Norvég fizikai kémikus, Nobel-díjas
Az oslói egyetemen tanult, és 1924-ben a berlini egyetemen doktorált. 1925-től az oslói egyetem oktatója, 1934-től 1964-ig a fizikai kémia professzora, a fizikai kémiai tanszék vezetője volt. 1930-ban kezdte meg a ciklohexán molekulájának és származékainak tanulmányozását. Felfedezte, hogy a ciklohexán két formában létezik. Kidolgozta a konformáció-analízis alaptételeit. Norvégia 1940-es német megszállása után továbbra is közölte kutatási eredményeit skandináv folyóiratokban, de a legfontosabb felfedezéseit titokban tartotta a 2. világháború befejezéséig. 1943-45 között az egyetemi közösség más tagjaival együtt táborba zárták a közeli Griniben. Az ötvenes évek közepétől kezdve Hassel főként a szerves halogén vegyületek szerkezetét vizsgálta. Derek H. R. Barton társaságában megosztott kémiai Nobel-díjat kapott. Hassel a konformáció-analízis kidolgozásáért kapta a díjat, ez az eljárás a molekulák háromdimenziós geometriai szerkezetének tanulmányozását teszi lehetővé. Fontos szerepe volt a molekulaszerkezetekről alkotott gyökeresen új felfogás kialakításában.

Angol fizikus
Cambridge-ben az ausztrál Mark Oliphant-tal együtt dolgozott Ernest Rutherford irányítása mellett a Cavendish Laboratóriumban. Amikor 1937-ben Oliphant megkapta a fizika tanszéket Birmingham-ben, már a következő évben meghívta maga mellé Moont, hogy együtt dolgozzanak. A MAUD bizottságba is beválasztatta, majd együtt csatlakoztak a Manhattan Projekthez. Aktívan részt vett az atombomba előállításában, többek között a kísérleti robbantás műszeres hatásvizsgálatában. A háború után Oliphant 1950-ben visszatért Ausztráliába, Moon pedig megörökölte Oliphant tanszékét Birmingham-ben. Már 1950-ben sikerült kísérletileg kimutatnia a gamma-fluorescenciát, de ezt csak évekkel később, mások meggyőzőbb kísérletei után akceptálta a fizikusok közössége. (Dr. Radnai Gyula)

Német-amerikai mérnök-fizikus, feltaláló
Szerény jövedelmű munkáscsalád egyetlen gyermeke, aki úgy tudta elvégezni a berlini műegyetemet, hogy közben félállású kutatói állást vállalt az Osramnál, majd a Siemensnél. Itt 1936-ban a Nobel-díjas Gustav Hertz vezetésével készítette el doktori munkáját, az első téremissziós elektronmikroszkópot. A háború alatt bombatalálat érte berlini munkahelyét, ekkor Altenburgban, majd Drezdában próbálta kísérleteit újra kezdeni. Átélte a drezdai bombázást. 1947-1951 újra Berlinben dolgozott, rendkívül nehéz körülmények között és mégis eredményesen: ekkor találta fel és alkotta meg az első téremissziós ionmikroszkópot. Ezután hívták meg az Egyesült Államokba, ahol több egyetemet is meglátogatott és végül Pennsylvaniaban fogadta el a felkínált professzori állást. Itt is tehetséges tanítványok vették körül, többek között John Panitz, akivel az atomszondás térionmikroszkópot alkotta meg, vagy Russel Young, a "Topografiner", a pásztázó atomerő mikroszkóp elődjének feltalálója. 1962-ben lett amerikai állampolgár. A fizikai Nobel-díj várományosaként kapott agyvérzést Washingtonban, az Amerikai Tudományos Akadémia közgyűlésén 1977-ben. Berlini kollegája és versenytársa, Ernst Ruska, a transzmissziós elektronmikroszkóp feltalálója, szerencsésen túlélte őt, és 1986-ban megkapta a Nobel-díj őt megillető részét. (Dr. Radnai Gyula)

Hídtervező mérnök
A bécsi műegyetemen matematikát tanult, majd egyetemi tanulmányait Zürichben a politechnikumban fejezte be, ahol mérnöki oklevelet szerzett. Kezdő mérnökként Bécsben dolgozott az Osztrák Államvasutak Igazgatóságán. Hazatérve, Budapesten a Vasútépítészeti Igazgatóságánál helyezkedett el. Különösen a vasszerkezetek tervezése terén végzett nemzetközi viszonylatban is számottevő munkát. Számos vasúti hidat tervezett, 1912-ig valamennyi MÁV-híd az ő tervei alapján épült, többek között a budapesti déli vasúti összekötő híd, a szolnoki Tisza-híd, a fiumei forgóhíd, a nagyváradi Sebes-Kőrös-híd és a komáromi Erzsébet Duna-híd. Ő tervezte a budapesti Operaház acéltető szerkezetét, a Keleti pályaudvar vágánycsarnoka lefedésének tervét. Sikeres alkotásai ellenére, életében igen kevés hivatalos elismerésben volt része, csupán egy alkalommal kapott írásbeli dicséretet Baross Gábor minisztertől. Huszonöt évi munka után, mint MÁV főmérnök ment nyugdíjba, és szülőfalujában élt haláláig.

Meteorológus
A budapesti tudományegyetem mennyiségtan-természettudomány szakán végzett és egyik tanára, Eötvös Loránd ajánlásával 1891-ben lépett a Meteorológiai Intézet kötelékébe. Előbb kalkulátorként az éghajlati feldolgozó munkában vett részt, majd Róna Zsigmond mellé került előrejelzőnek. Javaslatára 1896-ban vezetésével megalakult az Intézet Zivatar Osztálya, 1900-tól az Ombrometriai osztályt vezette. 1920-tól a Prognózis osztály vezetője volt. Sokat tett hazánk csapadék- és zivatarviszonyainak felderítése, a magyar zivatarhálózat létesítése, a csapadékmérő hálózat fejlesztése, Magyarország csapadéktérképének megszerkesztése körül 1897-ben alapította meg az Időjárás című szakmai, tudományos és népszerűsítő folyóiratot. 1924-ben címzetes aligazgatóként nyugdíjazták, nyugdíjas éveiben méhészkedett, méhészeti szakkönyvet is írt.

Elméleti szilárdtest-fizikus
A mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnáziumban Majthay Antal tanítványa volt. Érettségije évében, 1963-ban megnyerte a fizika OKTV-t, ezüstérmet szerzett az 5. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián és második lett a Kürschák József matematikai tanulóversenyen. Az ELTE fizikus szakán kitüntetéssel végzett, diplomamunkáját Zawadowski Alfrédnál készítette. Innen egyenes út vezetett a KFKI elméleti szilárdtest-fizikai csoportjához. Kutatásai az erősen korrelált rendszerek vizsgálatára koncentrálódtak, ezzel kapcsolatos, angol nyelvű könyve nemzetközi elismerést aratott. Szívesen látott vendégkutató volt különböző elméleti fizikai kutató centrumokban, többek között Cambridge-ben, Kölnben, Triesztben. Különböző egyetemeken tartott magas szintű szilárdtest-fizikai kurzusokat itthon is, külföldön is. Különösen mágnességtani előadásai voltak népszerűek. 2004-ben a Magyar Tudományos Akadémia fizikai fődíjában részesült, 2007-ben pedig - néhány nappal hirtelen halála előtt - levelező taggá választották az Akadémián. (Dr. Radnai Gyula)

Brit biokémikus, Nobel-díjas
Londonban végezte tanulmányait, 1894-ben szerzett orvosi diplomát. 1898-tól Cambridge-ben oktatott, 1914-1943 között a biokémia professzora volt. A modern biokémia egyik megalapítója. 1901-ben elsőként izolálta a triptofán nevű aminosavat. Arra a következtetésre jutott, hogy az állatoknak és embereknek nem elegendő, ha táplálékuk tisztán fehérjékből, zsírokból, szénhidrátokból és ásványi sókból áll, egészségük megőrzéséhez, megfelelő fejlődésükhöz további kiegészítő anyagokra is szükség van. Ezekre a kiegészítő anyagokra 1912-ben Kazimierz Funk vezette be a vitamin elnevezést. 1907-ben Hopkins és Sir Walter Fletcher lefektette az izomösszehúzódás modern kémiai magyarázatának alapjait: kimutatták, hogy a munkavégzés során tejsav halmozódik fel az izomban. 1925-ben lovaggá ütötték. 1931-ben a Royal Society elnökévé választották. 1929-ben Christiaan Eijkmannal együtt orvosi Nobel-díjat kapott.

