Bányamérnök
Oklevelét a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Soproni Bányamérnöki Karán szerezte 1942-ben. Mérnöki működését a tatabányai robbantástechnikai laboratóriumban kezdte. Az ott elért eredményei alapján 1951-ben megbízták a Bányabiztonsági Kutató Intézet megszervezésével. Igazgatósága alatt a megnövekedett intézmény Bányabiztonsági és Robbantástechnikai Kutató Intézetté fejlődött 1955-ben. Munkásságát számos találmány fémjelzi, pl. a millszekundos robbantás és az ehhez szerkesztett robbantógép, a megfelelő fojtástípus kiválasztásának eljárása, a fúrólyukak tökéletes kitöltését biztosító homokpuska. A robbantási tevékenység hatékonyságát növelő eredményeit a bányászaton kívül, az épületrobbantásoknál is hasznosította. Továbbfejlesztette a Davy-féle biztonsági lámpát, megalkotta a robbantással jövesztett kőzet felrakására szolgáló Kóta-féle kisrakodógépet.

Francia matematikus
Apja nyomdász volt, aki korán meghalt. Kiváló tanulóként ösztöndíjat kapott, így be tudta fejezni tanulmányait. Először vidéki egyetemeken tanított, majd 1912-ben a párizsi Collège de France professzora lett. 1922-ben a francia, 1924-ben pedig az angol akadémia választotta tagjának. Borel, Baire, Jordan és Peano munkásságára támaszkodva 1901-ben bevezette a Lebesgue-mérték és erre építve a Lebesgue-integrál fogalmát, amely a modern analízis egyik legfontosabb fogalma. Riesz Frigyes az elsők között volt a Lebesgue-integrál fogalmának továbbfejlesztői között.

Amerikai fizikus, elméleti kémikus
1920-ban a University of Rochester-en B.S., 1923-ban a Harvard University-n Ph. D. fokozatot szerzett fizikából, tanulmányait a Cambridge University-n folytatta. 1924-ben Niels Bohr-ral és Hendrik Kramers-szel együtt fogalmazta meg a BKS (Bohr-Kramers-Slater) elméletet, amely az anyag és az elektromágneses sugárzás kölcsönhatását törekedett leírni. 1929-ben hullámfüggvények kifejezésére bevezette a róla elnevezett Slater-determinánsokat. Egyszerűsített kifejezéseket javasolt az atomorbitálok számára (Slater- orbitálok). 1930-tól 1966-ig a Massachusetts Institute of Technology fizika professzora, a fizika tanszék vezetője volt, majd a floridai egyetem professzoraként működött. Az atomok, molekulák és kristályok kvantumelméletének a kidolgozásában játszott fontos szerepet. Egyike a vegyértékkötés módszere kidolgozóinak a kvantumkémiában. A szilárdtestfizikában jelentős az általa 1954-ben bevezetett Slater-Koster közelítés.

Mineralógus, geológus
Nagyszebenben, majd Bécsben és Prágában tanult jogot, később fordult a természettudományok felé. 1770-től kezdve a császári bányahivatalban dolgozott, ennek később vezetője is lett. Utasításai alapján 1786-ban Selmecbánya mellett, Szklenóbányán létesítették az első európai modern foncsorozó (amalgámozó) üzemet az arany-, ezüst- és rézércek gazdaságos kinyerésére. Az új eljárás helyszíni tanulmányozására Born a bányászat és kohászat legjobb külföldi képviselőit hívta össze 8 országból, még Amerikából is. Ezt az 1786-os selmecbányai összejövetelt tarthatjuk a világ első nemzetközi műszaki-tudományos (bányász-kohász) kongresszusának. Jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Lavoisier kémiai nézetei hazánkban elterjedjenek, küzdött az alkímia ellen. Több forrás szerint Wolfgang Amadeus Mozart közel állt Born Ignác köreihez, és a Varázsfuvola szövegkönyvírója, Schikaneder Born Ignácról mintázta az opera főhősét, Sarastrót.

Kémikus, műegyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a budapesti tudományegyetem bölcsészeti karán végezte. Than Károly mellett dolgozott, majd 1905-ben a Selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián lett tanársegéd. 1907-ben állami kiküldetéssel Berlinbe küldték tanulmányútra. Itt négy évet dolgozott a szerves kémia nagy mesterénél, Emil Fischernél. Aminosavak és szénhidrátok szintézise képezte kutatási területét, legjelentősebb eredménye ezen időből az acetobróm-cellobióz szintézise. 1913-ban a budapesti Műegyetem új Szerves Kémiai Tanszékére hívták meg. A kutatás megszállottja volt, intézetében szünet nélkül szinte éjjel-nappal dolgoztak s a munka élén ő haladt. Jó szemmel választotta ki munkatársait is; a legtöbb vezető magyar szerves kémikus tanítványai sorából került ki. Az MTA 1923-ban tagjává választotta, 1928-ban nagydíjával tüntette ki. 1947-ben egy évet a washingtoni egyetemen töltött kutatómunkával. 1948-ban az első Kossuth-díj arany fokozatával tüntették ki. Fontos szerepet játszott Zemplén és iskolája a magyar gyógyszeripar felfejlesztésében is.

Német matematikus
A breslaui egyetemen szerzett diplomát 1874-ben. 1875-ben a berlini egyetemen Weierstrass és Helmholtz irányítása mellett nyerte el a doktori fokozatát. 1872-ig maradt a berlini egyetemen, ekkor elfogadta a zürichi egyetemre történő matematika professzori kinevezését, amit 10 éven keresztül töltött be. 1892-ben a marburgi egyetemen, 1902-ben a berlini egyetemen kapott professzori katedrát. 1922-ben vonult vissza. Munkásságának fő területe az algebrai geometria, számelmélet, csoportelmélet, ezen belül is az elliptikus, Abel-féle és theta-függvényekre vonatkozó tételei. Róla kapta nevét a Schottky-csoport, a Schottky-probléma. Az ő fia volt Walter Hermann Schottky, a neves fizikus.

Francia matematikus
Párizsban az École Normale Supérieure-ban végezte tanulmányait. 1879-ben a Toulouse-i egyetem professzora volt, majd 1881-től az École Normale-ban oktatott. 1885-től a differenciálszámítás tanszékének vezetője volt, az egyetem szabályzata miatt azonban csak 30 éves korának elérésekor, 1886-ban nevezhették ki hivatalosan is tanszékvezetőnek. 1889-ben a Francia Tudományos Akadémia tagjává választották. 1897-től az analízis és felsőbb algebra tanszékét vezette. Jelentős eredményeket ért el az analízis, az algebrai geometria és a topológia területén. Fontos tételek fűződnek a nevéhez. és alapvető kézikönyveket írt, többek között a relativitáselmélet egyik első kézikönyvét. Megírta apósának, Hermite-nek az életrajzát. 1913-ban a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választotta.

Német születésű amerikai biokémikus, Nobel-díjas
A königsbergi, berlini és müncheni egyetemen folytatott orvosi tanulmányokat, majd Königsbergbe visszatérve kémiát tanult. Berlinben doktorált 1927-ben Otto Meyerhofnál, és mellette kezdte meg kutatómunkáját. 1932-39 között a koppenhágai Carlsberg alapítvány biokémiai kutatóintézetében dolgozott. 1939-től az Egyesült Államokban élt, 1949-57 között a Harvard egyetem orvostudományi fakultásán volt a biokémia professzora. 1957-től kezdve New York-ban, a Rockefeller egyetemen tanított és kutatott. A sejtek anyagcsere-folyamataira vonatkozó kutatásai során fedezte fel az ezekben fontos szerepet játszó koenzim A-t (CoA). 1953-ban Hans Krebs-szel megosztva elnyerte az orvostudományi és fiziológiai Nobel-díjat.

Statisztikus, geográfus, tanár
Tanulmányait Késmárkon és Pozsonyban végezte. 1792-től 1794-ig a jénai egyetemen folytatta. Hazatérte után Csetneken, majd Lőcsén, Besztercebányán, Sopronban és Karlócán tanított. 1825-től a sárospataki kollégiumban, 1830-tól a szarvasi gimnáziumban tanár, természetrajzot, gazdaságtudományt és irodalmat tanított. 1838-ban nyugalomba vonult. Több értekezése jelent meg a Felső-magyarországi Minervában. 1834-től az MTA tagja.

Statisztikus
1828-ban végzett ügyvédként Pozsonyban. 1836-ban Pesten telepedett le és statisztikai munkásságot folytatott. 1843 és 1847 között az Országos Magyar Gazdasági Egyesület előadója, a Magyar Iparegyesület választmányi tagja, majd 1847-től aligazgatója, az ellenzéki Nemzeti Kör alelnöke. 1848-ban az Országos Statisztikai Hivatal vezetője volt, a szabadságharc után egy ideig bujdosnia kellett. 1857-ben az Első Magyar Általános Biztosító Társaság életbiztosítási ügyosztályának vezetője volt. Kidolgozta az élettartam és a halálozás valószínűség-táblázatait. 1860-tól újságíróként működött, élete végén a Statisztikai Hivatal díjnokaként működött. Magyarország statisztikájának megalapozója volt. Forrásértékű munkáiban számba vette az ország anyagi és szellemi erőforrásait, bemutatta az államhatalmi és a kereskedelmi rendszert. Fejlődésében ábrázolta az ország helyzetét, összehasonlítva azt a külföldi viszonyokkal. Statisztikai munkáin kívül térképeket is kiadott. 1837-től az MTA levelező tagja volt, mivel azonban székfoglalót nem tartott, az Akadémia törölte tagjai sorából.

Skót születésű brit kémikus, Nobel-díjas
1871-ben Robert Bunsen tanítványa volt a heidelbergi egyetemen, majd Angliában a Bristoli, 1887 és 1913 között a londoni egyetem kémiaprofesszora lett. Kezdetben az alkaloidák élettani hatását vizsgálta. Az 1890-es évek elején Lord Rayleigh-vel tanulmányozta a levegőben előforduló gázokat. 1894-ben felfedezte az argont. 1898-ban Morris Travers-szel felfedezte a neont, kriptont és a xenont. 1910-ben a rádium emanációjában kimutatta az utolsó nemesgázt, a radont, így ő az egyetlen, aki egy egész elemcsalád felfedezésében részt vett. 1888-ban lett a Royal Society tagja, 1902-ben lovagi rangot kapott. A levegőben előforduló közömbös gázok felfedezéséért és a periódusos rendszerben elfoglalt helyük meghatározásáért 1904-ben kémiai Nobel-díjat kapott, ugyanabban az évben, amikor a fizikai Nobel-díjat Rayleigh kapta.

Német fizikus
Friedrich Hermann Schottky matematikaprofesszor fia. Tanulmányait a berlini egyetemen végezte, Max Planck vezetésével készítette doktori disszertációját, melyet 1912-ben védett meg. 1914-19 között a Siemens cég kutatólaboratóriumában dolgozott. Egyetemi oktató volt a würzburgi egyetemen 1919-23 között, ezután Rostockban lett az elméleti fizika professzora 1923-27 között. 1927 után 1958-ig ismét a Siemens cégnél dolgozott. A szilárdtestfizikában, félvezetőkutatásban számos jelentős felfedezést tett, amelyek fontos elektronikus eszközök kifejlesztéséhez vezettek. Nevéhez fűződik többek között a Schottky-effektus és a Schrot-effektus. Számos találmánya közé tartozik a tetróda, a Schottky-dióda. Róla nevezték el a németországban működő Walter Schottky-intézetet.

Horvát-svájci vegyész, Nobel-díjas
A prágai Cseh Technológiai Intézetben, 1929-ben vegyészmérnöki diplomát szerzett. Vegyészeti doktori fokozatának megszerzése után G. J. Dríza prágai magánlaboratóriumában dolgozott, itt feladata ritka vegyi anyagok előállítása volt. 1935-ben a Zágrábi Egyetem Műszaki Karán szerves kémiát adott elő. Ugyanebben az évben a zágrábi "Kaštel" (ma: Pliva) gyógyszergyárban is kutatni kezdett. Eredményeit a legjobb európai vegyészeti lapok is közölték. Az 1941-es német megszállás után Svájcba sikerült kijutnia, és a zürichi műszaki egyetemen (Eidgenossische Technische Hochschule) tanított. Számos fontos és bonyolult szerves vegyület, többek között alkaloidák szerkezetét sikerült meghatároznia. röntgendiffrakciós módszerekkel. Nevéhez fűződik a molekulaszerkezetekre vonatkozó Cahn-Ingold-Prelog-szabály. A Nobel-díjat 1975-ben John Cornforth-tal megosztva kapta a szerves molekulák és reakciók sztereokémiai vizsgálatában elért eredményeiért.

