Elektronikai gyáriparos, üzletember
Csupán négy polgárit végzett, Budapestre kerülve 1896-ban tisztviselőként belépett az Egger Béla és Tsa. Huszár utcai cégéhez, az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. elődjéhez. 1918-ban kereskedelmi igazgató, majd 1921-ben a cég első vezérigazgatója lett. Nevéhez fűződik a Tungsram márkanév létrehozása, illetve a budapesti és közép-európai Tungsram gyárak létesítése, 1921-ben az Egyesült Izzó Kutató Laboratóriumának létrehozása a Németországból hazahívott Pfeifer Ignác vezetésével. 1937-től Aschner Lipót a Laboratórium vezetését Bay Zoltánra bízta rá. Selényi Pál, Bródy Imre, a fiatal Winter Ernő és Millner Tivadar találmányaikkal már Pfeifer idejében megalapozták a Laboratórium jó hírét, későbbi nemzetközi tekintélyét. Bevezették a rádiócsőgyártást. Egyik legfontosabb, általuk kifejlesztett termékük kriptontöltésű, volframszálas izzólámpa volt. A Műegyetem Atomfizikai tanszékének létrehozására nagy összeget ajánlott fel. Az Egyesült Izzó laboratóriumában végezte Bay Zoltán 1945-ben sikeres holdradar-kísérleteit. Aschner munkáslakásokat építtetett, uszodát, hétvégi üdülőbázist, kultúrházat, bőkezűen támogatta az Újpesti Torna Egyletet. Magyarország német megszállásakor 1944-ben a Gestapo koncentrációs táborba hurcolta, innen - nem pontosan ismert körülmények között - sikerült 1945-ben Svájcba kerülnie. 1948-ban hazatért s haláláig az államosított Egyesült Izzó alelnöke volt.

Gyógyszerész, gyógyszerésztörténész
1890-ben a bécsi egyetemen gyógyszerészi oklevelet, 1918-ban a budapesti egyetemen gyógyszerészdoktori diplomát szerzett. Pályafutását diósgyőri gyógyszertárban kezdte. 1901-ben a Gyógyszerészi Közlöny segédszerkesztője. Tagja volt az Internationale Gesellschaft für Geschichte der Pharmazie gyógyszerészi egyesületnek, a Magyarországi Gyógyszerész Egyesület igazgatótanácsának. Több évtizeden át gyűjtötte a magyarországi gyógyszerészet történetének adatait.

Matematika-fizika szakos középiskolai tanár, matematikus
Édesapja a László Kórház főorvosa volt. 1944-ben érettségizett az Angol Kisasszonyok Santa Maria Leánygimnáziumában. Egyetemi tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta 1944-1949 között. Matematika-fizika szakos középiskolai tanári oklevelét 1949-ben kapta meg 1948-ban kötött házasságot Császár Ákos matematikussal. Az egyetemi doktori fokozatot 1967-ben az ELTE TTK-n szerezte meg. Disszertációja: Vizsgálatok a topológikus terek szétválasztási axiómájának köréből (1966). Munkahelyei: MTA Alkalmazott Matematikai Intézete tudományos munkatárs (1949-1950), majd 1951-től 1991-es nyugdíjba vonulásáig a BME, ahol végigjárta a fokozatokat (tanársegéd, adjunktus, docens). A Villamosmérnöki Kar Matematika Tanszékén volt tanszékvezető helyettes, illetve megbízott tanszékvezető. Oktatott nappali, levelező, szakmérnöki tagozatokon és a Mérnök Továbbképző Intézetben. Angol és német nyelven is adott elő. Kiváló oktató volt. 1974-ben megkapta az Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetést. Elnyerte a hallgatók bizalmát, amit az is bizonyít, hogy 1999-ben az Év Oktatója lett. Kiemelkedő tanári munkásságáért 2002-ben Apáczai Csere János-díjban részesült. Nagyon sokat tett az egyetemi oktatás színvonalának emeléséért, számos jegyzetet írt, magyarul is és németül is, a villamosmérnök hallgatók számára, amelyek több kiadást is megértek. Írt középiskolai szakköri füzetet (1954) a differenciál- és integrálszámítás tárgyköréből. Fő kutatási területe a topológia volt. Rangos folyóiratokban 13 cikke jelent meg ebből a témakörből. Több tudományos konferencián, szimpóziumon tartott előadást. A Mathematical Reviews folyóirat referálója volt. Publikációi Császár Klára vagy Császár Ákosné néven jelentek meg. (Dr. Kántor Sándorné)

Francia csillagász
Lakásán magán-obszervatóriumot rendezett be, amelyet kora jó minőségű műszereivel látott el. Számos objektumot figyelt meg, amelyekre akkoriban kevés figyelmet fordítottak. 1778 januárjában felfedezte a Lant csillagképben észlelhető gyűrű alakú gáz-ködöt (Lyra-gyűrűsköd, M57 = NGC 6720). Tőle ered ezeknek az objektumoknak "planetáris köd" elnevezése. 1781-ben elsők közt figyelte rendszeresen az J. W. Herschel által felfedezett Uránusz bolygót, kiszámította pályáját és megállapította, hogy a Szaturnusznál távolabb kering. 1791-től számos halvány csillag égi helyzetét határozta meg, ezek utóbb J. J. Lalande nevezetes katalógusának jelentős részét alkották. Az 1748-73 közti észleléseit kötetben adta ki, amelynek adatai több későbbi vizsgálat ösztönzői voltak. Toulouse utcája, amelyben háza állt ma a nevét viseli. (Bartha Lajos)

Német geológus, vegyész
A modern fizikai-kémiai geológia megalapítója. Erlangenben tanult, 1819-ben Bonnban lett a kémia professzora. A fizikai kémia sok területét művelte, pl. foglalkozott különböző ásványvizek összetevőinek meghatározásával, vagy a szénbányákban fejlődő éghető gázok vizsgálatával és biztonságos bányalámpák kifejlesztésével is. Fő művében (Lehrbuch der chemischen und physikalischen Geologie 1847-54) foglalta össze vizsgálatainak eredményeit a kőzetek kialakulását befolyásoló kémiai és mechanikai hatásokról, amelyek korszakalkotó jelentőségűek voltak a geológia fejlődésében. 1818-ban a Leopoldina Akadémia tagja lett, nevét őrzi a bischofit ásvány is. (Piriti János)

Mérnök
Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte, gyakorlati működését Békéscsaba városi mérnökeként kezdte, majd magánmérnökként folytatott földmérési és vízrendezési munkálatokat. 1867-ben állami szolgálatba lépett, s a közmunka- és közlekedésügyi minisztériumban dolgozott. 1877-ben megbízást kapott a fiumei kikötő tervezési és építési munkálatainak vezetésére, s e munkát 1889-től mint minisztériumi osztálytanácsos, majd mint a magyar kir. tengerészet műszaki ügyeinek vezetője haláláig irányította.

Csillagász, fizikus
Csillagászati és matematikai tanulmányait a budapesti tudományegyetemen és műegyetemen végezte. 1899-ben az ógyallai obszervatórium asszisztense, 1904-ben obszervátora, 1913-ban aligazgatója és Konkoly-Thege Miklós halála után az intézet vezetője. 1918-ban az ógyallai csillagvizsgáló műszereinek nagy részét Budapestre mentette és a budapesti Sváb-hegyen megszervezte az új csillagvizsgálót, a Konkoly Alapítványú Asztrofizikai Obszervatóriumot 1921-ben, melynek 1934-ig igazgatója volt. Eleinte napfolt- és meteorészleléseket végzett, később változó csillagokat észlelt és a csillagok fényességének meghatározásával foglalkozott. Számos szakcikke és önálló műve jelent meg hazánkban és külföldön is. 1924-ben a csillagászat kedvelői számára Wodetzky Józseffel létrehozta a Stella Csillagászati Egyesületet.

Gépészmérnök, röntgenfizikus
A budapesti műegyetemen tanult, oklevelét 1900-ban a zürichi műegyetemen nyerte. 1911-ben a berlini Siemens-Halske cég kötelékébe lépett. 1915-18 között a cég bécsi vállalatának, 1924-ben a berlini gyár orvostechnikai részlegének vezetője. 1925-31 között a Siemens Reininger-Veifa cég igazgatója volt. Erre az időre esik a ventilcsöves röntgenkészülékek kifejlesztése, a röntgentechnika egyik jelentős úttörője. 1932-től csak tudományos munkával foglalkozott, ennek eredménye a tomográfiának nevezett rétegfelvevő röntgeneljárás elvi és gyakorlati megoldása, mely azóta az egész világon elterjedt.

Orvos, urológus, politikus, egyetemi tanát
1929-ben szerzett orvosi oklevelet a budapesti tudományegyetem orvosi karán. 1936-1937-ben Berlinben, majd Varsóban ösztöndíjas, 1929-1941-ben a budapesti urológiai klinika tanársegédje, adjunktusa, 1940-1941-ben klinikai igazgatóhelyettes, 1941-1943-ban adjunktusként vezette a klinikát. 1945-1974-ben a budapesti urológiai klinika igazgatója, 1948-1950-ben dékán, 1953-1959 a BOTE általános orvosi kar dékánja, 1950-1953-ban az Állami Kórház igazgatója, 1963-1967-ben országgyűlési képviselő. Több urológiai társaság tiszteleti tagja. Kutatási területe a veseüregrendszer kórélettana, a vesekövek keletkezése, a nyirokkeringés szerepének a kimutatása a vesemedence betegségeiben. 1949-től az MTA tagja.

Orosz tudós, matematikus, fizikus, mérnök
A moszkvai egyetemen matematikából diplomázott 1868-ban. 1872-ben a moszkvai Cári Műszaki Főiskola matematikatanárának nevezték ki. 1874-től már elméleti mechanikát is oktatott itt. 1876-ban a Moszkvai Állami Egyetemen a folyadékok mechanikájának tanulmányozására specializált tanszéket alapítottak a számára. Itt oktatott 1918-ig. 1886-ban aerodinamikai laboratóriumot épített fel. 1918-ban megszervezte a Központi Aero- és Hidrodinamikai Intézetet, majd erre alapozva 1920-ban a Repülési Műszaki Főiskolát. A hidrodinamika és aerodinamika területén elért eredményei a repülés fejlődése szempontjából alapvető jelentőségűek. Fontos elméleti számításokat végzett a felhajtóerő, az áramlási örvények, az áramlási stabilitás kérdéseiben. Már 1890-ben intenzív érdeklődést tanúsított a repülés iránt. Nagy érdeklődéssel tanulmányozta Lilienthal munkásságát. 1912-1918 között megfogalmazta a hajócsavarok és légcsavarok elméletét. Az általa kidolgozott ún. Kutta-Zsukovszkij-transzformáció repülőgépek szárnyprofilja számításának alapjául szolgál. Több nemzetközi tudományos díjjal tüntették ki.