Vegyészmérnök, műegyetemi tanár
1894-ben végezte tanulmányait a műegyetemen, 1896-ban a tudományegyetemen bölcsészdoktor lett. 1894-től a műegyetemen volt tanársegéd, 1897-től külföldi tanulmányutat tett. 1905-ben az elektrokémiai tanszék vezetője és ny. r. tanára lett. Értekezései a kémiai technológia számos területét ölelik fel, elektrokémiai vonatkozású tanulmányai, valamint az erdélyi földgáz értékesítésére vonatkozó vizsgálatai különösen jelentősek. Tanulmányozta az elektromosságnak a növények fejlődésére gyakorolt hatását. 1909-től 1929-ig a Természettudományi Társulat választmányi tagja volt. A Chemiai Folyóiratnak szerkesztőségi tagja volt. Tagja volt a felsőháznak. 1910-től az MTA tagja.

Amerikai csillagász
1881-ben vették fel az obszervatóriumba munkatársnak. A következő harminc évben közreműködött a csillagszínkép-felvételek osztályozásában, 1898-ban a Harvardon a csillagászati fényképek gondnokává nevezték ki. Főként a csillagszínképek osztályozásával kapcsolatos munkájáról ismert. A Pickering-Fleming-rendszer néven ismertté vált technikával az égi felvételek tízezreit tanulmányozta. Ezeket a New York-i amatőr csillagász, Henry Draper emlékének szentelt program keretében készítették. A csillagok változó fényességének mérésére ő alkotta meg a magnitúdó (látszó fényesség) első fényképészeti szabványát. 1906-ban tagjává választotta a Királyi Csillagászati Társaság; az első amerikai nő volt a tagok között.

Olasz matematikus
Apja, Giulio Fagnano is neves matematikus volt. Giovanni Fagnano egyházi pályára lépett, de foglalkozott matematikával, az apja által is művelt matematikai tárgykörökkel, többek között a háromszögek geometriájával. Nevéhez fűződik az ún. Fagnano-probléma, a hegyesszögű háromszögbe beírható minimális kerületű háromszög meghatározása. Az analízisben a trigonometrikus függvényekkel foglalkozott. Eredményei fontosak, bár nem érik el apja munkáinak színvonalát.

Német matematikus
A königsbergi egyetemen Jacobi tanítványa volt, őt követve foglalkozott az elliptikus függvényekkel és theta-függvényekkel. A königsbergi egyetemen oktatott matematikát, az 1848. évi forradalmi megmozdulások után azonban politikai szerepvállalása miatt el kellett hagynia Königsberget, s a bécsi egyetemre ment, innen 1857-ben térhetett vissza Königsbergbe. A Francia Akadémia pályázatán dolgozatával díjat nyert el 1849-ben, azonban ez a dolgozat, mely 1851-ben jelent meg nyomtatásban, maradt az egyetlen publikált munkája.

Német matematikus
Königsbergben és Berlinben tanult matematikát, 1853-ban doktorált. Gustav Dirichlet és Martin Ohm tanítványa volt. 1857-től Berlinben a Friedrich-Wilhelm-Universität tanára, 1862-től Schlesischen Friedrich-Wilhelms-Universität Breslau professzora, 1864-től Lehrstuhl der Rheinischen Friedrich-Wilhelms-Universität Bonn tanára. Felix Klein tanára volt. Az alkalmazott matematika szinte minden területén dolgozott. A differenciálegyenletek elméletében a Lipschitz-folytonosság, Lipschitz-függvények viselik a nevét.

Orosz botanikus
Olaszországban született, ahol apja külszolgálatot teljesített. A genfi egyetemen tanult, Svájcban, itt doktorált, majd 1897-ben visszatért Oroszországba. A szentpétervári biológiai laboratóriumban növényanatómiával és növényfiziológiával foglalkozott. 1902-ben a varsói egyetemre került, amely ekkor Oroszországhoz tartozott. A klorofill vizsgálata során fejlesztette ki a növényi pigmentek elválasztásának céljára az adszorpciós kromatográfiát. A "kromatográfia" elnevezést is ő alkotta meg 1906-ban. Az 1. világháború idején a hadi események miatt laboratóriumával együtt több ízben kellett más-más városokba költöznie, ez kutatómunkáját nagymértékben hátráltatta. Mivel eredményeit csak orosz nyelven publikálta, valamint a háborús és politikai események miatt eredményei hosszabb ideig nem kapták meg a megfelelő elismerést. Német és osztrák biokémikusoknak köszönhető, hogy az általa kidolgozott módszerek ismertté váltak.

Olasz származású szovjet mérnök, repülőgép-tervező
Fiumében született olasz származású nemesi családba. K. u. k. tartalékos tisztként 1916-ban az orosz frontra vezényelték, ahol júniusban fogságba esett. A háború után 1921-től 1922-ig Milánóban a repülőiskolán tanult. Itt tagja lett az Olasz Kommunista Pártnak. A fasiszta hatalomátvétel után 1923-ban a Szovjetunióba ment és repülőmérnökként dolgozott. 1928-ban kinevezték a szovjet kísérleti hidroplán-program vezetőjének. Őt sem kerülte el sztálini terror, 1938-1946 között bebörtönözték. Fogvatartottként dolgozott az NKVD felügyelete alatt működő CKB-29 tervezőirodában, majd később a Georgij Berijev vezette OKB-86-os tervezőirodában. 1952-ben Novoszibirszkbe került a Szibériai Repülési Kutatóintézethez (SzibNIA) és Sztálin halálát követő enyhülés eredményeként 1956-ban rehabilitálták. Több publikációja is megjelent a repülőgépgyártásban használatos szerkezeti anyagok és technológiák, az aerodinamika, valamint az elméleti fizika tárgykörében. (Pintér Endre)

Matematikus, egyetemi tanár
Budapesten és Göttingenben végezte egyetemi tanulmányait. Hazatérte után Beke Manó tanszékén tanársegéd, majd magántanárrá képesítették. A Tanácsköztársaság idején tanúsított magatartása miatt 1920-ban megfosztották állásától, kizárták a Matematikai és Fizikai Társulat tagjai sorából. Ekkor fővárosi gimnázium tanára, de innen is elbocsátották. 1925-től a budapesti izraelita hitközség fiúgimnáziumában tanított. 1928-ban meghívták a jeruzsálemi egyetem matematikai tanszékére, ahol az egyetem matematikai intézetének igazgatója volt. 1935-1936-ban a Természettudományi Kar dékánja majd 1945-1948 között az egyetem rektora volt. Neumann János házitanítója volt matematikából. Neumann első publikációja egy Feketével közös, transzfinit átmérőről szóló cikk lett 1922-ben. Fekete érdeklődése kezdetben a számelmélet felé fordult, de Fejér Lipót hatására az analízis lett kutatásainak fő területe. Kutatásainak más ismertebb területei: a ponthalmazok elmélete, interpolációelmélet, algebra és komplex változós függvénytan határterülete, divergens sorok szummációja, Fourier-sorok.

Biokémikus, egyetemi tanár
A budapesti egyetem vegyész szakán szerzett oklevelet 1948-ban. 1948-50-ben a Debreceni Orvostudományi Egyetem Kórbonctani Intézetében demonstrátor, majd gyakornok. 1950-től az MTA Biokémiai Intézetében, később Enzimológiai Intézet tudományos munkatárs, 1972-től igazgató helyettes, 1985-től haláláig igazgató. Kutatási területe az enzimek működési mechanizmusa, az enzimkinetika és a termodinamika törvényei, valamint az anyagcsere-szabályozás makromolekuláris kölcsönhatásai. 1981-től a Nemzetközi Biokémiai Szövetség magyar tagozatának elnöke. Számos nemzetközi szaklap szerkesztő bizottsági tagja. 1976-tól az MTA tagja.

Francia természettudós, zoológus, őslénykutató
Négy éven át Stuttgartban a jogot hallgatta és mellékesen a zoológiát. 1799-ben professzor lett a Collège de France-ban, majd 1802-től a Jardin des Plantes-ban működött. Cuvier terjesztette ki Linné osztályozási rendszerét, hozzáadva a linnéi rendszerhez a törzs kategóriát (amelyek közül ő az Állatok országában négyet is felismert). Elsősorban a halak rendszerezésével foglalkozott. Összehasonlító anatómiai és korrelációs vizsgálatai nyomán ő hozta létre az őslénytan (paleontológia) tudományát. Lelkes és fő hirdetője volt a katasztrófa elméletnek, ami szerint az élővilágot időnként katasztrófák pusztították el, és a Földet új benépesítés követte többnyire új teremtés következtében (vagyis nem ismerte el az élővilág fejlődési változásait). Kissé idősebb kortársában, Lamarckban tudományos ellenfelet látott. Cuvier neve ott van a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Brit orvos, bakteriológus, Nobel-díjas
1880-ban orvosdoktori címet szerzett Londonban. Sokoldalú tehetség volt, kifejezett érzéke volt a matematikához, de festett, verseket és színdarabokat is írt. Orvosként Indiában dolgozott, ahol a malária-fertőzés ökológiai hátterével foglalkozott. Felismerte, hogy a betegség terjedésének jellemzői a malária kórokozó, a közvetítő szúnyog és az ember közti kapcsolat matematikai modelljének segítségével jól magyarázhatók. Dinamikai modelljének segítségével megmutatta, hogy a betegség csak a terjesztő szúnyogok egy kritikus denzitása felett marad fenn tartósan, tehát a legjobb védekezés a szúnyogok irtása. A maláriafertőzés biológiai ökológiai hátterét felfedő kutatásait 1902-ben Nobel-díjjal jutalmazták. 1899-ben visszatért Angliába és Liverpoolban a Trópusi Orvostudományi Iskolában professzori állást vállalt. 1911-ben lovagi rangot kapott. Ugyan a malária gyógymódját nem találta meg, de visszaszorításában kulcsfontosságú szerepet játszott.

