Olasz matematikus
17 éves korától felszentelt pap volt. Eredetileg görög nyelvet és költészetet tanított, csak 27 éves korában kezdett matematikával foglalkozni. 1786-ban nevezték ki a paviai egyetem algebra- és geometriaprofesszorává. Párizsban részt vett a méterrendszer elõkészítési bizottságában. Legnevezetesebb matematikai munkája a Geometria del Compasso (Pavia 1797), melyben bebizonyította, hogy minden euklideszi szerkesztés elvégezhetõ csak körzõ segítségével, vonalzó nélkül. Ezt a tételt nála korábban Georg Mohr már 1672-ben bebizonyította, az õ eredménye azonban nem vált ismertté. A tételt ma kettejükrõl Mohr-Mascheroni-tételnek nevezik.

Francia vegyész
Tanulmányozta a jód gyógyászati alkalmazását a golyva kezelésénél, valamint fertõtlenítõként, bevezetve a jódtinktura használatát. A szerves kémia egyik megalapítójának tekintik. Felfedezte az antracént a kõszénkátrányban, a metilalkoholt a faszeszben. Meghatározta több elem atomtömegét, módszert dolgozott ki molekulatömeg meghatározására gõzsûrûségméréssel. Módszert dolgozott ki szerves vegyületek nitrogéntartalmának meghatározására. Elsõként tételezte fel, hogy a szerves vegyületekben egyes atomok helyettesíthetõk más atomokkal vagy atomcsoportokkal, lehetõvé téve ezáltal számos új vegyület szintézisét. Elvetette a Berzelius-Liebig féle dualista elméletet és helyette egységes elméletet javasolt, melybõl késõbb Gerdardt és Laurent a típuselméletet fejlesztette ki. Neve szerepel a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Francia fizikus
Francia arisztokrata családban született. Az École Navale (tengerészeti iskola) elvégzése után kilenc évig tengerésztisztként szolgált. 1904-ben fordult érdeklõdése a fizika felé. Paul Langevin mellett megszerezte a doktori címet. A család párizsi palotájában jól felszerelt laboratóriumot hozott létre, ahol fizikusokból egy csoportot szervezett, és fõként röntgendiffrakciós kísérleteket végzett. A forgókristály-módszer bevezetésével elsõként sikerült egy abszorpciós élt meghatároznia. Ezzel megalapozta a röntgen-spektroszkópiát. Eredményei jelentõsen hozzájárultak az atomszerkezet megismeréséhez. Õ irányította fiatalabb fivérének, Louis-nak az érdeklõdését a fizika felé. 1906-ban, apja halálakor örökölte a hercegi címet. 1934-ben választották az Académie Française tagjává, 1946-ban lett a brit Royal Society külföldi tagja. 1942-tõl 1946-ig a Collège de France professzora volt. Közvetlen leszármazott nélkül halt meg, a hercegi cím testvérére, Louis-ra szállt.

Ausztrál fizikus
Ausztráliában végezte tanulmányait. 1927-ben ösztöndíjat nyert a Cambridge-i Cavendish laboratóriumba, Ernest Rutherford mellé. Itt felfedezte a hidrogén izotópjait, a deutériumot és triciumot, valamint a hélium 3 atomsúlyú izotópját. Ezzel megvetette a magfúziós kutatások alapját. 1937-ben a birminghami egyetem fizikaprofesszora lett. A 2. világháború idején jelentõs eredményeket ért el a radarfejlesztésben, majd Amerikában fontos szerepet játszott az atombomba kifejlesztésére szervezett Manhattan projektben. 1950-ben visszatért Ausztráliába, a Canberra-ban alapított Ausztrál Nemzeti Egyetem professzora lett. Az Ausztrál Tudományos Akadémia megalapítója és elsõ elnöke volt.

Amerikai tábornok
A West Point-i katonai akadémián végzett. Mûszaki tisztként több nagy katonai beruházás felelõse volt. 1931-tõl Washingtonban teljesített szolgálatot, többek között a Pentagon építését is õ koordinálta. 1942 szeptemberében tábornokká nevezték ki és megbízták az atombomba fejlesztését végzõ Manhattan terv irányításával. A hatalmas szervezõ munkát kiválóan látta el. Õ döntött a Los Alamos melletti kísérleti telep kiépítésérõl. Össze kellett fognia a tudományos kutatást, és gondoskodnia kellett a megfelelõ kutatási és ipari feltételekrõl, az anyagok, az uránium beszerzésérõl, a legszigorúbb biztonsági intézkedések betartása mellett. Nagy szerepet játszott fontos döntések meghozatalában. Erõs befolyása volt arra, hogy a bombát bevessék Japán ellen, õ választotta ki a lehetséges célpontokat is. A háború után is szorgalmazta az Egyesült Államok atom-ütõerejének kiépítését. 1950-ben nyugalomba vonult a hadseregtõl, 1961-ig a Remington Rand Corporation kutatási igazgatóhelyettese volt.