Fizikus, egyetemi tanár
Tanulmányait a debreceni Tudományegyetemen végezte. 1945-től a debreceni egyetem Kísérleti Fizikai Intézetében majd később az ATOMKI-ban is dolgozott. Kutatási területe kísérleti magfizika (alfa neutronó magátalakulás), biofizika és agrárfizikai témák, ultrahang és elektromos terek, radioaktív izotópok és vákuumtechnika agrárfizikai alkalmazásának vizsgálata. 1970-1990 között a Debreceni Agráregyetem Matematika-Fizika tanszékét vezette. Jelentős volt a műszerfejlesztési tevékenysége. A kutatásokhoz szükséges műszerek egy részét maga tervezte és fejlesztette a nukleáris elektronika területén. Ő fejlesztette ki az első hazai neuron számlálót, különböző elektronikus műszereket (GM számlálókat), majd a későbbi gyorsító ionforrás fejlesztését és kidolgozását végezte. Az 1950-es évek elején az általa fejlesztett GM számlálóval kutatott és talált a mecseki szénbányákban uránércet a debreceni egyetem kutatócsoportja, amelynek tagjai voltak Földváry Aladár geológus, Szalay Sándor és Nagy János fizikusok. (Nagy János)

Itáliai csillagász, matematikus, teológus
Theatinus szerzetes volt, teológiát, filozófiát és matematikát tanított Ravennában, Genovában, Riminiben, Rómában és Málta szigetén, majd 1781-től Palermóban. 1787 elején a palermói egyetem csillagászati tanszékére nevezték ki és megbízták egy obszervatórium létrehozásával. Kétéves tanulmányúton obszervatóriumokat látogatott, Párizsban, megismerkedett Lalande és Messier csillagászokkal. Ezután Londonban Nevil Maskelyne, az udvari csillagász közvetítésével megismerkedett Jesse Ramsdennel, aki Piazzi leendő obszervatóriuma számára teljes csillagászati felszerelést gyártott. 1817-ben a nápolyi és szicíliai obszervatóriumok vezetőjévé nevezték ki. Ő fedezte fel az első kisbolygót 1801. január 1-jén, ennek a Ceresz nevet adta.

Orvos, szülész-nőgyógyász, orvostörténész, egyetemi tanár
Orvosi tanulmányait a kolozsvári tudományegyetemen, Baselban és Budapesten végezte. 1921-23-ban a szegedi sebészeti, 1924-27-ben a budapesti I. sz. szülészeti és nőgyógyászati klinikán tanársegéd. 1928-29-ben a gyulai Állami Kórház főorvosa volt. 1929-ben az Országos Stefánia Szövetség Budapest, X. kerületi Szülőotthonának igazgatója, valamint Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. szülész-nőgyógyász főorvosa. 1938-ban a budapesti egyetemen magántanári képesítést nyert. Szakirodalmi tevékenysége a szülészet-nőgyógyászat tárgykörére és az orvostörténetre terjedt ki. Foglalkozott a Bolyaiak (Farkas és János) betegségével, a középkor orvosi ismereteivel.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
Gépészmérnöki oklevelét 1925-ben szerezte meg a József Nádor Műegyetemen. Ezután hamarosan a Ganz Waggon- és Gépgyár általános gépészeti osztály vezetője lett. Irányítása alatt kezdődött a Jendrassik-féle feltöltős Diesel-motorok gyártása, a hidrodinamikus hajtóművek megvalósítása. Ezek is tették lehetővé, hogy a gyár a 30-as években Egyiptomban, Argentínában vasúti motorvonatokra kiírt tendereket nyerjen el. 1945-től főkonstruktőrként több osztályt is irányított. 1953-tól a BME Gépelemek tanszékén egyetemi tanár. 1957-ben a Vízgépek tanszékvezetői tanára lett. 1965-1973 között gépészmérnöki kar dékánja. Tanszéki munkássága a szivattyúkra, a hidrodinamikus tengelykapcsolókra, a kavitációs jelenségek mérésére terjedt ki. Az 1949-ben megszervezett Gépipari Tudományos Egyesület (GTE) alapító tagja volt. Varga József élen járt az elzárkózás éveiben nyugati előadók meghívásának és magyar szakemberek külföldi szereplésének megszervezésében. 1962-től olyan nemzetközi konferenciasorozatot kezdett meg, amelyet azóta 3-4 évente rendeznek.

Osztrák fizikus, matematikus, filozófus
A bécsi egyetemen doktorált fizikából. A tudományfilozófia foglalkoztatta, részt vett az ún. Bécsi Körben, amelynek nézeteiből az ún. logikai pozitivizmus kialakult. Barátságot kötött Richard von Mises-szel, a Bécsi Kör egyik mértékadó tagjával, valamint Einsteinnel. 1912-ben Einstein ajánlására őt követően a prágai német egyetem elméleti fizika tanszékének professzora lett, itt dolgozott 1938-ig. Az 1920-as években von Mises-szel együtt összefoglaló könyvet írt a mechanika és fizika differenciál- és integrálegyenleteiről. 1938-ban az Anschluss után a Bécsi Kör feloszlott, tagjainak nagy része, köztük Frank is, az Egyesült Államokba menekült. Ott a Harvard egyetemen oktatott. Munkássága kiterjedt a variációszámításra, Fourier-sorokra, Schrödinger-féle hullámmechanikára és más területekre.

Orvos, vegyész, higiénikus, egyetemi tanár
A bécsi egyetemen 1874-ben avatták orvosdoktorrá. Ugyanebben az évben az innsbrucki egyetem orvos-vegytani tanszékére került. 1879-től 1902-ig a budapesti Állatorvosi Főiskolán a kémia professzora volt, emellett 1881-től az első magyar Borvizsgáló Állomást vezette, továbbá 1892 és 1902 között az Országos Chemiai Intézet és a Központi Vegykísérleti Állomás igazgatói teendőit is ellátta. 1902-26-ban a budapesti egyetemen a közegészségtan nyilvános rendes tanáraként működött. Munkásságával megindította a magyar biológia biokémiai ágának kialakulását. Módszereket dolgozott ki különböző élelmiszerek tápanyagtartalmának, szennyeződéseinek meghatározására. Jelentősek embriókémiai, továbbá fehérjékre, a guajakol-próbára, kataláz-reakciókra vonatkozó kutatásai.

Német matematikus
1846-1847-ben Göttingenben Johann Listing és Carl Friedrich Gauss tanítványa volt. 1847-1849 között Berlinben Dirichlet, Jacobi, Gotthold Eisenstein és Steiner előadásait hallgatta. 1851-ben védte meg doktori értekezését. 1859-ben lett professzor Göttingenben. Rendkívül eredeti gondolataival a matematika számos ágát vitte termékenyítőleg előre. Az analízisben bevezette a Riemann-integrál fogalmát. Megalapozta a komplex függvénytant, bevezette a Riemann-felületeket. A geometriában a sokdimenziós általános terek elméletét dolgozta ki, a Riemann-geometria az Einstein-féle relativitáselméletben játszik alapvető szerepet. A prímszámok eloszlásának vizsgálatával kapcsolatban az általa definiált Riemann-féle zéta-függvényre vonatkozólag felállította a máig sem bizonyított Riemann-hipotézist, a legfontosabb megoldatlan matematikai problémák egyikét. Munkássága rendkívül nagy hozzájárulás a matematikai analízis fejlődéséhez és nagy hatással volt a modern matematikára.

Matematikus, egyetemi tanár
Budapesten és Göttingenben végezte egyetemi tanulmányait. Hazatérte után Beke Manó tanszékén tanársegéd, majd magántanárrá képesítették. A Tanácsköztársaság idején tanúsított magatartása miatt 1920-ban megfosztották állásától, kizárták a Matematikai és Fizikai Társulat tagjai sorából. Ekkor fővárosi gimnázium tanára, de innen is elbocsátották. 1925-től a budapesti izraelita hitközség fiúgimnáziumában tanított. 1928-ban meghívták a jeruzsálemi egyetem matematikai tanszékére, ahol az egyetem matematikai intézetének igazgatója volt. 1935-1936-ban a Természettudományi Kar dékánja majd 1945-1948 között az egyetem rektora volt. Neumann János házitanítója volt matematikából. Neumann első publikációja egy Feketével közös, transzfinit átmérőről szóló cikk lett 1922-ben. Fekete érdeklődése kezdetben a számelmélet felé fordult, de Fejér Lipót hatására az analízis lett kutatásainak fő területe. Kutatásainak más ismertebb területei: a ponthalmazok elmélete, interpolációelmélet, algebra és komplex változós függvénytan határterülete, divergens sorok szummációja, Fourier-sorok.

Vegyészmérnök
Oklevelet a budapesti műegyetemen szerzett 1925-ben. 1925-1935 között a műegyetemen, majd az Iparművészeti Iskolán tanársegéd. 1936-1940-ben önálló kisiparos volt, kidolgozta az általa ergonnak nevezett tűzálló üveg gyártását. Nagyüzemi megvalósítására megalapította a Karcagi Üveggyárat 1940-ben. 1950-től a Karcagi Üveggyár műszaki vezetője. Optikai üvegkísérletei során tórium-sugárfertőzés áldozata lett. Foglalkozott az üvegnek fúvólánggal történő megmunkálásával, üvegfigurákat és különleges színezésű mázréteggel kerámiatárgyakat készített. A rádióadócsövek gyártásához szükséges, fémekkel forrasztható üvegek előállításának megoldásáért Kossuth-díjat kapott. Számos, speciális célokat szolgáló üvegfajtát dolgozott ki.

Amerikai asztrofizikus
A Harvard Egyetemen (Cambridge, Massachusetts) tanult, majd itt is tanított, ezután 10 évig a Massachusetts Institute of Technology-n a fizikaprofesszora volt. 1877-ban a Harvard Egyetem obszervatóriumának igazgatója lett. Legjelentősebb eredményeit a spektroszkópiában és a változócsillag-kutatásban érte el. Jól dolgozó (és rosszul fizetett) diplomás nőkből kutatócsoportot szervezett, itt dolgozott többek között Annie Jump Cannon és Henrietta Swan Leavitt is. Velük kidolgozta a ma is alkalmazott ún. Harvard-féle színkép-típus osztályozási (spektrálklasszifikációs) rendszert. Az általuk szerkesztett Draper-katalógus több mint 200,000 csillag klasszifikációját tartalmazza. Megszerkesztette a csillagok fényességének összehasonlítására szolgáló ún. meridián-fotométert. Fivérével és munkatársával, William Henry Pickeringgel létrehozott egy obszervatóriumot Peruban, így a déli égbolt csillagainak adatait is felvehették katalógusaikba. Spektroszkópiai módszerekkel mutatta ki az ún. szoros kettőscsillagok létezését. Megszerkesztette a csillagok fényességének összehasonlítására szolgáló ún. meridián-fotométert. Az ezzel végzett mérések alapján állították össze az ún. Harvard katalógust, amely több mint 80,000 csillag magnitúdóját tartalmazza. Kétszer tüntették ki a brit Királyi Csillagászati Társaság aranyérmével, megkapta a Henry Draper- és a Bruce emlékérmet. Nevét egy hold- és egy Mars-kráter, valamint a 784.sz. kisbolygó őrzi, melyeket róla és fivéréről, William Henry Pickeringről neveztek el. (Bartha Lajos)

Repülőmérnök
1923-ban szerzett gépészmérnöki oklevelet. Egyetemi tanulmányai alatt megnyerte a zürichi Orell Füssli cég helikopter-rendszerű repülőgépek műszaki megoldására kiírt nemzetközi pályázatát. 1921-ben a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület egyik alapítója volt. 1933-ban készült el 20 méteres fesztávolságú vitorlázó repülőgépe, a Karakán, amellyel megdöntötte az összes magyar vitorlázórepülő-rekordot; 1934-ben egyhuzamban több, mint 24 órán át repült Budapest fölött. 1936-ban meghívták a berlini olimpiára és lehetővé tették számára egy verseny-vitorlázógép megépítését - ez lett a 20 méter fesztávolságú Nemere, amellyel Rotter Berlinből Kielbe, a vízi olimpiai számok helyszínére repült; ez a 336 km-es távolság lett a céltávrepülés világrekordja. Rotter élete végéig tevékeny részese volt a magyar sportrepülés fejlesztésének, emellett azonban más jellegű mérnöki tevékenységet is végzett: 1936 és 1947 között a Danuvia Fegyver- és Lőszergyárban, majd az Orion Rádió- és Villamossági Rt-nél; az utóbbinak műszaki igazgatója lett.

Genetikus
Természetrajz-vegytan szakos tanári oklevelet 1935-ben a szegedi tudományegyetemen szerzett, 1936-ban bölcsészdoktorrá avatták. 1936-1939-ben a szegedi egyetemi Általános Állattani Intézetben, 1933-1944-ben a tihanyi Biológiai Kutató Intézetben, 1944-1948-ban mint a biológiai és genetikai laboratórium vezetője a mosonmagyaróvári Növénynemesítő Intézetben dolgozott. 1943-ban a kolozsvári tudományegyetemen magántanárrá habilitálták. 1948-tól haláláig a budapesti Növény-örökléstani, ill. Agrobiológiai, majd az MTA Genetikai Intézetének vezetője. 1948-1951-ben a budapesti Agrártudományi Egyetem biológiai tanszékét is vezette. 1967-ben az MTA levelező tagjának jelölték, de az illetékes osztály szakmapolitikai okokból és közvetlen politikai beavatkozás miatt nem támogatta. Az 1990. dec. 4-i közgyűlés rehabilitálta, és kimondta: úgy tekinti, mint akit az 1967. évi máj. 3-i közgyűlés az MTA levelező tagjává megválasztott. Kimagasló eredményeket ért el a fiziológiai és biokémiai genetika és az evolúciógenetika területén. Győrffy István botanikus fia.

Osztrák csillagász
Littrow, Johann Joseph fia. 1832-től a bécsi egyetemi obszervatórium munkatársa, 1841-ben követte apját a professzori és igazgatói székben. Nevéhez fűződik a modern, új bécsi egyetemi csillagvizsgáló felépítése (1874-78), amely ma is Európa egyik legnagyobb obszervatóriuma. Számos magyar csillagász kezdte nála tanulmányait. Jó képességű ismeretterjesztő is volt. Főleg asztrometriával, üstökösök és kisbolygók pozíciójának meghatározásával. foglalkozott. Jelentős érdemeket szerzett a meteorrajok és üstökösök kapcsolatának kimutatásában. Kiadta Hell Miksa és Sajnovics János norvégiai útinaplóját, ennek magyarázó szövegében Hell Miksát az észlelési adatok meghamisításával vádolta. Ezeket a vádakat az amerikai Simon Newcomb megcáfolta, és kimutatta, hogy K. L. Littrow előítéletekkel közelítette meg Hell Miksa munkáját. (Bartha Lajos)

Amerikai matematikus
Több amerikai egyetemen tanított, 1945-től nyugalomba vonulásáig, 1974-ig a University of California at Los Angeles matematikaprofesszora volt. 1951-ben a Pacific Journal of Mathematics folyóirat egyik megalapítója. Legfontosabb kutatási területeként az egyenlőtlenségekkel kapcsolatban ért el fontos eredményeket. Számos összefoglaló könyvet írt, "Modern mathematics for the engineer" c. könyvét magyar nyelven is kiadták "Modern matematika mérnököknek" címmel (Műszaki Kvk., 1960-1965).

