Bányamérnök, szakíró
A selmecbányai bányászati akadémián tanult, 1842-ben kincstári szolgálatba lépett a selmeci zúzómûveknél. 1850-tõl Csehországban, majd a porosz Rajna-vidéken bányaigazgató. 1863-ban visszatért Magyarországra, 1867-ben állami szolgálatban a kincstári vas- és bányamûvek fejlesztésén munkálkodott. Nevéhez fûzõdik a diósgyõri vasgyár építése, a zsilvölgyi kincstári szénbányászat kezdeményezése és a vajdahunyadi vasgyár terveinek elsõ kidolgozása.Tudományos munkásságában az elsõk között foglalkozott a ma geomechanikának nevezett földkéregmozgásokkal. Jelentõs érdemei vannak a magyar bányászati szaknyelv megteremtésében, a bányatérképezés terén és a bányászattörténet mûvelésében.

Belgyógyász, orvos-vezérõrnagy, repülõorvos
1920-ban szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon. 1920-tól hivatásos katonaorvos, 1936-tól a légierõ vezetõ orvosa. 1931-tõl a repülés-orvostan kiemelkedõ szakértõje, orvosvezérõrnagy. Az 1930-as években több tanulmányutat tett Németországban, Franciaországban, Hollandiában, Angliában. 1938-ban megszervezte az elsõ aerodinamikai intézetet, az elsõ magassági kísérleti állomást, ahol az oxigénhiányhoz való alkalmazkodást vizsgálták. Tervei alapján elkészült a Repülõorvosi Vizsgáló Intézet. 1941-ben egyetemi magántanár, a repülõorvostan elõadója a budapesti és kolozsvári orvosi karokon. 1940-ben csatlakozott Bajcsy-Zsilinszky köréhez, üldözötteket menekített és bújtatott a Pajor Szanatóriumban. 1945-tõl a Vöröskereszt Kórházának parancsnoka, 1946-tól a HM egészségügyi osztályának vezetõje, orvosvezérõrnagy. 1948-ban segítette a Magyar Véradó Központ megszervezését. 1950-ben koncepciós perben, melynek Sólyom László volt a fõvádlottja (az ún. "tábornokok peré"-ben) halálra ítélték, és kivégezték. 1956. október 13-án újratemették. Teljes rehabilitációja azonban csak 1990-ben történt meg. A Gyáli úti Kórházat róla nevezték el.

Matematikus, egyetemi tanár
Közgazdasági technikumba járt, ahol fizikát egyáltalán nem, matematikát csak keveset tanítottak. Igazgatója azonban felismerte a tehetségét, és rábeszélte a jelentkezésre matematika-fizika szakra. Kemény munkával járt a felzárkózás, és 1958-ban középiskolai tanári diplomát szerzett Szegeden. Miközben Veszprémben egy vegyipari technikumban tanárkodott, Alexits György és Tandori Károly témavezetésével kitüntetéses egyetemi doktori és kandidátusi címet szerzett (1962). Visszakerült Szegedre, és egyetemi adjunktus, késõbb docens lett; 1968-ban már egyetemi tanár, 1977-ben tanszékvezetõ a halmazelmélet és matematikai logika tanszéken. A matematikai analízis tanszéket 1983-ban vette át, és vezette 1998-ig; 2005-ben lett emeritus professzor. Idõközben volt dékán, és kétszer rektorhelyettes is. Az akadémiai doktori értekezését 1966-ban védte meg; 1973-tól illetve 1982-tõl az MTA levelezõ illetve rendes tagja. Akadémiai székfoglalójának témája ortogonális sorok szummálhatósága (1983). Több mint kétszázhúsz tudományos publikáció és néhány könyv szerzõje, társszerzõje. Világhírû eredménye a Prékopa-Leindler-egyenlõtlenség. Széchenyi-díjban részesült 1992-ben. (Hujter Mihály)

Német születésû brit fizikus, természettudományos szakíró
Már harmadéves korában megkezdte fizikai kutatásait nagybátyja, Franz Simon (a késõbbi Sir Francis Simon) irányításával a berlini egyetemen, a Nobel-díjas Walther Nernst intézetében. Amikor Simon elnyerte Breslauban (Wroclav, Boroszló) az ottani fizikai kémiai tanszéket, elvitte magával közvetlen munkatársait: Kürti Miklóst, Martin Ruhemannt, Heinz Londont és Kurt Mendelssohnt, aki 1930-ban doktorált nála a szilárd hidrogén fajhõjének alacsony hõmérsékleti viselkedésébõl. 1932-ben a Breslauba látogató Frederick Lindemann meghívta Mendelssohnt Oxfordba, az általa Breslauban megismert helium-cseppfolyósító beállítására, és ösztöndíjat szerzett számára a Clarendon laboratóriumba. Hitler 1933-as hatalomra jutása után Mendelssohn már nem tért vissza Breslauba, viszont az õ közvetítésével sikerült Lindemannak áthoznia Oxfordba az egész breslaui csapatot. Közülük a második világháború alatt Simon és Kürti részt vett a Manhattan programban, Mendelssohn azonban Oxfordban maradt. Itt tartott elõadásai alapján írta meg 1946-ban megjelent elsõ könyvét, amelynek a jól hangzó "What is atomic energy?" címet adta. A könyv elég hamar, már 1948-ban megjelent magyarul, "Atomenergia" címmel. Még egy könyve jelent meg magyarul: az 1966-ban kiadott "The quest for absolute zero", bár jóval késõbb (1983-ban), és a sokkal szürkébb "Az abszolut zerus fok" címmel. (Dr. Radnai Gyula)

Földmérõ, vízépítõ mérnök
Tanulmányait Nagyszombatban és a szempci Collegium Oeconomicumban végezte. Elõbb Nógrád vármegye, 1777-1812-ig Pest vármegye mérnöke. Nemzetközi viszonylatban is figyelemre méltó színvonalú közigazgatási vízrajzi és hajózási térképei közül a legjelentõsebbek: a Tisza-Berettyó völgyének vízrajzi térképe, a pesti Duna-szakasz hajózási térképe, a Duna-Tisza-csatorna terve, valamint Pest vármegye nyomtatásban is megjelent térképe. A Pest-Szolnok közt létesítendõ Duna-Tisza-csatorna tervét elkészítette több változatban. Felvetette az állandó pesti Duna-híd tervét is. 1781-ben javaslatot tett a Tisza átvágásokkal való szabályozására, 1785-tõl a Hajózási Igazgatóság külsõ munkatársaként részt vett a vízi utak elõzetes felmérésének munkájában.

Kísérleti fizikus, mûegyetemi tanár
1863-ban a mûegyetem mérnöki tanfolyamán kezdte felsõfokú tanulmányait. Eötvös Lorándot követve 1871-ben a heidelbergi egyetemen Kirchhoff és Bunsen tanítványa lett, egy évig Kirchhoff tanársegéde volt. Heidelbergi tanulmányai után, 1872-ben elnyerte a mûegyetem kísérleti fizikai tanszékét. Egyetemi oktatói tevékenységének legfontosabb eredménye a laboratóriumi oktatás színvonalának emelése. Wartha Vincével közösen végzett kalorimetriai kutatásaihoz tökéletesítette a Bunsen-féle jégkalorimétert, fizikai-kémiai kutatásaihoz jó hatásfokú higanyos légszivattyút szerkesztett. Kutatói munkásságát a Magyar Tudományos Akadémia is elismerte azzal, hogy 1880-ban levelezõ, 1891-ben rendes tagjává választotta, a Kolozsvári Tudományegyetem pedig azzal, hogy 1910-ben tiszteletbeli doktorává avatta. 1916-ban vonult nyugalomba, de élete végéig folytatta laboratóriumi munkálkodását, miközben megtartotta kollégái által is elismert szerénységét, mely - mint Tangl Károly mondotta búcsúbeszédében - "személyiségét különösen vonzóvá és rokonszenvessé tette". (Dr. Radnai Gyula)

Építész
A berlini Königliche Preussische Bauakademie-n végezte tanulmányait. Hazatérve Hauszmann Alajos tervezõirodájának munkatársa lett, itt több fontos tervezésben (New York palota) jelentõs szerepe volt. 1893-ban Giergl Kálmánnal együtt önálló tervezõirodát nyitott. Fontosabb munkáik a millenniumi kiállítás több épülete, a Zeneakadémia, a Klotild-paloták, számos klinika Budapesten, Debrecenben és Kolozsvárott, a kolozsvári egyetemi könyvtár. Több munkájukban (Zeneakadémia, városligeti híd, szegedi víztorony) Zielinski Szilárddal mûködtek együtt. Az 1910-es évek elején Giergl Kálmán kivált közös irodájukból, de több épület tervezésén a késõbbiekben is együtt dolgoztak. 1924-ben Greguss-díjat kapott, az angol Királyi Építésztársaság tagjává avatta.

Orvos, bõrgyógyász
1898-ban szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon. 1898-1902-ben gyakornok a budapesti anatómiai intézetben, 1902-1908-ban a bõr- és nemikórtani klinikán tanársegéd. 1908-1910-ben a Munkásbiztosító Intézet orvosa, 1910-tõl a Szt. János Kórház fõorvosa, 1912-ben a bõr- és nemikórtani diagnosztika magántanára, 1928-ban c. rk. tanára. 1930-tól a Szt. István Kórház fõorvosa, 1941-tõl a Fõvárosi Nemibeteggondozó Intézet igazgatója. 1947-tõl c. ny. r. tanár, 1954-ben az Országos Bõr- és Nemikórtani Intézet helyettes igazgatója. Szifilisszel, bõrrákkal, daganatos és gombás betegségekkel foglalkozott.

Orvos, antropológus, egyetemi tanár
1926-ban szerezte meg orvosi és bölcsészdoktori oklevelét a budapesti tudományegyetemen. 1926-1940-ben a budapesti kórbonctani intézetben dolgozott, az embertani intézetben tanársegéd, majd adjunktus. 1932-1940-ben a Testnevelési Fõiskola antropometriai laboratóriumát vezette. 1937-1938-ban berlini ösztöndíjas. 1940-1946-ban a kolozsvári egyetemen az embertan tanára, 1946-1948-ban az Magyar Nemzeti Múzeum embertani tárának vezetõje. 1950-tõl a debreceni egyetem tanára. Az Anthropológiai Közlöny alapítója. Kutatási területe az antropológia és a humánbiológia szinte minden ágára kiterjedt.