Római csillagász, matematikus, hadvezér, politikus
Arisztokrata családba született; apai ágon a trójai uralkodókig tartották nyilván az õseit; édesanyja, Aurelia Cotta révén, aki Róma legbefolyásosabb és leggazdagabb családjai egyikébõl származott, kiváló neveltetésben részesült. Az ifjú hamar kitûnt helyzetfelismerési és szónoki képességeivel, bátor büszkeségével. Többször törtek életére, de emberismerete és értelmessége révén mindig megmenekült, kivéve az utolsó alkalmat, amikor már maga sem kívánta elhárítani az ellene indított merényletet, és így biztosította, hogy életmûve fennmaradjon. Három fontos tudományterület õrzi a nevét: az orvostudományban a császármetszés (Caesarian section); a csillagászatban a júlián naptár (Julian calendar); a matematikai kódoláselméletben a cézár-kód (Caesar cipher). (Rejtjelezési módszerét még 1915-ben is alkalmazták az orosz cár tisztjei, de figyelmen kívül hagyták, hogy a mieink már meg tudták fejteni.) (Hujter Mihály)

Osztrák matematikus
A bécsi egyetemen tanult, itt doktorált 1899-ben. Ezután még Berlinben, Zürichben és Göttingenben folytatott tanulmányokat. 1902-tõl tanársegéd, majd magántanár volt a brünni mûszaki egyetemen (ma Brno, Cseh Köztársaság), 1910-tõl ugyanitt rendkívüli professzor. 1911-tõl 1920-ig az erlangeni egyetemen volt tanszékvezetõ professzor, itt nagy hatással volt Emmy Noetherre. 1920-tól 1938-ban történt nyugdíjbavonulásáig a kölni egyetem professzora volt. Egyik fõ területe az algebra volt, jelentõs eredményeket ért el a determinánsokkal és az Abel-féle csoportokkal kapcsolatban. Legjelentõsebb eredménye azonban az 1907-ben kimondott, a Lebesgue-féle integrálokkal kapcsolatos tétel, amelyet vele egy idõben Riesz Frigyes is publikált, ezért kettejükrõl a Riesz-Fischer-tétel nevet kapta. Ez igen jelentõs a Hilbert-terek elméletében.

Építész, mûegyetemi tanár
Hültl Hümér öccse. Oklevelének megszerzése után hazai tervezõirodákban és külföldi utazásokon nyert szakmai gyakorlatával korán önállósult. 1906-ban Berninirõl írt értekezésével hazánk elsõ építészdoktora lett, 1913-tól 1940-ig a mûegyetem mû- és díszépítéstani tanszékének tanára, 1930-1932-ben rektora volt, az építészképzés megreformálását szorgalmazta. Mûvei a történelmi új reneszánsz, méginkább az újbarokk stílus képviselõi (volt Pajor-szanatórium, volt Gazdák Biztosító épülete, Mester utcai kereskedelmi iskola, zugligeti templom és rendház; piarista rendház és gimnáziuma stb.). A 30-as évektõl a hagyományos stílust modern funkcionalista elvekkel igyekezett egyeztetni (Péterfy Sándor utcai kórház, 1934, a Fõváros Autóbusz Üzem garázsa stb.). 1931-tõl 1939-ig a felsõház tagja volt. 1931-tõl az MTA tagja.

Orvos, hisztológus, biológus, egyetemi tanár
1910-ban szerezte oklevelét. 1910-tõl a budapesti kórbonctani intézetben tanársegéd, majd adjunktus. 1921-tõl a debreceni orvosi karon az anatómiai intézet igazgatója. 1930-ban biológiai kutatóállomást létesített Alsógödön. 1932-tõl a budapesti egyetem orvosi karán a szövettan és fejlõdéstan ny. r. tanára. Az 1933-ban Cambridge-ben megtartott III. nemzetközi kísérletes sejttani kongresszus elnöke volt. Nagy jelentõségûek a rostképzõdés természetére, a sejtközi állomány biológiájára vonatkozó felfedezései. Sejttenyésztési kutatásai is jelentõsek. Megállapításait nemzetközi viszonylatban is sokra értékelik. Állásától politikai okok miatt megfosztották. Tanári, kutatói és emberi nagyságát értékelve a SOTE tanácsa Huzella-emlékérmet és jutalomdíjat alapított az elméleti orvosbiológiai kutatások elismerésére. Az emlékérmet és a díjat 1991 óta évente egyszer ítélik oda.

Geofizikus, egyetemi tanár
Matematika-fizika szakos tanári és matematikából doktori oklevelet a budapesti tudományegyetemen szerzett. Utána néhány évig a Magyar-Amerikai Olajipari Rt. (MAORT) geofizikai osztályán dolgozott. 1942-50-ig Egerváry Jenõ utódaként a budapesti állami felsõipariskolában matematikát tanított. 1949-ben megbízták a geofizikai tanszék megszervezésével, 1956-ban ugyanitt tanszékvezetõ egyetemi tanár. Mint matematikus fõként halmazelmélettel foglalkozott. Geofizikusi pályája a gravitációs és földmágneses mérések eredményeinek korszerû értékelésére vonatkozó kutatásokkal indult. Tanulmányaiban 1953-tól elsõsorban a Föld tágulására vonatkozó elméletét ismertette. Tanszékén indult meg Magyarországon a Föld fizikájának szervezett kutatása. Létrehozta az új, korszerû szeizmológiai obszervatóriumok hálózatát, megindította a hazai paleomágneses kutatásokat, továbbá a gravitációs állandó újabb meghatározására irányuló vizsgálatokat. 1966-tól a budapesti tudományegyetem természettudományi karának dékánja. Tagja volt több nemzetközi geofizikai társaságnak és szervezetnek. 1960-tól az MTA tagja.

Mérnök
Felsõipari iskolát végzett. 1945 után részt vett Sashalom helyreállításában. 1945-tõl a Ganz Vagon- és Villamossági Gyár váltóáram-szerkesztési osztályának vezetõje. 1950-tõl a Nehézipari Minisztérium mûszaki fejlesztési osztályának vezetõjévé nevezték ki. 1950-1954-ig könnyûipari miniszter volt. 1953-67-ben országgyûlési képviselõ. 1957-1967. között az Országos Tervhivatal elnöke, 1961-70-ben az Országos Mûszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) elnöke, s 1967-70-ben mint az OMFB elnöke, a kormány tagja. Az Országos Atomenergia Bizottság elnöki tisztét is betöltötte. A magyar iparfejlesztés és tudományos-technikai haladás egyik legfõbb szervezõje volt. Autóbaleset áldozata lett.

