Gépészmérnök, tûzoltó ezredes
Budapesten, a felsõipariskolában szerzett technikusi oklevelet. Budapest tûzoltóparancsnoka volt. Nemzetközi viszonylatban is jelentõs eredményeket ért el a korszerû tûzvédelem megteremtése terén. Legismertebb találmánya a róla elnevezett szárazoltógép, mely a zárt tüzeket az égés folyamatát megakasztó anyagok (oltógáz, porok stb.) felhasználásával oltja, s ezzel a tûzoltásnál fellépõ vízkárokat elkerüli. Eljárását ma már világszerte alkalmazzák.

Matematikus, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen szerzett középiskolai tanári oklevelet 1920-ban. Utána fõreáliskolai tanár, 1926-tól tanársegéd, ill. adjunktus a budapesti Közgazdaságtudományi Karon. 1940-ben ny. rk., 1941-tõl ny. r. tanár a budapesti mûegyetem közgazdaságtudományi karának kereskedelmi és politikai számtan és biztosítási matematika tanszékén. 1929-1944 között egyben elõbb az Országos Társadalombiztosító Intézet, majd az Elsõ Magyar Általános Biztosító Társaság tanácsadó matematikusa volt. 1948-1961-ben a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem gazdaságmatematikai tanszékének tanszékvezetõ tanára. 1959-tõl haláláig az Állami Biztosítónál továbbra is biztosításmatematikai kérdésekkel foglalkozott. A járadékszámítás, a biztosítási számítások és az interpolációszámítás problémáinak kutatója és a biztosítási matematika európai hírû tudósa volt.

Orvos, tüdõgyógyász
1948-ban szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon. 1949-ben az Országos Közegészségügyi Intézetben oktató orvos. 1949-tõl a tüdõklinikán gyakornok, 1951-ben szakorvos, 1951-tõl adjunktus, 1952-1956-ban a tüdõszakorvosi képzés klinikai referense. 1956-1961-ben az egyik klinikai osztály vezetõje, a bronchológiai és légzésfunkciós vizsgálatok fõorvosa. 1961-tõl a János Kórház IV. tüdõbelosztályának a fõorvosa. Mintegy 60 tud. tanulmánya jelent meg. A tüdõgümõkor bakteriológiájával, rákos megbetegedésekkel foglalkozott.

Matematikus, egyetemi docens
1969-ben került az SZTE Számítástudományi Tanszékére. Az Operációkutatás és a Kombinatorikus optimalizálás oktatója volt, Kutatási témái: automaták elmélete és kombinatorikus optimalizálás. Eredményei hazai és nemzetközi elismerést váltottak ki. többek között tagja volt a Neumann János Számítógéptudományi Társaság Választmányának, titkára az MTA Informatikai Bizottságának és alelnöke a Bolyai János Matematikai Társaság Matematika Alkalmazásai Szakosztályának. Az Alkalmazott Matematikai Lapok szerkesztõje volt. 1994-2002-ig a Számítástudományi Tanszék, majd 2002-tõl, az Informatikai Tanszékcsoportnál történt átalakulások óta, az Alkalmazott Informatika Tanszék vezetõje volt. 1990-ben, az önálló Informatikai Tanszékcsoport megalakulásakor vezetõje lett. Szervezte, építgette az egyetem informatika oktatását, kereste a hazai és nemzetközi együttmûködési lehetõségeket más felsõoktatási intézményekkel.

Német csillagász
Jenaban és Danzigban tanult asztronómiát. Naptárkészítéssel és teleszkópok építésével foglalkozott. 1686-tól Lipcsében dolgozott. 1700-ban III. Frigyes brandenburgi választófejedelem (késõbb I. Frigyes porosz király) az újonnan alapítandó obszervatórium elsõ csillagászának hívta meg Berlinbe. Több fontos üstökösmegfigyelése volt, többek között az 1686. évi nagy üstökös. Õ fedezte fel a Hattyú csillagképben látható változócsillagot (Khi Cygni).

Angol biokémikus
Cambridge-ben végzett kémiai tanulmányokat. A 2. világháború alatt hadi célú kutatásokban vett részt. 1945-tõl 1951-ig Párizsban a röntgenkrisztallográfia szakértõjévé képezte ki magát. 1951-tõl 1953-ig a londoni King's College-ben a John Randall által vezetett laboratóriumban a DNS röntgenkrisztallográfiai vizsgálatán dolgozott. Fontos összefüggéseket ismert fel a DNS szerkezetével kapcsolatban. Kitûnõ röntgenkrisztallográfiai felvételei alapján - melyeket Wilkins az õ tudta nélkül mutatta meg James Watsonnak - állította fel Watson és Crick a DNS "kettõs csavar" modelljét. 1953-túl a Birkkbeck College-ben Desmond Bernal vezetése mellett a dohánymozaik-vírus szerkezetének kutatásában ért el jelentõs eredményeket. Fiatalon, 1958-ban halt meg. James Watson, Francis Crick és Maurice Wilkins 1962-ben orvosi Nobel-díjat kaptak a DNS szerkezetének megállapításáért, Rosalind Franklin ekkor azonban már halott volt.

Fizikus
Középiskolai tanulmányait a debreceni református kollégiumban végezte. Tanárai - Jakucs István és Nyáry Béla - ajánlásával került be a Pázmány Péter Tudományegyetemre (a mai ELTE) és az Eötvös Kollégiumba. Négy évig Berlinben ösztöndíjas kutatóként dolgozott, itt a fizika legújabb eredményeit ismerte meg. 1930-tól a szegedi egyetem elméleti fizika professzoraként dolgozott. 1936-48 között az Egyesült Izzó laboratóriumának vezetõje, a budapesti Mûegyetem tanára volt. Számos találmánya volt a fénycsövek és elektroncsövek fejlesztése, a rádióhullámú technika területén. Kifejlesztette a fotoelektronsokszorozó elvén alapuló részecskeszámláló berendezést. Elektronikai kísérletei során jutott a nevezetes Hold radar kísérlet gondolatára: a Holdra sugárzott és onnan visszaverõdõ radarjelek mérésére. A mérést az általa tervezett jelismétlési és jelösszegzési módszer alkalmazásával, munkatársai segítségével 1946. február 7-én hajtotta végre elõször. Ettõl az idõponttól számíthatjuk a magyar ûrkutatás történetét. 1948-ban emigrálni volt kénytelen, magyar állampolgárságától, akadémiai tagságától megfosztották. Az USA szabványügyi hivatala (Bureau of Standars) munkatársaként dolgozott. Javaslatára fogadták el a méter új, a fény terjedési sebességén alapuló definícióját, amelyet munkatársaival, nagy pontossággal meghatározott. Számos kitüntetésben részesült. 1989-ben az MTA rehabilitálta és visszaadta tagságát.

Geográfus, karsztkutató
Tanulmányait a budapesti és a pécsi tudományegyetemen végezte. 1923-ban középiskolai tanári, 1925-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1932-ben a pécsi egyetem magántanára s a földrajzi intézet tanársegédje. 1943-tól a Dunántúli Tudományos Intézet igazgatója. A természeti földrajz, különösen a morfológia, a hidrológia és a karsztkutatás kérdéseivel foglalkozott. Baranya megye vízellátási problémáinak gyakorlati megoldása melletti számos értekezése és tanulmánya jelent meg. A Magyar Földrajzi Társaság elnöke, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társaságnak alelnöke, Baranya megye országgyûlési képviselõje volt.

Építészmérnök
A budapesti mûszaki egyetemen szerzett építészmérnöki diplomát 1955-ben. Elsõ munkahelye a budapesti Lakóterv volt, ahol pár év múlva mûteremvezetõi beosztásban dolgozott. 1960-ban elvégezte a Magyar Építõmûvészek Szövetségének kétéves mesteriskoláját, amelynek késõbb mestere is lett. 1963-tól tizenhét éven át a Gyõri Tervezõ Vállalat tervezõ építésze. 1980-ban Budapestre költözött, az Országos Mûemléki Felügyelõség munkatársa, majd mûteremvezetõje lett. 1982-1986-ig az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium fõosztályvezetõ-helyettese, majd haláláig a Lakóterv igazgatója, 1989-tõl már a Budapesti Mûszaki Egyetem címzetes egyetemi docenseként. Elsõsorban ipari csarnokok és középületek tervezésére specializálódott. 1967-ben és 1974 kapta meg az Ybl-díjat. Élete egyik fõ mûve a Magyar Vagon- és Gépgyár káptalandombi Vendégháza. Nevéhez fûzõdik azonban Celldömölk város ma is használatos címerének megtervezése.

Matematikus, egyetemi tanár
Már a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium diákjaként kitûnt rendkívüli matematikai tehetségével, és két Nemzetközi Matematikai Diákolimpián (1962 és 1963) egyaránt ezüstérmet szerzett. 1968-ban végzett az ELTE matematikus szakon. 1970-ben doktorált numerikus módszerekbõl (ELTE), 1975-ben pedig játékelméletbõl (MKKE). A matematikai tudomány kandidátusa (1975). A mûszaki tudomány doktora (1986). Munkahelyei: ELTE Geometriai Tanszék, ELTE Numerikus és Gépi Matematika Tanszék, Kertészeti Egyetem, Arizonai Egyetem, PTE Matematikai és Informatikai Intézet. 2014-ben a PTE díszdoktorává avatták. A Corvinus Egyetemen egyetemi magántanár 2018-tól. Szakterülete: numerikus módszerek, dinamikus rendszerek, játékelmélet, többcélú programozás, konfliktus-feloldás. Publikációs listáján 325 tudományos publikáció látható, melyekre eddig 2896 független hivatkozás történt. Ezért az sem meglepõ, hogy a matematikus viszonylatban rendkívül magasnak tekinthetõ 28 értékû Hirsch indexszel rendelkezik. (Kéri Gerzson)

Gyógyszerészdoktor, egyetemi magántanár
Gyógyszerészgyakornok Marosvásárhelyen. 1881-ben Kolozsvárott gyógyszerészi oklevelet, 1882-ben ugyanott gyógyszerészdoktorátust szerzett. Részt vett a kolozsvári tudományegyetemen a gyógyszerészgyakornoki tanfolyam megszervezésében s ennek 1914-tõl vezetõje volt. 1892-ben a kolozsvári egyetemen magántanárrá habilitálták. 1912-1915-ben a gyógyszerészi intézet igazgatója, rk. tanár. Egy ideig tulajdonosa volt a kolozsvári Hunyadi Mátyás gyógyszertárnak.

Földrajztudós, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a budapesti mûegyetemen végezte. Elõbb a mûegyetemi vízépítési tanszéken, majd a tudományegyetemen Lóczy Lajos mellett volt tanársegéd, közben megszerezte a filozófiai doktorátust. 1896-1898-ban tanulmányúton Kínában és Mandzsúriában hidrográfiai és geográfiai kutatásokat folytatott. Hazatérése után a Földtani Társulatnál, majd a Földrajzi Társaságnál töltött be különbözõ tisztségeket. 1905-tõl a kolozsvári, 1921-tõl a budapesti egyetemen a természeti földrajz ny. r. tanára, a Földrajzi Intézet vezetõje. A Földrajzi Sokoldalú tudományos munkássága során keletázsiai tanulmányútján fõleg a hegységek szerkezetét, a folyók természetét vizsgálta. Részt vett a Balaton tudományos tanulmányozásában. Jelentõsek morfológiai eredményei, továbbá a folyók szakaszjellegérõl, a futóhomok mozgástörvényeirõl, az európai monszun jelenségrõl szóló tanulmányai. Népszerû tudományos mûveivel nagy tömegek érdeklõdését keltette fel a földrajz és általában a természettudományok iránt. 1920-tól az MTA tagja.

