Orvos, állatorvos, fõiskolai tanár
Tanulmányait a budapesti egyetemen végezte, 1883-ban lett orvosdoktor, 1883-tól az egyetem kórbonctani intézetében gyakornok, 1886-ban az állatorvosi tanintézetben a belgyógyászat és járványtan segédtanára, 1890-1933-ban ny. r. tanára, 1888-ban magántanár az orvosi karon, 1897-tõl az Állatorvosi Akadémia igazgatója, 1899-1933-ig az Állatorvosi Fõiskola rektora. 1899-ben egyetemi rk. tanári, 1906-ban udvari tanácsosi címet kapott. A sertéspestissel kapcsolatban elért eredményei tették lehetõvé az e betegség elleni védõoltások kidolgozását, miután kimutatta a kórokozó vírusjellegét és kidolgozta az oltóanyag gyakorlati elõállításának módszerét. Részt vett az állategészségügyi törvényhozás korszerûsítésében. 1927-tõl a felsõház tagja volt. 1910-tõl az MTA tagja.

Geográfus, egyetemi tanár
A Mûegyetem Közgazdasági Karán 1948-ban földrajz-történelem szakon végzett. Egy ideig Pásztón tanárként dolgozott, 1952-ben került az ELTE Földrajzi Intézetébe tanársegéd, majd 1954-tõl Bulla Béla professzor mellett aspiráns. 1961-ben védte meg kandidátusi disszertációját, 1993-ban pedig akadémiai doktori disszertációját. A Magyar Földrajzi Társaság Természetföldrajzi Szakosztályának 1959-tõl titkára, 1973-tól elnöke volt. Emellett a TIT Budapesti Földtudományi Szakosztályának elnöki tisztét is betöltötte. 1972-tõl 1990-ig õ vezette az ELTE Természetföldrajzi Tanszékét. Többek között a vulkanikus felszínek fejlõdésmenetének szakértõje és elõadója, földrajztanárok oktatója.

Német fizikus
1925-ban õ volt Hans Geigernek, aki akkor lett a Kiel-i egyetem professzora, az elsõ doktorandusa. 1928-ban részben az õ javaslatai alapján fejlesztették tovább a Geiger által az ionizáló sugárzás detektálására korábban feltalált berendezést, amelyet róluk Geiger-Müller-csõnek, vagy Geiger-Müller-számlálónak neveznek, amely a radioaktivitás kimutatásának ma is alapvetõ eszköze. Müller a késõbbiekben a tübingeni egyetem professzora volt. Ezután különbözõ német cégeknél az ipari kutatás-fejlesztésben dolgozott. 1951-tõl Ausztráliában a gazdasági minisztérium munkatársa volt. Itt egy céget is alapított Geiger-Müller számlálók gyártására. 1958-tól az Egyesült Államokban dolgozott különbözõ cégeknél.

Angol biokémikus, Nobel-díjas
Liverpooli, majd a Cambridge-i Egyetemen végezte tanulmányait. 1940 és 1960 között a Mill Hill-i National Institute for Medical Research munkatársa volt, ezután a londoni St. Mary's Hospital Medical School immunológia-professzoraként dolgozott, majd 1967-ben az oxfordi egyetem biokémia-professzorává nevezték ki. Az antitestekkel kapcsolatos vizsgálatokat az ötvenes években kezdte el. A vérben található fehérjék egy csoportját antitesteknek nevezik. Ezek a fehérjék fontos szerepet játszanak a fertõzések elleni védekezésben és különbözõ betegségek kialakulásában. 1959-ben Gerald M. Edelman és Porter egymástól függetlenül nyilvánosságra hozta elsõ eredményeit, s néhány éven belül az antitestek számos alapvetõ tulajdonsága tisztázódott. 1972-ben Edelman amerikai biokémikussal megosztva orvosi-élettani Nobel-díjat kapott az antitestek pontos kémiai szerkezetének meghatározásáért.