Német matematikus és csillagász
A lipcsei, majd a nürnbergi egyetemen tanult, 1612-tõl Altdorfban Praetorius tanítványa volt. Európai tanulmányútjai során mentorai voltak Michael Maestlin Tübingenben, Christoph Scheiner Ingolstadtban, Johann Faulhaber Ulmban és Simon Marius Ansbachban. 1616-ban Praetorius halála után tanszékét felosztották az alsóbb és a felsõbb matematika között, elõbbit a másik tanítvány Odontius, utóbbit Saxonius kapta. Népszerû tanár volt, külföldi hallgatók sokaságát is vonzották elõadásai. Terve volt, hogy a klasszikus görög matematikusok mûveit kommentárokkal együtt teszi közzé, ezt azonban korai halála megakadályozta. Posztumusz mûve az 1616-ban végzett napfolt-megfigyeléseit tartalmazza, amelyeket alighanem Scheiner ösztönzésére végzett. Odontiusszal együtt javasolta a nürnbergi tanácsnak, hogy anyagilag járuljanak hozzá Kepler Rudolf-táblázatainak megjelentetéséhez, javaslatuk azonban nem vezetett eredményre. (Piriti János)

Szovjet-orosz matematikus, geofizikus, kozmológus
A pétervári egyetemet elvégezve 1913-ban a pavlovszki Aerológiai (Légkörkutató) Obszervatórium munkatársa, a Szt. Pétervári egyetem matematikai intézetének magisztere, az I. világháborúban az orosz hadirepülõk szakértõje. 1923-ban a Központi Geofizikai Obszervatórium igazgatójává nevezték ki, az orosz Geofizikai és Meteorológiai Folyóirat fõszerkesztõje. Elsõk között foglalkozott a légköri turbulencia elméletével. 1925-ben részt vett az oroszországi rekordnak számító 7,4km magasságú léggömb felszállásában. Korán felkeltette érdeklõdését Albert Einstein általános relativitáselmélete (1916), és 1922-24 között kidolgozta a homogén izotróp világmodellek három lehetõségét, ezek egyik esete a táguló, a másik az összehúzódó univerzum. A Fridman-univerzum észlelési alátámasztását 1929-ben Edwin P. Hubble szolgáltatta 1929-ben a csillagrendszerek távolodásának kimutatásával. A táguló univerzum elméletével megelõzte Robertson, Walker és Lemaitre modelljeit. Nevét a 3651.sz. kisbolygó õrzi. (Bartha Lajos)

Paleobotanikus, egyetemi tanár
Marosvásárhelyt nevelkedett, ott kezdett növényeket gyûjteni. Pesten bölcsészeti, Kolozsvárt jogi tanulmányokat folytatott, majd visszatért Marosvásárhelyre. 1841-44-ben Bécsben orvosi tanulmányokat folytatott, fõleg botanikával foglalkozott. 1850-65-ben a Magyar Nemzeti Múzeum természetrajzi tárának õre volt. 1860-tól a pesti egyetemen állattant adott elõ, 1862-ben a botanika r. tanárává nevezték ki. 1850-ben részt vett a Magyarhoni Földtani Társulat megalapításában, s elsõ titkára lett. Tudományos munkásságával megalapozta a magyar õsnövénykutatást; az élõ flórával is foglalkozott. Kéziratban maradt a Brassai Sámuellel együtt készített Új Magyar Füvészkönyve. 1858-tól az MTA tagja.

Orvos, patológus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a Pázmány Péter Tudomány Egyetem orvosi fakultásán végezte. Orvosi diplomáját 1929-ben kapta. A budapesti Egyetem Kórbonctani Intézetében kezdte meg munkáját. 1939-ben védte meg habilitációját hematopathologiai tárgykörbõl. 1939-1941 között amyloid kutatással foglalkozott. 1944/1945 a Halleba kitelepített egyetemi hallgatók kísérõ tanára. 1946-1951 a szombathelyi kórház labor- és patológus fõorvosa. 1951-1976 a Pécsi Orvostudományi Egyetem tanára, Patológiai Intézetének igazgatója. 1982-ben az MTA levelezõ, 1987-ben az MTA rendes tagja. 1967-ben az Academia Leopoldina (a német nemzeti akadémia) tagja. Fõ kutatási területe: Amyloid, biomembran, vese, a kollagen és elastikus rostok polarizációs optikai analysise. Tiszteletére Szárott 2000 óta minden év szeptemberében emlékülést rendeznek. 2002-ben és 2004-ben az MTA Pécsi Bizottsága Amyloiddal foglalkozó Romhányi nemzetközi emlékülést szervezett. A Pécsi Tudomány Egyetem orvoskari Aulája az ö nevét viseli. (Dr. Josef Makovitzky)

Vegyészmérnök
1933-ban szerezte meg vegyészmérnöki oklevelét a budapesti mûegyetemen. 1933-1949 között a Krausz és Moskovitsh-féle élesztõgyárban dolgozott. 1949-tõl az Erjedésipari Kutató Intézet helyettes vezetõje, 1957-1973 között az Intézet igazgatója. Munkássága jelentõs volt a szervezett kutatás megalapozásában és fejlesztésében, elsõsorban az élesztõ- és a szesziparhoz kapcsolódott.

Fizikai szakíró, mérnök, egyetemi tanár
Magyarországi középiskolai és mûegyetemi tanulmányai után geodéta mérnök (1939-41), majd a budapesti mûegyetem fizikai intézetében tanársegéd (1941-45). A 2. világháború után Kolozsvárt telepedett le, elõbb a cipõgyár tervezõ mérnöke, 1948-tól egyetemi tanár a Bolyai, ill. Babes-Bolyai Egyetemen. Tudományos tájékoztató és mûszaki cikkek szerzõje. 1954-tõl 1964-ig a Matematikai és Fizikai Lapok egyik szerkesztõje. Fizikai és fiziológiai írásait szaklapok közlik.

Ausztrál fizikus és csillagász
A melbourne-i egyetemen diplomázott fizikából 1940-ben, majd 1962-ben doktorált. 1951-ben a Harvard Egyetemen szerzett csillagászatból diplomát. 1940 és 1966 között a CSIRO rádiófizika részlegén dolgozott. 1948-ban részt vett a Hold-visszhang kísérletekben, és tanulmányozta az ionoszféra szabálytalanságait. 1951-ben Ausztrália addigi legnagyobb rádióteleszkópjával Tejútrendszerünk kísérõgalaxisait, a Magellán-felhõket kezdte feltérképezni. Nagy mennyiségû semleges hidrogént, és mindkét galaxis körül kiterjedt burkot fedezett fel. Meghatározták a Magellán felhõknek a Tejútrendszer alakjára gyakorolt gravitációs torzító hatását is. A galaktikus szerkezet kutatásának vezetõ szakértõje volt, a semleges hidrogén síkjának pontos meghatározásával tette lehetõvé a galaktikus koordináta-rendszer alapsíkjának megadását is. 1966 és 1987 között a Maryland-i egyetem professzora, 1995-ig az ûrfizikai részleg igazgatója volt. (Piriti János)

Jezsuita matematikus, csillagász
Jezsuita szerzetes majd világi pap, matematikus. 1780-tól a pesti Királyi Egyetem csillagvizsgálójának adjunktusa, 1785-tõl a Mannheimi Meteorológiai Társulat (Societas Meteorologicae Palatinae) magyar tagja. Jelentõs földmágneses méréseket végzett, és közremûködött a földrajzi hosszúság-különbségek meghatározásában. 1798-tól a Bölcsészettudományi kar matematikai tanszékének tanára, 1811-ben rektor.

Orvos, egyetemi tanár
Tanulmányait Nagyváradon és Pesten végezte. 1820-ban avatták orvosdoktorrá, ezután gyakorló orvosként Pesten mûködött. Különösen nehéz feladatokat kellett ellátnia az 1830-31 évi kolerajárvány idején. 1824-ben a pesti egyetem orvosi karának jegyzõje, 1834-tõl az anatómia tanára volt. 1838-ban több országot keresett fel egy nagy európai tanulmányút során. 1848. május 1-tõl 1849. február 1-ig miniszteri tanácsos és az egyetem alelnöke volt. 1859-ben vonult nyugalomba. Végrendeletében jelentõs összeget hagyott tudományos célokra.

Analitikai vegyész, gyógyszerkémikus, egyetemi tanár
A kolozsvári tudományegyetem matematikai és természettudományi karán doktorált (1914). 1914-18-ban a kolozsvári, 1919-20-ban a budapesti, 1921-34-ben a szegedi egyetem vegytani intézetében, 1935-47-ben a Szerves és Gyógyszerész-Vegytani Intézetben dolgozott. 1944-63-ban tanszékvezetõ. Számos nemzetközi kémiai egyesület tagja. Fõleg a klasszikus kémiai analitika, gyógyszervizsgálat, a hazai cellulózgyártás vegyi technológiájának kidolgozása foglalkoztatta. Kb. 60 tudományos közleménye jelent meg hazai és külföldi szaklapokban.
Kõszegi Dénes mellékelt fényképe a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtárának tulajdona.

Tanító, majd tanársegéd a mûegyetemen
Tanítói oklevelet szerzett, majd hat évi tanítás után, 1864-ben állását feladva beíratkozott a Polytechnikumba, ahol a gépészmérnöki kart végezte el. 1868-ban, közvetlenül oklevelének megszerzése után már tanársegédként alkalmazták; e két éves idõszakban fordult érdeklõdése a csillagászat felé. Az üstökös pályákkal és földrajzi helymeghatározásokkal foglalkozott. Elsõként mutatta ki a rövid periódusú üstökösök félnagytengelyének bolygó távolságok szerinti csoportosulását (üstökös családok). Magyarország földmágneses felméréséhez földrajzi helymeghatározásokat végzett Schenzl Guidó számára. (Bartha Lajos)

Orvos, gyógypedagógus
Budapesten gyógypedagógiai tanári oklevelet szerzett 1913-ban. Még ugyanattól az évtõl a budapesti Siketnémák Intézetének tanára. 1921-ben megszerezte az orvosi oklevelet. Ezután orvosi gyakorlatot folytatott. Török Bélával létrehozta Budapesten a Nagyothallók Iskoláját. 1935-tõl a gyógypedagógiai ügyek referense a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban. 1936-1937- ig. a budapesti Gyógypedagógiai Nevelõ Intézetben tanított. 1942-1963-ban a Gyógypedagógiai Tanárképzõ Fõiskola igazgatója, 1946-tól tanszékvezetõ tanára is. 1953-tól országgyûlési képviselõ. Leírta a corticalis siketség kórképét; a hallási fogyatékosok számára ma már világszerte alkalmazott gyógyító-nevelõ eljárást dolgozott ki. Az értelmi fogyatékosság problémájával foglalkozva új elméleti és gyakorlati eredményekhez jutott. E területen kifejtett munkássága különösen a Német Demokratikus Köztársaságban közismert, ahol 1958-ban személyes irányításával szervezték meg a brandenburgi imbecillisek intézetét Bárczi-Haus néven. Számos tudományos publikációja jelent meg. Az 1928-ban létrejött a Gyógypedagógiai Tanárképzõ Fõiskola 1975-ben vette fel egykori igazgatója nevét, az intézmény 2000 óta az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karaként mûködik.