Orvos, író
A szegedi tudományegyetem orvosi karának hallgatója volt. 1973-1975 között az Országos Egészségnevelési Intézet igazgató helyettese, 1983-tól a Fõvárosi Egészségnevelési Intézet vezetõje. Számos nemzetközi szakmai rendezvényen vett részt. A Magyar Vöröskereszt Családvédelmi Munkabizottságának elnöke, az Egészségnevelés c. folyóirat fõszerkesztõje volt. Orvos-írói tevékenységét az 1966-ban megjelent szociológiai tárgyú írásaival kezdte.

Német csillagász
A Berlini Csillagvizsgáló munkatársa, 1835 és 1851 között igazgatóhelyettese volt J.F. Encke mellett. A Szaturnusz gyûrûit tanulmányozta, késõbb sikeresnek bizonyult módszert javasolt a Naprendszer méretének mérésére a kisbolygók parallaxisának meghatározásával. A Neptunuszt Urbain Le Verrier francia csillagász kérésére kereste, aki kiszámította a bolygó valószínû helyzetét, mielõtt még megpillantották volna. 1846. szeptember 23-án elsõként észlelte a Neptunusz bolygót. 1851-tõl 1897-ig a breslaui (ma Wroclaw, Lengyelország) csillagvizsgáló igazgatója volt.

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
1942 és 1946 között az USA atombombaprogramján dolgozott. Késõbb az Argonne-i Nemzeti Laboratóriumban dolgozott Illinoisban, eközben Ph.D. fokozatot szerzett a Chicagói Egyetemen. 1948-ban csatlakozott a Kaliforniai Egyetem Berkeley tanári karához, 1958-ban lett egyetemi tanár. Kutatási témái közé tartozott az alfa-bomlás, neutronok diffrakciója folyadékokban, nagyenergiájú részecskék kölcsönhatásainak vizsgálata. Segrèvel együtt 1955-ben a nagyteljesítményû bevatron részecskegyorsítót használták fel antiprotonok elõállításához, a következõ évben pedig igazolták az antineutron létezését is. Az antiproton felfedezéséért 1959-ben Emilio Segrè társaságában kapott fizikai Nobel-díjat. Ez volt a másodikként felfedezett antirészecske, létezését már korábban feltételezték, és a megtalálása közvetlenül sok más antirészecske felfedezéséhez is elvezetett.

Orvos, egyetemi tanár
1818-ban avatták orvosdoktorrá a pesti egyetemen. 1823-ban orvos Bakabányán, majd Selmecbányán. 1824-tõl 1849-ig az elméleti orvostan tanára a pesti egyetemen, 1841-42-ben és 1842-43-ban az orvosi kar dékánja. A szabadságharc után megfosztották tanszékétõl. Jelentõs érdemeket szerzett a magyar orvosi mûnyelv fejlesztése terén új szavak (pl. láz, genny, tályog, izom, ideg, étvágy stb.) alkotásával, tankönyvek fordításával, írásával, orvosi mûszótár szerkesztésével. Kutatásokat végzett a finnugor nyelvrokonság bizonyítására. 1831-ben Toldy (Schedel) Ferenccel megalapította a Magyar Orvosi Tár c. folyóiratot, melyet 1833-tól Flór Ferenccel szerkesztett 1848-ig, majd 1861-tõl 1864-ig. Ugyancsak Flór Ferenccel adta ki az elsõ magyar orvosi címtárat: 1841-ben megalakította a Természettudományi Társulatot, amelynek elsõ elnöke lett. 1830-tól az MTA tagja.

Angol csillagász, matematikus
Charles Darwinnak, a nagy természettudósnak volt a második fia, 1883-ban a Cambridge-i Egyetemen a csillagászat professzora lett. Elsõként dolgozott ki kozmológiai elméletet a matematikai fizika módszereire alapozva. Az árapály-erõkrõl jelentõs mûvet alkotott. A Hold keletkezésére vonatkozó elméletét, mely szerint a Hold valamikor a Föld része volt, és abból szakadt ki a Nap vonzása következtében, ma már nem fogadják el, mert ellentmond a Nap-Föld-Hold rendszer számos adatának.

Holland fizikus, matematikus, csillagász
Leidenben és Bredában tanult, 1657-ben megalkotta az elsõ ingaórát. 1673-ban kidolgozta a matematikai és fizikai inga elméletét. 1658-ban a körmozgást vizsgálva bevezette a centrifugális erõ fogalmát. 1669-ben megadta a rugalmas ütközés törvényeit. Az optikában felvetette a fény hullámelméletét, és felfedezte a polarizációt. Tökéletesített távcsövével fölfedezte a Szaturnusz legnagyobb holdját a Titánt, felismerte, hogy a bolygót gyûrû övezi. Párizsban élt, tagja volt a Francia Akadémiának, de protestánsként bölcsebbnek vélte visszatérni Hágába itt, szülõvárosában érte a halál.

Francia matematikus
Orvosi tanulmányokat végzett és orvosi gyakorlatot folytatott, de érdeklõdése túlmutatott az orvostudományok területén. Matematikával és krisztallográfiával is foglalkozott. 1809-ben a Strasbourg-i egyetemen a matematika professzora lett. Általánosította a faktoriális fogalmát. A faktoriális függvényre õ vezette be az n! jelölést.