Premontrei fizikatanár
A szombathelyi premontrei fõgimnáziumban érettségizett, majd a pesti tudományegyetemen, már felszentelt papként szerzett mennyiségtan-természettan szakos tanári oklevelet. 1867-ben doktorált. Jedlik Ányos méltó tanítványaként a kísérleti fizika tanítása vált kedvenc szakterületévé. Egykori iskolájában tanár, majd egy évtizeden át igazgató volt, egészen 1884-ig. Ekkor egyidejûleg választották a szombathelyi kerület országgyûlési képviselõjévé (szabadelvû programmal!) és kinevezték a csorna-premontrei kanonok-rend prépostjává. 1880-ban hazánkban elõször õ mutatta be Foucault nevezetes ingakísérletét, Jedlik Ányos jelenlétében. A szombathelyi székesegyház kupolájában felfüggesztett, 30 méter hosszú inga lengésideje 11 másodperc volt. Leghíresebb tanítványa Gothard Jenõ, aki az õ hatására lett csillagász. Elismert közéleti emberként sikerrel közremûködött a Szombathely-Kõszeg telefonvonal kiépítésében és a fõgimnázium 1894-ben átadott impozáns épületének létrehozásában, kialakításában. Az épületben egy teljes emeleti szárnyat rendeztek be a természettan és a vegytan oktatás számára. (Dr. Radnai Gyula)

Cisztercita matematikus, gimnáziumi igazgató
Fõgimnáziumi igazgató (1889), rendház fõnök. A fizika és matematika oktatásában végzett értékes munkát, nagy figyelemmel kísérte az új találmányokat, amelyeket szélesebb érdeklõdõ kör számára részletesen ismertetett (pl. a fonográf, telefon). A csillagászati földrajz elemeirõl (1888) írt tankönyve sokáig használatban volt. Értékes és alapos iskolatörténeti tanulmányokat végezett. Munkásságát 1895-ben a Ferenc József-rend lovagkeresztjével ismerték el. (Bartha Lajos)

Fizikus, krisztallográfus
A Belgrádi Egyetem Természettudományi Karán 1955-ben fizikatanári oklevelet szerzett, majd tudományos doktori fokozatot a Berni Egyetemen 1969-ben. Gimnáziumi tanárként dolgozott Nagybecskereken 1956-tól 1958-ig, majd tanársegéd volt a Szarajevói Egyetemen 1966-1969 között. Az Újvidéki Egyetem Természettudományi Karán 1969-tõl 1975-ig docens, 1975-tõl 1980-ig rendkívüli, majd 1995-ig rendes tanár, ekkor nyugdíjba vonult. Nemzetközileg elismert eredményeket ért el elõbb szervetlen majd a szerves vegyületek kristályszerkezetének felderítésében. Ezek közül kiemelendõk az MTA Központi Kémiai Kutató Intézetének Röntgendiffrakciós Osztályával közösen végzett szteroid kutatások. Tudományos és oktatói tevékenységével nagyban hozzájárult a röntgendiffrakciós szerkezetkutatások fejlõdéséhez. Sikeres tudományos és közéleti munkásságáért számos elismerésben részesült. A Délvidék közéletének kimagasló egyénisége, aktív résztvevõje volt. Sokat tett azért, hogy a délvidéki magyar egyetemisták, fõiskolások anyanyelvükön tanulhassanak. Több tudományos társaság tagja, 2004-tõl az MTA külsõ tagja.

Olasz matematikus
Padovában és Ferrarában orvostudományt tanult. Orvosi gyakorlatot is folytatott, az urbinoi hercegnek, majd 1550 után Rómában Farnese kardinálisnak volt a háziorvosa. Fõ feladatának azonban az antik, görög, majd arab matematikusok munkáinak gondos fordítását és kiadását tartotta. Kiadta Arkhimedesz, a samosi Arisztarkhosz, alexandriai Pappus és Euklidész munkáinak fordítását. Saját eredményeként könyvet írt a testek súlypontjáról. Tanítványa volt Guidobaldo del Monte. Nevéhes fûzõdik a súlypontokra vonatkozó Commandino-tétel.

Francia matematikus
Jogot tanult a párizsi egyetemen. Magasrangú királyi tisztviselõként Dauphiné tartomány intendánsa volt. 1764-ben királyi csillagásznak nevezték ki, és egy expedíció titkáraként Francia Guyanába utazott. Innen visszatérve 1766-tól 1789-ig a királyi épületek fõfelügyelõje volt. Számos matematikatörténeti munkát írt. 1758-ban kiadott nagy matematikatörténete volt az elsõ, amely az ókortól kezdve 1700-ig összefoglalóan feldolgozta a matematika történetét. 1778-ban kiadta Ozanam matematikai és fizikai mûveit. Matematikatörténetének harmadik kötetét halála után Lalande fejezte be és adta ki.