Amerikai csillagász
Farmercsaládban született, anyagi okokból nem végezhetett egyetemet. Apja is amatőr csillagász volt. Apja Kansas melletti farmján több távcsövet is készített, melyeknek tükrét sajátmaga csiszolta. A Marsról és a Jupiterről készült vázlatait elküldte a Lowell Obszervatóriumba, itt asszisztensi állást kapott. Percival Lowell csillagász korábban hosszabb ideig keresett egy ismeretlen bolygót a Neptunuszon túl, amely az Uránusz mozgásának gyenge perturbációját okozhatta, ő azonban meghalt anélkül, hogy a bolygót megtalálta volna. A Plútót Tombaugh találta meg felvételein 1930. február 18-án. A következő 13 évben is folytatta a kutatást a Lowell obszervatóriumban. Felfedezett hat csillaghalmazt, két üstököst és többszáz aszteroidát, több tucat galaxis-halmazt, 1932-ben pedig egy - egy évvel korábban felrobbant - szupernovát. 1943-tól 1955-ig a hadseregben teljesített szolgálatot, a háború után a hadsereg ballisztikai kutató laboratóriumában. A Kansasi Egyetemen 1936-ban és 1939-ben, az Arizonai Állami Egyetemen 1960-ban szerzett fokozatokat. 1955-ben az Újmexikói Állami Egyetemen indította el a bolygókutató csoportot, itt dolgozott 1973-ig, nyugdíjba vonulásáig.

Amerikai óceanográfus
A Yale egyetemen végzett 1942-ben, majd ugyanott matematikát és csillagászatot oktatott. 1944-től a Woods Hole-i Oceanográfiai Intézetben dolgozott, 1959-től az MIT oceanográfia professzora lett. A tengeráramlások megfigyelésére sok kutatóállomást létesített, a mérési eredmények alapján alapvető felfedezéseket tett a globális áramlási rendszerek viselkedéséről. Megállapításai közé tartozik pl. a Golf-áramlat északi lesüllyedése, és a déli irányú mélységi áramlás felfedezése. (Piriti János)

Gépészmérnök, technikatörténész, egyetemi tanár
1943-ban a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen gépészmérnöki oklevelet szerzett. 1943-tól a BME Gépészmérnöki Kar Szállítóberendezések és Vízgépek Tanszékén Pattantyús Ábrahám Géza gyakornoka volt. 1944-től a Mérnöki Továbbképző Intézet titkára, majd főtitkára. 1949-től a miskolci NME, ill. a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Kar Gépelemek Tanszék megszervezője, tanszékvezetője volt, 1964-1968-ig a Gépészmérnöki Kar dékánja. Az AEG szivattyúrészlegének szakértője. Fogaskerék-bolygóművek, tengelykapcsolók, gépmechanizmusok elméletével foglalkozott. Nemzetközileg is az elsők között oldotta meg a fogaskerék-bolygóművek méretezési eljárását, működési határait. Különösen értékes tudománytörténeti munkássága: monográfiában dolgozta fel Fonó Albert, Jendrassik György és Pattantyús Ábrahám Géza munkásságát. Vezető szerepet játszott a miskolci NME Gépészmérnöki Kar megalapításában, ezzel kapcsolatos tudományszervezői és iskolateremtői munkássága kimagasló. 1990-től az MTA levelező, 1995-től rendes tagja volt.

Svéd kémikus, mineralógus
Az uppsalai egyetem elvégzése után 1788-ban németországi utazásokat tett, majd visszatért Uppsalába. 1794-ben kezdett tanítani, az uppsalai egyetem professzora lett. Ő terjesztette el Svédországban Lavoisier kémiai elképzeléseit. Finnországi és svédországi ásványok vizsgálatával foglalkozott és 1802-ben egy új elemet fedezett fel, melynek a tantál nevet adta. Gyermekkorától fogva részben siket volt, 1801-ben pedig egy felrobbanó palack fél szemére megvakította, munkáját kiválóan végezte. Talán azzal tette a legnagyobb szolgálatot a kémiának, hogy felismerte tanítványának, Jöns Jacob Berzeliusnak a tehetségét.

Francia matematikus, meteorológus
Az École Polytechnique-ban tanult, 1867-ben hadmérnökként belépett a francia hadseregbe. Katonai pályafutása során mindvégig elsősorban kutatással és oktatással foglalkozott. Aktív szolgálatot az 1870. évi francia-porosz háborúban teljesített, ekkor rövid időre porosz hadifogságba esett. 1874-től 1884-ig Algírban teljesített szolgálatot, itt megalapította a meteorológiai intézetet. 1884-ben visszatért Franciaországba, Montpellier-ben, Grenoble-ban és Bar-le-Duc-ban teljesített meteorológiai szolgálatot. 1910-ben vonult nyugdíjba. Egész pályafutása során, nyugdíjbavonulása után is aktív matematikai kutatásokat folytatott, elsősorban a geometria területén. Számos matematikai fogalom fűződik a nevéhez, többek között a Brocard-kör, a Brocard-háromszögek, a háromszög Brocard-pontja.

Svéd matematikus
Az Egyesült Államokban, a Columbia és Princeton egyetemeken működött. Számos fontos eredménye van a klasszikus analízis területén. A Grönwall-lemma fontos a közönséges differenciálegyenletek megoldásának keresésében. Grönwall eredményei jelentősek az atomfizikában és a fizikai kémiában is.

Amerikai mérnök-fizikus, feltaláló
Az alabamai egyetemen szerzett mérnöki diplomát. Egy év múlva amerikai ösztöndíjjal Európába utazott, hogy fizikából továbbképezze magát. Párizsban a Sorbonne-on Marie Curie előadásait hallgatta, majd Oxfordban szerzett doktori fokozatot 1928-ban. Itt szembesült a kísérleti fizikusok legnagyobb akkori problémájával: hogyan lehet az atomokat (ionokat) minél nagyobb sebességre felgyorsítani? Az ő ötlete, amelyet azután Amerikába visszatérve először Princetonban valósított meg, a következő volt: végtelenített gumiszalagra felvitt sztatikus töltést folyamatosan kell bevinni egy fémgömb belsejébe, s onnan fémtűkkel leszívni és a gömbre juttatni. Ezáltal a gömb egyre nagyobb feszültségre töltődik, ami alkalmas térben elektronok, protonok, különböző töltésű ionok felgyorsítására használható. 1933-ban az MIT-ben egy repülőtéri hangárban építtette meg azt a 15 méter magas, 7 millió volt feszültséget előállító generátort, melyet 1935-ben szabadalmaztatott. Hazánkban az első Van de Graaff generátort Simonyi Károly alkotta meg és használta részecskegyorsításra Sopronban, 1951-ben. (Dr. Radnai Gyula)

Brit csillagász, fizikus
A University of London hallgatójaként szerzett mérnöki diplomát 1935-ben. 1936 és 1942 között a brit légügyi minisztérium csoportjának tagjaként, majd 3 évig Washingtonban, a Naval Research Laboratory-ban jelentős szerepet játszott a radar fejlesztésében. A háború után Angliába visszatérve 1949-ben csatlakozott Bernard Lovellnek a manchesteri egyetemen szerveződő rádióasztronómiai kutatócsoportjához, és részt vett a Jodrell Bank Obszervatóriumot építésében. Legnevezetesebb eredménye a Richard Q. Twiss-szel együttműködve észlelt és leírt jelenség, mely szerint a távoli csillagokból két különböző optikai teleszkópban detektált fényrészecskék, fotonpárok a véletlentől nagyobb valószínűséggel érkeznek egyszerre a mérőberendezésbe. Erre az ún. Hanbury Brown-Twiss effektusra alapozva intenzitás-interferometriát mérő berendezéseket épített, ezek segítségével több csillag szögátmérőjét mérte meg. 1962-től Ausztráliában létrehozta a Narrabri csillag intenzitás- interferométert, két évvel később a Sydney-i egyetem professzora lett. Számos kitüntetésben részesült, 1960-tól a Royal Society tagja volt.

Fizikus, egyetemi tanár
1954-ben végzett a Szegedi Tudományegyetemen, mint fizika-matematika szakos tanár, 1961-ben a fizikai tudomány kandidátusa lett. 1957-ig a Híradástechnikai Ipari Kutató Intézetben aspiráns, ezután 1968-ig az ELTE Kísérleti Fizika Tanszékén tanársegéd, adjunktus, majd docens volt. 1989-ig a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Alkalmazott Fizikai, majd Szilárdtest Fizikai Tanszékét vezette, 1988-ban egyetemi tanári címet kapott. Itt új kutatási területet, a fémek és ötvözetek komplex vizsgálatát honosította meg, és az anyagtudomány és szilárdtestfizika hazai oktatásának elkötelezettje és egyik úttörője is volt. 1989 és 1993 között a Tungsram Rt. Bródy Imre Kutató Központ igazgatójaként dolgozott. Fő kutatási területén, az atommozgási folyamatok vizsgálata fémekben és ötvözetekben témában számos publikációt jelentetett meg. Emellett aktívan vett részt fizika tankönyvek bírálatában, közoktatási tantervek fejlesztésében és oktatási kísérletek irányításában. Nyugdíjba vonulása után is aktív maradt, 1998-ban jelent meg Fizika az élővilágban című könyve.

Német matematikus, csillagász
Eredeti családi neve Nikolaus Kaufmann volt, a Mercator név családnevének latinos formája. A rostocki egyetemen tanult, a rostocki, majd a koppenhágai egyetemen tanított 1654-ig. Ezután magántanítványok oktatásából élt. 1660 előtt Angliába ment, egyetemi oktatói állást azonban itt sem kapott. Szerkesztett egy tengerészeti kronométert, ezért a Royal Society tagjává választotta. Számos matematikai és csillagászati tárgyú könyvet írt. Levelezésben volt Isaac Newtonnal. 1668-ban jelent meg nagy műve, a Logarithmotechnia, ő használta először a természetes logaritmus kifejezést az e alapú logaritmusra. Nevéhez fűződik az ln(1+x) függvény sorfejtése, a Mercator-sor.

Angol csillagász, geofizikus, matematikus, meteorológus, fizikus
Tanulmányait a londoni St. Paul's School-ban kezdte. 1673-tól az oxfordi Queen's College-ban tanult. 19 évesen John Flamsteed mellett dolgozott. 1676-ban Szent Ilona szigetére hajózott, ahol 341 csillag koordinátáit jegyezte fel, emellett megfigyelte a Merkúr Nap előtti átvonulását, és megállapította, mely csillagok halványultak el jelentősen az ókori megfigyelések óta. 22 évesen. tagja lett a Royal Society-nek. 1684-ben kereste fel először Newtont Cambridge-ben, s szerepe volt a tömegvonzás elméletének megalkotásában. 1698-1700 között tengeri expedíciót vezetett a déli Atlanti-óceánra, az úton meghatározták a felkeresett kikötők földrajzi hosszúságát és szélességét. 1701-ben jelentette meg az első térképeket. Egy 1705-ös publikációjában megjósolta, hogy a ma már róla elnevezett üstökös 1758 decemberében újra látható lesz. Már nem érhette meg, de igaza lett: a Halley-üstökös csak néhány napot késett. 1720-ban Flamsteed utóda lett Greenwichben, és további jelentős megfigyeléseket végzett, többek között megmérte a Hold delelési időpontjait egy adott délkörön.