Matematikus, egyetemi tanár
Középiskolás korában megnyerte a Matematikai és Fizikai Társulat tanulmányi versenyén az elsõ Eötvös-díjat 1914-ben. A budapesti tudományegyetemen szerzett matematika-ábrázoló geometria szakos középiskolai tanári diplomát. Még egyetemi hallgató korában a mûegyetemen tanársegéd, késõbb adjunktus lett, de 1931-tõl mûegyetemi beosztása mellett középiskolában is tanított. 1935-ben a debreceni tudományegyetemen doktorált. 1941-ben a mûegyetemen magántanárrá habilitálták. 1947-tõl a mûszaki fõiskolán, ill. a mûszaki egyetemen tanított. Több egyetemi tankönyvet írt.

Építészmérnök
A Budapesti Mûszaki Egyetemen 1950-ben kapott építészmérnöki oklevelet. Pályáját a Középülettervezõ Vállalatnál kezdte. Részt vett a Budapesti Mûszaki Egyetem új épületeinek és a Gödöllõi Agrártudományi Egyetem építkezéseinek tervezésében. Az 1950-es évek végén a Budavári Palota helyreállításának tervezésébe kapcsolódott be. Az Országos Széchenyi Könyvtár részére kijelölt Krisztinavárosi szárny tervpályázatán elsõ díjat nyert és a tervezés irányítására is megbízást kapott. Könyvtárépítéssel kapcsolatos szaktudását konzulensként itthon és külföldön is igénybe vették. 1964-1984-ig az Országos Mûemléki Felügyelõség fõmérnöke, majd általános igazgatóhelyettese. 1983-ban Ybl-díjat kapott

Francia fizikus, matematikus
Hadmérnöki iskolát végzett, majd tisztként Napoleon számos hadjáratában részt vett. 1808 után az École Polytechnique tanára volt. Munkásságát a fénytan körében fejtette ki. Tanulmányozta a fénytörést és a fényvisszaverõdést. A kettõstörés tanulmányozása során fedezte fel a fényvisszaverõdés során fellépõ polarizációt. A fény Newton-féle részecskeelmélete alapján kidolgozta a kettõstörés elméletét. Nevéhez fûzõdik az analizátoron és polarizátoron áthaladó fény intenzitására vonatkozó Malus-törvény. A párizsi akadémia tagja volt, Rumford-érmet kapott. Neve szerepel a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Osztrák erdõmérnök, bányatanácsos, akadémiai tanár
Munkássága több szállal is kötõdött a magyar erdészethez. A mariabrunni erdészeti fõiskolán tanult. 1835-tõl 1847-ig bányatanácsosi ranggal a selmecbányai erdészeti tanintézet tanára volt. Az elmélet mellett a gyakorlati képzést is fontosnak tartotta. Selmecen több természettudományi tantárgyat is oktatott. 1835-1837 közt Bécsben adta ki négykötetes összefoglaló erdészettanát. 1837-ben emlékiratot terjesztett az uralkodó elé az osztrák-magyar állami erdõk kezelésének ésszerû szervezésérõl. Nevéhez fûzõdik az Osztrák Birodalmi Erdészeti Egyesület megalakítása, valamint az Országos Erdészeti Egyesület elõdjének, a Magyar Erdészegyesületnek 1852-ben történt megalakulása is. Selmecbányai tanársága alatt 1846-ban egyesítették az erdészeti tanintézetet a bányászati akadémiával. Selmecrõl való távozása után az osztrák pénzügyminisztériumban miniszteri tanácsosként az osztrák-magyar erdõgazdálkodás fõnöke volt. Õ dolgozta ki az 1852. évi osztrák erdõtörvényt, amely 1878-ig Magyarországra is érvényes volt.

Geológus, paleontológus, gimnáziumi tanár
1886-ban földrajz- természetrajzszakos tanári oklevelet szerzett. Gimnáziumi tanári minõségben Privigyén, Debrecenben, Kecskeméten és 1888-tól Veszprémben mûködött. 1912-18-ban a veszprémi gimnázium igazgatója. Pedagógiai tevékenysége mellett a természettudományokkal is behatóan foglalkozott. 1895-tõl tevékenyen részt vett a Bakony geológiai feltárásában. A veszprémi Jeruzsálem- hegy felsõ triászkori márgájában felfedezte a Jaekel berlini paleontológus által Placochelys placodonta néven leírt õsteknõst. Részt vett Déchy Mór utolsó kaukázusi kutatóútján, jelentõs adatokkal gazdagítva a Kaukázus geológiájára vonatkozó ismereteket. Nevéhez fûzõdik a Veszprém megyei Múzeum megalapítása (1903) is, amelynek igazgatója volt.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
1930-ban a budapesti mûegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet. A gazdasági válság idején 1932-1936-ig a Honvédelmi Minisztériumban mûszaki rajzoló volt. 1936-1945-ig a diósgyõri gyárban a sajtoló mûhely vezetõje. 1945-1949 között a MÁVAG diósgyõri kohászati üzemeiben az öntödei osztály, majd a metallográfiai osztály laboratóriumának a vezetõje. 1942-1949 között a miskolci Gépipari Középiskolában, 1948-tól az Állami Mûszaki Fõiskola diósgyõri vaskohászati tagozatán tanított. 1949-ben nevezték ki a BME Gépészmérnöki Karára. 1952-tõl nyugdíjba vonulásáig tanszékvezetõ a mûszaki mechanika tanszéken. 1951-1960-ig a BME oktatási rektorhelyettese, jelentõs szerepet játszott a felsõoktatási reform munkálataiban. Számos hazai és külföldi szakfolyóiratban publikálta a szilárdságtan, a mûszaki lengéstan és a rugalmasságtan körébe vágó tanulmányait.

Fizika-matematika szakos tanár, ismeretterjesztõ TV személyiség
1948-ban érettségizett Kaposváron és lett Eötvös kollégistaként a Pázmány Péter, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója. Tanári diplomájának megszerzése után elõször a Kísérleti Fizikai Intézetben volt Pócza Jenõ tanársegéde, majd hamarosan az Atomfizika tanszéken Jánossy Lajos tanszékvezetõ helyettese. 1963-tól újra a Kísérleti fizika tanszéken vezetett demonstrációs laboratóriumi gyakorlatokat, most már Nagy Elemér és Párkányi László irányításával. Országosan ismertté a televízióban vált, ahol Öveges József méltó utódaként az Iskola TV-ben és különbözõ ismeretterjesztõ mûsorokban lépett fel. Szép beszéde, kellemes, bársonyos hangja sok nézõt vonzott a tudomány csodálóinak táborába. A Mindenki iskolájában Antal Imrével együtt szerepelt, az Irány az egyetem! sorozatban Déri János volt a partnere. Kérdezõként mûködött közre Kardos Istvánnak a magyar tudósokról készített sorozatában, valamint a Ki miben tudós- és az Oldjuk meg! c. TV adásokban. "Beszélgetések a fizikáról" c. könyve 1974-ben került rajongó olvasóihoz. Szenvedélyes kísérletezõ volt, néhány kiváló ötletét a videó és a filmszalag õrizte meg az utókor számára. (Dr. Radnai Gyula)

Matematikus, villamosmérnök
Felsõfokú tanulmányait a Pedagógiai Fõiskolán kezdte, ahol Péter Rózsa és Öveges József is tanárai voltak. Az ELTE matematika szakán nyert oklevelet, késõbb a Mûegyetem Villamosmérnöki Karán is diplomázott, majd itt a Matematika és a Folyamatszabályozás tanszékeken oktatott. Idõvel a számítógépes részleg vezetõje lett (ODRA 1204). "Számítógépes algoritmusok a mûszaki gyakorlatban" címmel tantárgyat dolgozott ki és adott elõ a számítógéptudomány hõskorában, az 1970 körüli években. 1980-tól nyugdíjba vonulásáig az ELTE Számítóközpontja osztályvezetõje volt. Késõbb a BME és az ELTE nagyobb kapacitású számítógépei lehetõségeit is kihasználó egyetemi/minisztériumi informatikai alkalmazási rendszerek tervezését/üzemeltetését irányította. (Jakobi Gyula nem tévesztendõ össze a másik híres kecskédi Jakobi Gyulával (1945-2007).) (Hujter Mihály)

Francia matematikus, mérnök
Az École polytechnique-on a mechanikát tanította, majd az École des Ponts et Chausséesnek igazgatója volt. A francia forradalom alatt, 1789-ben a Konvent elrendelte olyan táblázatok készítését, amelyekben a számok logaritmusa 19, a trigonometrikus függvények logaritmusa 14 jegy pontossággal szerepel. Elkészítését de Prony-ra bízta, aki elvállalta az igen rövid határidejû feladatot, az életével felelt a munka eredményéért. Megbízott 5 hozzáértõ matematikust, hogy bontsák fel a szükséges számításokat minél egyszerûbb lépésekre, majd az így kapott mûveleteket szétosztotta 8 tapasztalt számoló és 80 számoló szolga között, utóbbiakra csak összeadást és kivonást hagyva. Ez volt az elsõ - emberekbõl álló - "számítógépes rendszer" megalkotta a "homoputert". A hidraulikával és zeneelmélettel is foglalkozott. Neve ott van a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Francia matematikus, fizikus
Az École Polytechnique-ben, majd az École des Mines-ben tanult. Itt kötött barátságot Clapeyron-nal. 1820-ban együtt fogadtak el meghívást egy szentpétervári, a közlekedési infrastruktúra fejlesztését célzó intézetbe. Itt fizikát, matematikát, mechanikát, kémiát és általános mérnöki tudományokat oktatott, emellett mérnöki tervezéssel, hidak tervezésével is foglalkozott. 1832-1836-ig az École Polytechnique-ban a Fizika Tanszék vezetõje, emellett a Párizs-Versailles és Párizs-Saint Germain vasútvonalak építésének fõfelügyelõje volt. 1843-ban tagjává választotta a Francia Tudományos Akadémia. 1844-ben a Sorbonne-on a matematikai fizika tanszék egyetemi tanára 1863-ig, utána már csak a kutatással foglalkozott. Matematikai eredményei közül a görbevonalú koordináta-rendszerek általános elméletének kidolgozását tartják az egyik legfontosabbnak, jelentõsek az ún. szuperellipszis görbéken (Lamé-görbék) végzett vizsgálatai. Foglalkozott a számelmélettel is. Hõtani vizsgálatokat, valamint mérnöki számításokat is végzett. Neve szerepel a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Amerikai matematikus
A Princeton-i egyetemen szerzett Ph.D. fokozatot 1959-ben. Ezután néhány évet posztdoktori ösztöndíjjal Oxfordban töltött. 1967-ig Princetonban oktatott, majd a University of California Berkeley egyetemen lett professzor. Eredményeit a geometriai csoportelmélet és a topológia területén érte el. Legfontosabb eredménye a Poincaré-konjektúra bizonyítása volt az n > 6 esetre. Ennek a nevezetes problémának a megoldásával számos matematikus foglalkozott, teljes bizonyítást csak Grigorij Perelman adott 2003-ban.