Osztrák jezsuita csillagász
1888-tól 1906-ig a washingtoni Georgetown College obszervatóriumának igazgatójaként dolgozott, majd X. Pius pápa a Vatikáni Obszervatórium igazgatójává nevezte ki. 1893-ban, a fényes és sötét nebulák (felhõk) átfogó katalógusának összeállítása közben kezdte el a sötét felhõk beható tanulmányozását, ezeket olykor Hagen-felhõknek nevezik. Hagen az ún. változócsillagoknak, vagyis a fényességüket periódusosan változtató csillagoknak is jelentõs kutatója volt. A változókkal kapcsolatos eredményei az Atlas Stellarum Variabilium (A változócsillagok atlasza; 1890-1908) lapjain jelentek meg.

Német fizikus
A Breslaui (ma Wroclaw, Lengyelország) Egyetemen tanult, itt doktorált 1881-ben. Egész életében a Potsdami Obszervatóriumban dolgozott. 1927-tõl a potsdami obszervatórium vezetõje volt. Elsõsorban a közepes és nagy vákuumban végbemenõ elektromos kisülések érdekelték. 1886-ban fedezte fel és Kanalstrahlen (csõsugarak) nevet adta a lyuggatott katód felé gyorsuló, majd a lyukakon áthaladó, pozitív részecskékbõl álló sugaraknak. Nagyban hozzájárult a katódsugarak megismeréséhez is, 1876-ban megmutatta, hogy ezek a sugarak éles körvonalú árnyékot vetnek, s a katód felületére merõlegesen lépnek ki. Ez a felfedezés vezetett el a homorú katódok megtervezéséhez, ezekkel koncentrált vagy fókuszált sugárzás állítható elõ.

Gyermekgyógyász, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, ahol oklevelét 1916-ban kapta. Medikus korában részt vett a Galileikör mûködésében. 1918-tól a Fehérkereszt Gyermekkórházban alorvos, majd osztályos fõorvos, igazgató fõorvos. 1922-ben a pécsi egyetem magántanárrá képesítette. 1946-tól a budapesti II. sz. Gyermekklinika tanszékvezetõ tanára. Kutatásai és közleményei fõleg az angolkórra és a gyermekkori fertõzõ betegségekre vonatkoznak. Nemzetközileg elismertek a tuberkulózis antibiotikumos kezelésére vonatkozó kutatásai. 1949-tõl az MTA tagja.

Piarista matematikus, pedagógus
Matematikai, történeti, irodalmi, majd biológiai tanulmányokat folytatott. Vidéki tanárkodás után 1848-ban Budán gimnáziumi tanár. Mint nemzetõr részt vett a szabadságharcban; emiatt a tanítástól el is tiltották a világosi fegyverletétel után. Egy ideig nevelõ volt, 1852-tõl Selmecbányán tanár, 1858-tól Pesten, 1861-tõl Budán fõgimnázium igazgatója, egyúttal a budapesti tankerület vezetõje, 1884-tõl a budapesti tankerület elsõ fõigazgatója. Az Országos Közoktatási Tanács elsõ elnöke lett, részt vett közoktatás újjászervezésében. 1882-ben a Közoktatás c. lap szerkesztõje. Logaritmuskönyvét sokáig használták. 1859-tõl az MTA tagja.