Mérnök, talajmechanikus, egyetemi tanár
Oklevelét a budapesti mûegyetemen kapta 1915-ben, ahol 1918-tól adjunktusként mûködött. 1924-ben a mûszaki egyetemen szerzett doktorátust. Talajmechanikai problémákkal 1925-tõl foglalkozott. 1927-ben Cambridge-ben (USA) K. A. Terzaghi, a talajmechanika megteremtõje mellett folytatta kutatásait. 1939-tõl a budapesti mûegyetemen ny. r. tanár. Itt szervezte meg 1933-ban a világ egyik elsõ talajmechanikai laboratóriumát. 1941-ben az akkor létesült talajmechanikai tanszék tanárává nevezték ki. Az utak építése terén végzett tudományos és gyakorlati munkája is jelentõs. A 2. világháborút követõ években szakértõként mûködött közre nagyobb létesítmények (Ferihegyi repülõtér, Földalatti Vasút, Dunai Vasmû stb.) alapozási kérdéseinek megoldásában.

Angol vegyész
Torontóban és Oxfordban végezte egyetemi tanulmányait. Az I.C.I. (Imperial Chemical Industries) kutatójaként 1935-ben kidolgozta a polietilén nagynyomású szintézisét. Az elõállítást hadititokként kezelték Angliában, mivel a polietilén kiválóan bevált a koaxiális kábelek szigetelésére radarrendszerekben. 1940-tõl kezdve az I.C.I. képviseletében Wallace Akers kutatási igazgatóval együtt Michael Perrin vett részt az angliai titkos atomfegyver-kutatásban. Megbízható diplomáciai munkát végzett az angol és az amerikai atombomba program koordinálásában, valamint a német atomkutatási program felderítésében. Fontos szerepet játszott 1950-ben az angliai Harwellben dolgozó Klaus Fuchs fizikus szovjet ügynöki tevékenységének leleplezésében. (Dr. Radnai Gyula)

Orvos, szülész-nõgyógyász
Az elsõ magyar orvosnõ volt, aki oklevelét nem külföldön, hanem a budapesti orvosi karon szerezte meg. Doktori fokozatának megszerzése után 1901-1902-ben külföldi tanulmányutat tett, fõleg a nõgyógyászatot tanulmányozta. 1902-tõl az I. sz. szülészeti klinikán, Tauffer professzor mellett dolgozott. 1926-1944 között az OTI nõgyógyász fõorvosa volt. "Az orvosnõk története" címû tanulmánya az Orvosi Hetilapban 1902-ben jelent meg.

Francia csillagász
Teljes nevén Guillaume-Joseph-Hyacinthe-Jean-Baptiste Le Gentil de la Galaziere a Collége de France hallgatójaként Delisle-tõl tanult csillagászatot, majd Jacques Cassini asszisztense lett a Párizsi Csillagvizsgálóban. Több mély-ég objektumot is felfedezett, így pl. az Androméda-köd kísérõ galaxisát. 1753-tól a párizsi akadémia tagja volt. 1760-ban kezdõdött regénybe illõ utazása. A cél a Vénusz Nap elõtt átvonulásának megfigyelése volt a déli féltekérõl 1761-ben és 1769-ben. A háborús viszonyok azonban komoly nehézségeket okoztak. Az indiai Pondicherrybe nem jutott el, mert idõközben az angol csapatok elfoglalták a várost. A mai Mauritiust vették célba, de a hajó még a tengeren volt, amikor bekövetkezett a jelenség, így nem lehetett pontos megfigyeléseket végezni. Úgy döntött, hogy nem tér vissza Párizsba, hanem a nyolc évvel késõbbi átvonulásra készül. Közben Madagszkár keleti partvidékének feltérképezésével foglalkozott. A Fülöp-szigeteki Manilából ezúttal a spanyolok ellenségeskedése miatt távozott, és visszatért Pondicherrybe, amely idõközben újra francia kézen volt. Kis obszervatóriumot is épített, azonban 1769. június 4-én éppen borult volt az ég, így ezúttal is meghiúsult a megfigyelés. Kalandos, betegséggel, hajótöréssel tarkított hazaútja végén 1771 októberében érkezett vissza Franciaországba. Otthon már évekkel azelõtt halottnak nyilvánították, az akadémiai helyét mással töltötték be, felesége újra férjhez ment, vagyonát pedig szétosztották az örökösei között. Hosszas pereskedés és a király közbenjárása kellett, hogy rendezõdjön a helyzete. Úti beszámolójában az Indiai-óceán meteorológiájáról tett közzé részletes megfigyeléseket, de tanulmányozta a bráhminok csillagászati ismereteit is. A Holdon egy kráter, valamit a (12718) Le Gentil kisbolygó is õrzi a nvét. (Piriti János)

Osztrák katonatiszt, térképész, mûszerkészítõ
Részt vett a napóleoni háborúkban, majd az ingolstadti egyetemen tanult matematikát és fizikát. 1801-tõl a prágai tüzériskola tanára, 1808-tól annak igazgatója lett. 1803-tól részt vett a prágai alapfelmérésben. 1815-ben elkészült az elsõ prágai város-alaptérkép 1:4320 méretarányban. 1814 és 1818 között részt vett a felszabadító háborúkban, majd Prágába tért vissza. 1822-ben készítette el elsõ földgömbjét majd éggömbjét, amelyeket továbbiak követtek. Az osztrák gyûjtemények több mint harminc föld- és éggömbjét õrzik. Jelentõs érdemei voltak a katonai fõiskolák matematikai geográfiai oktatásában is. Tiszteletbeli tagja volt a prágai Királyi Tudományos Társaságnak. (Piriti János)

Német fizikus, technikus
Erlangenben jogot, azután Göttingenben és Königsbergben csillagászatot tanult 1832-ben a müncheni egyetemre hívták meg a fizika és matematika tanárának. 1849-ben az osztrák kereskedelemügyi minisztérium telegráfosztályának fõnöke volt. 1851-ben Svájc számára rendezett be telegráfrendszert. 1852-ben visszatért Münchenbe, hol a kereskedelemügyi minisztériumban miniszteri tanácsos és az állami fizikai-matematikai gyûjtemény õre lett. 1854-ben Münchenben optikai intézetet alapított, mely mûszereket készített. Õ az elektromágneses telegráf tudományos megalapítója, õ találta fel a kábel földalatti vezetését, õ tekintendõ az elektromos órák feltalálójának; a galvanoplasztika törvényeit õ állapította meg. Szerkesztett egy centrifugális vetõágyút és sok optikai mûszert.

Amerikai matematikus
1924-ben szerezte meg a Master fokozatot fizikából a Harvard Egyetemen, de érdeklõdése a matematikához kötötte, így elkezdett utótanulmányokat folytatni a Harvardon a matematikai doktorátus elnyerése végett. Elõször a Birkhoff-féle differenciálegyenleteket tanulmányozta, majd olvasott egy könyvet a logikáról, és ez erre a területre irányította figyelmét. 1929-ben kinevezték a State College vezetõjévé. 1940-tõl kezdve elkezdett a matematikai logikával foglalkozni. Számos új elvet fogalmazott meg, A 2. világháború alatt elkezdett kutatásokat folytatni az alkalmazott matematika területén is. 1945-ben elment az Aberdeen Proving Groundhoz, egy katonai fegyvertesztelõ céghez Marylandba, ahol részese lett az ENIAC computerrel való kísérleteknek 1946-ban visszatért a Pennsylvania State Universityre, és kipróbálhatta az egyetemen a számítógépet. Curry elkezdett dolgozni a "Kombinatorikai Logika" címû tanulmányán 1950-ben, amikor Leuvenben együtt dolgozott Robert Fays-szel. A végleges szöveg 1956-ban készült el. 1966-ban az Amszterdami Egyetemen a Logika Professzora, a Logika történetének és a Logika filozófiájának professzora lett. Négy évvel késõbb ezt a pozíciót elhagyta, mert visszatért a pennsylvaniai State Collegebe. Nevét két általános célú funkcionális programozási nyelv is viseli, a Haskell és a Curry.

Francia születésû amerikai matematikus
Középiskoláit Párizsban kezdte el, majd az Egyesült Államokban fejezte be, ahova szüleivel áttelepültek. 1946-ban Kaliforniában, a Caltech-en fizikus diplomát szerzett. Másféléves katonai szolgálat után a Princeton-i Egyetemen eleinte filozófiát hallgatott, de megváltoztatta tárgyát, és E. Artin irányítása mellett matematikai Ph.D. fokozatot szerzett 1951-ben. Tanított a Princeton Egyetemen, a Chicagói Egyetemen. Egy évet Párizsban Fulbright ösztöndíjasként töltött. A Columbia Egyetem professzora volt 1955-tõl 1970-ig. 1972-tõl haláláig a Yale Egyetem matematika professzora, majd emeritus professzora volt. Számos tudományos cikket, több mint 60 matematikai könyvet írt. Munkásságának jelentõs területe a számelmélet, ezen belül is az algebrai geometria és a diofantoszi egyenletek elmélete. Több matematikai fogalom is viseli nevét: Mordell-Lang sejtés, Bombieri-Lang sejtés, Lang-Trotter sejtés, Lang sejtés. Számos vitát folytatott tudománypolitikai kérésekrõl, ezeket is több kötetben publikálta. Több rangos tudományos díjat kapott.

Erdõmérnök, egyetemi tanár
Erdõmérnöki oklevelét a selmecbányai Bányamérnöki és Erdõmérnöki Fõiskolán 1914-ben szerezte. Szolgálatát Zalatnán kezdte. 1919-tõl Sopronban tanársegéd a Bányamérnöki és Erdõmérnöki Fõiskola Erdõhasználattani Tanszékén. 1922-ben az Esterházy-uradalomba került. Lentiben, Csömödéren, Kaposváron és Sopronban dolgozott. Erdei vasutakat és fûrésztelepeket tervezett és épített, az erdõgazdálkodás gyakorlati kérdéseivel foglalkozott, fõleg fakitermeléssel, erdõfeltárással, fafeldolgozással. 1939-1945 között az Esterházy erdõbirtokok igazgatója volt. 1945-1946-ban az Erdészeti Kutató Intézetben dolgozott. 1946-tól a Budapesti Mûszaki Egyetem erdõhasználattani tanszékén elõadó, 1948-tól egyetemi tanár, a soproni Erdõmérnöki Fõiskola erdõhasználattani tanszékének vezetõje 1961-ig, nyugdíjba vonulásáig.