Osztrák kémikus, fizikus
18 éves korában a prágai német egyetem diákja lett. 1841-tõl üzleti vállalkozásokkal próbálkozott, sikertelenül. 1856-tól egy bécsi középiskolában tanított. E mellett kémiai, elméleti fizikai kutatásokkal kezdett foglalkozni, s eredményeit hamarosan publikálta is. 1868-ban kinevezték a bécsi egyetem fizika tanszéke adjunktusának, ettõl fogva a bécsi tudóstársadalom is elismerte eredményeit. 1872-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. "Chemische Studien I." címû könyvében kísérletet tett a szerves molekulák szerkezetének tisztázására. Elsõként használta a "gyök" kifejezést. Felismerte, hogy egy elemnek különbözõ kötésekben más-más vegyértéke lehet. Legfontosabb eredményeként megpróbálta meghatározni a levegõmolekulák méretét, ez egy nagyságrendnyi pontossággal sikerült, ami az akkori viszonyok között igen jó eredménynek tekinthetõ. Tiszteletére az ideális gáz egy köbcentiméterében lévõ molekulák számát Loschmidt-számnak nevezzük.

Orosz-szovjet fizikus, matematikus, Nobel-díjas
A moszkvai állami egyetemen szerzett diplomát 1918-ban. 1924-ben már az egyetem professzora lett. A Szovjetunió különféle felsõoktatási intézményeiben tanított, matematikai fizikából szerzett doktorátust, majd 1934-ben a Lebegyev Fizikai Intézet elméleti részlegének vezetõje lett. Tudományos eredményeit a fényelektromos hatás, a szilárd testekben való fényszóródás, a részecskefizika és a termonukleáris reakció területén érte el. Az elemi részecskék kölcsönhatásait leíró módszerét Tamm-módszernek nevezik. Az atomenergia békés alkalmazásai iránt érdeklõdött, ezért foglalkozott a szabályozott termonukleáris reakció megvalósításának módszereivel. 1958-ban Pavel A. Cserenkovval és Ilja M. Frankkal megosztva fizikai Nobel-díjat kapott a Cserenkov-sugárzás értelmezéséért.

Magyar születésû amerikai matematikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait 1905-1910 között a budapesti tud.egyetemen, 1910-11-ben a bécsi tud.egyetemen végezte. 1912-ben Budapesten Fejér Lipótnál doktorált. 1912-1914-ig a göttingeni és a párizsi egyetemen dolgozott. 1914-ben Zürichbe költözött, hogy az ottani egyetemen A. Hurwitz mellett dolgozhasson. A zürichi mûegyetemen 1928-tól 1940-ig egyetem ny. r. tanár. 1940-ben az USA-ba költözött. Kezdetben a Brown Egyetemen, 1942-tõl a Stanford Egyetemen tanított. Matematikai munkássága a tiszta és alkalmazott matematika igen széles területét öleli fel. Jelentõsek az analitikus függvények szingularitásaira vonatkozó vizsgálatai és kombinatorikai eredményei. Szegõ Gáborral írt kétkötetes mûve a század matematikájának klasszikusa lett. A Steiner- és Schwarz-féle tükrözési elv felhasználásával számos eredményt értek el, melyeket késõbb matematikusok egész sora alkalmazott. Heurisztikai és pedagógiai elmélete nagy érdeklõdést váltottak ki.

Állatorvos, egyetemi tanár
Oklevelét 1912-ben a budapesti Állatorvosi Fõiskolán szerezte, majd doktorátust tett. Közben Hutÿra Ferenc járványtani intézetében dolgozott. 1916-ban tanársegéd, 1917-ben adjunktus, 1918-ban az immunitástan magántanára lett. 1923-tól az immunitástan tanára, 1927-tõl az állatjárványtan tanára, e tanszéknek vezetõje 1963-ig, nyugdíjazásáig. 1928-ban megszervezte és 1943-ig vezette az Országos Állategészségügyi Intézetet. 1940-1941-ben dékán, 1947-1948-ban az Agrártudományi Egyetem rektora. A Nemzetközi Állategészségügyi Hivatalban 1933-tól 1963-ig Magyarország állandó képviselõje. 1953-tól 1956-ig az MTA Agrártudományok Osztályának elnöke, 1960-1967-ig az MTA alelnöke. Számos külföldi tudományos társaság tagja volt. Munkássága a háziállatok teljes kór- és gyógytanát felölelte. Vezetõ szerepe volt az állategészségügy tudományos szervezésében. Közel háromszáz dolgozatot tett közzé a járványtan, bakteriológia és mikrobiológia körébõl m. és külföldi folyóiratokban.

Vegyész, farmakológus
Vegyészmérnöki képesítést a budapesti mûszaki egyetemen szerzett 1941-ben. 1920-ban gyakorló vegyész a Chinoin-gyárban. 1938-ban a Chinoin-gyár fõmérnökévé nevezték ki. 1946-ban a gyár igazgatója, majd vezérigazgatója volt. 1948-ban a Kutatási Fõosztály megszervezésével bízták meg, az itt folyó munkát fõosztályvezetõként irányította. 1963-1968-ig a kutatólaboratórium vezetõje volt. Tevékenysége jelentõs a magyar gyógyszeripar történetében. Nevéhez fûzõdik az Ultraseptyl világszabadalma. Eredményes kutatásokat végzett a kristályos penicillinnel kapcsolatban, kidolgozta a Hypotiazid, a Chlorurit, a Fonurit és más gyógyszerek elõállítását. Számos szakközleménye jelent meg gyógyszerészeti szaklapokban.