Matematikus, műegyetemi tanár
Középiskolai tanulmányait Pozsonyban végezte, majd a budapesti tudományegyetemen szerzett tanári oklevelet 1902-ben és doktorált 1908-ban. 1903-tól 1945-ig oktatott a műegyetemi ábrázoló geometria tanszéken. Az ábrázoló geometria tárgykörében több jegyzetet és tankönyvet adott közre. Rendkívül nagy súlyt helyezett az oktatási munkára, ezt a tényt támasztják alá kiváló didaktikai érzékkel megírt tankönyvei.

Orvos, egyetemi tanár
Orvosi oklevelét 1915-ben a budapesti orvosi karon szerezte meg. 1920-ban fogorvosi oklevelet szerzett, 1922-1948-ban az Állatorvosi Főiskola élettani intézetének a munkatársa, 1925-1926-ban a londoni és a lipcsei állatélettani intézetben ösztöndíjas. 1934-ben dékán, 1948-ban nyugdíjba küldték. 1948-tól a Központi Stomatológiai Intézet fogorvosa. Fő kutatási területe a vérképző szervek és a vérkeringés. Jelentős szakirodalmi tevékenységet fejtett ki.

Vegyész
1955-ben szerzett oklevelet Kolozsváron a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. 1955-57-ben a Kolozsvári Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben volt laboratóriumvezető. 1957-1982 között a Babeş-Bolyai Tudományegyetem szervetlen analitikai kémia tanszékének gyakornoka, a fizikai kémia tanszéken tanársegéd, adjunktus, majd egyetemi docens volt. Tudományos munkássága a fizikai kémia területén főként az elektrolit oldatok egyensúlyi viszonyainak tanulmányozására, a komplex vegyületek szerkezetvizsgálatára, mágneses, spektroszkópiás vizsgálatokra terjedt ki. Tudományos dolgozatai mellett közreműködött egyetemi tankönyvek összeállításában és fordításában.

Itáliai matematikus
Benedetto Castelli tanítványa volt Rómában. Bár nem szentelték pappá, XI. Ince pápa 1681-ben bíborossá nevezte ki. Függvények maximumának és minimumának meghatározásával kapcsolatos eredményei elsősorban kortárs matematikusokkal (Torricelli, Clavius, Viviani, de Sluze) folytatott levelezésében maradtak fenn.

Francia fizikus, matematikus, természettudós
Oratoriánus szerzetesként oktatott matematikát. Erőteljesen kritizálta Newton gravitációs elméletét és matematikai alapon próbálta cáfolni.

Német matematikus
1888-1910 között az Egyesült Államokban működött, majd visszatért Németországba. Az ő nevéhez is kapcsolódik a chicagoi egyetem erős matematikai iskolájának kiépítése. Főbb eredményeit a hiperelliptikus függvények és integrálegyenletek területén érte el.

Angol matematikus, statisztikus
A Cambridge-i egyetemen tanult matematikát. Két évig középiskolában tanított, majd Afrikában statisztikusként működött. 1931-ben visszatért Angliába és a Rothamsted Experimental Station mezőgazdasági kutatóintézetben működött. Statisztikai módszereknek a kísérleti biológiában való alkalmazásaival foglalkozott. Fontos eredményeket ért el a statisztikai mintavétel módszereinek kidolgozásában. A számítógépek statisztikai alkalmazásának egyik úttörője volt. 1967-ben a Royal Society tagjává választották meg.

Vegyészmérnök, egyetemi tanár
1925-ben vegyészmérnöki oklevelet szerzett a budapesti műegyeteme. 1927-ben műszaki doktori oklevelet szerzett, és az Országos Kémiai Intézethez került segédvegyészként, csakhamar az intézet igazgatója lett. 1942-1948-ig a Magyar Cukoripar Rt. műszaki igazgatója. 1948-tól a Cukoripari Központban kísérletügyi csoportvezető, 1949-50-ben a Könnyűipari Minisztérium Cukoripari Főosztályának vezetője lett. 1951-1972-ig a BME élelmiszerkémiai tanszék egyetemi tanára. 1952-ben a Vegyészmérnöki Kar dékánhelyettese, 1952-től 1955-ig, majd 1957-ben dékánja. Figyelemre méltó, korszerű élelmiszeranalitikai eljárások gyakorlatát dolgozta ki, szervezte meg, valamint a táplálkozástan modern, dinamikus szemléletű oktatását alakította ki.

Vegyész, egyetemi tanár
1945-ben vegyészként végzett a budapesti tudományegyetemen. Az Általános Kémiai Intézetben kezdte meg tudományos munkáját, Gróh Gyula mellett. Egyetemi doktori értekezése a fehérjék kobalt-komplexeinek és a zselatin hidrolízisével, kandidátusi értekezése a fehérjék biuret reakciójával foglalkozott. Az aminosavak, peptidek és fehérjék fémkomplexeinek tanulmányozása után kezdett az ozmium vegyületek kutatásához. E témákból 80 dolgozata jelent meg. Különös hangsúlyt fektetett az oktatásra, a tanárképzésnek és továbbképzésnek jelentős alakja volt. Részt vállalt a középiskolai kémia tantervi reformjában, több tankönyvet írt.

Amerikai matematikus
1933-1949 között a kaliforniai egyetem (Berkeley) matematikai intézetének vezetője. Legfontosabb eredményeit a potenciálelmélet, funkcionálanalízis, integrálegyenletek, és a minimálfelületek problémája területén érte el.

Amerikai matematikus
A Hunter College-on szerezte meg a B.A. fokozatát matematikából summa cum laude minősítéssel 1922-ben. Középiskolai tanítás mellett a Columbia Egyetemen megszerezte az M.A. fokozatát 1925-ben majd a Ph.D.-t 1930-ban. 1948-ig középiskolai tanárként működött. E mellett 1943-45 között a Columbia Egyetemen katonai célú statisztikai kutatásokon is dolgozott. 1948-1953 között a New York Polytechnic Institute-ban oktatott. Jelentős tevékenységet fejtett ki a középiskolai matematikaoktatás színvonalának emelése érdekében. Számos matematikatörténeti, és a matematikát népszerűsítő könyvet írt tanárok és diákok számára.

Orosz matematikus
Több egyetemen oktatott, majd a Szovjet Tudományos Akadémia Sztyeklov Intézetének volt osztályvezetője. Legfőbb eredményeit a végtelen csoportok és a lineáris egyenlőtlenségek területén érte el.

Erdélyi szász természetkutató, geológus, zoológus, kőnyomdász
Teológiai tanulmányokat végzett. 1811-től Berethalmon tanító volt, 1814-től az Újfalun a község lelkésze. 1821-ben otthagyta lelkészi állását, előbb egy kis faluban rendezett be műhelyet, majd 1822-ben Nagyszebenben megalapította Albrich Károllyal és Neubauer Ferenccel együtt az első erdélyi kőnyomdát, itt főként térképeket sokszorosítottak. Barabás Miklós is tőle sajátította el a litografálást. 1848-ban megalapította az erdélyi természettudósok társaságát, amelynek haláláig elnöke volt. Tudományos munkássága során csigákkal és kagylókkal foglalkozott. Több külföldi társaságnak volt tagja.

Mérnök, műegyetemi tanár
Műszaki tanulmányait Budapesten, Karlsruhéban, Zürichben (Culman mellett) végezte, majd Badenben (Becker mellett) dolgozott. 1866-ban Zürich város műszaki hivatalának alkalmazottja, 1867-től a pesti műegyetemen tanársegéd, 1869-től a víziút- és vasútépítéstan, 1881-től a hídépítéstan ny. r. tanára. A hídépítés elmélete terén elért kutatási eredményei új irányt mutattak a statikailag határozatlan reakciójú tartók problémáinak megoldására. A grafosztatikában úttörő elméleti megállapításokat tett. A Magyar Mérnök és Építész Egylet egyik alapítója. 1884-től az MTA tagja.

Kémikus, gyógyszerész, radiológus
A budapesti egyetemen 1895-ben gyógyszerészmesteri oklevelet kapott, majd Lengyel Béla mellett a II. sz. kémiai intézetben mint tanársegéd, utóbb adjunktusként működött. 1898-ban, miután bölcsészdoktori oklevelet is szerzett, a Magyar Gyógyszerész Egylet meghívta gyógyszerészgyakornoki tanfolyama előadójának. 1907-től 1937-ig a tanfolyam vezetője. 1912-ben anorganikus kémiából egyetemi magántanárrá képesítették, 1918-ban az egyetem radiológiai intézetének vezetésével bízták meg. Kutatásainak nagy része a radioaktivitás körébe tartozik. Emanációmérő módszerével 1911-ben a forrásvizek emanációtartalmát vizsgálta. A radioaktív sugárzás gyógyhatásával és ásványvízelemzésekkel is foglalkozott.

