| Vincze István Szeged, 1912. febr. 26. - Budapest, 1999. ápr. 18. Matematikus, egyetemi tanár Matematika-fizika szakos középiskolai tanárként végzett Szegeden 1935-ben, majd biztosÃtási matematikusként dolgozott. 1949-ben Å‘ is alapÃtó tagja volt a Rényi Alfréd által kezdeményezett matematikai kutatóintézetnek, ahol a statisztikai osztályt vezette egészen nyugdÃjazásáig. Mellette a BME, majd az ELTE hallgatóit avatta be a matematikai statisztika rejtelmeibe. Ezt a tudományágat Å‘ maga is számos új eredménnyel gazdagÃtotta. Kiterjedt nemzetközi kapcsolatai révén sok országba elvitte a magyar matematika jó hÃrét, de itthon is számos nemzetközi részvételű konferenciát szervezett. Több nemzetközi statisztikai folyóirat szerkesztÅ‘bizottságának volt tagja, 100-nál is több tudományos publikáció és 10 könyv szerzÅ‘je illetve társszerzÅ‘je. (Dr. Radnai Gyula)
|  | | Web dokumentumok |