Fizikus, egyetemi tanár
1925-ben a Rábaközben található kis falutól mintegy 20-25 km-re lévõ pápai református kollégiumba íratta be tízéves kisfiát a falu református tiszteletese. Pócza Jenõ ettõl kezdve 23 éves koráig kollégista maradt. A sikeres pápai érettségi után Szegeden, az Eötvös Loránd Kollégium hallgatójaként végezte el a matematika-fizika tanári szakot. Ezután a kollégium igazgatója, Náray-Szabó István ismertette meg a Lawrence Bragg-tõl elsajátított röntgendiffrakciós szerkezetkutatással, majd Bay Zoltán vette maga mellé tanársegédnek, és hozta fel Budapestre, a mûegyetemre. Itt kapcsolódott be nemcsak a Bay-féle Hold-radar kísérletbe, de a szekunder elektronsokszorozók kidolgozásába is. 1949-ben, miután Bay Zoltán elhagyta az országot, elvállalta, hogy átveszi a hatalom által eltávolított Rybár István helyét a tudományegyetem kísérleti fizika tanszékén. Nagy lendülettel fogott a fizikus épület átépítésének megszervezésébe, aktívan részt vett a fizikusképzés tantervének kidolgozásában. 1952-ben lett kandidátus, ezután kinevezték egyetemi tanárnak. Faragó Péterrel együtt Elektronfizika címmel írtak egyetemi tankönyvet a fizikus hallgatók számára. 1959-ben már õt (és legközvetlenebb kollegáit) távolította el a hatalom az egyetemrõl. Ettõl kezdve haláláig az MTA Mûszaki Fizikai Kutató Intézetében dolgozott, ahol a hazai vékonyréteg fizikai kutatás iskoláját teremtette meg. Ma már tanterem õrzi nevét az ELTE-n. (Dr. Radnai Gyula)