Orvos, bõrgyógyász
1912-ben szerzett orvosi oklevelet Budapesten. 1912-tõl egyetemi gyakornok, 1914-1918-ban katonaorvos, 1918-1947-ben az Apponyi Poliklinika bõrgyógyásza, 1922-tõl fõorvosa, a Teleia rendelõintézet orvosa. 1947-1962-ben a budapesti István Kórház bõrgyógyászati osztályának vezetõ fõorvosa, 1962-1966-ban helyettes igazgató. 1946-ban magántanár, 1949-1951-ben c. ny. rk. tanár a budapesti orvosi karon. Fõleg allergiás megbetegedésekkel, a mikrobák bõrbetegségekben játszott szerepével foglakozott. Több terápiás módszert dolgozott ki. A Bõrgyógyászat c. folyóirat szerkesztõje. Tiszteletére a Magyar Bõrgyógyász Társaság, amelynek elnöke volt, Rajka Ödön-emlékérmet alapított. 1949-tõl az MTA tagja.

Állatorvos
1933-ban kezdte meg tanulmányait a József Nádor Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (JNMGE) Mezõgazdasági és Állatorvosi Karán. 1939-ben szerezte meg az állatorvos-doktori oklevelét. Pályafutását Budapesten kezdte 1940-ben, mint magán állatorvos. A 2. világháború után, 1946-1948-ban az akkori nevén Magyar Állatorvosok Szabad Szakszervezetének fõtitkári tisztét fogadta el. 1948-ban a Phylaxia Állami Oltóanyagtermelõ Intézetnél kapott tudományos munkatársi állást, közben 1950-ben egy rövid idõre a Magyar Tudományos Akadémia Titkári Hivatalában az állategészségügyi elõadói munkakört is betöltötte. 1952-ben a Földmûvelésügyi Minisztérium Állategészségügyi Osztályára került, az oltóanyag-termelési referensi feladatokkal bízták meg. még ugyanebben az évben felkérték az Állatgyógyászati Oltóanyag-ellenõrzõ Intézet elsõ igazgatójának. Állatorvosi virológiával, parazitológiával foglalkozott, új oltóanyag-ellenõrzési módszereket, új oltási eljárásokat dolgozott ki. Jelentõs eredményeket ért el a kutyák fertõzõ májgyulladása, a sertéspestis és a szarvasmarha vírusos hasmenésének gyógyítása terén. 1971-ben az addigi tudományos tevékenysége összefoglalásával megvédte kandidátusi értekezését is. Így az elsõ magyar állatorvosnõ lett a tudományterület elsõ nõi kandidátusa is.

Olasz matematikus, csillagász, pap
Egy hivatalnok hét gyermekének egyike, görög apai nagyapja még a törökök elõl menekült Konstantinápoly ostromakor. 1521-ben pappá szentelték, késõbb megörökölte édesapja hivatalát, a város pénzverdéjének vezetését is. Együttmûködött Caravaggioval, a híres festõvel, hogy a V. Károly tiszteletére diadalívet tervezzenek. Montorsoli szobrásszal is összedolgozott a híres messinai Orion kút megalkotásában. Megelõzte Brahe csillagászt a szupernóva észlelésével 1572-ben. A platóni testekre észrevette az (általánosítva Euler-tétel néven ismert) összefüggést: a lapok száma plusz a csúcsok száma kettõvel több az élek számánál. Õ volt a legelsõ, aki teljes indukciós matematikai bizonyítást adott (Arithmeticorum libri duo, 1575). A trigonometriában a "szekáns" megszületésekor is bábáskodott. (Hujter Mihály)

Francia csillagász
Gassendi tanítványa, majd késõbb a Collége de France asztronómiatanáraként utóda volt. Nagy érdemei vannak a megfigyelõ csillagászat és a földmérés körül: jelentõsen fejlesztette a földmérési és csillagászati mûszereket. Õ végezte a párizsi meridián elsõ megbízható pontosságú mérését. Az általa használt földmérõ mûszereket teleszkópokkal látta el. Elõször alkalmazta a szálkeresztet a teleszkópokban. Nagy érdemei vannak a megfigyelõ csillagászat körül. Megmérte a Mars parallaxisát, ebbõl lehetett következtetni a Naprendszer méreteire. A Francia Akadémiának kezdettõl fogva tagja volt; õ alapította 1679-ben a ma is megszakítás nélkül megjelenõ Connaissance des Temps c. folyóiratot. Hidraulikával is foglalkozott: õ tervezte meg a versailles-i kastélypark szökõkútjainak vízellátását.

Francia vegyész, fizikus
Giessenben tanult Justus von Liebignél, majd a Lyoni Egyetem, az École Polytechnique (1840) és a Collège de France (1841) professzora lett. Négykötetes kémiai munkája 1847-ben jelent meg. A sèvres-i porcelángyár igazgatójaként is folytatta tudományos munkásságát (1854-tõl). Sokféle fizikai méréshez tervezett mûszereket, és nagy gonddal újra megmérte sok szilárd anyag, folyadék és gáz fajhõjét. Kimutatta, hogy nincs két olyan gáz, amelynek pontosan megegyezne a tágulási együtthatója, és bebizonyította, hogy Boyle "tökéletes gázokra" vonatkozó gáztörvénye a reális gázokra csak közelítõleg érvényes. Levegõhõmérõjével meghatározta a higany abszolút tágulását. Higrométert is tervezett. A MTA külsõ tagja volt. Neve ott van a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Olasz matematikus
Rómában végezte matematikai tanulmányait az egyetemen. 1875-ben szerezte meg a doktori fokozatot. Szicíliában, majd Viterboban tanított. 1881-tõl kezdve a római katonai akadémia matematikatanára volt. Felajánlották neki a nápolyi egyetem matematika tanszékének vezetését, de nem hagyta el Rómát. Legfontosabb eredményeit a csoportelméletben érte el, itt fontos szerepet játszik az általa bevezetett Frattini-részcsoport, valamint a bizonyításban használt ún. Frattini-elv.

Francia csillagász, matematikus, alpinista
A tekintélyes matematikus Victor Puiseux fia. 1879-tõl a párizsi Nemzeti Obszervatóriumban Maurice Loewy (Lõvi Mór, 1833-1907) munkatársa, akivel együtt, 6000 fénykép alapján elkészítette a Hold fotografikus térképét (Atlas Photographique de La Lune, 4 köt. 1896-1910.), amelynek utolsó 71 lapját, és leíró részét õ szerkesztette Utóbb elméleti kérdésekkel, pl. a Hold-mozgás gyorsulásával foglalkozott. Tekintélyes alpinista, aki a legnehezebb feljutások közepette is geológiai megfigyeléseket végzett, ismereteit a hold morfológiában értékesítette. A párizsi Tudományos Akadémia tagja, a Sorbonne tiszteletbeli professzora, az angol Királyi Csillagászati Társaság kültagja. Nevét egy holdkráter õrzi. (Bartha Lajos)

Szlovák csillagász, légkörkutató, politikus
Középiskolát magyar városokban, egyetemi tanulmányait Prágában végezte. Doktorátust szerezve (1904) Párizsba ment, ahol az asztrofizika egyik úttörõje, Pierre J. C. Janssen (1824-1907) mellett a meudoni Asztrofizikai Obszervatóriumban dolgozott. 1905-ben az idõs Janssen megbízásából a Mont Blanc Obszervatóriumban Mars- és Hold-észleléseket végzett. 1906 és 1908 között a Mont Blanc-i Obszervatórium társigazgatója volt. Ezután fõleg a Nap vizsgálatával foglalkozott, legjelentõsebb a Nap külsõ légkörének színképvizsgálata; majd meteorológiai munkálatokat végzett. 1908-tól beutazta a Földet, Dél-Amerikától és Újzélandtól Oroszországig, a francia állam megbízásából közremûködött több obszervatórium szervezésében. Az 1. világháború kitörésekor felhagyott a tudományos munkával és kizárólag politikai tevékenységet folytatott, Tomás Masarykkal együttmûködve minden energiáját a független csehszlovák államszövetség szervezésére fordította. 1919. május 4-én repülõgépe Pozsony mellett lezuhant, és minden utas meghalt. A szerencsétlenség körülményei máig sem tisztázottak. Emlékét többek között Prágában a népcsillagvizsgáló elnevezése, és a pozsonyi repülõtér örökíti meg. (Bartha Lajos)

Gyógyszervegyész, mûegyetemi magántanár
Tanulmányait a bécsi egyetemen végezte. 1882-ben gyógyszerészoklevelet szerzett. 1883-ban Than Károly, 1884-tõl 1894-ig a Mûegyetemen Ilosvay Lajos mellett tanársegéd, 1885-ben doktori oklevelet, 1892-ben a mûegyetemen analitikai kémiából magántanári képesítést nyert. 1894-ben talajkémikussá nevezték ki a Földmûvelésügyi Minisztériumba, majd agrokémiai tanulmányútra küldték Németországba. 1895-tõl a Kereskedelmi Akadémia kémiatanára haláláig.

Vegyészmérnök, egyetemi tanár
Vegyészmérnöki oklevelet a budapesti mûegyetemen szerzett 1912-ben. A budapesti Felsõipariskola tanára, 1928-tól a városlõdi Majolikagyár tanácsadója volt. 1940-1948-ban a Kõszénbánya és Téglagyár Társulat mûszaki igazgatója, majd vezérigazgatója volt. 1948-tól a Mész-, Cement- és Üvegipari Igazgatóság helyettes vezetõjeként mûködött, 1949-tõl a Nehézvegyipari Kutató Intézet szilikátkémiai osztályának vezetõje volt. 1951-tõl a Veszprémi Vegyipari Egyetem szilikátkémiai tanszékén egyetemi tanár 1958-ig, nyugdíjazásáig. Hazai tûzállóipari és kerámiai nyersanyagok minõsítésének kérdéseivel, új vizsgálati módszerek kidolgozásával, agyagásványok szerkezetével és a kerámiai égetés folyamán az anyagban végbemenõ átalakulások vizsgálatával foglalkozott.

Természetrajz- fizika- és matematikatanár
Szlovák ajkú család gyermeke volt, a magyar nyelvet gyõri kisiskolásként sajátította el. Tudományos képzettségét Bécsben, majd a göttingeni egyetemen szerezte, 1807-ben a modori (ma Modra, Szlovákia) gimnázium rektora, 1817-tõl a pozsonyi Líceum tanára, ahol a fizikai mûszerek készítése mellett megvetette a Líceum természettani gyûjteményének alapjait. Csillagászattal, földrajzi helymeghatározással foglalkozott, 1822-ben Littrow bécsi csillagász felkérésére megállapította Pozsony földrajzi hosszúságát és részt vett a Buda-Bécs-München földrajzi hosszúságkülönbség pontos meghatározásában. Saját mûhelyében kísérleti eszközöket készített, az 1820-as években egy 3 majd egy 4 láb (900, ill. 1200 mm) gyújtótávolságú tükrös távcsövet csiszolt, amelyekkel tanítványainak és az érdeklõdõknek nyilvános bemutató estéket is tartott. Több tankönyvet és tudományos munkát írt latin nyelven. (Bartha Lajos)

Kémikus, gyógyszerész, egyetemi tanár
Gyógyszerészi tanulmányait Bécsben végezte. Ezután fordult a kémia felé. Doktori értekezését Budapesten Than Károly intézetében dolgozta ki. 1868-ban tanársegéd lett és kezdte önálló kutatásainak eredményeit hazai és külföldi szaklapokban közölni. Eredményei elismeréséül 1872-ben a kolozsvári egyetem felállítása alkalmával a vegytani tanszék tanárává nevezték ki. 1872-1873-ban Bonnban tanulmányúton járt. A gyógyszerészképzés terén elért eredményei elismeréséül 1875-ben a magyarországi gyógyszerészegylet tiszteletbeli tagjává választotta. Gyógyvizekkel, analitikával foglalkozott.

