Fiziko-kémikus, egyetemi tanár
A budapesti József Nádor Műszaki Egyetem elvégzése után (1922) mint tanársegéd elektrokémiai kutatásokat folytatott. Berlinben 1926-1928 között a Kaiser Wilhelm Institut für Faserforschung kutatójaként természetes polimerek röntgendiffrakciós szerkezetvizsgálatával foglalkozott, majd az angliai Manchesterben a staurolit és a kianit nevű alumíniumszilikátok szerkezetét vizsgálta, s meghatározta az apatit szerkezetét. 1930-ban hazahívták a szegedi Eötvös Loránd Kollégium igazgatójának. A szegedi Tudományegyetemen létrehozta az első egykristályok vizsgálatával foglalkozó magyarországi röntgendiffrakciós laboratóriumot. 1938-ban a budapesti Műegyetem kémiai-fizikai tanszékének vezetőjévé nevezték ki. 1947-ben jelent meg egyik alapvető munkája. Ugyanezen évben koholt vádak alapján négy év börtönre ítélték, majd két évig internálták. 1953-tól az Építéstudományi Intézetnek, 1956-tól haláláig az MTA Központi Kémiai Kutatóintézetének munkatársa volt. Előbb üvegszerkezet-kutatásokkal foglalkozott, majd 1963-tól munkatársaival a korszerű diffraktometriás méréseken alapuló kvantitatív fáziselemzés kidolgozásában és gyakorlati alkalmazásában ért el kiváló eredményeket.