Meteorológus
A budapesti egyetem matematika-fizika szakán 1938-ban szerzett tanári oklevelet. 1939 februárjában lépett az Országos Meteorológiai Intézet kötelékébe. Elsõsorban az idõjárás elõrejelzés területén dolgozott, 1947-ben a Prognózis osztály helyettes vezetõje, 10 év múlva vette át az osztály vezetését. Intenzíven foglalkozott a Magyarországon jellegzetes szinoptikus helyzetek éves és évszakos gyakoriságával. Ez irányú kutatásai eredménye a Magyarország Éghajlati Atlaszában megjelent nyolc idõjárási típushelyzetet bemutató térképsorozata. 1958-ban a ferihegyi elõrejelzõ osztály vezetésére kapott megbízást. Õ vezette be a repülési eligazítás nemzetközi szabályait az operatív munkában, egyben hazai felelõse volt a nemzetközi telekommunikációs kérdéseknek. 1969-ben vette át az Idõjárási kutatóosztály vezetését, 1970-tõl elõadott az ELTE TTK-n és az Agráregyetemen. A Magyar Meteorológiai Társaságnak több mint 40 évig volt tagja. A Társaság 1952-ben Steiner Lajos-emlékéremmel tüntette ki.

Német csillagász
A berlini egyetemen tanult, majd középiskolai tanár lett. Kezdetben amatõr csillagászként végezte megfigyeléseit, 1874-ben meghívták a potsdami Asztrofizikai Obszervatóriumba, amelynek 1882-ben vezetõje lett. Elsõsorban a napfoltok megfigyelésével ért el jelentõs eredményeket. Carringtontól függetlenül a napfizika két fontos összefüggésének felfedezõje volt. Az 1860-as években kimutatták a Nap felszínének differenciális rotációját, majd az ún. Spörer-szabályt, mely szerint a napfoltcsoportok keletkezési helyének átlagos heliografikus szélessége a napciklus során egyre csökken és a ciklus végére az egyenlítõ közelébe ér. Spörer vizsgálataihoz felhasználta az ógyallai részletes napfolt-észleléseket is. 1887-ben történelmi észlelések vizsgálata alapján észrevette a Nap 17. századi szokatlanul alacsony aktivitását (Maunder-minimum), továbbá összefüggést talált a napfolttevékenység és a sarki fény-aktivitás között is.

Kémikus, egyetemi tanár
A budapesti mûegyetemen 1918-ban vegyészmérnöki, 1921-ben a budapesti tudományegyetemen bölcsészdoktori oklevelet nyert, 1919-tõl a tudományegyetem II. sz. Kémiai Intézetében tanársegéd, utóbb adjunktus. 1926-tól hosszabb idõt töltött elõbb hazai, majd külföldi ösztöndíjakkal különbözõ német egyetemeken, különösen W. Ostwald lipcsei intézetében. 1946-tól a budapesti tudományegyetemen a kolloidkémia és kolloidtechnológia ny. r. tanára. Fõképp a szolok stabilitásának és az elektromos kettõs réteg szerkezetének vizsgálatával foglalkozott. Nevéhez fûzõdik az Ostwald-Buzágh-féle üledékszabály és a szolstabilitás kontinuitás-elméletének megállapítása, továbbá az adhézió mérésére vonatkozó kvantitatív módszer kidolgozása. 1938-tól az MTA tagja.

Német matematikus
Több német egyetemen tanult, doktorátusát a berlini egyetemen szerezte. 1943-ban professzornak nevezték ki a hannoveri mûszaki egyetemre, 1952-ben a hamburgi egyetemre. Itt megalapította az Alkalmazott Matematikai Intézetet. Nagyszámú publikációja elsõsorban a numerikus matematika területére esik, de céljai közé tartozott az is, hogy megvilágítsa, nincs éles határ a "tiszta" és az alkalmazott matematika között. Számos alapvetõ kézikönyv szerzõje a numerikus matematika, ezen belül a differenciálegyenletek, a sajátértékproblémák megoldása területén. Könyvet írt az optimalizálási problémákról is. Nevezetes, máig megoldatlan probléma a róla elnevezett Collatz sejtés, melynek kiterjedt irodalma van.

Orvos, bakteriológus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. 1885-tõl gyakornok, tanársegéd a budapesti kórbonctani, majd a törvényszéki orvostani intézetben. 1891-1906-ban az Állatorvosi Fõiskola bakteriológiai intézetét vezette, 1895-tõl 1906-ig a bakteriológia ny. r. tanára. 1907-1931-ben a bakteriológia, 1914-1931-ben az általános kór- és gyógytan ny. r. tanára a budapesti egyetem orvoskarán. A bakteriológia tudományának megalapítója hazánkban. Nocardtól függetlenül leírta a rágcsálók pseudotuberculosisának kórokozóját. Kutatásai a szarvasmarhák és sertések fertõzõ betegségeire, a bakteriofágok vizsgálatára, a lépfene-baktériumok eltérõ viselkedését okozó összefüggésekre irányultak. Évtizedekig irányította a diftéria elleni szérum termelését. Az 1. világháború alatt megszervezte a kolera és a hastífusz elleni oltóanyagtermelést. 1912-tõl az MTA tagja.

Földrajztudós, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a budapesti mûegyetemen végezte. Elõbb a mûegyetemi vízépítési tanszéken, majd a tudományegyetemen Lóczy Lajos mellett volt tanársegéd, közben megszerezte a filozófiai doktorátust. 1896-1898-ban tanulmányúton Kínában és Mandzsúriában hidrográfiai és geográfiai kutatásokat folytatott. Hazatérése után a Földtani Társulatnál, majd a Földrajzi Társaságnál töltött be különbözõ tisztségeket. 1905-tõl a kolozsvári, 1921-tõl a budapesti egyetemen a természeti földrajz ny. r. tanára, a Földrajzi Intézet vezetõje. A Földrajzi Sokoldalú tudományos munkássága során keletázsiai tanulmányútján fõleg a hegységek szerkezetét, a folyók természetét vizsgálta. Részt vett a Balaton tudományos tanulmányozásában. Jelentõsek morfológiai eredményei, továbbá a folyók szakaszjellegérõl, a futóhomok mozgástörvényeirõl, az európai monszun jelenségrõl szóló tanulmányai. Népszerû tudományos mûveivel nagy tömegek érdeklõdését keltette fel a földrajz és általában a természettudományok iránt. 1920-tól az MTA tagja.