Norvég kémikus, matematikus
A Christiania-i (ma Oslo-i) egyetemen matematikát és kémiát tanult. Középiskolai tanárkodása, majd külföldi tanulmányútja után 1862-ben a Királyi Hadiakadémia tanára lett, majd 1867-ben az alkalmazott matematika professzorává nevezték ki a Christiania-i egyetemen. Peter Waage-vel együtt 1864 és 1867 között több cikkben is megfogalmazták a tömeghatás törvényét. Dolgozataik azonban nem váltak ismertté, és más szerzők, például Ostwald és van't Hoff a törvény speciális eseteire közöltek összefüggéseket anélkül, hogy ismerték volna az ő munkájukat. Guldberg és Waage 1879-ben újra összefoglalva német folyóiratban közölte korábbi eredményeit. A szakma végül elismerte elsőbbségüket és a tömeghatás törvénye Guldberg és Waage nevével szerepel a tankönyvekben. Guldberg nevéhez fűződik a folyadékok forráspontjára vonatkozó Guldberg-szabály.

Lengyel matematikus
A lvovi matematikai iskola egyik létrehozója, és a lengyel Studia Mathematica című folyóirat alapítója és szerkesztője volt. Ortogonális sorokkal, funkcionálanalízissel, valószínűségszámítással és játékelmélettel foglalkozott. Munkáiban nagy érdeklődést mutatott a matematika más tudományokban való alkalmazási lehetőségei iránt, mint például a biológiában, orvostudományban, elektrotechnikában, geológiában és statisztikában. A matematika népszerűsítésében is jelentős szerepe volt. Legkiemelkedőbbnek tekinthető a Matematikai kaleidoszkóp (Mathematical Snapshots) című könyve, melyet számos nyelvre lefordítottak.

Feltaláló, technikus
A merev szerkezetű, könnyűfémből készült, kormányozható léghajó feltalálója. Két évig Oroszországban, majd 1895-től Berlinben dolgozott alumíniumból készült, rácsszerkezetű léghajója megvalósításán. Az 1897. novemberében megtartott próbarepülés - bár léghajója földre éréskor összezúzódott - igazolta a merev rendszerű léghajók fölényét. Özvegye a léghajó terveit eladta Zeppelinnek, aki Schwarz elgondolásait is figyelembe véve alkotta meg a róla elnevezett léghajótípust. 1967-ben a budapesti Közlekedési Múzeum emlékkiállításon mutatta be a találmányára vonatkozó dokumentumokat és léghajója modelljét.

Gépészmérnök
Pozsonyban és Pesten végezte tanulmányait a müncheni műegyetemen folytatta és Párizsban meg Londonban előadásokat hallgatott. 1883-ban az akkor szervezett budapesti technikai iparmúzeumnál alkalmazták. 1884-ben múzeumi őrré s az állami felső ipariskolához tanárrá nevezték ki. Az ő nevéhez fűződik a technológiai iparmúzeumnál az elektrotechnikai szak megalapítása és elektrotechnikai tanfolyamok szervezése. Műszaki irodalmi működése jelentékenyen hozzájárult Magyarországon az elektrotechnikai szakismeretek terjesztéséhez. Munkatársa volt a Révai Nagy Lexikonnak is.

Biokémikus, növényfiziológus, egyetemi tanár
A budapesti műszaki egyetem vegyészmérnöki karán szerzett oklevelet 1940-ben. Közgazdasági mérnöki, gazdasági szaktanári oklevelet is szerzett. 1948-ig az Országos Chemiai Intézet vitamin-, majd paprikaosztályán vegyész, ill. osztályvezető volt. 1949-1950-ben az Agrokémiai Kutató Intézet biokémiai osztályán, majd 1951-1952-ben az MTA Elektronmikroszkóp Laboratóriumában tudományos kutató. 1952-1964-ben az ELTE növényélettani tanszékén docens, 1955-1956-ban tanszékvezető, 1964-től haláláig egyetemi tanár volt. Vitaminkutatással, a növényi nitrogén-anyagcsere vizsgálatával, a citosztatikus anyagok szerkezeti átalakulásával foglalkozott. Több polarográfiás módszert vezetett be és fejlesztett tovább. Főleg a tetrazóliumsók hatását és biológiai felhasználási lehetőségeiket kutatta.

Német természetkutató, tudományos illusztrátor
13 évesen festette le először az általa gyűjtött növényeket és rovarokat. Három könyvet adott ki növények metszeteivel: 1675-ben, 1677-ben és 1680-ban. Ezután a rovarokat kezdte tanulmányozni, élő példányokat tartott belőlük, és illusztrálta fejlődésük minden egyes szakaszát, a petét, lárvát, bábot és a kifejlett egyedet. Az egyik első tudós, aki közvetlen közelről figyelte meg a rovarokat. Ezzel a megközelítéssel sokkal nagyobb betekintést kapott a rovarok életébe, mint kora legtöbb tudósa. Számos, korábban nem ismert állat- és növényfajt fedezett fel. A pillangók és molylepkék általa létrehozott osztályozási rendszere ma is releváns. A növényekre azok bennszülött nevét használta, így ezek terjedtek el Európában is. Növényeket, békákat, kígyókat, pókokat, iguánákat és trópusi bogarakat ábrázoló rajzait ma is gyűjtik a műkedvelők szerte a világon. Merian munkásságát a 20. század utolsó éveiben fedezték fel és ismerték el.

Svéd vegyész
A lítium felfedezője. Az uppsalai egyetemen szerzett ásványtani diplomát, majd Stockholmban Berzelius laboratóriumában dolgozott, 1817-ben a petalit ásvány adatainak elemzése során fedezte fel a lítium elemet. 1821-ben a svéd akadémia tagja lett, az arfvedszonit ásvány is a nevét viseli. (Piriti János)

Német optikus
Az Utschneider-Fraunhofer-féle optikai intézetnél dolgozott, 1826-tól a cég igazgatója, 1839-től részben tulajdonosa volt. Világszínvonalú csillagászati műszereket szállítottak a világ minden tájára, többek között Konkoly-Thege Miklós ógyallai csillagvizsgálójába is. 1835-ben ők készítették a világ akkori legnagyobb, 28,5 cm-es refraktorát a müncheni csillagvizsgáló számára. Fiai, Sigmund és Ludwig is részt vettek munkájában. (Piriti János)

Ukrán nemzetiségű szovjet mérnök, rakétatervező
A Szovjetunió rakétafejlesztéseinek fő felelőse, a Szputnyik-1, a világ első műholdjának és a Vosztok-1, a világ első űrhajósát szállító űrhajójának főkonstruktőre. A moszkvai Műszaki Főiskolán végzett, kezdetben repülőgéptervezéssel foglalkozott, majd a folyékony hajtóanyagú rakéták fejlesztésén dolgozó kutatócsoportba került, 1936-ban az ebből kialakult intézet helyettes vezetője lett. 1938-ban a sztálini terror áldozataként a Gulágra, majd börtönbe került. Itt egészsége súlyosan megrongálódott. Később itt is repülőgép- és rakétatervezésen dolgozott. A háború után a szovjet rakétaprogram főkonstruktőre lett. Kezdeményezésére bocsátották fel 1957-ben a Szputnyik-1-et, majd a Szputnyik-2-t, ezzel a Szovjetunió megelőzte az Egyesült Államokat az ún. űrversenyben. Az ő vezetése alatt valósult meg a Hold felé irányított Luna űrhajók kilövése 1959-ben, majd az embert is szállító Vosztok és Voszhod űrhajók programja. Dolgozott az embert a Holdra juttató űrhajó programján, korai halála után ezt a programot leállították. Munkáját a legteljesebb titoktartás övezte, haláláig még a nevét sem írhatták le a szovjet publikációk.

Meteorológus, egyetemi tanár
A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végzett (1929-33). 1937-ben lépett a Meteorológiai Intézet szolgálatába, 1937-től a Légierő repülő-időjelzői beosztásában szolgált. Hadifogságból hazatérve 1947-től a Néphadsereg időjelző tisztje, 1950. december 15-én az Országos Meteorológiai Intézet parancsnoka, 1953-tól ugyan ennek igazgatója. Nagy érdeme a meteorológiai állomáshálózatok sűrűségének meghatározása; a meteorológiai kutatások, szolgáltatások és a környezetvédelem meteorológiai modelljének gazdasági hatékonysága. Nevéhez fűződik a pestszentlőrinci obszervatórium, a siófoki viharjelző obszervatórium, és több mezőgazdasági állomás életrehívása. Főbb kutatási területei a légkör egyensúlyi feltételeinek értelmezése, különös tekintettel a zivatarok előrejelzésére. (Bartha Lajos)

Kristályfizikus
Érdekes úton jutott el a fizikához. A budapesti Piarista Gimnázium elvégzése után jogi tanulmányokat folytatott a Pázmány Péter Tudományegyetemen, ahol 1936-ban "summa cum laude" minősítéssel jogi doktorátust szerzett. A Vallás és Közoktatási Minisztériumban kapott munkát, közben hobbiból bejárt matematikát és fizikát hallgatni az egyetemre. Amikor 1950-ben a minisztériumból mint osztályidegent elbocsátották, már megvoltak az alapvizsgái, s ekkor Gyulai Zoltán vette fel Levius Ernővel együtt saját tanszéki kutatócsoportjába a műegyetemen. 1952-ben már közös cikket publikáltak, de csak egy év múlva szerezte meg fizikusi oklevelét az akkor már Eötvös Loránd nevét viselő tudományegyetemen. Gyulai professzor mellett vált kristályfizikai kutatóvá, s lett a fizikai tudomány kandidátusa 1960-ban. Élete során különböző akadémiai kutatóintézetekben dolgozott, elektrondiffrakciós kutatócsoportot vezetett, optikai kristályok fejlesztésével foglalkozott, gazdag irodalmi munkásságot is kifejtett közben. Széleskörű műveltségével, derűs egyéniségével mindenütt kivívta munkatársai megbecsülését, szeretetét. (Dr. Radnai Gyula)

Fizikus, egyetemi tanár
1945-ben a szegedi egyetemen matematika-fizika szakos oklevelet szerzett, s még abban az évben doktorált. 1942-ben az elméleti fizikai tanszék munkatársa lett, ahol 1946-ig dolgozott. 1946-tól a budapesti műszaki egyetem kémiai-fizikai intézetében, majd a debreceni tudományegyetem orvosfizikai intézetében végezte kutatásait. 1952-ben a szegedi egyetem elméleti fizikai tanszékének tanszékvezető docense lett. Tagja volt az MTA Fizikai Bizottságának és Atomhéjfizikai Albizottságának. Kezdetben kvantummechanikával és az atomfizikai többtestproblémával foglalkozott, ahol a Gombás-iskola módszereit fejlesztette tovább. Később a differenciálgeometrián alapuló fizikai térelméleteket vizsgálta. Foglalkozott a fluoreszcens molekulák színképvizsgálatával s a tér-idő kérdéskörével is. Mintegy 70 tudományos publikációja jelent meg.