Építészmérnök, építészettörténész
Egyetemi tanulmányait a budapesti mûszaki egyetemen végezte, 1951-ben szerzett oklevelet. Ezt követõen a mûegyetem építészettörténeti tanszékén, majd a lakóépülettervezési tanszéken, végül a rajz és formaismereti tanszéken volt tanársegéd, ill. adjunktus. 1962-tõl a Középülettervezõ Vállalat tervezõ építésze, majd mûteremvezetõ fõépítész, 1983-tól vállalati hatáskörû fõépítész, 1960-64 között meghívott elõadó a Magyar Iparmûvészeti Fõiskolán. 1961-tõl haláláig fõszerkesztõje, ill. szerk.-bizottsági elnöke a Magyar Építõmûvészet c. folyóiratnak. Ybl-díjas (1968). Õ tervezte a szombathelyi tanítóképzõ kollégiumát, az Intranszmas székházat Budapesten az Alkotás utcában, a közgazdasági egyetem kollégiumát, a bolgár nagykövetséget, a szombathelyi fedett uszodát, a budapesti Mûegyetem Duna-parti tanszéki épületét.

Amerikai kísérleti fizikus, Nobel-díjas
A Ph. D. fokozatot 1930-ban a California Institute of Technology-n szerezte meg. Egész pályafutása során ott is oktatott, 1976-ban lett professzor emeritus. 1927-tõl a röntgensugarak által keltett fotoelektronokkal foglalkozott. 1930-ban kezdte meg a gamma-sugárzás és a kozmikus sugárzás vizsgálatát mágneses térbe helyezett ködkamra segítségével. 1932-ben gamma-besugárzással elektron-pozitron párkeltést hozott létre, így felfedezte a pozitront, amelynek létezését Paul Dirac 1928-ban jósolta meg. 1936-ban egy másik elemi részecskét fedezett fel, a mü-mezont. 1936-ban nyerte el a Nobel-díjat a pozitron felfedezéséért az osztrák Victor Francis Hess-szel, a kozmikus sugárzás felfedezõjével megosztva. A 2. világháború alatt rakétatechnikai kutatásokat végzett.

Matematika- és fizikatanár
Kecskeméten, Nagykanizsán, Nagykárolyban, Zilahon, Kisújszálláson, Hajdúnánáson és Karcagon tanított. 47 évig mûködött a tanári pályán, ebbõl 33 évet töltött Karcagon, ahol matematikát és fizikát tanított. Barátjával, Horváth Ferenc iskolaigazgatóval együtt 1896-ban indították meg a küzdelmet az iskola, a diákok és a tanárok felemelkedéséért. Az iskolán belül megszervezte az ifjúsági önsegélyezõ egyesületet, a fizikaszertár, a régiség- és pénzgyûjtemény õre, az igazgatótanács tagja volt. A városban egy sereg egyesületben és intézményben tisztviselõ és választmányi tag, a városi képviselõ testület tagja volt. Szaktárgyaiban kiválóan képzett, nagyszerû módszerekkel dolgozó pedagógus volt. Jól tudott latinul, görögül és németül. Fel tudta kelteni a tanulókban a matematika és a fizika iránti lelkesedést. 1998-ban a karcagi Gábor Áron Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola elõcsarnokában emléktáblát helyeztek el Bujk Béla c. igazgató, tudós matematika-fizika tanár, kiváló nevelõ, polihisztor, városi képviselõ tiszteletére.

Orvos, fiziológus, egyetemi tanár
Orvosi oklevelét 1924-ben szerezte a budapesti orvosi karon. 1925-1935-ig az orvosi karon az élettani intézet tanársegédje, 1935-1960-ig az állatélettani és takarmányozási intézet adjunktusa, 1946-tól fõigazgatója, 1960-tól az Állattenyésztési Kutató Intézet igazgatója. A Búvár szerkesztõje, több társaság tagja. A belsõ elválasztású mirigyek tanulmányozásával kezdte tudományos munkásságát, majd a takarmányozással kapcsolatos élettani problémákat vizsgálta. Vitaminok hatástanával, hormonok kérdéseivel foglalkozott. Kutatócsoportjával olyan berendezést alkotott, amely hideg légáramlással készít zöldszénát, megõrizve a takarmánynövények vitamin- és ásványianyag-tartalmát.