Építész, mûegyetemi tanár
Bécsben szerzett oklevelet, majd Olaszországban, Görögországban és Kis-Ázsiában járt tanulmányúton. 1876-tól Magyarországon élt. Több, a budapesti városképet meghatározó épület tervezõje. Elsõ mûveit neoreneszánsz stílusban építette. Késõbb új formákkal gazdagított, eklektikus stílusban alkotott. Fõ mûvei: Országos Erdészeti Egyesületek háza, Országos Kaszinó, Saxlehner-bérpalota, Elsõ Hazai Takarékpénztár bérpalotája, Központi Statisztikai Hivatal, Hold utcai vásárcsarnok, Mûegyetem kémiai épülete. 1896-ban õ tervezte a Múzeum krt. 23. épületére Czuczor Gergely dombormûvéhez az emléktáblát és a Várkert kioszk elõtt álló Ybl-szobor talapzatát. Czigler mûve a bécsi Pázmáneum új épülete és a budakeszi Erzsébet Szanatórium. Balatonfüredre õ tervezte a tizenkét tornyú fürdõház épületét, mely 1945-ben elpusztult. Dvorzsák Edével együtt nevéhez fûzõdik a városligeti Széchenyi Fürdõ tervezése, mely csak halála után épült fel. A Mûegyetemen 1887-tõl haláláig tanított. 1894-tõl a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet elnöke, emlékére emlékérmet készíttetett, számos késõbbi építész részesült e kitüntetésben. 1895-tõl az Országos Magyar Iparmûvészeti Társulat alelnöke. Emlékére emlékérmet készíttetett, számos késõbbi építész részesült e kitüntetésben.

Zoológus
A kolozsvári egy. természettudományi karán 1920-ban doktorált. Tanári oklevelét a szegedi egyetemen 1923-ban szerezte meg, ahol 1922-29-ben az állattani intézet tanársegédje volt; Apáthy István, majd Gelei József mellett dolgozott. 1929-tõl a tihanyi Biológiai Kutatóintézetben volt adjunktus. 1932-ben a szegedi egyetemen magántanárrá képesítették. 1935-ben a Természettudományi Múzeum Állattárában lett múzeumi õr, majd a nápolyi zoológiai állomáson dolgozott, utóbb Frankfurt am Mainban a Senckenberg-múzeumban. Fõleg a csigák és halak rendszer-, szövet- és környezettanulmányával valamint a fosszilis csigák meghatározásával foglalkozott.

Orvos, fiziológus, egyetemi tanár
1918-ban szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon. 1918-1923-ban a budapesti élettani intézetben dolgozott. 1923-1925-ban Leidenben, 1925-ben Berlinben ösztöndíjas. 1925-1940-ben Pécsett az Ángyán János vezette belgyógyászati klinikán a kémiai laboratórium vezetõje. 1936-ban c. rk. egyetemi tanár lett. 1940-1945-ben a kolozsvári tudományegyetemen az általános élettan tanszékvezetõje. 1950-1966-ban az ELTE TTK Általános Élettani Intézet egyetemi tanára. 1929-ben egyik alapítója a Magyar Élettani Társaságnak, amelynek 1930-1945-ben fõtitkára. A kémiai és fizikai módszerek kutatásával, szabványosításukkal, fotometriával foglalkozott. Élettani kutatásai az idegingerület-átvevõ mediátorok szerepére, az ion-antagonizmus jelentõségére, a harántcsíkolt izomzat összehúzódásának mechanizmusára terjedtek ki. Jendrassik Kornél gépészmérnök fia.

Matematikus, mûegyetemi tanár
Oklevelét a budapesti tudományegyetemen szerezte 1921-ben. 1922-ben a budapesti mûegyetemen Kürschák József mellett tanársegéd, 1924-ben adjunktus, 1935-ben ny. rk. tanár, 1935-tõl 1950-ig mûegyetemi ny. r. tanár, az I. sz. matematikai tanszék vezetõje. Utóbb, megbetegedéséig az MTA Matematikai Kutatóintézetében mûködött. Oktatómunkáján kívül elsõsorban az operátorszámítás, a vektor- és tenzorszámítás és a valószínûségszámítás kérdései foglalkoztatták. Munkatársa volt a Mathematisches Wörterbuchnak. Szentmártony Aladár testvére.

Német jezsuita csillagász, fizikus
A távcsöves csillagászati megfigyeléseknek, a Nap kutatásának egyik úttörõje. 1611-ben felfedezte a napfoltok létezését Fabriciustól és Galileitõl függetlenül. Galileivel több kérdésben is vitában állt. Értékes vizsgálatokat végzett az optika területén, különösen a szem szerkezetére és a látásra vonatkozóan. Megállapította, hogy a szemben a kép a retinán keletkezik. Keplertõl függetlenül készítette két domború lencsébõl álló távcsövet. Õ találta fel a pantográfot vonalas rajzok felnagyítására.

Angol fizikus
Oxfordban tanult. Robert Boyle kísérleteihez asszisztensként alkalmazta 1655-ben. 1662-ben az újonnan alakult Royal Society õt nevezte ki a Kísérletek kurátora (Curator of Experiments) tisztségre, õ volt felelõs a Társaság ülésein bemutatott kísérletekért. Foglalkozott mechanikával, optikával, mikroszkópos megfigyelésekkel, csillagászattal. Rendkívül sokoldalú és invenciózus feltaláló, mûszerépítõ volt. Tökéletesítette a rugós és az ingaórát is. Az elsõk között épített Gregory-féle tükrös távcsövet. Elsõként vetette fel, hogy a Jupiter a saját tengelye körül forog. A Marsról részletes rajzokat készített. Megkísérelte annak kimutatását, hogy a Föld és a Hold ellipszispályán mozog a Nap körül. 1672-ben felfedezte a fénydiffrakciót, a fényelhajlás jelenségét. Õ volt az elsõ, aki általánosságban megfogalmazta, hogy hõ hatására minden anyag tágul. Legnevezetesebb eredménye a rugalmas alakváltozásra vonatkozó Hooke-törvény.

Francia asztrofizikus
A korszerû napfizika egyik megteremtõje. Már 15 évesen Deslandres mellett a Meudon-i Asztrofizikai Obszervatórium asszisztense lett (1899). Az 1. világháború alatt Deslandres és d'Azambuja katonai szolgálata miatt az obszervatóriumban a megfigyelések szüneteltek. D'Azambuja egyetemi tanulmányait csak a háború után tudta befejezni. 1930-ban védte meg doktori disszertációját a Nap kromoszférájának szerkezetérõl. 1925-tõl kezdve megfigyeléseit gyakran Marguerite Roumens-szel közösen végezte, aki 1935-ben a felesége lett. 1948-ban nagy közös munkában foglalták össze eredményeiket. Elsõsorban a napfelszíni jelenségekkel, és fõleg a Nap kromoszférájával, a látható felszín feletti vékony gázréteggel foglalkozott. 1939-58 közt a Nemzetközi Csillagászati Unió "Kromoszféra jelenségek" osztályának elnöke, megalapítója és szerkesztõje az IAU "Naptevékenység negyedévi értesítõje" c. kiadványnak, 1949-51 közt a Francia Csillagászati Társaság elnöke. Hazájában több megtiszteltetésben részesült, a Janssen nevét viselõ és a C. Flammarionról elnevezett emlékéremmel méltányolták munkáját. (Bartha Lajos)

Bölcselettudor, matematikus, nyelvész, régész, egyházi méltóság
Atyja seborvos volt; Nagykanizsán és Kõszegen végzett középiskolái után 1807-ben szombathelyi papnövendék lett. Közben olasz, francia, német nyelveket tanult. A szombathelyi líceum matézis tanára lett 1812-tõl három évtizedig; 1815-ben bölcselettudori oklevelet nyert. Vas megye líceumi igazgatója 1839-ben; 1847-ben kanonok, 1868-ban püspök. Szerkesztett gazdasági és "nagyságtudományi" (azaz mennyiségtani) szótárakat, írt matematika tankönyveket. Kimutatta, hogy a vendek eredetük szerint nem germánok, hanem szlávok. A "Tudományos Gyûjtemény" gyakori szerzõje az 1820 körüli években; írt cikket például a "csergõ láng" (mai szóhasználattal: "Szent Elmo tüze") témában is. A matematikai mûszavak bírálatában, az alkalmasak elterjesztésében is szerepet vállalt. Mindmáig használatos javaslatai: "csillagsokszög, csúcsszám, hosszegység, legkisebb négyzetek módszere"; picit módosítva használatosak: "bûbájos négyzet, kamatra kamatvetés, beírt sokszeg, körülírt sokszeg". A Magyar Tudományos Akadémián tartott székfoglalójának a címe: "A nagy számok törvényérõl az ember szellemi nyilatkozásaiban". (Hujter Mihály)

Botanikus, egyetemi tanár
1868-tól a pesti egyetemen hallgató, 1871-ben Jurányi Lajos mellett a növénytan tanársegédje. 1872-1902-ig budapesti fõreáliskola tanára. 1874-ben bölcsészdoktor. Az 1874-75. tanévben Berlinben A. Braunnál, Innsbruckban A. Kernernél dolgozott, mindkettõ nagy hatással volt rendszertani, ill. növényföldrajzi munkásságára. Számos kutatóutat tett az országban és annak határain kívül is, nagy értékû herbáriuma a budapesti egyetem növényrendszertani intézetébe került, de a 2. világháborúban nagyrészt megsemmisült. 1902-ben a kolozsvári egyetemen a növényrendszertan tanára, majd a botanikus kert igazgatója. Új gondolatokat hozott a fajok keletkezése, a növénytársulások fejlõdésmenete és más korszerû problémákban. Õ volt 40 éven át a magyar flóra legjobb ismerõje, sokoldalú, széles látókörû, eredeti, intuitív tudós volt.

Orvos, onkológus, egyetemi tanár
1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon, 1947-tõl az onkológia tanára a debreceni orvosi karon. 1952-tõl a budapesti onkopatológiai intézet igazgatója, 1955-ben az Orvostovábbképzõ Intézet onkopatológiai tanszékére egyetemi tanári kinevezést kapott. Számos külföldi és hazai társaság tagja. Fõ kutatási területe a daganatok növekedésének a típusai, az áttétek mechanizmusa és a kemoterápia lehetõségei. Jelentõsek a leukémia és a nyirokdaganatok patológiai vizsgálata terén elért eredményei. Õ alkalmazott elsõnek Magyarországon izotópokat biológiai kutatásokban. 1948-tól az MTA tagja.

Svájci matematikus
Johann Bernoulli fia. Jogot végzett a baseli egyetemen, matematikát apjától, és bátyjától, Danieltõl tanult. 1732-33-ban bátyjával, Daniellel Szentpétervárott tartózkodott. 1743-tól az ékesszólás professzora Baselben, 1748-tól, apja halála után ugyanott a matematika professzora, 1765-66-ban az egyetem rektora. Kiterjedt levelezést folytatott korának tudósaival, levelezõpartnerei között Maupertuis és Voltaire is szerepelt. Négy alkalommal nyerte el a Francia Akadémia díját.

Vegyészmérnök, egyetemi tanár
Ipari pályafutását 1923-ban a volt Hungária Guttapercha és Gumiárugyárban kezdte, melynek utóbb mûszaki igazgatója volt. 1937-ben a budapesti mûegyetem tanára. 1950-52 között a Szerves Vegyipari Kutató Intézet osztályvezetõje, utóbb a Mûszaki Gumigyár kémiai és fizikai laboratóriumának vezetõje. 1953 végétõl a Bõr-, Cipõ- és Szõrmeipari Kutató Intézet tudományos munkatársa volt. Kutatómunkával, gyártástechnológiák kidolgozásával foglalkozott. Több szabadalom, anyagvizsgáló mûszerek szerkesztése is fûzõdik munkásságához.