Gépészmérnök, könyvtárigazgató
Az Állami Felsõipariskolában 1944-ben szerzett oklevelet, majd mûszaki rajzolóként helyezkedett el a Magyar Optikai Mûveknél. A 2. világháború után a Budapesti Mûszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán folytatta tanulmányait, s szerzett diplomát 1951-ben. 1951-53-ig a BME levelezõ tagozatán oktatási osztályvezetõ volt. 1953-ban az Oktatásügyi Minisztériumba került, e mellett 1955-63-ban adjunktusként a BME gépgyártástechnológiai tanszéken oktatott. 1959-ben mérnök-közgazdász oklevelet szerzett, 1963-ban doktorált. 1963-ban nevezték ki a BME Központi Könyvtára igazgatójává, ezt a feladatot látta el haláláig. Sokat tett azért, hogy a könyvtár megfelelõen szolgálni tudja a hazai mérnökképzést. Részt vett a BME története megírásában. A Felsõoktatási Szemle és a Technikatörténeti Szemle szerkesztõ bizottsági tagja volt.

Skót mérnök, fizikus
Sir John Benjamin MacNeill irányítása alatt általános mérnöki képzést kapott, több évig dolgozott mellette vasutak, kikötõk tervezésén és építésén. 1855-ben a Glasgow-i Egyetemen az általános mérnöki és mechanikai tanszékére nevezték ki. Vasúti tengelyek fémanyagának kifáradásával foglalkozott, ami új gyártási megoldásokhoz vezetett. A termodinamika, kiváltképp a gõzgépelmélet, egyik megalapozója. A Fahrenheit skálához illeszkedõ abszolút hõmérsékleti skálát Rankine skálának nevezik - ahhoz hasonló módon, ahogy a Celsius skálához illeszkedõ abszolút hõmérsékleti skála a Kelvin skála. A Rankine skála azonban ma már kevéssé használatos.

Walesi-brit földrajztudós, földmérõ
Everest már az angliai katonai iskolákban kitûnt a mûszaki tárgyakból, majd 1806-ban belépett a Kelet-indiai Társasághoz, és a következõ hét évben Bengáliában szolgált. Holland Kelet-India brit megszállása idején õ végezte el Jáva felmérését (1814-16), majd visszatért Indiába. 1818-tól 1843-ig mindvégig India térképészeti felmérésén dolgozott, 1823-tól fõfelügyelõként, 1830-tól pedig a földmérõk fõnökeként. Utóbbi minõségében bevezette a legpontosabb korabeli mûszerek használatát. Vállalkozásuk során Everest és elõdei felmérték a Himalájától az India déli csücskén fekvõ Comorin-fokig húzódó 11,5 fok hosszúságú délkörívet. 1827-ben beválasztották a Royal Society tagjai közé, 1861-ben pedig lovaggá ütötték. Tiszteletére nevezték el 1865-ben a világ legmagasabb hegycsúcsát, a Mount Everestet

Olasz csillagász
1854-ben Berlinben Johann F. Enckétõl tanult csillagászatot. Két évvel késõbb Oroszországba, a Pulkovói Csillagvizsgálóba került. 1860-ban a milánói Brera Csillagvizsgáló munkatársa lett, és itt dolgozott - 1862-tõl igazgatóként - 1900-ig, nyugalomba vonulásáig. A Hesperia nevû kisbolygót 1861-ben fedezte fel. Kettõscsillagokat is megfigyelt, és alaposan vizsgálta a Merkúrt, a Vénuszt és a Marsot. Õ volt az elsõ, aki pontos méréseken alapuló Mars-térképet szerkesztett. Õ észlelte elõször a Mars felszínén látható, olykor egymást metszõ fínom vonalakat, amelyeket csatornáknak ("canali") nevezett el. Ennek alapján többen, így Flammarion is, azt feltételezték, hogy a csatornák mesterségesek és értelmes lények készítették õket. A Mars-csatornák körül évtizedekig folytak viták. - Nyugalomba vonulása után az õsi héber és babilóni csillagászatot tanulmányozta. Egy Hold- és egy Mars-krátert neveztek el róla.

Kémikus, gyógyszerész
1856-ban a bécsi egyetemen doktori oklevelet nyert. 1859-ben a kassai fõreáliskola, 1867-ben a keszthelyi Gazdasági Felsõtanintézet kémiatanára. Innen hívták meg 1870-ben a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia tanárának, hol 1872-ig a vegytan és természettani tanszék, majd nyugalomba vonulásáig (1892) az általános és elemi vegytani tanszék vezetõje volt. Farbaky István tanártársával tökéletesített ólomakkumulátort talált fel (Farbaky-Schenek-féle akkumulátor). A másodrendû galvánelemekrõl írt tanulmányát 1885-ben az MTA Marczibányi-díjjal tüntette ki. 1889-tõl az MTA tagja.