Matematikus, tanár, pannonhalmi főapát
1914-ben a budapesti egyetemen bölcseleti doktorátust szerzett; 1909-1929 között a pannonhalmi tanárképző főiskolán matematikát adott elő, a budapesti tudományegyetem magántanára, majd rk. tanára, a Szent István Akadémia tagja és alelnöke. 1929-től Pannonhalmán főmonostori perjel. Mint matematikus differenciálegyenletekkel, differenciálgeometriával és a matematika történetével foglalkozott. Középiskolai matematikai tankönyveket is írt.

Olasz matematikus, csillagász
A padovai egyetemen tanult matematikát, filozófiát, végül orvosi végzettséget szerzett. Firenzében élt, számos tudományterülettel foglalkozott. Kapcsolatban állt korának legtöbb jeles tudósával. Gondos csillagászati méréseivel több üstökös pályájának meghatározásához járult hozzá. Tanulmányai során arra a következtetésre jutott, hogy a Föld gömb alakú, és India nyugat felé hajóval elérhető. Számos kutató szerint Toscanelli levelezése, valamint az általa készített térkép is hozzájárult ahhoz, hogy Kolumbusz Kristóf nyugat felé indulva kísérelte meg Indiát elérni.

Angol orvos, tudós
Elsősorban botanikával foglalkozott, Linné híve volt, ő ismertette meg Linné osztályozási rendszerét Angliában. Róla nevezték el az írisz-félék közé tartozó Watsonia nemzetségcsoportot. Nevezetesek fizikai kísérletei, amelyekkel az elektromosság természetét vizsgálta. Ennek során továbbfejlesztette a leydeni palackot azáltal, hogy külső és belső felületét ólomlemezzel vonta be.

Német matematikus
A münsteri egyetemen tanult, majd Berlinben készítette el doktori disszertációját Weierstrass és Kummer irányítása mellett. Középiskolában tanított, majd egy papi szemináriumban oktatott. 1892-ben, még szemináriumi tanárként elért fontos eredményeinek elismeréseként a münsteri egyetem matematikaprofesszora lett. Jelentős eredményeket ért el a hiperbolikus geometriában, majd a csoportok osztályozásában. Sophus Lie-től függetlenül bevezette a Lie-algebrák fogalmát és tisztázott számos, a Lie-algebrák területén felmerülő problémát. Nevéhez fűződik a Killing-vektortér, a Killing-egyenlet, a Killing-spinor és több más, fontos fogalom bevezetése. Eredményei jelentősen hozzájárultak a relativitáselmélet fejlődéséhez.

Indiai matematikus
Egyetemi tanulmányait kezdetben Indiában végezte, majd Princetonban szerzett Ph. D. fokozatot. Indiába visszatérve a Tata intézetben részt vett a matematikai részleg, ezen belül különösen a számelméleti csoport létrehozásában. Bangalore-ben létrehozta az alkalmazott matematikai központot, amely nemzetközi szinten elismertté vált. Legfőbb eredményeit a számelmélet területén érte el. Idősebb korában jelentős munkát végzett Ramanujan kéziratban maradt hagyatékának feldolgozásában és eredményeinek továbbfejlesztésében.

Földrajztudós, csillagász, református lelkész
A debreceni kollégiumban tanult. 1790-ben kollégiumi könyvtáros lett. 1793-tól a frankfurti egyetemen, Jénában és Lipcsében végzett tanulmányokat. Három év múlva tért haza, először Komáromban volt tanár, 1803-tól haláláig Búcson (Komárom megye) lelkész. Nemzetközi elismertségű földrajztudós, a kort foglalkoztató csillagászati kérdések legjelentősebb magyar szakértője. Egész sor tudományos kérdést dolgozott fel. 1814-ben adta ki "A föld mathematikai leírása a világ alkotmányával együtt" című könyvét, amely a legszínvonalasabb és legtartalmasabb magyar természeti földrajz az adott kor termékei között. 1999-ben Búcs község iskolája neve Katona Mihály Alapiskola lett. Katona Mihály itt látható portréját Katona Bálint festette és 2008-ban Búcs községnek ajándékozta.

Orvos, szőlész, kertész
1831-ben Bécsben szerzett orvosi oklevelet, 1831-1848-ban uradalmi orvos, 1848-1849-ben honvédorvos. Orvosi gyakorlata mellett szőlészettel, kertészettel is foglalkozott, elindította a Kertészeti Füzetek c. kiadványt. A magyar kertészet nyelvújítója, a kertészeti műnyelv kialakítója. 1840-ben Mezőkomáromban, 1850-ben Pesten létesített kertészetet és "haszonkertészeti" iskolát. 1860-tól a budai - az Országos Magyar Gazdasági Egylet által fenntartott - vincellérképző igazgatója. Magyarországon elsőként bizonyította, hogy a mákból ópiumot lehet kivonni.

Gyógyszerész-vegyész
Gyógyszerészi oklevelét 1888-ban szerezte a budapesti tudományegyetemen. Néhány évig Besztercebányán működött mint gyógyszerész. 1890-ben Troppauban G. Hell gyógyszerészeti gyárában volt vegyész. 1916-tól 1933-ig az újpesti Wolfner-gyárban mint üzemvezető vegyész működött. 18 éven át előadó tanára volt a drogista szakiskolának. 1903-ban drogista szaklapot alapított és több évig szerkesztette a Drogista Közlönyt.

Közgazdász, egyetemi tanár
Pályáját a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamaránál kezdte, majd 1902-ben a földművelésügyi minisztériumba került. 1907-ben a budapesti műegyetemen a kereskedelem és iparpolitika magántanára, 1917-48-ban ny. r. tanára. 1925-1949-ig a Közgazdasági Szemle szerkesztője, a Közgazdasági Lexikon (Bp., 1937) szerkesztője volt. Széles körű elméleti közgazdasági elmélettörténeti munkásságot fejtett ki. Az osztrák iskola híve és követője volt. Később az áralakulás, jövedelemeloszlás egyensúlyi elmélete felé hajlott. Behatóan foglalkozott a konjunktúrakutatással, e területen elméletileg a cambridge-i iskolához közeledett. A piaci folyamatok elemzésében Marshall tanaiból indult ki, és mind több figyelmet fordított a kvantitatív vizsgálatokra és azok eredményeire. Egész munkássága során sokat foglalkozott a gazdaságpolitika tudományos megalapozásának a bonyolult kérdésével. 1921-től az MTA tagja.

Fizikatanár
Tanítóképző intézeti tanári oklevéllel lett 1924-ben tanársegéd a polgáriiskolai Tanárképző Intézetben. Tanított Jászberényben a Tanítóképző Intézetben, majd intézet igazgató volt Pápán. 1946-tól Budapesten volt tanár először a XII. kerületi Állami Tanítóképző Intézetben, 1949-től a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban, majd 1957-tő1 a Petőfi Sándor Gimnáziumban. Innen került 1960-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kísérleti Fizikai Tanszékéhez, ahol fizikaszakos tanárok képzésében vett részt. Ettől az intézménytől ment nyugdíjba 1969-ben. Mint nyugdíjas tanított 1984-ig a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán óraadóként. 1970-től az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum szaktanácsadója és ennek megbízásából régi fizikai taneszközök felkutatásával, rendezésével, meghatározásával és restaurálásával foglalkozott. Több mint száz kísérleti eszközt készített, részt vett a Fizikai Szemle valamint az Élet és Tudomány szerkesztésében. Munkásságáért több kitüntetésben részesült, pl.: Mikola-díjat kapott 1969-ben.

Író, műfordító
Régi nemesi családból származott. 1923-26-ban a kőszegi katonai alreáliskola, 1926-29-ben a budai katonai főreáliskola hallgatója. A budapesti egyetem matematika-fizika szakán, Fejér Lipót tanítványaként szerzett végbizonyítványt. Ezután újságírói, írói pályára lépett. 1933-tól a Budapesti Hírlap bridzsrovatának szerkesztője volt. A háború alatt légoltalmi szolgálatra osztották be, ez mentesítette a harctéri szolgálat alól, és lehetővé tette, hogy üldözötteket mentsen, többek között Vas Istvánt bújtatta. A háború után kiszorult az irodalmi életből, fordításokból élt. 1957 után jelenhettek meg irodalmi munkái. Legfontosabb műve az Iskola a határon, amely 1959-ben jelent meg. Hugh Kelsey-vel közösen írt bridzskönyve angolul jelent meg 1979-ben, 1999-ben magyarul is kiadták. Matematikai tanulmányairól, professzorairól több rövid írásában és interjújában is megemlékezett. Számos díjban és kitüntetésben részesült, 1985-ben Kossuth-díjat kapott.