Vegyészmérnök, tanszékvezetõ egyetemi docens
Vegyészmérnöki oklevelet 1947-ben Budapesten szerzett. 1953-ig a budapesti mûegyetemen tanársegéd, majd a veszprémi Nehézvegyipari Kutató Intézetben tudományos munkatárs. A Veszprémi Vegyipari Egyetemen 1952-1954 között mellékfoglalkozásban, majd fõállású tanárként dolgozott. Közben 4 évig docensként tanszékvezetõi feladatok ellátására is megbízást kapott. A Nehézvegyipari Kutató Intézetben elõször a hazai bauxitok ahidrálására vonatkozó kísérletekben vett részt, majd a kohósalakok cementipari hasznosításával foglalkozott. Az egyetemen a szervetlen pigmentek elõállításának kémiája és azok technológiája képezte kutatómunkájának tárgykörét. Több nemzetközi kongresszuson tartott elõadást.

Matematikus, egyetemi tanár
Oklevelét 1956-ban szerezte az ungvári tudományegyetemen. 1956-58-ban a debreceni Maróthi György Tanítóképzõ Intézetben, 1958-61-ben a Tóth Árpád Gimnáziumban oktatott mint középiskolai tanár. 1961-ben a Kossuth Lajos Tudományegyetem algebra és számelmélet tanszékére nevezték ki, 1979-1988 között a tanszék vezetõje volt. Tudományos tevékenysége az absztrakt algebra körébe tartozik, nemzetközileg ismertek és jelentõsek a végtelen csoportok reprezentációelméletében végzett vizsgálatai. Kutatásokat folytatott a véges és a végtelen Abel-féle csoport-párok invariánsokkal való jellemezhetõségének a kérdésében. Több, hosszú idõn át eldöntetlen csoportelméleti sejtésre adott bizonyítást.

Amerikai mikrobiológus, epidemiológus
A Yale Egyetemen 1925-ben szerzett orvosi diplomát. 1928-tól 1936-ig a Rockefeller Orvostudományi Kutatóintézetben, 1936 és 1938 között a Rockefeller Alapítványnál, 1938-tól 1941-ig pedig a New York-i Egyetem orvosi karán dolgozott. 1941-tõl a Michigani Egyetem Közegészségtani Intézetében mûködött. 1934-ben izolálta az influenza A-vírusát, 1940-ben pedig a B-vírust, és mindkét törzs ellen hathatós oltóanyagot fejlesztett ki. Egyéb kutatásai a tüdõgyulladás kezelésére alkalmas hatékony antiszérumok kidolgozásához vezettek. 1954-ben a Gyermekbénulásban Szenvedõkért Nemzeti Alapítvány felkérésére õ irányította azokat a sok gyermekkel végzett próbákat, amelyek nyomán általánossá vált a Salk-oltóanyag használata a járványos gyermekbénulás megelõzésére.

Olasz matematikus
17 éves korától felszentelt pap volt. Eredetileg görög nyelvet és költészetet tanított, csak 27 éves korában kezdett matematikával foglalkozni. 1786-ban nevezték ki a paviai egyetem algebra- és geometriaprofesszorává. Párizsban részt vett a méterrendszer elõkészítési bizottságában. Legnevezetesebb matematikai munkája a Geometria del Compasso (Pavia 1797), melyben bebizonyította, hogy minden euklideszi szerkesztés elvégezhetõ csak körzõ segítségével, vonalzó nélkül. Ezt a tételt nála korábban Georg Mohr már 1672-ben bebizonyította, az õ eredménye azonban nem vált ismertté. A tételt ma kettejükrõl Mohr-Mascheroni-tételnek nevezik.

Francia vegyész
Tanulmányozta a jód gyógyászati alkalmazását a golyva kezelésénél, valamint fertõtlenítõként, bevezetve a jódtinktura használatát. A szerves kémia egyik megalapítójának tekintik. Felfedezte az antracént a kõszénkátrányban, a metilalkoholt a faszeszben. Meghatározta több elem atomtömegét, módszert dolgozott ki molekulatömeg meghatározására gõzsûrûségméréssel. Módszert dolgozott ki szerves vegyületek nitrogéntartalmának meghatározására. Elsõként tételezte fel, hogy a szerves vegyületekben egyes atomok helyettesíthetõk más atomokkal vagy atomcsoportokkal, lehetõvé téve ezáltal számos új vegyület szintézisét. Elvetette a Berzelius-Liebig féle dualista elméletet és helyette egységes elméletet javasolt, melybõl késõbb Gerdardt és Laurent a típuselméletet fejlesztette ki. Neve szerepel a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Francia fizikus
Francia arisztokrata családban született. Az École Navale (tengerészeti iskola) elvégzése után kilenc évig tengerésztisztként szolgált. 1904-ben fordult érdeklõdése a fizika felé. Paul Langevin mellett megszerezte a doktori címet. A család párizsi palotájában jól felszerelt laboratóriumot hozott létre, ahol fizikusokból egy csoportot szervezett, és fõként röntgendiffrakciós kísérleteket végzett. A forgókristály-módszer bevezetésével elsõként sikerült egy abszorpciós élt meghatároznia. Ezzel megalapozta a röntgen-spektroszkópiát. Eredményei jelentõsen hozzájárultak az atomszerkezet megismeréséhez. Õ irányította fiatalabb fivérének, Louis-nak az érdeklõdését a fizika felé. 1906-ban, apja halálakor örökölte a hercegi címet. 1934-ben választották az Académie Française tagjává, 1946-ban lett a brit Royal Society külföldi tagja. 1942-tõl 1946-ig a Collège de France professzora volt. Közvetlen leszármazott nélkül halt meg, a hercegi cím testvérére, Louis-ra szállt.

Ausztrál fizikus
Ausztráliában végezte tanulmányait. 1927-ben ösztöndíjat nyert a Cambridge-i Cavendish laboratóriumba, Ernest Rutherford mellé. Itt felfedezte a hidrogén izotópjait, a deutériumot és triciumot, valamint a hélium 3 atomsúlyú izotópját. Ezzel megvetette a magfúziós kutatások alapját. 1937-ben a birminghami egyetem fizikaprofesszora lett. A 2. világháború idején jelentõs eredményeket ért el a radarfejlesztésben, majd Amerikában fontos szerepet játszott az atombomba kifejlesztésére szervezett Manhattan projektben. 1950-ben visszatért Ausztráliába, a Canberra-ban alapított Ausztrál Nemzeti Egyetem professzora lett. Az Ausztrál Tudományos Akadémia megalapítója és elsõ elnöke volt.

Amerikai tábornok
A West Point-i katonai akadémián végzett. Mûszaki tisztként több nagy katonai beruházás felelõse volt. 1931-tõl Washingtonban teljesített szolgálatot, többek között a Pentagon építését is õ koordinálta. 1942 szeptemberében tábornokká nevezték ki és megbízták az atombomba fejlesztését végzõ Manhattan terv irányításával. A hatalmas szervezõ munkát kiválóan látta el. Õ döntött a Los Alamos melletti kísérleti telep kiépítésérõl. Össze kellett fognia a tudományos kutatást, és gondoskodnia kellett a megfelelõ kutatási és ipari feltételekrõl, az anyagok, az uránium beszerzésérõl, a legszigorúbb biztonsági intézkedések betartása mellett. Nagy szerepet játszott fontos döntések meghozatalában. Erõs befolyása volt arra, hogy a bombát bevessék Japán ellen, õ választotta ki a lehetséges célpontokat is. A háború után is szorgalmazta az Egyesült Államok atom-ütõerejének kiépítését. 1950-ben nyugalomba vonult a hadseregtõl, 1961-ig a Remington Rand Corporation kutatási igazgatóhelyettese volt.

Római csillagász, matematikus, hadvezér, politikus
Arisztokrata családba született; apai ágon a trójai uralkodókig tartották nyilván az õseit; édesanyja, Aurelia Cotta révén, aki Róma legbefolyásosabb és leggazdagabb családjai egyikébõl származott, kiváló neveltetésben részesült. Az ifjú hamar kitûnt helyzetfelismerési és szónoki képességeivel, bátor büszkeségével. Többször törtek életére, de emberismerete és értelmessége révén mindig megmenekült, kivéve az utolsó alkalmat, amikor már maga sem kívánta elhárítani az ellene indított merényletet, és így biztosította, hogy életmûve fennmaradjon. Három fontos tudományterület õrzi a nevét: az orvostudományban a császármetszés (Caesarian section); a csillagászatban a júlián naptár (Julian calendar); a matematikai kódoláselméletben a cézár-kód (Caesar cipher). (Rejtjelezési módszerét még 1915-ben is alkalmazták az orosz cár tisztjei, de figyelmen kívül hagyták, hogy a mieink már meg tudták fejteni.) (Hujter Mihály)

Osztrák matematikus
A bécsi egyetemen tanult, itt doktorált 1899-ben. Ezután még Berlinben, Zürichben és Göttingenben folytatott tanulmányokat. 1902-tõl tanársegéd, majd magántanár volt a brünni mûszaki egyetemen (ma Brno, Cseh Köztársaság), 1910-tõl ugyanitt rendkívüli professzor. 1911-tõl 1920-ig az erlangeni egyetemen volt tanszékvezetõ professzor, itt nagy hatással volt Emmy Noetherre. 1920-tól 1938-ban történt nyugdíjbavonulásáig a kölni egyetem professzora volt. Egyik fõ területe az algebra volt, jelentõs eredményeket ért el a determinánsokkal és az Abel-féle csoportokkal kapcsolatban. Legjelentõsebb eredménye azonban az 1907-ben kimondott, a Lebesgue-féle integrálokkal kapcsolatos tétel, amelyet vele egy idõben Riesz Frigyes is publikált, ezért kettejükrõl a Riesz-Fischer-tétel nevet kapta. Ez igen jelentõs a Hilbert-terek elméletében.

Építész, mûegyetemi tanár
Hültl Hümér öccse. Oklevelének megszerzése után hazai tervezõirodákban és külföldi utazásokon nyert szakmai gyakorlatával korán önállósult. 1906-ban Berninirõl írt értekezésével hazánk elsõ építészdoktora lett, 1913-tól 1940-ig a mûegyetem mû- és díszépítéstani tanszékének tanára, 1930-1932-ben rektora volt, az építészképzés megreformálását szorgalmazta. Mûvei a történelmi új reneszánsz, méginkább az újbarokk stílus képviselõi (volt Pajor-szanatórium, volt Gazdák Biztosító épülete, Mester utcai kereskedelmi iskola, zugligeti templom és rendház; piarista rendház és gimnáziuma stb.). A 30-as évektõl a hagyományos stílust modern funkcionalista elvekkel igyekezett egyeztetni (Péterfy Sándor utcai kórház, 1934, a Fõváros Autóbusz Üzem garázsa stb.). 1931-tõl 1939-ig a felsõház tagja volt. 1931-tõl az MTA tagja.

Orvos, hisztológus, biológus, egyetemi tanár
1910-ban szerezte oklevelét. 1910-tõl a budapesti kórbonctani intézetben tanársegéd, majd adjunktus. 1921-tõl a debreceni orvosi karon az anatómiai intézet igazgatója. 1930-ban biológiai kutatóállomást létesített Alsógödön. 1932-tõl a budapesti egyetem orvosi karán a szövettan és fejlõdéstan ny. r. tanára. Az 1933-ban Cambridge-ben megtartott III. nemzetközi kísérletes sejttani kongresszus elnöke volt. Nagy jelentõségûek a rostképzõdés természetére, a sejtközi állomány biológiájára vonatkozó felfedezései. Sejttenyésztési kutatásai is jelentõsek. Megállapításait nemzetközi viszonylatban is sokra értékelik. Állásától politikai okok miatt megfosztották. Tanári, kutatói és emberi nagyságát értékelve a SOTE tanácsa Huzella-emlékérmet és jutalomdíjat alapított az elméleti orvosbiológiai kutatások elismerésére. Az emlékérmet és a díjat 1991 óta évente egyszer ítélik oda.