Természetrajztanár, botanikus, hivatásos katona
1866-tól a kõszegi katonai felsõnevelõ intézet, késõbb az ebbõl szervezett katonai alreáliskola természetrajztanáraként mûködött kisebb megszakításokkal 1879-ig. Az iskola körül nagy parkot létesített. Freh Alfonz és Waisbecker Antal mellett a térség egyik legalaposabb botanikai kutatója volt. Kõszeg és környéke alacsonyabb- és magasabbrendû flóráját, valamint nagy mennyiségû egzotikus anyagot is tartalmazó hatalmas növénygyûjteményét a pannonhalmi Benedek-rend Fõapátsága vette meg 1920-ban, ez a szombathelyi Savaria Múzeumba került 1980-ban.

Építészmérnök
1933-ban a Mûszaki Egyetemen építészmérnöki diplomát szerzett. 1934-45 között a Budapest Székesfõvárosi Tanács városrendezési osztályának tervezõmérnöke volt, 1945-48 között a Fõvárosi Közmunkák Tanácsának osztályvezetõje, 1948-69 között az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban, valamint a Városépítési Tudományos Tervezõ Intézetben dolgozott. 1933-ban a Mûszaki Egyetemen építészmérnöki diplomát szerzett. 1934-45 között a Budapest Székesfõvárosi Tanács városrendezési osztályának tervezõmérnöke volt, 1945-48 között a Fõvárosi Közmunkák Tanácsának osztályvezetõje, 1948-69 között az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban, valamint a Városépítési Tudományos Tervezõ Intézetben dolgozott, váltakozva különféle vezetõ beosztásokban, Ybl-díjas

Csillagász
A pécsi pedagógiai fõiskola matematika-fizika szakán kezdte felsõbb tanulmányait. Mivel 1956-ban a fõiskolai munkástanácsot elnökölte, eltávolították az intézménybõl és a tanári pályáról. 1958-tól Baján csillagász. Kutatásainak fõ témája a felsõlégkör modelljeinek javítása. Az MTA doktora (1982); értekezésének címe: "A felsõlégkör szerkezete a mûholdak fékezõdése és fedélzeti mérések alapján". A Bajai Csillagvizsgáló vezetõje lett, és Szegeden egyetemi oktató is. Eredményiért elsõként érdemelte ki a Bay Zoltán-emlékérmet (2004). (Hujter Mihály)

Vegyészmérnök, talajkémikus
Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen okleveles vegyészként szerzett diplomát. 1952-tõl a Gödöllõi Agrártudományi Egyetemen, a talajtani tanszéken tanársegéd. 1958-tól a Keszthelyi Mezõgazdasági Akadémián, majd 1967-tõl a Kertészeti Fõiskolán docens. 1975-tõl a Kertészeti Egyetemen professzor, és tanszékvezetõ. Fõbb kutatási területei: szervesanyag- és humuszkutatás; humuszanyagok optikai vizsgálata; nitrogénformák, és szerepük a szerves- és a humuszanyagok hatásának megjelenésében; tõzegkutatások; okszerû tõzeghasználat; tõzegek a kertészeti termelésben; a szerves- és a humuszanyagok környezetvédelmi funkciói; a talajok környezeti kapacitása; a humuszanyagok polifunkcionalitása és biológiai aktivitása a növénytermelésben, az orvostudományokban, és a környezetvédelemben. Számos hazai, ill. nemzetközi tudományos szervezet, ill annak vezetõségi tagja. 1975-ben a Virginiai Egyetemen vendégprofesszor. Dolgozott FAO és UNDP programokban is. (Forró Edit)

Mérnök
Középiskolai tanulmányai befejezése után elõször jogot tanult, majd a bécsi Politechnisches Institut hallgatója lett. Mérnöki oklevelének megszerzése után néhány évvel kezdte meg oktatói tevékenységét a József Ipartanoda tanáraként. Fõ tudományága a geodézia volt. Közremûködött a méter és a kilogramm egyedül törvényes mértékegységként való elfogadásáról szóló törvény elõkészítésében. Az etalon vizsgálatához mûszereket szerkesztett. A kormány az õ elõterjesztése alapján állította fel a Mértékhitelesítõ Bizottságot, az Országos Mérésügyi Hivatal elõdjét, amelynek tizenhat éven keresztül vezetõje volt. A Kruspér-féle "új lejtmérõ" szintezõ mûszer az 1878-as Párizsi Világkiállításon ezüstérmet kapott.

Japán-amerikai elméleti fizikus, Nobel-díjas
Tokióban járt egyetemre, itt szerzett fizikus diplomát, utána be kellett vonulnia. Szerencsére nem került a frontra, radarkutató laborba sorozták be. A háború után Tokióban, majd Osakában építgette egyetemi kutatói pályafutását. Nagy hatással volt rá, hogy 1949-ben Hideki Yukawa Japánban elsõnek fizikai Nobel-díjat kapott és Oppenheimer meghívta Princetonba. 1952-ben azután õt is meghívta Oppenheimer. Kutatási témaválasztásában Yukawát követte: a magerõk elméleti vizsgálatába dolgozta be magát. Princetonból a közeli Chicago egyetemére ment át, itt volt professzor 70 éves koráig, és még utána is itt mûködött, emeritus professzorként. A kvantum színdinamikában ért el szép eredményeket, egyike volt a húrelmélet felállítóinak. Közben 1970-ben felvette az amerikai állampolgárságot. Továbbra is szoros kapcsolatot ápolt a már nyugdíjas Yukawával ugyanúgy, mint a Tokióban élõ Ryogo Kubo professzorral. Mind a japán, mind az amerikai állam büszke volt rá, de német, olasz, izraeli sõt még orosz kitüntetést is kapott az elméleti fizikában elért eredményeiért, s ezek megkoronázásaként 87 éves korában átvehette a fizikai Nobel díjat, megosztva két másik, szintén japán kutatóval. (Dr. Radnai Gyula)