Matematikus, egyetemi tanár
1948-ban érettségizett a Pesti Izraelita Hitközség Abonyi utcai Gimnáziumában, majd beiratkozott a Pázmány Tudományegyetem matematika-fizika szakára; 1952-ben szerzett tanári diplomát. Mesterei többek közt Gallai Tibor, Erdõs Pál és Rényi Alfréd voltak. Az egyetem neve idõközben ELTÉ-re változott; az Analízis I tanszéken lett tanársegéd, adjunktus, majd docens és egyetemi tanár (1980). Ekkortól már az MTA Rényi Kutatóintézet kombinatorikai kutatócsoportjának vezetõje is volt. A "Budapest Semesters in Mathematics" egyik alapítója. Fõ kutatási területei: számelmélet, kombinatorika, gráfelmélet. Világhírû eredménye az Erdõs-Rényi-Sós-féle barátságtétel: ha egy (véges) gráfban bármely két szögpontnak egy és csak egy közös szomszédja van, akkor van olyan szögpont, aminek az összes többi szomszédja. 1952-ben lett Turán Pál felesége; mára már gyermekeik is elismert tudósok. Sok kitüntetése közül kettõ: Hazám-díj (2006) és Akadémiai Aranyérem (2015). (Hujter Mihály)

Olasz matematikus
A páviai egyetem hallgatója volt. Egyetemi éveiben témavezetõje Francesco Brioschi volt. Késõbb Páviában és Milánóban tanított. 1858-ban, majd késõbb több ízben is Németországba tett tanulmányutat. Itt megismerkedett számos jelentékeny matematikussal, (Kronecker, Riemann és Weierstrass), akikkel késõbb kiterjedt levelezést is folytatott. Fõ szakterülete az algebra és az analitikus geometria volt. Legismertebb eredménye a Casorati-Weierstrass tétel a komplex függvények elméletébõl. Weierstrass a fenti eredményt 1876-ban publikálta egy cikkben, de Casorati már õt megelõzve 1868-ban ismertette egy komplex függvényekrõl szóló értekezésében.

Francia mérnök, feltaláló
Falun nõtt fel, csak elemi szintû iskolát végzett, apja gazdaságában dolgozott. 18 éves korában alkalmazták az akkori távíróvonalakat kezelõ hivatalban. Itt önképzéssel mérnöki szintû ismereteket sajátított el. 1874-ben szabadalmaztatta az ötcsatornás távírókódot, amely késõbb fokozatosan kiszorította a távközlésbõl a Morse-kódot. Baudot kódrendszerében az egyes betûket, számjegyeket és jeleket egy-egy, 5 darab igen-nem jelbõl álló kombináció jelölte. 1894-ben kifejlesztett egy disztributor (elosztó) rendszert, amelynek segítségével több üzenet multiplex (szimultán) átvitelét lehetett megvalósítani egy távírócsatornán. Róla nevezték el a baud-ot, a távközlés átviteli sebességének egységét.

Botanikus, növénypatológus, egyetemi tanár
1886-ban végezte el a budapesti egyetemen a természetrajz-földrajz szakot. 1888-94-ben Jurányi Lajos mellett volt tanársegéd a budapesti egyetem növénytani tanszékén, 1893-ban bölcsészdoktorátust tett. 1894-tõl a Kertészeti Tanintézet növénykórtantanára. 1904-ben a tudományegyetemen, 1911-ben a mûegyetemen, 1923-ban pedig a közgazdasági karon lett egyetemi tanár. Munkássága nagy részét a gombák, ill. a növénykórtan területén végezte. Különösen a burgonya betegségei foglalkoztatták, õ fedezte fel a burgonyarákot. Foglalkozott a gyümölcsfák és a szõlõ, valamint a gabonafélék betegségeivel is. Ismeretterjesztõ tevékenységet is kifejtett.

Vegyészmérnök
1919-ben a budapesti mûegyetemen szerzett oklevelet. 1925-tõl Németországban végzett kutatómunkát, majd 1932-tõl a Szovjetunió Tudományos Akadémia szerves kémiai intézetében osztályvezetõként dolgozott. 1945 után egyik szervezõje volt az MTA elõkészítõ testületének, a Magyar Tudományos Tanácsnak. 1948-1949-ben a belgrádi egyetem meghívott vendégtanára volt. 1950-1952-ben megszervezte és vezette a Mûanyagipari Kutató Intézetet. 1953 õszétõl az Építõanyagipari Kutató Intézet szilikátkémiai osztályát vezette. Tudományos munkássága fizikai-kémiai vonatkozású, fõként a kémiai termodinamika területén alkotott maradandót. Gyakorlati vonatkozású munkássága a tápszerekkel és növényvédõ szerekkel kapcsolatos vizsgálatokra és szabadalmakra, az enzimhatás és a sejtreakciók kinetikai vizsgálatára, továbbá a mûanyagok gyártásával kapcsolatos kutatásokra terjed ki. Nevéhez fûzõdik az elsõ hazai nylon elõállítása.

Fizikus, egyetemi tanár
1925-ben a Rábaközben található kis falutól mintegy 20-25 km-re lévõ pápai református kollégiumba íratta be tízéves kisfiát a falu református tiszteletese. Pócza Jenõ ettõl kezdve 23 éves koráig kollégista maradt. A sikeres pápai érettségi után Szegeden, az Eötvös Loránd Kollégium hallgatójaként végezte el a matematika-fizika tanári szakot. Ezután a kollégium igazgatója, Náray-Szabó István ismertette meg a Lawrence Bragg-tõl elsajátított röntgendiffrakciós szerkezetkutatással, majd Bay Zoltán vette maga mellé tanársegédnek, és hozta fel Budapestre, a mûegyetemre. Itt kapcsolódott be nemcsak a Bay-féle Hold-radar kísérletbe, de a szekunder elektronsokszorozók kidolgozásába is. 1949-ben, miután Bay Zoltán elhagyta az országot, elvállalta, hogy átveszi a hatalom által eltávolított Rybár István helyét a tudományegyetem kísérleti fizika tanszékén. Nagy lendülettel fogott a fizikus épület átépítésének megszervezésébe, aktívan részt vett a fizikusképzés tantervének kidolgozásában. 1952-ben lett kandidátus, ezután kinevezték egyetemi tanárnak. Faragó Péterrel együtt Elektronfizika címmel írtak egyetemi tankönyvet a fizikus hallgatók számára. 1959-ben már õt (és legközvetlenebb kollegáit) távolította el a hatalom az egyetemrõl. Ettõl kezdve haláláig az MTA Mûszaki Fizikai Kutató Intézetében dolgozott, ahol a hazai vékonyréteg fizikai kutatás iskoláját teremtette meg. Ma már tanterem õrzi nevét az ELTE-n. (Dr. Radnai Gyula)

Német matematikus, mérnök
Eredetileg takácsmesterként dolgozott, majd Ulm városának földmérõje és matematikusa lett. Kapcsolatban állt Johann Keplerrel és Ludolf van Ceulennel is. 1622 és 1624 között Basel városának erõdítési munkálatait vezette, késõbb szülõvárosában is épített vízkereket és a geodéziában használatos geometriai eszközöket. Matematikai munkássága során a természetes számok hatványösszegeivel, negyed- és magasabb fokú egyenletek megoldásával, valamint geometriával foglalkozott. Négy részes mûszaki tankönyvsorozatában õ vezette be Németországban a Briggs-féle logaritmus használatát. A kor szellemétõl nem állt távol a számmisztika és az asztrológia sem, melyekkel Faulhaber is intenzíven foglalkozott, többször kiváltva ezzel egyházi elöljárói rosszallását is. Az 1618. évi nagy üstökössel kapcsolatos munkájában elõrevetítette a harmincéves háború vízióját. Rózsakeresztesként a fiatal Descartes-ra is nagy hatással volt. (Piriti János)

Angol fizikus, Nobel-díjas
Cambridge-ben született, apja James John Thomson, aki az elektron felfedezéséért kapott Nobel-díjat. Cambridge-ben tanult, az 1. világháborúban több évig hadi szolgálatot teljesített. A háborúból visszatérve rövid Cambridge-i munka után 1922-ben a University of Aberdeen professzora lett. Itt kísérletileg megfigyelte az elektrondiffrakció jelenségét és ezzel igazolta Louis de Broglie hipotézisét az anyag hullámtermészetérõl. A Nobel-díjat 1937-ben Clinton Joseph Davisson-nal megosztva kapta, aki tõle függetlenül jutott ugyanerre a felfedezésre. 1930-tól 1952-ig a londoni Imperial College professzora volt, majd 1962-ig a Cambridge-i Corpus Christi College vezetõje volt. A 2. világháború idején az atomenergia háborús célú felhasználásán is dolgozott. 1943-ban lovaggá ütötték.

Észt csillagász, asztrofizikus
A tartui fõiskolán és a moszkvai egyetemen tanult, négy évig az USA Harvard-egyetemén vendég-kutató. 1921-44 közt a tartui egyetem professzora. Észtország szovjet bekebelezése után 1944-ben 1944-ben a közeledõ Vörös Hadsereg elõl Németországba menekült, majd 1948-tól 1981-ig az Észak-írországi Armagh Obszervatórium igazgatójaként tevékenykedett, közben a Maryland Egyetemen (USA) is tartott elõadásokat. Széleskörû munkásságából kiemelkednek a degenerált csillag-anyagra, és a Nap kémiailag összetett belsõ szerkezetére vonatkozó elméleti számításai. Különösen jelentõs a meteorokra és az üstökösök naprendszerbeli helyzetére vonatkozó kutatása, a naprendszerbeli meteoranyag sûrûségének tanulmányozása, és a meteorok fizikájának vizsgálata. Elméleti úton következtetett a Mars meteor-krátereinek létezésére. Az angol Királyi Csillagászati Társaság a Bruce-aranyéremmel tüntette ki. (Bartha Lajos)

Osztrák születésû brit matematikus, csillagász
Bécsben végezte középiskoláit. 1937-ben a német fenyegetés miatt a Cambridge-i Trinity College-ben pályázott meg egy ösztöndíjat, és ezt el is nyerte. A háború kitörésekor ellenséges ország állampolgáraként internálták, itt ismerkedett meg Thomas Golddal. 1941-tõl a brit admiralitás megbízásából mindketten radar-kutatásokon dolgoztak Fred Hoyle-lal együtt. 1945-tõl 1954-ig matematika elõadó volt a Cambridge-i egyetemen, 1954-tõl 1985-ig az egyetem professzora volt 1967-tõl az ESRO (European Space Research Organization) vezérigazgatója volt, irányítása alatt történt a szervezet átalakítása, az új szervezet neve ESA (European Space Agency) lett. A brit hadügyi, majd energiaügyi minisztérium vezetõ tudományos tanácsadója volt. Az 1940-es évek végén Bondi, Thomas Gold és Fred Hoyle fogalmazták meg az állandósult állapotú (steady state) világegyetem elméletét. Bondinak jelentõs szerepe volt a relativitáselmélet kozmológiai, kozmogóniai és asztrofizikai alkalmazásában. A csillagok belsõ szerkezetével és fejlõdésével foglalkozott. Elsõk közt hívta fel a figyelmet a gravitációs hullámok lehetõségére. 1973-ban angol lovaggá avatták, már 1959-ben a Királyi Társaság tagja, a Királyi Csillagászati Társaság, és az USA Bruce Aranyérem kitüntetettje. Nevét a 767.sz. kisbolygó is õrzi. (Bartha Lajos)

Gyermekgyógyász, egyetemi tanár
Bókay Árpád fia. Orvosi oklevelét a budapesti egyetemen szerezte 1908-ban; 1907-tõl a kórbonctani intézetben gyakornok, majd tanársegéd. 1909-tõl a Stefánia gyermekkórházban mûködött. 1918-ban az egyetemi gyermekklinikára került. 1926-ban egyetemi c. rk. tanár, 1930-tó1 1947-ig a debreceni egyetemen ny. r. tanár, a gyermekklinika vezetõje. 1951-tõl haláláig Budapesten a IX. kerületi Poliklinikán mint fõorvos teljesített szolgálatot. A meningitis tuberculosa liquor diagnosztikájával foglalkozott. 1911-tõl a budapesti Pátria szabadkõmûves páholy tagja. Több dolgozata foglalkozik az agyhártyagyulladások megkülönböztetõ kórisméjével.

