at different depths". Japán tudományos és technikai fejlõdésében jeles pont volt, amikor ott 1805-ben Horner hõléggömböt épített helyi papíranyagból, és az sikeresen felszállt. (Hujter Mihály)

Holland fizikus, csillagász
A kvantummechanika alkalmazója az asztrofizikában. A delfti egyetemen mérnöki tanulmányokat folytatott, majd matematikával és elméleti fizikával foglalkozott. "A relatív mozgás összefüggése a klasszikus fizikával" c. dolgozatával hívta fel magára a figyelmet. Több hollandiai, amerikai és német egyetemen is dolgozott, a chicagoi, majd a koppenhágai egyetem elõadója, a 2. Világháború idején Dél-Afrikában egyetemi tanár. Nagy jelentõségû a csillagok közti gázködök (ún. diffúz ködök) ionizációs hõmérséklet meghatározásának alkalmazása, valamint a fénylésüket gerjesztõ forró csillagok hõmérsékletének meghatározása - az ún. "Zanstra-hõmérséklet" - (az ionizált hidrogén és hélium sugárzása alapján), továbbá az üstökös-csóvák fénylésének magyarázata. A londoni Királyi Csillagászati Társaság nagy aranyéremmel jutalmazta, nevét egy holdkráter és a 2945.sz. kisbolygó õrzi. (Bartha Lajos)

Matematikus, egyetemi tanár
1940-ben lett a budapesti tudományegyetem hallgatója és az Eötvös József Collegium tagja. Magyarországi tanulmányait a szegedi tudományegyetemen fejezte be, ahol 1947-ben doktorált, majd Franciaországban a Sorbonne-on képezte tovább magát és újra doktorált 1955-ben. Montrealban kapott egyetemi állást, ahonnan néhány év múlva Berkeley-be ment át. Itt lett egyetemi tanár 1962-ben. Kutatási területe a geometria és az algebrai topológia volt. A gráfelméletben a csomók elméletében ért el új eredményeket. Franciául és angolul publikált; a Fáry tétel és a Fáry-Milnor tétel viseli a nevét. (Dr. Radnai Gyula)

Amerikai kémikus, mérnök
A Cornell Egyetemen végzett 1911-ben. Többfelé dolgozott, mielõtt 1916-ban az ohiói Dayton Engineering Laboratories Company (Delco) kutatója lett. 1923-tól az Ethyl Gasoline Corporation, majd 1930-tól a Kinetic Chemicals Inc. alelnöke, 1933-tól az Ethyl-Dow Chemical Company igazgatója. 1940-1944-ig az Ohiói Állami Egyetem kutatási alapítványának az igazgatója és alelnöke. Midgley a belsõ égésû motorok kopogásának problémáját vizsgálva 1921-ben fedezte föl az ólom-tetraetilt. Az ólom adalékanyagok okozta problémák elemzése vezette el annak fölismeréséhez, hogy a tengervízbõl brómot lehet kivonni. Az 1. világháború alatt kidolgozta a légitorpedó, a 2. világháború rakétabombájára némileg hasonlító propeller hajtású eszköz irányítórendszerét. Miközben ennek hûtéséhez nem mérgezõ, nem éghetõ anyagot keresett, három nap alatt eljutott a diklór-difluor-metán fölfedezéséhez. Kiterjedten vizsgálta a természetes és mesterséges gumik összetételét, õ fedezte föl az egyik elsõ katalizátort a szénhidrogének "krakkolására", szétbontására.

Angol-ausztrál csillagász
Londonban és a Sussex-i egyetemen tanult. 1947-1960 között a Majesty's Almanac Office (Királyi Évkönyv Hivatal) munkatársa, a hajózási és légiforgalom évkönyveinek csillagászati táblázatait számította. 1960 karácsony éjjelén felfedezett egy (késõbb róla elnevezett) üstököst, ennek pályáját nagy pontossággal számolta ki. 1959-69 között a Brit Csillagászati Társaság üstökösökkel foglalkozó szekciójának vezetõje. 1961-69 között a Greenwich-i Királyi Csillagvizsgáló munkatársa. 1969-tõl a Perth-i Obszervatóriumban dolgozott, 1984-93 között az obszervatórium igazgatója volt. Egyik legjelentõsebb eredménye a Halley-üstökös pályájának pontos kiszámítása 1986-ban. A Brit Csillagászati Társaság Merlin-éremmel jutalmazta, nevét az általa felfedezett üstökös és a 3015.sz. kisbolygó õrzi. (Bartha Lajos)

Kanadai-amerikai fizikus, Nobel-díjas fizikus
Az edmontoni Alberta Egyetemre járt, a Stanford Egyetemen doktorált. 1958 és 1961 között Párizsban dolgozott, majd Berkeley-ben, végül Stanfordban a SLAC gyorsítónál. 1967-ben Kendallal és Friedmannal kísérleteket végeztek a SLAC gyorsítónál a protonszerkezet feltárására. Hidrogént nagyenergiájú elektronokkal bombázva kimutatták a proton belsejében a három kvarkot. A kísérletek elméleti értelmezésében Feynman és Bjorken is részt vettek. 1990-ben Kendallal és Friedmannal megosztva fizikai Nobel-díjat kaptak "a protonokon történõ rugalmatlan elektronszórásra vonatkozó úttörõ felfedezéseikért, mely alapvetõ jelentõségû volt a részecskefizika kvark-modelljének kifejlesztéséhez". (Piriti János)

Matematikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Heidelbergben és Berlinben végezte, ahol 1887-ben doktorátust szerzett, 1889-ben magántanárrá képesítették. 1897-ben Bonnban rk. tanár, 1897-tõl 1911-ig a kolozsvári egyetemen a matematika ny. r. tanára. 1911-ben Budapestre nevezték ki, de még ugyanezen évben Giessenbe hívták meg egyetemi tanárnak. Fõleg a függvényelmélet, a lineáris differenciálegyenletek témájával foglalkozott. Értékesek matematikatörténeti kutatásai. Sokat tett Bolyai János tudományos értékelése érdekében. 1902-tõl az MTA levelezõ tagja.

