Amerikai bakteriológus, gyerekgyógyász
1931-ben szerzett általános orvosi diplomát a New York-i egyetemen. A New York-i Bellevue Kórházban dolgozott, majd 1935-tõl a New York-i Rockefeller Intézet kutatóorvosa. Itt sikerült elõször a gyermekparalízis vírusát emberi testbõl kivett idegszöveten szaporítania. 1939-ben a Cincinnati Egyetemen a gyermekklinika fertõzõ betegségeket kutató részlegét vezette. A 2. világháború alatt Afrikában és a Csendes-óceán térségében eredményes küzdelmet vívott az amerikai katonák soraiban tömegesen pusztító betegségek, a sárgaláz, a mocsárláz és a japán encephalitis ellen. Hazatérve folytatta korábbi kutatásait, s kimutatta, hogy a paralízis elsõsorban a tápcsatornán át fertõz. 1957-re mindhárom bénulást okozó vírusból sikerült olyan legyengített törzset találnia, amely már nem okozott betegséget, de kiváltotta az immunreakciót. A Sabin-csepp használatát 1960-ban engedélyezték az USA-ban. Magyarországon tették elõször kötelezõvé. Sabin módszere egy idõre háttérbe szorította a Salk-oltást mivel ennél hosszabb távú védelmet adott, és szájon át lehetett beadni a cseppeket. Napjainkban elsõsorban az elölt vírusokból készülõ oltást alkalmazzák elterjedten, bár bizonyos területeken az élõ, gyengített vírusokból készülõ oltásnak is van szerepe. Sabin izolálta a B-vírust, s õ irányította a pappataci-láz és a dengue-láz oltóanyagának kutatásait is. 1971-ben a Cincinnati Egyetemrõl vonult nyugalomba, majd 1974-82 között a charlestoni Dél-Karolinai Egyetem kutatóprofesszora volt. 1965-tõl az MTA tiszteletbeli tagja.