Középiskolai és egyetemi fizikatanár
Kolozsváron a Piarista Gimnáziumban érettségizett, majd az itteni egyetemen szerzett fizika-kémia szakos tanári oklevelet. Marosvásárhelyi, majd kolozsvári középiskolákban tanított másfél évtizeden át. 1947-ben doktorált Gyulai Zoltán irányításával, ezután nevezték ki professzornak a Bolyai Tudományegyetemre. Tevékenységét nem sokáig folytathatta, mert mint "megbízhatatlan elem"-et eltávolították az egyetemrõl, majd 1958-tól a középiskolai oktatásból is. 1956-tól két éven át a romániai Matematikai és Fizikai Lapok fizikai részét szerkesztette. A kolozsvári Agrokémiai Laboratórium tudományos kutatójaként ment nyugdíjba 1972-ben. Kutatói és nyugdíjas éveiben is számos szakmai és tudományos ismeretterjesztõ cikket írt. Könyvben dolgozta fel Hell Miksa kolozsvári, valamint Károly József Irén nagyváradi tevékenységét, de Newton Klasszikus fizikájával is érdemben foglalkozott. A Kriterion kiadónál 1976-ban megjelent Fizikai kislexikon szerkesztõje és benne az optikai rész szerzõje volt. (Dr. Radnai Gyula)

Brit-amerikai matematikus
Cambridge-ben tanult, majd az Egyesült Államokban lett matematikatanár. Több matematikai kézikönyvet írt. Eredményei alapján 1900-ban meghívták professzornak a Johns Hopkins Egyetemre. 1920-21 között az American Mathematical Society elnöke volt, 1900-tól 1921-ig az American Journal of Mathematics szerkesztõje volt. Elsõsorban az algebra és a geometria területén ért el eredményeket. Nevéhez fûzõdik egy érdekes elemi síkgeometriai-tétel, a Morley-tétel: bármely háromszögben a szögharmadoló egyeneseknek a háromszög oldalaihoz közelebb esõ metszéspontjai szabályos háromszöget határoznak meg.

Amerikai fizikokémikus, Nobel-díjas
Az Indiana állambeli North Manchester fõiskoláján, majd az Ohiói Állami Egyetemen tanult - ez utóbbi intézményben 1934-ben Ph.D. fokozatot szerzett. Ezt követõen dolgozott a Cincinnati Egyetemen, a Cornell Egyetemen, a Standard Oil Development Companynál és a Goodyear Tire & Rubber Companynál. Sokoldalú tudományos tevékenységet folytatott, a polimerek (nejlon és mûgumi) megjelenéséhez vezetõ kutató-fejlesztõ munkától a polimerek kialakulása folyamatának tanulmányozásáig szilárd és oldott állapotban tanúsított tulajdonságaik vizsgálatáig. 1961 és 1976 között a Stanford Egyetem kémiaprofesszora volt, majd 1976-tól tiszteletbeli professzorként dolgozott tovább. A mesterséges és természetes makromolekulákkal kapcsolatos kutatásaiért 1974-ben kémiai Nobel-díjat kapott.

Amerikai csillagász
A Johns Hopkins egyetemen doktorált 1940-ben, röntgenspektroszkópiával foglalkozott. 1940 és 1980 között a Haditengerészeti Kutatólaboratóriumban dolgozott. A háború alatt gamma-detektorokat tervezett, amelyekkel az atomrobbantások helyszínén lehetett mérni a maradvány sugárzást. A háború után a magaslégkör rakéták segítségével történõ vizsgálata során már a röntgen tartományban is méréseket tudott végezni. 1949 és 1960 között egy teljes napcikluson keresztül vizsgálta a Nap röntgensugárzását. Õ fedezte fel a Rák-köd röntgensugárzását, amelynek forrása az 1054-ben felrobbant szupernóva után maradt neutroncsillag. Ennek igazolására megfigyelést terveztek, amikor a Hold eltakarta az objektumot. Az elsõ nagyenergiás ûrobszervatórium (a HEAO) Friedman kezdeményezésére készült el, 1977 és 1979 között feltérképezték az égbolt röntgenforrásait. 1964-ben a Royal Astronomical Society Eddington-díját, 1987-ben a fizikai Wolf-díjat nyerte el. (Piriti János)

Vízépítõ mérnök, gazdaságpolitikus
A budapesti mûegyetemen 1897-ben szerezte mérnöki oklevelét. 1900-tól megépítette a Bega-torkolati kamarazsilipet és a duzzasztómûvet. 1909-tõl a soroksári Duna-ág rendezési munkáiban vett részt, a Budapesti Kereskedelmi és Ipari Kikötõt (ma: Csepeli Kikötõ) építõ Kikötõépítõ Igazgatóság helyettes vezetõje volt; õ építette az É-i bejárati hajózsilipet (ma: Kvassay-zsilip). A Tanácsköztársaság idején tovább vezette a kikötõ építésének munkáit és befejezte a soroksári Duna-ág szabályozását. 1928-tól a földmûvelésügyi minisztériumban a balatoni munkálatok felügyeletét látta el, és a Nemzetközi Dunabizottság, valamint a dunai állandó mûszaki bizottság elõadója, 1930-tól az országos vízügyi mérnöki szolgálat vezetõje volt. A magyar vízügyi politika programját több évtizedre õ dolgozta ki. Kezdeményezésére készült el a békésszentandrási duzzasztómû. Az öntözésügy úttörõ fejlesztésének hirdetõje volt.

Erdõmérnök
Fõiskolai tanulmányait Selmecbányán kezdte, majd 1919-ben Sopronban folytatta, ahol 1923-ban a Bányászati és Erdészeti Fõiskola erdõmérnöki karán szerzett oklevelet. Földmérõ pályafutását 1926-ban a pápai földmérési felügyelõségen kezdte. Földmérési mûszerkonstrukciói közül a legismertebb a nevét is viselõ "kettõs szögprizma". Értékes munkát végzett a geodéziai módszerek és mûszerek történetének áttekintõ ismertetése terén, a mágneses iránytû történetérõl írt történeti értekezése magyar nyelven ma is egyedülálló.

Német vegyész, Nobel-díjas
A darmstadti és a müncheni egyetemen tanult kémiát, a hallei egyetemen doktorált 1903-ban. A strassburgi és a karlsruhei egyetemen tanított, majd 1926-ban meghívták a Freiburg im Breisgau-i Albert Ludwig Egyetemre. 1951-ben vonult nyugdíjba. Polimerekkel kapcsolatos munkája 1910-ben azzal a kutatással kezdõdött, amelyet a BASF német vegyi üzem számára folytatott az izoprénszintézis terén. Kimutatta, hogy a polimerek igen nagyméretû, hosszú láncokból álló molekulák. Ezt kortársai eleinte hevesen vitatták, késõbb azonban általánosan elfogadták. Ezzel megvetette a makromolekuláris kémia alapjait. Eredményét 1953-ban kémiai Nobel-díjjal ismerték el. Munkássága vetette meg a mûanyagipar 20. század második felében bekövetkezett óriási fejlõdésének az alapjait.

Amerikai virológus, mikrobiológus, Nobel-díjas
1930-ban doktorált bakteriológiából. Korai kutatásai új és alapvetõ ismereteket nyújtottak a tuberkolózisról, a pneumococcus-fertõzésekrõl és a bakteriális fertõzésekkel szembeni ellenállásról. A 2. világháborúban a fertõzõ betegségek szakértõjeként a Hadügyminisztérium polgári tanácsadója volt. 1946-ban alapította meg laboratóriumát a bostoni gyermekkórházban. 1949-tõl kezdte munkatársaival, Thomas H. Wellerrel és Frederick C. Robbins-szal kutatni a gyermekbénulást okozó vírus tömeges elõállításának módszereit. 1954-ben Robbins-szal és Wellerrel megosztva orvostudományi és fiziológiai Nobel-díjat kapott a gyermekbénulás vírusának idegszöveten kívül más kultúrán megvalósított szaporítási eljárásáért. Ez a munka lényeges lépés volt a gyermekbénulás elleni oltóanyag kifejlesztéséhez, amelyet késõbb Salk, majd Sabin dolgozott ki. Az 1950-es évek végén a kanyaró vírusával végzett munkájuk eredménye az 1963-ban engedélyezett vakcina lett.

Amerikai kémikus, Nobel-díjas
A Berkeley Egyetemen tanult és adott elõ. Részt vett a Columbia Egyetemen az atombomba-kutatásban 1941 és 1945 között. A kémia professzora volt a Chicagói Egyetemen 1945-1954-ig. 1946-ban elkészítette az elsõ atomórát, amely olyan pontos, hogy 300 ezer évenként maximum 1 másodpercet siet vagy késik. Ettõl kezdve a világ minden részén pontosan tudjuk az idõt mérni. A kémia professzora a Los Angeles-i Egyetemen 1959-1976-ig. Kutatásait az uránizotópok elválasztási módszerének kutatásával kezdte, a 2. világháború alatt is ezen a területen dolgozott. Közben érdeklõdése a kozmikus sugárzás felé is fordult. Felfedezte azt, hogy a kozmikus sugárzás hatására a légkörben trícium és C-14 képzõdik. Ez a felfedezés lett alapja a radiokarbon kormeghatározásnak. A régészet számára oly fontos módszert 1947-ben találta meg Libby. Ezért a felfedezésért 1960-ban kémiai Nobel-díjat kapott.

