Szerves kémikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a budapesti mûszaki egyetemen és a szegedi tudományegyetemen végezte. Vegyészmérnöki oklevelet 1925-ben, bölcsészdoktori oklevelet pedig 1928-ban szerzett. 1926-ban kapott állást a szegedi tudományegyetem Szerves Kémiai Intézetében, Széki Tibor mellett. Ösztöndíjasként 1927-28-ban a Berlin-Charlottenburgi Mûegyetem Szerves Kémiai Intézetében dolgozott A. Schönberg vezetésével, majd 1929-ben a Grazi Tudományegyetemen, a Nobel-díjas Preglnél tanulmányozta a szerves kémia mikroanalitikai módszereit. 1941-ben a szegedi tudományegyetemen a Szerves Kémiai Intézet igazgatója is lett. 1949-ben hívták meg a budapesti ELTE szerves kémiai tanszékének élére. Elsõ kiemelkedõ tudományos eredményét az N-O acilvándorlás felfedezése jelentette. Tudományos szakterülete a természetes eredetû poliglutaminsavak kutatása volt. Felfedezte a D-glutaminsavat. Tisztán elõállította a vegyületcsoport egyes tagjait, tisztázta térszerkezetüket. Megalapozta a hazai peptidkémiai kutatást. Iskolateremtõ tudós volt. Eredményei elismeréséül megkapta a Svéd Kémiai Egyesület ötévenként kiadott Scheele-emlékérmét. 1946-tól az MTA tagja volt.

Orvos, feltaláló
Budapesten szerezte általános orvosi oklevelét 1954-ben; a Péterfy utcai fül-orr-gégészeten dolgozott 1955-tõl. A sebesült szabadságharcosok ellátását szervezte 1956-ban; az USÁ-ban élt 1957-tõl. Szakorvosi oklevelet szerzett a Harvardon, és ott dolgozott 1974-ig. Párhuzamosan a híres MIT elõadó tanára is volt. A lágyrész mikrosebészetének bevezetésével, valamint a lézeres eljárások kifejlesztése, bevezetése és tökéletesítése terén világhírûvé vált. Az általa kidolgozott mûtéti módszer MRI-vel ellenõrzötten, száloptikás endoszkóppal közvetített lézerenergiára alapozottan a makromolekulák, fehérjék kicsapódását idézi elõ a megbetegedett szövetekben. Az Egyesült Államok elnökeinek fõtanácsadója is volt, de tevékenysége az Óhaza és Erdély orvostechnológiai fejlesztésére is kiterjedt. (Hujter Mihály)