Magyar születésű amerikai atomfizikus
"Visszagondolva az életemre, mindig úgy tartottam, hogy egy kísérleti fizikusnak az a feladata, hogy a legpontosabb eredményeket érje el a legegyszerűbb és legolcsóbb módon. Nem szeretek ágyúval lőni verébre, még ha sokan ezt elegánsnak is tartják. Amikor negyvenéves voltam, azt mondtam a feleségemnek: az életem fő célja az volt, hogy tiszteljenek azok, akiket én is tisztelek. Ezt a célt elértem és boldog vagyok. Sokan érzik, hogy nem kaptak elég elismerést a világtól s ezért keserűek. Én úgy érzem, hogy a világ több elismerést adott nekem, mint amennyit megérdemeltem, bennem nincs semmi keserűség. Elégedett vagyok az életemmel". 1991-ben Wolf-díjat kapott.

Német természettudós, biológus
A Cologne-i jezsuita kollégiumban tanult, majd a bonni és Würzburgi egyetemeken hallgatott orvoslást. 1836-ban, az emésztés folyamatát kutatva izolált egy anyagot, mely a gyomorbeli emésztésért felelős, és elnevezte pepszinnek. Ez volt az első, állati szövetből izolált enzim. Állatokra is kiterjesztette a sejtelméletet, melyet a cseh Jan Evangelista Purkynë (Purkinje) fogalmazott meg eredetileg, s melyet növényekre Matthias Jacob Schleiden alkalmazott korábban. (A sejtelmélet azt mondta ki, hogy a növények és az állatok sejtekből állnak, és ezek az egységek alapvetőek minden szervezet szerkezete és működése szempontjából.) Felfedezte az élesztők spóráit, s igazolta szerepüket a cukor erjedésének folyamatában. Később a szerves anyagok "romlásában" is mikroorganizmusok anyagcseréjének szerepét mutatta ki. A metabolizmus (=anyagcsere) kifejezést is ő alkotta. Felfedezésével, miszerint a pete egyetlen sejt, mely később soksejtű élőlénnyé fejlődik, megalapozta az embriológia tudományát. Idős korában érdeklődése teológiai kérdések felé fordult.

Amerikai asztrofizikus, csillagászat-történetkutató
1952-ben doktorált a chicagoi egyetemen, az elméleti asztrofizika úttörője, Subrahmanyan Chandrasekhar mellett. A Chichagoi Egyetem Yerkes Csillagvizsgálójában W. W. Morgannal és S. Sharpless-szel a Tejútrendszer csillagok alkotta "karjai"-nak szerkezetét, az ott kialakuló fiatal csillagok fizikáját kutatta. 1958-tól a kaliforniai Műszaki Egytetem, majd a Madison Egyetem tanára, 1973-81 között a Santa Cruz Egyetem professzora, a Lick Obszervatórium igazgatója. Alapvető tanulmányt közölt a csillagközi gázfelhők és az erős, változó intenzitású aktív csillagrendszer-magok fizikájáról. Behatóan tanulmányozta a 19.sz. és a 20.sz. első felében tevékenykedő csillagászok életét és munkásságát, ezekről mintegy 70 tanulmányt közölt. 1988-90 közt az Amerikai Csillagászati Társaság elnöke, a Bruce emlékéremmel, a londoni Királyi Csillagászati Társaság aranyérmével, a Régi Távcsövek Társaságának Lipperhey-emlékérmével tüntették ki. Nevét a 6107.sz. kisbolygó viseli. (Bartha Lajos)

Vegyészmérnök
1919-ben szerezte meg oklevelét a budapesti műegyetemen, bölcsészdoktori értekezését a budapesti tudományegyetemen védte meg. Pályáját az Országos Chémiai Intézetben kezdte. 1928-tól az akkor létesített Gabona- és Lisztkísérleti Intézet osztályvezetője, 1939-1959-ig, nyugdíjazásáig az intézet igazgatója volt. Vizsgálta a búzaminták fizikai-kémiai tulajdonságait. 1935-ben az ország főbb gabonatermő területein búza- és lisztminősítő hálózatot szervezett és ezzel egyidőben hét, e célt szolgáló laboratóriumot is létesített. E munka eredményeként, Hankóczy Jenővel együtt elkészítették az ún. búzakatasztert. 1940-ben szabadalmaztatta a Laborográf nevű tésztaminőség-vizsgáló műszerét. Rendszeresen oktatott tanfolyamokon és a műegyetemen. 1944-ben parancs ellenére nem engedte intézetét Nyugatra telepíteni.

Belga csillagász
Gyermekkorát Belga-Kongóban és Dél-Afrikában töltötte, majd a brüsszeli egyetemen tanult. 1902-ben a brüsszeli Királyi Obszervatórium gyakornoka, majd asszisztense, 1936-tól haláláig igazgatója volt. Fő munkaterülete a kisbolygók nagy pontosságú helyzetmeghatározása és pályaszámítása, amelynek egyszerűsített módszerét dolgozta ki. A XX.sz. első felének egyik legsikeresebb kisbolygó-felfedezője. 1925-1942 között 66 általa felfedezett kisbolygót és egy üstököst regisztráltak. Újjászervezte és nagy mértékben fejlesztette a belga Királyi Obszervatóriumot. 1927-ben a Nemzetközi Csillagászati Unió megbízásából rendezte az égbolt csillagképeinek akkorra már szinte áttekinthetetlenné vált rendszerét. Számos bizonytalan kiterjedésű csillagképet eltörölt, a csillagképek határait égi koordinátákkal pontosan meghatározta. Máig az általa javasolt beosztás használatos. A Belga Királyi Akadémia tagja, a párizsi Tudományos Akadémia kültagja, a Belga Csillagászati Társaság elnöke, az IAU osztály-elnöke volt. Egy holdkráter és az 1247.sz. kisbolygó viseli a nevét. (Bartha Lajos)

Skót biokémikus, Nobel-díjas
A Glasgow-i egyetemen, majd a frankfurti egyetemen végzett tanulmányokat, Frankfurtban doktorált, majd Oxfordban szerzett egy második doktorátust is biokémiából. Több különböző egyetemen kapott oktatói pozíciókat, míg 1938-ban a manchesteri egyetem professzora lett 1938-ban. Itt nukleotidok szerkezetkutatásával kezdett foglalkozni. 1944-ben a Cambridge-i egyetemen lett tanszékvezető professzor, itt dolgozott 1971-ig, nyugdíjba vonulásáig. Elsőként állított elő mesterségesen adenozin-trifoszfátot (ATP) 1949-ben. Számos vitamin, így a B12, B1 és E vitamin szerkezetét tisztázta, és számos más természetes anyag (növényi színanyagok, többek között az antocianin, antibiotikumok) szerkezetbizonyító szintézisét végezte el. Kutatta a hasisban és marihuánában található alkaloidok tulajdonságait is. A Royal Society elnöke volt 1975-1980 között. Todd számos elismerésben részesült, több tudományos társaság elnöke volt. Fontos, a természetben található anyagok, mint a nukleotidok és nukleotid koenzimek, vitaminok és más anyagok szerkezetének vizsgálatáért és kémiai szintéziséért 1957-ben Nobel-díjat kapott.

Matematikus, egyetemi tanár
A kolozsvári egyetemen Farkas Gyula, Schlesinger Lajos és Riesz Frigyes voltak a tanárai. A végzés után ösztöndíjjal Göttingenbe ment tanulni, ahol Hilbert és Klein előadásait hallgatta. Sok időt töltött együtt az akkor szintén külföldön tanuló Fejér Lipóttal. Hazatérte után Székelyudvarhelyen lett középiskolai tanár. 1910-ben a kolozsvári, 1914-ben pedig a budapesti egyetem magántanára lett. Itt tartott hazánkban elsőként matematikatörténeti előadásokat 1918-ban. 1923-ban jelent meg fő műve A két Bolyai élete és munkássága címmel. Egyetemi katedrát 1926-ban kapott Debrecenben. Ő szervezte meg 1929-ben a matematikai intézetet. Ő indította útjára Kalmár Lászlót. 1940-ben az ismét magyar kolozsvári egyetemre került. 1946-ban visszaköltözött Budapestre. Főleg függvénytannal foglalkozott, tovább fejlesztette és általánosította a Gauss-féle aritmetikai-geometriai középarányos elméletét.

Fizikus
Egyetemi tanulmányait a kolozsvári és a müncheni egyetemen végezte, 1908-ban kapott középiskolai tanári oklevelet. Kutatómunkáját két és fél évtizedes gimnáziumi tevékenysége közben is rendszeresen folytatta. 1939-ben nyilvános rendkívüli tanárnak nevezték ki a debreceni egyetemre. 1940-től 1952-ig a szegedi tudományegyetem elméleti fizikai tanszékének volt a vezetője. Tudományos munkássága az elméleti fizika területére esik, éspedig főként a statisztikus mechanikára és annak alkalmazásaira.

Vegyészmérnök
Oklevelének megszerzése után, 1923-1948-ban az Egyesült Izzó konstruktőre, a kísérleti laboratórium vezetője. 1952-1954 között a Híradástechnikai Kutató Intézetben volt tudományos kutató. Az 1950-es években rendszeresen tartott előadásokat a Mérnöki Továbbképző Intézetben. Munkássága világviszonylatban is jelentős mértékben járult hozzá az ipari üveg fizikai-kémiai természetének megismeréséhez. Az üveg- és kerámiatechnológia egyik legnevesebb magyar szakértője volt. Több külföldi szaktársaság tagjául választotta.

Francia filozófus, író, tudománynépszerűsítő
Az Akadémia titkára, ezért kötelességének érzi, hogy az akadémiai évkönyvek bevezetőjében bebizonyítsa, kimutassa a matematika és a természettan hasznosságát. A tudománypolitika máig érvényes alapelvét fogalmazza meg, amikor kimutatja, hogy az utilitárius szemlélet leszűkítené a megismerés lehetőségeit.