Olasz matematikus, orvos
1783-tól a modenai egyetem hallgatója, ahol matematikát, orvostant, filozófiát és irodalmat tanult. 1787-ben kinevezték a modenai egyetem matematikaprofesszorává, 1799-ben a klinikai orvostan és az alkalmazott matematika professzora lett. Hét évig tanított alkalmazott matematikát és modenai katonaiskolában, a későbbi olasz katonai akadémián. 1814-ben a modenai egyetem rektorává nevezték ki. Bebizonyította, hogy a negyedfokúnál magasabb fokú algebrai egyenletre nem adható megoldó képlet. Ezt a fontos tételt tőle függetlenül a norvég Abel is felfedezte (Ruffini-Abel-tétel). A csoportokra vonatkozó eredményei alapozták meg Galois és Cauchy csoportelméleti eredményeit.

Svéd matematikus
Az Egyesült Államokban, a Columbia és Princeton egyetemeken működött. Számos fontos eredménye van a klasszikus analízis területén. A Grönwall-lemma fontos a közönséges differenciálegyenletek megoldásának keresésében. Grönwall eredményei jelentősek az atomfizikában és a fizikai kémiában is.

Német fizikai kémikus, Nobel-díjas
1951-ben doktorált fizikai kémiából Göttingenben. 1953-ban a Max Planck Fizikai Kémiai Intézet munkatársa, 1964-ben vezetője lett. Vizes oldatokban lejátszódó ionreakciókat vizsgált. Módszereket dolgozott ki a nagyon gyors (nanoszekundumos) folyamatok tanulmányozására. A hatvanas években módszerét biokémiai reakciók vizsgálatára használta. Jelentős munkásságot fejtett ki a tömény elektrolitok termodinamikája terén is. 1967-ben kémiai Nobel-díjat kapott Ronald G. W. Norrish-sal és George Porterrel megosztva "akémiai egyensúly igen rövid energiaimpulzusokkal való megzavarásával létrehozott rendkívül gyors kémiai reakciók vizsgálatában elért eredményeiért". (Piriti János)

Agrármérnök, egyetemi tanár
1949-ben a Magyar Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Karán mezőgazdasági mérnöki oklevelet szerzett. 1949-53-ban Moszkvában a Tyimirjazev Mezőgazdasági Akadémia ösztöndíjasa, 1953-tól Martonvásáron az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézet munkatársa, 1953-57-ben tudományos igazgatóhelyettese, 1980-89-ben igazgató, 1990-től kutatóprofesszor volt. 1965-66-ban vendégprofesszor volt az Iowai Állami Egyetemen. 1977-től a Gödöllői Agrártudományi Egyetem c. egyetemi tanára. Pályája során a legfontosabb eredményeket a kukoricatermesztési technológiák fejlesztésében, új kukoricafajták nemesítésében érte el, az általa kidolgozott és honosított technológiák alapján hibridkukorica vetőmagüzemeket hozott létre. Többévtizedes kísérletsorozatokat végzett a növénytermesztési rendszerek összehasonlítására és értékelésére. Jelentős eredményeket ért el a vegyszeres gyomirtásban, több gyomírtószert szabadalmaztatott. 1987-től az MTA levelező, majd 1993-tól rendes tagja volt. 1997-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki.

Francia mikrobiológus, Nobel-díjas
Orosz emigráns szülők gyermekeként született Franciaországban. A Sorbonne-on tanult orvostudományt. 1938-tól a párizsi Pasteur Intézet osztályvezetője. A 2. világháború alatt részt vett a francia ellenállási mozgalomban. 1959-68 között a Sorbonne professzora, majd 1968-72 között a Villejuif-i rákkutató intézet igazgatója. Az 1920-as években bebizonyította, hogy a vitaminok koenzim jelleggel rendelkeznek. A háború után felfedezte a lizogenitás jelenségét baktériumok és vírusok egymásrahatásában. Kutatásainak nagy gyakorlati jelentősége is volt a rák és a poliomyelitis vizsgálatában. 1965-ben François Jacobbal és Jacques Monod-val megosztott Nobel-díjat kapott. Kutatásai új utat nyitottak a sejtek fiziológiájának megismerésében.

Orvos, kémikus, egyetemi tanár
1794-1796 között jogi tanulmányokat folytatott Pécsett, 1796-1800 között a pesti egyetemen tanult, orvosi diplomát 1802-ban szerzett. Gyakorló orvos volt Budán, Winterl Jakab tanársegédje. 1804-1805-ig Berlinben Klaproth professzor mellett dolgozott. 1809-től Pesten természetrajzot, kémiát és botanikát tanított és a múzeum természettudományi gyűjteményét rendezte. 1811-től a kémia professzora lett a pesti egyetemen. 1817-től törvényszéki orvostant, 1821-ben gyógyszerészetet is előadott. 1821-ben rektor volt. Legmaradandóbb munkáját annak a csoportnak szellemi vezetőjeként végezte, amely 1828-ban a magyar nyelvújítás szellemében, a kémiai nemzetközi szakkifejezések helyett magyarokat teremtett. Emlékére nagy értékű alapítványt hoztak létre, amivel természettudományi kutatómunkákat díjaztak. 1831-től az MTA tagja volt.

Német csillagász, teológus, lelkész
Szerteágazó csillagászati megfigyelésekkel vizsgálta a Napot, a Holdat, a bolygókat, üstökösöket, a sarki fényt. Levelezésben állt kora számos jelentős tudósával, pl. Simon Mariusszal, Tycho Brahe-vel, Keplerrel, utóbbival számos levelet váltott. A Marsra vonatkozó pozícióméréseit Kepler nagyon értékesnek tartotta. Részletes meteorológiai megfigyeléseinek eredményeit évkönyveiben adta közre. 1596. augusztus 13-án új csillagot fedezett fel a Cet csillagképben, amelyet csodálatosnak (Mira) nevezett, ez az első ismert változócsillag. 1604-ben megfigyelte az Ophiuchus csillagképben feltűnt szupernóvát. 1611-ben legidősebb fia, Johann leideni tanulmányairól egy távcsővel tért haza. 1611 februárjában a Nap megfigyelése során sötét foltokat vett észre, s ezt fia - Scheinert megelőzve - publikálta is. Az apa és a fiú ezután rendszeresen megfigyeléseket folytatott, a napfoltok mozgása alapján meghatározták a Nap forgásának idejét is. (Piriti János)

Német matematikus
Beiratkozott a Königsbergi Egyetemre, doktorátusát matematikából 1855-ben szerezte meg. 1858-tól a hallei egyetem matematikai magántanára, 1863-tól a baseli, 1865-től a tübingeni egyetem matematikai tanszékén tanított. 1868-1911-ig a Lipcsei Egyetem matematikaprofesszora. A berlini székhelyű Porosz Tudományos Akadémia tagja. Alkalmazott matematikával foglalkozott, többek között nevéhez fűződik a logaritmikus potenciál fogalmának bevezetése. Emellett vizsgálta a határérték fogalmát, a Riemann-felületek differenciálgeometriáját, a Dirichlet-függvényt, kidolgozta a mértani sor általánosítását, a később róla elnevezett Neumann-sorokat. Elméleti kutatásaival hozzájárult az integrálegyenletek alkalmazási körének szélesítéséhez. Neumann pedagógusként is nagy hírnevet vívott ki magának.

Villamosmérnök, műegyetemi tanár
Az elektrokémia magyar úttörője. Tanulmányait a bécsi tudományegyetemen végezte, 1889-ben nyert doktori oklevelet az elméleti és kísérleti fizika tárgyköréből. Gyakorlati elektrotechnikai tevékenységét a Ganz és Tsa Rt. villamossági részlegénél a kísérleti osztályon kezdte, majd a villamos erőműtervező osztályon folytatta. 1902-től az osztály vezetője. Számos hazai és külföldi erőművet tervezett. Tudományos kutatásainak eredményeit, valamint az erőművek tervezésével és építésével kapcsolatos tapasztalatait ismertető tanulmányai különböző hazai és külföldi szaklapokban jelentek meg. Az 1910-es évektől kezdve főleg energiagazdálkodási, vízierőhasznosítási és ipartelepítési kérdésekkel foglalkozott. 1894-től a műegyetem tanára. 1902-től az MTA tagja.