Geofizikus, egyetemi tanár
Matematika-fizika szakos tanári és matematikából doktori oklevelet a budapesti tudományegyetemen szerzett. Utána néhány évig a Magyar-Amerikai Olajipari Rt. (MAORT) geofizikai osztályán dolgozott. 1942-50-ig Egerváry Jenõ utódaként a budapesti állami felsõipariskolában matematikát tanított. 1949-ben megbízták a geofizikai tanszék megszervezésével, 1956-ban ugyanitt tanszékvezetõ egyetemi tanár. Mint matematikus fõként halmazelmélettel foglalkozott. Geofizikusi pályája a gravitációs és földmágneses mérések eredményeinek korszerû értékelésére vonatkozó kutatásokkal indult. Tanulmányaiban 1953-tól elsõsorban a Föld tágulására vonatkozó elméletét ismertette. Tanszékén indult meg Magyarországon a Föld fizikájának szervezett kutatása. Létrehozta az új, korszerû szeizmológiai obszervatóriumok hálózatát, megindította a hazai paleomágneses kutatásokat, továbbá a gravitációs állandó újabb meghatározására irányuló vizsgálatokat. 1966-tól a budapesti tudományegyetem természettudományi karának dékánja. Tagja volt több nemzetközi geofizikai társaságnak és szervezetnek. 1960-tól az MTA tagja.

Mérnök
Felsõipari iskolát végzett. 1945 után részt vett Sashalom helyreállításában. 1945-tõl a Ganz Vagon- és Villamossági Gyár váltóáram-szerkesztési osztályának vezetõje. 1950-tõl a Nehézipari Minisztérium mûszaki fejlesztési osztályának vezetõjévé nevezték ki. 1950-1954-ig könnyûipari miniszter volt. 1953-67-ben országgyûlési képviselõ. 1957-1967. között az Országos Tervhivatal elnöke, 1961-70-ben az Országos Mûszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) elnöke, s 1967-70-ben mint az OMFB elnöke, a kormány tagja. Az Országos Atomenergia Bizottság elnöki tisztét is betöltötte. A magyar iparfejlesztés és tudományos-technikai haladás egyik legfõbb szervezõje volt. Autóbaleset áldozata lett.

Orvos, író
A szegedi tudományegyetem orvosi karának hallgatója volt. 1973-1975 között az Országos Egészségnevelési Intézet igazgató helyettese, 1983-tól a Fõvárosi Egészségnevelési Intézet vezetõje. Számos nemzetközi szakmai rendezvényen vett részt. A Magyar Vöröskereszt Családvédelmi Munkabizottságának elnöke, az Egészségnevelés c. folyóirat fõszerkesztõje volt. Orvos-írói tevékenységét az 1966-ban megjelent szociológiai tárgyú írásaival kezdte.

Német csillagász
A Berlini Csillagvizsgáló munkatársa, 1835 és 1851 között igazgatóhelyettese volt J.F. Encke mellett. A Szaturnusz gyûrûit tanulmányozta, késõbb sikeresnek bizonyult módszert javasolt a Naprendszer méretének mérésére a kisbolygók parallaxisának meghatározásával. A Neptunuszt Urbain Le Verrier francia csillagász kérésére kereste, aki kiszámította a bolygó valószínû helyzetét, mielõtt még megpillantották volna. 1846. szeptember 23-án elsõként észlelte a Neptunusz bolygót. 1851-tõl 1897-ig a breslaui (ma Wroclaw, Lengyelország) csillagvizsgáló igazgatója volt.

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
1942 és 1946 között az USA atombombaprogramján dolgozott. Késõbb az Argonne-i Nemzeti Laboratóriumban dolgozott Illinoisban, eközben Ph.D. fokozatot szerzett a Chicagói Egyetemen. 1948-ban csatlakozott a Kaliforniai Egyetem Berkeley tanári karához, 1958-ban lett egyetemi tanár. Kutatási témái közé tartozott az alfa-bomlás, neutronok diffrakciója folyadékokban, nagyenergiájú részecskék kölcsönhatásainak vizsgálata. Segrèvel együtt 1955-ben a nagyteljesítményû bevatron részecskegyorsítót használták fel antiprotonok elõállításához, a következõ évben pedig igazolták az antineutron létezését is. Az antiproton felfedezéséért 1959-ben Emilio Segrè társaságában kapott fizikai Nobel-díjat. Ez volt a másodikként felfedezett antirészecske, létezését már korábban feltételezték, és a megtalálása közvetlenül sok más antirészecske felfedezéséhez is elvezetett.

Orvos, egyetemi tanár
1818-ban avatták orvosdoktorrá a pesti egyetemen. 1823-ban orvos Bakabányán, majd Selmecbányán. 1824-tõl 1849-ig az elméleti orvostan tanára a pesti egyetemen, 1841-42-ben és 1842-43-ban az orvosi kar dékánja. A szabadságharc után megfosztották tanszékétõl. Jelentõs érdemeket szerzett a magyar orvosi mûnyelv fejlesztése terén új szavak (pl. láz, genny, tályog, izom, ideg, étvágy stb.) alkotásával, tankönyvek fordításával, írásával, orvosi mûszótár szerkesztésével. Kutatásokat végzett a finnugor nyelvrokonság bizonyítására. 1831-ben Toldy (Schedel) Ferenccel megalapította a Magyar Orvosi Tár c. folyóiratot, melyet 1833-tól Flór Ferenccel szerkesztett 1848-ig, majd 1861-tõl 1864-ig. Ugyancsak Flór Ferenccel adta ki az elsõ magyar orvosi címtárat: 1841-ben megalakította a Természettudományi Társulatot, amelynek elsõ elnöke lett. 1830-tól az MTA tagja.

Angol csillagász, matematikus
Charles Darwinnak, a nagy természettudósnak volt a második fia, 1883-ban a Cambridge-i Egyetemen a csillagászat professzora lett. Elsõként dolgozott ki kozmológiai elméletet a matematikai fizika módszereire alapozva. Az árapály-erõkrõl jelentõs mûvet alkotott. A Hold keletkezésére vonatkozó elméletét, mely szerint a Hold valamikor a Föld része volt, és abból szakadt ki a Nap vonzása következtében, ma már nem fogadják el, mert ellentmond a Nap-Föld-Hold rendszer számos adatának.

Holland fizikus, matematikus, csillagász
Leidenben és Bredában tanult, 1657-ben megalkotta az elsõ ingaórát. 1673-ban kidolgozta a matematikai és fizikai inga elméletét. 1658-ban a körmozgást vizsgálva bevezette a centrifugális erõ fogalmát. 1669-ben megadta a rugalmas ütközés törvényeit. Az optikában felvetette a fény hullámelméletét, és felfedezte a polarizációt. Tökéletesített távcsövével fölfedezte a Szaturnusz legnagyobb holdját a Titánt, felismerte, hogy a bolygót gyûrû övezi. Párizsban élt, tagja volt a Francia Akadémiának, de protestánsként bölcsebbnek vélte visszatérni Hágába itt, szülõvárosában érte a halál.

Francia matematikus
Orvosi tanulmányokat végzett és orvosi gyakorlatot folytatott, de érdeklõdése túlmutatott az orvostudományok területén. Matematikával és krisztallográfiával is foglalkozott. 1809-ben a Strasbourg-i egyetemen a matematika professzora lett. Általánosította a faktoriális fogalmát. A faktoriális függvényre õ vezette be az n! jelölést.

Osztrák kémikus, fizikus
18 éves korában a prágai német egyetem diákja lett. 1841-tõl üzleti vállalkozásokkal próbálkozott, sikertelenül. 1856-tól egy bécsi középiskolában tanított. E mellett kémiai, elméleti fizikai kutatásokkal kezdett foglalkozni, s eredményeit hamarosan publikálta is. 1868-ban kinevezték a bécsi egyetem fizika tanszéke adjunktusának, ettõl fogva a bécsi tudóstársadalom is elismerte eredményeit. 1872-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. "Chemische Studien I." címû könyvében kísérletet tett a szerves molekulák szerkezetének tisztázására. Elsõként használta a "gyök" kifejezést. Felismerte, hogy egy elemnek különbözõ kötésekben más-más vegyértéke lehet. Legfontosabb eredményeként megpróbálta meghatározni a levegõmolekulák méretét, ez egy nagyságrendnyi pontossággal sikerült, ami az akkori viszonyok között igen jó eredménynek tekinthetõ. Tiszteletére az ideális gáz egy köbcentiméterében lévõ molekulák számát Loschmidt-számnak nevezzük.

Orosz-szovjet fizikus, matematikus, Nobel-díjas
A moszkvai állami egyetemen szerzett diplomát 1918-ban. 1924-ben már az egyetem professzora lett. A Szovjetunió különféle felsõoktatási intézményeiben tanított, matematikai fizikából szerzett doktorátust, majd 1934-ben a Lebegyev Fizikai Intézet elméleti részlegének vezetõje lett. Tudományos eredményeit a fényelektromos hatás, a szilárd testekben való fényszóródás, a részecskefizika és a termonukleáris reakció területén érte el. Az elemi részecskék kölcsönhatásait leíró módszerét Tamm-módszernek nevezik. Az atomenergia békés alkalmazásai iránt érdeklõdött, ezért foglalkozott a szabályozott termonukleáris reakció megvalósításának módszereivel. 1958-ban Pavel A. Cserenkovval és Ilja M. Frankkal megosztva fizikai Nobel-díjat kapott a Cserenkov-sugárzás értelmezéséért.

Magyar születésû amerikai matematikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait 1905-1910 között a budapesti tud.egyetemen, 1910-11-ben a bécsi tud.egyetemen végezte. 1912-ben Budapesten Fejér Lipótnál doktorált. 1912-1914-ig a göttingeni és a párizsi egyetemen dolgozott. 1914-ben Zürichbe költözött, hogy az ottani egyetemen A. Hurwitz mellett dolgozhasson. A zürichi mûegyetemen 1928-tól 1940-ig egyetem ny. r. tanár. 1940-ben az USA-ba költözött. Kezdetben a Brown Egyetemen, 1942-tõl a Stanford Egyetemen tanított. Matematikai munkássága a tiszta és alkalmazott matematika igen széles területét öleli fel. Jelentõsek az analitikus függvények szingularitásaira vonatkozó vizsgálatai és kombinatorikai eredményei. Szegõ Gáborral írt kétkötetes mûve a század matematikájának klasszikusa lett. A Steiner- és Schwarz-féle tükrözési elv felhasználásával számos eredményt értek el, melyeket késõbb matematikusok egész sora alkalmazott. Heurisztikai és pedagógiai elmélete nagy érdeklõdést váltottak ki.