Amerikai csillagász
Tanulmányait az University of Michigan-en és a University of Virginia-n végezte, csillagász diplomát szerzett. 1902-1920-ig a Lick Obszervatóriumban dolgozott Keeler-rel. 1912-től az Astronomical Society of the Pacific elnöke volt. 1920-tól az Allegheny obszervatórium igazgatójává nevezték ki. A Gyűrű-köd szerkezetének feltárására irányuló törekvés Curtis-szel kezdődött, aki számos planetáris ködöt figyelt meg a Lick Obszervatórium 91 cm átmérőjű Crossley-refraktorával a kaliforniai Hamilton-hegyen. Az 1918-ban publikált, 78 rajzot és fényképet tartalmazó atlasza volt a planetáris ködök első átfogó katalógusa.

Indiai születésű angol genetikus, biokémikus, Nobel-díjas
Tanulmányait a Punjab-i Egyetemen (Lahore) végezte, Ph. D. fokozatát a liverpooli egyetemen szerezte. 1950-1952 között Cambridge-ben (Nagybritannia) dolgozott, a fehérjék és nukleinsavak szerkezetét kutatta, majd 1960-ig Kanadában, a British Columbia Research Council-ban folytatta munkáját. 1960-ban a Wisconsin Egyetem professzorává nevezték ki, 1970-től a Massachusetts Institute of Technology professzora volt. Módszereket dolgozott ki meghatározott szekvenciájú, szintetikus polidezoxinukleotidok előállítására. Eredményei részben kiegészítették, részben megerősítették Marshall W. Nirenberg adatait. 1968-ban Robert William Holley-vel és Marshall Warren Nirenberggel megosztva kapta az orvosi-élettani Nobel-díjat a genetikai kód megfejtéséért és a fehérjeszintézisben játszott szerepének tisztázásáért. 1970-ben tette közzé a további vizsgálatok szempontjából felbecsülhetetlen értékű eredményét: sikerült előállítania az első mesterséges gént.

Piarista matematika- és fizikatanár, tankönyvíró
Bölcsészdoktori oklevelét a pesti egyetemen szerezte 1830-ban. 1831-ben pappá szentelték. Rendjének több gimnáziumában (Pest, Vác, Veszprém) matematikát és fizikát tanított. Veszprémben, Vácott igazgató volt. 1867-től haláláig Pesten a rend vagyongondnoka. Középfokú tankönyveket írt, dolgozott Jedlik Ányossal is, mégpedig a német-magyar tudományos műszótár megalkotásában vettek közösen részt. Jedlik a fizikai és kémiai, Schirkhuber a matematikai szakkifejezéseket gondozta. 1858-tól az MTA tagja.

Fizikus, egyetemi tanár
Matematika-fizika szakos tanári oklevelét a budapesti tudományegyetemen szerezte 1928-ban. Ugyanitt az elméleti fizika tanszékén tanársegéd volt 1930-1940-ig. 1931-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. A budapesti műszaki egyetem könyvtárában dolgozott 1942-1950-ig. 1950-ben docenssé, 1953-ban egyetemi tanárrá nevezték ki az ELTE elméleti fizikai tanszékére, itt dolgozott nyugdíjazásáig. Kutatási területe a szilárdtestfizika és a molekulafizika problémái. Fő kutatási területe az elektromos Kerr-effektus, amely az elektromos kettőstörés kvantummechanikai értelmezése. Döntő szerepe volt a fennálló kvantumelméleti modellek javításában. Foglalkozott a vírusok reprodukciójának molekuláris alapjaival, a szupravezetéssel, kifejtette a nemlineáris optika lehetőségeit.

Informatikus, egyetemi tanár, tudományszervező
1965-ben Veszprémben vegyészmérnöki diplomát szerzett, majd 1969-ben az ELTE-n okleveles matematikus lett. Az utóbbi helyen tanította a számítógépes numerikus matematikát 1971-től élete végéig. Időközben többször a Moszkvai Állami Egyetemen is dolgozott. Miután 1978-ban kandidátusi, 1984-ben akadémiai doktori címet szerzett, évenként nemzetközi konferenciákat szervezett, továbbá fontos könyvsorozatok alkotó szerkesztője is volt. A népszerű szudokú rejtvények számítógépes szakértője, de a bridge- és a sakkéletben is nevet szerzett; a teniszben a "Nagy Küzdő" volt a ragadványneve. Az úgynevezett véges matematikában is ért el fontos kutatási eredményeket. (Hujter Mihály)

Itáliai fizikus, matematikus, csillagász, természettudós
Édesapja firenzei zenetudós volt, aki a régi és az új zene konfliktusáról írt párbeszédes formában megfogalmazott művet (dialógust). Ennek sugallatára fogalmazta meg Galilei 1632-ben legnagyobb hatású művét "Dialógus a két legnagyobb világrendszerről" címmel. Ebben az arisztotelészi és a kopernikuszi világrendszerről beszélget Simplicio, a megrögzött Arisztotelész hívő, Sagredo, az intelligens, elfogulatlan érdeklődő és Salviati, aki Galilei álláspontját képviseli. Látszólag a két különböző csillagászati felfogás összebékítése zajlik a négy napon keresztül tartó beszélgetésben, valójában Galilei világosan állást foglal a kopernikuszi rendszer mellett. Ennek nyomán idézték az inkvizíció elé, hiába volt akkor már a római egyház feje Galilei egykori barátja. Életfogytig tartó börtönre ítélték, amit - 70 éves korára tekintettel - firenzei háziőrizetre enyhítettek. Itt írta meg Discorsi... (Tanulmányok...) kezdetű művét. Még megérte, hogy az először olaszul megírt Dialogo...-t 1641-ben latinul is kiadják, az egyház azonban csak a huszadik század végén vonta vissza az ellene hozott ítéletet. Galilei kísérleti fizikusi, csillagászi és természettudósi érdemeit elismerően tárgyalják ma már a tankönyvek és az itt csatolt web dokumentumok is. (Dr. Radnai Gyula)

Német csillagász
A helmstedti, majd a wittenbergi és leideni egyetemen tanult csillagászatot és orvostudományt. Egy, Leidenben beszerzett csillagászati távcsővel, camera obscura segítségével Nap-megfigyeléseket végzett apjával, David Fabricius lelkésszel együtt. Elsőként írta le a napfoltokat és azok mozgását egy közleményben 1610-11-ben. Fiatalon halt meg.

Német fizikus, csillagász
A regensburgi líceum matematikatanára és a csillagvizsgáló igazgatója volt. Számos értékes szakmunkát publikált a csillagászat, a fizika, a matematika és a meteorológia témakörében. Elődjének, Placidus Heinrichnek a környék meteorológiájára vonatkozó évtizedes adatgyűjtését feldolgozva és folytatva a klímakutatás egyik első úttörőjévé vált. 1837-ben a Bajor Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. (Piriti János)

Olasz matematikus
Rómában végezte matematikai tanulmányait az egyetemen. 1875-ben szerezte meg a doktori fokozatot. Szicíliában, majd Viterboban tanított. 1881-től kezdve a római katonai akadémia matematikatanára volt. Felajánlották neki a nápolyi egyetem matematika tanszékének vezetését, de nem hagyta el Rómát. Legfontosabb eredményeit a csoportelméletben érte el, itt fontos szerepet játszik az általa bevezetett Frattini-részcsoport, valamint a bizonyításban használt ún. Frattini-elv.

Amerikai csillagász
Henry Draper unokahúga. A New York-i Vassar College-ben tanult, 1887-ben fizikából, csillagászatból, filozófiából szerzett BA fokozatot. Maria Mitchell is tanára volt. A Harvard College Observatory számoló munkatársa lett, csillagszínképeket osztályozott. 1897-ben kidolgozta az osztályozás finomított rendszerét, melyben figyelembe vette a színképvonalak élességét is. Felismerte, hogy összefüggés van a csillagok hőmérséklete és a színképosztályuk között. Az akkori igazgató, Edward Charles Pickering nem értett egyet vele, és Maury távozott az obszervatóriumból. Ejnar Hertzsprung viszont elismerte a finomított osztályozás használhatóságát, és felhasználta saját rendszeréhez. Maury 1908-ban tért vissza a HCO-hoz, ahol még évtizedekig folytatta munkáját. Egyik legjelentősebb eredménye a beta Lyrae spektroszkopikus kettőscsillag vizsgálata volt. A Holdon egy kráter viseli a nevét. (Piriti János)

Amerikai biokémikus, Nobel-díjas
Doktori címet 1935-ben szerzett a minnesotai egyetemen, majd két évig Angliában, a manchesteri egyetemen volt Rockefeller-ösztöndíjas. 1937-ben került Berkeley-be, a kaliforniai egyetemre, ahol 1946-ban a Lawrence Radiation Laboratory biokémiai csoportjának vezetője lett. 1971-ben egyetemi tanári kinevezést kapott. A fotoszintézissel kapcsolatos kutatásait az 1940-es évek közepén kezdte meg. A molekulafizika és -kémia eredményeit alkalmazta az alapvető biológiai folyamatok vizsgálatánál. Főleg a fotoszintézis mechanizmusával foglalkozott és nagyban hozzájárult annak felderítéséhez. Hogy e folyamatban a közbeeső termékeket meg tudja határozni, 14-es szénizotóppal jelezett szén-monoxidot használt. Tanulmányozta az élet eredetét és a kémiai szelekció elméletét hirdette, valamint azt, hogy a porfirineknek elsőrendű szerepük volt az élet megjelenésében. 1961-ben kémiai Nobel-díjjal tüntették ki.

Orosz fizikus, Nobel-díjas
Családja emigrációból 1923-ban költözött a Szovjetunióba. 1939-ben szerzett diplomát a leningrádi (ma szentpétervári) egyetemen. Ezután a moszkvai Lebegyev Intézetben dolgozott, 1959-ben a moszkvai egyetem professzora lett. A második világháború után kezdte el Nyikolaj Baszovval kutatni a koherens mikrohullámokat, Baszov és Prohorov 1952-ben fogalmazták meg a mézer (Microwave Amplification by Stimulated Emission of Radiation) alapelvét. Ezzel lefektették a kvantumelektronika alapjait. 1957-ben javasolta a rubin alkalmazását lézer aktív elemeként. A Szovjet Tudományos Akadémia tagja volt, számos kitüntetésben és állami elismerésben részesült, többek között öt ízben kapott Lenin-díjat. 1964-ben megosztva kapott Nobel díjat munkatársával, Nyikolaj Baszovval, és Charles Townes amerikai tudóssal a kvantumelektronika területén végzett munkájukért, ami a lézer és mézer elvén működő oszcillátorok és erősítők létrehozásához vezetett.