Premontrei fizikatanár, igazgató
Szombathelyen a premontrei rend gimnáziumában érettségizik, majd maga is felvételét kéri a rendbe. Teológiai tanulmányok után jelentkezik a budapesti tudományegyetemre, mennyiségtan-természettan szakra. Elsők között veszik fel az Eötvös Kollégiumba, ahol Bartoniek Géza irányításával főleg a fizika tanításának kérdéseiben mélyed el. Leghíresebb írása 1904-ben jelenik meg a fizika hazai középiskolai oktatásáról. Egyetemi tanulmányait befejezve Keszthelyen, majd Szombathelyen tanít, ahol 1907-től igazgatóként működik. Itt kezdi tanári pályáját Novobátzky Károly, a fizikát különös megbecsüléssel övező gimnázium egyik leghíresebb tanítványa Náray-Szabó István. 1933-tól tankerületi főigazgató, 1935-től csornai prépost. (Dr. Radnai Gyula)

Gépészmérnök, egyetemi tanár
A budapesti műegyetemen 1920-ban szerzett gépészmérnöki oklevelet. 1928-ban a MÁVAG diósgyőri gyárában üzemvezető mérnök, 1932-től műhelyfőnök, 1942-től műszaki igazgató volt. 1946-48-ban a Gamma Finommechanikai Gyártmányokat Árusító Kft.-nél dolgozott. 1948-51-ben az Állami Ipari Tervező Iroda osztályvezetője. 1951-től 1957-ig a Gamma Optikai Műveknél főkonstruktőr, 1957-1962-ig ugyanott műszaki tanácsadó. 1963-ban c. egyetemi tanár lett. Forgácsoláselméleti kutatásainak eredményei hazai viszonylatban máig is egyedülállóak. Az egyetemi oktatásba 1949-ben bevezette az ehhez kapcsolódó tárgyak tanítását, amelyeknek 1970-ig előadója volt.

Matematikus, egyetemi tanár
Matematika-fizika szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett a szegedi tudományegyetemen. Utána az egyetem Matematikai Intézetének gyakornoka lett. Kandidátusi disszertációjának megvédése után tudományos munkatárs, később az MTA Matematikai Kutatóintézetének Szegeden működő matematikai logikai és alkalmazási osztályán dolgozott. 1959-től a JATE Bolyai Intézet docense, majd 1967-től egyetemi tanár és 1971-től a halmazelméleti és matematikai logikai tanszéket vezette. A szegedi egyetemnek rektorhelyettese, tudományos rektorhelyettese, majd rektora volt. A Bolyai János Matematikai Társulat elnökségi tagja volt. Fő kutatási területe a halmazelmélet, s ezen belül a kéttagú relációk, a halmazideálok, valamint a transzfinit számokon értelmezett függvények elmélete. Több mint 40 dolgozata jelent meg magyar, német és angol nyelven. 1973-tól az MTA levelező tagja volt.

Német matematikus
Georg Ohm fizikus öccse, eleinte apját követve a lakatos-mesterséget tanulta, de később egyetemi tanulmányokat végzett. 1811-ben doktorált a Universität Erlangen-Nürnberg-en, Karl Christian von Langsdorf irányítása alatt. 1824-ben a berlini egyetemen matematika tanára lett. Megkísérelte Euklidesz után egységes elméletbe foglalni a matematikai ismereteket. Számos matematika tankönyvet írt. Álláspontja szerint másképpen kell írni a szakemberek számára, mint a nagyközönség számára, emiatt több kortársával ellentétbe került. Neki tulajdonítják az "aranymetszés" kifejezés bevezetését.

Holland asztrofizikus, matematikus, csillagász, kozmológus
A State University of Groningen-en matematikát tanult és dolgozott az egyetem csillagászati laboratóriumban J.C Kapteyn irányítása alatt. 1897-1899-ig Dél-Afrikában Cape Observatory csillagásza. 1908-ban a University of Leiden csillagászat professzora majd 1919-től a Leiden Observatory igazgatója volt. Az einsteini gravitációs téregyenletek megoldásait keresve 1917-ben dolgozta ki az Univerzum tágulására vonatkozó elméletét. 1921-ben a leideni csillagvizsgálóban kiszámította a Nap parallaxisát, 1927-ben a Jupiter holdjainak mozgásáról szóló elméletét közölte. Einstein Sitterrel együttműködve dolgozta ki 1932-ben az univerzumképet (Einstein.de Sitter-univerzum), amelyet a 20. század nyolcvanas évtizedéig általánosan elfogadtak. Sittert kozmológiai munkássága tette széles körben ismertté.

Amerikai csillagász
A bolygók hősugárzás-mérésének szakértője. A topekai Washburn Kollégiumban csillagászatot tanított, és az ottani obszervatóriumban nagy pontosságú kettőscsillag méréseket végzett. 1920-tól a Yerkes, majd a Mt. Wilson és Palomar Obszervatóriumok asszisztense. A Nap protuberanciáinak mozgását tanulmányozta spektroheliográffal, osztályozta a protuberanciákat, és levezette a mozgásukra vonatkozó Pettit-féle törvényeket. Az észlelési adatok jelentős részét Fényi Gyulának a kalocsai Haynald-obszervatóriumban végzett méréseiből merítette. Öt napfogyatkozás-megfigyelő expedíció szervezésében vett részt. Kifejlesztette a vörösön-inneni sugárzás mérésére szolgáló termoelemet, ennek felhasználásával Seth B. Nicholsonnal együtt részletes méréseket végzett a napfoltok, a Hold és főleg a bolygók hőmérsékletének részleteiről. Nevét egy Hold- és egy Mars-kráter őrzi. (Bartha Lajos)

Feltaláló, gépészmérnök
A zürichi műszaki egyetemen 1929-ben szerzett gépészmérnöki oklevelet, majd ugyanott tanársegéd. Hazatérve 1930-1948 között a Magyar Radiátorgyár Rt. fejlesztő mérnöke, 1951-1953-ban a Hőtechnikai Kutató Intézet igazgató helyettese, majd az Energiagazdálkodási Intézet osztályvezetője, 1964-től irodavezetője. Kiemelkedő találmányai: "Invert-rostély", "Sterilizátor", a Heller-Forgó-féle légkondenzációs berendezés társfeltalálójaként nevéhez fűződik a hazai apróbordás alumínium hőcserélők kifejlesztése, amelyet számos országban szabadalmaztattak, a gőzzel fűtött, párhuzamosan kapcsolt csövekből álló hőcserélők légtelenítési eljárása, amely ugyancsak több országban szabadalommal védett. 1952-ben kapott Kossuth-díjat. 1985-től az MTA tagja.

Német matematikus
Heidelbergben habilitált, és ott lett professzor 1869-ben. Számos egyetemen volt professzor Heidelberg után többek között Zürichben, Königsbergben és Strasbourgban is tanított az egyetemen. Tevékenysége a matematika számos területére terjedt ki, így eredményeket ért el az algebra, a számelmélet, az analízis területén. Törekedett az egyes területek összekapcsolására is. Nevéhez fűződik az algebra területén a Kronecker-Weber-tétel. Lehrbuch der Algebra c. összefoglaló könyve sokáig alapműnek számított.

Német matematikus
A berlini egyetemen végezte tanulmányait, majd tanár lett. Az 1. világháborúban harctéri szolgálatot teljesített. Fontos elméleti eredményeket ért el a matematikai logika területén. Legjelentősebb eredménye az ún. Löwenheim-Skolem-tétel, amely a később bevezetett modellelméletben nagy jelentőségű. 1934-ben a faji törvények miatt nyugdíjazták, annak ellenére, hogy háborús szolgálata miatt elvileg mentes lett volna a törvények következményei alól. Ezután különböző magántanfolyamokon való oktatásból tartotta fenn magát. Berlinnek a 2. világháborúban történt bombázásakor kéziratainak legnagyobb része elpusztult. A 2. világháború után már csak rövid ideig oktatott, és jelentős tudományos tevékenységet nem fejtett ki.

Olasz matematikus
Parciális differenciálegyenletekkel, integrálegyenletekkel foglalkozott. Róla nevezték el a parciális differenciálegyenletek egy speciális fajtáját Tricomi-egyenletnek, amely később a szuperszonikus sebességek vizsgálatánál tett szert nagy jelentőségre. Ugyancsak ő a névadója egy speciális függvénynek (Tricomi-függvény). Erdélyi Artúrral, Wilhelm Magnus-szal és F. Oberhettingerrel együtt - az ún. "Bateman-projekt" keretében - írt könyve a transzcendentális függvényekről ma is alapműnek számít.

Amerikai fizikus
Coloradóban és Stanfordban tanult fizikát. 1955-től a kaliforniai Hughes Research Laboratories munkatársa volt. Főként a koherens mikrohullámú sugárzást előállító, 1953-ban létrehozott mézer keltette fel érdeklődését. A világ első működő lézerét 1960. május 16-án mutatta be először, rendszere gyakorlatilag egybefüggő fénysugarat hozott létre rubinatomok stimulálása révén. Sikerét mesterséges rubinok alkalmazásának köszönhette. A lézertechnológiát a CD- és DVD-olvasókban, vonalkód-olvasókban, lézernyomtatókban alkalmazzák a leggyakrabban, de számos ipari, gyógyászati és katonai alkalmazása. A lézersugár monokromatikus, azaz időben és térben koherens fénynyaláb, amelynek energiája kis térrészre koncentrálódik. A 60-as évektől kezdve lézereszközöket gyártó cégeket alapított. 1977-ben csatlakozott a TRW Electronics of Californiahoz. Maimant kétszer jelölték Nobel díjra, de egyszer sem nyerte el azt.