Gépészmérnök, molekulaspektroszkópus
Már középiskolás korában szorgalmas megoldója volt a Faragó Andor által indított Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapoknak. 1928-ban elsõéves mérnökhallgatóként megnyerte az Eötvös Loránd Matematikai és Fizikai Társulat Tanulóversenyét fizikából. Az egyetem elvégzése után a Schmid Rezsõ vezette molekulaspektroszkópiai kutatásokba kapcsolódott be a mûegyetem fizika tanszékén. 25 éves korában kész volt doktori disszertációja: "Új módszer perturbációk felismerésére a molekulák színképén". A következõ években már õ segített többek között Bozóky Lászlónak és Brody Évának doktori disszertációjuk elkészítésében. Még Gáspár Rezsõ is köszönetet mondott a munkájához nyújtott segítségért 1946-ban, amikor pedig Gerõ Loránd már nem is élt. A nyilasok elõl még sikerült elrejtõznie, a malenkij robotot azonban már nem tudta elkerülni. Szovjet fogolytáborban halt meg. (Dr. Radnai Gyula)

Ír matematikus, fizikus, csillagász
Zsenialitása elõször a nyelvtanulás terén nyilvánult meg. Matematikai tanulmányait 13 évesen Clairaut Algebra címû mûvével kezdte, majd valamivel késõbb Newton és Laplace munkásságának tanulmányozásával folytatta. 18 évesen felvételt nyert a dublini Trinity College-be. 1826-ban nyelvekbõl és matematikából kiérdemelte az úgynevezett optime-ot, melyre azelõtt nem volt példa. Utolsó évesként küldött egy publikációt a Royal Irish Academynek, melyben egyebek mellett bevezette az optika karakterisztikus függvényét. 1827-ben kinevezték a Trinity College csillagászprofesszorának, mellyel egyebek mellett az Írország királyi csillagásza cím is járt. Alkalmazta a karakterisztikus függvényt Fresnel hullámfelületének tanulmányozásához. 1835-ben publikálta Algebra, mint a tiszta idõ tudománya (Algebra as the Science of Pure Time) címû mûvét, melyet Kant tanulmányozása ihletett. Ugyanebben az évben lovaggá ütötték. Késõbb fõként algebrával, azon belül is a rendezett hármasokkal foglalkozott. 1843-ban felfedezte a kvaterniószorzást. Élete hátralévõ részében a kvaterniók elméletének kidolgozásával foglalkozott. A National Academy of Sciences (USA) az elsõ külföldi tagjává választotta.

Német fizikus
Königsbergben tanult fizikát, Franz Ernst Neumann tanítványa volt, õ irányította érdeklõdését a kristályfizika felé. 1883-ban Göttingenben lett az elméleti fizika professzora. A kristályok rugalmasságtani, elektromos és mágneses tulajdonságainak vizsgálata során õ vezette be a tenzor fogalmát a matematikai fizikában. Az általa optikai kutatásai során bevezetett transzformációs egyenletek a késõbbi Lorentz-transzformáció elõfutárai voltak. Nevéhez fûzõdik a magneto-optikai Voigt-hatás, és a tenzorokra használt Voigt-szabály.

Lengyel asztrofizikus, egyetemi tanár
A Stefan Batory Egyetemen végzett tanulmányai után 1927-tõl a vilnai egyetemi csillagvizsgálóban W³adyslaw Dziewulski professzor mellett asztrofizikával foglalkozott. 1937-ben a napfizika elméletébõl szerzett doktori fokozatot. A német megszállás idején részt vett a lengyel ellenállásban. A Vörös Hadsereg Lengyelországba telepítette a vilnai egyetem tanárait, itt részt vett a toruni "Nicolaus Copernicus Egyetem" megalapításában, az asztrofizikai és rádiócsillagászati intézet létrehozásában. 1960-tól a csillagászati tanszék professzora. A stellárasztronómia számos területével foglalkozott, legjelentõsebb eredményeit a pulzáló változó fényességû csillagok vizsgálata terén érte el, csillag-statisztikai és a távoli csillagrendszerekkel foglalkozó munkákat is publikált. A Nemzetközi Csillagászati Unió állandó tagja. Több egyetem díszdoktora, Torun város díszpolgára. (Bartha Lajos)