Építész
A budapesti műegyetemen 1924-1928 között végezte tanulmányait. Tíz éven át Györgyi Dénes és Wälder Gyula tanárok tervező irodájában dolgozott. 1939-1948 között magánépítészként tevékenykedett, ekkori munkái: a budapesti Tímár utcai lakótelep, a pécsi OTI -lakótelep, majd a 2. világháború után a szófiai Magyar Nagykövetség. 1949-től a Magasépítési Tervező Intézet csoportvezetője, 1951-től a Középülettervező Vállalat műteremvezetője, 1952-től a Lakó- és Kommunális Épületeket Tervező Vállalat főépítésze volt. Részt vett a komlói, a tatabányai, a várpalotai, a kazincbarcikai lakótelepek tervezésében. Budapesten a Nagy Lajos király úti lakótelepet tervezte. 1953-ban Ybl díjat kapott. Nevéhez fűződik a Vígszínház újjáépítése, a várpalotai kultúrház. Szombathelyi épületek egész sorát tervezte, elindította a Derkovits-lakótelep építkezését és 1954-től kezdve tervezte Szombathely rekonstrukcióját. Egyik alapítója volt a Magyar Építőművészek Szövetségének, az Építészeti Tanácsnak, tanára a MÉSZ mesteriskolájának. 1971-óta utca viseli a nevét.

Romániai magyar fizikus
A székelyudvarhelyi református kollégium elvégzése után a temesvári egyetemen szerzett diplomát 1953-ban, matematika-fizika szakon. Bent maradt az egyetemen, s végigjárva a hivatali ranglétrát, 1993-ban lett az egyetem elméleti fizikai intézetének vezető professzora. Magyarországon címzetes egyetemi tanárként oktatott a szegedi egyetemen, de vendégtanárként megfordult az ország sok-sok egyetemén. 1991-ben az Eötvös Loránd Fizikai Társulat tiszteletbeli, 1993-ban a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották. Előszeretettel foglalkozott tudománytörténettel, főleg Bolyai János munkásságával. Akadémiai székfoglalóját "Bolyai János és az alapvető fizikai kölcsönhatások geometrizálása" címmel tartotta. Fő kutatási területe az elméleti részecskefizika volt, ezen belül mélyrehatóan foglalkozott az elemi részecskék között fellépő alapvető kölcsönhatások egyesített elméletével, a geometrizálás lehetőségével. Számos könyve, tudományos és ismeretterjesztő cikke jelent meg nemcsak román és magyar, de angol, francia, német nyelven. Az elméleti részecskefizikában különösen a neutrínók érdekelték. Róluk írt könyve 1969-ben jelent meg románul, majd kibővítve 1976-ban magyarul. Közben 1972-ben részt vett a balatonfüredi neutrínó konferencián, ahol alkalma nyílt találkozni és eszmecserét folytatni nemcsak Marx Györggyel és a magyar fizikusokkal, de Richard Feynmannal, Victor Weisskopffal, Bruno Pontecorvoval, a szakterület világhírű kutatóival is. Az Európai Fizikai Társaság tagjaként áldozatos munkát végzett az erdélyi és a magyarországi természettudományos kutatás eredményeinek megismertetésében, elterjesztésében. Az ő fia Toró T. Tibor romániai magyar fizikus, politikus. (Dr. Radnai Gyula)

Orosz zoológus, mikrobiológus, Nobel-díjas
A harkovi egyetemen szerzett diplomát 1864-ben, 1873-1882 között az ogyesszai egyetemen tanított állattant és összehasonlító anatómiát. 1882-86 között Messinában a tengericsillag-lárvák emésztőrendszerét kutatta. Ezután az ogyesszai Bakteriológiai Intézetben, majd Pasteur meghívására a párizsi Pasteur Intézetben dolgozott 1887-1916-ig, 1903-tól mint az intézet igazgatóhelyettese. Ő ismerte fel az általa fagocitáknak nevezett sejtek szerepét a legtöbb állatfajta és az ember szervezetének fertőzésekkel szembeni védekezőrendszerében. Émile Roux francia mikrobiológussal együtt 1903-ban sikerült emberszabású majmokat megfertőzni a szifilisz kórokozójával. Életének utolsó évtizedét a tejsavtermelő baktériumok tanulmányozásával töltötte, ezektől remélte az emberi élet meghosszabbításának lehetőségét. 1908-ban Paul Ehrlichhel megosztva orvosi-élettani Nobel-díjat kapott az immunológia tudományában elért eredményeiért.

Amerikai kísérleti fizikus, oktatási szakember
New Yorkban, a Columbia Egyetemen kezdett mérnöki tanulmányait másodéven fizikusira cserélte fel. Szilárdtest fizikai témából diplomázott, de utána I.I.Rabi mágneses rezonancia kutatásaihoz csatlakozott, miközben tanári állást vállalt egy középiskolában. 1937 nyarán Rabi irányításával sikerült meghatározniuk a gallium és az indium atommagok mágneses momentumát, ezt nevezte Zacharias jó humorral "indium nyárnak". A világháború alatt Bostonban, az MIT-n Rabi által vezetett Sugárzási Laboratóriumban titkos radarkutatást végzett a haditengerészet számára. A háború után itt, a Massachusetts Egyetemen lett a fizika professzora, és létrehozta a Magfizikai Laboratóriumot, ahol Rabi ötlete alapján elkészítették a világ első céziumos atomóráját. 1954-ben kiállt Oppenheimer mellett, a kiváló fizikus politikai meghurcolása során. Az elfogult sajtó összeesküvést emlegetett, és négy fizikus (Zacharias, Oppenheimer, Rabi és Charles Lauritsen ) nevének kezdőbetűiből a ZORC nevet kombinálta ki, amely egy pokolbéli főisten neve volt az akkor divatos ponyvairodalomban. Zacharias 1955-ben, 50 éves korában tehát témát váltott: az amerikai középfokú fizikaoktatás reformját szerette volna elindítani. Az 1957-es "szputnyiksokk" hatására ez a kezdeményezése erős hátszelet kapott az Egyesült Államok kormányzata részéről. Az MIT professzorai (Zacharias, Friedman), kiváló középiskolai tanárok, filmesek és tanszergyártók összefogásából létrehozott PSSC (Physical Science Study Commitee) reform néhány év alatt nemcsak Amerikában, de az egész világon megújította nemcsak a fizika, de más tantárgyak (kémia, matematika) programját is. Zacharias tanári munkáját végül "Oersted medállal", fizikusi munkáját pedig "Rabi jutalommal" ismerték el. (Dr. Radnai Gyula)

Lengyel születésű amerikai statisztikus, matematikus
New Yorkban járt egyetemre. Pályája kezdetén középiskolákban tanított 1942-ben szerzett doktorátust a New York University-n. majd a Columbia University statisztikai kutatócsoportjában dolgozott, egyévi megszakítással 1951-ig. Itt jelentős mértékben katonai alkalmazásokon dolgozott. 1951-től 1970-ben történt nyugdíjazásáig a Cornell egyetem professzora volt. 1978-ig a University of Illinois, majd haláláig a Universeity of South Florida professzora volt. 1938-ban ismerkedett meg Abraham Walddal, akinek haláláig, 1950-ig szorosan együttműködtek. Legjelentősebb eredményeit a matematikai statisztikában, különösen a nemparaméteres statisztikai módszerek kidolgozásában, a statisztikai döntéselméletben és az információelméletben érte el.

Orvos, nyelvész, mineralógus
Tanulmányait a kolozsvári és nagyenyedi kollégiumban végezte, majd Bécsben 1782-ben megszerezte az orvosdoktori diplomát. Ezután Németországba utazott, majd hazatérése után Pozsonyban gróf Ráday Gedeon két fiának nevelője volt. A Révai Miklós által szerkesztett Magyar Hírmondó részére is írt cikkeket. Gyarmathi volt Magyarországon az első, aki a Montgolfier-fivérek eljárása szerint hőlégballont szerkesztett és azt Pozsonyban nagy közönség előtt felbocsátotta. 1787-ben Hunyad megye főorvosa lett. Ezután a gróf Bethlen család orvosaként működött, tanítványával, gróf Bethlen Elekkel ismét Németországba utazott. 1795-1798-ban Göttingenben a kor több neves tudósával ismerkedett meg. August Schlözer történész és nyelvtudós nyomán foglalkozott a magyar, finn és más rokon nyelvek összehasonlításával. Ő tekinthető Magyarországon az összehasonlító nyelvtudomány első művelőjének. 1800-1810 között a zilahi református kollégiumban tanított, innen vonult nyugalomba. Jeles mineralógus is volt.

Gyógyszerész
1884-ben a budapesti orvosi karon gyógyszerészdoktori oklevelet szerzett, 1887-1894-ben a gyógyszerészeti tanszéken tanársegéd. 1893-ban kidolgozta a nevéről elnevezett arzénmeghatározási eljárást. 1894-től a Kertészeti Tanintézet kémiatanára, megszervezte a tanintézet technológiai tanszékét. Több gyümölcsfeldolgozó szerkezetet szabadalmaztatott. Hosszabb ideig szerkesztette a Kertészet és a Gyümölcskertészet c. folyóiratokat, 1913-ban a Földművelésügyi Minisztériumban a kertészeti ügyek referense, a hazai konzervgyártás kiépítője.

Vegyészmérnök, egyetemi tanár
A szegedi tudományegyetemen szerzett matematika-fizika szakos tanári diplomát 1937-ben, majd négy éven át kémiát hallgatott a budapesti tudományegyetemen. 1942-ben Zemplén Gézánál doktorált a műegyetemen, majd a Zemplén vezette szerves kémiai tanszéken tanársegéd, majd adjunktus lett. 1947-50-ben a Textilfesték- és Vegyitermék Vállalat kutatólaboratóriumát vezette. 1950-ben letartóztatták, három évig volt börtönben, ill. a recski munkatáborban politikai fogoly. 1953-ban szabadlábra helyezték és rehabilitálták. 1956-tól a BME szerves kémiai tanszékén a flavonoid kémiai kutatócsoportot vezette. Éveken át a müncheni egyetem, majd a floridai egyetem vendégprofesszora is volt. A flavonoidok és izoflavonoidok gyűrű-izomerizálását megoldó eljárások kutatásával, valamint szénhidrátkémiai kutatásokkal foglalkozott. A természetes növényi eredetű szerves vegyületek kémiájának, ill. a növényi hatóanyagok kiemelkedő tudású kutatója volt. A Chinoinnal együttműködve fedezte fel az Ypriflavon nevű gyógyszert. 1973-tól az MTA tagja.

Francia csillagász, matematikus, geodéta
Párizsban, az École Polytechnique-ben tanult, majd itt is tanított csillagászatot és geodéziát, 1831-től, mint professzor. 1832-ben a francia Académie des Sciences tagjává választották. Foglalkozott elektromágnességgel és elektrodinamikával is, egy időben Ampére-rel működött együtt. Csillagászati munkája során ő volt az első, aki kettős csillagok pályáját számította ki a Newton féle gravitációs törvény alapján, és igazolta, hogy a számítások eredményei jól egyeznek csillagászati megfigyelések adataival.

Lengyel-orosz-német közgazdász, statisztikus
1890-ben Szentpéterváron politikai gazdaságtant és statisztikát tanult. 1891-től Strasbourg-ban, 1892-ben Göttingen-ben, majd Bécsben és Lipcsében folytatta tanulmányait, 1893-ban doktorált. 1899-1900-ig statisztikát tanított az Alekszandrovszkij Líceumban. 1901-ben a statisztika rendkívüli professzora a berlini egyetemen. 1898-ban kiadott egy könyvet a Poisson eloszlásról. A Bortkiewicz-tétel néven ismert összefüggés viseli a nevét.

Német fizikokémikus
A kémiai reakciók egyensúlyának és sebességének vizsgálatával foglalkozott. A reakciókinetika egyik megteremtőjének tekintik. Főleg gázreakciókat tanulmányozott, a jód és hidrogén reakcióját magas hőmérsékleten, a hidrogén és klór fotokémiai reakcióját, a foszgén bomlását. A láncreakciók felfedezőinek egyike volt. Bay Zoltán 1927 és 1930 között a berlini egyetem Fizikai-Kémiai Intézetében dolgozott Bodenstein mellette. Bay Zoltán tanácsára Szabó Zoltán is Bodensteinhez kérte magát. Szabó Zoltán Bodensteinre mind emberileg, mind szakmailag a legnagyobb elismeréssel emlékezett. Bodenstein-hullámzás és a Bodenstein-elv is viseli nevét. 1940-ben az MTA Matematikai és Természettudományok Osztálya külső tagjának választotta.