Lengyel születésû amerikai matematikus
1918-ban családjával az Egyesült Államokba emigrált. Alabama állam egyetemén szerezte diplomáját 1930-ban, matematikai doktori dolgozatát Joseph Wedderburn irányításával a Princeton-i Egyetemen, 1934-ben védte meg. Egy-egy tanévben oktatott a Bryn Mawr College-ban és a Chicagói Egyetemen, majd 1937-tõl a Chapel Hill-i Egyetemen (North Carolina) kapott állást. A 2. világháború alatt pilótákat oktatott matematikára. 1943-ban a Johns Hopkins Egyetemen, végül 1947-tõl nyugdíjbavonulásáig a Yale Egyetemen dolgozott. Szakterülete az algebra volt, ezen belül a gyûrûelmélet és a nem-asszociatív algebrák. Számos kézikönyvet publikált. Tagja volt a Nemzeti Tudományos Akadémiának, valamint a Mûvészeti és Tudományos Akadémiának is. 1971-1973-ban elnöke volt az Amerikai Matematikai Társaságnak. 1972-1974 között alelnöke volt a Nemzetközi Matematikai Szövetségnek (International Mathematical Union). 1998-ban életmûvének elismeréseként az Amerikai Matematikai Társaság legmagasabb kitüntetését, a Leroy P. Steele díjat kapta meg.

Matematika- és fizikatanár
A kolozsvári egyetemen matematika-fizika szakon tanult. Tanárai közül legnagyobb hatással Fejér Lipót volt rá. 1911-ben Göttingenbe ment tanulmányútra. 1909 és 1935 között tanított a debreceni, a nagykárolyi, a kolozsvári piarista gimnáziumban, a debreceni református leánygimnáziumban matematikát, fizikát és kémiát. 1935-ben nyugdíjazták 25 évi szolgálat után. 1944-45-ben felkérte a debreceni tudományegyetem a differenciál- és integrálszámítás, a bevezetés az analízisbe c. elõadások, ill. Tanárképzõ Intézetben elõadások tartására. 1974-ben kapta meg Szegeden a gyémántdiplomát. 1975-ben a vasdiplomát. A 70-es években az ATOMKI tiszteletbeli külsõ tagjává választotta.

Japán matematikus
A tokiói egyetemen szerzett matematikusi diplomát 23 éves korában. A japán országos statisztikai hivatalban kezdte munkáját. Itt alapvetõ fontosságú dolgozatokat közölt a valószínûségszámítás és a sztochasztikus folyamatok területén. 1945-ben kapott Ph.D. fokozatot. 1952-tõl 1979-ben történt nyugdíjbavonulásáig a kiotói egyetem professzora volt. Ez idõ alatt több külföldi egyetemen (Aarhus 1966-1969, Cornell 1969-1975) volt vendégprofesszor. Számos hazai és külföldi kitüntetésben részesült. Nevezetes eredménye az Itô-formula, vagy Itô-kalkulus, amelyre tiszta matematikai kutatásai során jutott el, a formula azonban késõbb fontos alkalmazásokra talált a pénzügyi matematikában.

Amerikai csillagász
A Columbia Egyetemen doktorált fizikából 1948-ban, ezután a Yale Egyetemen és a Haditengerészeti Kutatólaboratóriumban dolgozott. A NASA 1958-as megalakulásakor csatlakozott a szervezethez, fontos szereplõje volt az amerikai ûrprogramnak. A holdkutatási bizottság elnökeként az Apollo-program tudományos céljainak meghatározásán dolgozott. 1961-ben megalapította a Goddard Ûrkutatási Intézetet, melynek igazgatója volt 1981-ig. 1981-tõl a Dartmouth College geofizika-professzora volt, 1992-ben pedig a Mount Wilson Obszervatórium vezetõjévé nevezték ki. Jelentõs közéleti tevékenységet fejtett ki, a CBS és az NBC hálózatokban több mint száz elõadást tartott. 1984-ben az egyik alapítója volt a Marshall Intézetnek, amely a washingtoni politikát befolyásoló tudományos kérdéseket vizsgálta. Magyar nyelven is megjelent Vörös óriások és fehér törpék címû, a csillagok fejlõdéstörténetét bemutató nagy sikerû könyve. (Piriti János)

Orvos, állatorvos, fõiskolai tanár
Tanulmányait a budapesti egyetemen végezte, 1883-ban lett orvosdoktor, 1883-tól az egyetem kórbonctani intézetében gyakornok, 1886-ban az állatorvosi tanintézetben a belgyógyászat és járványtan segédtanára, 1890-1933-ban ny. r. tanára, 1888-ban magántanár az orvosi karon, 1897-tõl az Állatorvosi Akadémia igazgatója, 1899-1933-ig az Állatorvosi Fõiskola rektora. 1899-ben egyetemi rk. tanári, 1906-ban udvari tanácsosi címet kapott. A sertéspestissel kapcsolatban elért eredményei tették lehetõvé az e betegség elleni védõoltások kidolgozását, miután kimutatta a kórokozó vírusjellegét és kidolgozta az oltóanyag gyakorlati elõállításának módszerét. Részt vett az állategészségügyi törvényhozás korszerûsítésében. 1927-tõl a felsõház tagja volt. 1910-tõl az MTA tagja.

Geográfus, egyetemi tanár
A Mûegyetem Közgazdasági Karán 1948-ban földrajz-történelem szakon végzett. Egy ideig Pásztón tanárként dolgozott, 1952-ben került az ELTE Földrajzi Intézetébe tanársegéd, majd 1954-tõl Bulla Béla professzor mellett aspiráns. 1961-ben védte meg kandidátusi disszertációját, 1993-ban pedig akadémiai doktori disszertációját. A Magyar Földrajzi Társaság Természetföldrajzi Szakosztályának 1959-tõl titkára, 1973-tól elnöke volt. Emellett a TIT Budapesti Földtudományi Szakosztályának elnöki tisztét is betöltötte. 1972-tõl 1990-ig õ vezette az ELTE Természetföldrajzi Tanszékét. Többek között a vulkanikus felszínek fejlõdésmenetének szakértõje és elõadója, földrajztanárok oktatója.

Német fizikus
1925-ban õ volt Hans Geigernek, aki akkor lett a Kiel-i egyetem professzora, az elsõ doktorandusa. 1928-ban részben az õ javaslatai alapján fejlesztették tovább a Geiger által az ionizáló sugárzás detektálására korábban feltalált berendezést, amelyet róluk Geiger-Müller-csõnek, vagy Geiger-Müller-számlálónak neveznek, amely a radioaktivitás kimutatásának ma is alapvetõ eszköze. Müller a késõbbiekben a tübingeni egyetem professzora volt. Ezután különbözõ német cégeknél az ipari kutatás-fejlesztésben dolgozott. 1951-tõl Ausztráliában a gazdasági minisztérium munkatársa volt. Itt egy céget is alapított Geiger-Müller számlálók gyártására. 1958-tól az Egyesült Államokban dolgozott különbözõ cégeknél.

Angol biokémikus, Nobel-díjas
Liverpooli, majd a Cambridge-i Egyetemen végezte tanulmányait. 1940 és 1960 között a Mill Hill-i National Institute for Medical Research munkatársa volt, ezután a londoni St. Mary's Hospital Medical School immunológia-professzoraként dolgozott, majd 1967-ben az oxfordi egyetem biokémia-professzorává nevezték ki. Az antitestekkel kapcsolatos vizsgálatokat az ötvenes években kezdte el. A vérben található fehérjék egy csoportját antitesteknek nevezik. Ezek a fehérjék fontos szerepet játszanak a fertõzések elleni védekezésben és különbözõ betegségek kialakulásában. 1959-ben Gerald M. Edelman és Porter egymástól függetlenül nyilvánosságra hozta elsõ eredményeit, s néhány éven belül az antitestek számos alapvetõ tulajdonsága tisztázódott. 1972-ben Edelman amerikai biokémikussal megosztva orvosi-élettani Nobel-díjat kapott az antitestek pontos kémiai szerkezetének meghatározásáért.

Premontrei fizikatanár
A szombathelyi premontrei fõgimnáziumban érettségizett, majd a pesti tudományegyetemen, már felszentelt papként szerzett mennyiségtan-természettan szakos tanári oklevelet. 1867-ben doktorált. Jedlik Ányos méltó tanítványaként a kísérleti fizika tanítása vált kedvenc szakterületévé. Egykori iskolájában tanár, majd egy évtizeden át igazgató volt, egészen 1884-ig. Ekkor egyidejûleg választották a szombathelyi kerület országgyûlési képviselõjévé (szabadelvû programmal!) és kinevezték a csorna-premontrei kanonok-rend prépostjává. 1880-ban hazánkban elõször õ mutatta be Foucault nevezetes ingakísérletét, Jedlik Ányos jelenlétében. A szombathelyi székesegyház kupolájában felfüggesztett, 30 méter hosszú inga lengésideje 11 másodperc volt. Leghíresebb tanítványa Gothard Jenõ, aki az õ hatására lett csillagász. Elismert közéleti emberként sikerrel közremûködött a Szombathely-Kõszeg telefonvonal kiépítésében és a fõgimnázium 1894-ben átadott impozáns épületének létrehozásában, kialakításában. Az épületben egy teljes emeleti szárnyat rendeztek be a természettan és a vegytan oktatás számára. (Dr. Radnai Gyula)

Cisztercita matematikus, gimnáziumi igazgató
Fõgimnáziumi igazgató (1889), rendház fõnök. A fizika és matematika oktatásában végzett értékes munkát, nagy figyelemmel kísérte az új találmányokat, amelyeket szélesebb érdeklõdõ kör számára részletesen ismertetett (pl. a fonográf, telefon). A csillagászati földrajz elemeirõl (1888) írt tankönyve sokáig használatban volt. Értékes és alapos iskolatörténeti tanulmányokat végezett. Munkásságát 1895-ben a Ferenc József-rend lovagkeresztjével ismerték el. (Bartha Lajos)

Fizikus, krisztallográfus
A Belgrádi Egyetem Természettudományi Karán 1955-ben fizikatanári oklevelet szerzett, majd tudományos doktori fokozatot a Berni Egyetemen 1969-ben. Gimnáziumi tanárként dolgozott Nagybecskereken 1956-tól 1958-ig, majd tanársegéd volt a Szarajevói Egyetemen 1966-1969 között. Az Újvidéki Egyetem Természettudományi Karán 1969-tõl 1975-ig docens, 1975-tõl 1980-ig rendkívüli, majd 1995-ig rendes tanár, ekkor nyugdíjba vonult. Nemzetközileg elismert eredményeket ért el elõbb szervetlen majd a szerves vegyületek kristályszerkezetének felderítésében. Ezek közül kiemelendõk az MTA Központi Kémiai Kutató Intézetének Röntgendiffrakciós Osztályával közösen végzett szteroid kutatások. Tudományos és oktatói tevékenységével nagyban hozzájárult a röntgendiffrakciós szerkezetkutatások fejlõdéséhez. Sikeres tudományos és közéleti munkásságáért számos elismerésben részesült. A Délvidék közéletének kimagasló egyénisége, aktív résztvevõje volt. Sokat tett azért, hogy a délvidéki magyar egyetemisták, fõiskolások anyanyelvükön tanulhassanak. Több tudományos társaság tagja, 2004-tõl az MTA külsõ tagja.