Angol fizikus
Szülei a londoni bombázások elől menekültek Oxfordba, ezért született itt. Az iskolában rossz tanuló volt, de 16 éves korában már számítógépet épített barátaival. 17 éves korától az oxfordi University College-ban tanult, majd Cambridge-ben doktorált 1966-ban, az ősrobbanás elmélet adta témából. 1965-ben nősült meg, 1967-ben fiúk, 1969-ben lányuk született. Ekkor már tolószékbe kényszerült, mozgató idegeinek fokozatos sorvadása miatt. Az ősrobbanás elméletet az 1965-ben felfedezett mikrohullámú háttérsugárzás, a fekete lyukak létezését pedig csillagászati megfigyelések igazolták az 1970-es években. Hawking a fekete lyukakra vonatkozó elméleti vizsgálatai során feltételezte, hogy a fekete lyuk eseményhorizontjának közelében a keletkező részecske-antirészecske párokból az egyiket elnyeli a fekete lyuk, de a másik kisugárzódik - ezt nevezték el azután Hawking-sugárzásnak. Egy évig Kaliforniában, a CalTechen kutatott, utána 1977-ben professzorként tért vissza Cambridge-be. 1985-ben egy tüdőgyulladást követő életmentő gégemetszés következtében elvesztette beszédképességét. Egy számára kifejlesztett technikai eszköz segítségével, egy kapcsoló egyetlen ujjal történő mozgatásával tudott szöveget szerkeszteni, és egy másik készülék segítségével azokat kimondatni. Végzős egyetemi hallgatók végezték Hawking útmutatásai alapján a számításait. Nemcsak tehetséges kutató, de sikeres tudománynépszerűsítő is volt: 1982-től 1988-ig írta Az idő rövid története c. könyvét, melyet azután több mint 40 nyelvre, köztük magyarra is lefordítottak. Az elméleti fizikában elért eredményeiért 1978-ban Albert Einstein-díjat, 1988-ban fizikai Wolf-díjat kapott. (Dr. Radnai Gyula)

Matematikatanár, szakíró
1875 és 1878 között a középiskolai tanárképző intézetnek mennyiségtan-ábrázoló mértani szakcsoportjának előadásait hallgatta a budapesti műegyetemen és e tárgyakból tanári képesítést szerzett. 1879-1881-ig gyakorló gimnáziumban volt tanár, 1881-1883-ig a budapesti Kereskedelmi Akadémia tanára volt, ahol a kereskedelmi és politikai számtan tanára, egyidejűleg több nagy bank matematikusa. Tagja volt az Országos Közoktatási Tanácsnak és Felső kereskedelmi iskolai tanárvizsgáló bizottságnak. Számos tanulmánya jelent meg szakfolyóiratokban, kereskedelmi és politikai számtantankönyveket írt. Főleg biztosítási matematikával foglalkozott. Több intézet nyugdíjtervezetét készítette el.

Német fiziológus, orvos
Orvostudományt tanult Berlinben, ahol Johannes Müller tanítványaként vált az élettan szakértőjévé. 1849-től 1891-ig a Bécsi Egyetemen volt az élettan professzora. Sokat tett a fizikai és kémiai módszerek meghonosításáért, valamint az állatkísérletek elterjesztéséért az orvosi kutatásokban. Tanulmányozta a vázizom szerkezetét, a látást és a beszéd mechanizmusát. Érdeklődött a művészetek iránt is, és írása jelent meg a látás élettana és a festészet közötti összefüggésről. Emil Du Bois-Reymond-dal, Carl Ludwig-gal és Hermann von Helmholtz-cal 1847 körül nekilátott egy új, szigorúan a fizikára és kémiára alapozott biológia kifejlesztésének. Nagy hatásuk volt az elméleti és gyakorlati orvostudományra.

Mérnök-matematikus, feltaláló, egyetemi tanár
Mérnöki oklevelét a pesti egyetem mérnöki intézetében nyerte 1828-ban. 1828-1835-ig Pest város mérnöke volt. Közben megszerezte matematikából a bölcsészdoktori oklevelet is. 1832-től a pesti egyetemen matematikát és mechanikát adott elő. 1835-ben az egyetem tanárává nevezték ki. 1836-ban a bécsi egyetem hívta meg, itt 1837-1877-ig matematikát adott elő. Tudományos munkássága a matematikán kívül a mechanika, ballisztika, a fénytan és hangtan széles területeire is kiterjedt. Nevét elsősorban a nagy fényerejű akromatikus fényképészeti lencséi tették ismertté. 1860 körül saját szerkesztésű gépével fotogrammetrikai méréseket végzett. A fényképezés terén kifejtett úttörő munkásságának emlékét őrzi az osztrák közoktatásügyi minisztérium által alapított Petzval-érem, mellyel 1928 óta a tudományos fényképezés terén kimagasló eredményeket jutalmazzák. Optikai kutatásainak eredménye még 1847-ből származó fényszórója. A Holdon egy 150 km átmérőjű kráter viseli a nevét. Petzval Ottó bátyja. 1873-tól az MTA tagja.

Vegyészmérnök, egyetemi tanár
Vegyészmérnöki oklevelet a budapesti műegyetemen szerzett 1912-ben. A budapesti Felsőipariskola tanára, 1928-tól a városlődi Majolikagyár tanácsadója volt. 1940-1948-ban a Kőszénbánya és Téglagyár Társulat műszaki igazgatója, majd vezérigazgatója volt. 1948-tól a Mész-, Cement- és Üvegipari Igazgatóság helyettes vezetőjeként működött, 1949-től a Nehézvegyipari Kutató Intézet szilikátkémiai osztályának vezetője volt. 1951-től a Veszprémi Vegyipari Egyetem szilikátkémiai tanszékén egyetemi tanár 1958-ig, nyugdíjazásáig. Hazai tűzállóipari és kerámiai nyersanyagok minősítésének kérdéseivel, új vizsgálati módszerek kidolgozásával, agyagásványok szerkezetével és a kerámiai égetés folyamán az anyagban végbemenő átalakulások vizsgálatával foglalkozott.

Geográfus, egyetemi tanár
A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett tanári (1936), majd doktori oklevelet (1938), 1942-től a budapesti - 1958-63 közt a szegedi - Tudományegyetem tanára. Természetföldrajzi kutatásokkal foglalkozott, előbb a legutóbbi (negyedkori) eljegesedéssel, majd a folyóteraszokkal és karsztmorfológia terén végzett jelentős munkát. A földrajzi eredmények gyakorlati hasznosítására nagy figyelmet fordított (városi ivóvíz-ellátás). Oktatói tevékenysége kiemelkedő. A Magyar Földrajzi Társaság társelnökévé, a Magyar Karszt-és Barlangkutató Társaság elnökévé választotta. (Bartha Lajos)

Magfizikus
A Kossuth Lajos Tudományegyetemen tanított, majd 1967-től az MTA Atommagkutató Intézetében dolgozott 1991-ig. 1960-ban lett a fizikai tudomány kandidátusa. Dolgozata a Po-alfa-forrással a Mg-izotópokon előidézett magreakciókról szólt. A nukleáris ipar környezetszennyező hatását kutatta, majd ő honosította meg Debrecenben a szerves anyagok 14C-tartalmának és ezzel koruknak (azaz az anyagcseréjük megszűnte óta eltelt időnek) a meghatározását. A debreceni csapadékvíz béta-aktivitását 1952-től 1988-ig mérte, és ezzel a környezet történetének a világon egyedülálló dokumentációját hozta létre. Az aktivitási grafikonon az összes légköri nukleáris robbantás hatása azonosítható és a csernobili katasztrófa hatásával összehasonlítható. 1988-ban elsőnek kapta meg az MTA Fizikai Fődíját. Ő volt Szalay Sándor atommagfizikus akadémikus felesége és ő Szalay Alexander Sándornak, az MTA és az USA Tudományos Akadémiája tagjának az édesanyja. (Dr. Lovas Rezső György)

Olasz matematikus, filozófus, csillagász
Nemesi családból származott. A páduai egyetemen tanult, majd katonaként részt vett a török elleni magyarországi harcokban. Birtokára visszatérve matematikával és mechanikával foglalkozott. A perspektíváról írott könyve fontos előrehaladást jelentett a perspektíva elméletének tisztázásában. Korának számos matematikusával állt levelezésben, így Galileo Galileivel is, akinek barátja és támogatója volt. Galilei az ő segítségével nyerte el 1589-ben a pisai, majd 1592-ben a páduai egyetem tanszékét.

Francia feltaláló
Három éves korában egy baleset következtében vesztette el a látását. Tízéves korában ösztöndíjat kapott a Párizsi Vakok Intézetétől, de az elképzelésekkel ellentétben a tanárok itt is csak beszéltek a diákokhoz. 1821-ben, egy katona, Charles Barbier látogatta meg az iskolát, és ismertette meg a vak gyermekekkel találmányát, az ún. "éjszakai írás"-t. A vakírás elkészítéséhez az ötletet és az alapot Braille számára ez a titkosírás adta. Az iskola elvégzése után egy párizsi templomban orgonált. Később, 1826-ban a francia vakok iskolájának professzorává választották. Tanárként is az a cél vezérelte, hogy egy teljes rendszert fejlesszen ki a vakok számára, ez 1825-ben elkészítette a teljes rendszert. 1829-ben adták ki az első Braille-könyvet. A Braille-írás 1868-ban indult világkörüli hódító útjára. Magyarországon 1893-ban vezették be, mint a vakok számára általános írásformát.

Vegyészmérnök, műegyetemi tanár
1894-ben végezte tanulmányait a műegyetemen, 1896-ban a tudományegyetemen bölcsészdoktor lett. 1894-től a műegyetemen volt tanársegéd, 1897-től külföldi tanulmányutat tett. 1905-ben az elektrokémiai tanszék vezetője és ny. r. tanára lett. Értekezései a kémiai technológia számos területét ölelik fel, elektrokémiai vonatkozású tanulmányai, valamint az erdélyi földgáz értékesítésére vonatkozó vizsgálatai különösen jelentősek. Tanulmányozta az elektromosságnak a növények fejlődésére gyakorolt hatását. 1909-től 1929-ig a Természettudományi Társulat választmányi tagja volt. A Chemiai Folyóiratnak szerkesztőségi tagja volt. Tagja volt a felsőháznak. 1910-től az MTA tagja.

Gépészmérnök
A József Műegyetemen 1925-ben szerzett gépészmérnöki, majd doktori oklevelet. 1925-1928 között a Ganz és Társa Rt. vagonszerkesztési mérnöke, 1928-1945 között a Székesfővárosi Elektromos Művek műszaki főtanácsadója volt. 1948-1951 között az Erőmű Ipari Központ vezérigazgató helyettese, 1951-1954 között az Erőmű Beruházási Vállalat főosztályvezetője, 1954-1962 között az Erőmű Tröszt igazgató helyettes főmérnöke, 1962-től a Magyar Villamos Művek Tröszt termelési igazgatója volt.