Szovjet matematikus
1918-ban az elsők között jelentkezett a forradalom után ismét működni kezdő moszkvai egyetemre, ahová addig nőket nem vettek fel. Egyetemi tanulmányait 3 év alatt végezte el, és így feltehetőleg ő volt az első nő, aki diplomát szerzett a moszkvai egyetemen. Az egyetemen Luzin tanítványi köréhez tartozott. Néhány évig főiskolákon tanított matematikát, majd 1926-tól az újonnan létrehozott Matematikai Kutatóintézetben dolgozott. Egy ösztöndíj segítségével az 1927-29 éveket Párizsban töltötte, majd visszatérve a moszkvai egyetemen oktatott, 1932-től mint professzor. Jelentős eredményeket ért el a valós függvények elméletében, különösen a trigonometrikus függvények és trigonometrikus sorok vizsgálatában.

Amerikai biokémikus, Nobel-díjas
A University of California Los Angeles-en szerzett doktori fokozatot 1949-ben. 1949-től a Rockefeller Intézetben (később Rockefeller Egyetemen) dolgozott tanársegédként, adjunktusként, majd 1966-tól a biokémia tanszék vezető professzoraként 1984-ben történt nyugdíjbavonulásáig. Legfontosabb kutatási eredményeként módszert dolgozott ki peptideknek szilárd fázisban történő előállítására. Ezzel forradalmasította a szerveskémiai szintéziseket. A módszer lényege, hogy az aminosavakat oldhatatlan műgyantához kapcsolta, majd ehhez további aminosavakat sorozatosan kapcsolva hozta létre a peptideket. Ezzel a peptidek az addiginál sokkal rövidebb idő alatt és automatizálható módon állíthatók elő, aminek a gyógyszergyártásban van rendkívüli jelentősége. Többek között megvalósította a bradikinin nevű hormon és a ribonukleáz szintézisét. A szilárdfázisú kémiai szintézis kidolgozásáért kapott kémiai Nobel-díjat 1984-ben.

Brit vegyész, Nobel-díjas
A londoni Imperial College-ban végezte tanulmányait, majd 1943 és 1946 között Kanadában dolgozott az atomenergia-programon. A University of California at Berkeley-n tanított 1946-50 között, a Massachusetts Institute of Technology-n 1950-51, majd a Harvard Egyetemen 1951-55 között. 1956-ban visszatért Londonba, az Imperial College-ba, 1988-ban lett professzor emeritus. Atomi fissziós kutatásai során új izotópok elkülönítésével foglalkozott. Eközben fedezte fel a ferrocénnek elnevezett vegyületet, az első ún. "szendvics-vegyület"-et. Ezt további molekulák felfedezése követte, amelyek jelentős ipari alkalmazásra is találtak. 1973-ban Ernst Fischerrel megosztva Nobel-díjat kapott az organometallikus kémiában egymástól függetlenül végzett felfedező munkájukért. 1976-ban lovaggá ütötték.

Vegyész, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen szerzett diplomát, 1914-ben doktorált. 1919-1920-ig a tudományegyetemen tanársegéd, 1920-1930-ig előadó, közben 1929-től egyéves ösztöndíjjal az USA Közegészségügyi Szolgálatának Egészségügyi Laboratóriumában (Bethesda, Maryland) dolgozott. 1930-ban végleg letelepedett az USA-ban. 1930-ban a princetoni egyetemen a szerves kémia előadója, 1947-től egyetemi tanára lett. 1945-1951-ben a princetoni Textile Foundation kutatási igazgató helyettese volt. 1951-1960-ig a szerveskémiai kutatások vezetője volt. Számos egyetemi bizottságban dolgozott. Munkásságát elsősorban a szénhidrát- és glüközidkémia terén végezte, a szénhidrát-, illetve a textilkémia témaköréből több új módszert és szabadalmat vezetett be.

Német matematikus
Kombinatorika és a valószínűségszámítás foglalkoztatta. 1757-től tanult a lipcsei egyetemen, ahol több különböző témakörből hallgatott tárgyakat az orvostudomány, matematika, fizika, filozófia területén. 1771-ben, az egyetem elvégzése után több filológiai cikket publikált. 1776-ban kezdett matematikai cikkeket közölni, elsősorban a kombinatorika és a valószínűségszámítás területén. 1781-ben a filozófia professzora lett a lipcsei egyetemen majd 1786-ban a fizika professzorává is kinevezték és ezt a posztot haláláig betöltötte.

Olasz vegyész
Pisában 1845-46 Raffaelle Piria asszisztense volt, aki először készített szalicilsavat. 1849-ben Párizsba ment. Michel-Eugène Chevreul laboratóriumában 1851-ben részt vett a ciánamid előállításában. Ugyanebben az évben a piemonti Alessandriában a kémia és a fizika professzora lett. Itt fedezte fel 1853-ban, hogy ha benzaldehidet tömény alkohol-hidroxiddal kezelnek (Cannizzaro-reakció), akkor egyenlő mennyiségben keletkezik benzil-alkohol és a benzoesav sója. 1855-től a kémia professzora lett Genovában. 1858-ban kimutatta, hogy a párolgó keverék molekuláiban levő elemek atomsúlya kiszámítható a gázokra vonatkozó Avogadro-törvény alapján. Felfedezésével 1891-ben kiérdemelte a londoni Royal Society Copley-érmét. A szervetlen és szerves kémia professzora volt Palermóban 1861-1871 között, az aromás vegyületeket és az aminokat tanulmányozta. A Római Egyetemen 1871-ben nevezték ki a kémia professzorává, ugyanebben az évben az olasz szenátus tagja lett.

Német szerves kémikus
1847-ben a Giesseni Egyetemen építészetet kezdett tanulni, de Liebig előadásai annyira vonzották, hogy felcserélte az építészetet a kémiával. 1851-ben szerezte meg a diplomát kémiából. Svájcban és Londonban magánkutatói állásokat töltött be. 1858-tól a genti egyetem tanára, majd 1865-től Bonnban kémiaprofesszor lett, ahol haláláig dolgozott. Számos tudományos munkájával ő alapozta meg modern felfogásunkat a szerves vegyületek szerkezetéről. Ő ismerte fel, hogy a szénatomok egymáshoz is képesek kapcsolódni, és a szerves vegyületek molekulaszerkezete a szénláncokon alapul. Sokáig megoldatlan probléma volt a benzolmolekula szerkezete, végül Kekulé 1865-ben - saját emlékei szerint egy álom hatására - felállította a benzol szerkezeti képletét, melyet ma is Kekulé-képletnek nevezünk. Ennek nyomán lehetővé vált a zártszénláncú szerves vegyületek szerkezetének kutatása, a modern anilinfesték és szintetikus gyógyszeripar megteremtése. Eredményeit az "Aromás vegyületek vizsgálata" című tanulmányában foglalta össze.

Francia fizikus, feltaláló, Nobel-díjas
Párizsban végezte tanulmányait. 1883-ban a matematikai fizika professzorává nevezték ki a Sorbonne-on. 1886-ban a Sorbonne fizikai kutatólaboratóriumának vezetőjévé és a kísérleti fizika professzorává nevezték ki. A fizika számos területén, elsősorban az optika és az elektromosság területén ért el jelentős eredményeket. Többek között foglalkozott a piezoelektromossággal. Feltalálta a cölosztátot, azt a csillagászati eszközt, amely a távcsövet az égbolt adott pontjára rögzíti és ezzel javítja a hosszú expozíciós idejű csillagászati felvételek minőségét. Legfontosabb eredménye a színes fényképek "direkt" módon való készítésére szolgáló forradalmian új eljárás, amely a fény interferenciáján alapul, kémiai eszközök nélkül. Ezért az eljárásáért kapta meg az 1908. évi fizikai Nobel-díjat. Az eljárás technikai bonyolultsága miatt a fényképezés gyakorlatában nem terjedt el, de fontos hozzájárulás volt a színes fényképezés fejlődéséhez. Az eljárás később a holográfiában kapott újra fontos alkalmazást.

Flórakutató, egyetemi tanár
1861-től a bécsi egyetem orvosi karán botanikát hallgatott. Neilreich botanikus professzor hatására kezdett a magyar botanika történetének megírásához. Külföldi tanulmányutak után 1869-ben a magyaróvári Gazdasági Akadémia tanára lett. Ő tanított itt először magyar nyelven természetrajzot. 1870-72-ben állami ösztöndíjjal Olaszországban, Németországban, Hollandiában és Angliában folytatta botanikai és biológiai tanulmányait. 1872-ben az akkor felállított kolozsvári egyetem növénytani tanszékének r. tanára. Érdeklődése később az általános botanika és az egzotikus flóra felé fordult. 1877-92-ben szerkesztette az általa indított első magyar botanikai folyóiratot, a Magyar Növénytani Lapokat. Kitaibel Pál. hátrahagyott kézirataiból jelentős adatokat közölt. 1880-tól az MTA tagja.

Gépészmérnök
A budapesti műegyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát 1911-ben. 1911-12-ben az Ipari Kísérleti és Anyagvizsgálati Intézet osztályvezetője, 1921-1948-ig a csepeli Magyar Posztógyárban töltött be vezető állásokat. 1948-49-ben a Posztóipari Központ főmérnöke volt. 1950-1964-ig a Textilipari Kutatóintézetben osztályvezetőként dolgozott. A textilipari kutatás és anyagvizsgálat elismert szakembere volt bel- és külföldön egyaránt.

Hídépítő mérnök
1935-ben szerzett mérnöki oklevelet a Műegyetemen. 1940-ben Európában is rekord nyílású merevitőgerendás ívhíd épült Szolnokon tervei szerint. Ő tervezte Hilvert Elekkel a főváros első állandó hídját, a Kossuth hidat. 1946-ban az Újjáépítési, később Építési és Közmunkaügyi Minisztérium élére nevezték ki, 1947-ben azonban törvénytelenül eltávolították és koholt vádak alapján letartóztatták. 1955 után részt vett az Erzsébet híd, a kiskörei és a bős-nagymarosi vízlépcső tervezésében. 1983-ban a Budapesti Műszaki Egyetem címzetes egyetemi tanára lett. A BME tiszteletbeli dékánja, a Pest Megyei Mérnöki Kamara örökös tagja. 1996-ban Széchenyi-díjat, 2006-ban pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét kapta. Kutatási területe a szerkezetek méretezési elmélete, illetve komplex gazdasági optimálása.

Vegyészmérnök, talajkémikus
Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen okleveles vegyészként szerzett diplomát. 1952-től a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, a talajtani tanszéken tanársegéd. 1958-tól a Keszthelyi Mezőgazdasági Akadémián, majd 1967-től a Kertészeti Főiskolán docens. 1975-től a Kertészeti Egyetemen professzor, és tanszékvezető. Főbb kutatási területei: szervesanyag- és humuszkutatás; humuszanyagok optikai vizsgálata; nitrogénformák, és szerepük a szerves- és a humuszanyagok hatásának megjelenésében; tőzegkutatások; okszerű tőzeghasználat; tőzegek a kertészeti termelésben; a szerves- és a humuszanyagok környezetvédelmi funkciói; a talajok környezeti kapacitása; a humuszanyagok polifunkcionalitása és biológiai aktivitása a növénytermelésben, az orvostudományokban, és a környezetvédelemben. Számos hazai, ill. nemzetközi tudományos szervezet, ill annak vezetőségi tagja. 1975-ben a Virginiai Egyetemen vendégprofesszor. Dolgozott FAO és UNDP programokban is. (Forró Edit)

Szovjet-orosz mérnök, feltaláló
Szegény ortodox papcsalád gyermeke, ifjú éveit a polgárháború atrocitásai árnyékolták be. Petrográdi - majd leningrádi - egyetemi évei alatt villanyszerelőként dolgozott, műegyetemi tanulmányai során az egyetem Röntgen Intézetében vállalt munkát. Technikai ügyessége, kreativitása révén hamar kiemelkedett társai közül. 24 éves korában, még egyetemistaként találta fel és készítette el azt a fényérzékeny eszközt, ami később nyugaton a fotomultiplier nevet kapta, és amit a Szovjetunióban akkoriban csak "Kubetsky-csőként" emlegettek. Mind a hangosfilm, mind a televízió, mind az elektronmikroszkóp fejlődésében döntő szerepet játszott ez az 1930-ban keletkezett találmány. 1934-ben mutatták be Kubetsky fotoelektron-sokszorozóját a leningrádba látogató Zworykinnak, akinek sikerült ezt átvinnie az Egyesült Államokba is. (Dr. Radnai Gyula)

Gépészmérnök
A brünni német nyelvű műszaki egyetemen 1925-ben szerzett gépészmérnöki oklevelet. 1925-1936 között a győri Magyar Vagon- és Gépgyárban konstruktőr, 1936-1948 között az autóosztály vezető főmérnöke (közben 1944-1945-ben Németországba deportálták). 1948-1950-ben a Nehézipari Központ (NIK) autótervező irodájának vezetője, 1950-1951-ben a saját szervezésű Járműfejlesztő Intézet (JAFI) főosztályvezetője, 1951-1968 között első igazgatója. Új traktorok, autóbuszalvázak, terepjáró gépkocsik tervezésével, a Diesel-motorok továbbfejlesztésével foglalkozott.

Matematikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, 1924-től Fejér Lipót munkatársaként vett részt az analízis oktatásában. 1958-ban egyetemi tanári kinevezést kapott. Emellett 1945-ig a budapesti tudományegyetem mellett működő Középiskolai Tanárképző Intézet tanára is volt. Csaknem fél évszázadon át a budapesti tudományegyetemen több matematikus és középiskolai tanár nemzedéket tanított. Kutatási területei: a klasszikus analízis, főleg az approximációelmélet és a geometria alapjai, kiváltképpen a hiperbolikus geometria axiomatikus felépítése. Különösen az utóbbi témakörben elért eredményei tették nevét külföldön is ismertté. Kétkötetes analízis-tankönyve, mely a 2. kiadásban teljesen átdolgozva jelent meg, matematikusok több generációjának tan- és kézikönyve volt. A Bolyai János Matematikai Társulat tiszteletbeli elnöke volt.