Angol matematikus
1649-ben fejezte be tanulmányait a cambridge-i Trinity College-ben Különösen a matematika és a fizika érdekelte, tapasztalat szerzésre1655-ben Párizsba 1656-ban Firenzébe, majd néhány hónappal később Törökországba utazott. 1658 végéig maradt Konstantinápolyban, ahonnan kalandos úton, Velencén és Németországon át jutott vissza Angliába. Először a görög nyelv professzora lett Cambridge-ben, majd 1662-ben a geometria professzorának hívták meg a londoni Gresham College-ba. Innen később visszatért Cambridge-be, s bár ottani matematikai tanszékéről lemondott Isaac Newton kedvéért, pár évvel halála előtt még megválasztották a Trinity College igazgatójának. Ő kezdeményezte a kollégium ma is fennálló, ún. Wren könyvtárának az építését. Az érintő keresésére vonatkozó, 1670-ben publikált módszere alapvetően ma is használatos a differenciálszámításban. Talán ő volt az első, aki tisztán látta, hogy az érintő keresése és a görbe alatti terület meghatározása egymásnak inverze.

Francia kémikus
Párizsban gyógyszerészetet tanult. Itt Antoine François Fourcroy és Louis Nicolas Vauquelin előadásait hallgatta. 1798-tól az École Polytechnique kémia tanára. 1810-től École Polytechnique és a Faculté des Sciences elnöke. A bór egyik felfedezője és felfedezte a hidrogén-peroxidot. A thénardit (nátrium-szulfát) ásványt róla nevezték el. Nagy hatása volt a francia tudományos oktatásra. Neve ott van a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Amerikai biokémikus, Nobel-díjas
A Columbia Egyetemen végzett, 1910-ben szerzett Ph. D. fokozatot. 1914-től vezette a rochesteri Mayo Klinika biokémiai osztályát, majd 1921-től harminc éven keresztül a Minnesotai Egyetem élettanprofesszora volt. 1951 után a Princeton Egyetem és a vendégprofesszoraként tevékenykedett. Ő izolálta 1914-ben a tiroxint (pajzsmirigy-hormont), amely a Banting és Best által előállított inzulin mellett a kialakuló hormonterápia legfontosabb anyaga lett. 1930-tól a mellékvesekéreg hormonjait kutatta. 1944-ben szintézissel előállította a dehidrokortikoszteront és 1946-ban a gyógyászati szempontból fontos kortizont. Philip S. Hench és Tadeus Reichstein társaságában ő kapta az 1950. évi orvosi-élettani Nobel-díjat a mellékvesekéreg-hormonok szerkezetének és biológiai hatásának tanulmányozásáért.

Természettudós, botanikus, protestáns prédikátor
1556-ban Hédervárott, majd Szakolcán, 1559-től Alsólendván, 1564-től Sárváron volt tanító. 1565-től a Bánffyak udvari papja Alsólendván, 1574-től Sopronban magyar prédikátor, 1576-tól Németújváron Batthyány Boldizsár udvari lelkésze. 1585-ben a Fertő és a Balaton közti kerület szuperintendense. Az 1587-i csepregi zsinaton kánonokat bocsátott ki, amelyek ellen az ortodox lutheránus esperesek ellenállást szítottak. Az 1591-i csepregi kollokviumon nyílt szakításra került sor Beythe és a lutheránusok között. 1595-ben lemondott püspöki tisztéről. Munkásságának fontos része volt a növénytan tudományos kutatása. A magyar növényszavak gyűjtése Beythe érdemének tekinthető, ámbár a gyűjtött nevek Clusius munkájában láttak világot. Munkája az első magyar flóraleírásnak tekinthető.

Paleontológus, geológus
Főiskolai tanulmányutat a bécsi Theresianumban tett. Figyelme akkor fordult a paleontológia felé, amikor szentpéterfalvai birtokukon (Hunyad vm.) krétakori ősgyíkmaradványokat talált. Bejárta szinte egész Európát. 1905-07-ben rendszeres geológiai kutatásokat végzett Albániában. 1912-ben a londoni geológiai társulat l. tagja. 1925-ben a Földtani Intézet igazgatója lett. Ez időben kezdett behatóan foglalkozni tektonikával. Kezdeményezője a magyarországi geotermikus grádiens-kutatásoknak. Állásáról 1929-ben lemondott és Bécsbe költözött. Legfőbb kutatási területe haláláig a dinosaurusokkal kapcsolatos problémák tisztázása. A másik terület, amely jóformán egész életében foglalkoztatta: Albánia geológiája volt. Az őshüllők világszerte elismert szakértője volt. 1917-től az MTA tagja.

Angol fizikus, Nobel-díjas
Cambridge-ben született, apja James John Thomson, aki az elektron felfedezéséért kapott Nobel-díjat. Cambridge-ben tanult, az 1. világháborúban több évig hadi szolgálatot teljesített. A háborúból visszatérve rövid Cambridge-i munka után 1922-ben a University of Aberdeen professzora lett. Itt kísérletileg megfigyelte az elektrondiffrakció jelenségét és ezzel igazolta Louis de Broglie hipotézisét az anyag hullámtermészetéről. A Nobel-díjat 1937-ben Clinton Joseph Davisson-nal megosztva kapta, aki tőle függetlenül jutott ugyanerre a felfedezésre. 1930-tól 1952-ig a londoni Imperial College professzora volt, majd 1962-ig a Cambridge-i Corpus Christi College vezetője volt. A 2. világháború idején az atomenergia háborús célú felhasználásán is dolgozott. 1943-ban lovaggá ütötték.

Francia fizikus, Nobel-díjas
1920-tól a párizsi École Normale Supérieure-ön tanult, majd Franciaországban a Bordeaux-i és a Clermont-Ferrand-i, Belgiumban a Leuveni Egyetem természettudományi karán, 1941-től 1968-ig pedig az École Normale Supérieure-en tanított. 1966-ban fizikai Nobel-díjat kapott az atomok elektromágneses rezonanciáinak tanulmányozására szolgáló eljárások felfedezéséért és kidolgozásáért. A Nobel-díj elnyerése idején az École professzora és a fizikai laboratórium társigazgatója volt. Hosszú, eredményes tanári pályája alatt egy egész francia fizikusnemzedéket nevelt fel. 1968-1972-ig a Nemzeti Tudományos Kutatóközpont igazgatója volt.

Mérnök, műegyetemi tanár
Pesten a bölcsészkaron doktori, Bécsben mérnöki oklevelet szerzett. 1860-1876-ig József főhercegnél jószágigazgató volt. 1876-1885-ig a műegyetem tanár volt, 1885-től a budapesti kereskedelmi akadémia igazgatója. 1887-től tagja volt a tanárvizsgáló bizottságnak. Az ő közreműködésével készült a középkereskedelmi iskola új szervezetének tervezete. Neve elsősorban mint közgazdasági szakíróé volt ismeretes.

Matematikus, tanár
Tanári oklevelét Kolozsvárt kapta 1891-ben. 1892-1893-ban a berlini egyetemen, 1894-95-ben Párizsban tanult, 1894-ben Kolozsvárt doktorátust szerzett és a városi polgári fiúiskolában tanított. 1896-ban Budapesten tanár a felsőbb leányiskolában, 1900-tól a tanárképző intézeti főgimnáziumban, a "Mintában" (a mai Trefort gimnázium elődjében). Adatfeltáró munkássága a Bolyai-kutatás szempontjából jelentős. Fontos Bolyai-dokumentumokat ajándékozott közgyűjteményeknek.

Német jezsuita tudós, polihisztor
1616-ban belépett a jezsuita rendbe, 1628-ban pappá szentelték. Enciklopédikus tudású polihisztor volt, a filozófián és a teológián kívül matematikával, csillagászattal, földtannal foglalkozott, de érdeklődése és tevékenysége sok más területre is kiterjedt. Jezsuita iskolákban tanított görög és héber nyelvet, matematikát, filozófiát és más tárgyakat. 1633-ban VIII. Orbán pápa Rómába hívta, 8 évig a Collegium Romanumban tanított fizikát, matematikát és keleti nyelveket. Ezután önálló kutatással és könyvek írásával foglalkozott. Negyvennégy könyve jelent meg nyomtatásban. Megfigyelte a napot és a napfoltokat saját készítésű távcsövével. Kutatta az egyiptomi hieroglifa-írást, összefoglaló könyvet írt Egyiptomról. Foglalkozott a fénytannal, a mágnesességgel, a zeneelmélettel, az égitestek fizikájával. A tűzhányók kutatása során leereszkedett és méréseket végzett a Vezuv kráterében. Kiadott egy több nyelvű térképgyűjteményt, feltérképezett tengeráramlásokat. Ő találta fel a laterna magica-t. Állandó levelezést folytatott kora minden számottevő tudósával. A római Museo Kircherianoban, állandó kiállításon látható régiséggyűjteménye, saját találmányú és készítésű műszerei is.