Földrajztudós, miniszterelnök, egyetemi tanár
Budapesti egyetemi tanulmányai után 1902-tõl Lóczy Lajos földrajzi tanszékén volt gyakornok. 1906 március-áprilisban nagy nyugati utat tett, 1907-ben Szudánban, majd Európában járt tanulmányúton. 1909-1913 között a Földrajzi Intézet igazgatója, 1910-1923 között pedig a Földrajzi Társaság fõtitkára volt. 1911-ben Atlasz a japáni szigetek cartographiájának történetéhez címû munkája magas francia elismerésben (Jomard-díj) részesült. 1912 augusztus-októberében Cholnoky Jenõvel nagy körutat tett az Egyesült Államokban. Ebbõl az útból született 1922-ben az Amerika gazdasági földrajza címû egyetemi jegyzete. 1913-ban kinevezték a Kereskedelmi iskolai Tanárképzõ tanárának. A Turáni Társaság tagja, majd elnöke lett. 1918 õszétõl a párizsi békekonferenciára többekkel elkészítette a Magyar Királyság etnikai térképét, majd a híres vörös térképet, amelyen a magyar nemzetiséget vörössel jelölte (carte rouge). A Tanácsköztársaság idején Svájcban tartózkodott. 1920. ápr. 19- tõl a Simonyi-Semadam-kormány külügyminisztere, júl. 19-tõl 1921. ápr. 13-ig miniszterelnök (1920. szept. 22-ig külügyminiszter is). 1939. febr. 16-tól 1941. ápr. 3-ig másodízben miniszterelnök. 1913-tól az MTA tagja.

Kísérleti fizikus
1938-ban az Eötvös Kollégium tagja és a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakos hallgatója. 1942-tõl a Gyakorlati Fizikai Intézetben Békésy György munkatársa volt. 1944 októberében katonai behívót kapott, Németország, majd angol hadifogság következett. 1946 õszén került haza, vissza az intézetbe. Fizikaszakos tanárjelöltek részére megszervezte a demonstrációs kísérletek gyakorlatát és korszerû tanmûhelyt vezetett, megszervezte a vegyészképzés igényeihez illeszkedõ laboratóriumi gyakorlatokat. Az 1950-es évek elején megindult tömegspektrometriai kutatásokba kapcsolódott be. Az 1956-os forradalom alatt az ELTE TTK Forradalmi Bizottságának elnökévé választották. 1957-ben több hónapra börtönbe zárták. Szabadulása után kirekesztették a felsõoktatásból. 1954 és 1964 kõzött Kazincbarcikán a Borsodi Vegyi Kombinátban mûszerész-szakmunkásként tudott elhelyezkedni. Tömegspektrometriás vizsgálatokkal járul hozzá az üzem megindításához. 1964-ben a Miskolci Nehézipari Mûszaki Egyetemen docensként a Fizika Tanszék vezetõje. 1966-1985-ig a Bányászati Kutatóintézet tudományos munkatársa és a Tömegspektrometriai Laboratórium vezetõje volt. 1968-tól a Nyitrai Pedagógiai Fõiskolán, majd az ebbõl alakult Konstantin Egyetemen vendégprofesszorként tanított. Tömegspektrometriai Kutatócsoportot hozott létre. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 1990-ben rehabilitálta s címzetes egyetemi tanári titulust adományozott részére.

Osztrák születésû brit matematikus, csillagász
Bécsben végezte középiskoláit. 1937-ben a német fenyegetés miatt a Cambridge-i Trinity College-ben pályázott meg egy ösztöndíjat, és ezt el is nyerte. A háború kitörésekor ellenséges ország állampolgáraként internálták, itt ismerkedett meg Thomas Golddal. 1941-tõl a brit admiralitás megbízásából mindketten radar-kutatásokon dolgoztak Fred Hoyle-lal együtt. 1945-tõl 1954-ig matematika elõadó volt a Cambridge-i egyetemen, 1954-tõl 1985-ig az egyetem professzora volt 1967-tõl az ESRO (European Space Research Organization) vezérigazgatója volt, irányítása alatt történt a szervezet átalakítása, az új szervezet neve ESA (European Space Agency) lett. A brit hadügyi, majd energiaügyi minisztérium vezetõ tudományos tanácsadója volt. Az 1940-es évek végén Bondi, Thomas Gold és Fred Hoyle fogalmazták meg az állandósult állapotú (steady state) világegyetem elméletét. Bondinak jelentõs szerepe volt a relativitáselmélet kozmológiai, kozmogóniai és asztrofizikai alkalmazásában. A csillagok belsõ szerkezetével és fejlõdésével foglalkozott. Elsõk közt hívta fel a figyelmet a gravitációs hullámok lehetõségére. 1973-ban angol lovaggá avatták, már 1959-ben a Királyi Társaság tagja, a Királyi Csillagászati Társaság, és az USA Bruce Aranyérem kitüntetettje. Nevét a 767.sz. kisbolygó is õrzi. (Bartha Lajos)