Német származású orosz fizikus
Kalorimetriával (hőértékméréssel) foglalkozott. Nevéhez fűződött a különböző hőmérsékletű egynemű folyadékok hőmérsékletének mérése. Figyelemre méltó az általa kidolgozott hőértékmérő skála modellje. A légköri villamosságot tanulmányozta, s mérte a Föld és a felhők potenciálkülönbségét. Felfedezte az elektrosztatikus indukció jelenségét. Kísérleteihez Franklin sárkányát használta. Saját szentpétervári házában kísérletezett, s bár ügyelt a jó szigetelésre, 1753. július 26-án, kísérletezés közben halálos balesetet szenvedett. Ő volt az első ember, aki elektromos kísérlet végrehajtása során vesztette életét. 1741-től a Szentpétervári Tudományos Akadémia tagja volt.

Brit fizikus
Magántanulóként végzett tanulmányok után került az oxfordi Brasenose College-ba. Jogász lett, de e mellett 1837-től kezdve természettudományos kutatásokat is folytatott. Megszerkesztette a Grove elemet, mely az első, viszonylag nagy elektromotoros erőt szolgáltató galvánelem volt. Eredményeiért 1840-ben a Royal Society tagjává választották. 1841-től a London Institution fizikaprofesszorává nevezték ki. Ő konstruált első ízben tüzelőanyag-cellát, amely hidrogén és oxigén egyesítésével energiát állít elő. Találmányának igazi jelentőségét csak napjainkban ismerték fel. Ugyancsak első ízben mutatta ki a víz termikus disszociációját. 1846-ban megfogalmazta az energiamegmaradás törvényét, egy évvel megelőzve Helmholtzot. 1872-ben lovaggá ütötték. A walesi nép számon tartja Grove teljesítményét, egy közvéleménykutatáson beválasztották a 100 legnagyobb walesi (100 Welsh Heroes) közé.

Orosz fizikus, Nobel-díjas
Családja emigrációból 1923-ban költözött a Szovjetunióba. 1939-ben szerzett diplomát a leningrádi (ma szentpétervári) egyetemen. Ezután a moszkvai Lebegyev Intézetben dolgozott, 1959-ben a moszkvai egyetem professzora lett. A második világháború után kezdte el Nyikolaj Baszovval kutatni a koherens mikrohullámokat, Baszov és Prohorov 1952-ben fogalmazták meg a mézer (Microwave Amplification by Stimulated Emission of Radiation) alapelvét. Ezzel lefektették a kvantumelektronika alapjait. 1957-ben javasolta a rubin alkalmazását lézer aktív elemeként. A Szovjet Tudományos Akadémia tagja volt, számos kitüntetésben és állami elismerésben részesült, többek között öt ízben kapott Lenin-díjat. 1964-ben megosztva kapott Nobel díjat munkatársával, Nyikolaj Baszovval, és Charles Townes amerikai tudóssal a kvantumelektronika területén végzett munkájukért, ami a lézer és mézer elvén működő oszcillátorok és erősítők létrehozásához vezetett.

Francia feltaláló, fényképész, festő
Adótisztből lett színházi díszletfestő, s idővel megalkotta a kép idő- és térbeli változását érzékeltetni képes diorámát. 1829-ben tízéves partnerségi megállapodást kötött Niépce-szel, aki 1833-ban váratlanul meghalt, így egyedül folytatta a munkát. 1837-re sikerült kidolgoznia az első gyakorlatban is használható fotográfiai eljárást, amelyet magáról nevezett el. Találmányát 1839-ben mutatták be a Francia Tudományos Akadémián. A dagerrotípia szinte hónapok alatt meghódította a világot, hazánkban a leghíresebb Petőfi Sándorról készült. Találmánya nem sokkal élte túl, az ekkor már legalább olyan jó minőségű, de sokszorosítható képet szolgáltató Talbot-módszer teljesen kiszorította. Daguerre neve ott van a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Szerb-amerikai fizikus, feltaláló és villamosmérnök
Ausztriában és Csehországban tanult. 1881-től Budapesten dolgozott a Puskás Tivadar által vezetett American Telephone Company számára. Már itt is több jelentős találmánya volt, feltalálta a váltakozó áramú motort. 1884-ben Amerikába távozott, mivel személyesen Edisonnal akart dolgozni. Kidolgozta a többfázisú elektromos hálózat terveit. Hamarosan ellentétbe került Edisonnal, aki az egyenáramú áramszolgáltatás híve volt. Tesla találmányát a Westinghouse cégnek adta el, amely kiépítette az Egyesült Államok első váltakozó áramú villamos hálózatát. Még nagyszámú fontos találmánya volt, életében 146 szabadalmat jegyeztek be a neve alatt, ebből 112-t Amerikában. Évekig dolgozott egy olyan motor kifejlesztésén, amelynek "nincs szüksége üzemanyagra", mivel a működéséhez szükséges energiát képes környezetéből felvenni. Erről a tevékenységéről sajtónyilatkozatai és vázlatai maradtak csak fenn. Meg nem értett munkásságára, eredményeire ma sok áltudományos cikk szerzője épít. Róla nevezték el a tesla (mágneses indukció) SI-rendszerbeli mértékegységet. Egészalakos szobra a Niagara vízesésnél áll.

Mérnök
A műegyetemet Budapesten és Grazban végezte. 1881-ben Szentesen lett királyi segédmérnök. Innen egy év után a Budapesti Folyammérnöki Hivatalhoz került, ahol 3 évig dolgozott, ezt követően királyi kultúrmérnökké nyilvánították és áthelyezték az I. kerületi Kultúrmérnöki Hivatalhoz. Ezt a szervezetet Kvassay Jenő javaslatára 1879-ben hozták létre. 1893-ban az Országos Vízépítészeti és Talajjavító Hivatalhoz helyezték kerületi felügyelői beosztásban. Ez később Országos Vízépítési Igazgatóság lett, ahol műszaki tanácsos, miniszteri osztálytanácsos, majd osztályvezető lett. Behatóan foglalkozott az Alföld öntözésének kérdéseivel. Tervei nagy szerepet játszottak az alföldi öntözőművek megvalósításában. Az öntözés ügye mellett foglalkozott a Balaton rendezésével, hidrológiájával, vízpótlásával. Tevékenyen részt vett a halászati kérdések tárgyalásában is.

Orvos, sebész, egyetem tanár
Oklevelet a budapesti tudományegyetemen szerzett 1914-ben, majd ugyanott az I. sz. Kórbonctani Intézetben kezdett dolgozni. 1914-ben behívták katonának, hadifogságba került, 1919-ben tért vissza. Verebély Tibor mellett a III. sz. sebészeti klinikán gyakornok, 1923-tól tanársegéd, 1933-ban egyetemi magántanár lett. 1933-38-ban a Szent László Kórháznak, 1938-tól 1968-ig, nyugdíjazásáig a Szent Rókus Kórház I. sebészeti osztályának főorvosa volt, c. rk. egyetemi tanár 1944-ben. 1954-58-ban a Sebész Szakcsoport elnöke. Kiváló operatőr volt. Több szakközleménye szerzője. Több mint 14.000 pajzsmirigyműtétet végzett.

Elektromérnök
A budapesti műegyetem elvégzése után, 1938-ban a Posta Kísérleti Állomás fejlesztőmérnöke lett. Első jelentős eredménye az AEG gyártmányú vivőfrekvenciás rendszerek átalakítása. 1945-ben műszerépítő-javító műhelyt hozott létre, itt előbb tönkrement berendezéseket újított fel, később átviteltechnikai célokra új műszereket fejlesztett és gyártott. Kisvállalatát 1949-ben államosították, ebből alakult a Mechanikai Laboratórium. Megbízták a műszaki vezetői teendők ellátásával, számos berendezés fejlesztését irányította. Az ő nevéhez fűződik az első magyar gyártmányú magnetofon kifejlesztése és elkészítése. Ekkoriban kezdett foglalkozni a sztereóátvitel és sztereórögzítés problémáival. 1956-ban az Egyesült Államokba távozott, a General Electric-nél helyezkedett el, fő feladata audio termékek fejlesztése volt. Kidolgozta a segédvivős, kétcsatornás sztereó rádió működési elvét, ezt a gyakorlatban is megvalósította, ezért a szakmában csak "Mr. Audio" néven emlegették. Vállalatot alapított kábeltelevíziós eszközök fejlesztésére és gyártására, de tanácsadóként továbbra is dolgozott a General Electric-nek. Számos szabadalmát ma is alkalmazzák a rádió-műsorszórásban. Több magas kitüntetést kapott.

Itáliai fizikus
A molekuláris fizika egyik megalapozója a Szárd-Piemonti Királyság fővárosában született és halt meg, bár közben Torino 1792-től 1814-ig francia megszállás alatt volt. Avogadro itt először egyházjogi tanulmányokat folytatott, majd a "pozitív filozófia" művelésére tért át, ami matematikai és fizikai kutatást és tanítást jelentett egy középiskolai líceumban. Nem véletlen tehát, hogy legfontosabb publikációját, amelyben az azóta róla elnevezett törvényt, mint hipotézist megfogalmazta, 1811-ben, Napóleon uralma idején, franciául jelentette meg. 1821-től két éven át, majd 1833-tól húsz éven át a torinói egyetemen tanított. Négy kötetes egyetemi tankönyve "Fisica dei corpi ponderabili..." címmel 1841-ben jelent meg, és valószínűleg Jedlik Ányos könyvtárába is eljutott, aki saját egyetemi tankönyvének a "Súlyos testek természettana" címet adta 1850-ben. Ma már a nemzetközi fizikai szakirodalomban Avogadro számnak nevezik a mólnyi mennyiségű anyagban lévő molekulák számát. (Dr. Radnai Gyula)

Amerikai elméleti fizikus
Floridában született, Baltimore-ban a patinás City College-ban 16 évesen érettségizett, és Washingtonban, a Johns Hopkins egyetemen doktorált 22 éves korában, Karl Herzfeld témavezetésével. Azok közé a fizikusok közé tartozott, akik ma már nemcsak a kutatásban, de az oktatásban is példaadók. Leghíresebb tanítványa Richard Feynman volt. 1938-tól 1976-ig működött Princetonban az egyetemen, és mindvégig ragaszkodott hozzá, hogy alapkollégiumokat is tartson az első- és másodévesek számára. 1939-ben Niels Bohrral együtt dolgozta ki a maghasadásnak a cseppmodell szerinti magyarázatát. Részt vett a Manhattan, majd a Matterhorn Projektben. Einstein késői munkatársaként sokat foglalkozott a relativitáselmélettel, ennek következményeit vizsgálva jutott el a gravitációs kollapszus fogalmához, melynek a szemléletes "fekete lyuk" elnevezést adta. Maga mellé vett egy kiváló tanárt, Edwin F. Taylort, s megírták együtt a "Téridő fizika" c. könyvet, melyet a Gondolat Kiadó jelentetett meg magyarul 1973-ban, Abonyi Iván kiváló fordításában. A Fermi-, Franklin-, Oersted- és Einstein díj elnyerése után 86 évesen még megkapta a Wolf díjat is. Elhunytakor a Physics Today egy teljes számot szentelt fizikus tanítványai hálás visszaemlékezéseinek. (Dr. Radnai Gyula)

Ornitológus, faunakutató, tanár
Gazdasági tanulmányait a debreceni gazdasági tanintézetben, bölcsészeti tanulmányait a pesti egyetemen végezte. 1878-ban középiskolai tanári oklevelet szerzett természetrajz-vegytan-földrajzból. 1884-ben doktorált. 1876-1889-ben a Gömör vm.-i Nagyrőcén volt polgári iskolai tanár. Közben tanulmányozta Gömör vm. és az Ecsedi-láp madárvilágát, 1889-ben a keszthelyi gazdasági akadémia állat- és növénytantanára lett és a Balaton madárvilágát tanulmányozta. 1916-1921-ig az akadémia igazgatója volt. Nagy munkásságot fejtett ki a madártan és a gazdasági állattan terén: Több utazása alkalmával tanulmányozta Ausztria és Németország gazdasági közép- és főiskoláit. Lótusz és más trópusi és szubtrópusi növények honosításával eredményesen foglalkozott Hévízen. Sokat tevékenykedett a Balatoni Múzeum keszthelyi palotájáért.

Építészmérnök, egyetemi tanár
Csonka Jánosnak, a karburátor társfeltalálójának a fia. 1920-ban építészmérnöki oklevelet szerzett a budapesti Műegyetem Építészeti Karán, 1928-ban építőmesteri képesítést. 1930-ban megszerezte a műszaki doktori oklevelet. 1945-ben lett tanszékvezető egyetemi tanár. Kutatási területe: a műszaki mechanikai létesítmények elmélete és vizsgálata, szilárdságtan, építésmechanika, rugalmasság- és képlékenységtan. Nemzetközileg is jelentős eredményeket ért el a membrán és hajlított héjak elmozdulásainak, a rúdszerkezetek és szerkezetek állékonyságának vizsgálata terén. Elsőként tett kísérletet a vasbeton keretszerkezetek törőterhének meghatározására, és új héjszerkezeteket dolgozott ki. Tervei alapján épült több gyárépület, műhelycsarnok, a két ferihegyi ikerhangár, Taksonyban egy ellipszis alapú templomkupola.