Bányamérnök
Tanulmányait Selmecbányán végezte 1905-ben. Állami szolgálatát 1904-ben kezdte, 1916-ig több erdélyi ércbányánál, majd a Földtani Intézetnél, 1908-tól az erdélyi földgázkutatásnál mûködött. Õ irányította a kissármási és nagysármási földgázkutatást. 1916-ban Budapestre helyezték a Pénzügyminisztériumba, ahol 1918-tól az összes kincstári bányászati és kohászati ügyek vezetõje. 1920-24 közt szabadságolták, ez alatt az idõ alatt az Anglo-Persian Oil Company Ltd., ill. Hungarian Oil Syndicate kutatásainak vezetõje volt. 1925-tõl ismét átvette a Pénzügyminisztérium bányászati fõosztályának vezetését, majd 1934-ben állami kõszénbányászati igazgató. Munkásságához fûzõdnek a Nagyalföldön megindított szénhidrogén-kutatások elsõ eredményei. Több tudományos intézmény választotta tagjai közé.

Gépészmérnök, matematikus, egyetemi tanár
Apja Reuss Jenõ gépészmérnök, anyai nagyapja Schulek Frigyes építész. Érettségizõként 1918-ban (Rédei Lászlóval együtt) megnyerte az Eötvös-díjat az országos matematikaversenyen (a mai Kürschák verseny elõdjén). A budapesti mûegyetemen végzett gépészmérnökként, majd két évig tanársegédként dolgozott. Mindeközben a Ludovikán is tanított matematikát. 1924-tõl a gázmûveknél mérnök, mûszaki tanácsos. 1950-tõl vegyipari tervezési osztályvezetõ. 1953-ban visszatért a Mûegyetemre, hamarosan a gépészmérnöki dékán lett. A kontinuumtechnika problémakörébõl még 1930 körül megjelent tanulmánysorozata teremtette meg a "Reuss-Prandtl-elmélet" alapjait. Ez az elmélet a számítógépes eszközökkel együtt lehetõvé teszi a bonyolult összefüggések felismerését a szilárd anyagok teljes, rugalmas és képlékeny alakváltozásainak vizsgálatánál. (Hujter Mihály)

Arab csillagász, fizikus, matematikus, vízmérnök
Teljes nevén: Abu Ali Muhammad ibn al-Haszan ibn al-Hajszam al-Baszri. Szülõföldjérõl az egyiptomi kalifa Kairóba hívta, hogy a Nílus évenkénti áradását folyamszabályozással hatékonyabban hasznosítsa. Sikertelenségekor háborodott elmét színlelt, hogy a kalifa haragját elkerülje. Miután az uralkodó meghalt, Alhazen visszakapta a vagyonát, és élete végéig Egyiptomban maradt. Arabul írt fõmûvét "Opticae Thesaurus Alhazeni Arabis, libri VII" címû latin fordításban ismerte meg Európa a tizenhatodik században. Világosan kimondta, hogy a látás nem a szembõl ered, hanem fénysugár indul a tárgyakból, és a szem csak felfogó eszköz. Ismerte az átlátszó gömbsüveg nagyító képességét. Leírta a síktükör geometriáját is. Két tucatnyi munkája foglalkozik csillagászattal. (Hujter Mihály)

Ír matematikus, csillagász
A dublini Szentháromság kollégiumban végzett tanulmányai után néhány évig Lord Rosse (Earl of Parsons) magán-csillagvizsgálójában észlelt, az akkori idõk legnagyobb teleszkópjával. Több halvány, addig ismeretlen ködöt fedezett fel és itt észlelte a 33 évente visszatérõ Leonida-hullócsillag záport. 1867-ben a dublini Királyi Kollégium matematika elõadója, 1874-tõl Írország Királyi Csillagásza, és a Dunsink Obszervatórium igazgatója. Nagyra értékelt kézikönyvet írt a csillagászat alapismereteirõl. 1892-ben a cambridgei Egyetem Asztronómiai és Geometria professzora. Jelentõs vizsgálatokat végzett a csavar matematikájával és dinamikájával kapcsolatban. Nagy mûvét a csavarok elméletérõl máig sokra értékelik. Számos tudománynépszerûsítõ cikket közölt, és két kézikönyve a csillagászat eredményeirõl és történetérõl ma alapvetõ forrásmunka. 1873-ban a londoni Királyi Társaság tagjává, londoni Királyi Csillagászati Társaság és a Királyi Matematikai Társaság 2-2 évre elnökévé választotta. Nevét a hold egyik krátere õrzi. (Bartha Lajos)

Angol fizikus, középiskolai és egyetemi fizikatanár
Cambridge-ben, a Trinity College hallgatójaként diplomázott kiváló eredménnyel. Itt, a Cavendish Laboratóriumban kezdte kutató fizikusi pályáját, melyet nemsokára kutató tanári pályára cserélt fel Angliában, majd az Egyesült Államokban. 1942-tõl tanított és kutatott Princetonban az egyetemen, ahonnan 1971-ben ment nyugdíjba. Közben 1957-tõl kezdve részt vett a PSSC (Physical Science Study Committee) munkájában, majd a Nuffield projekt 11-16 éves tanulók számára készülõ fizika programjának kidolgozását irányította. Mindkét helyen a fizikaoktatás megújításának kiváló szakértõjeként tisztelték. Leghíresebb könyve az 1960-ban megjelent "Physics for the Inquiring Mind" (Fizika a kutató elme számára). Nyugdíjas professzorként több alkalommal is járt Magyarországon, rendszeresen részt vett a Marx György által szervezett fizikaoktatási konferenciákon. Izgalmas és mindig a lényegre tapintó elõadásai alapján született cikkeit a Fizikai Szemle közölte. (Dr. Radnai Gyula)