Szovjet-orosz asztrofizikus
A leningrádi (szentpétervári) egyetem tanára, 1941-tõl az elméleti asztrofizika professzora. Igen széleskörû munkássága kiterjedt a meteor-jelenségektõl a bolygó-légkörök fényszóródásán át a csillagközi gázfelhõk fizikai sajátságáig. Különösen érdekesek a forró Wolf-Rayet csillagok színképének magyarázatára, és a gázködök fénylési mechanizmusára vonatkozó tanulmányai. Számos kézikönyv és csillagászati tankönyv szerzõje - többet idegen nyelvekre is lefordítottak -, valamint az oroszországi "Asztrofizika" c. folyóirat alapítója és fõszerkesztõje. Elsõként foglalkozott a forró csillagok részecske-kiáramlásának, a "stelláris szél" elméleti leírásával. A Szovjet Tudományos Akadémiájának tagja, Lomonoszov-éremmel jutalmazták, nevét a 2836.sz. kisbolygó õrzi. (Bartha Lajos)

Jezsuita természettudós
Egyetemi tanulmányait Nagyszombatban végezte, logikát, fizikát, metafizikát tanult. Mestere Kéri Borgia Ferenc volt. Elõbb Bécsben, majd Nagyszombatban egyetemi tanár. 1771-ben a nagyszombati egyetem rektora lett. A rend feloszlatása, 1773 után rozsnyói kanonok lett. Természetfilozófiájában a mechanikai szemlélet érvényesült. A fizikáról írt egyetemi tankönyve, amely korszerûen foglalja össze a 18. sz. közepének ismereteit, hazai viszonylatban az elsõ ilyen munkák egyike volt. Jelentõs vizsgálatokat folytatott a biológia területén is.

Magyar születésû holland matematikus, fizikus, orvos
1755-1762 között a debreceni kollégium diákja. 1767-tõl a bécsi, 1768-tól a baseli, torinói, késõbb az utrechti, majd a groningeni egyetem hallgatója volt. Tanárai közül Hatvani Istvánra emlékezett vissza szeretettel. 1773-ban orvosdoktori címet, 1775-ben bölcsészeti doktorátust szerzett. Ez évben meghívták a deventeri gimnázium filozófia- és matematikatanárának. 1779-1782 között rektor. Fõ munkája az egész számok törzstényezõkre való felbontását megadó táblázata volt, ami egymillió feletti számot tartalmazott. Táblázatát a kor legnagyobb matematikusa, Gauss is elismerte.

Erdõmérnök, mezõgazdasági szakíró, gazdasági akadémiai tanár
Tanulmányait a bécsi mûegyetemen, a magyaróvári felsõfokú gazdasági tanintézetben és a selmecbányai erdészeti akadémián végezte. Utána gazdatiszt lett, majd 1868-tól a keszthelyi elsõ magyar nyelvû gazdasági tanintézet tanára és 1874-tõl igazgatója, 1884-tõl a magyaróvári gazdasági akadémia igazgatója. Igazgatósága alatt érte el az Akadémia fénykorát, vezetése alatt alakult meg a kutatóhelyek egész sora. Fontos szerepet játszott a hazai agrár-szakoktatás megreformálásában is, tanulmányok születtek az oktatás megújítása céljából. 1897-ben nyugdíjba vonult. Utána Budapesten a Magyar Mezõgazdasági Múzeum elsõ igazgatója lett, 1903-ig töltötte be ezt a pozíciót.

Élelmiszervegyész
Kolozsvárott végezte egyetemi tanulmányait, utána az ottani egyetem kémiai tanszékének asszisztense. 1891-tõl Budapest Fõváros Vegyészeti és Élelmiszervizsgáló Intézeténél mûködött, 1911-tõl 1929-ig. Tevékeny szerepet vállalt az élelmiszerhamisítás elleni küzdelemben. Különösen sokat foglalkozott a tej és tejtermékek vizsgálatával, fõleg az egyes alkotórészek közötti összefüggéseket kutatta.

Gépészmérnök, mûegyetemi tanár
Mûegyetemi tanulmányait Budapesten végezte, utána Berlinben volt tanulmányúton. Hazatérve elõbb a magyar fegyvergyár, majd a Ganz-gyár fõmérnöke lett. 1900-ban a budapesti mûegyegyetem rk., 1902-ben az I. gépszerkezettani tanszék r. tanárává nevezték ki. 1923-ban az egyetem rektora. Munkássága elsõsorban a hõerõgépek, emelõ- és hûtõgépek elméleti és szerkesztési kérdéseire terjedt ki. Találmányai közül a nevét viselõ hatütemû Dieselmotor és karburátor a legismertebbek.