Sebész, tiszti főorvos
1833-ban orvosdoktori, 1934-ben sebész- és szülészmesteri oklevelet szerzett a pesti orvosi karon. Elsőnek írt orvosi disszertációt magyar nyelven, 1834-1837-ben a sebészeti klinika tanársegédje, 1837-1840-ben Pest város főorvosa, 1840-1848-ban, 1861-1867-ben a Rókus Kórház főorvosa és igazgatója. Elsőnek alkalmazott 1847-ben éterbódítást műtétnél. 1849-ben a honvédorvosi kar főnöke lett. A szabadságharc bukása után internálták. 1839-1840-ben szerkesztette az Orvosi Tárat, 1841-1843-ban a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyűléseinek munkálatait irányította. Bugát Pállal az első helyhatósági közegészségügyi bizottmány megszervezésével az egészségügyi társadalmi öntevékenység úttörője. 1838-tól az MTA tagja.

Mérnök
Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte, majd Oltay Károly tanársegédje lett. Részt vett a Dunavölgyi Lecsapoló Csatorna építésében. Ezt követően a Délivasút pályafenntartási osztályán működött. 1923-1949-ig magánmérnöki tevékenységet folytatott, majd a budapesti Földmérő és Talajvizsgáló Iroda főmérnöke volt. Jelentős eredményeket ért el geodéziai műszerek szerkesztésével; tangens távmérőjét korszerűsítve ma is gyártják. Egy poláris koordináta-felrakó és a Gamma-Duplex szögprizma is az ő alkotása. A Földmérési és birtokrendezési enciklopédia (Szerk. Fasching Antal, Bp., 1919) munkatársa volt.

Magyar születésű amerikai fizikus
Iskoláit Budapesten végezte, az elemi iskolában osztálytársa volt Kemény János. A Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett diplomát matematika-fizika szakon 1948-ban. 1949-ben elhagyta az országot. Ph. D. fokozatot az amsterdami egyetemen szerzett 1951-ben. Ezután két évet töltött a Dublin Institute for Advanced Studies-ban Schrödinger asszisztenseként, majd egy évig Einstein asszisztense volt a Institute for Advanced Study-ban, Princetonban. 1953-56 között a University of Alabama docense volt. 1961-től 1996-ban történt nyugdíjba vonulásáig a New York University at Stony Brook professzora volt, de emeritus professzorként is aktív maradt. Jelentős eredménye az optika területén az Airy-hullámok elméleti előrejelzése (Michael Berryvel közösen). Pályafutása során együttműködött Paul Dirac-kal, Subrahmanyan Chandrasekhar-ral, Wigner Jenővel. Miután megnyílt erre a lehetőség, szoros kapcsolatokat ápolt Magyarországgal, közös eredményeket ért el a magyar relativisztikus nehézionfizikai iskola tagjaival (Zimányi József, Csörgő Tamás, Lukács Béla). Jó barátja volt Nicholas Metropolis. Balázs Nándor közvetítésével jött létre a tehetséges magyar fiatalokat támogató Metropolis-díj, amely évről-évre kiosztásra kerül a Természet Világa diákpályázatán és a KöMaL őszi ifjúsági ankétján. Nagytudású, szerteágazó érdeklődésű ember volt, megnyilatkozott filozófiai kérdésekben is, vagy a magyar nyelvet érintő kérdésekben. A Magyar Tudományos Akadémia külső tagja volt 1995-től.

Vegyészmérnök, gyógyszerkémikus, egyetemi tanár
Vegyészmérnöki oklevelét a budapesti műegyetemen szerezte meg 1952-ben. Pályafutását az Alkaloida Vegyészeti Gyárban kezdte meg, ahol 1952-53-ban üzemvezetőként, majd 1958-ig főmérnökként dolgozott. 1958-ban került a Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Gyárba, ahol haláláig végzett tudományos és irányítói tevékenységet. 1972-ben nevezték ki kutatási igazgató helyettesnek, majd 1978-ban kutatási igazgatónak. 1975-től egyetemi tanár. A gyógyszerkutatás területén fejtett ki széles körű tudományos tevékenységet, különös tekintettel az ópium alkaloidokra, a szintetikus izokinolin-származékokra. Részt vett a No-Spa és a Probon fájdalomcsillapító gyógyszer kidolgozásában.

Svájci matematikus, csillagász
A napfolt-periódusok kutatásának úttörője, a nemzetközi Nap észlelő hálózat megszervezője. 1844-ben a berni Egyetem tanára, 1847-ben a berni obszervatórium igazgatója. 1855-től a zürichi Műegyetem tanára, 1864-ben a zürichi csillagvizsgáló alapítója. Miután Heinrich Schwabe 1843-ban közölte feltételezését, hogy a napfoltok száma periodikusan ingadozik, Wolf saját észlelései, valamint régi észlelések 1610-ig visszamenően felkutatott adatai alapján alapos statisztikai módszerekkel elsőként határozta meg a naptevékenység 11.1 éves periódusát (1848). Az általa bevezetett Wolf-féle napfolt-relatívszám ma is használatos a Nap aktivitásának vizsgálatában. Elsők közt állapította meg a naptevékenység kapcsolatát egyes földi jelenségekkel (földmágnesség, sarki fény, 1852). Az 1850-es évek végétől szorgalmazta a napfoltok számának az egész Földre kiterjedő számlálását és az összesített adatok egységes feldolgozását. Kiterjedt tudománytörténeti kutatásokat is végzett. Kézikönyve (Handbuch der Astronomie, 1890-92) a csillagászat történetének és irodalmának máig nélkülözhetetlen forrásmunkája. Nevét a Wolf-féle napfolt-relatívszám, és egy holdkráter őrzi. (Bartha Lajos)

Német csillagász
1868-ban Göttingenben doktorált, Klinkerfues módszerével határozta meg egy kettőscsillag pályáját. Berlinben, majd a strassburgi csillagvizsgálóban dolgozott, 1874-ben egy napfogyatkozás-expedíción is részt vett az Auckland-szigeteken. A Jupiter rendszerének gondos méréssorozatával hozzájárult a Jupiter tömegének pontosabb meghatározásához. 1886-ban visszatért Göttingenbe, ahol Klinkerfues halála után a gyakorlati csillagászat tanára lett. Egyik legnagyobb munkája a göttingeni csillagkatalógus kiadása volt, de fontos feladatának érezte a régebbi német megfigyelések feldolgozását és megőrzését is, így pl. Olbers nagyszámú üstökös-megfigyelését. 1885-ben a Leopoldina, 1893-ban a göttingeni akadémia tagja lett. (Piriti János)

Horvát-amerikai matematikus
Matematikai tanulmányait a zágrábi egyetemen kezdte, majd Göttingenben folytatta, itt szerzett doktorátust Courant vezetése mellett 1926-ban. A kieli egyetem docense volt 1933-ig, a nácik hatalomrakerülése után Koppenhágába távozott. Néhány évig különböző skandináviai egyetemeken működött, többek között Riesz Marcellel is együtt dolgozott. 1939-ben az Egyesült Államokba emigrált. Itt a Brown University, majd a Cornell University, 1950-ttől haláláig a princetoni egyetem professzora volt. Legfőbb tevékenységi területe a matematikai analízis és a valószínűségszámítás volt. 1939-ben az ő kezdeményezésére indult a Mathematical Reviews folyóirat, amelynek egyik első szerkesztője volt. A valószínűségszámításról írt bevezető könyve alapműnek számít. Nevéhez fűződik a sztochasztikus folyamatok elméletében jelentős Feller-folyamat, illetve a Feller-folytonos folyamat fogalma.

Német matematikus, csillagász
Eredeti neve Johannes Müller. Lipcsében és Bécsben tanult. Peuerbach tanítványa és barátja volt, együtt dolgoztak Ptolemaiosz Almagestjének javított latin fordításán. A munkát Peuerbach halála után Regiomontanus folytatta és fejezte be. 1461-től Itáliában Bessarion kardinális udvarában tartózkodott, itt a görög matematika és csillagászat további klasszikus műveivel ismerkedett meg. 1467-ben Vitéz János esztergomi érsek hívására Magyarországra jött, aki az akkor újonnan megalapított pozsonyi egyetem (Academia Istropolitana) professzorának is meghívta. Mátyás király udvarában a Corvina könyvtár görög kéziratait rendezte. Magyarországon írta Ephemerides című csillagászati művét, amelyet Kolumbusz is felhasznált felfedező útján, valamint itt készítette el trigonometriai munkáját és táblázatait. 1471-ben Nürnbergbe távozott, ahol további csillagászati megfigyeléseket végzett és egy nyomdát is alapított. Ő készítette 1473-ban az első olyan táblázatot, amely bármely időpontra meghatározza a Nap és a Hold egymáshoz viszonyított helyzetét. Ennek a földrajzi hosszúság meghatározásában volt fontos szerepe, különösen az éjszakai hajózásnál. 1475-ben IV. Sixtus pápa Rómába hívta, hogy a naptárreformban közreműködjék, itt is halt meg, hirtelen.

Mérnök, műegyetemi tanár
Tanulmányait Zürichben végezte, 1880-ban szerzett oklevelet. Külföldi tanulmányútjáról hazatérve 1881-ben előbb a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium folyammérnöki osztályán dolgozott. 1889-től a temesvári folyammérnöki hivatal vezetője. 1893-ban Budapestre a vízrajzi osztályhoz helyezték át. Klimm Mihály halála után 1896-tól a József Műegyetem vízépítési tanszékének tanára. 1914-15-ben és 1915-16-ban az egyetem rektora. 1912-től 1916-ig a Magyar Mérnök- és Építész Egylet elnöke. Főleg az ármentesítés, valamint a vízépítési műtárgyak tervezése és építése terén ért el jelentős eredményeket.

Magyar születésű amerikai kémikus, egyetemi tanár
1921-ben, 18 éves korában ment ki az Egyesült Államokba, ahol a Columbia Egyetemen szerzett kitüntetéses oklevelet kémiából - és angolból, majd a George Washington Egyetemen végzett diplomás vegyészmérnökként. Ph.D. fokozatát a Johns Hopkins Egyetemen szerezte meg 1933-ban, miközben az Agrárminisztérium egyik kémiai kutató laboratóriumában dolgozott, Paul H. Emmett munkatársaként. Nitrogén molekulák vasfelületen történő adszorpcióját vizsgálták, kísérleti eredményük elméleti hátterét az 1935-től a Washington Egyetemen oktató és kutató Teller Ede fejtette meg. 1938-ban publikálták közösen az azóta neveik kezdőbetűivel idézett "BET-elméletet", a Langmuir-elmélet egyfajta kiterjesztését. Pearl Harbor, az USA 1941 végi hadba lépése után bevonult a haditengerészethez, ahol egy robbanóanyag-kutató csoport tagjaként még Einsteint is sikerült a torpedófejlesztésbe bevonnia. E kutatás során került kapcsolatba John Bardeennel, Neumann Jánossal és George Gamovval. A háború után többször járt Magyarországon, amivel felkeltette az amerikai haditengerészet gyanúját és 1951-ben (McCarthy korszak!) meg is szűnt tanácsadói állása. Kémiai kutatóként azonban tovább folytathatta munkáját különféle kutatóintézetekben, az amerikai Potsdam Clarkson egyetemén pedig a kémiai tanszék vezetője lett. Ma már egy róla elnevezett díj őrzi emlékét ezen az egyetemen. (Dr. Radnai Gyula)

Kémikus, Nobel-díjas
Egyszerre volt fizikus és kémikus. Budapesten a piaristáknál érettségizett, majd Németországban szerzett vegyészi diplomát. 1911-ben Manchesterben Rutherford laboratóriumában dolgozott, itt ismerkedett meg és kötött életre szóló barátságot Niels Bohrral. 1912-ben született meg Bohr atommodellje és ebben az évben fedezte fel Hevesy a radioaktív nyomjelzés módszerét. Nemzetközileg elismert fizikai-kémiai kutatásai révén 1913-ban lett a budapesti tudományegyetem magántanára. 1918-ban rendkívüli, 1919-ben rendes tanári kinevezést kapott. Utóbbit sajnos a Tanácsköztársaság kormányától, ezért ezt 1920-ban visszavonták. Ekkor Koppenhágába ment és Bohr intézetében folytatta kutatásait. Később is gyakran megfordult Dániában, a háború alatt innen menekült át a náci üldöztetés elől Svédországba. Ekkor már egész Európában széleskörűen alkalmazták az általa felfedezett radioaktív nyomjelzéses módszert, amit a tudományos világ azzal ismert el, hogy neki ítélték az 1943. évi kémiai Nobel-díjat. Felvette a svéd állampolgárságot, de élete végéig megőrizte magyar útlevelét. Halála előtt nem sokkal még egyszer hazalátogatott, átvette díszdoktori oklevelét az ELTE-n és a Budapesti Műszaki Egyetemen. (Dr. Radnai Gyula)

Zoológus, ornitológus, muzeológus, egyetemi tanár
A budapesti egyetemen tanári és bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1910-től az állattani tanszéken tanársegéd. 1911-ben a helgolandi, 1912-ben és 1914-ben a nápolyi zoológiai állomáson főként gerinctelenek regenerációs képességének kutatásával foglalkozott. 1925-ben a közgazdasági egyetemen a halgazdaságtan magántanára és a Magyar Nemzeti Múzeum révfülöpi balatoni biológiai állomásának vezetője, 1927-ben a Tihanyi Biológiai Intézet első igazgatója lett. 1929-től a debreceni egyetemen az állattan nyilvános rendkívüli, 1933-tól nyilvános rendes tanára, 1940-1944-ben a kolozsvári egyetem állatrendszertani intézetének és múzeumának vezetője, majd 1945-1950-ig ismét a debreceni tudományegyetem tanára volt, ekkor nyugdíjazták. 1957-ben Kanadába távozott. Tudományos munkásságának legfőbb eredményeit elsősorban a hidrobiológia, az ichthyológia és az állatrendszertan területén érte el. A magyar háziállatok eredetének és történetének feldolgozásával úttörő munkát végzett.