Német kísérleti fizikus, kémikus, egyetemi tanár
Ugyanabban az évben született, mint Kossuth Lajos, vagy Bolyai János. Őt azonban sem a politika, sem a matematika nem kötötte le, csak a kísérletező természettudomány. 25 éves korában doktorált Berlinben kémiából, majd Stockholmban töltött egy évet Berzelius laboratóriumában. A következő évben Párizsban kutatott Gay-Lussac mellett. Hazatérve Berlinbe és felvérteződve a kísérleti kémia és fizika akkor legmodernebb módszereivel, csakhamar Európa élenjáró laboratóriumát hozta létre Berlinben az egyetemen. Gazdag örökségét is ennek a laboratóriumnak a felszerelésére költötte. Már 38 éves korában a porosz tudományos akadémia tagja volt. Világos és kísérleti demonstrációkkal gazdagon kísért előadásaira özönlöttek a berlini egyetemi hallgatók. A legjobbak számára otthon külön heti kollokviumokat tartott aktuális természettudományos kérdésekről. Tanítványának mondhatta többek között Clausiust, Helmholtzot és Wiedemannt. Tanári munkássága követendő például szolgált Laue számára a berlini egyetemi kollokviumok folytatására, fenntartására. (Ennek példájára jöttek létre az Ortvay-kollokviumok Budapesten.) Egyik fontos felfedezése Magnus-effektusként vonult be a szakirodalomba, a Magnus-Haus pedig ma is a német fizikai társulat reprezentatív székháza Berlinben. (Dr. Radnai Gyula)

Német kémikus
A giesseni egyetemen Justus von Liebig tanítványa volt, 1841-ben doktorált. 1845-ben Londonban az új Royal College of Chemistry első igazgatója lett. 1864-ben Bonnba költözött, 1865-ben a berlini egyetem kémia professzora és laboratóriumának igazgatója lett, itt tanított és kutatott haláláig. Munkája a szerves kémia nagy területeit fogta át. Első kutatása, a kőszénkátrány vizsgálata vezette el a benzol és a toluol kinyerésére szolgáló gyakorlati módszerekhez, és ezek nitrovegyületekké és aminokká való átalakításához. Előállította a három etil-amint és a tetraetil-ammónium-sót, és kimutatta az ammóniával való szerkezeti rokonságukat. Felfedezte a formaldehidet, a hidrazobenzolt, az izonitrileket és Auguste Cahours társaságában az allil-alkoholt. Az amidok aminokká átalakítására szolgáló módszerét Hofmann-reakciónak nevezik. Módszert dolgozott ki a folyadékok molekulasúlyának a gőzsűrűségből való meghatározására is. Az ő és Sir William Henry Perkin anilin kutatásai segítették az anilinfesték ipar alapjainak a lerakását.

Brit fiziológus
Már tizenhat évesen munkát kapott a Medical School férfi kórházban. Zseniális tanuló volt, sok érmet és díjat kapott tanulmányi versenyeken és olyan ösztöndíjakat is, amivel el tudta tartani magát. 1889-ben szerezte meg a diplomáját. Első útját Németországban töltötte, ahol nagyon sok kutatást, kísérletet végzett. Visszahívták az egyetemre, ahol találkozott egykori munkatársával, William Bayliss-sel. A tudományok számos területén kutatott, de legnagyobb eredménye Frank-Starling szív törvénye vagy Starling-törvény. Az ő nevéhez fűződik a hormon felfedezése. A brit Starling olyan sok időt töltött Németországban, hogy a háborúban a németek oldalán ált. Hangoztatta a német nemzet megváltoztatását. Starling kapta az egyik legfontosabb katonai feladatot: találjon ellenszert a harci gáz ellen. A gázhadviselés és a német gázálarc is az ő nevéhez fűződik.

Galíciai születésű amerikai matematikus
A fraktálgeometria megértéséhez fontos többek között a Bochner-integrál. Bochner-eljárást használják a differenciálgeometriában. Harald Bohr meghívta őt Koppenhágába ahol együtt dolgoztak a majdnem-periodikus függvények megoldásán.

Lengyel matematikus
A varsói egyetemen tanult, itt doktorált 1923-ban. Kapcsolatban volt a lengyel topológiai iskola jeles tagjaival. A 2. világháború alatt az illegális "földalatti egyetem"-en oktatott, ezért a németek koncentrációs táborba vitték. A háború után ismét oktatott Varsóban, 1948-ban kapta meg az egyetemi professzori címet. Legjelentősebb eredményeit a topológiában és gráfelméletben érte el, de publikált számelméleti és komplex függvénytani munkákat is. 1959-ben egy londoni konferencián hunyt el. Az általa felvetett Zarankiewicz-problémára Kővári Tamás-Sós Vera-Turán Pál adott meg egy felső becslést. A Zarankiewicz-sejtés a Turán Pál által felvetett ún. "téglagyári probléma" megoldására vonatkozik.

Ausztrál neurofiziológus, Nobel-díjas
Tanulmányait Melbourne-ben és Oxfordban végezte, ahol Sherrington tanítványa volt. 1929-ben doktorált. 1937-ben tért vissza Ausztráliába, s hét éven át a sydneyi kórház kutatóintézetének igazgatója volt. 1947-1951 között az új-zélandi Otaga orvosi egyetemének professzora volt. Még Ausztráliában végezte legjobban ismert kísérletes munkáit a szinapszisokon keresztüli idegimpulzus-átvitelről. Munkatársaival feltárta a gerincvelői mozgatóidegsejtekben a serkentő és a gátló posztszinaptikus potenciálhullámokat. 1963-ban élettani-orvosi Nobel-díjat kapott megosztva Sir Alan Hodgkinnal és Sir Andrew Huxley-val, akik posztulálták és kísérletesen feltárták az idegimpulzus tovavezetésének ionális mechanizmusát. Számos könyve jelent meg, ezek közül többet társszerzőkkel publikált, többek között Karl Popperrel és Szentágothai Jánossal is.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
Budapesten a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre iratkozott be, ahol 1940 és 1944 között gépészmérnöki tanulmányokat folytatott. 1942-től a II. gépszerkezettani tanszéken gyakornok, 1949-től adjunktus. Egyetemi munkája mellett ipari gyakorlatot is folytatott. Az üzemi munkák során terelődött figyelme az ágyazástechnika kérdéseire. Az egyetemi tanszék laboratóriumában felállított csapágyvizsgáló gépen önálló kutatásokat végzett, felhasználva az ágyazás és kenéstechnika hazai és nemzetközi irodalmát is. 1949-51-ben az Állami Műszaki Főiskolán is tanított, a gépelemek tanszéken 1959-ben docensi kinevezést kapott. A BME Gépészmérnöki Kara tudományos dékánhelyettessé választotta (1963-66). Eredményei közül kiemelhető a hengeres hidrodinamikus csapágyak állandósult terhelés melletti határteherbírása, ill. a hidrosztatikus csapágyak optimalizációja témákban végzett munkája.

Kolozsvári matematikus, pedagógus
1954-1968-ig a nagykárolyi és 1968-1972-ig a kolozsvári líceumokban tanított. 1973-1974-ig szerkesztője volt Bukarestben a Tanügyi Újságnak. Kolozsvárra visszatérve tanár a Tanártovábbképző Intézetben, majd 1977-től 1994-es nyugdíjazásáig a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen tanította a matematika módszertanát. 1972-1980 között mintegy 50 írása jelent meg a matematikatanítás kérdéseiről. Nagykárolyi tanárkodása éveiben diákszínjátszó együttesekkel mintegy húsz előadást rendezett, konferált. Sírja a Kolozsvári temetőben van.

Spanyol hisztológus, Nobel-díjas
A zaragozai egyetemen végzett orvosi tanulmányokat. Professzorként működött a valenciai, barcelonai és madridi egyetemen. 1902-ben megalapította a biológiai kutatóintézetet, amely nyugdíjazása után, 1923-ban az ő nevét vette fel (Cajal Institut). A központi idegrendszer szerkezetének és működésének feltárásában alapvető fontosságú munkát végzett. Elsősorban ő fogalmazta meg a neuronelméletet, mely szerint az idegrendszer különálló sejtekből, neuronokból áll, melyek szinapszisokon keresztül vannak kapcsolatban egymással. Számos fontos felismerést tett az idegsejtek, az agykéreg szerkezetéről és működéséről. Kitűnő rajzokat készített mikroszkópi felvételekről. Számos tudományos társaság tagja, illetve tiszteletbeli tagja volt, többek között 1901-től a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja is volt. Sok tudományos elismerésben részesült, 1906-ban orvosi Nobel-díjat kapott. Érdekesség, hogy fiatal kutatóként néhány tudományos-fantasztikus könyvet írt "Dr. Bacteria" álnéven.