Állatorvos, egyetemi tanár
Oklevelét 1912-ben a budapesti Állatorvosi Fõiskolán szerezte, majd doktorátust tett. Közben Hutÿra Ferenc járványtani intézetében dolgozott. 1916-ban tanársegéd, 1917-ben adjunktus, 1918-ban az immunitástan magántanára lett. 1923-tól az immunitástan tanára, 1927-tõl az állatjárványtan tanára, e tanszéknek vezetõje 1963-ig, nyugdíjazásáig. 1928-ban megszervezte és 1943-ig vezette az Országos Állategészségügyi Intézetet. 1940-1941-ben dékán, 1947-1948-ban az Agrártudományi Egyetem rektora. A Nemzetközi Állategészségügyi Hivatalban 1933-tól 1963-ig Magyarország állandó képviselõje. 1953-tól 1956-ig az MTA Agrártudományok Osztályának elnöke, 1960-1967-ig az MTA alelnöke. Számos külföldi tudományos társaság tagja volt. Munkássága a háziállatok teljes kór- és gyógytanát felölelte. Vezetõ szerepe volt az állategészségügy tudományos szervezésében. Közel háromszáz dolgozatot tett közzé a járványtan, bakteriológia és mikrobiológia körébõl m. és külföldi folyóiratokban.

Vegyész, farmakológus
Vegyészmérnöki képesítést a budapesti mûszaki egyetemen szerzett 1941-ben. 1920-ban gyakorló vegyész a Chinoin-gyárban. 1938-ban a Chinoin-gyár fõmérnökévé nevezték ki. 1946-ban a gyár igazgatója, majd vezérigazgatója volt. 1948-ban a Kutatási Fõosztály megszervezésével bízták meg, az itt folyó munkát fõosztályvezetõként irányította. 1963-1968-ig a kutatólaboratórium vezetõje volt. Tevékenysége jelentõs a magyar gyógyszeripar történetében. Nevéhez fûzõdik az Ultraseptyl világszabadalma. Eredményes kutatásokat végzett a kristályos penicillinnel kapcsolatban, kidolgozta a Hypotiazid, a Chlorurit, a Fonurit és más gyógyszerek elõállítását. Számos szakközleménye jelent meg gyógyszerészeti szaklapokban.

Meteorológus
A budapesti egyetem matematika-fizika szakán 1938-ban szerzett tanári oklevelet. 1939 februárjában lépett az Országos Meteorológiai Intézet kötelékébe. Elsõsorban az idõjárás elõrejelzés területén dolgozott, 1947-ben a Prognózis osztály helyettes vezetõje, 10 év múlva vette át az osztály vezetését. Intenzíven foglalkozott a Magyarországon jellegzetes szinoptikus helyzetek éves és évszakos gyakoriságával. Ez irányú kutatásai eredménye a Magyarország Éghajlati Atlaszában megjelent nyolc idõjárási típushelyzetet bemutató térképsorozata. 1958-ban a ferihegyi elõrejelzõ osztály vezetésére kapott megbízást. Õ vezette be a repülési eligazítás nemzetközi szabályait az operatív munkában, egyben hazai felelõse volt a nemzetközi telekommunikációs kérdéseknek. 1969-ben vette át az Idõjárási kutatóosztály vezetését, 1970-tõl elõadott az ELTE TTK-n és az Agráregyetemen. A Magyar Meteorológiai Társaságnak több mint 40 évig volt tagja. A Társaság 1952-ben Steiner Lajos-emlékéremmel tüntette ki.

Német csillagász
A berlini egyetemen tanult, majd középiskolai tanár lett. Kezdetben amatõr csillagászként végezte megfigyeléseit, 1874-ben meghívták a potsdami Asztrofizikai Obszervatóriumba, amelynek 1882-ben vezetõje lett. Elsõsorban a napfoltok megfigyelésével ért el jelentõs eredményeket. Carringtontól függetlenül a napfizika két fontos összefüggésének felfedezõje volt. Az 1860-as években kimutatták a Nap felszínének differenciális rotációját, majd az ún. Spörer-szabályt, mely szerint a napfoltcsoportok keletkezési helyének átlagos heliografikus szélessége a napciklus során egyre csökken és a ciklus végére az egyenlítõ közelébe ér. Spörer vizsgálataihoz felhasználta az ógyallai részletes napfolt-észleléseket is. 1887-ben történelmi észlelések vizsgálata alapján észrevette a Nap 17. századi szokatlanul alacsony aktivitását (Maunder-minimum), továbbá összefüggést talált a napfolttevékenység és a sarki fény-aktivitás között is.

Kémikus, egyetemi tanár
A budapesti mûegyetemen 1918-ban vegyészmérnöki, 1921-ben a budapesti tudományegyetemen bölcsészdoktori oklevelet nyert, 1919-tõl a tudományegyetem II. sz. Kémiai Intézetében tanársegéd, utóbb adjunktus. 1926-tól hosszabb idõt töltött elõbb hazai, majd külföldi ösztöndíjakkal különbözõ német egyetemeken, különösen W. Ostwald lipcsei intézetében. 1946-tól a budapesti tudományegyetemen a kolloidkémia és kolloidtechnológia ny. r. tanára. Fõképp a szolok stabilitásának és az elektromos kettõs réteg szerkezetének vizsgálatával foglalkozott. Nevéhez fûzõdik az Ostwald-Buzágh-féle üledékszabály és a szolstabilitás kontinuitás-elméletének megállapítása, továbbá az adhézió mérésére vonatkozó kvantitatív módszer kidolgozása. 1938-tól az MTA tagja.

Német matematikus
Több német egyetemen tanult, doktorátusát a berlini egyetemen szerezte. 1943-ban professzornak nevezték ki a hannoveri mûszaki egyetemre, 1952-ben a hamburgi egyetemre. Itt megalapította az Alkalmazott Matematikai Intézetet. Nagyszámú publikációja elsõsorban a numerikus matematika területére esik, de céljai közé tartozott az is, hogy megvilágítsa, nincs éles határ a "tiszta" és az alkalmazott matematika között. Számos alapvetõ kézikönyv szerzõje a numerikus matematika, ezen belül a differenciálegyenletek, a sajátértékproblémák megoldása területén. Könyvet írt az optimalizálási problémákról is. Nevezetes, máig megoldatlan probléma a róla elnevezett Collatz sejtés, melynek kiterjedt irodalma van.

Orvos, bakteriológus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. 1885-tõl gyakornok, tanársegéd a budapesti kórbonctani, majd a törvényszéki orvostani intézetben. 1891-1906-ban az Állatorvosi Fõiskola bakteriológiai intézetét vezette, 1895-tõl 1906-ig a bakteriológia ny. r. tanára. 1907-1931-ben a bakteriológia, 1914-1931-ben az általános kór- és gyógytan ny. r. tanára a budapesti egyetem orvoskarán. A bakteriológia tudományának megalapítója hazánkban. Nocardtól függetlenül leírta a rágcsálók pseudotuberculosisának kórokozóját. Kutatásai a szarvasmarhák és sertések fertõzõ betegségeire, a bakteriofágok vizsgálatára, a lépfene-baktériumok eltérõ viselkedését okozó összefüggésekre irányultak. Évtizedekig irányította a diftéria elleni szérum termelését. Az 1. világháború alatt megszervezte a kolera és a hastífusz elleni oltóanyagtermelést. 1912-tõl az MTA tagja.

Gépészmérnök, könyvtárigazgató
Az Állami Felsõipariskolában 1944-ben szerzett oklevelet, majd mûszaki rajzolóként helyezkedett el a Magyar Optikai Mûveknél. A 2. világháború után a Budapesti Mûszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán folytatta tanulmányait, s szerzett diplomát 1951-ben. 1951-53-ig a BME levelezõ tagozatán oktatási osztályvezetõ volt. 1953-ban az Oktatásügyi Minisztériumba került, e mellett 1955-63-ban adjunktusként a BME gépgyártástechnológiai tanszéken oktatott. 1959-ben mérnök-közgazdász oklevelet szerzett, 1963-ban doktorált. 1963-ban nevezték ki a BME Központi Könyvtára igazgatójává, ezt a feladatot látta el haláláig. Sokat tett azért, hogy a könyvtár megfelelõen szolgálni tudja a hazai mérnökképzést. Részt vett a BME története megírásában. A Felsõoktatási Szemle és a Technikatörténeti Szemle szerkesztõ bizottsági tagja volt.

Skót mérnök, fizikus
Sir John Benjamin MacNeill irányítása alatt általános mérnöki képzést kapott, több évig dolgozott mellette vasutak, kikötõk tervezésén és építésén. 1855-ben a Glasgow-i Egyetemen az általános mérnöki és mechanikai tanszékére nevezték ki. Vasúti tengelyek fémanyagának kifáradásával foglalkozott, ami új gyártási megoldásokhoz vezetett. A termodinamika, kiváltképp a gõzgépelmélet, egyik megalapozója. A Fahrenheit skálához illeszkedõ abszolút hõmérsékleti skálát Rankine skálának nevezik - ahhoz hasonló módon, ahogy a Celsius skálához illeszkedõ abszolút hõmérsékleti skála a Kelvin skála. A Rankine skála azonban ma már kevéssé használatos.

Walesi-brit földrajztudós, földmérõ
Everest már az angliai katonai iskolákban kitûnt a mûszaki tárgyakból, majd 1806-ban belépett a Kelet-indiai Társasághoz, és a következõ hét évben Bengáliában szolgált. Holland Kelet-India brit megszállása idején õ végezte el Jáva felmérését (1814-16), majd visszatért Indiába. 1818-tól 1843-ig mindvégig India térképészeti felmérésén dolgozott, 1823-tól fõfelügyelõként, 1830-tól pedig a földmérõk fõnökeként. Utóbbi minõségében bevezette a legpontosabb korabeli mûszerek használatát. Vállalkozásuk során Everest és elõdei felmérték a Himalájától az India déli csücskén fekvõ Comorin-fokig húzódó 11,5 fok hosszúságú délkörívet. 1827-ben beválasztották a Royal Society tagjai közé, 1861-ben pedig lovaggá ütötték. Tiszteletére nevezték el 1865-ben a világ legmagasabb hegycsúcsát, a Mount Everestet

Olasz csillagász
1854-ben Berlinben Johann F. Enckétõl tanult csillagászatot. Két évvel késõbb Oroszországba, a Pulkovói Csillagvizsgálóba került. 1860-ban a milánói Brera Csillagvizsgáló munkatársa lett, és itt dolgozott - 1862-tõl igazgatóként - 1900-ig, nyugalomba vonulásáig. A Hesperia nevû kisbolygót 1861-ben fedezte fel. Kettõscsillagokat is megfigyelt, és alaposan vizsgálta a Merkúrt, a Vénuszt és a Marsot. Õ volt az elsõ, aki pontos méréseken alapuló Mars-térképet szerkesztett. Õ észlelte elõször a Mars felszínén látható, olykor egymást metszõ fínom vonalakat, amelyeket csatornáknak ("canali") nevezett el. Ennek alapján többen, így Flammarion is, azt feltételezték, hogy a csatornák mesterségesek és értelmes lények készítették õket. A Mars-csatornák körül évtizedekig folytak viták. - Nyugalomba vonulása után az õsi héber és babilóni csillagászatot tanulmányozta. Egy Hold- és egy Mars-krátert neveztek el róla.

Kémikus, gyógyszerész
1856-ban a bécsi egyetemen doktori oklevelet nyert. 1859-ben a kassai fõreáliskola, 1867-ben a keszthelyi Gazdasági Felsõtanintézet kémiatanára. Innen hívták meg 1870-ben a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia tanárának, hol 1872-ig a vegytan és természettani tanszék, majd nyugalomba vonulásáig (1892) az általános és elemi vegytani tanszék vezetõje volt. Farbaky István tanártársával tökéletesített ólomakkumulátort talált fel (Farbaky-Schenek-féle akkumulátor). A másodrendû galvánelemekrõl írt tanulmányát 1885-ben az MTA Marczibányi-díjjal tüntette ki. 1889-tõl az MTA tagja.