Francia kémikus
A párizsi Salpêtrière Kórház főgyógyszerészeként elnyerte a madridi Királyi Laboratórium vezetői tisztségét 1799-1806 között. Ebben a laboratóriumban határozta meg méréssel számos vegyület elemi összetételét. A vegyületek állandó összetételére vonatkozó elv bizonyításával az ő javára dőlt el az a hosszú vita, amelyet egy másik francia kémikussal, Claude-Louis Berthollet-val folytatott. Proust 1808-ban bebizonyította, hogy bármely tiszta kémiai vegyület alkotóelemeinek relatív mennyisége a vegyület eredetétől függetlenül állandó. Ezzel a döntő bizonyítékkal sikerült alátámasztani a John Daltontól származó "állandó súlyviszonyok törvényét", amely szerint az elemek minden vegyületben adott súlyarányban jelennek meg.

Ír fizikus
A dublini Trinity College-ban végzett. 1848-tól William Parsons Rosse csillagász asszisztense volt a Parsonstown-i obszervatóriumban. Rosse ajánlásával 1852-ben professzori állást kapott Galwayben, a Queen's College-ban. 1857-től a Dublini Egyetemen működött, elsősorban adminisztratív pozíciókban. Molekuláris fizikával, molekulaspektroszkópiával és kinetikus gázelmélettel foglalkozott. Alkalmazta a kinetikus gázelméletet a bolygók atmoszférájának elemzésénél. Magyarázatot dolgozott ki arra, hogy miért nem tartalmaz a Föld légköre hidrogént, illetve hogy miért nincs a Holdnak légköre. Az elektromosság alapegységének megnevezésére ő vezette be az elektron szót. Ezzel előkészítette a részecske J. J. Thomson által való felfedezését 1897-ben.

Német fizikus
Gauss szülővárosában született és ő is Göttingába ment matematikát tanulni. Hamarosan átváltott fizikára és disszertációjában - Voigt témavezetésével - már a fény reflexióját és diffrakcióját vizsgálta kristályokon. Ezekben az években kezdte Hertz a Maxwell elmélet bizonyítékául szolgáló kísérleteit. 1890-ben jelent meg Hertz könyve az elektromos hullámokról és Drude könyve az éter fizikájáról. Drude ezután - akárcsak Hollandiában Lorentz - Maxwell elméletére szerette volna alapozni a fény hullámelméletét, emellett mindketten az elektronfizika kiépítésén dolgoztak. Lorentz többek között a "Lorentz erő" fogalmát vezette be, Drude pedig modelljében a fémek elektromos és hővezető képességét tudta az ideális gáznak feltételezett szabadelektron sokaság rendezett és rendezetlen mozgására visszavezetni. Ezt a modellt az 1930-as években Bethe és Sommerfeld tovább finomította. Drude 1900-ban adta ki Maxwell elméletére alapozott optika könyvét és ő szerkesztette az Annalen der Physik-et, melyben 1905-ben Einstein négy korszakalkotó cikke megjelent. Tudományos karrierje csúcsán, valószínűleg egy szellemi rövidzárlat hatása alatt, önkezével vetett véget életének. (Dr. Radnai Gyula)

Amerikai biokémikus, Nobel-díjas
A Columbia egyetemen doktorált 1915-ben. 1917-től nyugdíjazásáig, 1961-ig New Yorkban, a Rockefeller Intézetben dolgozott. A 30-as évek elején vizsgálataival igazolta és megerősítette James Sumner korábbi eredményeit. Munkatársaival kidolgozta több enzim, így a pepszin, a dezoxiribonukleáz és más enzimek általánosan alkalmazható kristályosításának eljárását, és egyértelműen bizonyította, hogy ezek fehérjék. Módszereinek felhasználásával kristályosította Wendell Stanley a dohánymozaikvírust. Northropot, James Sumnert és Wendell Stanleyt 1946-ban kémiai Nobel-díjjal tüntették ki.

Fizikus, mérnök, egyetemi tanár
Tanulmányait a budai egyetem bölcsészeti karán és az Institutum Geometricumban végezte, előbb bökcsészdoktori, majd 1787-ben mérnöki oklevelet szerzett. 1790-től az egyetemen a fizika és mechanika tanársegédje, majd 1791-től 1798-ig a fizika és mezőgazdaságtan tanára előbb a nagyváradi, majd a pozsonyi kereskedelmi akadémián. 1801-től a pesti egyetem fizika és mechanika tanszékén működött haláláig. 1823-1824-ben az egyetem rektora volt. Magyarországon úttörő monográfiát adott közre az elektromosságtanról, mely az elektrokémiára és az elektromosság orvosi alkalmazásaira is kiterjedt. Az 1814. évi móri földrengésről Kitaibel Pállal együtt írt tanulmánya nemzetközi viszonylatban is elismert munka.

Bíboros érsek, mecénás
1831-től a bölcseletet Nagyszombatban, 1833-tól a teológiát Bécsben hallgatta. Pappá 1839-ben szentelték, 1842-től 1846-ig teológiai tanár Esztergomban. Prímási titkár 1846-tól, prímási irodaigazgató 1848-tól. 1852-ben erdélyi püspökké nevezték ki. 1863-ban politikai okokból lemondott püspökségéről. 1863-1867-ben Rómában a rendkívüli ügyek kongregációjában működött. Magyarországra 1867-ben mint kalocsai érsek tért vissza. 1868-ban az MTA tiszteleti tagjává választotta. 1879-ben a pápa bíborossá nevezte ki. Lelkes növénygyűjtő, kora magyar flórakutatóinak bőkezű mecénása volt. Nevét számos növény és a Haynaldia nemzetség viseli. Sok alapítványt tett az oktatás és tudomány javára. Több iskolát alapított, Kalocsán megalapította a főgimnáziumot, valamint a később róla elnevezett obszervatóriumot. Nagy herbáriumát és szakkönyvtárát végrendeletében a Magyar Nemzeti Múzeumra hagyományozta.

Bencés matematika- és fizikatanár
Tanulmányait Pannonhalmán végezte, bölcseletből Budapesten doktorált, 1919-ben szentelték pappá. 1919 és 1924 között esztergomi, győri és budapesti tanár. 1924-től a pannonhalmi tanárképző iskolán elméleti fizikát tanított, 1932-től a győri gimnáziumban is tanított. 1938-1963-ig a győri gimnázium igazgatója. Tőle a tanárok a modern fizikáról értesülhettek, cikkeket írt, előadást tartott tanári gyűléseken és a nagyközönségnek a győri szabadegyetemen. Két nagyobb művet írt Jedlik Ányosról. Több cikke a Pannonhalmi Szemlében és a Katolikus Szemlében a relativitás elméletét ismertette. Tankönyveket is írt társszerzőként.

Fizikus, egyetemi tanár
Egyszerű szülők gyermekeként, kereskedelmi középiskolát végezve, majd kiegészítő érettségit téve lett matematika-fizika szakos egyetemi hallgató a budapesti tudományegyetemen. Fizika tanári oklevelének átvétele után Marx György és Szabó János volt évfolyamtársaival együtt került 1950-ben az akkor már Novobátzky Károly vezette elméleti fizikai tanszékre. Itt lett a fizikai tudományok kandidátusa 1954-ben, majd doktora 1960-ban. Ebben az évben lépett be a Magyar Szocialista Munkáspártba. 1961-ben megkapta egyetemi tanári kinevezését, és lett a Természettudományi Kar dékánja. 1966-tól 1972-ig az ELTE rektora volt. Barátságos, közvetlen modorával vált népszerűvé mind a felsőbb állami és pártvezetők, mind kollégái és tanítványai körében. Elméleti fizikai munkásságának kezdetén a szigetelő anyagokban kialakuló elektromágneses térrel, később részecskefizikai kutatással foglalkozott. Akadémiai székfoglalóját 1982-ben az anizotrop közegekben terjedő elektromágneses sugárzás kvantumelméletéről tartotta. Fokozott figyelemmel kísérte az egyetemen folyó tanárképzést, fizika tanár szakos egyetemi hallgatók számára elméleti fizikai tankönyv-sorozatot állított össze. Novobátzky Károly halálát követően 25 éven át vezette az ELTE elméleti fizikai tanszékét és az MTA elméleti fizikai kutatócsoportját. Számos díjban részesült, tudományos és közéleti tevékenységének elismeréseként 1996-ban Széchenyi-díjat vehetett át. (Dr. Radnai Gyula)

Skót matematikus, fizikus
Az Edinburgh-i egyetemen, majd Cambridge-ben tanult. 1854-től Belfastban a Queen's University matematikaprofesszora, majd 1860-tól Edinburgh-ban a fizika professzora volt. A csomóelmélet egyik megalapozója volt. Megfogalmazta a gráfelméleti Tait-sejtést, amelyből következett volna a négyszín-tétel bizonyítása. A sejtést azonban a 20. században megcáfolták, a négyszín-tételt végül csak számítógép segítségével sikerült bizonyítani. Mélytengeri nyomás- és hőmérsékletmérések eredményeképen megfogalmazta a folyadékok nyomása és hőmérséklete közötti összefüggést leírására vonatkozó Tait-egyenletet. A kvaterniók elméletével foglalkozott, a fizikában ezek használatát szorgalmazta a vektorok alkalmazásával szemben, ezzel kapcsolatban tudományos vitákba bonyolódott kortársaival.

Dán matematikus
A koppenhágai egyetemen tanult csillagászatot és matematikát. 1910-ben szerzett doktori fokozatot asztronómiából. Ezután két évig a koppenhágai obszervatóriumban dolgozott asszisztensként. 1912-ben a lundi egyetem, majd 1922-ben a koppenhágai egyetem matematikaprofesszora lett. Emellett a dán geodéziai intézet igazgatója és továbbfejlesztője is volt, vezette a geodéziai méréseket Dániában és Grönlandon, szeizmikus állomásokat létesített. Intézetében számos kiváló minőségű térkép készült. 1955-ben nyugalomba vonult az intézet vezetésétől, de matematikai kutatásait tovább is folytatta. Legfontosabb eredményeit a differenciaegyenletek elméletében érte el. Nővére, Margrethe Niels Bohr felesége lett.

Amerikai matematikus
Eredeti neve Ascher Zaritsky. A kievi egyetem matematika szakára nem nyert felvételt, ezért filozófiát hallgatott, de emellett matematikával is foglalkozott. 1920-ban a polgárháborús állapotok miatt Olaszországba ment, a római egyetemen szerzett doktori fokozatot. Itt változtatta meg nevét tanárainak tanácsára az olaszosabban hangzó Oscar Zariski-ra. Olaszországból az erősödő fasizmus miatt az Egyesült Államokba távozott. Itt a Johns Hopkins egyetemen tanított, 1937-től, mint professzor. 1945-ben Sao Paolo-ban, majd 1946-ben az Illinois-i egyetem, 1947-től 1969-ig a Harvard egyetem professzora volt. Legfontosabb eredményeit a topológia és az algebrai geometria területén érte el, a modern algebrai geometria egyik megalapozójának tekintik. Több folyóirat szerkesztésében vett részt. Számos díjban és elismerésben részesült, 1981-ben Wolf-díjat kapott.

Osztrák vegyész
A bécsi műegyetemen volt tanársegéd, majd 1820 és 1835 között a selmecbányai akadémián a vegytan tanára volt. Ásványanalíziseket végzett és főleg ásványtannal foglalkozott. Két, tellúrt tartalmazó ásványt is neveztek el wehrlitnek, az egyik a börzsönyi hegyekben előforduló bizmut-tellúr-ezüst-szulfid, a másik egy Szarvaskőn található kalcium-vasszilikát alapú ásvány. Hozzájárult a tellúr technológiájának kifejlesztéséhez, kidolgozta a tellúrnak wehrlitből való előállítását és tökéletesítette egy másik fontos ásványból, a nagyágitból való kivonását is. Egészen a 20. sz. elejéig a világ tellúrszükségletét Selmecbánya elégítette ki.

Orvos, szülész-nőgyógyász, egyetemi tanár
Orvosi tanulmányait a budapesti és bécsi egyetemen végezte. 1874-től gyakornok a budapesti szülészeti klinikán. 1876-1878-ban tanársegéd Freiburgban Hegar professzor mellett. 1879-ben a budapesti szülészeti klinikán magántanára. 1881-1918-ban ny. r. tanár a budapesti II. sz. szülészeti-nőgyógyászati klinikán. Jelentős érdemei vannak a korszerű szülészeti és nőgyógyászati műtétek, a császármetszés, transvaginalis méhrákműtét, a sugaras méhrákkezelés meghonosítása terén. Elsőnek végezte a sérült uréter varrását. Elsőnek végzett Magyarországon epehólyagműtétet. Kiterjedt iskolát alapított, évtizedekig a vezető szülészek tanítványai voltak. Megreformálta a szülésznőképzést, kidolgozta a szülészeti rendtartást.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
A műegyetemen 1900-ban szerezte meg diplomáját. Czakó Adolf mellett volt tanársegéd, majd Bécs mellett, Fischamendben működő repülőgép kísérleti állomáson sajátította el a repülőgépek tervezésének elméletét, illetve építésének gyakorlatát. Budapestre visszatérve Bánki Donát mellett volt adjunktus. 1914-1922 között az aszódi Lloyd repülőgépgyár főmérnöke volt. Itt, részben német licenc alapján gyártott gépek továbbfejlesztésével, tökéletesítésével több sikeres repülőgéptípust konstruáltak. Különösen jelentősek voltak a rétegelt falemez szerkezetű, nagyszilárdságú repülőgépszárnyra vonatkozó szabadalmai. 1919-ben a Tanácsköztársaság polgári légügyi hivatalának vezetője volt. 1922-ben a trianoni döntés következtében az aszódi gyárat felszámolták, ekkor visszatért a Műegyetemre. Előadásokat tartott repülőgépek statikai számításai, majd a repülőgépek elmélete és szerkesztése tárgykörből 1926-ban egyetemi magántanár lett, 1932-ben rendkívüli tanárrá nevezték ki.