Olasz matematikus
Padovában és Ferrarában orvostudományt tanult. Orvosi gyakorlatot is folytatott, az urbinoi hercegnek, majd 1550 után Rómában Farnese kardinálisnak volt a háziorvosa. Fõ feladatának azonban az antik, görög, majd arab matematikusok munkáinak gondos fordítását és kiadását tartotta. Kiadta Arkhimedesz, a samosi Arisztarkhosz, alexandriai Pappus és Euklidész munkáinak fordítását. Saját eredményeként könyvet írt a testek súlypontjáról. Tanítványa volt Guidobaldo del Monte. Nevéhes fûzõdik a súlypontokra vonatkozó Commandino-tétel.

Francia matematikus
Jogot tanult a párizsi egyetemen. Magasrangú királyi tisztviselõként Dauphiné tartomány intendánsa volt. 1764-ben királyi csillagásznak nevezték ki, és egy expedíció titkáraként Francia Guyanába utazott. Innen visszatérve 1766-tól 1789-ig a királyi épületek fõfelügyelõje volt. Számos matematikatörténeti munkát írt. 1758-ban kiadott nagy matematikatörténete volt az elsõ, amely az ókortól kezdve 1700-ig összefoglalóan feldolgozta a matematika történetét. 1778-ban kiadta Ozanam matematikai és fizikai mûveit. Matematikatörténetének harmadik kötetét halála után Lalande fejezte be és adta ki.

Osztrák jezsuita csillagász
1888-tól 1906-ig a washingtoni Georgetown College obszervatóriumának igazgatójaként dolgozott, majd X. Pius pápa a Vatikáni Obszervatórium igazgatójává nevezte ki. 1893-ban, a fényes és sötét nebulák (felhõk) átfogó katalógusának összeállítása közben kezdte el a sötét felhõk beható tanulmányozását, ezeket olykor Hagen-felhõknek nevezik. Hagen az ún. változócsillagoknak, vagyis a fényességüket periódusosan változtató csillagoknak is jelentõs kutatója volt. A változókkal kapcsolatos eredményei az Atlas Stellarum Variabilium (A változócsillagok atlasza; 1890-1908) lapjain jelentek meg.

Német fizikus
A Breslaui (ma Wroclaw, Lengyelország) Egyetemen tanult, itt doktorált 1881-ben. Egész életében a Potsdami Obszervatóriumban dolgozott. 1927-tõl a potsdami obszervatórium vezetõje volt. Elsõsorban a közepes és nagy vákuumban végbemenõ elektromos kisülések érdekelték. 1886-ban fedezte fel és Kanalstrahlen (csõsugarak) nevet adta a lyuggatott katód felé gyorsuló, majd a lyukakon áthaladó, pozitív részecskékbõl álló sugaraknak. Nagyban hozzájárult a katódsugarak megismeréséhez is, 1876-ban megmutatta, hogy ezek a sugarak éles körvonalú árnyékot vetnek, s a katód felületére merõlegesen lépnek ki. Ez a felfedezés vezetett el a homorú katódok megtervezéséhez, ezekkel koncentrált vagy fókuszált sugárzás állítható elõ.

Gyermekgyógyász, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, ahol oklevelét 1916-ban kapta. Medikus korában részt vett a Galileikör mûködésében. 1918-tól a Fehérkereszt Gyermekkórházban alorvos, majd osztályos fõorvos, igazgató fõorvos. 1922-ben a pécsi egyetem magántanárrá képesítette. 1946-tól a budapesti II. sz. Gyermekklinika tanszékvezetõ tanára. Kutatásai és közleményei fõleg az angolkórra és a gyermekkori fertõzõ betegségekre vonatkoznak. Nemzetközileg elismertek a tuberkulózis antibiotikumos kezelésére vonatkozó kutatásai. 1949-tõl az MTA tagja.

Piarista matematikus, pedagógus
Matematikai, történeti, irodalmi, majd biológiai tanulmányokat folytatott. Vidéki tanárkodás után 1848-ban Budán gimnáziumi tanár. Mint nemzetõr részt vett a szabadságharcban; emiatt a tanítástól el is tiltották a világosi fegyverletétel után. Egy ideig nevelõ volt, 1852-tõl Selmecbányán tanár, 1858-tól Pesten, 1861-tõl Budán fõgimnázium igazgatója, egyúttal a budapesti tankerület vezetõje, 1884-tõl a budapesti tankerület elsõ fõigazgatója. Az Országos Közoktatási Tanács elsõ elnöke lett, részt vett közoktatás újjászervezésében. 1882-ben a Közoktatás c. lap szerkesztõje. Logaritmuskönyvét sokáig használták. 1859-tõl az MTA tagja.

Építészmérnök, építészettörténész
Egyetemi tanulmányait a budapesti mûszaki egyetemen végezte, 1951-ben szerzett oklevelet. Ezt követõen a mûegyetem építészettörténeti tanszékén, majd a lakóépülettervezési tanszéken, végül a rajz és formaismereti tanszéken volt tanársegéd, ill. adjunktus. 1962-tõl a Középülettervezõ Vállalat tervezõ építésze, majd mûteremvezetõ fõépítész, 1983-tól vállalati hatáskörû fõépítész, 1960-64 között meghívott elõadó a Magyar Iparmûvészeti Fõiskolán. 1961-tõl haláláig fõszerkesztõje, ill. szerk.-bizottsági elnöke a Magyar Építõmûvészet c. folyóiratnak. Ybl-díjas (1968). Õ tervezte a szombathelyi tanítóképzõ kollégiumát, az Intranszmas székházat Budapesten az Alkotás utcában, a közgazdasági egyetem kollégiumát, a bolgár nagykövetséget, a szombathelyi fedett uszodát, a budapesti Mûegyetem Duna-parti tanszéki épületét.

Amerikai kísérleti fizikus, Nobel-díjas
A Ph. D. fokozatot 1930-ban a California Institute of Technology-n szerezte meg. Egész pályafutása során ott is oktatott, 1976-ban lett professzor emeritus. 1927-tõl a röntgensugarak által keltett fotoelektronokkal foglalkozott. 1930-ban kezdte meg a gamma-sugárzás és a kozmikus sugárzás vizsgálatát mágneses térbe helyezett ködkamra segítségével. 1932-ben gamma-besugárzással elektron-pozitron párkeltést hozott létre, így felfedezte a pozitront, amelynek létezését Paul Dirac 1928-ban jósolta meg. 1936-ban egy másik elemi részecskét fedezett fel, a mü-mezont. 1936-ban nyerte el a Nobel-díjat a pozitron felfedezéséért az osztrák Victor Francis Hess-szel, a kozmikus sugárzás felfedezõjével megosztva. A 2. világháború alatt rakétatechnikai kutatásokat végzett.

Matematika- és fizikatanár
Kecskeméten, Nagykanizsán, Nagykárolyban, Zilahon, Kisújszálláson, Hajdúnánáson és Karcagon tanított. 47 évig mûködött a tanári pályán, ebbõl 33 évet töltött Karcagon, ahol matematikát és fizikát tanított. Barátjával, Horváth Ferenc iskolaigazgatóval együtt 1896-ban indították meg a küzdelmet az iskola, a diákok és a tanárok felemelkedéséért. Az iskolán belül megszervezte az ifjúsági önsegélyezõ egyesületet, a fizikaszertár, a régiség- és pénzgyûjtemény õre, az igazgatótanács tagja volt. A városban egy sereg egyesületben és intézményben tisztviselõ és választmányi tag, a városi képviselõ testület tagja volt. Szaktárgyaiban kiválóan képzett, nagyszerû módszerekkel dolgozó pedagógus volt. Jól tudott latinul, görögül és németül. Fel tudta kelteni a tanulókban a matematika és a fizika iránti lelkesedést. 1998-ban a karcagi Gábor Áron Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola elõcsarnokában emléktáblát helyeztek el Bujk Béla c. igazgató, tudós matematika-fizika tanár, kiváló nevelõ, polihisztor, városi képviselõ tiszteletére.

Orvos, fiziológus, egyetemi tanár
Orvosi oklevelét 1924-ben szerezte a budapesti orvosi karon. 1925-1935-ig az orvosi karon az élettani intézet tanársegédje, 1935-1960-ig az állatélettani és takarmányozási intézet adjunktusa, 1946-tól fõigazgatója, 1960-tól az Állattenyésztési Kutató Intézet igazgatója. A Búvár szerkesztõje, több társaság tagja. A belsõ elválasztású mirigyek tanulmányozásával kezdte tudományos munkásságát, majd a takarmányozással kapcsolatos élettani problémákat vizsgálta. Vitaminok hatástanával, hormonok kérdéseivel foglalkozott. Kutatócsoportjával olyan berendezést alkotott, amely hideg légáramlással készít zöldszénát, megõrizve a takarmánynövények vitamin- és ásványianyag-tartalmát.

Gépészmérnök, molekulaspektroszkópus
Már középiskolás korában szorgalmas megoldója volt a Faragó Andor által indított Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapoknak. 1928-ban elsõéves mérnökhallgatóként megnyerte az Eötvös Loránd Matematikai és Fizikai Társulat Tanulóversenyét fizikából. Az egyetem elvégzése után a Schmid Rezsõ vezette molekulaspektroszkópiai kutatásokba kapcsolódott be a mûegyetem fizika tanszékén. 25 éves korában kész volt doktori disszertációja: "Új módszer perturbációk felismerésére a molekulák színképén". A következõ években már õ segített többek között Bozóky Lászlónak és Brody Évának doktori disszertációjuk elkészítésében. Még Gáspár Rezsõ is köszönetet mondott a munkájához nyújtott segítségért 1946-ban, amikor pedig Gerõ Loránd már nem is élt. A nyilasok elõl még sikerült elrejtõznie, a malenkij robotot azonban már nem tudta elkerülni. Szovjet fogolytáborban halt meg. (Dr. Radnai Gyula)

Ír matematikus, fizikus, csillagász
Zsenialitása elõször a nyelvtanulás terén nyilvánult meg. Matematikai tanulmányait 13 évesen Clairaut Algebra címû mûvével kezdte, majd valamivel késõbb Newton és Laplace munkásságának tanulmányozásával folytatta. 18 évesen felvételt nyert a dublini Trinity College-be. 1826-ban nyelvekbõl és matematikából kiérdemelte az úgynevezett optime-ot, melyre azelõtt nem volt példa. Utolsó évesként küldött egy publikációt a Royal Irish Academynek, melyben egyebek mellett bevezette az optika karakterisztikus függvényét. 1827-ben kinevezték a Trinity College csillagászprofesszorának, mellyel egyebek mellett az Írország királyi csillagásza cím is járt. Alkalmazta a karakterisztikus függvényt Fresnel hullámfelületének tanulmányozásához. 1835-ben publikálta Algebra, mint a tiszta idõ tudománya (Algebra as the Science of Pure Time) címû mûvét, melyet Kant tanulmányozása ihletett. Ugyanebben az évben lovaggá ütötték. Késõbb fõként algebrával, azon belül is a rendezett hármasokkal foglalkozott. 1843-ban felfedezte a kvaterniószorzást. Élete hátralévõ részében a kvaterniók elméletének kidolgozásával foglalkozott. A National Academy of Sciences (USA) az elsõ külföldi tagjává választotta.