Matematikus
1940-ben Bizám Györggyel és Hoffmann Tiborral holtversenyben megnyerte az Eötvös Loránd Matematikai és Fizikai Társulat által rendezett Károly Irén fizikaversenyt, a mai Eötvös-verseny elődjét. Származása miatt azonban csak 1945-ben kezdhette meg egyetemi tanulmányait, a második világháború során munkaszolgálatos volt. 1950-ben a BME-n B-tagozatos gépészmérnöki oklevelet szerzett. Ezt követően az ELTE TTK Fizikai Intézet tanársegédje lett, majd aspiráns. 1954-ben lett kandidátus, s hamarosan a fenti intézet differenciálegyenletek osztályának vezetője, mint tudományos főmunkatárs. Ekkor tüntette ki a Bolyai Társulat Grünwald-díjjal. 1959-ben Kossuth-díjat kapott a matematikai analízis elmélete és gyakorlati alkalmazása terén elért jelentős eredményeiért. 1976-tól az Ohio State University vendégprofesszora volt. Elsősorban a matematikai analízis klasszikus területéhez tartozó interpolációelmélettel és az ortogonális polinomok elméletével foglalkozott, de eredményeket ért el a parciális differenciálegyenletek kutatása terén is.

Svájci matematikus, filozófus
1724-ben lett a genfi egyetem matematika és filozófia tanára. Sokat utazott, megismerkedett és levelezett korának számos jelentős matematikusával. Kiadta Bernoulli Jacob és Johann műveit és Bernoulli Johann és Leibniz levelezését. Legnevezetesebb műve: Introduction á l'analyse des lignes courbes algébriques (Genf 1750), ebben szerepel a lineáris egyenletrendszerek determinánsok segítségével való megoldhatóságára vonatkozó, ma Cramer-szabály néven ismert tétel. Nevéhez fűződik még a Cramer-paradoxon. Ő vetette fel azt a problémát, melyet később Castillon oldott meg, ez ma Castillon-Cramer-probléma néven ismert.

Francia vegyész
A kémiai nevezéktan úttörője. Jogot tanult, parlamenti képviselő is volt. 1782-től együtt dolgozott Antoine Lavoisier-vel, de a forradalom idején visszatért a politikához. Az École Polytechnique alapítója, 1795 és 1805 között az ásványtan tanára volt. Hugues Maret és Jean François Durande szerzőtársaival 1777-ben megjelent művében megkísérelte a kémiai affinitás fogalmát egzaktul megalapozni. Ehhez Newton törvényeit próbálta alkalmazni kísérleteiben, amelyek során azt mérte, hogy a higany felszínén úszó különböző fémlemezeket mekkora erővel lehet elválasztani a higanytól. A francia forradalmi hadseregben hőlégballonokból álló hadtestet szervezett, melyben maga is több csatában részt vett. (Piriti János)

Német amatőr csillagász, bankár
Johann Heinrich von Mädlerrel együtt ő készítette el kora legteljesebb térképét a Holdról, ez 1836-ban jelent meg Mappa Selenographica címen. Ez volt az első negyedekre osztott holdtérkép; a Hold arcának részletes bemutatását tartalmazta, majd 1837-ben kiegészült még egy kötettel, amely megadta 148 kráter átmérőjének és 830 hegy magasságának mérési adatait. Beer és Mädler 1830-ban egy Mars-leírást és térképet is megjelentetett, ezeken ábrázolták először a sötét és világos területeket.

Francia fizikus, matematikus
Az École politechnikum elvégzése után híd- és útépítészeti mérnök lett. 1804-ben a Lycée Bonaparte-on a matematika, majd az analízis tanára, 1816-1825-ig az École politechnikum tanára volt. 1843-ban a Bureau des longitudeson nyert állást. 1852-től szenátor is volt. Legnagyobb érdemei a mechanika terén vannak és működése a fizika ezen ágára nézve korszakalkotó. Neve szerepel a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Svájci matematikus, mérnök
1848-ban doktorált Königsbergben és ugyanabban az évben tért vissza Svájcba. Schaffhausen-ben gyártulajdonos, ahol finom művű műszerek gyakorlati kivitelében ért el sikereket. Technikai és tudományos szempontból is legjelentősebb műszere az 1856-ban feltalált, síkidomok területének meghatározására szolgáló polár-planiméter.

Német matematikus, fizikus, spektroszkópus
A müncheni, majd Weierstrass mellett a berlini egyetemen tanult. Doktori disszertációját 1880-ban védte meg. Ezután a berlini egyetemen Kronecker mellett tiszta matematikával foglalkozott. Kidolgozta a ma Runge-Kutta módszer néven ismert numerikus eljárást. 1886-tól 1904-ig a hannoveri Technische Hochschule fizikaprofesszora volt, itt mindvégig spektroszkópiával, annak csillagászati vonatkozásaival is foglalkozott, különböző elemek spektrumvonalait vizsgálta. 1904-ben a Göttingen-i egyetem alkalmazott matematikai tanszéke professzorának hívták meg, itt dolgozott haláláig. Nevéhez fűződik a már említett Runge-Kutta módszer, valamint a Runge-jelenség, és a spektroszkópiában a Schumann-Runge sávok.

Építész, építészettörténész
Rados Gusztáv matematikus fiaként a művészetek iránt mutatott különös érdeklődést. Egyszerre volt műegyetemi hallgató az építész karon és tanult zeneszerzést a Nemzeti Zenedében. Mindezt az első világháború éveiben, amikor is több mint két évig a fronton teljesített szolgálatot. 1919-ben szerezte meg építészmérnöki oklevelét és kezdett tanítani a műegyetem középkori építészettörténeti tanszékén, amelyet az ebben az évben elhunyt Schulek Frigyes fejlesztett nemzetközi rangúvá. A historizmus irányzatába kapcsolódott be "Magyar kastélyok" c. munkájával, miközben megszerezte a műszaki doktori fokozatot és az egyetemi magántanári címet. A Felsőépítő Ipariskola rendes tanáraként 1941-42-ben tanítványaival felmérte Kolozsvár reneszánsz építészeti emlékeit. 1945-től 1957-ig műegyetemi tanszékvezetőként is az oktatás és a műemlékvédelem állt érdeklődésének középpontjában. 1956-ban beválasztották az egyetemi forradalmi bizottságba, ennek következménye lett 1957-es nyugdíjazása. Ezután a Városrendészeti Tervező Iroda alkalmazta, itt még egy évtizeden át vezette a műemléki osztályt. 1971-ben jelent meg "Magyar Építészettörténet" c. munkája, 1978-ban kapott Állami Díjat. Ma már egy róla elnevezett emlékérem és a BME kertjében álló bronz mellszobor is segít megőrizni emlékét. (Dr. Radnai Gyula)

Fizikus, főiskolai tanár
1935-ben szerzett matematika- fizika szakos középiskolai tanári diplomát a debreceni gróf Tisza István Tudományegyetemen. 1939-1942 között a híres Standard Villamossági Rt. alkalmazta mérnöki, fizikusi feladatok megoldására. Repülőgépek és harckocsik rádiótechnikai berendezéseit tervezte, gyártását vezette. Ezután a debreceni Állami Felsőipariskolában tanított, majd 1944-ben behívták katonának. 1967-ben a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola ekkor alakuló Fizika Tanszékének vezetője lett. A fizika tanítása, a leendőtanárok felkészítése egyetemi, majd gyakorlóiskolai és főiskolai tevékenységében kiemelt szerepet játszott.

Matematikus, egyetemi tanár
Doktori fokozatát a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte. Témavezetője Kőnig Dénes volt. Középiskolai tanára volt T. Sós Verának. Tanítványa volt Lovász László és Pósa Lajos is. A gráfelmélet számos területén alkotott maradandót. Elsőként hangsúlyozta a maximum-minimum elv szerepét a kombinatorikus optimalizációban. Nagy fontosságúak a kritikus és a teljes gráfok elméletében, valamint a gráfelmélet általánosításaként felfogható hipergráfok elméletében elért eredményei. Erdős Pállal való barátsága az Anonymus-csoportban kezdődött és életük végéig tartott. Péter Rózsával együtt több középiskolai matematika-tankönyvet írt. 1991-től az MTA tagja.

Fizikus, matematika- és fizikatanár
A József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen matematika-fizika szakos gazdasági szaktanári (1945), majd középisk. tanári (1946) oklevelet szerzett. Schmid Rezső és Gerő Loránd tanítványaként az egyetem spektroszkópiai laboratóriumában dolgozott, majd Ózdon, ill. Pápán tanított. 1949-ben doktorált. 1950-től a Veszprémi Vegyipari Egyetemen lett tanársegéd, közben a budapesti műszaki egyetemen a spektroszkópiai laboratóriumban is dolgozott. 1951-től a Központi Fizikai Kutatóintézet tudományos munkatársaként jelentős kutatásokat végzett a molekulaspektroszkópia területén.

Fizikus, villamosmérnök
A kutatómunka mellett éveken keresztül vezette a KFKI Magfizikai Főosztályát, a dubnai EAI Magproblémák Laboratóriumának tudományos igazgatóhelyettese volt, és tevékenyen részt vett a Magyar Tudományos Akadémia és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat szakmai bizottságaiban, az OTKA fizika-szakzsüri munkájában. Felelősséget érzett az alapkutatások jelene és jövője iránt. Összekovácsolt egy csoportot és létrehozott egy laboratóriumot szcintillációs és gáztöltésű detektorok fejlesztésére, amely biztosította, hogy vezető ereje tudott lenni nemzetközileg elismert együttműködéseknek Dubnában, Leningrádban, Zürichben, Saclay-ben és Darmstadtban. Erő János nyugdíjba vonulása után is egészen az utolsó napokig tevékenyen részt vett az eredmények analízisében és értelmezésében.

Angol matematikus, csillagász
1823-ban végzett a Cambridge-i Egyetemen. 1826-tól egy évig az egyetem matematika-professzora volt, Newton egykori tanszékét vezette. 1828-ban a csillagászat professzora és Cambridge-i obszervatórium igazgatója lett. 1835-ben királyi csillagásszá (Astronomer Royal) nevezték ki, ezt a pozíciót 46 éven keresztül töltötte be. Újjászervezte a Greenwich-i obszervatóriumot, jelentősen fejlesztette annak felszerelését. Sajátmaga is tervezett és szerkesztett csillagászati eszközöket. Bevezette a spektroszkópiai vizsgálatokat, a napfoltok rendszeres megfigyelését Airy tűzte ki a Greenwich-i délkört 1851-ben, amelyet nemzetközi megállapodásban 1884-ben fogadtak el a földrajzi fokhálózat kiindulásaként. Jelentős eredményeket ért el a matematikai fizikában és a csillagászatban. Kidolgozta a szivárvány teljes elméletét. Bevezette a ma róla elnevezett Airy-függvényeket. Vizsgálta a Jupiter tömegét, kimutatta a Föld és a Vénusz mozgása között lévő eltéréseket. Meghatározta a Föld átlagos sűrűségét. Tiszteletére krátert neveztek el róla a Marson és Holdon. Az utókor Airy tévedéseit is számon tartja. Nem tulajdonított kellő jelentőséget John Adams számításainak, ez hozzájárult ahhoz, hogy a Neptunusz felfedezőjeként ma Leverrier-t ismerjük.