Természetrajztanár, botanikus, hivatásos katona
1866-tól a kõszegi katonai felsõnevelõ intézet, késõbb az ebbõl szervezett katonai alreáliskola természetrajztanáraként mûködött kisebb megszakításokkal 1879-ig. Az iskola körül nagy parkot létesített. Freh Alfonz és Waisbecker Antal mellett a térség egyik legalaposabb botanikai kutatója volt. Kõszeg és környéke alacsonyabb- és magasabbrendû flóráját, valamint nagy mennyiségû egzotikus anyagot is tartalmazó hatalmas növénygyûjteményét a pannonhalmi Benedek-rend Fõapátsága vette meg 1920-ban, ez a szombathelyi Savaria Múzeumba került 1980-ban.

Építészmérnök
1933-ban a Mûszaki Egyetemen építészmérnöki diplomát szerzett. 1934-45 között a Budapest Székesfõvárosi Tanács városrendezési osztályának tervezõmérnöke volt, 1945-48 között a Fõvárosi Közmunkák Tanácsának osztályvezetõje, 1948-69 között az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban, valamint a Városépítési Tudományos Tervezõ Intézetben dolgozott. 1933-ban a Mûszaki Egyetemen építészmérnöki diplomát szerzett. 1934-45 között a Budapest Székesfõvárosi Tanács városrendezési osztályának tervezõmérnöke volt, 1945-48 között a Fõvárosi Közmunkák Tanácsának osztályvezetõje, 1948-69 között az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban, valamint a Városépítési Tudományos Tervezõ Intézetben dolgozott, váltakozva különféle vezetõ beosztásokban, Ybl-díjas

Csillagász
A pécsi pedagógiai fõiskola matematika-fizika szakán kezdte felsõbb tanulmányait. Mivel 1956-ban a fõiskolai munkástanácsot elnökölte, eltávolították az intézménybõl és a tanári pályáról. 1958-tól Baján csillagász. Kutatásainak fõ témája a felsõlégkör modelljeinek javítása. Az MTA doktora (1982); értekezésének címe: "A felsõlégkör szerkezete a mûholdak fékezõdése és fedélzeti mérések alapján". A Bajai Csillagvizsgáló vezetõje lett, és Szegeden egyetemi oktató is. Eredményiért elsõként érdemelte ki a Bay Zoltán-emlékérmet (2004). (Hujter Mihály)

Vegyészmérnök, talajkémikus
Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen okleveles vegyészként szerzett diplomát. 1952-tõl a Gödöllõi Agrártudományi Egyetemen, a talajtani tanszéken tanársegéd. 1958-tól a Keszthelyi Mezõgazdasági Akadémián, majd 1967-tõl a Kertészeti Fõiskolán docens. 1975-tõl a Kertészeti Egyetemen professzor, és tanszékvezetõ. Fõbb kutatási területei: szervesanyag- és humuszkutatás; humuszanyagok optikai vizsgálata; nitrogénformák, és szerepük a szerves- és a humuszanyagok hatásának megjelenésében; tõzegkutatások; okszerû tõzeghasználat; tõzegek a kertészeti termelésben; a szerves- és a humuszanyagok környezetvédelmi funkciói; a talajok környezeti kapacitása; a humuszanyagok polifunkcionalitása és biológiai aktivitása a növénytermelésben, az orvostudományokban, és a környezetvédelemben. Számos hazai, ill. nemzetközi tudományos szervezet, ill annak vezetõségi tagja. 1975-ben a Virginiai Egyetemen vendégprofesszor. Dolgozott FAO és UNDP programokban is. (Forró Edit)

Mérnök
Középiskolai tanulmányai befejezése után elõször jogot tanult, majd a bécsi Politechnisches Institut hallgatója lett. Mérnöki oklevelének megszerzése után néhány évvel kezdte meg oktatói tevékenységét a József Ipartanoda tanáraként. Fõ tudományága a geodézia volt. Közremûködött a méter és a kilogramm egyedül törvényes mértékegységként való elfogadásáról szóló törvény elõkészítésében. Az etalon vizsgálatához mûszereket szerkesztett. A kormány az õ elõterjesztése alapján állította fel a Mértékhitelesítõ Bizottságot, az Országos Mérésügyi Hivatal elõdjét, amelynek tizenhat éven keresztül vezetõje volt. A Kruspér-féle "új lejtmérõ" szintezõ mûszer az 1878-as Párizsi Világkiállításon ezüstérmet kapott.

Japán-amerikai elméleti fizikus, Nobel-díjas
Tokióban járt egyetemre, itt szerzett fizikus diplomát, utána be kellett vonulnia. Szerencsére nem került a frontra, radarkutató laborba sorozták be. A háború után Tokióban, majd Osakában építgette egyetemi kutatói pályafutását. Nagy hatással volt rá, hogy 1949-ben Hideki Yukawa Japánban elsõnek fizikai Nobel-díjat kapott és Oppenheimer meghívta Princetonba. 1952-ben azután õt is meghívta Oppenheimer. Kutatási témaválasztásában Yukawát követte: a magerõk elméleti vizsgálatába dolgozta be magát. Princetonból a közeli Chicago egyetemére ment át, itt volt professzor 70 éves koráig, és még utána is itt mûködött, emeritus professzorként. A kvantum színdinamikában ért el szép eredményeket, egyike volt a húrelmélet felállítóinak. Közben 1970-ben felvette az amerikai állampolgárságot. Továbbra is szoros kapcsolatot ápolt a már nyugdíjas Yukawával ugyanúgy, mint a Tokióban élõ Ryogo Kubo professzorral. Mind a japán, mind az amerikai állam büszke volt rá, de német, olasz, izraeli sõt még orosz kitüntetést is kapott az elméleti fizikában elért eredményeiért, s ezek megkoronázásaként 87 éves korában átvehette a fizikai Nobel díjat, megosztva két másik, szintén japán kutatóval. (Dr. Radnai Gyula)

Bányamérnök
Tanulmányait Selmecbányán végezte 1905-ben. Állami szolgálatát 1904-ben kezdte, 1916-ig több erdélyi ércbányánál, majd a Földtani Intézetnél, 1908-tól az erdélyi földgázkutatásnál mûködött. Õ irányította a kissármási és nagysármási földgázkutatást. 1916-ban Budapestre helyezték a Pénzügyminisztériumba, ahol 1918-tól az összes kincstári bányászati és kohászati ügyek vezetõje. 1920-24 közt szabadságolták, ez alatt az idõ alatt az Anglo-Persian Oil Company Ltd., ill. Hungarian Oil Syndicate kutatásainak vezetõje volt. 1925-tõl ismét átvette a Pénzügyminisztérium bányászati fõosztályának vezetését, majd 1934-ben állami kõszénbányászati igazgató. Munkásságához fûzõdnek a Nagyalföldön megindított szénhidrogén-kutatások elsõ eredményei. Több tudományos intézmény választotta tagjai közé.

Gépészmérnök, matematikus, egyetemi tanár
Apja Reuss Jenõ gépészmérnök, anyai nagyapja Schulek Frigyes építész. Érettségizõként 1918-ban (Rédei Lászlóval együtt) megnyerte az Eötvös-díjat az országos matematikaversenyen (a mai Kürschák verseny elõdjén). A budapesti mûegyetemen végzett gépészmérnökként, majd két évig tanársegédként dolgozott. Mindeközben a Ludovikán is tanított matematikát. 1924-tõl a gázmûveknél mérnök, mûszaki tanácsos. 1950-tõl vegyipari tervezési osztályvezetõ. 1953-ban visszatért a Mûegyetemre, hamarosan a gépészmérnöki dékán lett. A kontinuumtechnika problémakörébõl még 1930 körül megjelent tanulmánysorozata teremtette meg a "Reuss-Prandtl-elmélet" alapjait. Ez az elmélet a számítógépes eszközökkel együtt lehetõvé teszi a bonyolult összefüggések felismerését a szilárd anyagok teljes, rugalmas és képlékeny alakváltozásainak vizsgálatánál. (Hujter Mihály)

Arab csillagász, fizikus, matematikus, vízmérnök
Teljes nevén: Abu Ali Muhammad ibn al-Haszan ibn al-Hajszam al-Baszri. Szülõföldjérõl az egyiptomi kalifa Kairóba hívta, hogy a Nílus évenkénti áradását folyamszabályozással hatékonyabban hasznosítsa. Sikertelenségekor háborodott elmét színlelt, hogy a kalifa haragját elkerülje. Miután az uralkodó meghalt, Alhazen visszakapta a vagyonát, és élete végéig Egyiptomban maradt. Arabul írt fõmûvét "Opticae Thesaurus Alhazeni Arabis, libri VII" címû latin fordításban ismerte meg Európa a tizenhatodik században. Világosan kimondta, hogy a látás nem a szembõl ered, hanem fénysugár indul a tárgyakból, és a szem csak felfogó eszköz. Ismerte az átlátszó gömbsüveg nagyító képességét. Leírta a síktükör geometriáját is. Két tucatnyi munkája foglalkozik csillagászattal. (Hujter Mihály)

Ír matematikus, csillagász
A dublini Szentháromság kollégiumban végzett tanulmányai után néhány évig Lord Rosse (Earl of Parsons) magán-csillagvizsgálójában észlelt, az akkori idõk legnagyobb teleszkópjával. Több halvány, addig ismeretlen ködöt fedezett fel és itt észlelte a 33 évente visszatérõ Leonida-hullócsillag záport. 1867-ben a dublini Királyi Kollégium matematika elõadója, 1874-tõl Írország Királyi Csillagásza, és a Dunsink Obszervatórium igazgatója. Nagyra értékelt kézikönyvet írt a csillagászat alapismereteirõl. 1892-ben a cambridgei Egyetem Asztronómiai és Geometria professzora. Jelentõs vizsgálatokat végzett a csavar matematikájával és dinamikájával kapcsolatban. Nagy mûvét a csavarok elméletérõl máig sokra értékelik. Számos tudománynépszerûsítõ cikket közölt, és két kézikönyve a csillagászat eredményeirõl és történetérõl ma alapvetõ forrásmunka. 1873-ban a londoni Királyi Társaság tagjává, londoni Királyi Csillagászati Társaság és a Királyi Matematikai Társaság 2-2 évre elnökévé választotta. Nevét a hold egyik krátere õrzi. (Bartha Lajos)

Angol fizikus, középiskolai és egyetemi fizikatanár
Cambridge-ben, a Trinity College hallgatójaként diplomázott kiváló eredménnyel. Itt, a Cavendish Laboratóriumban kezdte kutató fizikusi pályáját, melyet nemsokára kutató tanári pályára cserélt fel Angliában, majd az Egyesült Államokban. 1942-tõl tanított és kutatott Princetonban az egyetemen, ahonnan 1971-ben ment nyugdíjba. Közben 1957-tõl kezdve részt vett a PSSC (Physical Science Study Committee) munkájában, majd a Nuffield projekt 11-16 éves tanulók számára készülõ fizika programjának kidolgozását irányította. Mindkét helyen a fizikaoktatás megújításának kiváló szakértõjeként tisztelték. Leghíresebb könyve az 1960-ban megjelent "Physics for the Inquiring Mind" (Fizika a kutató elme számára). Nyugdíjas professzorként több alkalommal is járt Magyarországon, rendszeresen részt vett a Marx György által szervezett fizikaoktatási konferenciákon. Izgalmas és mindig a lényegre tapintó elõadásai alapján született cikkeit a Fizikai Szemle közölte. (Dr. Radnai Gyula)