Német fizikus
Königsbergben tanult fizikát, Franz Ernst Neumann tanítványa volt, õ irányította érdeklõdését a kristályfizika felé. 1883-ban Göttingenben lett az elméleti fizika professzora. A kristályok rugalmasságtani, elektromos és mágneses tulajdonságainak vizsgálata során õ vezette be a tenzor fogalmát a matematikai fizikában. Az általa optikai kutatásai során bevezetett transzformációs egyenletek a késõbbi Lorentz-transzformáció elõfutárai voltak. Nevéhez fûzõdik a magneto-optikai Voigt-hatás, és a tenzorokra használt Voigt-szabály.

Lengyel asztrofizikus, egyetemi tanár
A Stefan Batory Egyetemen végzett tanulmányai után 1927-tõl a vilnai egyetemi csillagvizsgálóban W³adyslaw Dziewulski professzor mellett asztrofizikával foglalkozott. 1937-ben a napfizika elméletébõl szerzett doktori fokozatot. A német megszállás idején részt vett a lengyel ellenállásban. A Vörös Hadsereg Lengyelországba telepítette a vilnai egyetem tanárait, itt részt vett a toruni "Nicolaus Copernicus Egyetem" megalapításában, az asztrofizikai és rádiócsillagászati intézet létrehozásában. 1960-tól a csillagászati tanszék professzora. A stellárasztronómia számos területével foglalkozott, legjelentõsebb eredményeit a pulzáló változó fényességû csillagok vizsgálata terén érte el, csillag-statisztikai és a távoli csillagrendszerekkel foglalkozó munkákat is publikált. A Nemzetközi Csillagászati Unió állandó tagja. Több egyetem díszdoktora, Torun város díszpolgára. (Bartha Lajos)

Szovjet-orosz asztrofizikus
A leningrádi (szentpétervári) egyetem tanára, 1941-tõl az elméleti asztrofizika professzora. Igen széleskörû munkássága kiterjedt a meteor-jelenségektõl a bolygó-légkörök fényszóródásán át a csillagközi gázfelhõk fizikai sajátságáig. Különösen érdekesek a forró Wolf-Rayet csillagok színképének magyarázatára, és a gázködök fénylési mechanizmusára vonatkozó tanulmányai. Számos kézikönyv és csillagászati tankönyv szerzõje - többet idegen nyelvekre is lefordítottak -, valamint az oroszországi "Asztrofizika" c. folyóirat alapítója és fõszerkesztõje. Elsõként foglalkozott a forró csillagok részecske-kiáramlásának, a "stelláris szél" elméleti leírásával. A Szovjet Tudományos Akadémiájának tagja, Lomonoszov-éremmel jutalmazták, nevét a 2836.sz. kisbolygó õrzi. (Bartha Lajos)

Jezsuita természettudós
Egyetemi tanulmányait Nagyszombatban végezte, logikát, fizikát, metafizikát tanult. Mestere Kéri Borgia Ferenc volt. Elõbb Bécsben, majd Nagyszombatban egyetemi tanár. 1771-ben a nagyszombati egyetem rektora lett. A rend feloszlatása, 1773 után rozsnyói kanonok lett. Természetfilozófiájában a mechanikai szemlélet érvényesült. A fizikáról írt egyetemi tankönyve, amely korszerûen foglalja össze a 18. sz. közepének ismereteit, hazai viszonylatban az elsõ ilyen munkák egyike volt. Jelentõs vizsgálatokat folytatott a biológia területén is.

Magyar születésû holland matematikus, fizikus, orvos
1755-1762 között a debreceni kollégium diákja. 1767-tõl a bécsi, 1768-tól a baseli, torinói, késõbb az utrechti, majd a groningeni egyetem hallgatója volt. Tanárai közül Hatvani Istvánra emlékezett vissza szeretettel. 1773-ban orvosdoktori címet, 1775-ben bölcsészeti doktorátust szerzett. Ez évben meghívták a deventeri gimnázium filozófia- és matematikatanárának. 1779-1782 között rektor. Fõ munkája az egész számok törzstényezõkre való felbontását megadó táblázata volt, ami egymillió feletti számot tartalmazott. Táblázatát a kor legnagyobb matematikusa, Gauss is elismerte.

Erdõmérnök, mezõgazdasági szakíró, gazdasági akadémiai tanár
Tanulmányait a bécsi mûegyetemen, a magyaróvári felsõfokú gazdasági tanintézetben és a selmecbányai erdészeti akadémián végezte. Utána gazdatiszt lett, majd 1868-tól a keszthelyi elsõ magyar nyelvû gazdasági tanintézet tanára és 1874-tõl igazgatója, 1884-tõl a magyaróvári gazdasági akadémia igazgatója. Igazgatósága alatt érte el az Akadémia fénykorát, vezetése alatt alakult meg a kutatóhelyek egész sora. Fontos szerepet játszott a hazai agrár-szakoktatás megreformálásában is, tanulmányok születtek az oktatás megújítása céljából. 1897-ben nyugdíjba vonult. Utána Budapesten a Magyar Mezõgazdasági Múzeum elsõ igazgatója lett, 1903-ig töltötte be ezt a pozíciót.

Élelmiszervegyész
Kolozsvárott végezte egyetemi tanulmányait, utána az ottani egyetem kémiai tanszékének asszisztense. 1891-tõl Budapest Fõváros Vegyészeti és Élelmiszervizsgáló Intézeténél mûködött, 1911-tõl 1929-ig. Tevékeny szerepet vállalt az élelmiszerhamisítás elleni küzdelemben. Különösen sokat foglalkozott a tej és tejtermékek vizsgálatával, fõleg az egyes alkotórészek közötti összefüggéseket kutatta.

Gépészmérnök, mûegyetemi tanár
Mûegyetemi tanulmányait Budapesten végezte, utána Berlinben volt tanulmányúton. Hazatérve elõbb a magyar fegyvergyár, majd a Ganz-gyár fõmérnöke lett. 1900-ban a budapesti mûegyegyetem rk., 1902-ben az I. gépszerkezettani tanszék r. tanárává nevezték ki. 1923-ban az egyetem rektora. Munkássága elsõsorban a hõerõgépek, emelõ- és hûtõgépek elméleti és szerkesztési kérdéseire terjedt ki. Találmányai közül a nevét viselõ hatütemû Dieselmotor és karburátor a legismertebbek.

Orvos, mikrobiológus, bakteriológus, egyetemi tanár
1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon, 1929-tõl a szegedi közegészségtani tanszéken tanársegéd, 1937-1940-ben adjunktus, az OKI szegedi állomásának vezetõje, 1943-ben ny. r. tanár, a Mikrobiológiai Intézet igazgatója 1974-ig. 1947-1948-ban rektor, több alkalommal a SZOTE dékánja. A Magyar Mikrobiológiai Társaság elnöke, több akadémiai bizottság tagja, elnöke. 1934-1935-ben az USA-ban ösztöndíjas, elsõsorban virológiai kutatásokat végzett. Jeles genetikus és biológus, de bakteriológusként is maradandót alkotott. Szerepe volt az Ultraseptyl forgalomba hozatalában, a B₁₂ vitamin elõállításában. Évtizedekig kutatta az anthrax bacilus pathogenitását. A szövettenyésztés hazai meghonosítója, a glasgow-i egyetem díszdoktora. 1946-tól az MTA tagja.

Erdélyi magyar fizikatanár
Szülõvárosában érettségizett, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen végzett. Utána Kolozsváron tanított fizikát nyugdíjazásáig. Hosszú életpályája eredményeképpen félszáz tanítványa lett fizikus, negyedük doktorált, ketten pedig akadémiai tagságig is eljutottak. Több fizika témájú tankönyv és példatár szerzõje. Amikor Eötvös József-díjat kapott (2012), két dologgal büszkélkedett: Diáktól soha nem vett el labdát (még akkor sem, ha éppen ezért küldték le az udvarra), és minden tanítványában mély nyomot hagyott. Vallotta Orwell nyomán, hogy a legjobb tanár éppen az, ki lassanként feleslegessé teszi magát. (Hujter Mihály)

Cseh csillagász, matematikus, orvos
1548-1551 között a bécsi egyetemen, majd 1554-tõl Bolognában tanult matematikát, s elutazott Milánóba is, hogy Girolamo Cardano-tól tanulhasson, de hamarosan visszatért Prágába, a matematika professzora az egyetemen 1555-ben. 1566-1570 között mint katonaorvos szolgált Ausztriában és Magyarországon a törökkel vívott háborúk során. Nevezetes mûve az 1574-ben megjelent új csillagról szóló értekezése. Komoly kapcsolatokat épített ki Tycho Brahéval, s szerepet játszott abban, hogy II. Rudolf az udvarába hívta a dán csillagászt, majd késõbb Keplert. Hatalmas kéziratgyûjteményében megtalálhatók Kopernikusz mûvei is, s támogatta Rudolfot abban, hogy megszerezze a misztikus Voynich-kéziratot. Egyesek szerint a kézirat nem más, mint egy ravasz trükk.

Amerikai elméleti fizikus, egyetemi tanár, Nobel-díjas
Már 16 éves korában leérettségizett, majd a Harvard egyetemen kezdte meg egyetemi tanulmányait. Két évet sikerrel elvégezve, 18 éves korában kapta meg katonai behívóját, mivel közben az Egyesült Államok belépett a háborúba. Behívója Los Alamosba szólt, a Manhattam programba "sorozták be" kivételesen jó egyetemi tanulmányi eredményeiért. Itt ismerkedett meg Neumann Jánossal és több magyar származású fizikussal is. Két év itteni munka után térhetett vissza a Harvardra, ahol befejezte egyetemi tanulmányait, majd Julian Schwinger vezetésével doktorált: Ph.D. fokozatot szerzett a mezonterek relativisztikus tárgyalásából. Utána két évig Oppenheimer irányításával képezte tovább magát, majd visszatért a Harvardra, melynek élete végéig a professzora lett. 2005-ben, 80 éves korában kapott Nobel-díjat az optikai koherencia kvantumelméletéhez történt elméleti hozzájárulásáért. A lézerekben megvalósuló koherens állapotokat azóta is Glauber állapotokként emlegetik a szakmában. Európai elõadókörútjai során többször járt Magyarországon, jó kapcsolatokat ápolt a hazai fizikusokkal. (Dr. Radnai Gyula)