Orvos, mikrobiológus, bakteriológus, egyetemi tanár
1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon, 1929-tõl a szegedi közegészségtani tanszéken tanársegéd, 1937-1940-ben adjunktus, az OKI szegedi állomásának vezetõje, 1943-ben ny. r. tanár, a Mikrobiológiai Intézet igazgatója 1974-ig. 1947-1948-ban rektor, több alkalommal a SZOTE dékánja. A Magyar Mikrobiológiai Társaság elnöke, több akadémiai bizottság tagja, elnöke. 1934-1935-ben az USA-ban ösztöndíjas, elsõsorban virológiai kutatásokat végzett. Jeles genetikus és biológus, de bakteriológusként is maradandót alkotott. Szerepe volt az Ultraseptyl forgalomba hozatalában, a B₁₂ vitamin elõállításában. Évtizedekig kutatta az anthrax bacilus pathogenitását. A szövettenyésztés hazai meghonosítója, a glasgow-i egyetem díszdoktora. 1946-tól az MTA tagja.

Erdélyi magyar fizikatanár
Szülõvárosában érettségizett, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen végzett. Utána Kolozsváron tanított fizikát nyugdíjazásáig. Hosszú életpályája eredményeképpen félszáz tanítványa lett fizikus, negyedük doktorált, ketten pedig akadémiai tagságig is eljutottak. Több fizika témájú tankönyv és példatár szerzõje. Amikor Eötvös József-díjat kapott (2012), két dologgal büszkélkedett: Diáktól soha nem vett el labdát (még akkor sem, ha éppen ezért küldték le az udvarra), és minden tanítványában mély nyomot hagyott. Vallotta Orwell nyomán, hogy a legjobb tanár éppen az, ki lassanként feleslegessé teszi magát. (Hujter Mihály)

Cseh csillagász, matematikus, orvos
1548-1551 között a bécsi egyetemen, majd 1554-tõl Bolognában tanult matematikát, s elutazott Milánóba is, hogy Girolamo Cardano-tól tanulhasson, de hamarosan visszatért Prágába, a matematika professzora az egyetemen 1555-ben. 1566-1570 között mint katonaorvos szolgált Ausztriában és Magyarországon a törökkel vívott háborúk során. Nevezetes mûve az 1574-ben megjelent új csillagról szóló értekezése. Komoly kapcsolatokat épített ki Tycho Brahéval, s szerepet játszott abban, hogy II. Rudolf az udvarába hívta a dán csillagászt, majd késõbb Keplert. Hatalmas kéziratgyûjteményében megtalálhatók Kopernikusz mûvei is, s támogatta Rudolfot abban, hogy megszerezze a misztikus Voynich-kéziratot. Egyesek szerint a kézirat nem más, mint egy ravasz trükk.

Amerikai elméleti fizikus, egyetemi tanár, Nobel-díjas
Már 16 éves korában leérettségizett, majd a Harvard egyetemen kezdte meg egyetemi tanulmányait. Két évet sikerrel elvégezve, 18 éves korában kapta meg katonai behívóját, mivel közben az Egyesült Államok belépett a háborúba. Behívója Los Alamosba szólt, a Manhattam programba "sorozták be" kivételesen jó egyetemi tanulmányi eredményeiért. Itt ismerkedett meg Neumann Jánossal és több magyar származású fizikussal is. Két év itteni munka után térhetett vissza a Harvardra, ahol befejezte egyetemi tanulmányait, majd Julian Schwinger vezetésével doktorált: Ph.D. fokozatot szerzett a mezonterek relativisztikus tárgyalásából. Utána két évig Oppenheimer irányításával képezte tovább magát, majd visszatért a Harvardra, melynek élete végéig a professzora lett. 2005-ben, 80 éves korában kapott Nobel-díjat az optikai koherencia kvantumelméletéhez történt elméleti hozzájárulásáért. A lézerekben megvalósuló koherens állapotokat azóta is Glauber állapotokként emlegetik a szakmában. Európai elõadókörútjai során többször járt Magyarországon, jó kapcsolatokat ápolt a hazai fizikusokkal. (Dr. Radnai Gyula)