Német elméleti fizikus
Rudolf Gottliebként látta meg a napvilágot, a Clausius nevet később, a tudomány iránti tiszteletből vette fel. Stettinben (ma: Szczecin) járt középiskolába, Berlinben egyetemre, Halleban doktorált fizikából. 1855-ig Berlinben volt tanár, innen írta meg híressé vált tanulmányát, melyben a hőtan két főtételének bevezetésével feloldotta Carnot elmélete és az energiamegmaradás elve közötti ellentmondást. A második főtétel még világosabb megfogalmazására vezette be az entrópia fogalmát 1865-ben, akkor már Zürichben, az ETH professzoraként. Ugyanitt alapozta meg a gázok molekuláris, kinetikai elméletét, bevezetve többek között a gázmolekulák közepes szabad úthosszának fogalmát. Életének utolsó két évtizedében Bonnban volt az egyetem tanára. Kiváló tanár és világos rendező elveket felállító kutató volt, a termodinamika tudományának egyik megalapozója, 1872-től a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. (Dr. Radnai Gyula)

Gépészmérnök
Oklevelét Stuttgartban szerezte 1903-ban, hol G. Daimler tanítványa és pártfogoltja volt. 1906-1909 között Párizsban az autóiparban működött, s az akkor kibontakozó francia aviatika hatására kezdett repüléssel foglalkozni. Hazatérve - Magyarországon elsőnek - megtervezte és hazai cégekkel elkészíttette repülőgépét és gépének motorját. Gépével 1909. dec.-ben Rákoson több sikeres felszállást végzett. 1910 őszén a Helios garázs által alapított Blériot-pilótaiskola vezetését vette át, majd 1912-től az autószakmához tért vissza. Több évtizeden át a budapesti Mercedes-képviselet üzemvezetője volt. A 2. világháború után az Ikarus Autóbuszgyár mérnökeként számos újítással járult hozzá az üzem korszerűsítéséhez és gyártmányai fejlesztéséhez.

Bányamérnök
A selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskolán tanult. Az 1. világháborúban teljesített katonai szolgálata miatt késve, 1920-ban szerezte oklevelét. A Magyar Állami Kőszénbánya Rt. tokodi bányájában a karsztvíz elleni védekezésben nagy gyakorlatot szerzett, 1949-től a Bányászati Kutató Intézet bányavízvédelmi osztályát vezette. Elsősorban a bányavíz elleni védekezés kérdéseivel foglalkozott. Több mint 30 tanulmányt és cikket írt.

Vegyészmérnök, egyetemi tanár
1929-ben a budapesti műegyetemen szerzett vegyészmérnöki oklevelet. 1932-1939-ig az Egyesült Izzó és Villamossági Rt. laboratóriumában Bródy Imre munkatársaként kriptonlámpával, ill. a levegőben levő kriptonkoncentrációval és a vanádiumcsoport jodidjaival foglalkozott, 1939-1944-ig a Pázmány Péter Tudományegyetem élettani intézetében dolgozott. 1946-1947-ben a Vákuumtechnikai Gyár kutatólaboratóriumának vezetője, 1947-1950-ig saját gyógyszer-laboratóriumát vezette. 1953-1956-ig a Híradástechnikai és Gyógyszeripari Kutató Intézet tudományos munkatársaként mikrokondenzátorokkal, differenciálrefraktométerrel foglalkozott. 1956 után Izraelbe távozott, a haifai Technion tudományos munkatársa, és 1958-tól a jeruzsálemi egyetem előadó tanára, a beér-sevai Negev Kutatóintézet kutatóprofesszora. Fizikai kémiával, elsősorban ún. ammóniumionokból származó fémek kémiájával és gyógyszerkémiával foglalkozott. Több jelentős találmány fűződik a nevéhez. 1995-től az MTA külső tagja volt.

Fizikus, gimnáziumi tanár, egyetemi docens
Félárva pedagógusgyerekként, kárpátaljai menekültként érettségizett Sárospatakon. Magántanítványokból tartotta fenn magát, így végezte el az egyetem matematika-fizika tanári szakát Budapesten. A diploma megszerzése után először a piaristáknál tanított szerződéssel Vácott és Veszprémben, majd Makón kapott állandó tanári állást. Szegeden Budó Ágoston vette maga mellé a fizikatanítás módszertanának oktatására. Innen Öveges József tanszékére került a rövid életű budapesti tanárképző főiskolára, azután Pécsre Jeges Károly mellé, végül Budapestre, az ELTE Kísérleti Fizika tanszékére Nagy Elemér mellé. A mechanika tanítása volt a szakterülete, ebből főiskolai jegyzetet és kiváló középiskolai tankönyvet írt a szakosított tantervű ("tagozatos") gimnáziumi osztályok tanulói számára. A Vermes Miklós vezette fizika OKTV Bizottság állandó tagja volt. Halála után Pécsett fizikaversenyt neveztek el róla. (Dr. Radnai Gyula)

Kémikus, kutató mérnök
1922-ben matematika szakon végzett a Budapesti Tudományegyetemen.1949-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1952-ben indította el a hazai germánium-eszközök kutatásait, a Híradástechnikai Ipari Kutató Intézetben félvezető eszközök gyártástechnológiájának fejlesztési bázisát. 1959-ben munkásságát Kossuth-díjjal tüntették ki. 1971-től az MTA Műszaki Fizikai Kutató Intézetének tudományos igazgatóhelyettese. 1980-tól a műszaki tudományok doktora. A félvezető anyagok és eszközök technológiájával foglalkozó több szakkönyv, egyetemi jegyzet és számos itthoni és külföldi szaklapban megjelent közlemény szerzője.

Német vegyész
Az urán (1789), a cirkónium (1789) és a cérium (1803) elemek felfedezője. 1795-ben újra felfedezte a titánt, melynek nevét is ő adta. Patikusként dolgozott, 1787-től a berlini tüzérakadémia, majd 1810-től a berlini egyetem kémiaprofesszora volt. Analitikusként az elsők között használt precíziós mérleget, és különös hangsúlyt fektetett a mérések módszertanának pontosságára is, beszámolóiban kitért az eredmények lehetséges hibaforrásaira is. 1795 és 1815 között hat kötetben adta ki az ásványok elemzésének vizsgálati eredményeit. Többezer darabos ásványgyűjteményét halála után a berlini egyetemre hagyta. 1792-ben kísérleteket végzett Lavoisier oxidáció-elméletének igazolására. A Royal Society és a Svéd Tudományos Akadémia tagja volt, a Holdon egy kráter őrzi nevét. (Piriti János)

Orosz matematikus
1820-ban végezte el az egyetemet Harkovban, itt azonban nem szerzett diplomát. Tanulmányait Párizsban folytatta 1822 és 1828 között, itt kezdett publikálni. Elsősorban a matematikai analízis matematikai fizikában és mechanikában felmerülő alkalmazásainak területén ért el fontos eredményeket. Már jelentős hírnévnek örvendett, amikor visszatért Szentpétervárra, ahol a tengerészeti akadémia tanára lett. 1830-ban akadémikussá választották. Foglalkozott hőtannal, hidrodinamikával, elektromosságtannal és ballisztikával. Jelentős munkásságot fejtett ki az algebra, a számelmélet és a valószínűségszámítás terén is. Az orosz elméleti mechanikai iskola megteremtőjének tekintik. Nevéhez fűződik az alapvető fontosságú Gauss-Osztrogradszkij-tétel.

Német fizikus
Tanulmányait Berlinben és Münchenben végezte, majd a Berlini Egyetem tanára lett. Leghíresebb mérési eredményeit a katódsugárzással kapcsolatban a berlini korszakában érte el. 1908 és 1935 között a kelet-poroszországi Königsberg (ma Kalinyingrád) egyetemén tanított. Az elektronokkal végzett gyorsítási kísérletei során detektálta a tömegváltozásokat, és tökéletes egyezést talált a speciális relativitáselmélet jóslataival. Ezzel a newtoni világkép korábbi egysége örökre megbomlott. 1902-ben jelent meg fő műve, "A Becquerel - sugarak eltérítése elektromos és mágneses mezőben, és az elektron változékony tömege" címen.

Amerikai matematikus
A Yale Egyetemen szerzett diplomát matematikából, majd 1943-ban az amerikai haditengerészet szolgálatába állt. A United States Navy megbízásából kezdett el programozóként dolgozni a Harvard Egyetemen is. Itt harmadik programozóként tagja lett az első nagyteljesítményű számítógépet, a Mark I-et kifejlesztő csoportnak. 1949-ben állt munkába az Eckert-Mauchly Computer Company-nál, ahol kifejlesztették a Univac I-et, az első nagyteljesítményű, mindennapi használatra szánt számítógépet. 1952-ben a Univac-re írta meg fordítóprogramját, majd 5 évvel később kollégáival megalkották az első angol nyelvű adatfeldolgozási fordítóprogramot is, amely a COBOL nyelv előfutárának tekinthető. 1966-ban aktív szolgálatra visszahívták a haditengerészethez, hogy felügyelje a számítógépes programok és nyelvek szabványosítási munkáit. 1986-ban ellentengernagyként vonult nyugdíjba. Személyéhez kapcsolódik a "bug" szónak a hibákra való használata, 1945-ben leállt a Harvard egyetem gépe, a gépben kutakodva talált egy éjjeli lepkét (bug) és innen kezdve az ismeretlen számítógéphiba neve bogár lett (computer bug). Munkatársai "bámulatos Grace"-nek hívták, ő volt a "komputerekkel társalgó parányi idős hölgy".

Orosz matematikus
1927-ben, 15 éves korában népbiztosi engedéllyel iratkozott be a szaratovi egyetem matematika szakára. 1930-tól 1934-ig Ivanovoban tanított, majd ösztöndíjjal Hincsin és Kolmogorov mellett folytatta tanulmányait a moszkvai egyetemen. 1937-ben doktorált és állást kapott a moszkvai egyetem matematikai intézetében. Ugyanebben az évben politikai okokból letartóztatták, több hónapig börtönben volt. 1938-ban szabadon bocsátották és visszatérhetett az egyetemre, noha politikailag továbbra is megbízhatatlannak tartották. A 2. világháború alatt katonai célú kutatásokban vett részt. 1945-ben a lvovi, majd 1949-től a kievi egyetemen volt professzor. 1960-ban visszatért Moszkvába, itt 1966-tól 30 éven át az egyetem valószínűségszámítási intézetét vezette. Szakterülete a valószínűségszámítás volt, fontos kézikönyvek szerzője volt mind Hincsinnel mind Kolmogorovval. Foglalkozott a matematika történetével is, megírta a matematika oroszországi történetét.