Gépészmérnök
A Fasori Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. Matematikatanára Rátz László volt. 1899-ben iratkozott be a Műegyetemre. Itt kötött barátságot Kármán Tódorral. A Műegyetemen 1903-ban kapott oklevelet, utána német, belga, svájci, francia és nagy-britanniai gyárakban dolgozott. Hazatérve külföldről, 1909-ben műszaki doktori vizsgát tett, majd önálló tanácsadó és tervező mérnökként tevékenykedett. Fő szakterülete az energetika volt. Technikatörténeti jelentőségűek sugárhajtómű-találmányai. Már az 1. világháború idején felajánlotta légitorpedónak nevezett találmányát az osztrák-magyar hadvezetésnek, 1928-ban pedig, korát megelőzve, kidolgozta a nagy magasságban hangsebességnél gyorsabban haladó repülőgép számára alkalmas hajtóművet, amelyet légsugár-motornak nevezett el. Szabadalmait azonban nem alkalmazták a gyakorlatban.

Villamosmérnök, művelődéstörténész, technikatörténész
1958-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét. Egyetemi tanulmányai alatt demonstrátor volt a Matematika Tanszéken, majd az Irodagép Kísérleti Vállalatnál dolgozott. A diploma megszerzése után az MTA Kibernetikai Kutatócsoportjában részt vett az első hazai elektronikus számítógép, a M-3 létrehozásában, a mágnesdob, majd a mágnesszalag illesztésével. 1963-tól a KGM Számítóközpontjának műszaki vezetője volt. 1965-ben az Információ-feldolgozó Laboratórium (INFELOR) alapító tagjai között volt. Főmérnöke, majd tudományos tanácsadója volt a vállalatnak. 1991-1997-ig a MATÁV-nál a vezetés tanácsadójaként dolgozott. 1968-ban egyik alapítója volt a Neumann János Számítógéptudományi Társaságnak, a választmány tagja, 1992-ig szakosztály vezetője volt. 1967-ben a londoni ICL cégnél dolgozott, 1975-ben Luxemburgban vendégkutató, 1986-2005 között az International Council for Computer Communication (Washington, D.C.) tagja volt. Szakmai munkásságát több díjjal ismerték el. Elismert játékszakértő volt. 2000-ben alapította a "Pro Ludo" díjat, melyet 2001 óta minden év júniusában ítélnek oda a hazai játékkultúra kiemelkedő személyiségeinek.

Angol matematikus, csillagász, etnográfus, felfedező
1580-ban szerzett B. A. fokozatot az oxfordi egyetemen. 1583-ban Sir Walter Raleigh expedícióját készítette elő a navigációs adatok kiszámításával. Az 1585-ben Plymouth-ból induló hajóúton számos csillagászati észlelést végzett, megfigyelt egy teljes napfogyatkozást is. Földmérési, térképészeti feladatokat oldott meg, számos térképet készített. 1593-tól Lord Northumberland szolgálatába lépett. Csillagászati távcsövet épített, megfigyelései alapján 1609 és 1613 között rendszeresen készített rajzokat a Holdról, ezek az ő korában igen pontosnak számítottak. Ballisztikai számításokat is végzett. Harriot kevés hatással volt kortársaira, mivel eredményeinek nagy részét nem publikálta. Algebrakönyve csak 10 évvel halála után jelent meg. Eredményeinek egy részét csak a 20. század tudománytörténeti kutatásai tárták fel.

Német-amerikai fizikus, Nobel-díjas
Jelentősen hozzájárult a kvantummechanika és a kvantumelektrodinamika fejlődéséhez. Közreműködött a magerők megértésében, és foglalkozott az energiatermelés általános kérdéseivel. A magfizika területén végzett munkája tette a Manhattan-terv egyik legfontosabb közreműködőjévé. 1943 és 1946 között ő volt ott az elméleti fizikai részleg vezetője. Nevéhez fűződik a Bethe-rács fogalmának bevezetése is. Részt vett az elektronok anyagban történő lefékeződését leíró elmélet kidolgozásában (Bethe-Bloch formula) és fontos szerepe volt a csillagbelsők magfizikai folyamatainak feltárásában (Bethe-Weizsäcker ciklus). Emellett ő adta az első magyarázatot a hidrogén spektrumvonalainak Lamb-eltolódására. Fontos szerepe volt a hidrogénbomba kifejlesztésében is az 1950-es években. Később Albert Einsteinnel együtt lépett fel a kísérleti atomrobbantások és a fegyverkezési verseny ellen. Részben ő vette rá 1963-ban a Fehér Házat a légköri kísérleti atomrobbantásokat tiltó szerződés, majd a fegyverzetcsökkentést szolgáló SALT-1 szerződés aláírására 1972-ben. A Fizikai Nobel-díjat 1967-ben kapta a csillagok energiatermelésével kapcsolatos felfedezéseiért.

Orvos, röntgenológus
Egyetemi tanulmányait Budapesten és Debrecenben végezte, 1926-ban szerezte meg orvosi oklevelét. Elischer Gyula tanítványa, illetve munkatársa volt. 1930-1939-ben a budapesti Központi Röntgen Laboratóriumot vezette. 1939-1941-ben az Ungvári Állami Kórház röntgenfőorvosa, 1941-1946-ban a Nagyváradi Állami Kórház igazgató főorvosa és röntgenosztályának a vezetője volt. 1946-1966-ig a debreceni egyetem I. sz. sebészeti klinikájának központi röntgenlaboratóriumát vezette intézeti tanárként. 1948-ban egyetemi magántanár s a röntgenológia oktatója lett Debrecenben. 1953-1954-ben Albániában szaktanácsadó. Szakterülete az egész gyakorlati röntgendiagnosztikára kiterjed. Az emlőrák kezelése terén ért el eredményeket.

Kémikus, egyetemi tanár
Pacsu Jenő mellett készítette doktori munkáját, 1926-ban szerezte doktorátusát. Zemplén Géza mellett dolgozott egy évig, majd ösztöndíjjal két évig a berlini egyetemen végzett kutatómunkát, szénhidrátokkal foglalkozott. Később Szent-Györgyi Albert mellett dolgozott a szegedi egyetemen. 1940-ben a kolozsvári tudományegyetem szerves kémiai tanszékének professzorává nevezték ki. 1950-ben Budapestre települt, ahol az újonnan szervezett Gyógyszerkutató Intézet osztályvezetője 1957-től. Tudományos kutatásokat elsősorban a szénhidrátok és a gyógyszerkémia területén folytatott. Kutatásainak célja a citoaktív csoportokat tartalmazó cukorszármazékok előállítása. Ezek eredménye volt a "Degranol" nevű gyógyszer.

Német polihisztor, matematikus, fizikus, filozófus
Jogot kezdett tanulni szülővárosa egyetemén, majd Nürnbergben folytatta tanulmányait. Először a mainzi választófejedelem szolgálatába lépett, itt diplomáciai megbízatásoknak is eleget tett, sokat utazott. 1676-tól a hannoveri választófejedelem könyvtárának vezetője volt. 1672-ben Párizsban ismerkedett meg Huygens-szel, aki felkeltette érdeklődését a matematika iránt. Ekkor kezdődött levelezése Newtonnal. A következő évet Londonban töltötte. Bemutatta a Royal Society-nak az általa konstruált számológépet, a Társaság ennek elismeréseként tagjává választotta. 1677-ben fogalmazta meg, néhány évvel Newton után, az analízis alaptételeit. Eredményeit először az általa elindított Acta Eruditorum-ban a világ első tudományos folyóiratában közölte. Az analízis megalapozása körüli éles elsőbbségi vita alakult ki közte és Newton között, amely a korszak matematikus társadalmát is megosztotta. A tudománytörténet mai felfogása szerint az analízist a két tudós egymástól függetlenül alapozta meg, az integrálszámítás alaptételét ma Newton-Leibniz-tételnek nevezik. Legtöbb matematikai művét 1682 és 1692 között publikálta. 1700-ben megalapította a berlini akadémiát. Később közreműködött a drezdai, a bécsi és a szentpétervári akadémia létrehozásában is. Newtonnal folytatott vitája miatt megkeseredve halt meg. Ő kezdte meg a matematikai logika megalapozását is, nevéhez fűződik a polinomiális tétel bizonyítása és a determinánselmélet megalapozása. Jelentősek voltak filozófiai művei és a biológiában, a geológiában, a nyelvészetben, a teológiában és a jogban elért eredményei is.

Francia kémikus
Orvosdoktori végzettséget szerzett, 1845-től 1851-ig a Besancon-i egyetemen volt a kémia professzora, 1859-től Párizsban a Sorbonne-on volt kémiaprofesszor. Fő kutatási területe a szervetlen kémia volt. 1849-ben felfedezte a nitrogénpentoxidot, majd fémek előállításának módszereivel foglalkozott. 1854-ben aluminiumnak bauxitból való előállítására új módszert dolgozott ki, amelyben nátrium segítségével a korábban Wöhler által kifejlesztett módszerhez képest nagyobb mennyiségben lehetett alumíniumot előállítani. Ez az eljárás azonban még mindig meglehetősen drága volt. Számos fém, pl. platina tisztán való előállítására dolgozott ki módszert. Jelentős eredményeket ért el a disszociáció vizsgálatában

Ausztrál születésű angol fizikus, röntgenkrisztallográfus, Nobel-díjas
Az Adelaide-i egyetemen tanult matematikát és fizikát, ahol apja, Sir William Henry Bragg, professzor volt. 1909-ben a család visszatért Angliába, a Cambridge-i Trinity College-ben tanult, majd a Cambridge-i Cavendish Laboratory-ban kezdte meg kutatómunkáját. Apjával együtt a röntgenkrisztallográfia megalapítói voltak, röntgensugarak segítségével felderítették a kristályok molekulaszerkezetét. Ő dolgozta ki a matematikai modelleket és ő fogalmazta meg a röntgensugarak hullámhosszára és a kristálysíkok távolságára vonatkozó Bragg-törvényt. 1915-ben, 25 éves korában apjával, Sir William Henry Bragg-gal közösen fizikai Nobel-díjat kapott. A Nobel-díjasok közül ő kapta meg a díjat legfiatalabb korában. A 30-as években rövid ideig a National Physical Laboratory igazgatója, majd 15 évig a cambridge-i Cavendish Laboratory professzora, 1954-től haláláig a Royal Institution igazgatója volt. A lovagi címet 1941-ben kapta meg. számos tudományos társaság díjazottja és tiszteletbeli tagja volt.

Francia matematikus
A párizsi École Normale Supérieure-ön szerezte doktorátusát 1931-ben. Több francia egyetemen oktatott, 1946-47-ben Sao Paolo-ban (Brazília), majd 1952-től 1959-ig az Egyesült Államokban volt matematikaprofesszor. 1959-ben visszatért Franciaországba, 1964-től 1970-ig a nizzai egyetem professzora volt. Az 1934-ben alakult Bourbaki-csoportnak alapító tagja volt, és mindvégig jelentős szerepe volt a csoport munkájában. Nicolas Bourbaki néven francia matematikusoknak egy változó összetételű csoportja publikált a matematika számos területét feldolgozó kézikönyveket közös munkával, matematikai szigorúságra törekedve. Dieudonné saját nevén is több fontos matematikai kézikönyvet és több matematikatörténeti munkát is írt.

Szovjet-orosz csillagász
A 20. század egyik legjelentősebb orosz asztrofizikusa. A moszkvai Sternberg Csillagvizsgáló munkatársa, a moszkvai egyetem professzora, 1972-től az Űrkutatási Intézet asztrofizikai osztályának vezetője volt. Elméleti fizikai úton kimutatta, hogy a Napot övező kiterjedt gázfelhő, a napkorona millió fokos hőmérsékletű, és a mágneses tér "fűti". Jelentős eredményeként megállapította, hogy a Rák-köd rádiósugárzása mágneses térben spirális pályán gyorsuló elektronoktól származik (szinkrotron-sugárzás). Behatóan tanulmányozta a szupernova-csillagrobbanások természetét. 1957-től elsősorban az űreszközök méréseinek értelmezésével foglalkozott. Számos röntgen-csillagról megállapította, hogy olyan csillagpár alkotja, amelynek egyik tagja neutron-csillag. Foglalkozott az élet kozmikus előfordulásának lehetőségével. Erről a tárgyról írott munkája Carl Sagan fordításában és kiegészítéseivel angol nyelvterületen is nagy érdeklődést keltett. Könyve magyar fordításban is megjelent. Lenin-renddel, és Bruce-éremmel tüntették ki, az Egyesült Államok Nemzeti Akadémiája tagjává választotta. (Bartha Lajos)

Szovjet-orosz fizikus, Nobel-díjas
1950-ben mérnök-fizikusként végzett Moszkvában. Ugyanabban az évben kezdett dolgozni a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Fizikai Intézetében, témavezetője Prohorov volt. Baszov és Prohorov 1952-ben fogalmazták meg a mézer (Microwave Amplification by Stimulated Emission of Radiation) alapelvét. Ezzel lefektették a kvantumelektronika alapjait. 1964-ben megosztva kapott Nobel díjat Alekszander Prohorovval, és Charles Townes amerikai tudóssal a kvantumelektronika területén végzett munkájukért, ami a lézer és mézer elvén működő oszcillátorok és erősítők létrehozásához vezetett.